Székely miatyánk
Mi atyánk ki a mennyekben vagy
Kitõl jön élet és halál,
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal,
És vigaszra csak ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél,
Ha meghalunk is, - úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk.
A Te neved megszenteltessék,
E nép, mindig benned bízott,
Te székely Isten, félünk Téged,
Bár sújtva sújt ostorod.
Atyánk, bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg,
Bár - sorsunk meg nem érdemeltük,
Megszenteltessék a Neved.
Oh, jöjjön el a te országod,
Add, hogy még boldogok legyünk,
Add, hogy még egyszer ránk nézzen
A mi szent Hargita hegyünk.
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hû fia,
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús gyászos éjszaka.
A Te akaratod legyen meg,
Hogy ha már minket elhagyál,
Ha fohászunk már meg nem hallod,
Ha a sorsunk egy hõs halál.
De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein,
Egy dicsõ, székely kikelet.
Ne vígy minket a kísértésbe,
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyû ütközetben
Mindíg csak székely vére folyt.
Ne add, hogy Benned is csalódjunk,
Ne add, hogy ne higgyünk Neked,
Nem lehet az Istenünk,
Hogy Te, cserben hagytad népedet.
Tiéd lesz a hatalom, dicsõség,
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó,
S jövõnk szülõ reményt vetett.
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Merészebb, mint más népeké,
Vállaljuk ami lehetetlen,
Mert felnézünk a Nap felé.
Tanuljatok ti földi népek,
Érezzétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkbõl,
A sír szélén is, reményt fakaszt.
Éreznétek a szent hitet,
Mit minden hû székely szív dobog
Éreznétek, s megértenétek,
Hogy a székely csak gyõzni fog.
Gyõzünk! Ha nem mi - unokáink.
Mi szépen, csendben meghalunk,
Mert tudjuk, egyszer még
Felharsan Erdély szent hegyein dalunk.
S bár mi szívünk szent keservével,
Egy jég világban megfagyunk.
Hiszünk most! és hiszünk - mindörökké
Ámen. Mi Székelyek vagyunk.