Jelenléti iv

Mert a pázsit fölött heverésző juhász

Kukorica Jancsi ki is lehetne más

ki pedig a patakban a ruhát tisztázza

Iluska az Jancsi szívének gyöngyháza

helloka

ugy ertem hello mindenkinek

a mindenki alatt azt ertem hogy mind az ki olvassa

persze azoknak is szol akik nem olvassak

ami ugye kerdeses hiszen akkor honnan szereznenek rola tudomast

ezen informacio hianyanak elszenvedese markans hatranyban reszesiti oket

sajna

van barki aki erti a 20 hozzaszolasos korlat lenyeget?

A 701-es jaunt azonnal indul – visszhangzott végig a kellemes női hang a New York-i Kikötői Hatóság Állomás kék várótermén. A KHÁ nem sokat változott az utóbbi háromszáz évben – mocskos volt, és kissé riasztó. Egyedül a női komputerhang tette kellemesebbé.

– Jauntszolgálat a Marsra, Whitehead Citybe – folytatta a hang. – Azok az utasok, akik már megváltották a jegyüket, a kék váróterem hálócsarnokában várakozzanak. Győződjenek meg róla, hogy minden iratuk érvényes. Köszönöm.

Az emeleti hálócsarnok egyáltalán nem volt mocskos. Faltól falig kagylószürke szőnyeg borította. A falak tojásfehérek voltak, rajtuk kellemes absztrakt nyomatok függtek. Egyenletesen, andalítóan váltakozó színek kavarogtak a mennyezeten. A hatalmas teremben száz ágy állt, tízesével szabályos sorokba rendezve. Öt jauntsegéd keringett halk, vidám hangon beszélve, tejet kínálgatva mindenkinek. A helyiség egyik végében volt a bejárat, amit fegyveres őrök álltak körül, és még egy segéd, aki egy későn jövő papírjainak érvényességét vizsgálta, egy zaklatott kinézetű üzletemberét, hóna alatt a New York-i World Times összehajtogatott számával.

A terem másik végében a padló egy körülbelül öt láb széles és tíz láb hosszú teknőben folytatódott; ez áthaladt egy ajtó nélküli nyíláson, és leginkább a gyermekek játszótéri csúszdájára emlékeztetett.

Az Oates család tagjai egymás mellett feküdtek négy jauntágyon, közel a terem túlsó végéhez. Mark Oates és a felesége, Marilys, két oldalról fogták közre két gyermeküket.

– Apa, most már mesélsz nekem valamit a jauntról? – kérdezte Ricky. – Megígérted.

– Igen, apa, megígérted – erősítette meg Patricia, és ok nélkül harsányan fölnevetett.

Egy bivalytermetű üzletember végigmérte őket, aztán újra belemélyedt a teli irattartóba, amelyet épp tanulmányozott a hátán fekve, fényesre pucolt cipős lábait gondosan egymás mellé helyezve. Mindenfelől a társalgás halk moraja hallatszott, és az utasok ruháinak suhogása, amint elhelyezkedtek a jauntágyakon.

Mark átpillantott Marilys Oatesra, és kacsintott. Az asszony visszakacsintott, pedig ő is majdnem olyan ideges volt, mint amilyennek Patty látszott. Miért ne? gondolta Mark. Mindhárman először jauntolnak. Ő és Marilys az utóbbi hat hónapban többször megvitatták már annak előnyeit és hátrányait, ha az egész családot áttelepítik – amióta a Texaco Vízgyár értesítette áthelyezéséről Whitehead Citybe. Végül azért döntöttek úgy, hogy mindannyian mennek, mert Mark az elkövetkező két évet teljes egészében a Marson kell töltse. Most elgondolkodott, Marilys sápadt arcát látva, vajon az asszony megbánta-e már döntését.

Órájára pillantott, és látta, még csaknem félóra van hátra a jauntolásig. Az elég lesz, hogy elmeséljen mindent... és remélte, azzal legalább eltereli a gyerekek gondolatait az idegeskedésről. Ki tudja, talán még Marilysre is nyugtatólag hat majd.

– Jól van – szólt.

Ricky és Pat komolyan nézték, a fia tizenkét éves volt, a lánya kilenc. Megint emlékeztette magát, hogy Ricky már mélyen bent jár majd a pubertás ingoványában, a lányának pedig nőni kezdenek a mellei, mire visszatérnek a Földre, de nem tudta elképzelni. A srácok az apró Whitehead Vegyes Iskolába járnak majd, együtt a technikusok és olajbányászok száz-egynéhány csemetéjével; a fia már egy-két hónapon belül geológiai tanulmányútra mehet a Phoboszra. Nehéz elhinni... pedig így lesz.

Ki tudja? gondolta keserűen. Talán az én jauntiszonyom is elmúlik.

hello