Hírek Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

Fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelő párizsi merényletsorozat vádlottjainak pere a párizsi különleges esküdtszéken.

A kilenc hónapig tartó eljárásban húsz vádlottnak kell felelnie a bíróság előtt, köztük van a merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam is. Terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett emberölés és emberölési kísérlet ellene a vád.

Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

A terrorista első szavai a bíróság előtt a muzulmánok hitvallása volt, majd többször is provokálta Jean-Louis Périest, az esküdtszék elnökét.

"Először is tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte" – mondta a feketébe öltözött, fekete szájmaszkot és félhosszú haját hátrafésülve viselő, szakállas Salah Adbdeslam, amikor a bíró azt kérte, hogy mutatkozzon be. Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: "minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek".

Miután a tárgyalást egy rövid időre fel kellett függeszteni az egyik vádlott rosszulléte miatt, Salah Abdeslam a gyanúsítottak fogvatartásának körülményeire kezdett panaszkodni a bírónak, azt állítva, hogy "kutyákként bánnak vele".

"Hat éve kutyaként bánnak velem, de soha panaszkodtam eddig, mert tudom, hogy feltámadunk, és nektek meg kell fizetnetek"

- mondta a fővádlott.

"Ez provokáció, számítottunk rá, és valójában semmit nem várunk tőle" – mondta a tárgyalóteremben Dominique Kielemoes, aki a fiát vesztette el a támadásban. Hasonló nyilatkozatokat tettek más hozzátartozók is a francia hírtelevíziókban.

Abdeslamon kívül további 13-an ülnek a vádlottak padján, köztük feltételezett logisztikai szervezők, a terroristákat szállítók és közvetítők, valamennyien válaszoltak a bíróság kérdéseire. Hárman szabadlábon védekezhetnek, de valamennyiükre életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki a vádpontok alapján.

Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

Fotó: AFP

A további hat gyanúsított, a terrortámadás kitervelői, feltételezhetően már nincsenek életben, meghaltak az iszlamista harcokban Szíriában, illetve a nemzetközi koalíció erői célzott támadásokban megölték őket, de távollétükben őket is elítéli majd a párizsi esküdtszék. Köztük a merényletsorozat kitervelőjeként azonosított belga állampolgárságú Oussama Atart. Veterán dzsihadistaként az Iszlám Állam terrorszervezet egyik emírje volt, soha nem állították elő. Ellene terrorszervezet vezetése és bűnszövetkezetben végrehajtott emberölés a vád. Két fő segítője a dél-franciaországi Toulouse-ban katolikus családban született Fabien és Jean-Michel Clain volt. Az ő hangjuk hallható azon a felvételen, amelyen az Iszlám Állam jelentkezett a merényletsorozat végrehajtójaként.

A továbbra is magas terrorfenyegetettség miatt a párizsi Cité-szigetet, ahol a per helyszínészül szolgáló igazságügyi palota található, teljesen lezárta a rendőrség, a területet kizárólag a perben érintettek, valamint az igazságügyi palotában dolgozók közelíthetik meg.

Gabriel Attal kormányszóvivő a France2 köztelevízióban elmondta: potenciálisan megvan a pernek a kockázata, jóllehet a rendőrség nem tud külön fenyegetésről.
A legvéresebb franciaországi terrortámadás történelminek ígérkező, kilenc hónapos eljárása az első nagy európai per az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihádistái ellen.

A példátlan méretű per vádirata egymillió oldalt tesz ki, és csaknem 1800 felperese van, túlélők, az áldozatok hozzátartozói, sebesültek, szemtanúk, őket 330 ügyvéd képviseli, de a 140 tárgyalási napra 58 országból több száz újságíró is akkreditációt kapott. A maratoni tárgyalássorozatot a bíróság ugyan rögzítik az utókor számára, de ötven évre tikosítják, a tárgyalóteremben az újságírók se kép-, se hangfelvételt nem készíthetnek.

"Kollektív emlékezetet kell létrehoznunk a méltóság és a humanizmus értékeinek megerősítésével, és lehetővé kell tenni az áldozatok hozzátartozóinak megérteni, hogy mi is történt"

- mondta a per kezdete előtt az RTL rádióban Francois Molins, a semmítőszék elnöke, aki a terrortámadás idején a párizsi főügyész volt.

A hat évvel ezelőtti terrortámadásában a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

MTI

000_9MF26Q.jpg
000_9MF26Q.jpg
 
Kicsit másról volt szó az előbb. A Magyar állam joga jarra, hogy a magyar közösség számára biztosított jogok megvalósulását a román államon számon kérje.... ne lehessen az aktuális kifogás, hogy ez a számonkérés beavatkozás a belügyekbe.

lehet, hogy elmentek 1 millióan, de még maradtak vagy 1 millióan

mint ahogy a az előbb is irtam Romániával szemben, a lényeg a magyarok ne egymagukban álljanak szemben a román állammal, hanem törekvéseikben, jogaik érvényesítésében maguk mögött tudják a magyar államot is.

Hol volt szó ilyesmiről? Természetesen, ha az elcsatolt területekról, az ott található felmérhetetlen altalajkincsekről (uránium, bauxit, réz, arany ...) van szó az már más tészta.
A pofátlanság csúcsa!
Beleszóltok az életünkbe, szavaztok a jövőnkről, élősködtök a nyakunkon, és mindez kevés? Hálából még a függetlenségeteket is mi harcoljuk ki miközben behúzódtok a vackaitokba?
Ha nem tetszik ahogy jelenleg éltek küzdjetek ellene! Biztos, hogy egy hajszálat nem tennék arrébb csak azért, hogy nektek jobb legyen, és ezzel nem vagyok egyedül!
 
Szerintem nem ugyanarról beszélünk. A témák teljesen kölönbözőek:
1. választás a magyar állampolgárokra vonatkozik
2. autonómia törekvések, védhatalmi szerep ahogy Ausztria teszi ezt DélTirol esetében
3. elcsatolt területek és az azzal járó altalajkincsek, mit vesztett Magyarország

Tőled semmit se vár el senki, a magyar kormány dolga a külpolitika, arról sem Te döntöttél hány magyar katona menjen Afganisztánba.

De térjünk vissza a franciaországi terrorhoz, míért csak most a rendkívüli állapotok megszünése után tartják meg az eljárást? A társadalmi feszültségek miatt kellett ennyit várni?
 
Utoljára módosítva:
A pofátlanság csúcsa!
Beleszóltok az életünkbe, szavaztok a jövőnkről, élősködtök a nyakunkon, és mindez kevés?
A másik oldalt is meghallgatva, Beka, közel sem ilyen egyszerű a helyzet. Mint oly sokszor, ebben az esetben sem lehet egyértelműen fekete vagy fehér mellett letenni a voksot.
Ma már alig találsz Magyarországon családot, akit ne fűzne rokoni kapcsolat erdélyi családokhoz.
Az egykor Magyarországra menekülteknek már a gyerekeik is felnőttek, Mo-n születtek, házasodnak, alapítanak családot, mindegy, hogy "echte" magyarral, vagy egy másik, határon túli származásúval, de a kötelékek még nemzedékeken keresztül megmaradnak az Erdélyben maradott rokonsággal.
 
A pofátlanság csúcsa!
Beleszóltok az életünkbe, szavaztok a jövőnkről, élősködtök a nyakunkon, és mindez kevés? Hálából még a függetlenségeteket is mi harcoljuk ki miközben behúzódtok a vackaitokba?
Ha nem tetszik ahogy jelenleg éltek küzdjetek ellene! Biztos, hogy egy hajszálat nem tennék arrébb csak azért, hogy nektek jobb legyen, és ezzel nem vagyok egyedül!
Dupla állampolgár vagyok, de évtizedek óta nem élek Magyarországon. Nem veszek részt a választásokon, mert szerintem nem lenne fair beleszólnom az otthoniak életébe.
 
Utoljára módosítva:
Sokan vagyunk igy en is, hiba van jogunk szavazni otthon nem teszuk , mert ugy gondolom az szavazon otthon aki fizet adot es elvezi is a szavazas eredmenyet.
Szerintem minden magyar állampolgár élvezi a szavazás eredmémyét (lényegtelen mennyi adót fizet), aki pillanatnyilag nem lakik magyarországon a külpolitika arra is hatással van.
Azok az állampolgárok, akiknek nincs magyarországi lakóhelye max. 1% -al tudják befolyásolni az országgyűlési választás eredményét (ilyen a szavazási rendszer) ... általában nem 1% dönti el, hogy milyen kormány vezet egy országot.

Szavazni valóban rengetegen nem mennek el, a jogosultak legalább egy harmada, de van mikor kb. a fele sem megy szavazni, nem akarnak beleszólni a politikába.
 
Ez blabla...
 
de konkrétan, mit nem tartasz valósnak? ... a szavazásokon a részvételi arányt, vagy hogy a külhoni állampolgárok a parlamenti választásokon max. két helyről dönthetnek a 199 -ből.
Nem erről szól a külhoni magyarok szavazása hanem arról hogy az itthoniak is azt érzik a kormány foglalkozik az össz magyarsággal. Mert ha nem támogatná a határon kívülieket akkor nem max 2 helyet bukna....
Szóval ez a magyarázat álszent mert az orbán kormány egyben gondolkodik a szavazó bázisáról!
 
Pedig Te is úgy szoktad interpretálni a határokon kívül rekedt magyaroknak szánt támogatást mint szavazatvásárlást ... például a hozzászólásod a topikban ahol a szivárványkoalícó miniszterelnök-jelöltjei választási ígéretei a téma:
https://www.canadahun.com/temak/elszámoltatás-béremelések-adókulcsok-–-először-vitázott-az-öt-ellenzéki-miniszterelnök-jelölt.61646/post-5791656

de ez a téma már régen ki volt tárgyalva, hogy ennyi pénzért kilóra hány képviselőt lehetne venni, ha a szavazatvásárlás lenne a lényeg és nem a nemzet összetartozása.
 
Pedig Te is úgy szoktad interpretálni a határokon kívül rekedt magyaroknak szánt támogatást mint szavazatsvásárlást ... például a hozzászólásod a topikban ahol a szivárványkoalícó miniszterelnök-jelöltjei választási ígéretei a téma:
https://www.canadahun.com/temak/elszámoltatás-béremelések-adókulcsok-–-először-vitázott-az-öt-ellenzéki-miniszterelnök-jelölt.61646/post-5791656
Mert az!
Csak a nekik nyújtott támogatáson a hazai szavazó bázisát erősíti (ahogy írtam is)
 
de konkrétan, mit nem tartasz valósnak? ... a szavazásokon a részvételi arányt, vagy hogy a külhoni állampolgárok a parlamenti választásokon max. két helyről dönthetnek a 199 -ből.
A Fides 44%-kal és 52%-kal is a parlamenti székek 2/3-át tette magáévá.
Ami azt jelenti, hogy a Fideszen kívül másnak semmi beleszólása a magyar törvényhozásba.

A Magyarok büszkék arra, hogy az elsők között volt alkotmányuk, az Aranybulla.
Az alkotmány feladata az alattvalók érdekeinek a védelme az uralkodóval szemben.
Igy van ez minden országban csak Orbán fordította meg a dárdát,
a jelenlegi magyar alkotmány a Fidesz privilégiumait cementezi be, az ország lakóival szemben.

Nyilván a 300.000 Trianon-előtti területeken élő emberek többsége a jelenlegi kormányt preferálja különben a "külföldi befolyás" passzusa lenne érvényes rájuk.

A "külföldi magyarok" mindig támogatni fogják a voksaikkal a számukra bőkezű uralkodókat, mert kapni az mindig édesebb mint adózni. A jelenlegi kormánypárt közpénzböl korteskedik külföldön.
 
Utoljára módosítva:
Mert az!
Csak a nekik nyújtott támogatáson a hazai szavazó bázisát erősíti (ahogy írtam is)
Szerintem már 1000 -szer ki volt tárgyalva, a külhoniak max. 2 képviselői helyről donthetnek a 199 -ból. Most számoljunk egy kicsit, legyen négy évre mondjuk 5 milliárd támogatás ... szerinted ezért az 5 milliárdért meg lehetne győzni két ellenzéki képviselőt, hogy mikor kell szavazzon már a kormánypárttal?
Nem lenne ekkora cirkusz, nem síránkoznának az elherdált adójuk után a választópolgárok, a szivárványkoalícó szépen hoppon maradna.
 
Nyilván a 300.000 Trianon-előtti területeken élő emberek többsége a jelenlegi kormányt preferálja különben a "külföldi befolyás" passzusa lenne érvényes rájuk.

ez a 300.000 a szavazó vagy a külföldön élő magyar állampolgáok száma? Csak hogy tudjuk mekkora számokról beszélünk.
 
Szerintem már 1000 -szer ki volt tárgyalva, a külhoniak max. 2 képviselői helyről donthetnek a 199 -ból. Most számoljunk egy kicsit, legyen négy évre mondjuk 5 milliárd támogatás ... szerinted ezért az 5 milliárdért meg lehetne győzni két ellenzéki képviselőt, hogy mikor kell szavazzon már a kormánypárttal?
Nem lenne ekkora cirkusz, nem síránkoznának az elherdált adójuk után a választópolgárok, a szivárványkoalícó szépen hoppon maradna.
Nem 2 helyről szól...hanem arról hogy a hazai szavazók azért is szavaznak a kormányra mert támogatja a külföldieket.
Vagyis a 2 szavazat húzza magával a többit!
Az ötmilliárd az a hazaiknak megy. Vagyis támogatom a külföldieket lásd milyen fa..a csávó vagyok erre az a reakció óh igen ha annyira jó vagy akkor rád szavazunk mi is itthon !! Kéz kezet mos! És ez hosszútávú dolog.
 
ez a 300.000 a szavazó vagy a külföldön élő magyar állampolgáok száma? Csak hogy tudjuk mekkora számokról beszélünk.
Ha jól tudom több mint 1 millió magyar állampolgárságot osztott szét a kormány a Trianon előtti területeken és más külföldön élő (genetikai uton követhető migráns) magyarok és utódai között.

Hogy hányan élnek a szavazati jogaikkal azt nem lehet követni. A statisztikai adatok szerint:
- 2014-ben, mintegy 128 ezer (főleg romániai) szavazott levélben ennek a 95,5% -a a Fidesz-KDNP-hez ment.
- 2018-ban hozzávetőleg 225 ezer (főleg romániai) szavazott levélben aminek a 96,2% -a a Fidesz-KDNP-hez került.

Biztos nem tévedek ha 300.000 fövel számolok, mert a nyugat tele volt már 1945 óta szélsőjobboldali nacionalista magyar migránsokkal akik ma Orbánt "Leader of europe" propagálják. Selfi-zett is Orbán ilyen T-shortos alakokkal a Fidesz jambore-n a napokban. A képeket most megsporolom.
 
Szerintem már 1000 -szer ki volt tárgyalva, a külhoniak max. 2 képviselői helyről donthetnek a 199 -ból. Most számoljunk egy kicsit, legyen négy évre mondjuk 5 milliárd támogatás ... szerinted ezért az 5 milliárdért meg lehetne győzni két ellenzéki képviselőt, hogy mikor kell szavazzon már a kormánypárttal?
Nem lenne ekkora cirkusz, nem síránkoznának az elherdált adójuk után a választópolgárok, a szivárványkoalícó szépen hoppon maradna.
Tudom, hogy a racionális számokkal problémája van a Fidesznek, ezért halkan kérdezem

A voksok alapján a Fidesz soha nem érte el a 2/3=66,6%-ot, per pillanat 49,28% tehát 50% alatt van.

Tehát a 133 szék (2/3) a parlamentben számomra egy talány. Azzal a 2 székkel elvesztené a korány a tejhatalmát.
 
Ha jól tudom több mint 1 millió magyar állampolgárságot osztott szét a kormány a Trianon előtti területeken és más külföldön élő (genetikai uton követhető migráns) magyarok és utódai között.
ez a legutóbbi romániai népszavazás adata, tehát ennyi magyar van csak romániában, persze nem mind magyar állampolgár.

2.jpg

Hogy hányan élnek a szavazati jogaikkal azt nem lehet követni.
de lehet követni, mert regisztráció kell, ha szavazni akar
A statisztikai adatok szerint:
- 2014-ben, mintegy 128 ezer (főleg romániai) szavazott levélben ennek a 95,5% -a a Fidesz-KDNP-hez ment.
- 2018-ban hozzávetőleg 225 ezer (főleg romániai) szavazott levélben aminek a 96,2% -a a Fidesz-KDNP-hez került.
így van és remélem utánanéztél, hogy ezek a szavazatok hány parlamenti helyet jelentettek a Fidesz -nek.
Biztos nem tévedek ha 300.000 fövel számolok, mert a nyugat tele volt már 1945 óta szélsőjobboldali nacionalista magyar migránsokkal akik ma Orbánt "Leader of europe" propagálják. Selfi-zett is Orbán ilyen T-shortos alakokkal a Fidesz jambore-n a napokban. A képeket most megsporolom.

remélem, hogy rájöttél mekkorát tévedtél
 
Csatolások

  • 2021-14.jpg
    2021-14.jpg
    85 KB · Olvasás: 9
  • 2.jpg
    2.jpg
    85 KB · Olvasás: 9
Tudom, hogy a racionális számokkal problémája van a Fidesznek, ezért halkan kérdezem

A voksok alapján a Fidesz soha nem érte el a 2/3=66,6%-ot, per pillanat 49,28% tehát 50% alatt van.

Tehát a 133 szék (2/3) a parlamentben számomra egy talány. Azzal a 2 székkel elvesztené a korány a tejhatalmát.
Pedig ez is ki volt tárgyalva már ezerszer. A választásokon indul vagy 100 párt. A parlamentbe meg bejutott 6 párt.
A többi 94 pártra leadott szavazatokat szétosztják a bejutott pártok közt, akinek mondjuk 40% -a volt eredetileg, még fog kapni, ráadásul sokkal többet mint akinek csak 5% -a volt eredetileg ... így jön ki a 2/3 -os többség.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,895
Üzenet
4,493,783
Tagok
596,201
Legújabb tagunk
kakadu1983
Oldal tetejére