Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Egy HŐS. Ez az! Kiáltott fel megkönnyebbülten! Egy igazi, amerikai HŐS. Egy.., egy.. , egy..Csárlszbronzon! Mindig ilyesmire vágyott. Nem állt már fel az asztaltól, a mikróban tett kakaójáért sem ment ki a konyhába, hanem azonnal nekikezdett.

Eközben a kakaó csak melegedett, melegedett. 15 perc után a mikró felrobbant de ő csak csinálta és csinálta.

Elnémult körülötte a világ, és teljes átéléssel csak a gondolataira koncentrált. A lapon egyre szaporodtak a sorok, csak a toll sercegését hallotta valami távoli hangként. "Meg kell írjam..."-gondolta. "Meg kell osszam a világgal, hogy mi az, amit tenni kell."

De mégsem. Ma nem írok semmit.. Meredtem bámulta a plafon sarkából előlopakodó keresztespókot, akit nyilván a terjengő kakaóillat csalogatott ki rejtekéből. A pók, -akinek neve is volt-, imádta az odakozmált kakaó illatát. Kicsit bántotta ugyan pókja természete, miért is kakaókozmáláskor volt csak hajlandó előjönni, mint valami elkényeztetett macska, aki addig csavarog, amíg a gazdi fel nem bontja a szardíniát, aztán ha mind elfogyott, huss.., már el is tűnik az első bokorban. Na nem baj, a fő, hogy végre van társaságom. Itt vagy Kazikám? Hogy vagy mindig? -kérdezte gyengéd hangon.

Az ismeretlen nő erre felszisszent.

Hm.. Talán ez a cím jó is lett volna. De most nincs jelentősége. Kazi! Édes Kazikám!! Gyere csak ide szépen!

- Jövök már Édes! Hm, kakaó! Ez igazán kedves invitálás.
Az asztalon a gőzölgő kakaó mellett, kistányéron friss vajas kalács és eper dzsem várta Kazit.
Azon nyomban nekilátott.
A nő pedig csak nézte, nézte...

a kakaó pedig túl meleg volt, a vajas kalács hideg, a lekvár ragadt.. ma már semmi sem tetszett a nőnek

Ezért hagyta is az egészet a fenébe és bevonult a fürdőszobába.
Megnyitotta a zuhany csapját és elkezdte magát bámulni a tükörben.
A forró víz pedig ömlött és ömlött, a pára ellepte a fürdőszobát. Főhősünk azonban ...

csak mellékszereplője volt az életnek. Erre a tükör előtt kellett rájönnie.
Amint a pára szép lassan köddé változtatta testét, -előbb körvonalait, majd teljes alakját ellepve-, meglátta valóságos énjét. Egy nagy semmi, -sóhajtott fel-, bizony ez egy nagy semmi. Fogta a tus csövét, nyaka köré tekerte és megrántotta.

Hirtelen a cső vonaglani, tekeregni kezdett a nyaka körül. Aztán egy bosszús sziszegéssel letekeredett róla és eltűnt a szemeteskuka mögött.

A cső vége azonban elakadt lábában és kezdte lefelé húzni az örvény. Az örvény egyre erősebbé vált, már képtelenség volt szabadulni sárkány karmaitól. A kezéből végül kihullott a szappan és ernyedten adta át magát a lefolyócsőnek. A szemeteskuka és a nő is eltünt a csatornában.

A fürdőszoba nem árulkodott az imént lezajlott, drámai történésekről.
Mélységes csend ülte meg, csak a foszladozó párafoltok utaltak arra, hogy
valami lezajlott idebent.
A nőt körülölelte a mélységes feketeség. Sem egy hang, sem egy aprócska
fény nem vette körül. A csövet sem érezte már a lábán.

Hová juthattam? Itt minden annyira más. És érdekes nem is éreztem fuldoklást, miközben a lefolyóban voltam...
Különös, hogy fáradtnak sem érezte magát. Minden nagyön könnyű volt "odalent". De hová kerülhettem?-kerdezte önmagától.

Ez lenne hat a Vege? A Nagy Uresseg? A Semmi? Vagy csak az eszmeletem vesztettem el? Tudatosan kezdett el lelegezni, figyelt, hogy ver-e a szive, es hogy mozdul-e a karja az altala kiadott parancsra...

Mivel mindenét épnek találta, kis.sé megnyugodott, hogy legalább él. Szétnézve maga körül azonban nem látott semmi. Mintha valami verembe esett volna, minden sötét és nyirkos volt. A levegőben penészszag terjengett. Néha egy-egy cseppenést hallott. Most mi legyen?-kérdezte magától. Feje felett ekkor elszállt valami, legalábbis úgy érezte, hogy megsuhintotta valami a sötétben.

Nagyon utálta a denevéreket, de minden bátorságát és erejét összeszedve feltápászkodott a nyirkos talajról és kezét előrenyújtva elindult arrafelé, ahonnét valamilyen furcsa, különös dallamfoszlányok hallatszottak. Közben rájött, hogy egy igen szűkös folyosón halad, valahol a föld alatt. Viszont arra nem is mert gondolni, hogy azokat az apró, surranó neszeket a lába mellett mi okozhatja. Inkább meggyorsította lépteit...

Az út bár nem merdeken, de érezhetően egyre csak lefelé tartott, s mindjobban kanyargott. Mindössze annyi fény volt, hogy sejteni lehetett az nyomvonalat, azonban az egyre szűkülő folyosón már nem is igen volt szükség másra, mint egyszerűen a fal mellett haladni. Haladni pedig kellett, mert egyértelmű volt, hogy ha megáll, akkor meglepik a denevérek, -és akkor vége. Most már a maradék fény is elfogyott, lábával pedig bokáig vízben gázolva, a sziklás, nyálkás fal mellett tapogatózva lehetett csak botorkálni.

Egész testében reszketett és nem csupán a hidegtől. De erőt vett magán és tovább lépkedett. Az a furcsa dallam is egyre hangosabban hallatszott, így még gyorsított is amennyire erejéből tellett. Csak végre érjen már el valahová! Az volt az érzése mintha több napja bolyongott volna a sötétben. Aztán hirtelen az ösztöne riadót fújt....

Egy pillanatra nemcsak az ujjuk hegye ért össze, hanem pillantásuk is találkozott, e levegő még jobban izzott körülöttük. Kate egy gyors mozdulattal elvette a poharat és mohón inni kezdte a hűsítő italt.