Hírek Karácsony bejelentette: megvétózza az atlétikai vb-t

A főpolgármester szerint a kormány a Fudan-törvénnyel nem tartotta be ígéretét a Diákvárossal kapcsolatban, ezért a tettek mezejére kell lépni.

„Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk” – mondta Facebook-videójában Karácsony Gergely. A főpolgármester a Diákváros tervezett területén arról beszélt, a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal való megegyezését, ezért itt az ideje, hogy ez a „gaztett” ne maradjon válasz nélkül. Bejelentette, hogy szeptember elsején a fővárosi közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását a Diákváros ellehetetlenítése miatt.

A főpolgármester szerint a kormány számára fontosabbak a magánérdekek és a kínai érdek, mint az, hogy vidéki hallgatóknak legyen Budapesten megfizethető lakhatásuk.

A Demokratikus Koalíciónak már van egy beadványa a fővárosi közgyűlés előtt arról, hogy vétózzák meg az atlétikai világbajnokságot.

A kínai Fudan Egyetem kampuszát a magyar kormány 400 milliárd forintot jelentő kínai hitelből építené meg, azon a területen, ahol a főváros 10 ezer diáknak szállást biztosító Diákvárost kialakítását tervezte. Karácsony már korábban jelezte, hogy ha nem épül meg a Diákváros, akkor kész lemondani a 2023-as atlétikai vb megrendezéséről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont korábban azt állította, hogy a két építkezés nem zárja ki egymást.

IAAF_logo-.jpg
 
MIkor rendszeresen szmog riado van a varosba, nem kene biciglizni a csucsforgalom kozepen a koruton ahol nincs napszak, hogy ne lenne tele es ne okadnak a kipufogogazt az autok sok esetben a villamospotlo buszok is.
HIaba sportol valaki es tekeri a biciglit ha kozben kapkodja a levegot ami tele van kipufogogazzal.

1630363821847.png

A forgalombol minnel elobb ki kell menni ill a tomegkozlekedessel kivinni a biciglit a parkokba ,zold teruletre ahol tiszta a levego.
 
Csatolás megtekintése 1813851

A forgalombol minnel elobb ki kell menni ill a tomegkozlekedessel kivinni a biciglit a parkokba ,zold teruletre ahol tiszta a levego.
Bizony!

Ez (még) nem az a város, ahol kerékpárral érdemes közlekedni ilyen autókkal zsúfolt utakon (mellett).
Gyalogosként sem szabadna, ha lehet. Én kerülöm Pesten ezeket az utakat, inkább kisutcákba térek, ott jobb.
Donáth Anna: "
„Úgy gondolom, hogy a budapesti, nagykörúti lámpaprogram (a 4-6-os villamos hátráltatása) és a biciklisávok áthelyezése hiba. Olyan terv, amely nem egy befektetés, amiből a budapestiek profitálhatnak, hanem kiadás, mely sokba fog kerülni minden fővárosinak. Az Európai Parlamentben pontosan az ilyen hibák elkerülésén dolgozom. Ahogy az egész EU is ilyen hibás, csak költséget teremtő, de semmi hasznot nem hajtó projektek átszervezésére hívta életre a kontinens környezetvédelmi politikáját megreformáló Irány az 55%! programot. A cél, hogy a környezetvédelemre ne költségként, hanem megtérülő befektetésként tekintsünk. Az EU az európai klímarendelettel – az európai zöldmegállapodás részeként – kötelező célnak tűzte ki a klímasemlegesség 2050-es elérését. Ehhez a következő évtizedekben jelentősen csökkenteni kell az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Ez nem fog menni, ha Budapest ellenkező irányba lép – vissza.”

Minél kevesebbet állnak az autók a dugóban, pöfögnek a lámpáknál, annál kisebb a káros anyagok koncentrációja.
Érdekes, hogy erre sem Vitézy, sem Donáth nem gondol.

Az autók számának csökkentését kell elérni - inkább ezért emeljenek szót, hamár ...
HA, tényleg jót akarnak nekünk!
 
Csányinak (legyen róla bármi is a véleményem, ha a rendszerekkel való együttműködését nézem), azért messze több esze van, mint a jelenlegi kormánynak együttvéve.

Remélem, ez azt is jelenti, hogy Orbánék korrupciós rendszere leáldozóban ...
 
MIkor rendszeresen szmog riado van a varosba, nem kene biciglizni a csucsforgalom kozepen a koruton ahol nincs napszak, hogy ne lenne tele es ne okadnak a kipufogogazt az autok sok esetben a villamospotlo buszok is.
HIaba sportol valaki es tekeri a biciglit ha kozben kapkodja a levegot ami tele van kipufogogazzal.

Csatolás megtekintése 1813851

A forgalombol minnel elobb ki kell menni ill a tomegkozlekedessel kivinni a biciglit a parkokba ,zold teruletre ahol tiszta a levego.
Kerékpárral munkába is el lehet jutni, nagyvárosban sokszor gyorsabban, mint autóval. Sajnos, munkába nem mindig a zöldön át vezet a legrövidebb út.
 
Ahogy orbán azon kijelentése is blöff volt, hogy amit nem akarnak a budapestiek, az nem lesz megépítve.... Budapest nem akarja a fudant, mégis megépítik, ha belegebedünk, akkor is.
"Budapest nem akarja a fudant...." vajon?
Az ellenzék az valóban nem akarja, világos a jövőképe, a választási célkitüzése ... nem kell világbajnokság, nem kell egyetem, nem kellenek magyarok.
 
Utoljára módosítva:
"Budapest nem akarja a fudant...." vajon?
Az ellenzék az valóban nem akarja, világos a jövőképe, a választási célkitüzése ... nem kell világbajnokság, nem kell egyetem, nem kellenek magyarok.
Nnnna íme egy tipikus fidesznyik belemagyarázás.... "nem kell egyetem, nem kellenek magyarok"..... a fudan mióta magyar egyetem? Kínaiaknak épülne, kínai anyagból, kínai melósokkal, kínai hitelből, amit majd a magyar adófizetők fognak kinyögni.. ráadásul már most kiszervezték alapítványba, pedig még meg sem épült...ezt kár elvitatni, ezerszer leírták már... jó biznisz ..... a világbajnokságok, olimpiák meg évtizedek óta mindenhol a világon eszméletlenül ráfizetésesek, csak annak jó üzlet, aki építi a létesítményeket, nem ártana utána olvasni
 
1. valóban a kínai Fudan egyetemről van szó, mellesleg világ legjobb egyetemeinek ranglistáján a 34. ... ettől kell óvakodni az ellenzék szerint
2. a világversenyek ráfizetésesek (valamiért mégiscsak megrendezik) ... megint csak mellesleg az említett budapesti sportesemény kb. 6000 hivatalos meghívottal jár, a közvetítéseket milliárdok nézik ... ez egészen biztosan nem jó
3. a magyarok nem kellenek, ez a külhoni magyarok szavazati jogának az eltörlése, nehogy már a külföldön élő magyar állampolgároknak szavazati joga legyen
 
Utoljára módosítva:
Bizony!

Ez (még) nem az a város, ahol kerékpárral érdemes közlekedni ilyen autókkal zsúfolt utakon (mellett).
Gyalogosként sem szabadna, ha lehet. Én kerülöm Pesten ezeket az utakat, inkább kisutcákba térek, ott jobb.

Minél kevesebbet állnak az autók a dugóban, pöfögnek a lámpáknál, annál kisebb a káros anyagok koncentrációja.
Érdekes, hogy erre sem Vitézy, sem Donáth nem gondol.

Az autók számának csökkentését kell elérni - inkább ezért emeljenek szót, hamár ...
HA, tényleg jót akarnak nekünk!
AZtá a ritkitott villamosok miatt majd emberkék átszálnak az autóra. Persz az az 1-2 perc menetidő növekedés nem soknak hangzik, de ez körönként értendő. Nem tudom egy nap alatt hány körrt tetteke meg eddig a villamosok, de ezzel az "ideiglenes" mósositással biztos csökken párral. Ami miatt tömöttebbek lesznek a villamosok. Mostanság ritkán járok velük, de valamelyikre alig lehet felférni. A covid persze az egszebe belekavart és kavarni is fog.
Elelve az egész kármentéses pr látszatú. Meg kell mondani villágosan pl. 5 év mulva ezen területen belül csak ilyenbesorolásu kocsik jöhetnek kivéve stb. AZtán az ott lakónak van ideje eladni a kocsit. Támogatni kellene az autómegosztó szolgáltatásokat és stb. Ez minimum egy 10 éves projekt lenne, hogy a nagyköruton belül "kizöldüljön" a közlekedés java. Ehez konszenzus kellene a pártok között. Mindegy ki a főpolgármester, ezen a terven nem változtatunk. Erre kicsi az esély sajnos.
 
Nnnna íme egy tipikus fidesznyik belemagyarázás.... "nem kell egyetem, nem kellenek magyarok"..... a fudan mióta magyar egyetem? Kínaiaknak épülne, kínai anyagból, kínai melósokkal, kínai hitelből, amit majd a magyar adófizetők fognak kinyögni.. ráadásul már most kiszervezték alapítványba, pedig még meg sem épült...ezt kár elvitatni, ezerszer leírták már... jó biznisz ..... a világbajnokságok, olimpiák meg évtizedek óta mindenhol a világon eszméletlenül ráfizetésesek, csak annak jó üzlet, aki építi a létesítményeket, nem ártana utána olvasni
Persze, aztán miért törik magukat, hogy vb rendezenek meg hasonló. Nem a jegyeket kell nézni. Aki jön az eszik alszik mözlekedik. A tv közvetités és egy jó szervezés sokat dobhat a turizmuson. Most persze a covid kavarhat, de egy világverseny rengeteg plusz bevételt jelenthet főleg Bpnek.
 
1. valóban a kínai Fudan egyetemről van szó, mellesleg világ legjobb egyetemeinek ranglistáján a 34. ... ettől kell óvakodni az ellenzék szerint
2. a világversenyek ráfizetésesek (valamiért mégiscsak megrendezik) ... megint csak mellesleg az elmített budapesti sportesemény kb. 6000 hivatalos meghívottal jár, a közvetítéseket milliárdok nézik ... ez egészen biztosan nem jó
3. a magyarok nem kellenek, ez a külhoni magyarok szavazati jogának az eltörlése, nehogy már a külföldön élő magyar állampolgároknak szavazati joga legyen
Nem tudom, hogy jön ide a szavazati jog, de ha már itt tartunk, a gazdi valamilyen oknál fogva - illetve jól tudom, hogy miért - csak az erdélyi magyarok szavazatáért liheg, a Londonban és egyéb "hanyatló" nyugati országban élők szavazatáért már nem annyira.... keresztbe is tesz rendesen.... az erdélyiek meg olyannyira szavazhatnak, hogy az se baj, ha már nem élnek, majd szavaz helyettük valaki... a levélszavazat mindent elbír.... itt élő erdélyi barátom mesélte, hogy odahaza élő rokonai köszönő levelet kaptak a döbrögitől, hogy rá szavaztak... csak egy bökkenő volt, hogy ők egyáltalán nem szavaztak senkire... nnna erről ennyit... ennyit az " ellenőrizhető csalásmentes" levélszavazásról... ők nem szavaztak, mert bennük még van gerinc, nem itt élnek, nem viselik a következményeit.... a fudanról meg még egyszer, mert úgy látom, értelmezési problémák vannak: kínai diákoknak épül, nem a magyaroknak... magyar diák be sem teheti a lábát... letojom, hogy hanyadik a rangsorban, ha abból a magyaroknak nem származik semmi előnye, de annál több hátránya....építsetek magyar egyetemet magyar diákoknak, azt mindenki szívesen fogadná, még a galád ellenzék is...a CEU nem kellett, mert ideológiai lózungokra hivatkozással, de a kínai komcsi ideológia nem akadály... hogy a tanárok harmada a kínai komcsi párt tagja...hogy hűségesküt kell tenniük a kínsi komcsi párt felé... az nem probléma... tiszta röhej...az is hazugság, hogy a sokadik campusa lenne európában, az internet világában ezzel már csak a 2 biteseket lehet etetni....
 
Persze, aztán miért törik magukat, hogy vb rendezenek meg hasonló. Nem a jegyeket kell nézni. Aki jön az eszik alszik mözlekedik. A tv közvetités és egy jó szervezés sokat dobhat a turizmuson. Most persze a covid kavarhat, de egy világverseny rengeteg plusz bevételt jelenthet főleg Bpnek.
Hogy miért törik magukat, az egy dolog, de még egyszer leírom: hosszútávon mindenhol a világon ráfizetéses volt az olimpia...a görögök pl ennek köszönhetik az államcsődöt, szó szerint beleroggyantak...pedig ha valakik, hát ők mindent tudnak az olimpiáról..lehet, hogy 2 hétig jönnek a turisták, aztán itt maradnak az üres stadionok, aminek a fenntartási költségei mindent elvisznek. A többi átmeneti beruházásról nem is beszélve... javaslom a gugli használatát...
 
a görögök csak feltalálták az olimpiát, rendezésben és szervezésben minden más téren olyanok mint az olaszok, spanyolok. Nem hiába vannak az államcsód határán ezek az országok.
Továbbá a stadiont vissza bontják 15 000-re ami csökkent a fentartáson és stb. A nyresgeség és a fentarthatóság függ a szervezőkön. Pl. Évente lennie kellene bp kupának vagy hasonló. Ez egy komplex kérdés, amiben sok minden nem számitható előre, főleg mikor az egészet kavarhatja a kovid. Röviden: bp csak veszitene, ha elmaradna, mert még az a 2 hét sem lenne, amit te irtál, de az épitkezés befejeződik minden költségével együtt.
+1 mivel a főváros "áruló" lészen és ha nyer megint a fidesz, szerintem mégjobban ráfekszenek debrecen kiépitésére. Már igy is pár muzeumot át akarnak oda vini.
 
az elelnzék választási céljajról, jelmondatairól van szó : nem kell világbajnokság, nem kell egyetem, nem kellenek magyarok. Ez csak ócska fidesz propaganda, ilyet soha nem mondott az ellenzék... lenne világbajnokság is, ha a gazdád betartaná az ígéretét, amit cserébe adott...

ezt esetleg meg is indokolhatnád ... én úgy tudom magyar állampolgárok szavazhatnak, egyes állampolgároktól akarja elvenni ezt a jogot az ellenzék azoktól vennénk el, akik soha nem éltek itt, nem itt születtek, nem adóztak, még magyarul sem tudnak, csak illegálisan megvették a magyar állampolgárságot... és ne próbáld bebeszélni, hogy ilyen nem létezik, mert körberöhöglek...

levélszavazattal az angliában élő magyar állampolgár nem szavazhat, mióta? A Londonban élők soha nem szavazhattak levélben, megint javasolnám a gugli használatát....azoknak adott esetben több ezer km-t kell utazniuk a követségig, miközben az erdélyi elég ha elbattyog a sarki postaládáig.... de ha már meghalt, elmehet a rokona is ...

a levélszavazatok összeszámlálásánál az ellenzék képviselői nem lehetnek jelen? ... azt hallottam, hogy a szavazóhelységekben mincsenek jelen, a szavazatok összeszámlálálásnál, a jegyzőkönyvek alárásánál sincsenek jelen. Nem a levélszavazatok számával, azok összeszámolásával, hanem a keletkezésük körülményeivel van a gond, de úgy látom, ez magas neked, mint lónak a farzseb....

de egyáltalán magyar állampolgárokról beszélsz? Vagy magyarokról akiknek nincs is szavazati joguk? Olyan magyar(nak hazudott) már sehol nincs a világon, akinek ne lenne szavazati joga, hála a gazdádnak...

ezt neked ki mondta? Mit ki mondott?

tehát ha magyarországon, működik a világszinvonalu egyetem az káros ...biztosan rettenetesen káros igen, káros.... anyagi káros.... 540 milliárd, + plusz a fenntartási költség, amig csak élünk... de ha egyedül kifizeted, akkor nem bánom... vagy a gazdád... vagy a kínai komcsik... de én nem adok bele egy buznyákot se...

a CEU, az ugye a Közép-európai Egyetem, már hogyne kéne vígan működik (1051 Budapest Nádor u. 9.) A CEU és a Közép-európai Egyetem nem ugyan az, nem ártana tájékozódni https://www.google.hu/url?sa=t&sour...QQAQ&usg=AOvVaw3bntJqQSfcdGD9xlzivuwl&ampcf=1

rettenetes ... kész csoda, hogy a komcsi ideológia ellenére Európában öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel, az Egyesült Államokban pedig többek között a Yale Egyetemmel van kapcsolatban az, hogy valamivel kapcsolatban van, nem ugyan az, mintha az adott országban, az adott ország adófizetőitől elharácsolva többszáz milliárdot, meg a főváros legértékesebb telkét odapofátlankodni, annak ellenére, hogy oda évek óta diákvárost terveztek...
 
Utoljára módosítva:
az ellenzék választási céljajról, jelmondatairól van szó : nem kell világbajnokság, nem kell egyetem, nem kellenek magyarok.

ezt esetleg meg is indokolhatnád ... én úgy tudom magyar állampolgárok szavazhatnak, egyes állampolgároktól akarja elvenni ezt a jogot az ellenzék

levélszavazattal az angliában élő magyar állampolgár nem szavazhat, mióta?

a levélszavazatok összeszámlálásánál az ellenzék képviselői nem lehetnek jelen? ... azt hallottam, hogy a szavazóhelységekben mincsenek jelen, a szavazatok összeszámlálálásnál, a jegyzőkönyvek alárásánál sincsenek jelen.

de egyáltalán magyar állampolgárokról beszélsz? Vagy magyarokról akiknek nincs is szavazati joguk?

ezt neked ki mondta?

tehát ha magyarországon, működik a világszinvonalu egyetem az káros ...biztosan rettenetesen káros

a CEU, az ugye a Közép-európai Egyetem, már hogyne kéne vígan működik (1051 Budapest Nádor u. 9.)

rettenetes ... kész csoda, hogy a komcsi ideológia ellenére Európában öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel, az Egyesült Államokban pedig többek között a Yale Egyetemmel van kapcsolatban
A CEU uyan miert is nem kellett? Raadasul adot fizettek es nem az adokbol hoztak letre az egyetemet.
Azt meseld mar el hogy ki fog arra a Fudam egyetemre jarni horrorisztikus osszegert a gyereket? A magyar gyerekek akik ha megettek az ORban propagandat 2-3-4 gyereket kene beiratniuk, talan meg az Orban hivatalos fizetese se lenne a tandijra eleg /lopas nelkul/
 
a görögök csak feltalálták az olimpiát, rendezésben és szervezésben minden más téren olyanok mint az olaszok, spanyolok. Nem hiába vannak az államcsód határán ezek az országok.
Továbbá a stadiont vissza bontják 15 000-re ami csökkent a fentartáson és stb. A nyresgeség és a fentarthatóság függ a szervezőkön. Pl. Évente lennie kellene bp kupának vagy hasonló. Ez egy komplex kérdés, amiben sok minden nem számitható előre, főleg mikor az egészet kavarhatja a kovid. Röviden: bp csak veszitene, ha elmaradna, mert még az a 2 hét sem lenne, amit te irtál, de az épitkezés befejeződik minden költségével együtt.
+1 mivel a főváros "áruló" lészen és ha nyer megint a fidesz, szerintem mégjobban ráfekszenek debrecen kiépitésére. Már igy is pár muzeumot át akarnak oda vini.
Javaslom a cikket elolvasni.... ha világviszonylatban átlagosan 50 %-kal haladják meg a tényleges költségek a tervezettet, akkor ez nálunk - figyelembe véve a már banánköztársaságokat "megszégyenítő" korrupciós helyezésünket - ez nálunk tuti 100 % lenne, de legalább 150, vagyis a végeredmény a kétszeresébe kerülne... ez pedig nem lehet jó se Budapestnek, se másnak, max az oligarcháknak https://www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.portfolio.hu/gazdasag/20160906/konnyen-a-gorogok-sorsara-juthatunk-ha-megvalosul-orban-alma-236869?amp&ved=2ahUKEwiLyK6p3t7yAhXUhv0HHXhFCWAQFnoECA4QAQ&usg=AOvVaw2HaAvbP3h1OQ_5bemAfX5Y&ampcf=1
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére