Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

-Utálom a fatalistákat, mindenbe képesek beletörődni, gondolataik kötött pályán haladnak, és azt firtatják folyton, mikor érik el a végső megnyugvást, a végtelenben találkozó sínpár metszéspontját. Vajon mi lenne a célszerűbb, hátrafelé tekinteni és azt mondani : ott volt az a pont, de már elhagytuk, vagy megtapasztalni a katarzist, amikor elérve a találkozást végleg elveszítjük minden illuziónkat............és megtapasztalva a fájdalmat azt mondani, ideje volt tisztán látni végre...

-Nem a házasság szörnyű, én vagyok elviselhetetlen- gondolta Sam.

Itt a másnap, gondolt Stirlitzre. Mert ő is mindig gondol valamire. Ő itt, fogadjunk, arra: hát mi lehet rossz a házasságban? A másik meg arra: hát mi lehet abban jó? Ki tudja. Az alapvető kérdés, hogy a hagymát is hagymával esszük, vagy Stirlitzel. Ha önmagával, akkor tulajdonképpen önmagunkkal, és ez kizárja, hogy mindkettő mást akar; a nő férfit, a férfi nőt. Itt vagyok például én; én Dr. Sam után jöttem. Vagy talán a bérgyilkos után, aki annyira béna volt, hogy épp csak beleírták egy kósza pillanatra. De hát én már elindultam, hivatásomnál fogva, szóltak, most itt vagyok. Egy házassági tanácsadáson. Pedig, ugye, arról volt szó, hogy ellenőrizzem a szitut. Nálunk ez családi örökség; már az édesanyám is pedagógus volt. Sok éven át én írtam számítógépbe a félévi, az évvégi, meg az időközi jelentéseket. Nagy hatást tett rám minden sora annak. Így lettem, mondtam, családi hagyomány, így lettem bérgyilkos-felügyelő. Aki kiszáll a helyszínre, és megnézi a bemutató-órát. Na, kérem, kéménybe próbálunk kapaszkodni, szilveszterkor, amikor durrognak a pezsgősüvegek és a jégkockák, a hagymát kérem most nem említeni; és belehalunk egy széllökésbe? De az előleget felvettük? Hát így jövök én a képbe. Befejezem, vagy hagyjam megnősülni? Végülis, meglehet, egykutya. Aki egy ilyen nemes küzdelemre eleve méltatlannak tartja magát, az úgyis alulmarad benne. Pedig kár. Inkább kipróbálni, mint egy életen át azon tűnődni, mit hagytam ki? A végén úgyis a kaszás jön. Vagy Stirlitz. Vagy én. De minek is?

Sam kilépett az ajtón, hagyta, hogy becsúkódjon magától. Ahogy kiért az utcára megcsapta az északi szél jeges fuvallata, fáradtsága szerte foszlott. Annyira hideg volt, hogy remegni kezdett. Kabátja gallérja mögül sandított a kihalt utcára, egy árva lélek sem kószál már idekint-gondolta.
A szél szemetet kergetett ,-önhibáján kívül lett takarító-, űzött egy szatyrot, majd felkapta, a magasba emelte és rácsavarta egy faágra. Farsangi meglepetés.
-Megyek a kedvenc kávéházamba lapszemlézni, mondta a taxisnak. -Tudja merre van, igen arról a kávéházról van szó.
-Maga is odajár? -Csak ritkán van rá időm.
De a párbeszéd lassan elhalt. Annak ellenére, hogy gyér volt a forgalom.
-Maga szereti a munkáját?
-A taxizást már 20 éve űzöm, egy előnye van, hogy megismerhet érdekes embereket,megszoktam, nem mondanám, hogy szeretem.
-Mit mondana? -Benne ragadt? -Az autója foglya és talán az autója fogja kinyírni.
-Először a gyerekek repülnek ki, nagyon nehezen szoktuk meg, már túl régóta voltunk házasok, harminc éve, tudja. -Aztán tavaly meghalt és azóta minél kevesebb időt tudtam otthon tölteni, amennyit csak lehet dolgozom.
-Fogadja részvétem. -Mikor ment el a neje?
-Két éve.
-Azóta nem találja a helyét odabent, ezért bezárta magát idekint_
-Csak még egy kérdést engedjen meg, árulja el, hogy rájött-e már, hogy az érzései elől nem tud elbújni,azok mindig ott vannak magában, kísértik jelen esetben.
-Miből gondolja?
-A taxisok beszédesek, mindig az utassal vannak elfoglalva, megnyerőek és be nem áll a szájuk. -Arra gondoltam, hogy maga azért nem ilyen, mert van valamije odabent, ami leköti és nem engedi idekintre, talán egy probléma, egy elvarrattlan szál, ami béklyóként nehezedik magára és egyre lejjebb húzza, messze a valóságtól. -Ha elfogad egy tanácsot,akkor azt javaslom minél hamarabb essen túl rajta.
-Mégis min?
-Azon, hogy ő nincs többé,hogy elment, csak hagyja, hogy húzza lefelé az a fájdalom ,egyre lejjebb egészen addig, amíg már úgy érzi nem bírja tovább,és akkor majd felszínre törnek az elfojtott érzései és könnyebb lesz, egy darabig. -Ez azonban kevés , próbáljon meg kezdeni valamit az új életével, mert a régi is halott,ezért sem találja a helyét a régi élete díszletei között odabent és idekint sem.
-Kicsoda maga?
-Én vagyok a léleklátó, tartsa meg az aprót.
-Minden jót, viszontlátásra.
Olyan amatőrnek érzem magam.....biztos a szer miatt, most bomlik elemeire bennem, velem együtt, talán egy jó erős fekete segít.

Sam észrevette, hogy a sok beszéd miatt nem ott szállt ki a taxiból, ahol szeretett volna. Ballagott egy darabig, de hátranézett és
látta, hogy jön egy taxi. Leintette, és mikor beült az előbbi taxishoz volt megint szerencséje, aki csúnyán nézett rá. Nem vette jó néven
ugyanis, hogy Sam "léleklátónak" nevezte magát. A taxis kicsit babonás volt...

Összehúzott szemmel fixírozta régiúj utasát, a léleklátót, akiről barátja, a kis kínai taxis jutott eszébe; szegény lelki nyomorult, amikor nem bérsofőrködött, akkor a bárpult mögött keverte az italokat, és épp itt kellett megtanulnia azt a dallamot. Először még élvezte is, ott, az autóban, mintha víz alól jött volna valami induló-féle, elkeseredetten, üvöltözve, semmi buzdulás, semmi tettvágy, csak amolyan kényszerű önmutogatás; hé, emberek, itt fekszem bezárva, de akkor is talpramagyar, izzon az a mobilcella, aztán este és azóta is azt a végtelenített trackcrackot hallgatja, bódultan; és ez a léleklátó tanította meg rá. Na ha beül, viszemócón menorszagba; de aztán legyintett. Mennyi ilyet vittem már, innen oda, onnan amoda, de egyiket sem haza, még ha lakcímre is; mindegyik, igen, ő sem kivétel, ránézésre mindegyik normális, sikeres, családos ember, de a felszín alatt titkok, hazugságok,törések, elvarratlan szálak diszharmóniája feszíti szét a hétköznapi álarcot; most szóljak be neki? Én? Egyébként is, úgy látom, követnek bennünket. Őt, vagy engem? Kiderül.

Sam kiszállt a taxiból, máskülönben minek köszönt volna el- morfondírozott az író az olvasón.

Végülis, gondolta, a legröhejesebbek mindig a pisztolypárbajok előtti végtelenül hosszú monológok, na meg a kivégzés előti macsóskodások, az ölés kaján öröme, amit halálra ún az olvasó; hát durrantsd el, ha van mid, gondolja ilyenkor, de ha félsz tőle, akkor a kezedbe se vedd; és tovább lapoz; még mindig beszél, egyetlen közbevetés, egyetlen érv nem hatja meg, négykezest játszik, de csak akkor, ha neki lehet négy keze és egy kottája; jó játék ez, tűnődött, de jó-e valóban, mert hát mi lenne, ha; de nem is jártatta tovább a száját, tette, amit tehetett; fogta az egyetlen hatásos fegyverét az író ellen: becsukta a könyvet.

Sam meghívást kapott egy író-olvasó találkozóra, ahol dedikálni fogja legújabb könyvét. Még a találkozó előtt rádöbbent, hogy
hosszú a haja, borostás az arca és már fölvette az öltönyét is mert lassan indulnia kellett. Most mit tegyen? Legszívesebben orrba vágta
volna magát a lustasága miatt. Így nem jelenhet meg annyi ember előtt. Irány a legközelebbi borbélyüzlet. Nesze neked - mondta
magának...

Rádöbbent, hogy kifutott az időből. Mi mást tehetett: leintett egy taxit.

Gondolom már nem hat a meglepetés erejével, ha azt mondom, hogy ismét az a taxis volt. Sam azzal indította a beszélgetést,hogy ő
nem léleklátó csak egy író, akinek már ott kellene lennie a számára rendezett író-olvasó találkozón stb... A taxis megkérdezte a címet Sam
megmondta. Némi helyismerettel rendelkezett csak, de az látta, hogy ellenkező irányba indultak el. Érdeklődésére a taxis közölte, ő tud
egy közelebbi utat. Mikor már a városból is kiértek így szólt.
- Megérkeztünk...

Sam tűnődve nézte a távoli házakat. Tudta, hogy ismerős helyre ért, de azzal is tisztában volt: még soha nem járt itt. Nem ezt a címet mondtam, vonta kérdőre a sofőrt, de érezte: azúttal is a sors irányította a könyv lapjait. Szálljon ki, mindent azonnal megtud, ismételte a sofőr, ja, a viteldíj ötven csilliocent lesz. És, pardon, egy levelet is rám bíztak. Sam feltépte a borítékot, és elhűlve olvasta benne: "Kedves doktor úr, vége az ünnepeknek. Vége a mámoros éjszakáknak. Itt az ideje, hogy visszatérjen vállalt feladatához, úgy a kiadójának, mint a nekem tett ígéretének teljesítéséhez, és mielőbb felkeresi unokámat. Szeretettel üdvözli, Terka néni".

"Valaki vigyen vissza a fridzsiderbe!"-jutott eszébe Samnek a méltán híres film, közismert frázisa, ez nem lehet igaz.

És még jobban összetört, amikor észrevette az utóiratot: "Kérem, fogadjon szót, különben a barátom, Mr. Bú, talán már ismeri, tenni fog valamit. És nagyon élvezi, ha fogalma sincs, mit kell tennie. Szeretettel, Terka mama".

Sam teljesen és szinte véglegesen elfeledkezett Terka mamáról, és az unokájáról is. Nem értette, hogy lehetett ilyen
feledékeny. Megígért valamit, amit nem is kértek tőle és nem is teljesítette. Megértette Terka mama haragját és úgy gondolta
jobb, ha felkeresi a kórházban, és mindent bevall. Terka mama képes rá és kiteszi a lakásából, amit ugye csak bérel.

Terka mama nem halt meg, vagyis az unokájának sincs szüksége rám, egyszer már lefutottuk ezt a kört.....

A világból kiveszett minden eredetiség, üressé vált, mint ez a kopott külváros, legyintett. Vagy ez is csak olyan közhely, mint a többi? - morfondírozott. Hát igen: állítani valamit és állításról állítani valamit nem ugyanaz, futott át az agyán. Mindegy, legyintett, csapás, csapás hátán, már csak a haldokló Terka mama hiányzott. Miközben elmerült gondolataiba, észre sem vette, mi folyik körülötte, a külvilág megszűnt számára, nem vette észre sem a taxiban megszólaló vízállásjelentést, ami mindig felizgatta, sem pedig a fülsüketítő segélykiáltásokat, sőt az utca végén álló Weörös Sándor műveket olvasó férfit sem látta, csak az üveges tekintete jelezte: ő már messze jár. Így talán meg sem hallotta, mit olvas fel az a fura alak: „Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet.”

"Drámai párhuzam."

Sam barátunk abból indult ki, hogy - "az élet szép, az élet minden" - és mindenki úgy élje az életét, ahogy tudja.
Gondolatban meglátogatta Terka mamát így azért elviselhetőbb volt, mint szemtől szembe találkozni vele. Sam most
már nagyon fáradt volt és elment aludni...

Lüktető álma volt. Tele fényekkel, hullámokkal, és mindegyre egy furcsa, villódzó fényreklám jött szembe vele: "Főhősünk egy mulatós éjszaka viharait pihente, mikor megszólalt az az átkozott vekker". Felriadt végül, azon tűnődve: csak nem a vekker ébresztette fel?