Jelenleg egy kutyusunk van,
Tücsök és egy cicánk,
Puszika. Mindkettőt menhelyről fogadtuk örökbe és állítom, hogy velük teljes az élet!
Tücsökről már írtam egy blogban.
Puszika a lányom cicája, akit egy egész délelőtt során választott vagy két tucat jelölt közül. A cél egy kényeztetésre alkalmas, jól gyömöszölhető, buksizó, a gazdiján folyton lógó szobacica lett volna. Szerintem több ilyen is volt akkor ott, őt viszont elvarázsolta egy kis süvölvény cirmos kandúr, aki függőlegesen felmászott a nyakába, ezerrel dorombolt és abszolút hízelgőnek mutatta magát.
A macskák személyisége azonban bonyolult, így aztán nem csoda, hogy Puszikának csak a neve felelt meg az eredeti elvárásnak!Rá kellett jönnünk, hogy a mi cicánk vadmacskák utóda, egy igazi nagy vadász, egerek, madarak, sőt gyíkocskák réme. Rafinált kis szabadságharcos aki mindig eléri, amit akar. Ha bent van, ki akar menni, ha kint van, be akar jönni. A kamraajtót könnyedén kinyitja és egy falat ételért parancsszóra leül mint egy kutya. Nem éri be a mi kertünkkel, bejárja a szomszédokat is. Utálja ha ölbe vesszük, bár ha kaját tarhál, ezt is elviseli.
Régebben többször eltűnt éjszakára is míg egy tavaszi vasárnap reggelen szörnyű nyivákolásra ébredtünk. Puszikát az oldalkertben találtuk összetörve! Vérzett a pofácskája és lifegett az egyik lába. Verebeket kergethetett a tetőn és a járdára zuhant kb. 7 m magasról. Az állatorvosunk soron-kívül fogadott és a röntgen szerint az állkapcsa három részre törött, a lábában pedig elszakadt az ideg. Műtét és rehabilitáció után a mi Puszikánk felépült, még a lába is helyrejött. Az állatorvos remek munkát végzett, de a beteg is hihetetlenül jól viselkedett a kezelés során! Láttam rajta, hogy a kellemetlenségeket is elviseli, mert bízik bennünk. Remélem még sokáig velünk marad. Íme a
képek: