Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Ha mindenki jelölhet k.e-t, akkor én a Vidéki Prókátort szeretném. Megvan a tudás is és a gerinc is. Se túl fiatal, se túl öreg. S már pártatlanul bizonyított.
Visszajött információ: Ő a legesélyesebb
Készüljünk arra,Magyar Péter Őt fogja felkérni
Ez a féldemokrácia
Nem a nép választja, de úgy tesznek mintha az jelölte volna
Aminek a célja a zúgás csillapítása.
 
Most nem ott tartunk, vállalná-e
Hanem a nevek javaslatánál
Én javasoltam, be is küldtem hivatalosan,Őt és a Weiszer Alindát
Hogy Romsics 10 szer nyugodtabb mint Magyar Péter az biztos sőt nálam is higgadtabb...eggyőzés és felkérés kérdése lesz.A megfelelő helyről.
Nem dolgunk előre kitudni vállalná-e.
Nem mindegy honnét és ki kéri fel.
Neveket várnak
Én és Ishmael megtettük
Sőt én többet tettem
Ott a facebook úgy is imádják van privát üzenet
Bélygre se kell költeni.
Még Magyarnak írom meg.
Olyannyira ott tartunk, hogy Polgár Juditot még sosem kérdezték, nem is lehetett tudni, mit válaszol, ám nem vállalta.

Romsicsot már kérdezték, többször is, más-más újságíró/műsorvezető, s minden alkalommal azt mondta: nem.
Lehet nem figyelembe venni, ha valaki udvariasan kitér, de nem illő.
(Már csak azért sem, mert ezek szerint nem tartom elég megfontoltnak az illetőt.)
 
Ha mindenki jelölhet k.e-t, akkor én a Vidéki Prókátort szeretném. Megvan a tudás is és a gerinc is. Se túl fiatal, se túl öreg. S már pártatlanul bizonyított.
NE, ne, ne!!!!

Olyan fals hozzáállása van a pl. a devizaalapú hiteles eus ítéletekhez, hogy az még laikus szemmel is gond (lenne az országnak is).

Persze, lehet, ezért lesz nekik jó.

Speciel nekem Róna Péter szempontja meggyőző - a jövő alkotmányához erős kéz kell.
Aki egy eus ítéletet is félreértelmez, ott erről szó nincs.
 
Utoljára módosítva:
Belülről robbant az igazi atombomba! Stumpf István felolvasta a NER halotti jelentését a Fidesz-kongresszuson
Azt hittétek, hogy a mai szombatot a titkos vitnyédi konténertábor és a 400 milliárdos migrációs büntetés pofonja viszi el? Dehogyis. Az igazi, brutális gyomrost a Fidesz nem a sajtótól, hanem a saját alapító-mentorától, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterétől kapta. Stumpf István ma délelőtt felment a kongresszusi színpadra, és fapofával, mikrofonba mondta ki azt, amit a folyosókon az öltönyös delegáltak még suttogni is féltek.
Nézzük csak a legkeményebb mondatokat, mert a professzor nem finomkodott, konkrétan szétverte a kirakatot!
„Megbukott a NER rendszere, véget ért az Orbán-rendszer.” BUMM. Így, kerek perec, bele a döbbent arcokba. Semmi szépítés, semmi magyarázkodás.
Közölte a díszletben kávézgató elittel, hogy a pártban teljesen megszűnt a belső bírálat, és a vak lojalitás (vagyis a gátlástalan seggnyalás) módszeresen felülírta a szakmai hozzáértést.
Kimondta, hogy a társadalom gyomra egyszerűen képtelen tovább bevenni a klientúra elképesztő, pofátlan túlkapásait. A polgári Magyarország eszméjét végleg elnyomta a kivagyiságon alapuló, kapzsi kalmárszellem!
A legszebb az egészben, hogy rávilágított, a Fidesz semmit, de az égvilágon semmit nem tanult abból, hogy a vidék és a fiatalok tömegesen pártoltak el tőlük. Az egybites, hergelős kampányüzeneteik teljesen kontraproduktívvá váltak, a korrupciós ügyeik pedig ma már egyenesen Orbán Viktor asztaláig érnek.
Feltette a költői kérdést a teremben feszengő, pozícióért tülekedő régi motorosoknak:
„Nem egy Szodoma és Gomorra figyelmeztetés volt ez nekünk?”
Hát, de.
Konkrétan az.
Miközben a telefonokon kint a vitnyédi leleplezés pörög, bent a saját emberük közli velük, hogy vége a mozinak, lekapcsolták a vetítőgépet. Skizofrén szombat a köbön, a Fidesz ma délelőtt morálisan és politikailag is kártyavárként omlott össze.
Lehet még egy darabig izzadtságszagúan mosolyogni a kamerák előtt, meg úgy tenni, mintha ők osztanák a lapokat, de a valóság az, hogy Stumpf ma délelőtt pontot tett az illúziók végére!
A kirakat összetört, a belső kör lázad, a rendszert pedig már a saját alapítói is vállalhatatlannak tartják.
Olyannyira ott tartunk, hogy Polgár Juditot még sosem kérdezték, nem is lehetett tudni, mit válaszol, ám nem vállalta.

Romsicsot már kérdezték, többször is, más-más újságíró/műsorvezető, s minden alkalommal azt mondta: nem.
Lehet nem figyelembe venni, ha valaki udvariasan kitér, de nem illő.
(Már csak azért sem, mert ezek szerint nem tartom elég megfontoltnak az illetőt.)
Már nem is reagálok írásodra nem e világi vagy
 

Erre a fesztiválra sem úgy érkeznek a fideszes srácok, mint régen...​

Hol van Lázár János? Hol Szijjártó? (A BYD-nél.) Kósa Lajos? (Egyet moderál.) Hankó Balázs? (Egyre mélyebbre bukik az NKA-botrányba.) Csák János sehol. Merre jár Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Nagy István? A kampányba belebukott Orbán Balázs sem tud már a Ruff Bálint alatt megszűnő MCC sátrában beszélgetni. A szuverén Lánczi András már civil. A gyúlékony Kocsis Máté sehol, az ilyenkor mindig mosolygós Semjén Zsolt dettó. Lentulai Krisztián a hotelben maradt.
 
Messe mese meskete. Ami tény, h Magyar Péter azért lehetett miniszterelnök mert a Eu mentelme megvédte a az igazságszolgáltatástól 3 különböző ügye lenne, ebböl min 2ben elitélnék. Ezért maradt mentelmi joga. Orbánnal kapcsolatban minden kérdéses, nem volt ügye az Eu elött.

Ezért gondolom azt, h a Tisza valójában egy szekta. Hitvilágon alapul, nem tényeken. ignorálja azt ami nem illeszkedik a világképbe, mert ö HISZ. nem kell bizonyíték, nem kell eljárás ővék a nagyobb tudás. Van egy Próféta, egy vallási vezetö, aki nem csinálhatott rosszat, minden volt és eljövendő bűne megbocsájtva. bármit tesz- bizonyítható, látott- azért és az alapján lesz felmentve amit feltétleznek, hisznek másról.

ÉS kérlek olvassatok utána Eddy felvetéséne az oklokráciáról teljesen egyértelmű elemek lelhetöek fel.
Nem tetszikelnék, ennyire nem egyértelmű nekem.
De, van benne valami.

Sajnos a fideszes váalsztók/szavazók ugyanezen az alapon néztek el mindent Orbánéknak.

Annyi a különbség, hogy az már egy valós 16 - 20 év volt + az ellenzéki oldalon eljátszott hergelés 8 éve.

A mostani ... - hááát, a remény hal meg utoljára.
 
NE, ne, ne!!!!

Olyan fals hozzáállása van az pl. a devizaalapú hiteles eus ítéletekhez, hogy az még laikus szemmel is gond (lenne az országnak is).

Persze, lehet, ezért lesz nekik jó.

Speciel nekem Róna Péter szempontja meggyőző - a jövő alkotmányához erős kéz kell.
Aki egy eus ítéletet is félreértelmez, ott erről szó nincs.
Belátod már nem a te szempontjaid szerint működik a napi politika
Polgár Juditozol kérdezték vagy nem
Tök mindegy eldöntik a fejed felett
A Polgár kedvenc devizahiteleseket mikét nyilatkozta?
Nem tudod
De jól vagy tőle
Mert ugye most épp ezt csinálod
Most Vidéki Prókátor nem jó mert csak
tök mindegy

Népszerűség és elfogadottság szerint fognak választani
Egy érved sem e világi nem érted a mai politikát
Nem értetted már a választáskor sem
De azért csak játsz.
Ez más világ mint a megszokottad.
Kicsit sajnállak talajvesztettséged és régi elvárásaid miatt
A kormány a helyén
A karaván halad
 
Speciel nekem Róna Péter szempontja meggyőző - a jövő alkotmányához erős kéz kell.
Ez még lehet igaz is
De az alkotmányt nem A Köztársasági elnök írja
Azt 1.5-2 évig többlépcsős szakjogász csapatok készítik elő
Már a parlamenti megvitatásokkal is elmegy idő
Az alkotmány megszavazása után
Lesz dolga az új köztársasági elnöknek
Addig még a személye csak elfogadottság és napszerűség szerint számít.
Mi visszadobás lehetséges addig?
Benne lesz kicsit az is: ne sokat dobjon vissza
Olyan fog kelleni(mint Sulyok volt)
Ki lenne erősebb jellem?: talán nem is jó
szépségre válaszjuk
 
Ezért gondolom azt, h a Tisza valójában egy szekta. Hitvilágon alapul, nem tényeken. ignorálja azt ami nem illeszkedik a világképbe, mert ö HISZ. nem kell bizonyíték, nem kell eljárás ővék a nagyobb tudás. Van egy Próféta, egy vallási vezetö, aki nem csinálhatott rosszat, minden volt és eljövendő bűne megbocsájtva. bármit tesz- bizonyítható, látott- azért és az alapján lesz felmentve amit feltétleznek, hisznek másról.
Ez az elemzés passzol orbánfideszre is. :D
 
Forsthoffer Ágnes önvallomása:
Kis visszatekintést adok erről az időszakról, a tevékenységemről, a velem kapcsolatos közérdekű információkról:
1f4d6.png
Április végén, a jelölésemet követően intenzív közjog tanulásba kezdtem. Erről akkoriban közzétettem egy fotót is, ezzel a mondattal:
„Tudom, hogy nem tudok mindent, ezért minden percben készülök életem legnagyobb kihívására.”
Voltak, akik gúnyolódtak ezen. Gyenge pontként rótták fel, hogy nem vagyok (köz)jogász, de engem ez még alázatosabbá tett a feladat iránt. Felkészültem, és a mai napig folyamatosan bővítem ismereteimet az Országgyűlés működését és a jogalkotást illetően. Köszönöm mindazoknak, akik szakmailag támogattak ebben!
➡
Ami a tisztséggel járó juttatásokat illeti:
- Nem fogadtam el már az előkészítő tárgyalások során felkínált, fényűző, többszáz négyzetméteres elnöki rezidenciát (fotók kommentben).
- Őszre várható, hogy lesz egy 70 m2-es szolgálati lakásom.
- Nem vettem át a magáncélú használatra felkínált személygépjárművet.
- Én is támogattam a képviselők, így a házelnök fizetésének jelentős csökkentéséről szóló törvényt. Ez esetemben 35% csökkenést jelentett, ami az adófizetők pénzéből éves szinten több, mint 28.000.000 Ft megtakarítást eredményez. (tiszteletdíj + szocho) Szimbolikus lépés volt, hogy a spórolást magunkon kezdtük. Így több jut majd más, a társadalom számára fontos célokra.
➡
A hivatali működést illetően a párbeszédben hiszek.
- Bekértem a munkatársak javaslatait, ötleteit a hivatalra, mint munkahelyre vonatozóan. Több, mint 100 válasz érkezett, melyek nagyon hasznosak voltak számomra. Ezek mentén is folytatom majd később a munkát egy modern szolgáltató hivatal, emberséges munkahely megteremtése érdekében.
- Megkérdeztem a frakciók véleményét is a hivatal szolgáltatásairól és szabályzatairól. A beérkezett észrevételeket, kéréseket igyekeztünk a lehető leggyorsabban megvalósítani. Az első pillanattól kezdve fontosnak tartottam, hogy legyenek közös döntések a házbizottsági ülésen az Országgyűlés működési kereteit illetően.
1f5e3.png
Az üléstermi konfliktusokat igyekeztem mindig emberi módon és objektíven kezelni. Megítélésem szerint azonban a házszabály és az Országgyűlésról szóló törvény fegyelmi jogkörre vonatkozó rendelkezései nem adnak kellően hatékony eszközt az elnöklő kezébe.
A cselekmények megítélése nem egyértelmű, de leszabályozni mindent nem is lehet. A viselkedési normákat tekintve bíztam a frakciók közötti megegyezésben.
Ősszel azonban több szempontból is szükség lesz a házszabály finomhangolására. Cél a munka hatékonysága és reális fegyelmi szabályok és szankciók megállapítása. A túlzó mértékű, akár több milliós előírt büntetések értelmetlenek, nem állják meg a helyüket a bíróságok előtt…
Az ülés menetét több alkalommal megzavaró videózással, illetve a közösségi oldalakon megjelent tartalmakkal kapcsolatban írásbeli figyelmeztetést küldtem az érintett képviselőknek. Kértem együttműködésüket a botránykeltés mellőzése és a közös népképviseleti munkánk kedvezőtlen társadalmi megítélésének elkerülése érdekében. A képviselők, a közjogi méltóságok, és a parlamenti munka iránti általános közbizalom rongálása egyetlen parlamenti képviselőnek sem lehet célja.
1f4b5.png
Ami a képviselői hiányzásokat illeti: június hónapot illetően az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudtam elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre. A munkahelyünket tisztelni kell, ahol a választók bizalmából, őket képviselve dolgozunk.
1f91d.png
Holnaptól az Alaptörvény rendelkezései alapján átmeneti időre gyakorlom a köztársasági elnök feladat- és jogköreit.
Ezalatt dr. Hallerné dr. Nagy Anikó helyettesít az Országgyűlés élén.
Kérem a Sándor-palota munkatársainak támogatását a következő hetekben, hogy a hatalmi ágak működésének folytonosságát az átmeneti időszakban az Alaptörvénynek megfelelően biztosítani tudjuk.
Előre is köszönöm szíves együttműködésüket!
 
Belátod már nem a te szempontjaid szerint működik a napi politika
Polgár Juditozol kérdezték vagy nem
Tök mindegy eldöntik a fejed felett
A Polgár kedvenc devizahiteleseket mikét nyilatkozta?
Nem tudod
De jól vagy tőle
Mert ugye most épp ezt csinálod
Most Vidéki Prókátor nem jó mert csak
tök mindegy

Népszerűség és elfogadottság szerint fognak választani
Egy érved sem e világi nem érted a mai politikát
Nem értetted már a választáskor sem
De azért csak játsz.
Ez más világ mint a megszokottad.
Kicsit sajnállak talajvesztettséged és régi elvárásaid miatt
A kormány a helyén
A karaván halad
Engem ne sajnálj, mert amíg pár héttel ezelőtt "tanultál új fogalmat: integritás hatóság", addig én végig követtem, s nemcsak követtem - pl. írogattam a véleményemet a fotelből, hanem részt is vettem abban, mi zajlik itt. Pontosabban ellene.
Ellentétben az ország nagy és annál még nagyobb részével.

"Megszokott világom", amikor olyan ügyeket fedeztek fel "újként", amiről már feljelentések is születtek, csak Ti Magyar Pétertől hallottátok meg először, mert ő elég hangosan kiabált ahhoz, hogy végre meghalljátok: baj van?

S amikor végre kapcsoltatok, kikiáltja itt mindenki magát "rendszerváltónak", félresöpörve azt, hogy a 16 évből hányan, de hányan próbálták megmutatni, Orbánék mit csinálnak (Horváth András, Ángyán József, Pukli István, Sándor Mária, stb.), s annyi nincs Bennetek, hogy legalább annyit kimondjatok - igen, hibáztunk.
Nem figyeltünk, nem követtük.
Nem.
Aktuális nagy hangúakba szerelmesedtek bele, s hétszentség, amit mond, mert " ő volt az, akinek végre sikerült" - tehát, minden szava igaz.

Népszerűségre és elfogadottságra hivatkozol?
Erre írtam, ez a Nagy Könyv szavazás szintje, az Egri csillagok szintje, A Pál utcai fiúk szintje - a felületesség és tájékozatlanság szintje.
A Facebook és a manipulált média szintje.
Megint.

Rónának igaza volt - ennél többnek kell lennie.

Polgár Judit sakkozó, Fülöp Botond ügyvéd.
(Mi köze van Polgár Juditnak a hitelekhez?)

S hogy én haragszom, ha egy ügyvéd egyoldalúan tájékozatlan, s úgy beszél?
Igen, nagyon.
Mert kárt okoz azzal, amit csinál.

Amióta összehangolódott Csányi Sándorral ,és az OTP-vel persze, hitelügyben, azóta több EUB ítélet is született - konkrétan cáfolva pl. Fülöp Botond (és pl. Zamecsnik Péter) állításait, és Csányit is, csak Csányi egy politikai prosti, aki mindenkinél jól beágyazta magát.
Fülöp úrtól egyszer sem hallottam, hogy bocsánat hölgyeim, uraim, tévedtem.

Messzebb megyek - a jogállamiság alapja az EU-jog elsőbbségének elismerése a megfogalmazott csatlakozási szerződés szerint.
Plusz, egy jogász számára, az ismerete.
 
Utoljára módosítva:
Népszerűségre és elfogadottságra hivatkozol?
Erre írtam, ez Nagy Könyv szavazás szintje, az Egri csillagok szintje, A Pál utcai fiúk szintje - a felületesség és tájékozatlanság szintje.
A Facebook és manipulált média szintje.
Megint.
Igen arra hivatkozom
de neked ez kevés
És igen:
A Facebook és manipulált média szintje.
de én is írtam: látható hogy látszat demokrácia mert nevek beküldését várják nem ígérik ki lesz javasolva
Nem is mérik menny javaslat érkezik
Ha közte lesz az akit Magyar Péter akar(akármilyen de tőled független szempontok szerint)
Ezt jegyezd meg nem te szempontjaid számítanak

Ezt neveztem részleges és látszat demokráciának
Mégis az az érzésed bele tudsz szólni(írtad ez jó)
Ennek mestere Magyar Péter
Ne vedd a szívedre hogy nem a kiszámítható klasszikus politizáló DK lett
(sose lett volna váltás)
Most Orbánt elbontotta ez látszat demokrata zsonglőr
Lesz új alkotmány
Azt is akartad
Lesz kormányzás folyamatosan

Nem jó a hasonlatod a könyvre szavazással
Mert azt tényleg(tényleg?) megszavazták nyerőnek
A köztársasági elnököt a parlament fogja megszavazni
A képviseleti demokrácia szabályai szerint
A kínálatból egyet javasol Magyar Péter
 
„Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé” – írta Nagy Gábor Bálint, aki szerdán jelentette be, hogy benyújtotta lemondását, aminek értelmében megbízatása 2026. augusztus 25-ével megszűnik.
Magyar Péter reagált a lemondás hírére, a miniszterelnök azt írta, „ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást”, majd feltett egy kérdést: „Uraim, ki lesz a következő?”
1784739892802.png
 
OMG!!!
Gumelig és Nefeledj:
nektek aztán semmi se jó! Lehetne jobban, lehetnének ott jobb emberek is, lehetne szebben beszélni stb-stb.
Nektek a Pí értékével is bajotok van: miért végtelen? miért nem kerek szám? A Nap is, kelhetne kicsit keletebbről!
Megvolt a rendszerváltás, örüljünk neki, hogy valaki megcsinálta! Hogy pont az, aki? és nem az, akit mi szeretttünk volna?
Na üljetek mán le, ez már tipikus magyar betegség. Nyertünk a lottón kétmilliárdot? Ááááá, lehetne több is, és jobb lett volna két héttel előbb, most kelt el az a ház amit kinéztünk.....
NE MÁR!!!
 

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,060,999
Tagok
631,483
Legújabb tagunk
Szandra51
Oldal tetejére