Igen, kétségkívül érdekes olvasmány lehet... minden bizonnyal bármely pszichiáter érdeklődéssel olvasná, és tanulságos megállapításokat tehetne az illető csajszi elmeállapotáról, ebben biztos vagyok!!!
Isten és más mesék - 2013
- Téma inditó Frank-FHI
- Kezdés dátuma
Ez erős túlzás. Miért?
Nem minden, nem "bármely" pszichológus....
Szerintem viszont igen, elvégre érdekes kórkép egy sérült agyról... Nemegyszer olvastam már, h a sérült, ill. megzavart agy bizony efféle látomásokat IS képes produkálni, és sokan el is hiszik, valóságnak tekintik... Pláne ha a régmúlt szentjeitől származnak ezek...
Ezek az Isten teremtményei még arra sem jönnek rá, hogy nem is Isten teremtette őket, valószínűleg ! Hanem az őseik teremtették az Isteneket, képzeletükben , tudatlanságukban !
Hát ugye, ha egyszer anno decibel azt sem tudták, honnét is tudhatták volna, hova tűnik a Nap éjszakára, honnan jön a szél és hova megy, miért változtatja alakját a Hold... Fantáziájuk viszont volt minden mennyiségben, így aztán kitaláltak villámosztó Zeuszt, aki hattyú képében árnyékolta meg Lédát, nagy Manitut, örök vadászmezőket, világteremtő Elohimot, akit aztán a jehovajenő vált fel, aztán meg a jézuskrisztus... Mostanság meg ezotéria, szcientológia... Á, kérlek szépen, van istenekből és vallásokból fekvő nyolcas mennyiségben, határ mindösszesen az emberek fantáziája, ha nem épp a csillagos ég... És ugye, sokan, milliók milliárdok hitték-hiszik ezeket, leginkább azért, mert csak... Mert ugye, sima logikával ezek létét egy százaléknyira sem lehet alátámasztani... De hinni kell ugye vmiben. Én pl. azt hiszem, megyek most vacsizni...
Megértelek benneteket. Nem értékelhettek másként, mint ahogy cenzorotok megengedni. Nem vitatkozom, eddynek igaza volt.
A vitatkozásnak hálója van, ahogy Zenthe Ferenc mondta a "Jób lázadása" című nagyszerű magyar filmben.
Utoljára módosítva:
??? Úgy érted, megsértettelek, és szerinted sokkal durvább akartam volna lenni, csak a cenzor miatt fogtam vissza magamat? Nos, ez nem igaz, csak azt írtam le, amit a tudományos könyvekben olvastam jó régtől fogva az efféle látomásokról, pontosabban azok eredetéről, mert valaha elég intenzíven érdekeltek engemet is...Megértelek benneteket. Nem értékelhettek másként, mint ahogy cenzorotok megengedni. Nem vitatkozom, eddynek igaza volt.
És hát ugye, még a biblia is írja, h a jóslások, jövendőmondások, álmok mit sem érnek, ha nem személyesen a jehovajenőtől erednek. Csakhát ezt mégis mivel bizonyítod, h igen, személyesen ATTÓL jön, nem a sátipajtitól, nem az agyat zavarta meg vmi, és attól erednek ezek a fura jelenségek... BIZONYÍTANI ezek jehovajenői eredetét viszont a lehetetlennel határos, a tudomány sem ezeket támasztja alá, ahogy jó pár esetben a bibliára is rácáfolt már.
Utoljára módosítva:
Nem, nem arra a cenzorra gondoltam. Azt figyeltem meg, hogy ahova leteszi az ember a voksát, annak a csoportosulásnak megfelelően egy értelmi szűrőt is magára vesz az ember, és lehet nem is tud róla. Szinte kasztszerűen gondolkodik. Jehova tanúja, neokarizmatikus, ateista... Ez egyben védelem is persze, és egyben korlát is lehet, amiből esetleg ki kell majd fejlődni, lépni.
Hogy mi honnan származik, azt pedig meg lehet tanulni abból kiindulva, hogyha jó a szándék, alázatos a szív. Isten ebben világosságot nyújt, a Szentíráson keresztül, a szív nyugalmán, és a felismert jó "gyümölcsökön keresztül. A hívő mindent megbeszélhet Istennel, a kétséges, necces ügyeit is.
Irtóra szép gondolat, csak épp az a gond, h az ún. szentírás rengeteg hamis, valójában nem megtörtént, nem úgy megtörtént elemet tartalmaz, ez nagyban csökkenti a hitelességét az elfogulatlan olvasók számára...
Hm... Érdekes megbeszélés egy olyan, amikor sosem hallom, érzékelem valójában, kétségkívül, egyértelműen, megcáfolhatatlanul, vitathatatlanul a másik gondolatait, csak ÉN MAGAM vindikálom, erőltetem, képzelem bele, h jaj, biztosan azt és úgy gondol(hat)ja, haláltutira csakis ezt és ezt üzenheti nekem... Hadd ne részletezzem, mi mindenhez vezethet, sőt h mennyit is ér valójában az efféle társalgás, amit ráadásul bizonyítani sem tudok, h valójában megtörtént, és ténylegesen AZT az üzenetet kaptam, csak HINNI kell...
Az elejéhez pedig: nem feltétlen kell, nem feltétlen érdemes kilépni a korlátok közül, lehet épp azok mentik meg az életemet, segítenek hozzá, h ne fogadjak el, ne tegyek magamévá mindenféle bődületes hülyeséget... Korlát, gátlás nem feltétlen rossz, nem véletlen, nem öncélúan alakult ki az emberben...
Zárszóként pedig: eléggé kritikus egy figura vagyok, nemigen tudok korlátok között megmaradni, mindig feszegetem azokat, vacillálok, gondolkodok, kérdéseket - néha elég kellemetleneket méghozzá - teszek fel, várom rájuk a választ, és ha nem kapom meg, v nem kielégítőt, simán veszem a kalapomat és továbbállok. Épp ezért is maradtam meg már elég hosszú ideje az atejista-tudományos táborban, mert az gyak minden kérdésemet többé-kevésbé kielégítően meg tudta válaszolni, nem igyekezett lerázni, mint a kutya a vizet csak azért, mert nem tudták a kérdéseimet megválaszolni, nem neveztek mindenféle kellemetlen, krakéler, kötözködő figurának, mint még anno decibel egyházi-hívő koromban, sosem utáltak ki ezek miatt. Ezért is maradtam-maradok jó hosszú ideje, és szvsz életem végéig atejista, aki a tudományt favorizéli mindenek előtt, bár tisztában van annak tökéletlen, hiányos, állandóan változó mivoltával.
Ennyike
Utoljára módosítva:
Mikor? Egy rahedli dolog már most is az, bizonyítékok is vannak rá...
Napoleonnak is jogában állt fejlődni, új felismerésekre jutni. Ez is csodálatos az emberben. Íme egy részlet Szent Ilona szigetén írt jegyzeteiből. Persze lehet, hogy megpróbáljátok elmebajosnak beállítani, de az igazságot kereső ember számára letagadhatatlanok a magasszintű logikai összefüggések, és az intelligencia, ami az írásból sugárzik.
..................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Egyetlen elvesztett csata és széttöretünk, bukásunk miatt elpártolnak mellőlünk barátaink.
El tudják-e képzelni Caesart mint a Római Birodalom örökös császárát úgy, hogy a sírjából irányítja birodalmát, Róma sorsát kezében tartva? Hasonlóan van ez a világ is, amelyet meghódított a kereszténység. Hasonló Isten ereje a keresztényekben. Hasonló a hit és az Egyház végrehajtó hatalma általi folyamatos növekedésnek csodája. Nemzetek tűnnek el, királyok, de az Egyház fennmarad. Micsoda ez az erő, ami megvédte az Egyházat a rá támadó embertömegek dühétől és a korszakok zivatarától? Kinek a keze védelmezi az Egyházat már 18 évszázada az őt fenyegető csapások elől?
Egyedül Jézus Krisztus az, aki a birodalmát kizárólag a szeretetre alapította, és még ma is milliók halnak meg érte.
Bármilyen, Krisztuson kívüli létforma mennyire tökéletlen! Hol van az a személy, aki felett nem diadalmaskodtak az akadályok? Hol van az az egyén, akit még sosem irányítottak a körülmények vagy saját környezete; aki sohasem adta meg magát a korszakoknak; aki sohasem kötött kompromisszumot tradíciókkal vagy vágyakkal? Az első naptól az utolsóig, Ő ugyanaz marad, mindig ugyanaz, fenséges és egyedi, végtelenül határozott, és végtelenül nemes.
Az igazság átkarolja a világmindenséget. Mint a kereszténység – az egyetlen vallás, amely leküzdi az előítéleteket; az egyetlen, amely egyenlőséget és feltétel nélküli testvériséget hirdet az emberek között; az egyetlen, ami tisztán szellemi, végezetül, az egyetlen, ami mindenkié, kivétel nélkül, egy igaz országért, a Teremtő Isten szívbeli szándékának megfelelően. Krisztus bebizonyította szenvedésén keresztül, hogy Ő az Örökkévaló Fia. Tanításai mindegyike egyetlen és ugyanazon téma körül forognak: örökkévalóság.
Igaz az, hogy Krisztus a hitünk számára titkok sorozatát kínálja. Hatalommal parancsol, hogy higgyünk azokban – nem adva más magyarázatot, csak azt, hogy ’Én Isten vagyok’. Ő jelenti ki ezt. Micsoda szakadékot teremt saját maga között és az összes vallásgyártó között ezzel, hogy ezt kimondja. Micsoda vakmerőség, szentségtörés, káromlás lenne, ha ez a kijelentése nem lenne igaz. Sőt, nagyobbat is mondok ennél: Ha Jézus univerzális győzelme nem magától Istentől lenne, akkor ez az ateizmust igazolná.
Az evangélium egy titkos erényt rejt magában, egy rejtelmes teljesítőképességet, amely megérinti és meglágyítja a szívet. Ezen elmélkedve az ember megtalálja azt, amelyet a mennyről való elmélkedéskor tapasztal.
Íme, itt van az asztalon: ez a minden mást felülmúló könyv [eközben a császár tiszteletteljesen rátette a kezét], melyet soha nem mulasztanék elolvasni, minden nap ugyanazzal az élvezettel.
Sehol máshol nem lehet találni annyi lenyűgöző gondolatot, csodálatra méltó erkölcsi alapelveket, melyek úgy haladnak át a szemünk előtt, mint mennyei seregek, és amik kiváltják a lelkünkben ugyanazokat az érzéseket, mint amelyeket az ember az egek kiterjedésének végtelenségéről, nyári éjszakák fénylő csillagainak ragyogásáról való elmélkedéskor tapasztal. Nemcsak az értelmünk mélyed el ebben, a lélek soha nem téved el a Könyv irányított tanácsait, útmutatásait követve. Máris a szellemünk tanítója, a hűséges evangélium szeretetét tapasztalhatjuk meg. Maga Isten is a barátunk, atyánk, és valóban a mi Istenünk. Még a csecsemő gyermekéről gondot viselő anyánál is gondoskodóbb.
Micsoda bizonyíték ez Krisztus isteni voltáról! Egy korlátlan birodalom, amelynek a végcélja – a lélek szentsége, amely az egyén szellemi helyreállításának, a lelkiismeret letisztulásának egysége.
Krisztus szól, és generációk egyszerre lesznek az Övéi a vérségi kapcsolatnál is szorosabb és közelibb kötődéssel, a legszentebb, feloldhatatlan egységgel. Ő lobbantja fel a szeretet lángjait, amely felülmúl minden más szeretetet. Egyetlen vallásalapító sem volt képes megvalósítani ezt a titokzatos szeretetet, amely a kereszténység lényegét adja, és ezt csodálatosan emberszeretetnek (jótékonyságnak) hívják. Minden kísérlet, amely ezt akarja felkelteni, azaz hogy megszerettesse magát, magában rejti azt, hogy az ember képtelen erre. Tehát kétségtelenül Krisztus legnagyobb csodája az emberszeretet megvalósítása.
Olyan feltüzelt tömeg állt mögöttem, hogy képesek lettek volna meghalni értem. Isten bocsássa meg, hogy bármilyen párhuzamot vonok a lelkes katonáim és a keresztényi emberszeretet között, hiszen egymástól ezek annyira különböznek, mint ahogy az indítékaik is.
De mindezek után jelenlétem nélkülözhetetlen volt: szemeim csillogása, hangom, szavaim, majd a szent tűz fellobbant a szívükben. Én mindenesetre birtoklom ennek a titkos erőnek a titkát, amely felemeli a lelket, de soha sem tudtam átadni senkinek sem. Egyik generálisom sem tanulta el tőlem. Nincsenek meg az eszközeim arra sem, hogy megörökítsem a nevemet és az emberek szívében irántam égő szeretetet, vagy hogy elérjem ezeket fizikai erő nélkül.
Ki tesz erőfeszítéseket értem Európában? Hol vannak a barátaim? Igen, van kettő vagy három, akikben a hűség halhatatlan, akik osztoznak és vigasztalást nyújtanak a fogságomban."
Ekkor a császár hangja elcsuklott, majd egy pillanatra elcsendesült. Aztán tovább folytatta:
„Igen, a mi életünk egyszer csak felragyogott a királyi korona és a trón minden fényével együtt; a tiéd, Bertrand, visszaverte a ragyogást, ahogyan az aranyozott Invalidusok Dómja visszaveri a napsugarakat. De a katasztrófa megtörtént: az arany csillogása napról napra tompább lett. A gyalázat és a balsors zivatara, ami naponta eláraszt, kioltott minden fényességet. Ez vár ránk, Bertrand tábornok, hamarosan már a síromban leszek.
Ez a sors a nagy emberek osztályrésze. Caesaré, Nagy Sándoré és az enyém is: elfeledve lenni; mint ahogy a császárok és hódítók neve is a feledésbe merül.
Napóleon a halálos ágyán (Horace Vernet festménye, 1826)
Hőstetteinket tanárok adják majd tovább tananyagként a diákoknak, és ítélkeznek felettünk: elmarasztalással vagy dicsőítéssel. Nézzük csak meg, hogy hamarosan mi vár rám: meggyilkol egy angol oligarcha, idő előtt fogok meghalni, testem is elhal, majd visszatér a földbe, hogy kukacok eledelévé váljon. Ez a végzete annak, akit a világ nagy Napóleonnak nevezett! Micsoda különbség van az én szörnyű nyomorúságom és Krisztus kinyilatkoztatott, szeretetben és dicsőségben álló örökkévaló uralma között, amely kihat az egész Földre. Ezért meghalni? Nem inkább akkor élni? Krisztus halála – az Isten halála!"
A császár elcsendesedett. Mivel Bertrand tábornok nem felelt, Napóleon ünnepélyesen még hozzátette: „Ha nem fogadod el Jézus Krisztust Istenként, nos akkor hibáztam, hogy tábornokká választottalak.”
https://vigyazo.blog.hu/2016/01/04/napoleon_meglepo_vallomasa_jezusrol
Utoljára módosítva:
Amikor igazán akarod, kedves eroberter. Tényleg.
Hát haver, esküszöm, irtó jó a humorod! Jól megnevettettél
így szombat este, KÖSZI!!! 
De ha még tényleg igaz is lenne, mindez, az tenné fel a koronát az egészre!!!
Hasonló témák
