Jelenléti iv

A legfőbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevő:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a benső melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetőt kövesse,
a tett a kellő időt kövesse.
Ha készséges, de nem erőszakos:
nem kél zúgolódás semerre.

Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.

Aki teste-lelke egységét megőrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.

Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtőzőt és rejtettet,
de őket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett őket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelők, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félők, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton őrizve
formálták a szennyesből tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezővel és újat nem alkottak.

Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitől mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bőviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylő tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ős-forrásból táplálkozom.

ez az eddigi legjobb téma amit találtam köszi

Rendőr vizsgázik:
- Vezeték neve?
- Kábel.
- Kereszt neve?
- Feszület.
- Látom maga sem normális, de azért húzzon egyet.
- Húúúúúú!
- Mondja, magának mi baja?
- Hát a szülővárosom.

Székelybácsi nagy kínlódás közepette borotválkozik. A gyerek:
- Mi a baj, édesapám?
- Életlen a beretva. Nem viszi a szakállamat!
- Ne mongya mán' édesapám, hogy keményebb a szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele!

Becsönget egy házaló egy szegény székelyhez.
- Nagyon szép utazóbőröndöket tudok ajánlani...
- Minek az nekem?
- Hát ha például vonaton utazik uraságod, ebbe rakhatja a ruháit!
- És akkor üljek ott pucéron a pályaudvaron?!

Beküldő: woo6
Egyszer Pécsen voltam és láttam ott egy gyönyörű múzeumot a barátnőmmel. Elhatároztuk, hogy bemegyünk. Láttunk is egy hatalmas kaput és gondoltuk ott kell bemenni. Ezért beindultunk, egy park féle volt ott, ahol emberek ültek. Úgy határoztunk, hogy mi is odaülünk közéjük. Egyre közelebb értünk hozzájuk. Kezdett gyanús lenni, mert mind köntösbe voltak, előszőr nem értettük, hogy miért. De mikor a mentőautót megláttuk, akkor világossá vált számunkra is, hogy mi bizony a kórház betegei közé akartunk leülni.

Beküldő: Bond-babey
Az egyik nap, amikor a szám. tech. terem előtt várakoztunk az órakezdésre, ellenállhatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy hangot adjak a tanár iránti gyűlöletemnek. Ez a többieknek is tetszett, tehát jól kibeszéltük. Lezárásképpen azt mondtam:
- Tibor bácsi egy BIGFOOT!
Nem is értettem miért nem röhögnek a többiek, pedig olyan jó beszólás volt. Hátrafordultam és ott állt mögöttem teljes valójában a büdöslábú, szandálos-szakállas informatikatanár!
Azóta már yetinek hívjuk.

Marino Malerba, hivatására nézve orvvadász, lelőtt egy, a feje fölött kiálló sziklán békésen nézelődő szarvast. Öröme rövid volt, a súlyos állat ugyanis rázuhant, és agyonnyomta. (darwin-díjas)