„Föl kellett állnom, 314 ember tapsolt meg, köpni-nyelni nem tudtam, és persze madarat lehetett volna fogatni velem az örömtől, és máig sem értem, hogy lehet, hogy pont rólam szólt ez az eskütétel. Ahogy vonultunk ki az állampolgársági dokumentumért, a sorok között átszólt egy magyar fiatalasszony (cca. 35), hogy számára megtiszteltetés, hogy velem együtt teheti le az állampolgári esküt; a hölgy aligha fideszes, és valószínű, hogy olvasott is tőlem valamit.
Hát ennyi, ez még hozzátartozott az állampolgársághoz.”
Ezt írta néhány nappal ezelőtt Kertész Ákos Kossuth-díjas magyar – és immár kanadai – író.
Az ügy előzményei 2011. augusztusáig nyúlnak vissza, amikor Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője elbúcsúzott lapja online változatának olvasóitól. Elfogyott a pénz írta Bartus, ideiglenesen szünetel a hírszolgáltatás. Erre a cikkre reagált, ugyancsak az Amerikai Népszavában, Kertész Ákos. Keserű szavakkal fogadta a portál megszűnésének hírét, és indulatosan bírálta a hazai közvéleményt, amiért szerinte a Magyarországon élő magyarok számára nem fontos a demokrácia.
Keserűen és indulatosan fogalmazott Kertész - a sokat megélt emberek keserűségével, a sokat tapasztalt író indulatával.
És persze, voltak igaztalan mondatai is.
„A magyar genetikusan alattvaló” – írta. Majd így folytatta: „a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”
Normális demokráciában itt ér véget a történet.
Magyarországon itt kezdődik.
Korábban sosem látott hörgedelem jött ugyanis a szélsőjobbról. Az Orbán-közeli Széles Gábor sajtóérdekeltségei szerint ezzel Kertész Ákos kiiratkozott a magyarságból, a Jobbik pedig azt javasolta, hogy vonják vissza Kertész összes addigi kitüntetését.
Szerintem, amit Kertész Ákos írt, az túlzottan indulatos. És a túlzó indulat sosem lehet teljesen igaz. Én például nem gondolom, hogy sunyik lennénk és parancsot követők. Vannak közöttünk ilyenek is. De nem mind vagyunk ilyenek. Nem szabad általánosítani, és egy egész népet egy kalap alá venni.
Másfelől viszont, nem kellene Kertészt, vagy bárki mást, kiiratkoztatni a magyarok közül. Szégyen ide, szégyen oda: Szálasi is magyar volt. Horthy is. És, hogy valami jót is mondjunk: Bartók Béla, Szentgyörgyi Albert is magyarok voltak. A világhírű filmművészek, és a csapnivaló filmcsinálók. Az olimpiai bajnokok és utolsó helyezettek.
Azok, akikre büszkék vagyunk, és azok is, akik miatt mások előtt ég az arcunk. Azok is magyarok voltak, akiket - ugyancsak magyar emberek - a Dunába lőttek, vagy a vagonokba tessékeltek. Sokféle van közöttünk: becsületes és tisztességtelen, aljas és egyenes.
Még a magyar közjogi méltóságok sem egyformák: Göncz Árpád is magyar köztársasági elnök volt, Áder János is magyar államfő. Kertész Ákos magyar ember - csakúgy, mint azok, akik az ő és mások magyarságát kétségbe vonják.
Kertész Ákos az ominózus cikk megjelenése után pár nappal közleményt adott ki, amellyel „helyreigazította” a saját mondatát: „Az Amerikai Népszavához írt publicisztikámban szereplő mondatot - A magyar genetikusan alattvaló – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs. Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások. Ezzel az ügyet lezártam.”
A lavina azonban nem állt meg, valóságos hadjárat indult Kertész ellen: Budapest közgyűlése 2011. szeptember 21-én határozatot hozott díszpolgári címének visszavonásáról, s a Fővárosi Közgyűlés 2011. december 14-én törölte Kertészt a díszpolgárok listájáról.
A Jobbik feljelentést tett Kertész ellen közösség elleni izgatás gyanújával, ám az ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük a kijelentés a véleménynyilvánítás keretén belül maradt.
Mindezek mellett számos, főleg verbális támadás is érte az írót, az utolsó csepp a pohárban – a medencében – az volt a számára, amikor az uszodában, ahová hosszú ideje járt, bele akarták fojtani a vízbe. Ekkor döntöttek úgy a feleségével, hogy elhagyják Magyarországot. Kanada befogadta őket, s néhány nappal ezelőtt nemcsak otthont, hanem – immár kanadai állampolgárként - hazát is adott nekik.
Szerző: Föld S. Péter
Hát ennyi, ez még hozzátartozott az állampolgársághoz.”
Ezt írta néhány nappal ezelőtt Kertész Ákos Kossuth-díjas magyar – és immár kanadai – író.
Az ügy előzményei 2011. augusztusáig nyúlnak vissza, amikor Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője elbúcsúzott lapja online változatának olvasóitól. Elfogyott a pénz írta Bartus, ideiglenesen szünetel a hírszolgáltatás. Erre a cikkre reagált, ugyancsak az Amerikai Népszavában, Kertész Ákos. Keserű szavakkal fogadta a portál megszűnésének hírét, és indulatosan bírálta a hazai közvéleményt, amiért szerinte a Magyarországon élő magyarok számára nem fontos a demokrácia.
Keserűen és indulatosan fogalmazott Kertész - a sokat megélt emberek keserűségével, a sokat tapasztalt író indulatával.
És persze, voltak igaztalan mondatai is.
„A magyar genetikusan alattvaló” – írta. Majd így folytatta: „a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”
Normális demokráciában itt ér véget a történet.
Magyarországon itt kezdődik.
Korábban sosem látott hörgedelem jött ugyanis a szélsőjobbról. Az Orbán-közeli Széles Gábor sajtóérdekeltségei szerint ezzel Kertész Ákos kiiratkozott a magyarságból, a Jobbik pedig azt javasolta, hogy vonják vissza Kertész összes addigi kitüntetését.
Szerintem, amit Kertész Ákos írt, az túlzottan indulatos. És a túlzó indulat sosem lehet teljesen igaz. Én például nem gondolom, hogy sunyik lennénk és parancsot követők. Vannak közöttünk ilyenek is. De nem mind vagyunk ilyenek. Nem szabad általánosítani, és egy egész népet egy kalap alá venni.
Másfelől viszont, nem kellene Kertészt, vagy bárki mást, kiiratkoztatni a magyarok közül. Szégyen ide, szégyen oda: Szálasi is magyar volt. Horthy is. És, hogy valami jót is mondjunk: Bartók Béla, Szentgyörgyi Albert is magyarok voltak. A világhírű filmművészek, és a csapnivaló filmcsinálók. Az olimpiai bajnokok és utolsó helyezettek.
Azok, akikre büszkék vagyunk, és azok is, akik miatt mások előtt ég az arcunk. Azok is magyarok voltak, akiket - ugyancsak magyar emberek - a Dunába lőttek, vagy a vagonokba tessékeltek. Sokféle van közöttünk: becsületes és tisztességtelen, aljas és egyenes.
Még a magyar közjogi méltóságok sem egyformák: Göncz Árpád is magyar köztársasági elnök volt, Áder János is magyar államfő. Kertész Ákos magyar ember - csakúgy, mint azok, akik az ő és mások magyarságát kétségbe vonják.
Kertész Ákos az ominózus cikk megjelenése után pár nappal közleményt adott ki, amellyel „helyreigazította” a saját mondatát: „Az Amerikai Népszavához írt publicisztikámban szereplő mondatot - A magyar genetikusan alattvaló – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs. Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások. Ezzel az ügyet lezártam.”
A lavina azonban nem állt meg, valóságos hadjárat indult Kertész ellen: Budapest közgyűlése 2011. szeptember 21-én határozatot hozott díszpolgári címének visszavonásáról, s a Fővárosi Közgyűlés 2011. december 14-én törölte Kertészt a díszpolgárok listájáról.
A Jobbik feljelentést tett Kertész ellen közösség elleni izgatás gyanújával, ám az ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük a kijelentés a véleménynyilvánítás keretén belül maradt.
Mindezek mellett számos, főleg verbális támadás is érte az írót, az utolsó csepp a pohárban – a medencében – az volt a számára, amikor az uszodában, ahová hosszú ideje járt, bele akarták fojtani a vízbe. Ekkor döntöttek úgy a feleségével, hogy elhagyják Magyarországot. Kanada befogadta őket, s néhány nappal ezelőtt nemcsak otthont, hanem – immár kanadai állampolgárként - hazát is adott nekik.
Szerző: Föld S. Péter
