Kedves Bernadett!
Ha jól értettem, a férjed miatt való aggódásodban betegedtél meg. Ez több gondolatot indított meg: egyrészt, vajon miből fakadhat ez a nagyfokú féltés? (Most valószínű "érzéketlen" kérdések következnek, de a valódi ok kiderítéséhez erre van szükség)
Kit nem tudtál megmenteni, aki helyett most a férjedet szeretnéd? (Ez már családállításos kérdés) Lehet, hogy saját életedben történt olyan eset, amikor úgy érezheted, hogy "miattad" halt meg (vagy ment el) valaki, de gyakori, hogy az őseink között történt valakinek az életében ilyesmi (átvétel)
Ugyanez más megfogalmazásban: félelem attól, hogy elveszítünk valakit Például hirtelen meghalt (elhagyott) valaki, akit nagyon szerettem, és több veszteséget már nem viselnék el. Emiatt is aggódhatok.
Vagy félek, hogy elveszítem a támaszomat, és nem fogok tudni úgy (tovább) élni, (egyedüllét, elengedési nehézség, - szintén lehet saját életbeli trauma eredménye, vagy ősöktől átvett)
Vagy attól félek, hogy a gyerekek sínylik meg dolgot.(Ugyanúgy, mint.....)
Nem tudom, hogy érthetően írtam-e le a gondolataimat, megpróbáltam szétválasztani őket, de néhány gond abszolút egybefolyhat, és összefügghet. De miután semmi információ nincs, csak találgathatok.
Amúgy értem a tehetetlen kétségbeesésedet, de sajnos akkor is csak azt tudom mondani, hogy a családállításon kizárólag a te szerepedet tudjuk megnézni ebben az ügyben. Mármint, ha csak te jössz el.
Például azt, hogy milyen most kettőtök között a kapcsolat: van-e annyi kötődés, hogy lehessen folytatni, vagy nem. Ez egyértelműen kiderül.
Ha lehet, akkor milyen más alapról lehet kezdeni? Mert ugye a régi már nem alkalmas.
Ha nem, akkor hogyan lehet minél kisebb sérüléssel "kiszállni". (Vannak erre megfelelő "rituálék".)
A jelenlegi helyzetetekre a családállítás mindenképpen válasz ad. (de még sokkal többre is, ha ez szükséges)
Száraz Ildikó
Köszönöm a válaszodat, mindenképp érdemes lenne akár együtt akár külön, talán az ideális az lenne, ha mindketten külön-külön dolgozni a családi háttéren.
Akkor nem gondolom, hogy a féltés miatt betegedtem meg, inkább csak az akkori nagyon bizonytalan helyzet miatt. Erre is utal, hogy éppen a pajzsmirigyemben lett egy nem kis daganat. Ez kb. 5 évvel ezelőtt volt. Azóta azért nagyon sok minden változott bennem is. Ezeknek a változásoknak nem az irány a mérvadó, tehát nem meghatározható, hogy pozitív vagy negatív, inkább csak vannak dolgok, amiket azóta másképp látok.
Nem igazán emlékszem, hogy lett volna valaki a családban, ismerősök között, akit nem tudtam megmenteni, bár sok haláleset fordult elő egy ideig a családunkban. Aki esetleg egy ilyen pont lehet, egy szeretett unokatestvérem hirtelen halála 21 éves korában. De sosem gondoltam úgy rá, hogy bárki is megmenthette volna. Rosszkor volt rossz helyen.
Amikor megbetegedtem, akkor valószínűleg komolyan bennem volt az az érzés, hogy hogy fogok egyedül boldogulni, de pl. ez is a változások közé tartozik. Ma már biztos vagyok benne, hogy megállom a helyemet a világban egyedül is.
A gyerekek biztosan megsínylenék, a külön életet, de kevésbé, mint a jelenlegi helyzetet. És úgy gondolom, hogy vagyunk annyira felnőttek, hogy ha menni kell, ezt békésen, és szülőpárként tudjuk megoldani.
Az utolsó párterápia nagyon jól sikerült. Csináltunk pár nonverbális gyakorlatot, ami egyértelműen megmutatta, vagy megerősítette azt, hogy a kötődés megvan. És momentán úgy tűnik, az alapprobléma nem is a kettőnk közötti kapcsolatban keresendő. Talán azért érzem meg most én másképp, mert neki adott a kemény személyes problémája, amin tud dolgozni, és mellesleg a kapcsolati, nekem pedig van a kapcsoltai, amire szinte semmi ráhatásom addig, amíg a személyes problémája ennyire erőteljes. Így marad a tehetetlen várakozás, ami alatt bennem is történnek változások, és nem mindig pozitív irányúak.
Nagyon köszönöm a segítségedet, arra mindenesetre választ kaptam, hogy jó eséllyel viszonylag gyorsan eredményt tudunk elérni a Hellinger terápiával.