Lelépnek a magyar Gripen-pilóták?

Kevés a pénz, nincs se perspektíva, se megbecsülés, irány valamelyik fapados légitársaság - a Magyar Nemzet szerint a vadászpilóták harmada kiléphet.

A Magyar Honvédség huszon-egynéhány vadászpilótájának akár egyharmada is szögre akaszthatja az egyenruháját a közeljövőben, és civil – többek között fapados – légitársaságoknál folytathatja karrierjét – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a lépés már régóta érlelődik, és abban több tényezőnek is szerepe van. Így kérdésessé válhat a kormány által elvállalt nemzetközi missziók teljesíthetősége is.

Így például az mno.hu-n olvashtó írás szerint a honvédségben csaknem másfél évtizede nem volt értékelhető bérfejlesztés, ezt pedig már nem tudják kompenzálni az életpályamodell bevezetésével, illetve a második fél évtől beígért jelentős bérfejlesztéssel sem.

A lap állítja, a pilóták és a repülőműszakiak elvándorlásáért nemcsak az anyagi és szociális, hanem a szakmai megbecsülés és perspektíva hiánya is felelős. A képzés rendszere is kedvezőtlen irányba változott. A kritikusok szerint „multifunkcionális katonák termelése” a cél, ami összeegyeztethetetlen az olyan kifinomult képzést igénylő szakmákkal, mint amilyenek a légierőben találhatók. Erre példa, hogy míg az általános – sokszor elavult – katonai ismeretekre terelődött a figyelem, ma egy honvédségi repülőműszakinak tanuló, majdan milliárdos technikát kézben tartó fiatal szakmai felkészítésére kevesebb óraszám jut, mint egy civil OKJ-s bicikliműszerészére.

gripen.jpg
 
C
Na megérkeztünk, nincs érv, akkor cigányozzunk...
És igen, parttalan a polemizálás (nem vita, oda tények kellenek).
Visszatérve az eredethez, igen, felülkerekedik az egyéni érdek a "nemzetin".
Senki nem fog, pláne egy vadászpilóta a "haza" kedvéért napi gondokkal küzdeni, főleg amikor semmirekellő semmirevalóknak habzsi-dőzsi van.
 
A vadászrepülő is "high tech" termék. Nemcsak a gép és az infrastruktúra drága, de a vadászpilóta kiképzése is igen komoly összegbe kerül. Ha az ország nulláról indulna lehet hogy nem ez kellene, de mivel ennek évtizedes múltja van ez is már a nemzeti vagyon része, megőrzendő. Értelmes méretű ráforditás indokolt lenne a kultúra fenntartására.
 
Ráadásul amiről nem is szól a fáma, a műszaki kiszolgáló személyzet is ebben a cipőben jár, csak az nem olyan hírértékű.
(Anno, az a vicc járta a pilóták és műszakiak közötti fontosság kapcsán, hogy ugye egy majmot is meg lehet tanítani biciklizni, de kereket cserélni…)
 
Tisztelt FLAMINGO az oroszok csak vissza vették azt amit Hruscsov csak úgy egy tollvonással minden felelösség nélkül Ukrajnának ajándékozott. De mint ahogy irtam Hruscsov biztos meg volt gyözödve arról, hogy Szovjetunio lesz amig a világ, világ. De nem lett. Szerintem jogos és nézz utána Krim Oroszország része. Kelet Ukrajnában nem az oroszok vannak hanem az ukrajnai oroszok. Putyin világosan megmondta, hogy Oroszországnak semmi igénye nincs kelet Ukrajnára.
Volt egy idösebb romániai-magyar munkatársnöm. Amikor a román forradalom, ma már azt sem tudom nevezhetjük e igy, küldtem a nagy pénzgyüjtés keretén belül 500 koronát Romániának. Ezt késöbb büszkén meséltem a romániai magyar munkatársnömnek aki egyszerüen minden különösebb érzés nélkül megkérdezte - miért küldtél? Nem kért meg rá senki. Szöges ellentétben veled, tisztelt FLAMINGO nekem soha semmi problémám nem volt Romániával de a román és romániai magyar munkatársaimmal annál inkább. Na és csodálkozz el a romániai magyarok mind a Magyar szövetségben, mind a munkahelyen olyan felsöbbrendü lényeket alakitottak, hogy ezt nehéz leirni. Ne hidd el de végül nekem kellet szégyelnem, hogy magyar vagyok. Nem véletlen, hogy Románia mellet Szlovákia a másik problémás ország. Ez semmi más mint a tehetségtelen magyar diplomácia eredménye ami világgá kürtöli, hogy ehez ahoz mindenhez jogunk van és semmi érzékük nincs ahoz, hogy más országok érzékenységét megfelelö türelemmel és alázattal kezeljék.
Blober úr!
Mivel profilképe alapján látom élettapasztalattal emberhez van szerencsém,csak emlékeztetném rá ujfent hogy annak idején Oroszország is irásban garantálta Ukrajna területi egységét.S gondolom arra is emlékszik hogy Putyin annak idején bizony elvtárs volt,a KGB rezidense a szocialista NDK-ban.
Szóval lehet neki hinni amit mond?????????
Állitása szerint amit legjobban sajnál az ,hogy felbomlott a Szovjetunió. Szerintem egyedül ekkor mondot igazat egész életében nyilvánosság előtt.Vitatnám a jogosságát hogy annak ,hogy erőszakkal elvett egy területet ami ugyan a Szu része volt,ám anno Oroszország irásban lemondott!!!!!(1996-nézzen utána nyugodtan).Minden egyéb érvelés a Krim erőszakos megszállása mellett csak ostoba fecsegés!!
Krimben ott van a régi flottatámaszpont-kellett neki,s nemcsak bérelni az ukránoktól.Régi módszer hogy a belső gazdasági-társadalmi problémákat külső katonai hoditásokkal kell leplezni.Itt is ez történt/történik.Méghogy nem kell neki Kelet-Ukrajna?Dehogynem!Pontosan tudja hogy szép lassan elfogy alóla az orosz nép ,s kellenek a hálás "visszacsatolt" néptömegek akik vakon követik majd mint hős nemzetvezetőt.Ismerős ez a harmincas évek Németországából?
Egy agresszor ajnározni,s igazat adni neki miközben felelős sokezer ember haláláért,szerintem roppant felelőtlen viselkedés.
S végül egy finn közmodás:"Az orosz az orosz marad ha vajban főzik is".Hozzátenném a KGB-tisztjeire is illik a mondás.
 
Ere ő tudja a választ, de felteszem parttalannak ítélte meg valamelyikünk győzködését a másik iránt.

Pedig a 220 millióból csak mintegy 150-160 millió vallotta orosznak magát ami kb ¾.

Ha arra utalsz, hogy nem Szovjetunióként viselkedik, akkor itt nagyon nem értünk egyet.

A szerény 26 évnyi katonai tapasztalatom alapján (meg mivel mind a 4 Rambo filmet láttam) - megpróbálnám kétségbe vonni…
Ha más nem akkor a Krím elfoglalása is engem igazol (tudom te visszavételnek tartod). Nem volt ott gerilla harc, csupán a hadikikötő katonái elárasztották a Krímet és egyszerűen “kebeleztek”.

Végre valamiben egyetértünk.

AKKOR MIÉRT LENNE AZ UKRÁNOKNÁL KÖTELEZŐ????

Melyik lenne az az 1-2 megye? :D
Én csak azt nem értem hogy miért nem világos mi történt az utobbi másfél évben Ukrajna területén?Gátlástalan katonai megszállás,nemzetközi szerződés megszegése amit nem legitimálhat sem "történelmi álindok" sem meghamisitott népszavazás!!!Mi ebben olyan érthetetlen?
 
Feltételezem ebben a szovjet-orosz kérdésben nagyon jól tudtad miröl volt szó? De az a vissza... kicsit zavaros. Ja amúgy a balti államok félnek is ettöl mert úgy néz ki ök is elég paranoidok.
Ne tarts töle az iskolában két életünk volt. Az egyik az órák alatt a másik a szünetek alatt. Például a szünetek alatt másoltuk a leckéket attól a kevéstöl akik otthon csinálták meg.
De azért fenntartom, hogy Krim az oroszoké és csodálkozz el az ukránok feltünöen könnyen lemondtak Krimröl.
Kelet Ukrajnában az ott élö oroszok akarnak autonóm területet. Egyébként gondolom viccelsz mivel az ukrajnai háború pontosan emiatt volt és nem más miatt.
Itt nem arról van szó, hogy ki mikor mit sértett meg. Itt arról van szó, hogy van egy jelentös számú orosz kisebbség ami földrajzilag egy összefüggö területen él és a saját elképzelésük szerint a saját világukban akarnak élni. Ebben a tekintetben nincs különbség a székelyek és az orosz kisebbség között és gondolom ha Magyarország egy nagy ország lenne akkor alkalmazná is a katonai nyomást Romániával szemben. A kanadai franciákat senki nem nyomta el csak úgy kaptak egy területet, hogy élhessenek maguknak. Svájcban a francia nyelvüek az olasz nyelvüek élnek békességben a saját teruletükön. Talán ennyit az ukrajnai oroszok autonómia törekvésükhöz. Röviden és tömören nincs szükség semmiféle jogok sérüléséhez.
No, azért a görögöknél kicsit olvasgasd hogyan is kezdödött! Ök egyszerüen hamis jelentésekkel becsapták az EU-t. Jóval lehetöségük felett éltek amiröl nem is voltak hajlandók lemondani.
Nem hallatszik túlságosan hihetönek, hogy Románia valaha is félt volna Erdély elvesztése miatt!
Csak épp elfelejted hogy 2008 után igencsak megnőtt az orosz ügynökök aktivitása pl.Ukrajnában ... a beazonisitott ,grúz háborút is megharcolt veteránok feltünése. Kettő meg kettő az négy-mivel számolni még tudok.
 
Vegyünk elő még régebbi térképeket is, amikor még tengerünk is volt.
Ukrajna szuverén állam és nemzetiségeitől független elismert határokkal, amit az agresszor Oroszország próbál erőszakkal magáévá tenni.
Isten óvjon minden nemzetet az olyan állampolgároktól, akik még mindig "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország" víziójában révedeznek.
Sajnos vannak,s pont Krim példájával lehet "megvakitani"-naná hogy az ilyen polgárok rögtön elkezdik szimpatikusnak látni Putyin-cárt. :(
 
Irakot kiegészitö példaként hoztam fel. A Te példádban volt Vietnam amit segitett de nagyon a dzsungel és a beöltöztetett kinaik, Afganisztán amit segitett a megközelithetetlen települések, barlangok, hegyek. Akkor ott volt Szadam Husszein a világ harmadik legjobb hadseregével és mivel nem volt sem dzsungel, sem hegy csak sivatag, gyors és szégyenteljes vereséget szenvedett. Nem döltek hátra az irakiak söt beigérték amerikának, hogy egyszerüen ki lesznek takaritva Irakból.
Porig bombázzák Libanont. Ez a baj. Minden ami Libanonban történik a libanoniak akarata ellen van. Libanon egy gazdag jómódú ország volt és mit csináltak belöle. Nem a Libanoniak lönek vissza hanem a Libanonban levö különbözö csoportokból valakik akiknek semmi sem drága.
Azért Costa Ricában van rendörség. Magyarországon is lenne. Átjön 100 román fegyveres? A román hadseregnek kutya kötelessége megállitani öket már a határ elött. Románia mint EU tag nyilván nem támogathat ilyen privát hóditásokat egy másik EU tag rovására. Nem vonunk vállat az EU-hoz és a Natohoz fordulunk.
Blober!
Csak szólok Vietnamban nem voltak beöltöztetett kinaik!Összekevered Koreával.
Ho "apó" nem igazán csipte őket,azért barátkozott inkább a szovjetekkel.
Ajánlom nézz utána melyek is a kommunista Kina területi követelési más országokkal szemben?A könyvecske még az ötvenes év készült,de sosem tagadták meg a sorait a kinai elvtársak.
 
Miféle kisebbség megvédéséről írsz?
Az oroszok azért robbantották ki a balhét, hogy Ukrajna ne tudjon csatlakozni sem az EU-hoz, sem a NATO-hoz.
Nem a kisebbséget, saját birodalmi (rém)álmaikat védik.
Vagy szerinted most a keleti területeken akár orosz, akát ukrán területen a "kisebbségnek" kitört a kánaán?
Sajnos ez nem mindenkinek nyilvánvaló,pedig némi " parasztésszel" rájöhet az ember.
 
Blober úr!
Mivel profilképe alapján látom élettapasztalattal emberhez van szerencsém,csak emlékeztetném rá ujfent hogy annak idején Oroszország is irásban garantálta Ukrajna területi egységét.S gondolom arra is emlékszik hogy Putyin annak idején bizony elvtárs volt,a KGB rezidense a szocialista NDK-ban.
Szóval lehet neki hinni amit mond?????????
Állitása szerint amit legjobban sajnál az ,hogy felbomlott a Szovjetunió. Szerintem egyedül ekkor mondot igazat egész életében nyilvánosság előtt.Vitatnám a jogosságát hogy annak ,hogy erőszakkal elvett egy területet ami ugyan a Szu része volt,ám anno Oroszország irásban lemondott!!!!!(1996-nézzen utána nyugodtan).Minden egyéb érvelés a Krim erőszakos megszállása mellett csak ostoba fecsegés!!
Krimben ott van a régi flottatámaszpont-kellett neki,s nemcsak bérelni az ukránoktól.Régi módszer hogy a belső gazdasági-társadalmi problémákat külső katonai hoditásokkal kell leplezni.Itt is ez történt/történik.Méghogy nem kell neki Kelet-Ukrajna?Dehogynem!Pontosan tudja hogy szép lassan elfogy alóla az orosz nép ,s kellenek a hálás "visszacsatolt" néptömegek akik vakon követik majd mint hős nemzetvezetőt.Ismerős ez a harmincas évek Németországából?
Egy agresszor ajnározni,s igazat adni neki miközben felelős sokezer ember haláláért,szerintem roppant felelőtlen viselkedés.
S végül egy finn közmodás:"Az orosz az orosz marad ha vajban főzik is".Hozzátenném a KGB-tisztjeire is illik a mondás.

Az élet bizonyos szempontból elég egyszerü. Történik valami és akkor alakul egy nyugati kórus és egy keleti kórus. Utána csak választani a kettö közül.
Azért, hogy ismételjem magam Ukrajna sokat nem tett Krim megvédéséért.
Akkor én is átmegyek magázóba. A felett az apróság mellet csak úgy csendesen elmegy, hogy Krim lakosságának döntö többsége orosz és ezt ne úgy nézzük, hogy oroszok és nem oroszok hanem úgy, hogy oroszok és a többi nemzetiség. Ahogy a TV-ben láttam és hallottam az ottani oroszok nagyon nem voltak elégedettek az ukrán "fönökséggel". De mindegy ettöl még a tény, tény marad.
Egy szintén vitában résztvevö tagtárs nem túl régen még azt irta, hogy Krim helyett az oroszok kaptak máshol egy ukrán területet de aztán erröl nagy csönd lett.
Mondjuk emellet a belsö gazdasági problémák leplezése mellet menjünk szépen el. Ez régebben elment de ma már kicsit túl van játszva. Egyébként a rendszeresen jövö menö gazdasági problémákat lehet mindig egy Krim visszacsatolásával feledtetni. Hány Krim van?
Mi az, hogy kell neki kelet-ukrajna? Talán otthon a házi jósda kristálygömbje mondta? Már az is elképzelhetetlen, hogy tényleg autonómiáról van szó? Ne komolytalankodjunk! Tényekböl induljunk ki!
Azt tényleg nem tudom, ha Ronald Reaganböl lehetett elnök akkor Putinból miért nem lehet? Ez a nagy KGB-zés ez megint a régi idök zenéje csak akkor CIA-nak hivták.
Hogy igazat adni egy agresszornak??? Huh mit csináljon valaki ha ráadásul tényleg igaza.
A legutóbbi Saturday Night Live-ben volt. Obama beszálgetett Putinnal. Obama mondta nem helyeslem ezt az ukrajnai... mire Putin köhintett egy nagyot ami világosan úgy hallatszott, hogy Irak.
Kérdem én az amerikai elnökök aki minden kicsiségért háborúztak hány ezer ember életét oltották ki?
És ha hiszi ha nem tényleg Amerika párti vagyok de nem utálom az oroszokat sem.
Valamikor /nem túl régen/ amikor beléptem a CanadaHunba, gondoltam szépen eldiskurálok az aktuális dolgokról meg egyébröl. Nem itt szó sincs arról, hogy szidni az országot mert ez nem az én müfajom de embereket akik tudatlanságból, vagy nyereségvágyból kárt okoznak az országnak mondjuk ott belefér keményebb kritika. Azt hittem mivel a CanadaHun külföldi hát egy ideális plattform. Valahogy úgy láttam, hogy most már nagyon el van magyarosodva. Nézd meg amit irtál, nézd meg azokat a személyre szabott sértö megfogalmazásokat. Nem ez már nem egy szabad fórum itt már nem lehet saját vélemény mert jön néhány szabvány szöveg és ha nem müködik akkor jönnek a sértegetések. Ez a magyarországi Kanada.
Igen, én 70 éves vagyok de ön megfogja érni a 70-et? Ki tudja? Nem?
Ja és még. Ezt finn közmondást a finnek hány Koskenkorva után kezdik el mondogatni?
**
Orosz ügynökök mindenhol ott vannak ez igy volt és igy marad. Ez még nem bün. Ha hallottunk már Edward Snowdenröl akkor mintha máshol is történne valami.
Nagyot tévedsz!!! A vietnami háborúban résztvettek kinai önkéntesek. kérdés mennyire voltak önkéntesek.
Birom az ilyen hip-hop felbukkanó chalamádékat a paraszti eszükkel csak itt is az a baj, hogy ez egyszerüen találgatás. Ez nem tény! Ez találgatás.
Mindegy lényeg az, hogy búcsúzom Töled a CanadaHuntól mert ez a fajta vitastilus nagyon mélyre süllyesztette a szinvonalat.
Jól megvagytok ti egymással, söt sokkal jobban nélkülem.
 
Szervusztok ,
látom már nagyon eltérünk megint a dolgok lényegétöl és a Magyar repülöskböl már Putyin az ördög lett! Akkor hogyan is volt az az elsö és második Iraki hábórú ??ß Mi is van az MH17 - es repülögéppel ? Hogyan is volt Jugoszláviai háború illetve most az a Koszovári dolog ?? Tehát nem csak Putyin vagy az orosz a car ember !!!Egyik 19 a másik egy hiján 20 , a többit nem is kell emlegetni mint most Jement ugye . Mert amit mi a demokrácia jegyében csinálunk az az igaz . Aztán az Trianon , na az egy teljesen másik dolog ugye , hiszen a Románok majd az egész Magyarországot akarták és a Franciák elég tiszteségen segitették a "rokonaikat". Tehát most majd 100 éve illendö volna már tárgyilagosnak lenni politikai és világnézeti szempontjaink hanyagolásával . Mi a fenért nem szabad emliteni a felszabaditó románok Magyar szeretettét nem csak Erdélyben hanem Magyarországon is 1919-ben ?! Ja tudom ez már elmult , pontosan ugy mint Amerikai 5 milliárd $-os támogatása Ukrajnának .Mert ugye azzok mind Demokraták kezdve Timosenkótól ,Kolomojszkin , Jazenjukon át Porosenkoig mind egyszállig , tiszteséges , becsületes emberek akik országuk javát nézik ! hogy oda nem biciklizzek . :rohog:már ugy álnokul mert na ez én lennék irtam csak ugymár . Aztán ha az orosz nem foglalta volna el a Krimet akkor most vagy Ami vagy NATO támaszpont lenne belölle . Magam emlékszem még a Kubai balhéra , de ugye azt senki nem emliti , hogy elötte Amerika telepitett Törökországba valamilyen rakétákat nem ? persze az mindig ugykezdödik a kocsmában is a balhé , hogy az a szemét másik visszamert ütni .
 
Az élet bizonyos szempontból elég egyszerü. Történik valami és akkor alakul egy nyugati kórus és egy keleti kórus. Utána csak választani a kettö közül.
Azért ez nem ilyen egyértelmű. Ukrajna esetén melyik a nyugati? (Gondolom az orosz a keleti)
Azért, hogy ismételjem magam Ukrajna sokat nem tett Krim megvédéséért.
Ugyan mit tehetett volna?
Akkor én is átmegyek magázóba. A felett az apróság mellet csak úgy csendesen elmegy, hogy Krim lakosságának döntö többsége orosz és ezt ne úgy nézzük, hogy oroszok és nem oroszok hanem úgy, hogy oroszok és a többi nemzetiség. Ahogy a TV-ben láttam és hallottam az ottani oroszok nagyon nem voltak elégedettek az ukrán "fönökséggel".
Gyakorlatilag a teljes Ukrajna volt elégedetlen az ukrán vezetéssel. Ezért tört ki a második majdani narancsos tüntetés. Ami pedig az orosz t9öbbséget illeti, itt egy - szerintem korrekt - összefoglaló, amelyből kiderül, hogyan keletkezett ez a “többség”.
De mindegy ettöl még a tény, tény marad.
Egy szintén vitában résztvevö tagtárs nem túl régen még azt irta, hogy Krim helyett az oroszok kaptak máshol egy ukrán területet de aztán erröl nagy csönd lett.
Tulajdonképp ezért válaszolok a beírásra, mert anno én írtam ezt, de én azt írtam, hogy területrendezés volt. Igaz nem krímnyi területet kaptak, de kaptak is. Hruscsov nem csak úgy ajándékozta a területet. De ha ezt is tette volna, az akkori törvények szerint legálisan tette, mint ahogy mi is “törvényesen veszítettük el az ország ⅔-t.
Mondjuk emellet a belsö gazdasági problémák leplezése mellet menjünk szépen el. Ez régebben elment de ma már kicsit túl van játszva. Egyébként a rendszeresen jövö menö gazdasági problémákat lehet mindig egy Krim visszacsatolásával feledtetni. Hány Krim van?
Mi az, hogy kell neki kelet-ukrajna? Talán otthon a házi jósda kristálygömbje mondta? Már az is elképzelhetetlen, hogy tényleg autonómiáról van szó? Ne komolytalankodjunk! Tényekböl induljunk ki!
Az egyszerűbb és érthetőbb, ha azt írjuk, hogy kellett Ororszországnak egy Fekete tengeri kijárat?
Azt tényleg nem tudom, ha Ronald Reaganböl lehetett elnök akkor Putinból miért nem lehet? Ez a nagy KGB-zés ez megint a régi idök zenéje csak akkor CIA-nak hivták.
Hogy igazat adni egy agresszornak??? Huh mit csináljon valaki ha ráadásul tényleg igaza.
A legutóbbi Saturday Night Live-ben volt. Obama beszálgetett Putinnal. Obama mondta nem helyeslem ezt az ukrajnai... mire Putin köhintett egy nagyot ami világosan úgy hallatszott, hogy Irak.
AKkor miért nem úgy riposztolt, hogy ő meg elítéli az iraki/afgán …agressziót? akkor esetleg előkerült volna az ensz(még mindig direkt kisbetű) meghatalmazás is, amit anno az oroszok is megszavaztak?
Kérdem én az amerikai elnökök aki minden kicsiségért háborúztak hány ezer ember életét oltották ki?
És ha hiszi ha nem tényleg Amerika párti vagyok de nem utálom az oroszokat sem.
Valamikor /nem túl régen/ amikor beléptem a CanadaHunba, gondoltam szépen eldiskurálok az aktuális dolgokról meg egyébröl. Nem itt szó sincs arról, hogy szidni az országot mert ez nem az én müfajom de embereket akik tudatlanságból, vagy nyereségvágyból kárt okoznak az országnak mondjuk ott belefér keményebb kritika. Azt hittem mivel a CanadaHun külföldi hát egy ideális plattform. Valahogy úgy láttam, hogy most már nagyon el van magyarosodva. Nézd meg amit irtál, nézd meg azokat a személyre szabott sértö megfogalmazásokat. Nem ez már nem egy szabad fórum itt már nem lehet saját vélemény mert jön néhány szabvány szöveg és ha nem müködik akkor jönnek a sértegetések. Ez a magyarországi Kanada.
Igen, én 70 éves vagyok de ön megfogja érni a 70-et? Ki tudja? Nem?
Bár nekem tizen pár év hiányzik hozzá, tehát jóval 5o felett vagyok, de pont ezért javasolnám, hogy nem kell az első kemény hangra hátraarcot csinálni. Ha valahol megengedetthetetlen a hozzászólás tartalma, azt a moderátor gombbal nyugodtan lehet jelezni és lépünk. vagy rá lehet kérdezni a posztolóra.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy több a kritika, mint a dícséret. Elvben a vezetőket azért választjuk, hogy jobban/jobbá tegyék a dolgokat és ha nem ezt teszik, minden jogunk megvan a kritikához.
Ja és még. Ezt finn közmondást a finnek hány Koskenkorva után kezdik el mondogatni?
**
Orosz ügynökök mindenhol ott vannak ez igy volt és igy marad. Ez még nem bün. Ha hallottunk már Edward Snowdenröl akkor mintha máshol is történne valami.
Nagyot tévedsz!!! A vietnami háborúban résztvettek kinai önkéntesek. kérdés mennyire voltak önkéntesek.
Birom az ilyen hip-hop felbukkanó chalamádékat a paraszti eszükkel csak itt is az a baj, hogy ez egyszerüen találgatás. Ez nem tény! Ez találgatás.
Mindegy lényeg az, hogy búcsúzom Töled a CanadaHuntól mert ez a fajta vitastilus nagyon mélyre süllyesztette a szinvonalat.
Jól megvagytok ti egymással, söt sokkal jobban nélkülem.
Sajnálnám, ha egy erősebb mondat miatt itt hagynád a CH-t, mert azért szerintem volt akivel kulturáltan is tudtál vitatkozni, de a döntés joga a tied.
 
Én szeretném tudni milyen személyes sértéseket irtam le!Ha maga szerint chalamádé vagyok ,akkor az nem engem minősit!!!
Szóval én azt látom hogy 89 után ismét elkezdték egyesek ajnározni az orosz vezetők döntéseit -ez az ami nekem hajmeresztő tud lenni.Egy katonai expanzió amit utólag(!) probáltak egy hamis népszavazással legitimálni,nos az valahogy a régi szovjet módszerekre emlékeztet - ezt helyeselni én nem tudnám .
Reagan nem volt CIA-as ügynők,mig Putyin az szovjet hirszerzés németországi rezidense/vezetője volt.Ezt pártkkönyv nélkül nem tehette volna meg.S Dzserdzinszkij volt a példaképe!Ez is tény!
Ön elérte a 70-et,ez is tény. De a bölcsesség és a tudás nem korfüggő.A baj ott van ha megijedünk a kérdésektől.
Mi a baj a finn közmondásokkal?Tanulmányozni kell a szovjet-finn háborút,majd jóval előtte a szovjet-lengyel háborút (1919-1920) ,s nem összeesküvés elméletnek nevezni ha valaki kérdést tesz fel.
 
Azért ez nem ilyen egyértelmű. Ukrajna esetén melyik a nyugati? (Gondolom az orosz a keleti)

Ugyan mit tehetett volna?

Gyakorlatilag a teljes Ukrajna volt elégedetlen az ukrán vezetéssel. Ezért tört ki a második majdani narancsos tüntetés. Ami pedig az orosz t9öbbséget illeti, itt egy - szerintem korrekt - összefoglaló, amelyből kiderül, hogyan keletkezett ez a “többség”.
Tulajdonképp ezért válaszolok a beírásra, mert anno én írtam ezt, de én azt írtam, hogy területrendezés volt. Igaz nem krímnyi területet kaptak, de kaptak is. Hruscsov nem csak úgy ajándékozta a területet. De ha ezt is tette volna, az akkori törvények szerint legálisan tette, mint ahogy mi is “törvényesen veszítettük el az ország ⅔-t.

Az egyszerűbb és érthetőbb, ha azt írjuk, hogy kellett Ororszországnak egy Fekete tengeri kijárat?
AKkor miért nem úgy riposztolt, hogy ő meg elítéli az iraki/afgán …agressziót? akkor esetleg előkerült volna az ensz(még mindig direkt kisbetű) meghatalmazás is, amit anno az oroszok is megszavaztak?Bár nekem tizen pár év hiányzik hozzá, tehát jóval 5o felett vagyok, de pont ezért javasolnám, hogy nem kell az első kemény hangra hátraarcot csinálni. Ha valahol megengedetthetetlen a hozzászólás tartalma, azt a moderátor gombbal nyugodtan lehet jelezni és lépünk. vagy rá lehet kérdezni a posztolóra.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy több a kritika, mint a dícséret. Elvben a vezetőket azért választjuk, hogy jobban/jobbá tegyék a dolgokat és ha nem ezt teszik, minden jogunk megvan a kritikához.

Sajnálnám, ha egy erősebb mondat miatt itt hagynád a CH-t, mert azért szerintem volt akivel kulturáltan is tudtál vitatkozni, de a döntés joga a tied.
Üdv Flamingo!Azért szeretném tudni,hol sértegettem a kommentelőt??Élettapasztalatokkal rendelkező embernek neveztem ,nem pedig csalamádénak,mint ő engem!
Vagy csak arról van szó ,hogy van aki nem birja ha mások nem értenek egyet a véleményével?
 
Ezt tőle kell megkérdezned.
De itt félreértésről lehet szó, mert Blober tagunk - hasonlóan másokhoz - egyszerre több témában és több taggal folytat diskurzust, többek között Chalamade-vel is.
Vagy csak arról van szó ,hogy van aki nem birja ha mások nem értenek egyet a véleményével?
Ezt is tőle kell megkérdezned.
 
Ezt én is tudom de itt általában úgy irnak mintha az ország egy ellenséges gyürüben élne. Azért, hogy milyen gépeket és mennyit vásárolnak mégiscsak az ország dönti el. A légteret sértök ellen böven elég lenne három gép. Kettö ami felrepül és egy tartalék.
Repülögépünk van volt és lesz HOGY MINEK ? de a bevándorlok ellen ez nem bevethető. A légtér megsértők ellen meg az EU-tol kérünk engedéjt.
 
Miért is kellene a hadsereget bevetni a bevándorlók ellen?
Ezt kifejthetnéd, mert így - számomra legalábbis - negatív a kicsengése a mondatodnak.
Amúgy meg nem kérünk az EU-tól engedélyt, hanem a NATO központban jelzik (mivel a radar az övék), hogy légtérsértőt észleltek.
 
Remélem megtudom írni de nem magyarázni miért nem rajongok a bevándorlókkal. Igaz hogy ahol a ház ég miden menekül. De nekünk ők igen sokba kerülnek, hasznot meg állítólag nem termelnek, és ha igaz nagy részük csak át utazó. Meg az én napi nyugdíjam se több mint amibe ők kerülnek naponta. Erröl csak ennyit. A hadsereg meg nem a légierő. Nem fojtatom mert kettő ember kettő vélemény, én is álltam a határon 56ban és íthon maradtam. Gondolom nem kielégitő a válaszom, de befejezem mert koromnál fogva sem szívesen írok sokáig, szép napot mindenkinek üdv Öreg.
 
Sajnálom, hogy nem folytatjuk a diskurzust, pedig lett volna kérdésem és érdekelne a válaszod.
De azért, ha megengeded pár apró észrevétel:
A bevándorló az NEM menekült. Ha egybemossuk a két fogalmat, akkor például mindjárt Andy Vajnát kellene a hadseregnek elkezdeni kiebrudalni, tudod ő az a kormánybiztos (ami olyan mint az államtitkár csak nem egy minisztériumnál van). szóval ő, meg néhány tucat focista, bank és cégvezető, akiket mind mind ki kellene tenni ha a kormány és az országgyűlés osztaná a nézeteid.
Abban ugye egyetérthetünk, hogy ők nem úgy kerülnek sokba, mint a menekültek.
Ráadásul egy részük azért termel hasznot, hisz nélkülük például a telefonszolgáltatók nem működnének annyira jól, hogy a különadókat meg tudnák fizetni…
A menekültek, akikre gondoltál, ha jól sejtem, viszont tényleg pénzbe kerülnek, miként anno a magyar 56-os menekültek is pénzbe kerültek a többi országnak. hogy alacsony a nyugdíjad, arról ugye nem ők tehetnek, hanem azok a töketlen kormányok, akik úgy sáfárkodtak a közvagyonnal, hogy neked sajnos csak annyi jutott. Ezért kérlek ne rájuk haragudj! De a létezéshez talán nekik is joguk van és per pillanat azt nekünk kell biztosítani, de szerencsére, ahogy te is írod nagy részük csak átutazó, tehát fogd úgy fel, hogy pár meggyötört sorsú embert vendégül láttak a nevedben hazánkban. Hidd el, ha ezt belül el tudod fogadni, szebb lesz a napod!

Na már most áttérve a fegyveres erőkre, a légierő tényleg nem a hadsereg és a Magyar Honvédség keretein belül a rendszerváltástól kb a kétezres évek elejéig létezett és funkcionált (önálló) légierőként. amikor beléptünk a NATO-ba, vállaltuk, pontosabban a vezetőink vállalták, hogy a létérvédelmet koordinálják a többi tagállammal. ez azért is volt akkor picit visszás, mert un szigetország voltunk, tehát körülöttünk - a szomszédunkban -, akkor még nem volt másik NATO tagállam. De ezt bevállaltuk, dacára annak, hogy akkor már javában létezett az ASOC rendszerünk. Mindenesetre a közös légtér - közös felelősség elv alapján tényleg egy olaszországi bázison határozzák meg, hogy történt e légtérsértés, de megnyugtatlak, ha fegyvert kell használni, arra itthon kap parancsot a pilóta. Persze ettől még mindig áll a kérdésem, hogy miért is kellene a jelenleg az Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségébe tartozó repülőeszközeinket bevetni a menekültekkel szemben. Csak sajnos a választ úgy érzem nem fogom tőled megkapni…
 
A válaszod egy értelmű és a te nézeted tökéletesen igaz. Szóban szerintem igen jó vitánk lenne, de nézd el hogy 79 évemben nem írok oldalakat. az én nézetem szerint nem a légieröt kellene bevetni hanem a törvény szigorát, ha lehetne. Hogy ki a menekült és ki a bevándorló ez nézet kérdése. Üdv Öreg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,489
Tagok
615,608
Legújabb tagunk
Lilu51
Oldal tetejére