Isten és más mesék - 2013

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
"...Gondolat-pillanat
A tanítók azt mondják, hogy az ‘én’ mindössze gondolat-pillanatok sorozata. Minden gondolat-pillanat a következő gondolat-pillanat feltétele. Ugyanígy, egy élet utolsó gondolat-pillanata feltétele egy másik élet első gondolat-pillanatának, ami egy sorozat folytatása. “A személy, aki meghal itt és megszületik máshol, nem ugyanaz a személy, de nem is egy másik” – írta Walpola Rahula, théraváda hittudós.
Ezt egyáltalán nem könnyű megérteni, és csupán értelemmel nem is lehet teljesen felfogni. Ezért a buddhizmus több iskolájában nagy hangsúlyt fektetnek a meditációs gyakorlásra, amely lehetővé teszi az ‘én’ illúziójának közvetlen felfogását, megértését
Ezt írtam egy hsz-ban a közelmúltban én is a magam nyelvezetén :)
Nagyon könnyű ezt megérteni,de ennek megértéséhez is egyéni út szükségeltetik,ez lehet sokféle...
Nekem pl egy városi séta közben felmerült a belsőmből és olyan erős nyomatékkal hozta az "értelmem" tudtára,hogy nem is volt időm kételkedni :D és ott helyben átéreztem csak ez a pillanat létezik...és minden ebből fejlődik ki.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
15871961_1215968768489143_5300501172854393624_n.jpg

-
Rendörség? Kérem jöjjenek gyorsan. Három északafrikai megprobál nekünk énekelni, bennünket körültáncolni és pénzt is akarnak érte!
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
"...Gondolat-pillanat
A tanítók azt mondják, hogy az ‘én’ mindössze gondolat-pillanatok sorozata. Minden gondolat-pillanat a következő gondolat-pillanat feltétele. Ugyanígy, egy élet utolsó gondolat-pillanata feltétele egy másik élet első gondolat-pillanatának, ami egy sorozat folytatása. “A személy, aki meghal itt és megszületik máshol, nem ugyanaz a személy, de nem is egy másik” – írta Walpola Rahula, théraváda hittudós.
Ezt egyáltalán nem könnyű megérteni, és csupán értelemmel nem is lehet teljesen felfogni. Ezért a buddhizmus több iskolájában nagy hangsúlyt fektetnek a meditációs gyakorlásra, amely lehetővé teszi az ‘én’ illúziójának közvetlen felfogását, megértését.

Karma és újraszületés
Az az erő, ami ezt a folytonosságot mozgásban tartja, a karma. A karma is azok közé az indiai fogalmak közé tartozik, amit a reinkarnációhoz hasonlóan, a nyugatiak nagyobb része (de sokan a keletiek közül is) gyakran félreértenek. A karma nem sorsszerűen bekövetkező végzet, hanem egyszerűen csak tett és az arra adott válasz, indítóok és eredmény. (a karmáról és egyéb, a buddhizmussal kapcsolatos félreértésről ITT írtunk már)
Nagyon röviden, a buddhizmus azt mondja, hogy a karma jelentése “akaratlagos tett” (a szanszkrit “kri” szótőből származik, amelynek jelentése “csinálni” vagy “tenni”) Bármilyen gondolat, szó vagy cselekedet, amely vágyból, gyűlöletből, szenvedélyből és illúzióból keletkezik, karmát hoz létre. Amikor a karma végeredményei túlnyúlnak egy élet tartamán, a karma létrehozza az újraszületést.

A reinkarnációban való hit továbbélése
Annak ellenére, hogy Buddha nem tanította a reinkarnációt/lélekvándorlást, hiszen tagadta az egyéni lélek (átman) létezését, mégis a buddhisták közül nagyon sokan, keleten és nyugaton egyaránt, változatlanul hisznek az egyéni reinkarnációban. Egyes szútrákból származó példabeszédek vagy olyan “tanítási segédeszközök”, mint amilyen a tibeti létezés kereke, a bhavacsakra hajlamos erősíteni ezt a hiedelmet. (a létezés kerekéről ITT írtunk részletesen)

A Tiszteletreméltó Takasi Tsudzsi, dzsódo sinsú szerzetes, ezt írta a reinkarnációban való hitről:
“Azt mondják, hogy Buddha 84 ezer tanítást adott át; ez a szimbolikus számadat a különféle háttérrel rendelkező emberek jellemzőit, ízlését, egyebeket képviseli. Buddha minden egyes hozzá forduló embert az értelmi és lelki befogadóképessége szerint tanított. A Buddha idejében élő emberekre a reinkarnáció tana nagyon erőteljes módon hatott erkölcsileg. Az állati világba való újraszületéstől való félelem bizonyára nagyon sok embert elrettentett az állatias viselkedéstől ebben az életében. Ha ezeket a tanításokat manapság is szó szerint vesszük, megzavarodunk, mert józan ésszel ezt mi nem tudjuk megérteni. (...) Egy olyan példázat, amit szó szerint értelmeznek, a modern elmének nem mond semmit. Ezért kell megtanulnunk különbséget tenni a példázat vagy mítosz és a valóság között.”

(például a tibeti létezés kereke (bhavacsakra) hat létsíkot, hat birodalmat ábrázol, az istenek, a félistenek vagy aszurák, az emberek, az állatok, az éhes szellemek vagy préták és a poklok régióit. Manapság kevés nyugati ember hinné el, hogy bármelyikőnk is e birodalmak valamelyikében születhetne újra. Viszont ha úgy nézzük őket, mint az elme azon szellemi és lelki állapotait, amelyeket az emberek tetteik, szavaik, gondolataik által hoznak létre, akkor már ez az egész értelmet nyer a szemünkben. Hiszen mindannyian képesek vagyunk mohó önzőségre vagy igazi jóságra, mind képesek vagyunk állati módon viselkedni vagy éppen pokolbéli állapotot kialakítani magunk körül)..."
Az idézet innen:
http://www.buddhapest.hu/2014/05/van-e-reinkarnacio-buddhizmusban.html
Köszönöm, ez nagyon korrekt lépés, korrekt tanítás volt. :)
-
A tanítást megértve egészen más felfogáshoz jutunk az igazság kérdéséről.
-
ÉSIÁS 54:14

14"Igazság által leszel erõs, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád."
 
Utoljára módosítva:

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Na mi ez a nagy pörgés ittendék?:dr_103::eek::D
www.tvn.hu_1904dca592f07f7da5303be736b28478.jpg
32407.jpg
Azt tudjátok milyen a halál?
kaszas.jpg
valójában minden éjjel "meghalunk" mert a tudatunk aki a 3 D-s világot "életben tartja" alszik,és ezáltal nincsen testtudat sem...a lélek ugyan úgy ki száll a testből és "bárhova leléphet alvás közben" :hurra::D amire a test nappal nem fog emlékezni.A halál "csak" egy test tudat nélküli állapot...mikor lelépsz itt hagyod a "kabátod"

percussion-grandnord-kabat.jpg
De aki pl álmodban kivetíti eléd a "képet" az az ÉNED MEGY TOVÁBB...

00000079.jpg
A TUDAT AKI MINDIG IS VOLTÁL...
KELLEMES ESTÉT... és jó elmélkedést kívánok a ma esti mini képregényem(el)hez...

30997809_ml-600x300.jpg
111
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem pl egy városi séta közben felmerült a belsőmből és olyan erős nyomatékkal hozta az "értelmem" tudtára,hogy nem is volt időm kételkedni :D és ott helyben átéreztem csak ez a pillanat létezik...és minden ebből fejlődik ki.
Az ilyen tapasztalatok adják a hitelességet,és tudnak tanitani.
Hogyan jutottál idáig,ezt megosztanád - természetesen,csak ami publikus!

Nagyon ritka,amikor teljes lényünkkel figyelünk a másik emberre.Igazából szeretnénk,de még sem tudunk,mert az elménkben megjelennek gondolatok,amik elvisznek pillanatokra - és ez még a jobbik eset
kb: 8 éve történt velem egy beszélgetés alkalmával,amikor olyan szinten rám figyelt a beszélgető társam,hogy számomra megállt az idő....Fura ezt igy leirni,de szó szerint igy történt.Panaszkodtam éppen a körülményekre,és csak mondtam- mondtam a magamét,majd olyan csönd,és nyugalom ölelt körül,és a jelenlétben a bennem lévő csöndben megállt az idő,és ez hihetetlen jó érzés volt.Soha előtte,és azóta sem éreztem ilyet.
 
Szerettem volna tudni a "valóságát" mi is a MOST a pillanat ...hogyan működik,feltettem magamban a kérdést,és tovább nem foglalkoztam vele...mentem a járdán,és a belsőm feltárta egyszer csak előttem a jelen pillanat Most állapotát,és a tér-idő illúzió lényegét...ami annyira kristály tiszta félreérthetetlen belső tanítás volt,hogy zsigerből tudtam ez az igazság...
Ez a lényege a "kérj és megadatiknak"nem kell ehhez vallás..ha kérsz "megadatik a válasz is" bármilyen formában történhet...minnél gyengébb az ego..annál erősebb az "áthallás"nagyon sok jövőbeli dolgot is elárult már a belsőm,olyanokat is amik már azóta megtörténtek.Hiszen ott nincsen idő...az események 3 D-ben érnek ide az "idejében" ahogyan változik a "képernyőn a műsor"
A "tudatalatti útjai kifürkészhetetlenek"de válaszol ha kérdezel...
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, ez nagyon korrekt lépés, korrekt tanítás volt. :)
-
A tanítást megértve egészen más felfogáshoz jutunk az igazság kérdéséről.
-
ÉSIÁS 54:14

14"Igazság által leszel erõs, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád."
Ehhez még hozzá kell fűznöm azt, amit velem is megosztottak egykor szóban, majd azon kaptam magam -ahogy megfigyeltem magamon - h észlelem én is:
Megszületik benned egy gondolat, s ez a gondolat egy érzelmet jelenít meg benned mire gondolatod szavakba öntöd. Az érzelem elindít egy újabb gondolatot vonz be, amely egy újabb érzelmet gerjeszt...és így tovább, ha tudnám fektett, kerek zárójelekkel ábrázolnám, mint egy girland, úgy kapcsolódik egyik a másikba. Amikor arra van szükség, h egy döntést meghozz, felmerül(het)nek kétségek: mert megszületik a gondolat válaszod is, ami magával húz egy érzelmit is. Ilyenkor szokták azt mondani, nem tud dönteni, szívére hallgasson-e, v eszére/logikájára.
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ÉN cimkém fekete-Prince Ea

Ez nagyon tetszik, Éva, köszönöm, h hoztad!
Igyekeztem ítéletmentesen lenni bárki iránt, bár ezt annak idején, épp h leérettségizve, így, ahogy most beszélünk róla, senki nem tanította..
Szakközép után, munkahelyemen, együtt dolgoztam roma származású hölggyel. Várandós volt, s mindig tekintettel voltam rá, ha ettem, megkínáltam, ha emelnie kellett, odamentem segíteni, stb. Az embert érzékeltem rajta, nem bőre színét v származását.
Majd egy nap szembe jött velem egy csoport roma férfi, s volt velük egy nő is, ahogy közeledtek, a férfiak egy része kötekedő szándékkal volt, de a nő s vele lévő párja nem engedte: munkatársam volt, s férje...lám, Isten útjai kifürkészhetetlenek...
Más: sógornőm lánya (K) úgy ment férjhez, ahogy megtiltották neki, ahhoz a nigériai sráchoz (J), akit szeret - mind a mai napig -
K öccsei tudnak angolul, de nem voltak hajlandóak J-vel szóbaállni, elvárták, h nővérük fordítson nekik, s ők magyarul, a fekete bőrű srác szemébe vigyorogva szidták J-t.
Bármennyire nem tudsz idegen nyelven, azért van a nonverbativ kommunikáció is, .J pontosan érzékelte álnokságuk. Így maradtam én az egész családból, aki angolul beszélt vele párján kívül...ennek immár több, mint 10 éve. Már beszél magyarul, bár töri kissé, de réges régóta mindent ért. 4 éve megszületett kislányuk is.
Tavaly ért a meglepetés - mert nekem annyira természetes volt, h én a magam módján fogadom őt, nem érdekel a család hozzáállása, nem tartok velük a gyűlöletükben - J odahajolt közvetlen családtagomhoz, átölelve mindkettőnket,
"vigyázz rá légy szíves, mert ő az én anyukám is" kérte angolul...
 
Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Pontosan! Ezért még a származásból sem lehet kiindulni.Senkit nem lehet kategórizálni sehová... Mindenkinek saját egyéni gondolatai vannak.... Mindenkiből egy-egy adott helyzet mást vált ki.És mint minden embert a saját érzései vezérelnek,annak alapján dönt úgy ahogy.
Téves vagy megent (sokadjára is). Te írtad a múlt nem lényeges, ne foglalkozzunk vele. Neked nincsenek egyedi gondolataid, hisz a biblia az éltetőd. Voltak érzéseid a múltban, de tudjuk evvel senki ne foglalkozzon? Múlt nélküli jelen SZEKTA TUDATOSSÁG lesz.... :(
 
Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bugrundii! :)
Mivel ez személyes jellegű dolog,és nem más ember nézetét írtad,így úgy gondoltam, hogy a tisztelet kijár,hogy megkérdezzem írhatok-e róla? Köszönöm szépen, hogy megnegedted! :)
Mit nevezel vallásnak?
"Keresem a megoldást a gonoszok létezésére mitől válik az ember gonosszá"
Na most itt megkérdezném,hogy mit nevezünk gonosznak?
A véleméynem az erről egyébként,hogy mint írtam is az ember szabadon dönthet mit szeretne tenni.Sokszor befolyásoló tényező,hogy mikor cseperedik mit hall? Mibe nő fel? Igaz,hogy ettől még nem biztos,hogy az lesz,de a "befolyásoló" tényező már megvan.
Van is történet 2 iker testvérről.Az egyik alkoholista lett, a másik nem.Mikor megkérdezték tőlünk,hogy miért? A válasz mind 2-jüknek az volt:- Láttam apámat.
Az egyik fiúnak természetes volt,hogy iszik,mert úgy gondolta az helyes. A másik szintén látta,hogy az apja iszik,és pont ezért mondta, hogy ő ebből nem kér. (ez a befolyásoló tényező)
De nem csak ezt mondatja a történet! Másról is árulkodik.Arról,hogy mikor kivannak kérdezve,hogy ugyan miért döntöttek felnőtt létükre úgy ahogy...az aki alkoholista lett, ez már egyben egy "mentség" ként is használja, mikor számon van kérve. De elkell jutni mindenkinek a tudatáig,hogy minden ember különböző, minden embernek saját szabad akarata van a döntései felett. Tehát,mindenki csak a saját életében lekövetett tettekért felel.
Saját tett saját felelősség.
A msáik még amit észre vettem,hogy az emberek hajlamosak általánosítani,illetve bélyeget nyomi valakire.
Lásd a Te példádban is,míg nem írtál az életedről,mint írtad is úgy beszéltek veled. (ezt tartom bélyegnek!)
Tudomásul kell venni,hogy az emberek esendők.Mindenki egyformán "rossz". Ezért nem tartom ferrnek, ha egymást becsmérlik... "senki nem különb a Deákné vásznánál" Ha ez ember képes ebből kiindulni,hogy nem teszek jelzőket másra, mert én sem vagyok különb, vagy esetleg a másik is tehetne rám jelzőt valamiért..Mindenki tehetne mindenkire! Ez helyett inkább azt kéne megtudni,hogy mi miért is volt, van ,történik.Lásd,mikor elmesélted az életed csend lett!
Véleményem szerint sokat számít az,hogy ki mit hallgat. Ha valaki szép történetekkel veszi magát körbe, és maga is megpróbál valami jót kicsikarni magából, jóra változhat.
Évek óta olvasod az életemet, ott vagyok az írásokban. Mára esendők mert van múltjuk, de hisz azt ne vegyük figyelembe?
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ÉN cimkém fekete-Prince Ea

Ha a test csak egy "auto" lenne amivel az énünk közlekedik akkor
mit tartsunk egy alzheimer betegröl vagy kábitoszer hatása alatt levöröl?

-
Az ifjuságvédelemnek nem lenne semmi értelme ha kétkomponensböl állo lények lennénk. :)
-
Már bocsánat a hasonlatért de a pädophilia nem a nemiszervek egyenlötlen mérete miatt elvetendö, a gyerek az nem kisméretü felnött, a személyiségünk a testünkkel és szocializálodásunkkal fejlödik.
-
Engem is csodálattal tölt el ha a természetben járok, az égre vagy egy mikroszkopba nézek mert felismerem benne az evolutiot, azt, hogy az anyag olyan komplikált rendszerekké képes fejlödni mind egy ember, egy madár... és az ember a marokkötöl eltudott jutni a handyhez, aminek segitségével mindenki képes az összemberi ismeretre visszanyulni.
-
Menyire vak az aki nem veszi észre, hogy a világunk egy fejlödés eredménye, hogy a tegnapbol jött létre amit mának nevezünk, hogy ugy a testünk mind a gondolataink egy változás eredménye képpen lett azzá ami.
 
T

tuncu

Vendég
Téves vagy megent (sokadjára is). Te írtad a múlt nem lényeges, ne foglalkozzunk vele. Neked nincsenek egyedi gondolataid, hisz a biblia az éltetőd. Voltak érzéseid a múltban, de tudjuk evvel senki ne foglalkozzon? Múlt nélküli jelen SZEKTA TUDATOSSÁG lesz.... :(
Kedves Burgundi! :)
A múltnak 2 jeletősége van.

Az egyik,hogy tanuljunk belőle.
Megtanít minket arra, hogy mi a helyes,és mi a helytelen,hogy ha majd ismét hasonló válaszút elé érünk eldönthessük,hogy hasonló esetben hogyan is merre menjünk tovább.

A másik, a múltal kapcsolatban, hogy a rossz érzéseket,amiket cipelünk magunkal,azokon kell túllépni. Tanultunk belőle tudjuk.De amíg abban rágódunk,addig nem tudunk előrehaladi.Így elkell engedni vagy másképpen ne foglalkozzunk vele (az érzéssel,ami azzal jár)

Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mesterét:
-Mester! Meddig kell még várni,hogy a dolgok jobbraforduljanak?
-Hát! Ha még várunk,akkor sokáig! Felete a mester.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha a test csak egy "auto" lenne amivel az énünk közlekedik akkor
mit tartsunk egy alzheimer betegröl vagy kábitoszer hatása alatt levöröl?
A test elromolhat kedves Ernoe,aminek mindig oka van.Ennek kiváltó tényezője,a gondolat,ami megbetegitheti a testet - kiváltképp,ha sokáig időzünk benne....
A test (az "autó" -ahogy irod) nem tudja önmagát megbetegiteni...Az ego (kis én),aki azonosul valamivel pl: félelem,mondjuk a média által közvetitett,vagy egymás rémisztgetése pl: daganatos betegség,amitől oly sokan félnek,de elég ha csak családon belül halmozódó mell-daganat,és máris eltávolitják egyes sztárok,csak azért mert elhiszik,mielőtt még kialakulna maga a betegség...

Engem is csodálattal tölt el ha a természetben járok, az égre vagy egy mikroszkopba nézek mert felismerem benne az evolutiot, azt, hogy az anyag olyan komplikált rendszerekké képes fejlödni mind egy ember, egy madár... és az ember a marokkötöl eltudott jutni a handyhez, aminek segitségével mindenki képes az összemberi ismeretre visszanyulni.
Hát igen,elég komplikáltan hozta létre az Intelligencia!
Menyire vak az aki nem veszi észre, hogy a világunk egy fejlödés eredménye, hogy a tegnapbol jött létre amit mának nevezünk, hogy ugy a testünk mind a gondolataink egy változás eredménye képpen lett azzá ami.
De még mennyire,hogy változik,lásd fentebb,amit irtam.
 
Kedves evapatocs
-
Amit te léleknek nevezel az a komplikált testünk reaktioja a környezetünkre, az öseink és a saját élményeink hatására.
-
A test "megromlásának" nemcsak saját magunk vagyunk az okai, gyakran van, hogy mások váltják ezt ki, (valaki belénklö) vagy egyszerüen természeti csapás a halál vagy sérülésünk oka, (egy zunami, földrengés...) Szerinted a balesetek mögött gyilkos/öngyilkos szándék áll? :)
-
heiliger_geist.jpg

-
"Azt hiszem ujra Husvét van!"
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ha a test csak egy "auto" lenne amivel az énünk közlekedik akkor
mit tartsunk egy alzheimer betegröl vagy kábitoszer hatása alatt levöröl?

-
Az ifjuságvédelemnek nem lenne semmi értelme ha kétkomponensböl állo lények lennénk. :)
-
Már bocsánat a hasonlatért de a pädophilia nem a nemiszervek egyenlötlen mérete miatt elvetendö, a gyerek az nem kisméretü felnött, a személyiségünk a testünkkel és szocializálodásunkkal fejlödik.
-
Engem is csodálattal tölt el ha a természetben járok, az égre vagy egy mikroszkopba nézek mert felismerem benne az evolutiot, azt, hogy az anyag olyan komplikált rendszerekké képes fejlödni mind egy ember, egy madár... és az ember a marokkötöl eltudott jutni a handyhez, aminek segitségével mindenki képes az összemberi ismeretre visszanyulni.
-
Menyire vak az aki nem veszi észre, hogy a világunk egy fejlödés eredménye, hogy a tegnapbol jött létre amit mának nevezünk, hogy ugy a testünk mind a gondolataink egy változás eredménye képpen lett azzá ami.
Szia Ernő!
A betegekről mit tartsunk? Lehet kegyetlenül hangzik...de valahol valamikor "megdolgozott" mindenki a jelenlegi "testi körülményeiért"...ez mindenkinél,körülmények és állapotokként mutatkozik meg a jelenben...
Nem kérlek,hogy egyetérts velem,mindenki maga dönti el mit kezd a mások esetleges "tapasztalatával és véleményével"...
Az evolúció "csodájához": a Végtelen intelligencia mindig "időarányosan" adja a fejlődéshez a gondolatokat is,amiből pl kifejlődött a marokkőtől a mostani 3D-s nyomtatók világa...pl mi lett volna az Egri vár ostromakor a törökök megkapták volna mondjuk példának csak a MIG 29 konstrukciós gondolatát és terveit.Hát össz Európára kiterjedően más lett volna a végeredmény.Ahogyan az emberiség halad át agyi,gondolati fejlettségen,annak függvényében "születik meg a tervező fejében" a korhű dolgok vázlata,amely csakis akkor lép be a tér-idős 3 D-be
Egyébként itt van minden régi és eztán megszülető dolognak a kész terve a minket körülvevő láthatatlan hullámokban.De majd időarányosan lép be a mátrixba.Mint ahogyan a rádió hullámok és a tv hullámok is itt vannak mindig körülöttünk,de csak akkor lesz látható,hallható ha bekapcsoljuk az eszközöket,és a konkrét hullámhosszra hangolunk...röviden ennyi...
Ha úgy tetszik ez is csak egy vélemény volt...vagy tapasztalat? Döntse el mindenki maga...;):)
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves evapatocs
-
Amit te léleknek nevezel az a komplikált testünk reaktioja a környezetünkre, az öseink és a saját élményeink hatására.

Te láttál már áttétes daganattál élő macskát,aki azon aggódott,hogy mi lesz most vele,túl éli,vagy bele hal??:)
Neeem Ernoe,a biológia (test) náluk is működik,és elromolhat,de ők nem fűzik tovább a szálakat...Csak mi emberek vagyunk ilyen aggódó lelkek:(
-
A test "megromlásának" nemcsak saját magunk vagyunk az okai, gyakran van, hogy mások váltják ezt ki, (valaki belénklö) vagy egyszerüen természeti csapás a halál vagy sérülésünk oka, (egy zunami, földrengés...) Szerinted a balesetek mögött gyilkos/öngyilkos szándék áll? :)
Nincsenek "mások" Ernoe,mindent mi hozunk létre kollektivan...
 
Oldal tetejére