Hírek Itt az első videó az 1000 méteres mélységben rekedt amerikai barlangászról, akit magyarok mentenek

Videóban üzent a dél-törökországi barlangban, 1000 méteres mélységben rekedt amerikai kutató, akit magyar barlangimentők tartanak életben. Mark Dickey a másfél perces videóban megköszöni a barlangász-közösségnek az összefogást, valamint a török kormánynak a gyors reagálását és a gyógyszereket, amikkel életben tartották.

A 40 éves férfi elmondja, hogy mostanra már képes beszélni, pedig korábban élet és halál között lebegett. Ennek ellenére rengeteg segítségre lesz szüksége, hogy a felszínre érjen.

„Mark Dickey vagyok, közel 1000 méteres mélységből. Köszönöm mindenkinek, aki a mélyben velem van, és a barlangász-közösség összefogását. Örömteli látni, hogy odakint hányan próbálnak segíteni. Egyelőre még mindig arra várunk, hogy meglegyen az összeköttetés a felszínnel. Jelenleg két nap az információáramlás ideje. Köszönöm a török kormány gyors reagálását, hogy a szükséges gyógyszerekhez időben hozzájuthattam, véleményem szerint ezzel megmentették az életemet. Közel voltam a halálhoz. Szóval nagyon köszönöm a török kormánynak és barlangászoknak, hogy segítették a nemzetközi csapatok munkáját. Kész vagyok arra, hogy mindenkivel együttműködjek azért, hogy kijussak innen. Ahogy látják, magamnál vagyok, képes vagyok felállni és beszélni, de még nem gyógyultam meg. Rengeteg segítségre lesz szükségem, hogy kiszabaduljak innen. A helyzetem megmutatja, hogy milyen jól tud együttműködni a nemzetközi közösség. Rengeteg ember fogott itt össze a világ minden tájáról, vigyázunk egymásra, és ez nagyon különleges” – mondta elcsukló hangon a bajba jutott amerikai barlangász.
Mark Dickey néhány napja lett rosszul a Morca-barlang mélyén. Magyar barlangimentők próbálják életben tartani a súlyos állapotban lévő férfit.



Az amerikai kutató néhány nappal ezelőtt lett rosszul a Morca-barlangban. A férfi eddig ismeretlen okból vért hányt és kialakult nála a gastrointestinális vérzés. Bár a vele együtt a barlangban tartózkodók eleinte a felszínre akarták hozni, végül az orvosi konzultáció után ezt elvetették. A bajba jutott barlangászhoz elsőként a Magyar Baralnagi Mentőszolgálat érkezett meg, azóta is ők próbálják életben tartani az amerikai férfit.

Amint Mark Dickey szállítható állapotban lesz, megkezdik a felszínre szállítását. Ez akár több napig, szélsőséges esetben akár hetekig is tarthat.

1694214955550.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,179
Üzenet
5,044,846
Tagok
630,311
Legújabb tagunk
Rédei Klaudia
Oldal tetejére