Hírek Litvániában rendkívüli állapot lépett hatályba a fehérorosz határon

Rendkívüli állapot lépett hatályba kedd éjféltől Litvániában a fehérorosz határ térségében az ott kialakult migránsválság miatt.

Az egyelőre csak egy hónapra szóló rendkívüli jogrend bevezetéséről a litván parlament hozott döntést. Az intézkedés a határ menti öt kilométeres sávra vonatkozik, illetve azokra a befogadóhelyekre, ahol a Fehéroroszországon át érkezett afrikai és ázsiai illegális bevándorlókat szállásoltak el.

A határövezetbe csak külön engedéllyel lehet belépni (ez nem vonatkozik a helyi lakosokra), és tilos ott gyülekezni. A befogadóhelyeken tartózkodó migránsok nem használhatnak elektronikus távközlési eszközöket és internetet, kizárólag a hatóságokkal való kapcsolattartáshoz lehet azokat igénybe venni.

Viktorija Cmilyte-Nielsen parlamenti elnök azt mondta, hogy


az illegális migráció elleni harchoz már nem elegendőek a kormány rendelkezésére álló eszközök olyan körülmények közepette, amikor a Lengyelország elleni "hibrid támadások" erősödése Litvánia nyugalmát is fenyegetik.

Az éve eleje óta a litván-fehérorosz határon több mint négyezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe, ötvenszer többet, mint a tavalyi év egészében.

A Fehéroroszországgal szomszédos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Fehéroroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

A lengyel hatóságok szerint jelenleg több ezer migráns tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, és ők újabb támadást akarnak indítani a sikertelen hétfői tömeges határátkelési kísérlet után. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy a lengyel-fehérorosz határon uralkodó helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti.

A dpa német hírügynökség közölte, hogy a lengyel hatóságok kedd este feltartóztatták a Seebrücken Deutschland és a LeaveNoOnBenihd nevű szervezet aktivistáit szállító buszt. A két szervezet humanitárius segélyt szállított a határnál összegyűlt migránsoknak, akiket Németországba akar szállíttatni. A német belügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ennek büntetőjogi következményei lehetnek.

MTI

migransok.jpg
 
Miért ne szülhetne egy férfi ha tud? A méhhel rendelkezőket egyébként nőnek szokták nevezni de nem kötelező. :)
Tudod ernő ez ideológiailag jól hangzik. De, ez ugyan az ami a kommunista rendszereket is jelképezte. Nem is csodálkozok hisz onnan tanultál. Itthon azért volt azóta változás gondolatilag IS.
Te sajna lemaradtál néha nem árt ha az ember modernebb dolgokat is tanulmányoz (tanulmányoz és nem megvalósít!! )
 
Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként, kinek mit intézett a kormánya.
(ez egy jól hangzó vicces szlogen. népszerűsíti a kormányt )
 
Nevetségessé teszi. Szerencsénkre nem foglalkozik a külföldi sajtó ovi öntelt aranyköpéseivel.
Nem is kell a külföldnek ezzel foglalkozni ez a hazai közönségnek készült és tökéletes lett!! Bármerre megyek ezzel találkozok . Akik eddig ellenzéki tábor felé kacsingattak azok a sok juttatás hatására inkább a kormány erőket erősítik.
Persze még a választásokig sok idő van.
 
Azért ne feledjük nem csak itt keleten van probléma az illegális határ át kelőkkel.
A Decathlon kedden leállította a kajakok és kenuk eladását calais-i és Grande-Synthé-i üzleteiben, magyarázatuk szerint azért, mert az észak-franciaországi térségekből Nagy-Britanniába induló menekültek kajakokkal és kenukkal próbálnak átkelni a La Manche-csatornán.
 
Júliusban érkeztek az első hírek Európába arról, hogy "utazási ügynökök" fehérorosz turistavízumot, és hozzá Minszkbe tartó repülőjegyet árulnak kivándorolni szándékozóknak, elsősorban Irakban, főleg a kurd vidékeken. Az ügynökök azt ígérték, hogy fél-egymillió forint körüli összegért beviszik a jelentkezőket Fehéroroszországba, ahonnan már könnyű Lengyelországon keresztül Németországba jutni.
A lépés elsősorban válasz lehetett a fehérorosz rezsim ellen kivetett EU-s szankciókra, de az ötlet egyáltalán nem új. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már 2012-ben megfenyegette az EU-t, hogy ha megpróbálják a sarokba szorítani, akkor 120 ezer menekültet küld át hozzájuk. (Akkoriban szintén napirenden voltak brüsszeli szankciók a kormánya ellen, választási csalás és az ellenzékiek üldözése miatt.) Három évvel a 2015-ös nagy migrációs hullám előtt már így fogalmazott a Reutersnek: "Aggódtok az illegális bevándorlás miatt? Ki harcol ez ellen? 120 ezer migránsunk van Fehéroroszországban, afgánok, kaukázusiak, emberek, akik az EU-ba akarnak menni. Mi megvédtük Európát. Hogyan köszöntétek meg? Elkezdtetek szorongatni minket."
 
Tudod ernő ez ideológiailag jól hangzik. De, ez ugyan az ami a kommunista rendszereket is jelképezte. Nem is csodálkozok hisz onnan tanultál. Itthon azért volt azóta változás gondolatilag IS.
Te sajna lemaradtál néha nem árt ha az ember modernebb dolgokat is tanulmányoz (tanulmányoz és nem megvalósít!! )
Miröl beszélsz?
Nem hallottál még nöröl aki petefészek nélkül jött világra.

Hányszor mondjam, hogy nincs "requirements management" amiben le lenne fektetve milyennek kell lenni egy élőlénynek.

Volt már itt olyan rendszer amiben körzővel, vonalzóval akarták megmondani hogyan néz ki egy "igazi" ember.
Te vagy aki leragadt a teremtésmitoszoknál.
 
Nagyon egyszerű, Horthy és a többi emlékművet amit ez alatt a kormány alatt épitettek, joggal nem támogatott az EU viszont igazi nemzeti értékeket igen.
Láthatod a világban hogy olyan mint nemzeti érték nagyon instabil egy fogalom. Ami ma követendő az holnap lerombolandó.
Sokan nevetnek az USA-n mert ledöntik a szobrokat érdekes ah itthon tesznek ilyet akkor csend van.
 
Láthatod a világban hogy olyan mint nemzeti érték nagyon instabil egy fogalom. Ami ma követendő az holnap lerombolandó.
Sokan nevetnek az USA-n mert ledöntik a szobrokat érdekes ah itthon tesznek ilyet akkor csend van.
Bennünket nem az őseink után itélnek meg hanem a rolluk alkotott véleményünkröl.

Nézd meg hogyan emlékezett a német parlament november 9.-én a múltjára. Példamutató.

211109-Gedenken-9-Nov-3a-Friedlaender.jpg;jsessionid=0246148A2D0D00FB8ED8704E8F6AD52E.2_cid394


Az USA-ban joggal, előzetes vita után, ledöntenek szobrokat mint annak idején a Sztálin emlékművet Magyarországon.
Ha ma Magyarországra megyek nem győzöm a fejemet kapkodni a naciknak állított márványtáblák miatt.
"Orbán egy fasiszta államot épit", mondta ez ellenzéki miniszterelnök jelölt és fején találta a szöget.
 
Csütörtökön indul el az első repülőjárat, amely hazaszállítja Fehéroroszországból az iraki migránsokat, mondta el Madzsid al-Kilani moszkvai iraki konzul szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.

A konzul szerint az első repülőgéppel mintegy háromszáz ember indul majd haza, aki jelezte hazatérési szándékát.

Kilani korábban azt mondta, hogy a fehérorosz fővárosból induló repülőgép Erbílben, majd Bagdadban fog leszállni. A migránsokat térítésmentesen szállítják haza. (MTI)
(remélem így lesz)
 
Az USA-ban joggal, előzetes vita után, ledöntenek szobrokat mint annak idején a Sztálin emlékművet Magyarországon.
Ha ma Magyarországra megyek nem győzöm a fejemet kapkodni a naciknak állított márványtáblák miatt.
"Orbán egy fasiszta államot épit", mondta ez ellenzéki miniszterelnök jelölt és fején találta a szöget.
Joggal.....nos itthon is ez történik.
emléktábla??? Hol?
Ejnye Ernő.
 
Utoljára módosítva:
Észtország 1700 tartalékos katonát mozgósít, és előre be nem jelentett gyakorlatba kezdett, melynek keretében szögesdrótkerítést állítanak fel az orosz határ 40 kilométeres szakaszán – tudatta szerdán az észt kormány.
„Ami Lengyelországban, Lettországban és Litvániában történik, szükségessé teszi az észt határ megerősítését” – fogalmazott Elmar Vaher, a rendőrség és a határőrség parancsnoka. A másik két balti országtól eltérően Észtországnak nincs közvetlen határa Fehéroroszországgal.
(lassan mindenhol kerítéseket húznak.)
 
Bennünket nem az őseink után itélnek meg hanem a rolluk alkotott véleményünkröl.

Nézd meg hogyan emlékezett a német parlament november 9.-én a múltjára. Példamutató.

211109-Gedenken-9-Nov-3a-Friedlaender.jpg;jsessionid=0246148A2D0D00FB8ED8704E8F6AD52E.2_cid394


Az USA-ban joggal, előzetes vita után, ledöntenek szobrokat mint annak idején a Sztálin emlékművet Magyarországon.
Ha ma Magyarországra megyek nem győzöm a fejemet kapkodni a naciknak állított márványtáblák miatt.
"Orbán egy fasiszta államot épit", mondta ez ellenzéki miniszterelnök jelölt és fején találta a szöget.
Ernő inkább főzzünk...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Másik kis kedvencem !
Dittike2009 wrote on Árcs206's profile.
Szia!

Eltudnád nekünk küldeni a full blast 3 testjeit?

kÖSZÖNÖM
László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene

Statisztikák

Témák
36,992
Üzenet
4,515,363
Tagok
597,656
Legújabb tagunk
VajdaDavid
Oldal tetejére