Kertész Ákos kanadai állampolgár lett

„Föl kellett állnom, 314 ember tapsolt meg, köpni-nyelni nem tudtam, és persze madarat lehetett volna fogatni velem az örömtől, és máig sem értem, hogy lehet, hogy pont rólam szólt ez az eskütétel. Ahogy vonultunk ki az állampolgársági dokumentumért, a sorok között átszólt egy magyar fiatalasszony (cca. 35), hogy számára megtiszteltetés, hogy velem együtt teheti le az állampolgári esküt; a hölgy aligha fideszes, és valószínű, hogy olvasott is tőlem valamit.

Hát ennyi, ez még hozzátartozott az állampolgársághoz.”

Ezt írta néhány nappal ezelőtt Kertész Ákos Kossuth-díjas magyar – és immár kanadai – író.

Az ügy előzményei 2011. augusztusáig nyúlnak vissza, amikor Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője elbúcsúzott lapja online változatának olvasóitól. Elfogyott a pénz írta Bartus, ideiglenesen szünetel a hírszolgáltatás. Erre a cikkre reagált, ugyancsak az Amerikai Népszavában, Kertész Ákos. Keserű szavakkal fogadta a portál megszűnésének hírét, és indulatosan bírálta a hazai közvéleményt, amiért szerinte a Magyarországon élő magyarok számára nem fontos a demokrácia.

Keserűen és indulatosan fogalmazott Kertész - a sokat megélt emberek keserűségével, a sokat tapasztalt író indulatával.

És persze, voltak igaztalan mondatai is.

A magyar genetikusan alattvaló” – írta. Majd így folytatta: „a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Normális demokráciában itt ér véget a történet.

Magyarországon itt kezdődik.

Korábban sosem látott hörgedelem jött ugyanis a szélsőjobbról. Az Orbán-közeli Széles Gábor sajtóérdekeltségei szerint ezzel Kertész Ákos kiiratkozott a magyarságból, a Jobbik pedig azt javasolta, hogy vonják vissza Kertész összes addigi kitüntetését.

Szerintem, amit Kertész Ákos írt, az túlzottan indulatos. És a túlzó indulat sosem lehet teljesen igaz. Én például nem gondolom, hogy sunyik lennénk és parancsot követők. Vannak közöttünk ilyenek is. De nem mind vagyunk ilyenek. Nem szabad általánosítani, és egy egész népet egy kalap alá venni.

Másfelől viszont, nem kellene Kertészt, vagy bárki mást, kiiratkoztatni a magyarok közül. Szégyen ide, szégyen oda: Szálasi is magyar volt. Horthy is. És, hogy valami jót is mondjunk: Bartók Béla, Szentgyörgyi Albert is magyarok voltak. A világhírű filmművészek, és a csapnivaló filmcsinálók. Az olimpiai bajnokok és utolsó helyezettek.

Azok, akikre büszkék vagyunk, és azok is, akik miatt mások előtt ég az arcunk. Azok is magyarok voltak, akiket - ugyancsak magyar emberek - a Dunába lőttek, vagy a vagonokba tessékeltek. Sokféle van közöttünk: becsületes és tisztességtelen, aljas és egyenes.

Még a magyar közjogi méltóságok sem egyformák: Göncz Árpád is magyar köztársasági elnök volt, Áder János is magyar államfő. Kertész Ákos magyar ember - csakúgy, mint azok, akik az ő és mások magyarságát kétségbe vonják.

Kertész Ákos az ominózus cikk megjelenése után pár nappal közleményt adott ki, amellyel „helyreigazította” a saját mondatát: „Az Amerikai Népszavához írt publicisztikámban szereplő mondatot - A magyar genetikusan alattvaló – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs. Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások. Ezzel az ügyet lezártam.”

A lavina azonban nem állt meg, valóságos hadjárat indult Kertész ellen: Budapest közgyűlése 2011. szeptember 21-én határozatot hozott díszpolgári címének visszavonásáról, s a Fővárosi Közgyűlés 2011. december 14-én törölte Kertészt a díszpolgárok listájáról.

A Jobbik feljelentést tett Kertész ellen közösség elleni izgatás gyanújával, ám az ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük a kijelentés a véleménynyilvánítás keretén belül maradt.

Mindezek mellett számos, főleg verbális támadás is érte az írót, az utolsó csepp a pohárban – a medencében – az volt a számára, amikor az uszodában, ahová hosszú ideje járt, bele akarták fojtani a vízbe. Ekkor döntöttek úgy a feleségével, hogy elhagyják Magyarországot. Kanada befogadta őket, s néhány nappal ezelőtt nemcsak otthont, hanem – immár kanadai állampolgárként - hazát is adott nekik.

Szerző: Föld S. Péter

kertesz-akos-kanadai-allampolgar-300x160.jpg
 
Nem kell a kioktatásod!
Képtelenek vagytok zsidózás nélkül írni! Lételemetek a megkülönböztetés!
drága Beka Holt.Mond meg nekem Mi sértő van abban ha valakit annak tartanak ami.! Szégyenli való nincs ,Nagyon tehetséges nép inkább büszkének kel lenni Gyönyörű ünnepek.Egyszerüen nem értem,Pár nappal ezelőtt itt ment a nacizás.Nekem az sem tetszett Én nem értem mi ez a nem vállalom.Szerinted segiti a megbékélést toleranciát Nem szántam sértésnek Ekkora irgum burgum Szeretném tudni miért
 
Miután Göncz fordította az egyik kedvenc regényem sok fejezetet(Gyűrűk ura) rossz ember nem lehet. Nekem ő író, fordító és a fenét se érdekli a származás. Sokan úgy lengetik, mint egy zászlót a származásúkat és még vannak győződve, hogy csak a buta emberek nem fogadják el őket, holott egyszerűen tehetségtelenek. A két dolognak semmi köze egymáshoz, de a származás remek hivatkozási alap, hát hogy ne élnének vele. Lelkük rajta
 
Hányadikban tanítják Rejtőt és mióta kell "éreccségizni" belőle?
Sajna én még az átkosban voltam iskolás (talán ezért is tudok még írni és olvasni.
2016, Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand hotelban, érettségi tétel, most csak ezt találtam hirtelen. Gimiben tanitják a kortárs magyar irodalomnál.
 
Az van Vasoxid, hogy sokan meg a szcializmus alatt jartak iskolaba, es azt meg vannak gyozodve, hogy ma is azt kell es ugy kell tanulni, amit, es ahogy akkor :)
 
Az érettségi tétel címe: A hatáskeltés eszközei Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényében.
Ha ezt meg akarja valaszolni egy diak, akkor elobb el kell olvasnia a konyvet, aztan meg kell vitatniuk oran Te jaaaaany :)
Aki elolvas egy Rejto konyvet, utana el fogja olvasni a tobbit is :)
A magyar irodalomban egyedulallo humora van, ees ezt mar szerencsere masok is eszre vettek :)
Az irodalomtanitas szabadsaga meg van adva minden tanarnak, es sok helyen mar az ajanlottv konyveket is egyutt beszerlik meg a diakokkal. Sok minden valtozott jo iranyba az elmult 20-30 evben. Ami nehezze teszi, hogy emberek a tanarok is, es mint emberek ilyenek is meg olyanok is:)
 
drága Beka Holt.Mond meg nekem Mi sértő van abban ha valakit annak tartanak ami.! Szégyenli való nincs ,Nagyon tehetséges nép inkább büszkének kel lenni Gyönyörű ünnepek.Egyszerüen nem értem,Pár nappal ezelőtt itt ment a nacizás.Nekem az sem tetszett Én nem értem mi ez a nem vállalom.Szerinted segiti a megbékélést toleranciát Nem szántam sértésnek Ekkora irgum burgum Szeretném tudni miért
Csak azt nem értem miért kell egy teljesen semleges üzenetre az alábbit írni:
Képtelenek vagytok zsidózás nélkül írni! Lételemetek a megkülönböztetés!
Ez már már zsarnoki hatalmi dörgedelem
A megbélyegzés a kriminálási kategória
 
Ha ezt meg akarja valaszolni egy diak, akkor elobb el kell olvasnia a konyvet, aztan meg kell vitatniuk oran Te jaaaaany :)
A szélesebb spektrumú látás példája
Bár a tétel címe fura A hatáskeltés eszközei Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényében.
De izgalmas tétel
Első olvasatra cím nem eléggé író központú vagyis ez a tetel nem Rejtőről szól
Hanem egy könyv és írói eszköz elemzés
Mellékesen érdekelne mi egyéb célja van még
Én amit belelátok "hatáskeltés" média működés ismereti bevezetésére is jó
aki ismeri a hatáskeltés eszközeit Az mind média készítési oldalon járatos.
Min az azok hatását kivédeni akaró fogyasztói oldalon lesz felkészült.
Mindezektől függetlenül elméleti igaz amit írsz:
el kell olvasnia a konyvet, aztan meg kell vitatniuk oran
 
Utoljára módosítva:
Az van Vasoxid, hogy sokan meg a szcializmus alatt jartak iskolaba, es azt meg vannak gyozodve, hogy ma is azt kell es ugy kell tanulni, amit, es ahogy akkor :)
Ha politikailag nem korrekt a mai kurzushoz, akkor azt átírják
Így lesznek író cserék. És történelem cenzúrázások
Épp úgy mint egy kurzussal elébb

Akkor végül is ma se igazat tanítanak ha cseréket és cenzúrázásokat hajtanak végre.
Móricz oktatott még úgy mint rég?
A rokonok oktatott?

moricz-zsigmond-het-krajcar-minikonyv-szamozott-5701916-eredeti.jpg

covers_220974.jpg


Mondjuk sose volt ismertetett könyve se általánosban se később
Persze nem regény de írói munkásság:
moricz_nepszav.jpg
 
Utoljára módosítva:
2016, Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand hotelban, érettségi tétel, most csak ezt találtam hirtelen. Gimiben tanitják a kortárs magyar irodalomnál.

Az van Vasoxid, hogy sokan meg a szcializmus alatt jartak iskolaba, es azt meg vannak gyozodve, hogy ma is azt kell es ugy kell tanulni, amit, es ahogy akkor :)
Rejtő az egyik kedvenc íróm (és nem azért,mert Kantot vagy Hegelt olvasott, mert olvasott).
Mivel én is az átkosban jártam iskolába, ezért is csodálkoztam azon, hogy tétel lett (mindegy melyik műve kapcsán, bár a Csontbrigád szerintem méltóbb lenne).
Rejtőt valahogy sohasem tudták a helyén kezelni, hol negligálták, hol aranyáron juthattak egy-egy könyvéhez.
Sajátos írásmódját (amit szerintem kortársai meg sem közelítettek, legfeljebb a Lavery néven írott könyveit) ma sem tudja senki olyan szinten művelni, mint tette ő anno - igaz nem olvastam el minden ilyen stílusú kortárs könyvet.
Visszakanyarodva a témához kiemelhettem volna másik írót is, akár magát Örkényt, hisz ő is tiltólistán volt, de nem a származása, hanem 56-os tevékenysége miatt), felesleges lenne. Aki azt állítja, hogy nincs zsidózás, az vajon hogy magyarázza azt pl., hogy Koncz Zsuzsa képére is zsidócsillagot rajzoltak, pedig ő aztán se nem zsidó, sem libsi-bolsi, sőt a rendszerrel szembenállás jelképe volt anno (sárga rózsa)...
 
Csak azt nem értem miért kell egy teljesen semleges üzenetre az alábbit írni:
Nem kell a kioktatásod!
Képtelenek vagytok zsidózás nélkül írni! Lételemetek a megkülönböztetés!

Ez már már zsarnoki hatalmi dörgedelem
A megbélyegzés a kriminálási kategória
Ki is kezdte?:
Ha már az irodalomnál tartunk Radnóti Miklós, Örkény István, Rejtő Jenő Faludy György, Karinthy, Szerb Antal ,Molnár Ferenc , Kertész Imre. Mind zsidó származású magyarok, tankönyvekben tanitanak róluk , már mi is olvastuk és tanultunk róluk , és érettségizni kell belőlük ma is. A magyar gyerekeket, középiskolásokat a budapesti holokausztmúzeumba, vagy Auswitzba utaztatják kirándulni, megmutatják, hogy mik is történtek ott és miért. Osztályfőnöki órán érinteni kell legalább egyszer a zsidóellenesség és a cigánykérdés témáját, megbeszélni, hogy ez miért elitélendő. Nem gondolom, hogy nálunk antiszemitizmus lenne. Nem mellesleg az izraeli miniszterelnöknek Netanjahunak is ez a véleménye ez azért csak számit valamit.
 
"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!"

Ha Te ezt elfogadhatonak tartod magadra nezve,akkor igazad van!
Vedd eszre: nem masokrol szol, hanem rolad es rolam!

Fontosabb dijai:
Keves?
Ha nem zsido szarmazasu akkor tobbet kap?
Szerintem nevetseges ez az egesz.

Revesz Sandorv irta meg anno a Nepszabadsagban a fenti sorokrol:
"“Akik azt hiszik, ez ellen a rasszizmus ellen lépnek föl, amikor Kertész szavait védelmezik, tévhitben élnek. Nem. Ezzel éppen a rasszizmus elleni harcot hiteltelenítik."
 
...

Ha Te ezt elfogadhatonak tartod magadra nezve,akkor igazad van!
Vedd eszre: nem masokrol szol, hanem rolad es rolam!
Bár nem tetszenek a mondatai, de mondj csak egy csatát, amiből győztesen jöttünk ki az elmúlt 100 évben! És mondj egy veszteset, amiért felvállalta a felelősséget a vezetés!
(többes szám 3. személy, hisz én egyben sem vettem rész életkoromnál fogva, pedig nyugger korú vagyok)
Persze lehet filozofálni, hogy kinek, mit jelent a "történelmi bűn".
...
Keves?
Ha nem zsido szarmazasu akkor tobbet kap?
Szerintem nevetseges ez az egesz.
Ezt mondjuk nem értem.
Ha arra célzol, hogy az etnikai származása miatt kapta, nem értek veled egyet.
Ha arra, hogy a vezetés politikai okokból, azzal már tudnék mit kezdeni.
Revesz Sandorv irta meg anno a Nepszabadsagban a fenti sorokrol:
"“Akik azt hiszik, ez ellen a rasszizmus ellen lépnek föl, amikor Kertész szavait védelmezik, tévhitben élnek. Nem. Ezzel éppen a rasszizmus elleni harcot hiteltelenítik."
Ezek Révész sorai. Majd a történelem megítéli (mint Bayer Zsocót is), ráadásul nem pártatlan ő sem.
 
Bár nem tetszenek a mondatai, de mondj csak egy csatát, amiből győztesen jöttünk ki az elmúlt 100 évben! És mondj egy veszteset, amiért felvállalta a felelősséget a vezetés!
(többes szám 3. személy, hisz én egyben sem vettem rész életkoromnál fogva, pedig nyugger korú vagyok)
Persze lehet filozofálni, hogy kinek, mit jelent a "történelmi bűn".
Van itt egy ennel komolyabb ellentmondas.
Ezt a magyarokrol irta.
Ő nem magyar?
Vagy csak ismeri magat?
Ha nem magyar akkor mi?
Ok, ma mar Kanaai
De mikor leirta mi volt??????

Egy elkeseredett ember, aki szokas szerint masokat okol azert ami lett.
Pedig nem tudom van-e oka ra.
Tehetseges.
Elismert(itt nalunk...amig le nem irta ezeket a sorokat)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére