Meghívták a román kormányfőt és a szocdem pártelnököt Trump beiktatására

Bár Orbán Viktor a sajtóhírek szerint nem kapott meghívót Trump beiktatására, a román kormányfő, valamint a román szocdemek első embere igen. Utóbbi, Liviu Dragnea el is megy a washingtoni ünnepségre.

Liviu Dragneát, a román képviselőház elnökét és a román szocdem PSD párt elnökét meghívták és részt is fog venni Donald Trumpnak, az Egyesült Államok leendő elnökének beiktatásán, közölte hétfőn Marcel Ciolacu, a román képviselőház titkára. Az Agerpres román nemzeti hírügynökségnek a képviselőházi titkára hozzátette, hogy Dragnea biztosan részt vesz ezen az eseményen, amelyre meghívták Sorin Grindeanu miniszterelnököt is.
ga1.gif

Orbán Viktor azért nem megy el Donald Trump beiktatására, mert nem kapott rá meghívót. „A magyar kormányfő és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése során szóba került, hogy Donald Trump szívesen fogadja Washingtonban Orbán Viktort. A látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek”írta akkor ennek kapcsán Havasi Bertalan, Orbán közeli munkatársa a Figyelő kérdésére.

mandiner

administration-1846270_640.jpg
 
Melitta , muszály visszabeszélnem , mert a Német menekült politika NEM JÒ és ezt most valloták be az illetékes Német miniszterek ! Mert ha jó lett volna akkor nem koricálhatnának menekültek több néven Németország területén és nemlenne több száznak kicsit furcsa születési dátuma valamint nemlett volna a karácsonyi gyilkoság sem !!
 
Ernő, például ami engem illet, engem nyugodtan belistázhatnak, mint akármiféle "újonnan betelepülőt", mert még véletlenül se tapasztalhatnak nálam olyasmit hogy a "régi" hazámat előnyben részesíteném bármikor is Amerikával szemben! (legalábbis ha "Amerika" alatt az USA-t értjük, mert mittudomén ha mondjuk Magyarország és Paraguay közt kell választani, hát annyi "hazafiság" még van bennem hogy akkor Magyarországot választanám... De már Kanada esetében is inkább Kanada jönne mint a magyarok...)
Például elég lenne csak elolvasni a CH-ra írt kommentjeimet, rögtön kiderülne, az USA iránti loyalitásomat a született amcsiknak is példaképül lehetne állítani!

És EZ ÍGY VAN RENDJÉN. Nem lehet egy seggel egyszerre 2 lovat megülni. Nem hiszek holmi "kettős állampolgárságban". Lehet hogy lehetséges itt-ott jogilag, de nem hiszem hogy annak jó vége volna. Vagy ez a hazám vagy az. Vagy ha ezt túlzásnak is érzed, fogalmazzunk úgy, éljen mindenki ott amit LEGINKÁBB érez a hazájának! Tehát oké, ha valaki betelepszik az USA-ba, még belefér hogy akkor 2 hazája van de akkor is az ELSŐ és legfontosabb neki az legyen ahol épp él, azaz ebben az esetben az USA!

Teljesen oké a szememben hogy az amerikaiak ezt az elvet szeretnék alkalmazni az új befogadottjaikra. Egészen természetes.

Azt is értem te szeretnél többet tudni Trump jelleméről, indokairól, stb. Ez is természetes és én is szeretném tudni, és írtam is hogy bizalmatlan vagyok vele szemben. De mit tehetnénk? Szócséplés az egész. Kizárólag a tettei és szavai alapján ítélhetjük meg. Tenni egyelőre kb semmit se tett hiszen ideje se volt rá, a szavai meg szó szerint azt jelentik amit leírtam, azon meditálni hátha mégse azt jelentik szó szerint, pedig tényleg belemagyarázás. Nem tudhatjuk. Majd az Idő megmutatja.

Az életem dandárját nem Mo.-on éltem le de soha nem kerültem konfliktusba "melyik oldalra álljak", mert az én álláspontom álltalános érvényü aminek a középpontjában az ember és nem egy nation áll.
-
En megvagyok gyözödve, hogy a 21. században globalisan kell gondolkodnunk mert: minden amit teszün kihatással van a Globuszra, mi egy világban élünk amit az emberiség teremtett, nélkülünk nem létezne.
-
Amig az emberek izolálva éltek egymástol, szinte soha nem találkoztak egymással, elég volt ha a falka összetartott de most amikor 500.000 ember van minden pillanatban a levegöben uton valamerre; amikor az adataink nem az elöttünk levö computerben hanem "Cloud", valahol a felhökben egy külföldi szerveren vannak letárolva; ha elakarok menni a saját országomon belül A-bol B-be, rávagyok utalva, hogy 24 GPS szatelittöl tudjam meg hol vagyok; ha megrendelek egy Pizzat telefonon, nincs kizárva, hogy a világ másik végén levö "call center" van a vonalban.... amit eszünk, vásárolunk, magunkra huzunk ruhaként... a határainkon kivülröl jön....
-
Lehet ezen mérgelödni de a globalizátiot nem lehet megállitani, ahoz a világ lakoságát nem decimálni hanem visszakéne szoritani az 1/10-de alá, az igényeinket, a biztonságunkat, a szenvedéseinket ugyancsak drasztikusan megkéne nyirbálni...
-
Aki azt képzeli, hogy napjainkban a másik kárárára tartos jolétet tudna teremte egy ország az téved... a kooperatio, nem pedig a nyerö-vesztes stratégiák amiket követnünk érdemes.
-
ha mondjuk Magyarország és Paraguay közt kell választani, hát annyi "hazafiság" még van bennem hogy akkor Magyarországot választanám...
-
Es ha a szél nyugat felé fujt volna a Tschernobyl katasztrofa után? :)
-
(Deha már Paraguayt szobahoztad, megemlitem, a paraguayi kormány a külügyminisztere Óscar Cabello Sarubbi, 2015-ben, felajánlotta a segitségét Europának és kiakarja venni a részét a menekültek megsegitéséböl. Egy megszégyenitö aktus a hazafiságodat a kezébe tarto ország politikájával szemben.) :)
-
Teljesen oké a szememben hogy az amerikaiak ezt az elvet szeretnék alkalmazni az új befogadottjaikra. Egészen természetes.
-
Az amerikai polgárok azt szeretnék ha az elnök számára nem az lenne a döntö, hogy hányan voltak a felesketésén, hanem azt, hogy hogyan kivánja a munkanélküliséget és a többi problémát megoldani.
-
Különösebben nem végiggondoltnak látszik amit Trump az izolálásrol mond, keritést huzni Mexiko melett, ha jol hallom naponta 1 milliard dollár árucsere zajlik le a két határ között, a nyereségre valo törekvést már korábban is alkalmazták az amerikai üzletemberek, ehez nem kell Trump. ;)
-
Kizárólag a tettei és szavai alapján ítélhetjük meg. Tenni egyelőre kb semmit se tett hiszen ideje se volt rá,
-
En nem ugy látom és a permanens demok Amerikában is arra mutatnak, hogy még azok az emberek sem kérnek a volt TV-star politikai stilusábol, hangneméböl akiket "first" akar kiszolgálni. :)
-
size=708x398.jpg

-
Félö, hogy Trump faragatlan stilusa ráteszi a bélyegét a világunkra és a tiszteletlen beszéd, a tények ignorálása, az egymással valo kommunikátio a kulturáltlanság irányába megy.
-
Félö, hogy Orbán és a többi popularista politikus csak akkor fog felébredni ha késö lesz, ha ez a hangnem az ö arcukba is fujni fog.
-
Nem tudom milyen esélyeket lát a magyar kormány abba, hogy az EU-bol valo kilépés után, bilitelár kell alkudoznia egy nagyhatalommal amelyik az erösebb-kutya elvet alkalmaz. :(
-
Szlovenia jobb positioban van... :)
 
Az életem dandárját nem Mo.-on éltem le de soha nem kerültem konfliktusba "melyik oldalra álljak", mert az én álláspontom álltalános érvényü aminek a középpontjában az ember és nem egy nation áll.
-
En megvagyok gyözödve, hogy a 21. században globalisan kell gondolkodnunk mert: minden amit teszün kihatással van a Globuszra, mi egy világban élünk amit az emberiség teremtett, nélkülünk nem létezne.
-
Amig az emberek izolálva éltek egymástol, szinte soha nem találkoztak egymással, elég volt ha a falka összetartott de most amikor 500.000 ember van minden pillanatban a levegöben uton valamerre; amikor az adataink nem az elöttünk levö computerben hanem "Cloud", valahol a felhökben egy külföldi szerveren vannak letárolva; ha elakarok menni a saját országomon belül A-bol B-be, rávagyok utalva, hogy 24 GPS szatelittöl tudjam meg hol vagyok; ha megrendelek egy Pizzat telefonon, nincs kizárva, hogy a világ másik végén levö "call center" van a vonalban.... amit eszünk, vásárolunk, magunkra huzunk ruhaként... a határainkon kivülröl jön....
-
Lehet ezen mérgelödni de a globalizátiot nem lehet megállitani, ahoz a világ lakoságát nem decimálni hanem visszakéne szoritani az 1/10-de alá, az igényeinket, a biztonságunkat, a szenvedéseinket ugyancsak drasztikusan megkéne nyirbálni...
-
Aki azt képzeli, hogy napjainkban a másik kárárára tartos jolétet tudna teremte egy ország az téved... a kooperatio, nem pedig a nyerö-vesztes stratégiák amiket követnünk érdemes.
-

-
Es ha a szél nyugat felé fujt volna a Tschernobyl katasztrofa után? :)
-
(Deha már Paraguayt szobahoztad, megemlitem, a paraguayi kormány a külügyminisztere Óscar Cabello Sarubbi, 2015-ben, felajánlotta a segitségét Europának és kiakarja venni a részét a menekültek megsegitéséböl. Egy megszégyenitö aktus a hazafiságodat a kezébe tarto ország politikájával szemben.) :)
-

-
Az amerikai polgárok azt szeretnék ha az elnök számára nem az lenne a döntö, hogy hányan voltak a felesketésén, hanem azt, hogy hogyan kivánja a munkanélküliséget és a többi problémát megoldani.
-
Különösebben nem végiggondoltnak látszik amit Trump az izolálásrol mond, keritést huzni Mexiko melett, ha jol hallom naponta 1 milliard dollár árucsere zajlik le a két határ között, a nyereségre valo törekvést már korábban is alkalmazták az amerikai üzletemberek, ehez nem kell Trump. ;)
-

-
En nem ugy látom és a permanens demok Amerikában is arra mutatnak, hogy még azok az emberek sem kérnek a volt TV-star politikai stilusábol, hangneméböl akiket "first" akar kiszolgálni. :)
-
size=708x398.jpg

-
Félö, hogy Trump faragatlan stilusa ráteszi a bélyegét a világunkra és a tiszteletlen beszéd, a tények ignorálása, az egymással valo kommunikátio a kulturáltlanság irányába megy.
-
Félö, hogy Orbán és a többi popularista politikus csak akkor fog felébredni ha késö lesz, ha ez a hangnem az ö arcukba is fujni fog.
-
Nem tudom milyen esélyeket lát a magyar kormány abba, hogy az EU-bol valo kilépés után, bilitelár kell alkudoznia egy nagyhatalommal amelyik az erösebb-kutya elvet alkalmaz. :(
-
Szlovenia jobb positioban van... :)

Fogalmam sincs róla, hogyan jön Csernobil Paraguayhoz.

Azt se értem, annak említéséből miért akarsz kínnal-keservvel, a szavaim kiforgatásával olyasmit kihozni, ami engem kedvezőtlen színben tüntetne fel, például hogy rosszat akarnék annak az országnak. Nem erről van szó. Elméleti szemszögből vizsgáltam a kérdést. Igenis elképzelhető - ha nehezen is - olyan szituáció, amikor valaki - moindjuk egy elnök - olyan döntésre kényszerül hogy két ország közt választania kell, például egy szerződésben hogy melyikkel köti meg, holott mindegyik szeretné. De akármi más is elképzelhető. Jóeséllyel ilyenkor az elnök azt az országot választja majd amelyikben született, s ez egészen természetes. Ebből nem következik, hogy a másik országnak rosszat akarna.

De azt végképp nem értem, hogy a francba jön Csernobil Paraguayhoz... Mondd, biztos tudod hogy hol van az az ország?!
 
Melitta , de tudod magad is jól igen . Csak én nemszeressem a hazudozó , köpönyeg forgató embereket és a politikusban ezt kifejezetten utállom ! Mindegy bör szine és vallása , nemi hovatartózása ellenére , mert ugye még jó pár hónapja piszokul ment az ugynevezett " Willkommen`s kultur" amiröl ma már alig beszélnek . Alig emlitik meg a sok egyetemet végztett menekültet , hasonlóan megdöbbentö volt a "naivságuk" amikor a felelös miniszterek a kancellár asszonnyal egyetemben kijellentették , hogy az nem igaz , hogy esetleg terroristák jönnének a menekültekkel együtt az Fake és az AfD propagandája !! Ma megodaállnak ugyan azzok az emberek és mondják , hogy igen ez magától érthetödö , hogy terroristák is jöttek velük ? heee ? akkor vagy akkor hazudtak vagy most ! ??
Melitta , hol a fenében van Afganisztánban biztonság ? Még Kabulban ahol a báb kormány mert az nem más müködik majd minden nap robban egy autó bomba , hetente van Kandahárban az utobbi idöben fegyveres harc pedig az egyik állitolag legbiztonságosabb része az országnak , most a déli részeit Afganisztánnak nem is akarom emliteni . Ott soha az életben nemlesz béke , hasonlóan majd a többi arab országhoz ahhol több száz törzs vezetöi harcolnak évek óta egymás ellen . Ma veled harcolnak a szomszéd ellen , holnap meg ugyan azzok döfik a kést a hátadba .
Magam azt nem értem , hogy miért kell a Frontexnek az 500 Km-re levö Olaszországba vinnie az afrikai "menekülteket" és nem a 25-30 KM-re levö Tunéziába illetve Libiába . Erre mi a fenéért nemlehet megoldást találni ? Miért nem ott valahol ahonnét ezzek a szerencsétlen emberek jönnek ,teremtünk nekik a fele pénzért amit itt állitolag kiadunk rájuk , tiszteséges munkát amiböl megélhetnének ??

Ó, hát mindenki tudja már, hogy milyen drágán fizettek ezért a meghívásért szerencsétlen románok. Tudják, hogy egy 3 betűs amerikai cég vezeti az országot teljes egészében, az ügyészségtől kezdve egészen a kormánytagok kijelöléséig. De hát ők tudják. A világtörténelem során mi magyarok voltunk mindig az "utolsó csatlós" - ez így lesz most is, ők meg minden esetben hátba szúrták a szövetségeseiket. Ez is így lesz. A történelem folyton ismétli magát, csak mi nem tanulunk belőle.
 
Lehet úgy is nézni ahogy írod de van egy másik nézőpont, a reál politizálás.
Vagyis lehet fejjel rohanni a falnak és lehet elötte kinyitni az ajtót,,,nos melyik a jó megoldás?
 
Lehet úgy is nézni ahogy írod de van egy másik nézőpont, a reál politizálás.
Vagyis lehet fejjel rohanni a falnak és lehet elötte kinyitni az ajtót,,,nos melyik a jó megoldás?

Mi nem fejjel rohanunk a falnak, hanem táncikálunk, egy kicsit ide, egy kicsit oda. Ez a "reálpolitika". Hol itt megyünk el a falig, hol ott. Egy 10 millió alatti népességű ország ez a legtöbb, amit megtehet. Gúzsba kötve táncikálunk. :D
 
Szerintem meg nem az a reál politika, hogy ugra-bugrálunk hanem határozottan lépünk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,040
Tagok
615,921
Legújabb tagunk
Boscheyn
Oldal tetejére