Idézek - de honnan, miből? Csak NEM MAGYAR szerzőktől!!! - kérésre‎

Johann Wolfgang von Goethe: A rémkirály
(Vas István fordítása)
Ki vágtat a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjában tartja gyermekét,
átadja teste melegét.

- Fiam, mért bújsz az ölembe, ki bánt?
- Apám, nem látod a rémkirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
- A köd gomolyog, csak a köd, fiam.

"Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
s anyám arany ruhákat ad."

- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a rémkirály?
- Fiam, csak csitt, ne mozogj, ne beszélj:
száraz avart zizzenti a szél.

"Most, szép fiú, jó fiú, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben a táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak."

- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a rém-királykisasszonyok!
- Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.

"Szeretlek, a szépséged ingerel:
eljössz, vagy erővel viszlek el."
- Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt a rémkirály!

Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.


???

"Hol lennétek ti valahányan most, ha én az ilyenfajta igazságokat vigyáztam volna. Egyikőtök sem tud segíteni vagy tanácsot adni. Valóban egyedül állok a világban, mindig is egyedül voltam. Atyám fölbujtogatta fivéreimet, nővéreimet, hogy vízbe fojtsanak, mert már nem volt maradásom, hogy juhaira vigyázzak, miközben Franciaország vérét ontotta. Azt hittem Franciaországnak akadnak barátai a francia király udvarában, de csak farkasokat találok mindenütt, akik széttépett teste koncaiért vetekednek. Azt hittem, Istennek mindenütt vannak barátai, mert ő maga mindenkinek barátja. Ártatlanságomban még azt is hittem, hogy ti, akik most cserbenhagytok, erős tornyok gyanánt megóvtok a bajtól. Most azonban okosabb vagyok már, és senkinek sincs oka bánni, ha okul. Ne reméljétek, hogy elriaszthattok bármitől is, ha azt mondjátok, hogy egyedül vagyok. Franciaország egyedül van, és Isten is egyedül van. Micsoda az én magánosságom Franciaország vagy az Isten magánosságához mérve! Most értem csak igazán, hogy az Isten magánossága az ő ereje. Hová lenne ő, ha féltékeny és kicsinyes tanácsaitokra hallgatna. Nos hát, magányom egyben erőm is lesz nekem. Inkább vagyok egyedül, de legalább Istennel: az ő barátsága nem fog engem cserbenhagyni, sem a tanácsai, sem a szeretete. Az ő ereje nevében fogok merni, merni, merni mindhalálig. Most pedig kimegyek az egyszerű emberekhez, hogy az ő szemük szereteténél megvigasztalódjam a tiétekben rejlő gonoszság látása után. Mind örülni fogtok, ha nézitek, amint égek. Ámde a lángokon keresztül örökkön örökké a népem szívébe jutok. Isten engem így segítsen."

Én erre gondolok:

Jól gondolod kekerecsesedike Tied a lehetőség

Nobel-pr.

Az egyetlen, ami kibékítheti önöket az efféle helyzettel, az az egyszerű igazság, hogy mindenekelőtt stilisztikai okokból egy író sem tud egy másik író helyett szólni, s különösen nem egy költő egy másik költő helyett; ha Oszip Mandelstam, Marina Cvetajeva, Robert Frost, Anna Ahmatova, Wystan Auden állna az emelvényen, akaratlanul is önmagukért szólnának, s tán ők is kissé kényelmetlenül éreznék magukat.
Mindig zavarnak ezek az árnyak, most is zavarnak. Mindenesetre nem sarkallnak ékesszólásra. A legjobb perceimben mintegy az összegződésüknek tartom magamat, ám mindig kevesebbnek, mint külön-külön bármelyiküket. Hisz papíron lehetetlen náluk jobbnak lenni; az életben is lehetetlen náluk jobbnak lenni, s épp ez, az életük, bármennyire tragikus és keserű volt is, gyakran, s láthatóan gyakrabban, mint illene, arra késztet, hogy sajnáljam, amiért az idő múlik.

Joszif Brodszkij beszéde a Nobel-díj átvételekor (részlet)

Isten megbocsát , de a testvériség nem.
(New Jack City)

“God forgives. The Brotherhood doesn't”

?

Here's to you Nicholas and Bart
Rest forever here in our hearts
The last and final moment is yours
That agony is your triumph!

(repeated over and over)

In memoriam



Here's To You

--------youtube.com/watch?v=gcgYwTnBIIQ
(Ennio Morricone & Joan Baez)

Here's to you, Nicola and Bart
Rest forever here in our hearts
The last and final moment is yours
That agony is your triumph

Sacco, Nicola (1891-1927)

"If it had not been for these things I might have lived out my life talking at streetcorners to scorning men. I might have died unmarked unknown a failure. Now we are not a failure, this is our career and our triumph. Never in our full life could we hope to do such work for tolerance, for justice, for man's understanding of man as now we do by accident. Our words-our lives- our pains nothing! The taking of our lives -lives of a good shoemaker and a poopish pedler all that Last moment belongs to us. That agony is our triumph"

Viva l'anarchia!"

"Farewell, mia madre."

Bartolomeo Vanzetti (1888-1927)

"I wish to forgive some people for what they are now doing to me."

Nem költemény ez.



Íme két ember rabok szürke öltözetében.

Az egyik ül és kezének fájdalmas húsát nézi,

- kezének, amely hét éve nem dolgozott.

Tudjátok az esztendő hosszát?

Tudjátok, hány óra van egy napban,

mikor ez a nap harminchárom órát jelent ágyon, cellában,

cellasorok cellájában, cellasorok sorozatában,

- mind üresek álmok iszonyú ürességével.



Ismeritek a bebörtönzöttek álmát?

Sacco kezének fájdalmas húsát nézi,

- kezének, amely hét éve nem dolgozott.

A babra emlékezik Sacco, melyet gyomlált kertjében

szürkületkor,

a homok csikorgására emlékezik,

emlékezik a rét hátának vonalára,

gyermekei fején a pihékre.

Fájdalmasan növekvő, mérgesedő emlékek az álmok,

az álmok örök kárhozat a bebörtönzöttek számára.



Vanzetti ír minden éjjel öttől kilencig,

tapogatózva, próbálkozva az idegen szavak

lehető legjobb érintését keresgéli

irkafirkából barrikádokat emelve, halmozgatva

a jogszerűség kínai csecsebecséit,

halott szavait egy elfeledett nyelvnek,

sötét automaták nyelvének.

Már holtak, győztek a fekete automaták.

Fölemésztve. Egészen fölemésztve,

Massachusetts levegőjébe távozott húsuk,

álmaik a szélbe.



"Halottak, tudja?" a kormányzóval

bizalmaskodik titkárja,

"Halottak", bizalmaskodik

a Legfőbb Törvényszék bírájával

a Fellebbezési törvényszék bírája.

Az elismételt szó, a halál, szikár vigyorra késztet.

Holtak, mondja a makulátlan gallér; holtak, mondja

a selyemkalap, holtak, mondja a redingót.

Íme, akik kiugrálnak az autókból

és mélyen leszijják szabadulásukat,

hosszában-széltében futkosván Boston uccáin.



Ez a két ember nem remegett,

hogy a dögvészt megszagolja

Massachusetts levegőjében.

Halottak ők most, megpörkölve

Massachusetts szelében.

Lélekzetük új lökést ad a szélnek,

lerontja a láng

Boston avas szagát.



Tízezer város lehelte be őket,

fölegyenesedtek a műhelyekben,

elhajították a szerszámokat,

kidobták az ekét a barázdából

és üvöltöttek.

A vad szélben, mely jön Massachusetts felől,

ebben a rekedt ordításban

benne van a menetelő embermilliók zaja,

ezernyelvű kiáltása ugyanannak a dalnak.



Megmarkolta őket az őr, hogy ráültesse a villamosszékre,

a hóhér bekapcsolta az áramot

s a térbe küldte őket szabadon.

Most megszabadultak álmaiktól,

a ragadós tömlöctől távol

szavuk ott rezeg ezer nyelvében ugyanannak a dalnak,

mely Massachusetts füldobjait berepeszti majd.



Ebből csináljatok verset, ha van merszetek!

John Dos Passos: Meghaltak c. verse
József Attila fordításában.
-------------------------------------

Hajszoltam pompás lovamat,
Mint szél, ha völgyön át rohan,
Szabadon és magányosan;
A holdfény hulló permete
Ezüstsugárral vonta be
A száguldó lovast s lovát;
Éreztem, hogyan fújt, zihált
A ló, amint így vágtatott
S a földtől elrugaszkodott.
Én akkor elragadtatott
Iramban hozzáforrtam ott
S vágytam, bár lennék egy vele,
Hogy útját gyorsabban tegye.
Soká száguldott így lovam...
Körülnéztem... velem rohant
A sztyepp s a hold - a hold talán
Görbén nézett akkor reám,
Mert e tündöklő éjszakán
Egy ember vágtató lován
Versenyre merte hívni őt,
Ki örök úr a sztyepp fölött!

Hát én ezt Lermontovnak nézem, de már nincs időm pontositani...
Bocs.

???


– Italt! – kiáltotta Max szenvedélyesen, és karjába kapva Margót, keringőzni kezdett vele a szobában, Roger immár hisztérikussá vált csaholásának zenéjére.
– Megkérnélek, próbálj meg csendesebb lenni, Max, az isten áldjon meg – mondta Larry.
– Piszok neveletlenség – mormogta Donald.
– Gondolj anyámra – tette hozzá Larry, mert emlékezett rá, hogy ez érzékeny húrokat pendít meg Max lelkében.
Max csakugyan abbahagyta a keringőzést, és elengedte a lélegzethez alig jutó Margót.
– Hol van a drága anyjád? – kérdezte. – Beteg a kedves hölgy… Vezessetek hozzá, táplálni akarom.
– Ápolni – mondta Donald.
– Itt vagyok – mondta mama az ajtóból, kissé orrhangúan. – Mi történik itt?
Pongyolában volt, és betegségére való tekintettel hatalmas hárászkendőt terített a vállára. Hóna alatt ernyedten, zihálva, apatikusan csüngött Dodo, a kutyája.
– Á, á, éppen jókor, mama – mondta Larry. – Szeretném bemutatni Donaldot és Maxot.
Donald, első ízben tanúsítva némi élénkséget, fürgén mamához masírozott, megragadta a kezét, és kissé meghajolt.
– Örvendek – mondta. – Borzasztóan sajnálom, hogy zavarjuk. Csak hát a barátom, tetszik tudni. Nem angol.
– Nagyon örülök, hogy megismertem – mondta mama, összeszedve minden erejét.
Mikor mama belépett, Max szélesre tárta a karját, és olyan elragadtatással bámulta, mint amikor egy keresztes vitéz megpillantja Jeruzsálem városát.
– A zanya! – jelentette ki drámaian. – Kegyed a zanyája!
– Jó estét – mondta mama bizonytalanul.
– Kegyed – kérdezte Max, tisztázva a helyzetet –, kegyed az anyja, aki beteg?
– Ó, csak egy kis megfázás – mondta mama morcosan.
– És mi meg fölébresztettünk – mondta Max, kezét mellére szorítva, és a szeme könnybe lábadt.
– Ébresztettük – mondta Donald, sotto voce.
– Jöjjön – mondta Max, hosszú karjával átfogva mama vállát; a kályha melletti székhez vezette, és végtelenül finoman belenyomta, majd levetette a zakóját, és gyengéden betakargatta vele mama térdét. Aztán leült melléje, megfogta a kezét, és odaadóan az arcába nézett.
– Mit kíván – kérdezte –, mit kíván az anyja?

Gerald Durrell - Madarak, vadak, rokonok

?

Decemberi délután füstködében

Rendeződjék a szín – ahogy e szín kívánja

Mert így szólsz: „Ez most a maga délutánja";

És négy gyertya lobog meghitt sötétben,

Négy fénygyűrű fönn a mennyezeten,

Júlia kriptájának légkörében

Hangzik el itt majd minden, s viszont: nem, ami nem.

Hallottuk, teszem azt, az új lengyel pianistát,

Prelűdöket tolmácsolt kezével és hajával.

„Chopin olyan bizalmas zene, titkát

Faggatni, azt hiszem, csak egy-két jó baráttal

Szabadna, nehogy a hamva odavesszen,

Mint a tolakvó, kritikus hangversenyteremben."

A társalgás bukdácsol -

Gyönge szándékokat gyors megbánás kerülget,

Halkuló hegedűk szaván keresztül

Távolabbi kürtök is belevegyülnek -

S nekilendül.



„Nem is tudja, mit ér nekem egy jó barát,

S mily ritkán lelni manapság ilyenre!

Csupa-csupa zűrzavar e világ,

(S nem és nem szeretem... hát tudja? észrevette?

Milyen jó szeme van!)

S akkor jön valaki, akiben élnek

E nyílt, adakozó erények,

Melyek nélkül barátságot nem is remélhet - !

S mit az is jó, hogy ezt elmondhatom!

Másképp a lét oly - barátságtalan."

Míg hajlékony hegedűk szava szól

S töredezett

Kürt-ariett,

Agyamban tompa tamtam válaszol,

Kopog képtelen, monoton,

Szeszélyes prelúdiumom,

As ez legalább egy biztos „hamis hang".

- Szédít a nikotin, menjünk le, járjunk;

Emlékműveknél megállunk,

Híreken vitázunk,

És beállítjuk a pontos időt.

Van még félóránk; ülünk, sör előtt.

T.S. Eliot - Egy hölgy arcképe

Tandori Dezső fordítása.

?

Remélem ez könnyebb:


Az élet édességeit kiittam én már,

az ifjúság öröme messze, messze rég már!

Április, május, július be távol!

Semmi vagyok már, válnék a világtól.

Friedrich Hölderlin : Az élet édességeit (Rónay György )





------


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

Shakespeare : Az vagy nekem ( Szabó Lőrinc fordításában)
--------

"A lelkem, mint a telehold, olyan:
oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.
Magának ég az égen, odafent -
és nem szárítja fel könnyeimet: s nem fáj neki soha az én bajom,
s nem érti szenvedélyes sóhajom;
s hogy szenvedésből nékem mennyi jut -
a fénylő lélek erről mit se tud."

A megfejtés: Puskin: Lélek

A feladványom:

"Régi parancsotok,
Hogy jó legyek és mégis éljek,
Kettőbe hasított, mint a villám! Nem tudom,
Mi történt: hogy jó legyek
Másokhoz és magamhoz is, együtt nem sikerült,
Magamon s máson is segíteni képtelenül nehéz volt.
Jaj, bonyolult a ti világotok!"

Bertolt Brecht: A SZECSUÁNI JÓLÉLEK

?????

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

R.M. Rilke

A szerelmes lány

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
??????????????


Éjszemű nő,

Ó, álmaim asszonya,

Elefántcsont-szandálos

táncosnő, nincs hozzád hasonló,

Ily fürge lábú nincs!

A sátrakban nem találtalak,

A tompa sötétben.

A kútfőnél nem találtalak

A korsós asszonyok közt.

Karjaid: háncsavesztett, zsenge ágak.

Arcod: fényben folyam.

Pound Ezra: Táncfigura
A kánai menyegzőre


?????


Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

Félix Lope de Vega: A szerelem különféle hatásai


.......

"Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!

Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!"