Jelenléti iv

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

rveteg

Kitiltott (BANned)
Jekyll és Hide


A komoly siker ellenére Magyarország hírneve a brüsszeli és európai kormányzati irodákon túl azonban csorbát szenvedett.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
amikor az orrára koppintottak a médiatörvény miatt. Akik védték, azok is azzal érveltek, hogy „de hát megígérte, hogy majd módosítja”.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Ekkora változás a közös pénz bevezetése óta nem volt az európai szövetségi rendszerben. A különböző eszközökkel kikényszerített módszer lényegében gyámság alá helyezi a nemzeti kormányok költségvetési politikáját.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Horvátországot úgy vitte be a hátán a magyar elnökség az EU-ba, hogy az még a budapesti külügyminisztériumot is meglepte. Ez lett a legkönnyebben magyarázható, és a félév alatt csont nélkül abszolvált siker.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio. Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Nem azért írtam könyvet, mert kijöttem a villából, és nem azért, mert most bevallok valamit, esetleg mindent. Nem vagyok író, költő, még csak Havas Henrik sem.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Jobb, mint egy hűtőmágnes. Ebbe a szütyőbe dobáltam írásaimat, elmélkedéseimet, kalandjaimat, véleményemet, fantáziálásaimat, magamat, hogy Te, kedves olvasó, néző, fiú vagy lány, férfi vagy nő és a többiek kapj, kapjatok egy kiss darabot belőlem. Ami szintén én vagyok.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Járt már ön a pekingi koppintott Din-sey Landben? Látta Kanada lenyűgöző hódvárait? Olvasott már Puzzantinoról, az öt házból álló reneszánsz városállamról? Kivitelezhetőnek tart egy négy és fél kilométer hosszú kanyarodó függőhidat? Hisz Ön Jean-Claude Van Damme-ban?
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Barangolt már Srenbcában, az út nélküli városban? Búvárkodott már Hotpot elsüllyedt palotái között? A világ 99 legkevésbé ismert csodájának szerzői bebarangolják mind az öt kontinenst (és még találnak hozzá két elsüllyedtet), hogy megmutassák Önnek, mi mindenről nem tudunk még. A vikingek a Kaukázusba is eljutottak Görcsöshátú Svöran teambuilding kirándulása keretében. Finnországban az ózonlyuk alatt Európa legédesebb szőlője terem.
 

rveteg

Kitiltott (BANned)
Toulouse-Lautrecet nem szolgálták ki a Notre Petit Baguette piacon, mert nem látták a pult mögül. 1940-ben a lübecki Jürgen Wandmahler felfedezte a lendkerekes bombát, amely földig rombolta Prmrzlna Koscek épületeit. Kínában néhány éve egy 4600 fős agyagjegyellenőr hadseregre bukkantak. Könyvünk bemutatja a tények mögött a legendákat, a valóság mögött a művészetet, az épületek mögött a hátrébb lévő épületeket. Ön Európában először láthat képeket atomfelhőt, vagy katicabogarat formázó barlangrajzokról, az egykori trójai betonlfotta maradványairól, a többhektáros Cannelblue-i porszívótemetőről, Tokió egysejtű-állatkertjének lakóiról, a Melegszendvics-Szigetekről., vagy a Buddha-szoborról, amely a megszólalásig hasonlít Telly Savalasra. Mert az ismeretlen csodák az apróságokban rejlenek.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére