Hétfő este szivárványba borult a Kossuth tér a homofób módosító javaslat ellen

Hétfő este szivárványba borult a Kossuth tér, ahogy több ezren tiltakoztak a kormány LMBTQI-ellenes propagandatörvénye ellen, amely súlyosan korlátozná a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is. Több mint 10 civil szervezet, köztük az Amnesty International Magyarország, a TASZ, a Budapest Pride, a Háttér Társaság és a Magyar Helsinki Bizottság szerveztek közösen megmozdulást, ahol tízezres tömeg vonult fel az ellen, hogy a kormány a törvényjavaslattal igyekszik egybemosni gyerekekkel szemben elkövetett, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetőket az LMBTQI közösség tagjaival.


A tüntetésen a szivárványos zászlók mellett felbukkantak olyan transzparensek is, amelyek az LMBTQI közösséggel való szolidaritásra buzdították a kormányt.






„A gyerekeket meg kell védeni, de tőletek kell megvédeni!”

Az első felszólaló Szekeres Zsolt jogász, a Magyar Helsinki Bizottság tagja volt. Felhívta a figyelmet a törvény ellentmondásosságára, ugyanis a ,, pedofilok elleni fellépés címén a kormány családokat szakít szét” illetve a módosító megszavazásával számos LMBTQI gyermek fog szenvedni.


Elmondta, ,,az LMBTQI társadalom üldözése mindenkit érint és a társadalom alapvető szöveteit szakítja szét. „




A szervezők azt is bejelentették, hogy már több mint 80 ezren írták alá a petíciót, törvénymódosítás ellen. A Budapest Pride ma reggeli sajtóközleményéről mi is beszámoltunk, akkor még „csak” 64 ezer aláírásnál tartott a petíció.


Lászlóffy Julianna pszichológus aggodalmát fejezte ki az LMBTQI fiatalok mentális egészségével kapcsolatban, hiszen egy kirekesztő társadalomban rengeteg megkülönböztetés éri őket. Szerinte ez a törvényjavaslat kockára teszi a gyermekek életét és sérti azok jogait, ugyanis ezen fiatalok körében jóval gyakoribb a depresszió és az öngyilkosság.


,,A kormánynak nem kell tartania tőle, hogy valaki bemelegedik attól, hogy szakszerű módon hall az LMBTQI emberekről.”​


Erdős Erik Robi, a Prizma Transznemű Közösség szervezője elmondta, már évek óta él hibás adatokkal, ugyanis a kormány ellehetetlenítette a nem- és a névváltoztatás lehetőségét, „most pedig összemosták a transz embereket a pedofilokkal”.



Székely Kriszta színházrendező a szexuális felvilágosítás hiányára is felhívta a figyelmet, hiszen nemcsak a beleegyezésen alapuló szexről nem esik szó az iskolákban, de a heteroszexualitástól eltérő szexuális irányultságokról sem. Az új törvényjavaslattal pedig a civil szervezetek felvilágosító óráit is beszüntethetik.


,,Automatikusan törvényt sértünk azzal, hogy a gyerekünk lát minket?”

Pál Márton a Szivárványcsaládokért Alapítványtól szintén kifejtette véleményét, szerinte azért veszélyes a törvényjavaslat, mert bántani és zaklatni fogják a szivárványcsaládban élőket, mint például a kisfiát. „Hagyják békében élni a magyar szivárványcsaládokat”, mondta.


Ahogy arról már beszámoltunk, a kirekesztő propagandatörvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvénycsomaghoz került benyújtásra, összemosva a gyerekekkel szemben elkövetett, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetőket az LMBTQI közösség tagjaival. A javaslat alapján megtiltanák a melegség, illetve a transzneműség megjelenítését az iskolákban és társadalmi célú reklámokban 18 éven aluliaknak, ezzel az LMBTQ és jogvédő szervezetek szerint orosz mintán alapuló, Európában példa nélküli propagandatörvényt vezetne be a Fidesz, súlyosan korlátozva a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is.






A javaslatról kedden szavaz a parlament, a kormánypártok várhatóan igennel szavaznak majd, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Momentum és az LMP is deklarálta, hogy bojkottálni fogja az Országgyűlésben a keddi szavazásokat, a Jobbik viszont bejelentette, ,,minden hibája ellenére” támogatni fogja a javaslatot. A szervezők elmondták, amennyiben a parlament megszavazza a törvényjavaslatot, Áder János köztársasági elnökhöz fordulnak.

Juhász Vanessza

tuntetes hetfon.jpg
 
Ahogy az ellenzéki pártok írják ez egy csapda helyzet.
Hisz ha nem szavazzák meg akkor támogatják a pedofíliát (mert állítólag az is szerepel a javaslati csomagban) ha megszavazzák a pedofília ellenes szöveget akkor meg a sokszínűség ellen szavaznak..
Az emberek meg megnyugodnak hogy biztonságban van józsi bácsi és az unokái az erőszaktevők ellen...
(mert egy ilyen országban ahol a megerőszakolt emberek vannak célkeresztben mert biztos ÚGY viselkedtek.)
„A törvényjavaslat veszélyes, mert ha nem lehet olyan felvilágosító órákat tartani, ahol a gyerekek beszélgethetnek a családok sokféleségéről, akkor többet fogják bántani, zaklatni vagy kiközösíteni azokat a gyerekeket, akik ilyen családokban élnek.
 
SZerintem itt is az a gond, hogy túl gyorsan akarnak társadalmi változásokat és a szivárvány családok elfogadását. Nem emkékszem hol olvastam, de ha jól rémlik a felmérés a magyar társadalom java közömbös a melegekkel szemben, viszont sokaknak nem tetszik, hogy hirtelen mindenhol feltűnik egy "divatmeleg" meg hasonlók a tv sorozatoktól kezdve sok más területig. A társadalom egy részének ez már sok, a meleg közösségek meg kevés.
 
SZerintem itt is az a gond, hogy túl gyorsan akarnak társadalmi változásokat és a szivárvány családok elfogadását. Nem emkékszem hol olvastam, de ha jól rémlik a felmérés a magyar társadalom java közömbös a melegekkel szemben, viszont sokaknak nem tetszik, hogy hirtelen mindenhol feltűnik egy "divatmeleg" meg hasonlók a tv sorozatoktól kezdve sok más területig. A társadalom egy részének ez már sok, a meleg közösségek meg kevés.
Igen de, miért kell hátrányba hozni őket?
Számomra sem tetszik hogy már minden műsorban nem csak filmben kötelező egy saját magát szerető ember
 
Igen de, miért kell hátrányba hozni őket?
Számomra sem tetszik hogy már minden műsorban nem csak filmben kötelező egy saját magát szerető ember
Hatás ellenhatás. A demokráciában az nyer aki több szavazatot kap. Ha az jön ki ezzel lehet több szavazatot kapni akkor ezt lépik meg.
Amugy lehet kontraproduktiv lesz a dolog, sok múlik a végrahajtás mikéntjén.
 
A parlamentben a kormánypárti többség – a jobbikos képviselők támogatásával – 157 igen szavazattal, egy nem ellenében tartózkodás nélkül elfogadta a komolyan bírált törvényt.
Olvasva egy hírportált a cím:

Elfogadták a pedofiltörvényt

Na ez már valami.
Létrejön egy nyilvántartás a pedofil bűncselekményeket elkövetőkről. A változtatás azt is meggátolhatja, hogy a pedofilok olyan állásokat tölthessenek be, ahol gyermekekkel találkozhatnak.
A nyilvántartásban az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját.
Az adatbázisba azok is bekerülnek, akik korábban követtek el bűncselekményt. Az adatokat kizárólag a gyermekek védelmére lehet felhasználni.
(ez kissé zavaros...mi másra lehetne használni? zsarolás? )
Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat a jogszabály: az nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.
(Eléggé gumi szabálynak tűnik. Ki dönti el hogy mire irányul?? Meg mi is a népszerűsítés? )
tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is. A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat,
(Tilos elérhetővé tenni?? MIii??
Szexualitás öncélú bemutatása?
Születési nemnek nem meg felelősség....
Homoszexualitást népszerűsítése...
Reklámokra is vonatkozik...)
(hogy egyeseknek milyen problémáik vannak...de, ha nem tudnak róla akkor nem is létezik. nos gyerekek jó szórakozást!!! az okos telefonokat lehet összeszedni! osztálykirándulások veszélyben...jobb lenne a koedukált tanítást befejezni. )
 
Minden HOMOFAN figyelmébe!

Tudjátok hogyan lesz valaki homofób?
Ez a kép minimum a 90 százalékukra vonatkozik.
Ilyen egyszerű.

Csatolás megtekintése 1800586
Ezekkel a dolgokkal csak egyí probléma van:
más téma kapcsán kapásbol vágták a fejemhez hogy fasiszta.
De volt mar olyan is amiko nacionalista lettem.
Most épp homofob vagyok.

Mit fogtok meg kitalalni, hogy megalázzátok a masik embert azert, mert vannak olyan gondolatai amik nem teljesen ugyan azok mint a tietek?
 
Persze nem egy szavazaton múlt de, .......

Nagyon kellett a szavazat, a csalással vádolt Simonka Györgyöt inkább elkérték a bíróságtól​

 
Ezért nem értem tobbek kozt az összefogast.
Az egyik fele bojkotalja a szavazást, a másik fele meg igennel szavaz.
Mi lesz ebbol ha nyernek?
Ilyen a koalíciós kormányzás. Alkuk sorozata .
Csak elszoktunk tőle és a fidesz is azt mondja hogy a koalíció az összeomlás...
Pedig nem az. Sokkal jobban tudják a kisebbségek is az érdekeiket képviselni
 
Ezért nem értem tobbek kozt az összefogast.
Az egyik fele bojkotalja a szavazást, a másik fele meg igennel szavaz.
Mi lesz ebbol ha nyernek?
Mint Egerben. Az a baj, hogy a programtervükben is vannak ordas marhaságok. Egy másik fórumban az energiatermeléssel kapcsolatos hőbörgésiktől pár mérnök igencsak kiakadt. Amennyi pénzt elvernek erre arra, legalább vegyenek már fel valóban szakértőket a program egyes részeinek megirásához. Viszont ez ma már egyik oldalt sem játszik, mert ha konkrétat igér azt esetleg számon is kérhetik rajta.
Eleve ebben a pedofiltörvényben van valami rejtett csapda tutira. Nemrég csapott le egy csomó bünözőre az FBI mert átverték őket egy állítólag biztosnágos telfonnval vagy mivel. Lehet hamarosan lesz egy nagyobb pedofilellenes akció is, ami most az ellenzéket érintené kinosan.
 
Ilyen a koalíciós kormányzás. Alkuk sorozata .
Csak elszoktunk tőle és a fidesz is azt mondja hogy a koalíció az összeomlás...
Pedig nem az. Sokkal jobban tudják a kisebbségek is az érdekeiket képviselni
Ez magyarorszagon még nem sikerult :)
Volt mar olyan, hogy a szocialistak az szdsz-el voltak koalicioban, de nekem az az idoszak nem tetszett.
A gazdaság - ami mindennek a csucsa - masodlagos volt
 
Mint Egerben. Az a baj, hogy a programtervükben is vannak ordas marhaságok. Egy másik fórumban az energiatermeléssel kapcsolatos hőbörgésiktől pár mérnök igencsak kiakadt. Amennyi pénzt elvernek erre arra, legalább vegyenek már fel valóban szakértőket a program egyes részeinek megirásához. Viszont ez ma már egyik oldalt sem játszik, mert ha konkrétat igér azt esetleg számon is kérhetik rajta.
Eleve ebben a pedofiltörvényben van valami rejtett csapda tutira. Nemrég csapott le egy csomó bünözőre az FBI mert átverték őket egy állítólag biztosnágos telfonnval vagy mivel. Lehet hamarosan lesz egy nagyobb pedofilellenes akció is, ami most az ellenzéket érintené kinosan.
Fene tudja mi van a hatterben
A pedofil ellenes lépések megerosodtek az egesz vilagon
A darkweb tele pedofil kep és videoterjeszto halozatokkal, ugy tunik megsokalltak
Ráadásul az amerikai belbiztonsagi hivatal hajdan sikeres ténykedése az elkapott levelek és beszelgetések révén mára teljesen visszaesett a fold alatti kábelek és muholdas dolgok miatt.
Valoszinu most mar erre is van kapacitasuk
 
Hoppá! Bizonyonyos problémába ütköztem! Eltűnt a hozzászolásom.

Most komolyan, mi fájt annyira?
A HOMOFAN kifejezés? Hiszen semmi extra, a homofób ellentéte. Tudjátok fehér/fekete, kicsi/nagy, stb. Vagy úgy gondoljátok, hogy kéretlenül kapott jelző? Pont, mint a homofób. Itt van még egy: HOMOFANFÓB, Ezt vállalom.
Vagy a kép volt sértő? Rasszistafasisztaszexistatrappistahomofóbgyülöletkeltő?
Vagy az volt a baj, hogy tökéletesen tükrözte az igazságot?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére