Újra a kertben találom magam,
Igen, az öreg hársfaalatt.
Körülöttem megroskad a táj
Az éjszaka súlya alatt.
Ma éjjel szomorúan néz le rám a holdsugár.
De tudom hogy vigasztalni próbál.
Átszűrődik a lombok között,
Mint halvány emlékek a gondolatok között.
Azt mondják a boldogság nem más,
Mint a szivedben egy cseppnyi parázs,
Mely olykor lángra gyúl,
Hacsak nem hadjuk,
Hogy a bánat visszatükrözze önmagát.
De én mégis félek.....
Mert egy újabb magányos hajnalon,
Szivembe markolt a fájdalom.
Igen, az öreg hársfaalatt.
Körülöttem megroskad a táj
Az éjszaka súlya alatt.
Ma éjjel szomorúan néz le rám a holdsugár.
De tudom hogy vigasztalni próbál.
Átszűrődik a lombok között,
Mint halvány emlékek a gondolatok között.
Azt mondják a boldogság nem más,
Mint a szivedben egy cseppnyi parázs,
Mely olykor lángra gyúl,
Hacsak nem hadjuk,
Hogy a bánat visszatükrözze önmagát.
De én mégis félek.....
Mert egy újabb magányos hajnalon,
Szivembe markolt a fájdalom.