Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Ez a választási ígéret betartása nem került semmibe, gondolom ezért kerülhetett sor ilyen hamar rá.

akkor is átgondolatlan.
Több konfliktust generál mint előnyt.
Mit látunk most?
Izmozó erőből politizálást és kicsinyes vitákat a parlamenti cirkuszban
Szereplési lehetőséget eseményt ott ahol nincs.

Ez legfeljebb Ágnes asszonyban és Dúró Dórikában kelt feszültséget.
ilyen fajta személyeskedést csinál Magyar a válaszaiban
pl:
Hidvéghi Balázs a felszólalására reagálva a kormányfő azt mondta, kikéri magának, hogy például Pócs Jánost bármilyen szinten Apponyi Alberthez hasonlítsák.
senki sem Pócshoz hasonlított
Ez torzítás és személyeskedő kikérem színjáték

Ez legfeljebb Ágnes asszonyban és Dúró Dórikában kelt feszültséget.
Na meg táptalaj az ellenálóiban
Ne becsüld le a rakodó problémákat
Mire a falevelek
Az ellenzői csak arra várnak miként ássa magát
és egy támogató:
Azt az egyet nem értem, hogy miért azok reklamálnak a választhatóság miatt, akiket a kutya se választott meg.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Na meg táptalaj az ellenálóiban
Ne becsüld le a rakodó problémákat
Mire a falevelek
Biztos, hogy lehet még több példát is hozni, de hirtelen ők ketten jutottak eszembe, mire vezet ha valaki az iskolapadból azonnal valamilyen politikai vonalon megkaparintott székbe ül át. Nulla szakmai gyakorlattal, nulla munkatapasztalattal, nulla élettapasztalattal.
 
Kár hogy mindezek nem a képviselőségről beszélnek
azokat tartom példának akiket a történelem is tanítja
Deák Ferenc aki 40 évig volt szakaszosan képviselő
Nem vagyok hajlandó egy két Molnár Csaba miatt
  • Deák Ferenc
    Magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere.
  • „A haza bölcse” és „A nemzet prókátora”.
Az általánosításra épülő menjenek el dolgozni
"kocsmai vagy piaci "odadobált szavakat elfogadni
De igen tudom!
Tudom hogy az általános vélekedés könnyen használ olyan szavakat: "kipenderíteni"
Igen tudom
A politikusi szakma sem elismert
De a korlátozás azoknál akiket egyéni képviselőként megválasztottak.Nagyon nem helyes
Magyarország ismét rossz fordulatot vett.
Ha ilyen korlátozást elfogadtatnak..
Egyáltalán nem arról van szó
Hová mennek majd állásba
Mert kényszerülnek jövőjüket még képviselőségük alatt építeni.
Ami megint nem képviselői igazi munka
és talán káros is a protekció felé löki a képviselőket
Kétlem hogy körbejárta a vonzatait az aki kipenderedni akar mindenáron
Divatosabb és egyszerűbb "levelük"-öt kiabálni
 
Utoljára módosítva:
Egy fórumozó társam arról írt hogy mikor fogják visszaszerezni azt a rengeteg milliárdot amit kiutalt a bukottorbánkormány?
Újabb 23 szervezet fizette vissza a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapott támogatást, így a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által szétosztott 17 milliárd forintból már 2,38 milliárd került vissza önként a kasszába. Ahogy korábban megírtuk, Kis Grófo és Muri Enikő is visszaszolgáltatta a pénzt – példájukat a rendelkezésre álló adatok szerint más celebek egyelőre nem követték, annál több olyan egyesület, amely „közösségi programok szervezésére” kapott jellemzően 10-20 millió forintot.
 
Újabb 23 szervezet fizette vissza a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapott támogatást, í
Ez egy nevezzem úgy racionalitáson túli érzelmi politizálás eredménye
Igen nem visszaszerzés mert nem a hivatal munkájának köszönhető
Ám mégis vissza szerzés egy Magyar Péter-i politikában ösztönösen megtalált út
A felszólítottság
Kicsi fenyegetéssel keverve
Hát működik
Talán még Sulyok Tamás is lemond
Talán még Orbán is önként visszaad mindent.
 
. Ahogy korábban megírtuk, Kis Grófo és Muri Enikő is visszaszolgáltatta a pénzt –
Olvastad a Lee child elvarázsolt dollárokat?
Ott van, hogy a városka minden lakója kapott heti 1000 dollárt támogatást
Két néger idős bordély
Muttatta a páncélszekrényt dugig dollárral
Ezt az évek alatt ingyen kapottakat tették oda
Miért?
Mert nem természetes az hogy csak úgy tömik pénzzel
Egyszer ennek vége lesz és akkor vissza tudják ani
 
Olvastad a Lee child elvarázsolt dollárokat?
Ott van, hogy a városka minden lakója kapott heti 1000 dollárt támogatást
Két néger idős bordély
Muttatta a páncélszekrényt dugig dollárral
Ezt az évek alatt ingyen kapottakat tették oda
Miért?
Mert nem természetes az hogy csak úgy tömik pénzzel
Egyszer ennek vége lesz és akkor vissza tudják ani
Akár mint a MUNKÁS hitel....állítólag sokan felvették és befektették Magyar Állampapírba.....
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,374
Tagok
631,220
Legújabb tagunk
mateseres
Oldal tetejére