Kanadai béranya szült gyereket egy magyar meleg párnak

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Június 14, 04:17.

Melitta - 2018 Június 14, 04:17
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Kanadai béranya szült gyereket egy magyar meleg párnak .A 7 hónapos kislány egyik édesapja biológiai apa is egyben, a gyermek mindkét szülő nevét viseli.

    Vince és Balázs kilenc éve egy pár, azt mondják, félnek attól, hogy később, például az iskolában, nem adódnak-e majd kellemetlenségek abból, hogy a kislánynak két édesapja van. Ezért igyekeznek megkeresni a legelfogadóbb közösséget gyermeküknek.

    A pár elmondta, a magyar hivatalokkal és az egészségüggyel eddig semmi problémájuk nem volt, sőt, mindenki segített nekik: a kormányablak munkatársai megkerestek minden lehetséges anyagi támogatást, a vér szerinti apa igényelhette a gyedet is.

    Elmesélték azt is, hogy úgy látták, az itthoni meleg párok számára lehetetlen az örökbefogadás, külföldön pedig sok helyen jól szabályozott a béranyaság. Azért Kanadát választották, mert ott önkéntesekkel működik a rendszer, így se a béranya, se a donor nem kaphat javadalmazást.

    A szülővé válás 20 millió forintba került a párnak, akiknek több mint 3 hónapot kellett Kanadában tölteni. A kislányt, Lilit nem volt egyszerű hazahozni, mert az ottani papírok nehezen összeegyeztethetőek a magyar rendszerrel. Kanadában ugyanis a béranya szülte újszülött anyakönyvében nem lehet benne a béranya és a donor neve, viszont ezt a magyar jogrend nem ismeri el: nálunk mindenképp lennie kell egy édesanyának.

    A kislány úgy kaphatott magyar állampolgárságot, hogy a kanadai kórház igazolást adott arról, hogy a béranya szülte meg a gyermeket. A kanadai anyakönyvben Balázs és Vince neve szerepel a szülőknél, a magyarban pedig Balázs és Natasha, a béranya.

    Blikk
    [​IMG]
     
    vica52 és Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Június 14, 04:17.

    1. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Hááát, ööö... Még legjobb esetben is úgy fogja érezni az a szerencsétlen kislány, mintha az anyukája meghalt volna szülés közben, azaz félárva volna. Nem hiszem, hogy ezt ellensúlyozná az a tény, hogy apukából viszont kettő is van neki.
      Sőt: Mi van ha eszébe jut hogy neki tulajdonképpen VAN „igazi” anyukája, ugye a „béranya”, de az lemondott róla, nyilván mert NEM SZERETI?! Ne is jöjjetek azzal hogy de igenis szereti. Nem tudhatjuk mit érez, de az is mellékes ha biztos lenne hogy valóban szereti, mert ettől még a KISLÁNY igenis gondolhatja úgy, hogy ha szeretné az ANYJA, akkor VELE LENNE!

      Ehhez jön hozzá, hogy semennyire se értek egyet azzal hogy bárki gyerek is Magyarországon nőjön fel, amikor pedig van neki állampolgársága Kanadában, vagy akármelyik tetszőleges más angolszász országban! Ott felnőve ugyanis minimum annyi előnye volna, hogy az angol lenne az anyanyelve... Nekem nem az, és naponta érzem hogy ez mekkora rohadtulnagy szívás, hátrány...

      Végezetül pedig: Erkölcstelennek érzem hogy egy pár, akinek akármiért is de nem lehet „igazi” (=gén szerinti) gyermeke, az efféle kínnal szült ötletekkel mint béranyaság, életre hívjon valakit (egy gyermeket), miközben seregnyi más árva gyermeknek nem jut nevelőszülő, mely gyermekek emiatt iszonyatos körülmények közt vegetálnak, sőt sokuk korán meg is hal! Akinek nem lehet gyermeke, fogadjon örökbe egy ilyen gyermeket! Talán még olcsóbb is lenne.

      A fent leírtaknak nem sok köze van ahhoz hogy az örökbefogadó pár épp homoszexuális, remélem belátjátok. Erre a kérdésre külön ki lehetne térni, de nem teszem. Amit eddig írtam, bőven elég. Igazából nemcsak elég de sok is, annyira, hogy ezen dolgokon tulajdonképpen nem sokat súlyosbít a homoszexualitás ténye. Remélem ugyanis kitűnik a szavaimból, itt most nem azellen ágálok hogy éppen homoszexuálisok az örökbefogadók, hanem magát az egész béranyaságot ellenzem. Akkor is ellenezném tehát ha heteró szülőkről lenne szó. Elismerem, picit kellemesebb volna akkor a helyzet mert legalább volna egy nőnemű lény a kislány közelében akire jogos lenne az „anya” titulus, de a szememben ez nem akkora különbség, hogy érdemi mértékben csökkentse az ellenérzéseimet a béranyasággal kapcsolatban. Amíg van a Földön akár EGYETLEN olyan árva gyerek is akinek nem jut szerető nevelőszülő, addig a béranyaság a szememben ERKÖLCSTELEN.
      varázsdoboz kedveli ezt.
    2. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      Nem értem az "ördög ügyvédje" által felvetett problémát.
      A béranyaság intézményét törvény szabályozza, amelyet az adott ország Parlamentje az adott ország politikusainak "köszönhetően" iktatott törvénybe, tehát legális.
      A gyereknek van biológiai édesapja, aki vagy Vince, vagy Balázs. Van biológiai édesanyja, aki Natasha.
      Az egész projekt 20 millió forintba került, amelyből valamilyen arányban részesült Magyarország, Kanada, Natasha, és lett a párnak gyereke is, tehát mindenki jól járt.
      És végül, amely projektben érdekelt a politika, ott nem kel ERKÖLCS-öt keresni, mert a politika nem erről szól.
      (szerintem)
      Utoljára módosítva: 2018 Június 14, 10:53
      Melitta, gumelig és setni kedveli ezt.
    3. Noia
      Noia
      Hogy mi erkölcsös és mi nem, azt az élet sokszor átírja.
      Béranyaság a '70-es években - igaz történet.
      12-14 év gyes, gyed és miegymás után a nő (később béranya) elment dolgozni egy új munkahelyre. A főnöke nős ember volt, gyermektelen, mint kiderült a felesége nem tud teherbe esni. Hogy ki, kit győzött meg, nem lehet tudni, de a nő vállalta, hogy béranya lesz a főnöke gyermekének is (a saját 3 után), s ennek érdekében többszöri légyottra került sor a feleség beleegyezésével.
      A fogantatás megtörtént, s ahogy teltek múltak a hónapok, a nő meggondolta magát, elszerette a főnök férjet, megszülte a gyermeket (és utána még kettőt), s azóta is boldogan élnek. Egyetlen vesztes a meddő feleség, akinek se gyermeke, se férje, se otthona nem volt már.
    4. zulufönök
      zulufönök
      A gyereket sajnálom.Nagyon sok negatívum fogja érinteni a későbbi életében. Az un.szülei pedig mérhetetlenül felelőtlenek,szerintem csak saját magukra gondolnak!!!!Lehet,hogy nagyon maradi vagyok,de szerintem a gyermekvállalás egy NŐ és egy FÉRFI dolga.Amióta ember él a Földön ez így müködött,és egész jól! Félreértés elkerülése végettkijelentem,nem itélem el a homoszexualítást-az is régóta van az emberiség történelmében, de a gyermekvállalás valahogy nem fér össze vele!Persze ez az én véleményem.
      setni kedveli ezt.
    5. *Ferika*
      *Ferika*
      miert is ???
      MERT 2 PAPAJA VAN ??
      talan boldogabb lenne alkoholista apa - anya mellett aki uti-veri az annyat es ot is a melynyomorban
      esetleg meg hasznalja is mert olyan jo egy ilyen csaladban apuka-anyuka OOO hogyne
    6. CasaLoma
      CasaLoma
      Ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy kigúnyolják és a gyerek kirekesztve érezze magát. Teljesen mindegy, hogy 2 vagy akárhány papája van, egy se fog ott állni mellette nap, mint nap hogy megvédje, ezzel egyedül kell megbírkóznia.
      setni és advocatus_diaboli kedveli ezt.
    7. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Lehet hogy te nem értesz engem, de én meg téged nem értelek. Miért lenne az szükségszerű, hogy okvetlenül erkölcsösnek, helyesnek tartsak mindent, amit megenged valamelyik ország törvénykezése?

      Tudtommal nem írtam a hozzászólásomban olyasmit, hogy amit tett e pár, az törvénytelen lenne. Én csak azt írtam: a béranyaságot erkölcstelennek tartom addig, amíg vannak már létező olyan gyermekek, akiknek nincs örökbefogadójuk!

      Ezt írtam vagy nem ezt írtam?!

      Ennek semmi köze ahhoz hogy a törvény mit enged meg és mit nem. Nekem EZ A VÉLEMÉNYEM. Pont. Semennyire se tartom szükségesnek hogy a véleményem minden apró részletben - vagy akár nagy dolgokban is - okvetlenül megfeleljen éppen pontosan Kanada vagy Magyarország (vagy bármely más ország) tételes törvénykezésének!

      Az meg amit írtál hogy mindenki jól jár, még álságos is. Felsorolásodból mintha hiányozna ugyanis épp maga a gyermek, holott én épp róla elmélkedtem viszonylag hosszan, hogy nagy eséllyel milyen kényelmetlen érzései támadnak majd ezen események miatt, ha majd kissé „tudatára ébred”.
      varázsdoboz kedveli ezt.
    8. FeanorB
      FeanorB
      én pozitívnak tartom ezt az egészet, örülök nekik :)
      Melitta kedveli ezt.
    9. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Elképzelhető, hogy aki a biológiai apa, az a személy saját, vér szerinti gyermeket akart, remélt.
      Nincs bajom az örökbefogadással, mert (valahol) igazad van. De amikor a saját gyermekemben fedezem fel mind a saját, mind öröklött jó de esetleg rossz tulajdonságokat, akkor ez más dolog. Természetesen a saját gyerekünkben is csalódhatunk, amíg egy örökbefogadottban nem. Mindennek nemcsak két, de három oldala van, még az éremnek is. Ebben nem tudok állást foglalni, mert ami nekem jó, az másoknak nem. Ami másoknak jó, az pedig (lehet), hogy nekem nem a legmegfelelőbb.
    10. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Meglehetősen ellenzem, hogy valaki még ilyen áron is „saját” gyermekre vágyjon. Az idegen magból származó gyermekek is élnek, éreznek, léteznek, és vágynak egy szerető család befogadására! A „saját” gyerekre vágyás a szememben valahol mindig az önzés biztos jele, és azé hogy az illető biztos benne hogy a saját átörökíthető tulajdonságai okvetlenül jobbak mint másokéi, még akkor is ha csak felerészben sikerül átadnia azokat. Azaz: önzés és narcizmus, semmi más. Ha ez tényleg a szeretetről szólna, jó volna a már létező sok-sok árva gyermek valamelyike is. Az beleférne ha ezek közül válogat, kiválasztva a neki valamiért legjobban tetszőt. De hogy egyik se olyan jó mint a „saját” lenne, akit nem is ismer még?! Na ne!
    11. Beka Holt
      Beka Holt
      Lassan eljutsz oda, hogy tenyésszenek kívánságra gyereket, lehetne válogatni kinek, milyen tetszik.
      Milyen szerencsések a szülők akik saját gyereküket nevelhetik, és szerethetik, hogy semmi beleszólásod nincs, nem ellenezheted hogy gyereket vállaljanak.
    12. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Álláspontod nélkülöz minden logikát. Ha nem lennél negatívan elfogult ellenem, észrevennéd, hogy épp ellenkező a nézetem mint amit nekem tulajdonítasz! Ugyanis épp JELENLEG megy az, a béranyaság által, hogy gyakorlatilag TENYÉSZTENEK egy gyermeket KÍVÁNSÁGRA. Mert ne hidd ám hogy nem válogatnak a MEGRENDELŐK a BÉRANYÁK közt! És amiatt mert nem mindegy nekik, attól vélhetőleg milyen tulajdonságokat örököl majd az így megszülető úgynevezett „saját” gyermekük...

      Továbbá én dolgoztam árvaházban, ha nem is sokat. Tudom emiatt - de amúgyis köztudomású - hogy az örökbefogadásra vállalkozó nevelőszülők igenis VÁLOGATNAK a gyermekek közül, hacsak tehetik! És ez teljesen természetes is. Ez annyira így van, hogy az árvaházi személyzet bizonyos negatív tulajdonságokkal rendelkezp gyermekeket nem is ajánl a „szülőknek”, mert tudják hogy az olyan gyermeket amint ez kiderül róla úgyis visszahoznák, és ez mindenkinek rossz lenne: a „szülőknek”, a gyereknek, s az árvaháznak is a felesleges adminisztrációs teher miatt. És nem kell ám nagyon koömoly dolgokra gondolni e negatívumok kapcsán: elég annyi is hogy a szerencsétlen kis árva éjjelente rendszeresen bepisil. Állítom neked, ez elég ahhoz hogy szinte semmi esélye ne legyen az örökbefogadásra. Holott az ilyen gyermek nem okvetlenül rossz, gonosz vagy hülye, sőt majdnem biztos hogy épp érzékenyebb az átlagnál. Lehet sőt valószínű hogy épp emiatt még sokkal nagyobb szüksége volna SZERETETRE, és ezt viszonozni is tudná. Lehet belőle ha felnő nagyszerű író, költő, zeneszerző, vagy akár matematikus is. HIÁBA. Ha bepisil, szinte senkinek se kell, és az árvaháziak nem is ajánlják emiatt mert ezt ők is tudják, csak csalódás lenne a gyereknek is meg mindenkinek a visszavitel.

      Sok más ilyesmi is van.

      Tehát JELENLEG IS az van, hogy igenis VÁLOGATNAK a gyermekek közt mert ellentétben a teljesen HAZUG dogmával, igenis NEM MINDENKI EGYENLŐ, úgy értem az emberek nem tartanak mindenkit egyformán értékesnek. Gyakran persze tévednek de ez mindegy. A lényeg hogy mindenki ítélkezik embertársai felett, és felesleges úgy tennünk mintha ez nem így volna. Aki teheti, igenis válogat a gyerekek közt is, épp úgy mint amikor leendő élettársát választja ki.

      Különben meg e válogatás a gyermekek közt még nem is valami gonoszság, és nem is elítélendő. Nem az a baj ha valaki kiválasztja azt akivel szerinte a legjobban ki tudna jönni. A baj az hogy nem jut minden árvának olyan nevelőszülő, aki azt az árvát kiválasztja és magához veszi... és épp ez volt a LÉNYEGE a korábbi hozzászólásomnak!

      Tetszik vagy se neked Beka, jelenleg a világban sok termékből TÚLTERMELÉSI VÁLSÁG van, és igenis ilyen TERMÉK a GYERMEK is. Milliók nyomorognak család nélkül és éhezve. Nem tartom jogosnak tehát hogy egyesek rengeteget költsenek béranyákra, közben meg hagyják ezen árvákat szeretet nélkül elpusztulni. A béranyaság intézménye csak fokozza a gyermekeket mint PRODUKTUMOKAT illető túltermelési válságot.

      Ha felháborodol azon hogy terméknek tartom a gyermeket, gondolj arra, hogy ez csak egy aspektus, ráadásul rengetegen mások is így nézik őket sőt kizárólag így, például azok a nők akik kizárólag azért szülnek, hogy utána a kapott támogatásból megéljenek... Megjegyzem, azt is elítélem.
    13. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Igenis sok embernél ellenzem hogy gyermeket vállaljanak. Nem is értem, ha az autóvezetéshez tanfolyam kell és jogosítvány, miért nem kell ilyesmi a gyermekneveléshez is, amikor pedig az sokkal hosszabb időre szóló és sokkal felelősségteljesebb feladat, munka?! Miért hisznek annyian abban a BABONÁBAN, hogy egy tetszőleges emberpár okvetlenül pontosan tudja, hogyan kell felnevelni jól egy emberi lényt?! Honnan a francból tudná tanulás nélkül?!
    14. Beka Holt
      Beka Holt
      Miért fogadjon örökbe ha lehet saját, vér szerinti gyereke? Azt írod;
      Ezek szerint akit örökbe fogadna azt ismeri? Honnan a fenéből ismerné? Egyébként biztos igazad van, és valóban én vagyok logikátlan.
    15. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      Sebaj.
      És mert nem neked válaszoltam közvetlenül, hanem a felvetett problémára reflektáltam kifejezve a zárójelbe tett "szerintem" szóval, ezt nevezik "szabad vélemény nyilvánításnak", amellyel lehet egyet, vagy nem egyetérteni. :)
      setni kedveli ezt.
    16. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Füllentesz. Kezdjük azzal, ha nem nekem válaszoltál volna közvetlenül, minek idézed be a hozzászólásomat?! Aztán, amit akkor írtál, így kezdődik:

      Nem értem az "ördög ügyvédje" által felvetett problémát.

      Vagyis, NEKEM válaszoltál. Közvetlenül.
    17. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Beka, azért fogadjon inkább örökbe, mert úgy kevesebb gyerek marad szeretet nélkül, szenvedve! Mit nem értesz ezen?!

      És igen, a már létező gyermekeket persze hogy jobban ismerheti mint aki még meg se született. Minimum a külsejükről lehet valami fogalma hogy milyen a haja vagy a szeme, egyáltalán, fiú-e vagy lány! De gondolom el is beszélgethet velük ha már olyan korúak hogy beszélni tudnak, így még a jellemükről és érdeklődési körükről is kiderülhet valami.
    18. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      A szőrszál három részből tevődik össze:
      1. Velőállomány
      2. Kéregállomány
      3. Külső kéreghártya

      Biztosan lehetne ezeket is tovább hasogatni, de minek?


      cicus mosoly.jpg
    19. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Azoknak a pároknak, akik gyermeket akarnak örökbe fogadni, bizonyos tanfolyamot el kell végezniök. Ezt bizonyos értelemben érthetőnek tartom, de azok, akik a városok külterületén, omladozó viskókban szülik meg a gyerekeiket, mindenféle tanulás és okítás nélkül... Az egyiknek nem adatott meg, a másiknak többszörösen is. Az élet sajnos igazságtalan... Ezt de sokszor megtapasztaltam, más területen is.

Megosztás