"A tévedés helyrehozása. Ha az emberek komolyan kívánnak Istennek tetsző életet élni, akkor arra kell igyekezniük ebben a világban, hogy nézeteiket tökéletesítsék és életüket megújítsák. Mivel azonban sok keresztény hívő és szinte ugyanannyi igazságkereső ember meghal még olyankor amikor az igazságról hamis, vagy tökéletlen nézeteket vallanak, téves nézeteiket a szellemvilágban igazítják ki, feltéve ha nem ragaszkodnak makacsul korábbi látásaikhoz és hogyha hajlamosak a tanulásra, mert sem ebben a világban, sem az eljövendőben Isten sem és az Ő szolgálói sem fognak egy embert is kényszeríteni arra, hogy valamit akaratuk ellenére elhiggyenek.
Egy büszke pap és egy alázatos munkás. Magas korban halt meg egy pap, aki magát tanultnak és kegyesnek tartott. Kétségkívül jó ember is volt. Amikor az angyalok eljöttek, hogy a közbeeső körbe vigyék és ott a megfelelő tanításban részesüljön, akkor megérkezvén, az őt vivő angyalok letették és egy másik lélek fogadására indultak. A közbeeső körben sok fokozat és rend van, egészen a legmagasabb egekig. Az a fok amelyen egy-egy lélek az oktatást kapja földi életének valóságos jóságától függ. Miután az angyalok akik a papot a saját fokozatára vitték, elmentek és egy másik lélekkel tértek vissza, elhaladtak a pap mellett és egy magasabb rendeltetési hely felé tartottak. A pap hangos szóval, felháborodva kiáltott fel: „Micsoda jogon hagytok engem félúton hátra mielőtt a dicső hazába érkeznék, ezt a másikat pedig közel viszitek hozzá?! Szentségben nem állok mögötte, de ti mögöttetek sem!” Az angyalok ezt felelték: „Itt nem nagyságról van szó illetve kicsiről; többről vagy kevesebbről, hanem arról, hogy minden ember arra a fokozatra jusson amit életével és hitével megérdemel. Te pedig ama felső fok számára nem készültél fel, azért egy ideig még itt kell maradnod, és néhány dolgot meg kell még tanulnod amire munkatársaid tanítanak téged. Ha aztán az Úr megparancsolja nékünk, akkor majd nagy örömmel fogunk a magasabb körökbe felkísérni téged!” „Egész életemben arra tanítottam az embereket miként juthatnak a mennybe, mit kell hát még nekem tanulnom? Mindent tudok!” Ekkor a tanító angyalok azt felelték neki: „Amazoknak az angyaloknak fel kell most szállniuk, nem tarthatjuk őket vissza, mi azonban felelni fogunk kérdéseidre. Ne sértődj meg barátom, ha nyíltan beszélünk veled, a javadat szolgálja. Azt gondolod egyedül vagyunk itt, de az Úr is jelen van, még ha te nem is látod. Büszkeséged, melyet kimutattál azt mondva »Mindent tudok!« akadályoz meg téged abban, hogy meglásd Őt és magasabbra jussál. Ennek a te büszkeségednek az alázatosság a legjobb gyógyszere. Ezt gyakorold, s kívánságod majd teljesül.” Ezután egy másik angyal ezt mondta neki: „Az az ember akinek az imént magasabb rangot juttattak mint neked, nem volt éppen tudós ember, sem híres. Nem figyelted őt meg jól, különben felismerted volna, hogy gyülekezeted egyik tagja volt. Életében egyszerű, becsületes, kevés jövedelmű munkásember volt. Munkahelyén mindenki szorgalmasnak és megbízhatónak ismerte. Keresztény jellemét mindenki elismerte, aki csak ismerte. A háború alatt Franciaországba küldték szolgálatba. Ott egy napon, amikor éppen sebesült bajtársán akart segíteni, golyótalálat érte és meghalt. Habár halála hirtelen történt, mégsem érte váratlanul mivel felkészült rá. Ezért nem kell neki sokáig a közbeeső helyen maradnia mint neked. Gyors felemeltetése tehát nem kivételezés, hanem megfelel szellemi jellemének. Imádkozó élete és alázatossága melyet a világban tanúsított előkészítették őt a szellemi világra. Most boldog, hogy elérte a számára kijelölt helyet, hálát és köszönetet mond az Úrnak aki kegyelemből megszentelte és örök életben részesítette." Sadhu Sundar Sing: Látomásaim a túlvilágról
