Jelenléti iv

18

19

20

21

22

Sziasztok

Fantasztikus nap ez a mai

Annyi meló van mint szemét

Csak nagyon hétfő van

Kirándulni akarok

Vagy valami jó filmet nézni

RedBull-al próbálom ébren tartani magam

Rex

Lem elbeszélései és regényei esetében kérdésfeltevéseinek mélysége, egyedülálló szellemi fesztávolsága persze áttételesebben, de nem kevésbé átható erõvel jelenik meg. Egyik utolsó könyve, A kudarc ezt éppúgy példázza, mint korábbi nagy munkái, az Éden vagy Az Úr hangja. Ezek a mûvek olyan filozófiai, kozmológiai, metafizikai problémákat vetettek fel, melyekkel másutt nem lehetett, s ma sem nagyon lehet találkozni. A szaktudományos paradigmák széljárásának szeszélyei folytán ui. ez idõ szerint nem diskurzívak, ezért közönséges szakemberek nem is hozhatják szóba õket - csak formátummal bíró kívülállók.
Lem azonban nemcsak a gúzsban végzett mozgásmûvészetet gyakorolta, hanem olykor el is rugaszkodott kötelékeitõl. Ilyen "elrugaszkodottságai" során nem elbeszélõként, hanem a maga valójában mutatkozik meg: amikor filozófiai esszéíróként diszkurzív beszédben értekezik, vagy szellemes retorikával szól hozzá közügyekhez, esetleg a concept art körébe tartozó mûvészeti tervet ad közre. Ilyen "elrugaszkodásai" közé tartozik a Képzelt nagyság is, melyben elsõ látásra az elõszóírás mûvészetét látszik gyakorolni.

Ám az elõszóírás paródiáin túlmenõen ez a könyv többrõl szól: Lem nem túloz, amikor azt írja, hogy mindegyikükkel más fajtájú és jelentéstartalmú ûrt nyit meg - lehetõségmezõket tár föl, új szellemi távlatokat szakít fel és tesz beláthatóvá. A fikciót itt nem pusztán a történetre, az elbeszélés hagyományos toposzaira alkalmazza, hanem kiterjeszti a tudományra és a mûvészetre. Így fikciója tényleg sciencia és koncepciója valóban (koncept-)mûvészet lesz.
Lem mûve idõközben a kortárs képzõmûvészet részérõl is megerõsítést nyert: a 90-es években a bécsi akcioninizmus egyik tagja, Peter Weibel egy olyan csoportos kiállítást rendezett, melyen a kiállított mûvek mindegyike egy-egy fiktív mûvész "alkotása" volt. (Persze az alapos katalógus közreadta életrajzukat, részletesen szólt eddigi pályájukról, mûveikrõl, korábbi kiállításaikról!) A bemutató olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy Weibelnek még saját galeristáját is sikerült megtévesztenie...

Lem könyvének elsõ darabja méltán helyet kaphatna egy ilyen kiállításon, ui. a Nekróbák egy képzeletbeli kiállítás képeinek nagyon is plauzibilis leírását adja. A párosodó-pózokat ábrázoló röntgen-képek, a nekróbák sorozata ugyanakkor a koncept-mûvészetnek is része lehetne. A Nekróbák csontváz-párosai azonban nemcsak a mûvek concepcioját tartalmazzák, hanem alkalmat adnak alkotójuknak, hogy kifejtse állásontját Erosz és Thanatosz viszonyáról csakúgy, mint a mûvészet értelmérõl és mai áramlataival kapcsolatban.

Második "elõszava" az eruntika tudományába vezet be. Errõl is elmondható - miként a könyv egészérõl -, hogy elsõ látásra tudományos mû benyomását kelti. Ha igazat mond, ez az igazság csaknem minden tudásunkat meghazudtolja. Ha hazudik, azt nagyszabásúan teszi... Ha nem elõbb, akkor itt tûnik fel Lem mûvének a nagy elõd, Jorge L. Borges munkáival mutatkozó párhuzama. A fikciót Borges is a történetmondás, a fabulálás hagyományos határain túlra, a filológia, az irodalom- és szellemtudományok területére terjesztette ki. Nála azonban a kenningek és a hozzájuk hasonlóan tudományos tárgyak, ill. teóriák mindvégig az emberi szellem tevékenységeként kerülnek bemutatásra. Az egy nemzedékkel idõsebb, és a természettudományok távlataiban otthonos Lem már más lehetõségekkel is számot vetett. A bitikus irodalom történetéhez írott bevezetése már a humán tudományok és mûvészetek körén túlra vezet, és a nem-emberi írásmûvészet és tudományosság lehetõségével szembesít.

Következõ "elõszava", az Extelopédia valójában egy majdani, Állandóan Langyos Mesterséges Szûzbõrbe kötött lexikon hirdetésanyaga. Benne a tudományosság látszatával való üzérkedés, valamint az enciklopédikus tudás és a definitív igyekezet példás paródiája olvasható.

Mindezek az "elõszavak" azonban tényleg csak bevezetésnek tekinthetõk a könyv utolsó, és terjedelmében és fajsúlyában egyaránt legtekintélyesebb részéhez, a GOLEM XIV.-hez. Ám ez a GOLEM nem az a Gólem; a névben - Lemnek a saját nevével ûzött szójátékán kívül - egy mozaikszó rejlik: a General Operator, Longrange, Ethically Stabilized, Multimodelling sorozat számítógépe. Ez a Mesterséges Intelligencia már olyannyira felülmúlja az emberi értelmet, hogy csak ritkán, és nem szívesen ereszkedik le annak szintjére. ( Elõdeihez hasonlóan katonai célból fejlesztették ki, ám üzembe helyezése után közölte, hogy ilyen tevékenységet nem végez...) A GOLEMben Lem megtalálta azt a nézõpontot, ahonnan végigtekinthet az idõk sokaságán. Nagyívû fejtegetésében a szkeptikus kritika szólama lételméleti spekulációkkal, az emberi történet elé visszanyúló történetfilozófiával fonódik össze.

A sci-fi virágkora a hatvanas évekre esett; ekkor közege, megtámogatva a Holdraszállás keltette kozmikus reményekkel, kétségkívül kedvezõ közeget kínált a tágasabb távlatokhoz. Lem azonban akkoriban sem volt a haladás himnuszait zengõ kelet-nyugati vegyeskar szólistája. A társadalmi és technikai fejlõdést illetõ hûvös szkepszise különösen a keleti égtájakon talált kedvezõ olvasói fogadtatásra. A korszak szellemi légköre mindazonáltal még õt is fölöttébb optimista feltevésekre ragadtatták. A futurológiáról szóló könyvében például arról írt, hogy a jövõben be kell következnie az olyan területek átfogó szabályozásának, amelyeken eddig csak a spontán tényezõk érvényesültek és ezek között említi a tudományos kutatás és a technológia, valamint a nemzetek közötti kapcsolatokat. Azóta e téren is élesebbé vált látása és szkepszise méginkább elmélyült: A technológiai fejlõdést - mondja - éppoly kevéssé lehet irányítani, mint a biológiai evolúciót. És amióta a Szép új világ veszi körül, a folyamatokat formáló erõkrõl is változott a véleménye. Ugyan nem vált annyira végletessé, mint Baudrillard - aki szerint amennyiben a kapitalizmus fehér egerekkel is funkcionálna, egészen eltekintene az embertõl -, de nincs kétsége afelõl, hogy a fejlõdés tisztán gazdaságilag szabályozott. Korábban persze voltak idealisták is. Ilyen volt Zeppelin gróf. Vagy a Wright fivérek sem elsõsorban arra gondoltak elsõ repülõgépük kapcsán, hogy sok pénzt keressenek.