Néha "megengedi" a baba, hogy itt legyek!de jó, hogy újra vagy
a
Szeretettel üdvözöl : Csillagvirág
Hellinger terapia
- Téma inditó Hannoka
- Kezdés dátuma
Szeretettel üdvözöl : Csillagvirág
Sziasztok!
Engem nagyon érdekel a Hellinger féle családállítás, olvastam róla néhány cikket, voltam egyszer már kineziológusnál is... Nem félelmetes szembesülni a régi sérelmekkel, amit eltemet az ember magában? Hogy érzi magát az ember egy ilyen alkalom után?
Engem nagyon érdekel a Hellinger féle családállítás, olvastam róla néhány cikket, voltam egyszer már kineziológusnál is... Nem félelmetes szembesülni a régi sérelmekkel, amit eltemet az ember magában? Hogy érzi magát az ember egy ilyen alkalom után?
Azt hiszem sokkal félelmetesebbek azok a régi és állandó csapdák, amikben hosszú éveken vagy évtizedeken keresztül él az ember pl. hogy valamiért nem sikerülnek a párkapcsolatai,nem működik a családi élet, valami okból megismétli az édesanyaja és a nagyanyja sorsát, esetleg betegségeit...valamiért kilóg a családból, vagy a gyermeke az, aki nem tud mit kezdeni önmagával, és minden ésszerű, racionális ok nélkül extrém helyzetekbe keveredik...,valami okból nevelhetetlen, esetleg beteg...
Nem cél régi sérelmeket előásni ezeken az alkalmakon. A cél aktuális gondokra rálátni és azok esetleges gyökerére a családi rendszerben. Persze egy régi sérelem lehet sorsformáló tényező aktuálisan, amire jó ha rálát az ember. De az volt számomra a legmeglepőbb felismerés a családfelállitáson, hogy a régi sérelmek mögött mindig egy mégrégebbi szeretet áll. Ez az, amivel valójában szembe kell nézni, és a helyére kell tenni. Ez nem félelmet inkább részvétet kelt abban, aki látja, a szó igazi értelmében, mert valamiképpen gyermeki ez az ősszeretet... És feloldódást hoz annak, aki felismeri és megéli...
Az elmúlt sérlemek inkább olyan salakot jelentenek, ami felkavarodhat egy ilyen alkalommal, megmutatkozik és van esélye letisztulni. Nem félelmetes, nem is úgy fájdalmas, ahogyan kivülről elképzeli ez ember. Inkább azt érzed: jó, hogy végre megélheted, végre megmutatkozhat, végre párbeszédbe helyezkedhetsz vele, végre tudod mivel állsz magadban szemben.
Én igy éltem meg.
Szeretettel: Csillagvirág
Én 4 felállításon voltam, és mindenkinek csak ajánlani tudom aki változtatni szeretne az életén, vagy csak a miértekre keresi a választ. Direkt nem ástam bele magam, azt akartam, hogy csak történjen aminek történnie kell. Arra viszont rájöttem, hogy nagyon fontos a csoport. Nekem a négyből egy volt olyan ami nagyon durva volt. Ha nem a saját szememmel látom, vagy nem én érzem akkor nem hiszem el.
Eltemeted, de attól még ott van. És lehet, hogy te csak cipeled egy Ősöd terhét, érzését, problémáját. Nálam például nagyon erős nők vannak a családban. A nagymamám anyukájáig vezették vissza. Meghalt a férje, háború, egyedül maradt 4 gyerekkel stb. Soha többé nem bízott férfiakban, nem tudta a női énjét megélni. És ez így maradt generációkon keresztül . De, jöttem én, és én úgy döntöttem nem akarom az Ő sorsukat cipelni.
Ennyi. A felállítás után változóan érzi magát az ember. De jó lesz!! Hidd el!
Örültem a válaszaidnak. Szerintem sem kell beleásnod magad, ahhoz, hogy müködjön.
Tényleg fontos a csoport! Nem értettem, mit jelent az, hogy durva volt az egyik alkalommal?
Nagyon -nagyon mély problémák kerülnek felszinre ilyenkor. (Szolnokon nagyszerű vezetőterapeutát ismerek, aki nálunk is vezetett csoportot és akire bármikor rábiznám magam).
A könyvek helyéről
Én a könyveknek is hálás lehetek, mert ezeken keresztül jutott el hozzánk ez a terápia, és később maga a tapasztalat sok állitáson keresztül. De valóban sokkal fontosabb az, amit átélsz ilyenkor, nem kell külön hozzáolvasni. A megélt tapasztalat az érték. Egészen más mélységekben formál. A könyv pedig akkor érték, ha valódi tapasztalathoz megismeréshez vezet, ami nem marad meg pusztán az értelem számára a fej szintjén, vagyis nem marad felhalmozott ismerethalmaz, elmélet.
Lessing pontosan megfogalmazza, hogyan használhatóak élő módon könyvek. Egyféleképpen "helyülre teszi" őket:
"Aki a könyvekből nem tanult többet, mint ami a könyvekben áll, az felerészt sem használta a könyveket. Akit a könyvek nem tesznek képessé arra, hogy megtanulja megérteni és megitélni azt is, ami nincs a könyvekben, akinek értelmét a könyvek nem élesitik, és nem világositják fel, az rosszabbul akkor se járna, ha egyáltalán nem olvasott volna könyvet"
A maga helyén érték lehet a könyv, közvetit.
Az olvasón, az emberen múlik, hogy mit teremt belőle.
Én a könyveknek is hálás lehetek, mert ezeken keresztül jutott el hozzánk ez a terápia, és később maga a tapasztalat sok állitáson keresztül. De valóban sokkal fontosabb az, amit átélsz ilyenkor, nem kell külön hozzáolvasni. A megélt tapasztalat az érték. Egészen más mélységekben formál. A könyv pedig akkor érték, ha valódi tapasztalathoz megismeréshez vezet, ami nem marad meg pusztán az értelem számára a fej szintjén, vagyis nem marad felhalmozott ismerethalmaz, elmélet.
Lessing pontosan megfogalmazza, hogyan használhatóak élő módon könyvek. Egyféleképpen "helyülre teszi" őket:
"Aki a könyvekből nem tanult többet, mint ami a könyvekben áll, az felerészt sem használta a könyveket. Akit a könyvek nem tesznek képessé arra, hogy megtanulja megérteni és megitélni azt is, ami nincs a könyvekben, akinek értelmét a könyvek nem élesitik, és nem világositják fel, az rosszabbul akkor se járna, ha egyáltalán nem olvasott volna könyvet"
A maga helyén érték lehet a könyv, közvetit.
Az olvasón, az emberen múlik, hogy mit teremt belőle.
A család
"Az ember az életét a családtól kapja. Az élet- és annak minden lehetősége és minden korlátja- a családból ered. Az ember a családja révén tartozik valamilyen néphez, valamelyik szülőföldhöz, és a családja szabja meg az ember sorsát, amelyet viselnie kell. Nincs semmi sem erősebb, mint a család.(...)
Elképzelhetetlen számomra, hogy valakit a szülei ellen forditsak, mint ahogyan egynémely terapeuta teszi, mondván: "Meg kell szabaditsalak benneteket a szüleitektől".
Számomra ez abszurditás. Hogyan is szabadulhatna meg bárki a szüleitől? Hiszen mindenki azonos a szüleivel.(...)
A család nem azért betegit meg, mert az emberek gonoszak volnának, hanem azért mert a családon belül sorsok fejtik ki a hatásukat, amelyek minden családtagot érintenek, súlytanak és befolyásolnak. Az alap: a szülők. Nekik maguknak is vannak szüleik, és mindketten saját eredeti családból érkeznek, amely családokban megintcsak sorsok működnek, és ezek a sorsok erre a mostani családra is átvetülnek. Az egymáshoz kötődés következtében a szülők által behozott sorsok összehalmozódnak a családban.És ha a családban valami rossz történik az a kiegyenlités iránti törekvés formájában akár generációkon keresztül is végighullámzik a leszármazottakon.(...)
Én ezt nevezem klán-lelkiismeretnek. Van egy erő, ami az igazságtétel irányában, a kiegyenlitődésre törekszik.Például arra, hogy a kitaszitottak ismét helyet kapjanak, vagy hogy tetteiért mindenki saját maga viselje a felelősséget, vagy hogy a bűnök következményei ne háruljanak a gyermekekre és az unokákra.
Ha ezt megértem, akkor ennek az erőnek a segitségével rendet tudok vinni a rendszerbe, ki tudom ragadni az embereket a rossz sorsok kötéséből, vagy legalább enyhithetem a helyzetüket. Ilyenkor mindenki fellélegzik. Ismét működésbe léphetnek a jó erők..." (Bert Hellinger, Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van)
"Az ember az életét a családtól kapja. Az élet- és annak minden lehetősége és minden korlátja- a családból ered. Az ember a családja révén tartozik valamilyen néphez, valamelyik szülőföldhöz, és a családja szabja meg az ember sorsát, amelyet viselnie kell. Nincs semmi sem erősebb, mint a család.(...)
Elképzelhetetlen számomra, hogy valakit a szülei ellen forditsak, mint ahogyan egynémely terapeuta teszi, mondván: "Meg kell szabaditsalak benneteket a szüleitektől".
Számomra ez abszurditás. Hogyan is szabadulhatna meg bárki a szüleitől? Hiszen mindenki azonos a szüleivel.(...)
A család nem azért betegit meg, mert az emberek gonoszak volnának, hanem azért mert a családon belül sorsok fejtik ki a hatásukat, amelyek minden családtagot érintenek, súlytanak és befolyásolnak. Az alap: a szülők. Nekik maguknak is vannak szüleik, és mindketten saját eredeti családból érkeznek, amely családokban megintcsak sorsok működnek, és ezek a sorsok erre a mostani családra is átvetülnek. Az egymáshoz kötődés következtében a szülők által behozott sorsok összehalmozódnak a családban.És ha a családban valami rossz történik az a kiegyenlités iránti törekvés formájában akár generációkon keresztül is végighullámzik a leszármazottakon.(...)
Én ezt nevezem klán-lelkiismeretnek. Van egy erő, ami az igazságtétel irányában, a kiegyenlitődésre törekszik.Például arra, hogy a kitaszitottak ismét helyet kapjanak, vagy hogy tetteiért mindenki saját maga viselje a felelősséget, vagy hogy a bűnök következményei ne háruljanak a gyermekekre és az unokákra.
Ha ezt megértem, akkor ennek az erőnek a segitségével rendet tudok vinni a rendszerbe, ki tudom ragadni az embereket a rossz sorsok kötéséből, vagy legalább enyhithetem a helyzetüket. Ilyenkor mindenki fellélegzik. Ismét működésbe léphetnek a jó erők..." (Bert Hellinger, Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van)
"...mikor mozdulok ők, ölelik egymást..." (J.A.)
Bozó Edit Liza -Szerelem
"...Minél inkább elutasitja valaki a szüleit, annál inkább hasonlitani fog rájuk. Ha elutasitja a szülei egyikét- például, ha az apja alkoholista, vagy ha az anyjának volt egy törvénytelen gyermeke is-, akkor az elutasitott szülő kerül a középpontba. Ilyen esetben már nem öröklődnek át a szülőtől a tőle kapható jó tulajdonságok. A szülei elutasitásával az illető az élet egész tartományait is elutasitja magától. Nem csoda hát, ha üresnek érzi magát, és kedélyállapotára a depresszió lesz jellemző.(...)
A szülő elutasitásának egyik jellegzetes formája a magas igények támasztása. Ha valaki megszabja, hogy szüleinek milyennek kellene lenniük, vagy hogy azok mit adjanak meg neki, az megakadályozza, hogy örökül vegye tőlük a valóban fontos dolgokat."
(Bert Hellinger, Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van, beszélgetések oldásról és kötésről)
Bozó Edit Liza -Szerelem
"...Minél inkább elutasitja valaki a szüleit, annál inkább hasonlitani fog rájuk. Ha elutasitja a szülei egyikét- például, ha az apja alkoholista, vagy ha az anyjának volt egy törvénytelen gyermeke is-, akkor az elutasitott szülő kerül a középpontba. Ilyen esetben már nem öröklődnek át a szülőtől a tőle kapható jó tulajdonságok. A szülei elutasitásával az illető az élet egész tartományait is elutasitja magától. Nem csoda hát, ha üresnek érzi magát, és kedélyállapotára a depresszió lesz jellemző.(...)
A szülő elutasitásának egyik jellegzetes formája a magas igények támasztása. Ha valaki megszabja, hogy szüleinek milyennek kellene lenniük, vagy hogy azok mit adjanak meg neki, az megakadályozza, hogy örökül vegye tőlük a valóban fontos dolgokat."
(Bert Hellinger, Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van, beszélgetések oldásról és kötésről)
Tükröt felelősen!
Amig nincs kérdés olyan gondolatokat közlök, amelyek a témát érintve foglalkoztatnak.
Azt hiszem azért szeretem ezt a módszert , mert hiteles tükröt tart az ember elé, anélkül, hogy az ember itéleteknek volna kitéve. És mindezt úgy tudja elérni, hogy 14-2o fős csoportokkal dolgozik. Vagyis pont azt számolja fel, ami az emberi érintkezésben rombol, és azokat a csoporterőket hozza felszinre, amelyek megtartják az egyes embert. Ez erővel tölt fel akkor is, ha csak képviselőként vagy jelen. És egyfajta "rendben" találhatod meg a csatornát az erőid számára.
Minden itélet valahol rombol, ha nem teljes tudatossággal tudod , vagy teljes jelenléttel érzed a helyedet a családban, a világban, az emberek között, ha nem teljes jelenléttel veted meg a lábad a valóság talaján. Persze, aminek benned le kell omlania le is omlik, de nem mindegy hogyan, és mit temet maga alá!
Legtöbbször védtelenek vagyunk az itéletekkel szemben, főként, ha váratlanul érnek. (Én legalábbis párszor elszenvedtem ezt. De legalább arra kaptam figyelmeztetést, hogy meg kell találnom azt az egyetlen helyet, ami az enyém, ahol alkotó módon tudom felhasználni az erőimet.)
Azt is megtapasztaltam, hogy bár hihetetlen , de van erőm. És az embernek, hatalmas öntudatlan erőtartalékai vannak.
Kezelni, csatornázni is megtanultam többé-kevésbé ezeket. A felismerésben segitségemre voltak az egyes állitások, de a saját álmaim is, amelyeknek az értelmét hála a külső ösztönzésnek, mostmár egyedül, vagy hozzám közelálló (vagyis engem ismerő) szakértő barátaimmal keresem, mert segithet az a külső tükör.
De nem elég felismerni az erőt magadban. Alkotó módon kell felhasználni. Erre törekszem, ez az én dolgom, ez az, amit nem várok mástól.
Nagyon-nagyon vigyázok arra, hogy az erőm ne romboljon, már kisgyermekkori felismeréseim erre késztettek, tehát figyelek rájuk. Éber vagyok magammal szemben is. (Gyermekként gyakran azok mellé az emberek mellé álltam, akiket valamilyen módon elitéltek, mert én mást ismertem fel bennük. Néha olyan sokáig van hallgatásra itélve az igazság, a valóság. Nem valamiféle jóságról alkotott kép, inkább az igazságérzet inditott erre. És van ennek persze családtörténeti előzménye is).
Nem törekszem tehát itélni, és a magam dolgában egy idő óta magamtól várom a maximális tudatosságot (ez a megitéltetettség szűrője).
A Hellinger féle terápián ilyen szempontból maximális bizalommal és nyiltsággal találkoztam, igy én magam is lehettem maximálisan nyilt, nem törték meg a bizalmamat, nem volt romboló veszély.
(A Kétféle Boldogság c. könyvben B. Hellinger beszél arról a csoportdinamikáról, ami nem teszi lehetővé, nem engedi meg az itélkezést.)
Egyébként pedig álljon itt egy dal erősitőül a hétköznapokra, vagy figyelmeztetőül, vagy önismeret feltérképezési módszer gyanánt, vagy csak úgy, hiszen bármit, pl. a hála forrását is megtalálhatja benne az ember a másikkal szemben: ajándék az, hogy vagy és tükrözési felületet biztositasz! (Én most ezzel is élek!)
Szeretettel: Csillagvirág
Ui. Ha azt gondolod, kedves olvasó, hogy ez a gondolatsor csak a dolgok nappali, hófehér oldalát kivánja láttatni, egyfajta imagót, akkor le kell irnom, hogy számomra benne van mindkét oldal a magam részéről. Ez az irás üzenet.
Amig nincs kérdés olyan gondolatokat közlök, amelyek a témát érintve foglalkoztatnak.
Azt hiszem azért szeretem ezt a módszert , mert hiteles tükröt tart az ember elé, anélkül, hogy az ember itéleteknek volna kitéve. És mindezt úgy tudja elérni, hogy 14-2o fős csoportokkal dolgozik. Vagyis pont azt számolja fel, ami az emberi érintkezésben rombol, és azokat a csoporterőket hozza felszinre, amelyek megtartják az egyes embert. Ez erővel tölt fel akkor is, ha csak képviselőként vagy jelen. És egyfajta "rendben" találhatod meg a csatornát az erőid számára.
Minden itélet valahol rombol, ha nem teljes tudatossággal tudod , vagy teljes jelenléttel érzed a helyedet a családban, a világban, az emberek között, ha nem teljes jelenléttel veted meg a lábad a valóság talaján. Persze, aminek benned le kell omlania le is omlik, de nem mindegy hogyan, és mit temet maga alá!
Legtöbbször védtelenek vagyunk az itéletekkel szemben, főként, ha váratlanul érnek. (Én legalábbis párszor elszenvedtem ezt. De legalább arra kaptam figyelmeztetést, hogy meg kell találnom azt az egyetlen helyet, ami az enyém, ahol alkotó módon tudom felhasználni az erőimet.)
Azt is megtapasztaltam, hogy bár hihetetlen , de van erőm. És az embernek, hatalmas öntudatlan erőtartalékai vannak.
Kezelni, csatornázni is megtanultam többé-kevésbé ezeket. A felismerésben segitségemre voltak az egyes állitások, de a saját álmaim is, amelyeknek az értelmét hála a külső ösztönzésnek, mostmár egyedül, vagy hozzám közelálló (vagyis engem ismerő) szakértő barátaimmal keresem, mert segithet az a külső tükör.
De nem elég felismerni az erőt magadban. Alkotó módon kell felhasználni. Erre törekszem, ez az én dolgom, ez az, amit nem várok mástól.
Nagyon-nagyon vigyázok arra, hogy az erőm ne romboljon, már kisgyermekkori felismeréseim erre késztettek, tehát figyelek rájuk. Éber vagyok magammal szemben is. (Gyermekként gyakran azok mellé az emberek mellé álltam, akiket valamilyen módon elitéltek, mert én mást ismertem fel bennük. Néha olyan sokáig van hallgatásra itélve az igazság, a valóság. Nem valamiféle jóságról alkotott kép, inkább az igazságérzet inditott erre. És van ennek persze családtörténeti előzménye is).
Nem törekszem tehát itélni, és a magam dolgában egy idő óta magamtól várom a maximális tudatosságot (ez a megitéltetettség szűrője).
A Hellinger féle terápián ilyen szempontból maximális bizalommal és nyiltsággal találkoztam, igy én magam is lehettem maximálisan nyilt, nem törték meg a bizalmamat, nem volt romboló veszély.
(A Kétféle Boldogság c. könyvben B. Hellinger beszél arról a csoportdinamikáról, ami nem teszi lehetővé, nem engedi meg az itélkezést.)
Egyébként pedig álljon itt egy dal erősitőül a hétköznapokra, vagy figyelmeztetőül, vagy önismeret feltérképezési módszer gyanánt
, vagy csak úgy, hiszen bármit, pl. a hála forrását is megtalálhatja benne az ember a másikkal szemben: ajándék az, hogy vagy és tükrözési felületet biztositasz! (Én most ezzel is élek!)
Szeretettel: Csillagvirág
Ui. Ha azt gondolod, kedves olvasó, hogy ez a gondolatsor csak a dolgok nappali, hófehér oldalát kivánja láttatni, egyfajta imagót, akkor le kell irnom, hogy számomra benne van mindkét oldal a magam részéről. Ez az irás üzenet.
Kiegészités
"Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké."
Csak a gondolatok "humuszát" fogadom el, ami táplálhat bárkit. És lehet, hogy más az, ami táplál téged, más az, ami engem táplálni tud, mégha ugyanabból meritünk is. Igy egyetlen gondolat sem lehet itélet (a fentiek közül sem), táplálékként van létjogosultsága:
(...)
"Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké."
Csak a gondolatok "humuszát" fogadom el, ami táplálhat bárkit. És lehet, hogy más az, ami táplál téged, más az, ami engem táplálni tud, mégha ugyanabból meritünk is. Igy egyetlen gondolat sem lehet itélet (a fentiek közül sem), táplálékként van létjogosultsága:
(...)
a kedvence
"Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké."
Csak a gondolatok "humuszát" fogadom el, ami táplálhat bárkit. És lehet, hogy más az, ami táplál téged, más az, ami engem táplálni tud, mégha ugyanabból meritünk is. Igy egyetlen gondolat sem lehet itélet (a fentiek közül sem), táplálékként van létjogosultsága:
ez a mondás a kedvencem-mostanában nagyon sokat eszembe jut
a
Öröm-erő mandala
Kiss Andrea Emese munkája
Kiss Andrea Emese munkája
A.Gabira gondolsz? Imádom. A durva igazából rossz szó, inkább megrendítőt, hihetetlent kellett volna írnom. Olyan energiák, érzések szabadultak fel, amiről még most sem tudok részletesen mesélni. Annyira mély és eltemetett dolgok kerültek felszínre, amikről nem is gondoltam volna. Nem értem, de igazából nem is akarom megérteni. Elfogadtam azt, ami ott velem történt.Örültem a válaszaidnak. Szerintem sem kell beleásnod magad, ahhoz, hogy müködjön.
Tényleg fontos a csoport! Nem értettem, mit jelent az, hogy durva volt az egyik alkalommal?
Nagyon -nagyon mély problémák kerülnek felszinre ilyenkor. (Szolnokon nagyszerű vezetőterapeutát ismerek, aki nálunk is vezetett csoportot és akire bármikor rábiznám magam).
Igen, Gabira. Én is nagyon szeretem!
Igazad van sokszor elég, ha átmosnak a dolgok, érzések. Rálátni, feltérképezni a fej számára az már intellektuális mozdulat..., és bár tanuja tud lenni az eseménynek, de mindig egy kicsit az élmény alatt marad. Mindig marad valami, ami nem megfogalmazható, és talán éppen a lényeg az..., amitől az ember energiája új irányt vesz, és nem rombol, vagy nem stagnál tovább bizonyos, visszatérő helyzetek csapdáiban.
Mégis örvendek a szavaidnak!
Igazad van sokszor elég, ha átmosnak a dolgok, érzések. Rálátni, feltérképezni a fej számára az már intellektuális mozdulat..., és bár tanuja tud lenni az eseménynek, de mindig egy kicsit az élmény alatt marad. Mindig marad valami, ami nem megfogalmazható, és talán éppen a lényeg az..., amitől az ember energiája új irányt vesz, és nem rombol, vagy nem stagnál tovább bizonyos, visszatérő helyzetek csapdáiban.
Mégis örvendek a szavaidnak!
sisnének, ha erre jár
BERT HELLINGER: Fogyatékos vagy.
Berndhez: Miért vetted feleségül?
BERND: Mert egészen elbűvölt a lénye, és ez így van most is.
BERT HELLINGER: Megköszönte neked, hogy a fogyatékossága ellenére feleségül vetted?
Bernd hallgat.
BERT HELLINGER Karínhoz: Megköszönted neki?
KARÍN: Nem.
BERT HELLINGER: Pontosan, ezért akarod most elhagyni. Letagadod, hogy különleges ajándék volt tőle, hogy feleségül vett téged, és játszod a nagyot ahelyett, hogy méltányolnád, hogy összekötötte veled az életét és szeret. Lehet ez a háttérben?
KARÍN: Nehéz elfogadni.
BERT HELLINGER: Pontosan.
Berndhez: Számodra van ennek értelme?
BERND megérintve: Igen.
BERT HELLINGER: Ennyiben hagyom. Rendben?
Bernd bólint, Karín hallgat.
BERT HELLINGER a csoporthoz: Ezzel kapcsolatban szeretnék még valamit mondani. Ha egy férfi feleségül vesz egy fogyatékos nőt, vagy egy nő férjhez rnegy
egy fogyatékos férfihoz, akkor a fogyatékos partner az, aki többet kap. És ezt ki
kell egyenlíteni, különben el fog menni a fogyatékos partner. Ebből a helyzetből csak egyetlen kiút van, mégpedig az, hogy a fogyatékos partner elismeri, hogya másik valami különlegeset ajándékoz neki. Ez a szeretetteljes méltányolás a kiegyenlítés.
A párhoz: Azután élhettek boldogan. De az a köszönet alázatos, ezért olyan nehéz.
A feleség eltitkolta, hogy más a gyermek apja
BERT HELLINGER: Miről van szó?
REBEKKA: A mi esetünkben egy élet hazugságáról van szó. 36 éve házasok vagyunk és van három gyerekünk. Vagyis kettő közös gyerekünk és a harmadik egy házasságon kívüli kapcsolatomból született. A férjem azonban nem tudta ezt és a lányom sem. Két éve tudják. Emiatt és ahogy a dolgok a családban alakulnak, nincsenek rendben a gyerekek és mi sem.
224
BERT HELLINGER: Fogyatékos vagy.
Berndhez: Miért vetted feleségül?
BERND: Mert egészen elbűvölt a lénye, és ez így van most is.
BERT HELLINGER: Megköszönte neked, hogy a fogyatékossága ellenére feleségül vetted?
Bernd hallgat.
BERT HELLINGER Karínhoz: Megköszönted neki?
KARÍN: Nem.
BERT HELLINGER: Pontosan, ezért akarod most elhagyni. Letagadod, hogy különleges ajándék volt tőle, hogy feleségül vett téged, és játszod a nagyot ahelyett, hogy méltányolnád, hogy összekötötte veled az életét és szeret. Lehet ez a háttérben?
KARÍN: Nehéz elfogadni.
BERT HELLINGER: Pontosan.
Berndhez: Számodra van ennek értelme?
BERND megérintve: Igen.
BERT HELLINGER: Ennyiben hagyom. Rendben?
Bernd bólint, Karín hallgat.
BERT HELLINGER a csoporthoz: Ezzel kapcsolatban szeretnék még valamit mondani. Ha egy férfi feleségül vesz egy fogyatékos nőt, vagy egy nő férjhez rnegy
egy fogyatékos férfihoz, akkor a fogyatékos partner az, aki többet kap. És ezt ki
kell egyenlíteni, különben el fog menni a fogyatékos partner. Ebből a helyzetből csak egyetlen kiút van, mégpedig az, hogy a fogyatékos partner elismeri, hogya másik valami különlegeset ajándékoz neki. Ez a szeretetteljes méltányolás a kiegyenlítés.
A párhoz: Azután élhettek boldogan. De az a köszönet alázatos, ezért olyan nehéz.
A feleség eltitkolta, hogy más a gyermek apja
BERT HELLINGER: Miről van szó?
REBEKKA: A mi esetünkben egy élet hazugságáról van szó. 36 éve házasok vagyunk és van három gyerekünk. Vagyis kettő közös gyerekünk és a harmadik egy házasságon kívüli kapcsolatomból született. A férjem azonban nem tudta ezt és a lányom sem. Két éve tudják. Emiatt és ahogy a dolgok a családban alakulnak, nincsenek rendben a gyerekek és mi sem.
224
Sziasztok!
Teljesen új nekem a Hellinger terápia. Illetve érintőlegesen hallottam róla, most egy picit bővebben olvastam a lényegét. Egyelőre a víz ver tőle, mert szeretem, ha van ráhatásom a dogokra, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy tök mindegy hogyan élem az életem, ha a háttérben komolya családi gubancok vannak, csak széllel szemben.......haladok.
Ha párkapcsolati problémákat szeretnék feltárni akkor ketten célszerű mennünk vagy mindkettőnknek de külön csoportba? Az teljesen biztos, hogy a jelenlegi probléma oka a férjem családi háttere. (nyilván nekem is és a családomnak is van része benne, nem akarom az egészet rátolni). CSak ő eddig remekül elnyomta az összes érzését, és valami olyan érzelmi nullában élt, ami számomra elképzelhetetlen. Hozzáteszem 15 éve vagyunk házasok. Jelenleg párterápiára járunk, ő egyéni kezelésre is. De úgy érzem egyhelyben topogunk, és fogy az időnk. Most a fejére borult az összes elfojtott fájdalom és érzelem. Az okát nem tudjuk, nem fért el bent tovább. Jellemzően ezek mind negatív érzelmek. Nagyon szeretnénk valami megoldást találni. Kínomban már azt is felajánlottam, hogy ideiglenesn költözzön el, dolgozzon magán, aztán majd meglátjuk. Pedig ez minden elvemnek ellentmond, de ha nem lépem meg, félek rövid úton eljutunk oda, hogy vágyni fogjuk a válást, ahelyett, hogy a megoldáson dolgoznánk. Minden ötletem, minden próbálkozásom kudarcot vallott. Képtelen vagyok kirángatni őt ebből a pocsolyából. Viszont lassan 15 éve próbálom követni az érzelmi hullámzásait. Úgy érzem nem bírom tovább. De nem a házasságból kilépést érzem megoldásnak, hanem az ő gyógyulását. És feltehetőleg már én is sérültem annyira, hogy nekem is van mit fejlődnöm, bár ez a könnyebbik eset.
Köszönöm, ha segítetek.
Látod Sisne megint itt vagyok
Teljesen új nekem a Hellinger terápia. Illetve érintőlegesen hallottam róla, most egy picit bővebben olvastam a lényegét. Egyelőre a víz ver tőle, mert szeretem, ha van ráhatásom a dogokra, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy tök mindegy hogyan élem az életem, ha a háttérben komolya családi gubancok vannak, csak széllel szemben.......haladok.
Ha párkapcsolati problémákat szeretnék feltárni akkor ketten célszerű mennünk vagy mindkettőnknek de külön csoportba? Az teljesen biztos, hogy a jelenlegi probléma oka a férjem családi háttere. (nyilván nekem is és a családomnak is van része benne, nem akarom az egészet rátolni). CSak ő eddig remekül elnyomta az összes érzését, és valami olyan érzelmi nullában élt, ami számomra elképzelhetetlen. Hozzáteszem 15 éve vagyunk házasok. Jelenleg párterápiára járunk, ő egyéni kezelésre is. De úgy érzem egyhelyben topogunk, és fogy az időnk. Most a fejére borult az összes elfojtott fájdalom és érzelem. Az okát nem tudjuk, nem fért el bent tovább. Jellemzően ezek mind negatív érzelmek. Nagyon szeretnénk valami megoldást találni. Kínomban már azt is felajánlottam, hogy ideiglenesn költözzön el, dolgozzon magán, aztán majd meglátjuk. Pedig ez minden elvemnek ellentmond, de ha nem lépem meg, félek rövid úton eljutunk oda, hogy vágyni fogjuk a válást, ahelyett, hogy a megoldáson dolgoznánk. Minden ötletem, minden próbálkozásom kudarcot vallott. Képtelen vagyok kirángatni őt ebből a pocsolyából. Viszont lassan 15 éve próbálom követni az érzelmi hullámzásait. Úgy érzem nem bírom tovább. De nem a házasságból kilépést érzem megoldásnak, hanem az ő gyógyulását. És feltehetőleg már én is sérültem annyira, hogy nekem is van mit fejlődnöm, bár ez a könnyebbik eset.
Köszönöm, ha segítetek.
Látod Sisne megint itt vagyok
Sziasztok!
Teljesen új nekem a Hellinger terápia. Illetve érintőlegesen hallottam róla, most egy picit bővebben olvastam a lényegét. Egyelőre a víz ver tőle, mert szeretem, ha van ráhatásom a dogokra, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy tök mindegy hogyan élem az életem, ha a háttérben komolya családi gubancok vannak, csak széllel szemben.......haladok.
Ha párkapcsolati problémákat szeretnék feltárni akkor ketten célszerű mennünk vagy mindkettőnknek de külön csoportba? Az teljesen biztos, hogy a jelenlegi probléma oka a férjem családi háttere. (nyilván nekem is és a családomnak is van része benne, nem akarom az egészet rátolni). CSak ő eddig remekül elnyomta az összes érzését, és valami olyan érzelmi nullában élt, ami számomra elképzelhetetlen. Hozzáteszem 15 éve vagyunk házasok. Jelenleg párterápiára járunk, ő egyéni kezelésre is. De úgy érzem egyhelyben topogunk, és fogy az időnk. Most a fejére borult az összes elfojtott fájdalom és érzelem. Az okát nem tudjuk, nem fért el bent tovább. Jellemzően ezek mind negatív érzelmek. Nagyon szeretnénk valami megoldást találni. Kínomban már azt is felajánlottam, hogy ideiglenesn költözzön el, dolgozzon magán, aztán majd meglátjuk. Pedig ez minden elvemnek ellentmond, de ha nem lépem meg, félek rövid úton eljutunk oda, hogy vágyni fogjuk a válást, ahelyett, hogy a megoldáson dolgoznánk. Minden ötletem, minden próbálkozásom kudarcot vallott. Képtelen vagyok kirángatni őt ebből a pocsolyából. Viszont lassan 15 éve próbálom követni az érzelmi hullámzásait. Úgy érzem nem bírom tovább. De nem a házasságból kilépést érzem megoldásnak, hanem az ő gyógyulását. És feltehetőleg már én is sérültem annyira, hogy nekem is van mit fejlődnöm, bár ez a könnyebbik eset.
Köszönöm, ha segítetek.
Látod Sisne megint itt vagyok
Kedves Bernadett!
Sajnos abban igazad van, hogy ha a családban rendetlenség van, vagy szeretetből sorskötésben van valaki, akkor a küszködés, a tehetetlenség, a boldogtalanság igen gyakori vendég az életében. Mi már szerencsések vagyunk, mert a családállítással segíthetünk ezen. Szüleinknek nem volt még csak a lehetősége sem, cipelték azt a terhet is, ami nem az övéké volt.
Érzékelem, hogy aggódsz a férjedért, a házasságodért. Valóban fontos mindent megtennünk, ami tőlünk telik.
Nagyon tiszteletreméltó, hogy a férjed hajlandó terápiára járni. Ebből látszik, hogy neki is fontos a dolog. Kevés férfi ismeri el, hogy ő is hibás egy kapcsolat elromlásában.
Ami feltűnő, hogy megemlíted ugyan a te családodat, de azt gondolod, hogy csak az segíthet a házasságotokon, ha a férjed változik. Kicsit olyan ez nekem, mintha hárítanál. (Azzal együtt, hogy megemlíted: nem akarod rátolni az egészet) Ilyenkor bizony felmerül a kérdés bennem: mi az a nagy gubanc, amivel nem akarsz (tudsz) szembenézni?
Kiderül, hogy elégedetlen vagy a férjed családi hátterével, nem tudod elfogadni azt, ahonnan jött, amit hordoz. Mást akarsz.
Ha a családállítást választjátok, elmehettek ketten is. Bármelyikőtök állíthat, ilyenkor megbeszélitek, hogy a partner bent maradhat-e az állításon. Ha bent is marad, részt nem vehet benne, vagyis nem lehet képviselő, csak kívülről nézheti az eseményeket. De az állító kérheti, hogy a társa menjen ki, és ennek eleget kell tenni.
Egyedül is lehet menni állításra, de mindenki csak a saját problémáját állíthatja. Ez azt jelenti, hogy te nem mehetsz oda azzal, hogy tegyük rendbe a férjed életét. (Hiába akarnál így jót neki, ez etikátlan, és sikertelen. Te sem örülnél annak, ha valaki így akarna "megjavítani".) Csak azt lehet megnézni, hogy neked és a családi hátterednek milyen szerepe van a kettőtök között kialakult problémában. És azt rendbe tenni.
Még annyit: ne akard őt kirángatni sehonnan. A türelmetlenséged és az elégedetlenségedet félretéve, fogadd el a helyzetét. Hiszen te választottad őt. És méltányold a változásra irányuló erőfeszítéseit. Ezzel adja tudtodra, hogy szeret.
Száraz Ildikó
Azt, hogy hajlandó értékelem. Pusztán úgy érzem, hogy ez már az utolsó, ha nem az utolsó utáni pillanat. Mert nagyjából évek óta próbálom vele megértetni, hogy egyedül nem fog tudni megbirkózni ezekkel a démonokkal, amikkel belül küzd. És mivel ennyire a leges legvégére sikerült belátnia magától, és elfogadnia a segítséget, közben bennem olyan sok minden indult el, hogy úgy érzem, évek óta mondom, hogy jön a szakadék, de ő már csak akkor hajlandó lassítani, amikor annyira közel van amennyire nem kéne, és akkor is csak a neki kényelmes tempóban. Tisztában vagyok vele, hogy ezeket a dolgokat nem lehet erőltetni.
Így is lehet értékelni, hogy szeret és értem teszi. És biztosan így is van. Csak az én agyam már azt mondja, amíg értem kellett volna tenni nem tett semmit, ellenben mára számára vált annyira terhessé a probléma, hogy érzi, ha nem változtat-attól függetlenül mi lesz a házasságunkkal- neki, mint egyénnek nagyon komoly problémákat, betegségeket okozhat.
Azt semmiképpen nem tenném, hogy a háta mögött az ő családját próbálnám "kibeszélni". Egyrészt, mert nem tudhatok mindent. Másrészt neki kell szembenéznie vele, nem nekem. Ha ő maga nem jön rá és nem tudja magában feloldani ezeket az ellentéteket én hiába kapálózom. Mellette lehetek, hogy támogassam, de csak ha igényli és nem terhes számára.
Félreértettél, vagy csak túl sok háttérinfo hiányzik a teljes képhez. Valószínűleg az én családomban is vannak rejtett gondok, csak számomra nem annyira nyilvánvalóak, és nincsenek nyíltan olyan következményei a jelenlegi életemre vonatkozóan, ahogyan nála. És itt a nyíltan vagy a tudottan a hangsúlyos. Pl. folyamatos lelki terror az apja részéről, "te nem viszed semmire, szar alak vagy stb.", aminek eredményeképpen kifelé egy nárcisztikus, már már beképzelt, öntelt személyiség (azok felé, akik nem ismerik), befelé pedig nagyon komoly önértékelési zavarokkal küzdő, "értéktelen szemétláda vagyok utálom magam, sosem vagyok elégedett semmivel stb.", 0 érzelmi intelligenciával rendelkező kisgyerek. És ez nem csak az én agyszüleményem, hanem a sajátja és a szakpszichológusok által is megerősített mondhatni diagnózis. Inkább úgy fogalmazok, hogy az ő alapvető "gyógyulása" az első lépés, hogy legalább elviselhető szintre kerüljön, konszolidálódjon a jelenlegi helyzet, amihez a későbbiekben hozzátehető az én oldalam. Tudod olyan, mint amikor valakinek van egy artériás vérzése és egy törött lába, nyilván nem a törött láb az első ellátandó feladat.
15 éve követem a folyamatos ingadozásait és mindent, ami ezzel jár. Egészen a mély depresszióig, hisztériákig. De egy idő után úgy érzed, elérkezett az a bizonyos utolsó csepp, ami ellen már tested lelked tiltakozik, és azt érzed, ha nem elég gyors a változás lecsöppen, és tudod, hogy onnan a te oldalad visszafordíthatatlan károsodást szenved. És ezt nem szeretnéd megvárni. Hozzáteszem, nem én vetettem fel a válás gondolatát, hanem ő. Mire én utolsó mentsvárként megemlítettem a párterápiát.
Az előző ilyen időszakából én egy pajzsmirigy daganattal szálltam ki. Nem szeretném újabb testrészeimet elveszíteni, megbetegíteni, az életemet veszélyeztetni. EZ tiszteletlenség lenne a gyerekeimmel és magammal szemben is. Amikor már csak azt érzed, hogy tested-lelked haldoklik az adott tehetetlen helyzetben. Ugyanakkor szereted ezt az embert és segíteni akarsz, de csak a hátát látod. És nem a helyzet a bosszantó, nem a problémája. Nem arról van szó, hogy megváltozott róla a véleményem a 15 év alatt. Ugyanúgy szeretem és fontos nekem. De 15 év nagyon hosszú idő úgy, hogy aki fontos neked kirekeszt az életéből, aztán egy váratlan pillanatban a fejedre borítja az egészet. Igyekeztem úgy írni, hogy a sorok közül ne az elégedetlenkedés és a türelmetlenség, hanem a tehetetlen kétségbeesés menjen át, de az írott szó sajnos nem visz át mindent.
Hasonló témák
