Minden ami a szívednek kedves

sarkany52 · 2007 Július 31

Kopp, kopp....

Csukás István:

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

Kopp, kopp. Jöhetek?
Nagyon tetszik az oldal, tartalmas!

Yurka · 2007 Augusztus 7

Ligeti Éva

Veled

mintha egy szigeten lennénk
elszigetelve egymástól
leszakított falevekként
sodródva, s mint a hegy, fástól
kiemelkedve valahol
látó közelbe kerülnénk
hol fény, árnyékot darabol
száz szilánkként elmerülnénk
folyóba mártott képeken
hullámtól torzuló mosoly
ahogy átsuhan éveken
magába nézve is komoly
minden perc, újabb kihívás
a játszmát Te is kedveled
az alkonyat, már kicsit más
meghitt csendben várok veled.

Yurka · 2007 Augusztus 7

[FONT=&quot][/FONT]

[FONT=&quot]
[/FONT]

[FONT=&quot]Benczes Sándor Gábor[/FONT]

[FONT=&quot]
[/FONT]

[FONT=&quot]a szerelem, az igaz szerelem
[/FONT]

[FONT=&quot]
[/FONT]

[FONT=&quot]kérded, mi az a szerelem…
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te
élvezettel hallgatod? gondoltad,
szívről, vágyról, sok apró pajzánságról
lebbentem fel vörös titok-selymemet?
hogy édes csókról, titkos bókról
mesélek neked? hogy megmutatom,
mint remeg lábad majd,
mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?
ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj,
mikor vele vagy, de nem lehet,
hogy átöleljenek, sőt! benned legyenek
pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába ment
nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod,
téped virágnak szirmát,
ágyadban keresed árnyát,
illatát, édes izzadtságszagát, sóhajtását,
sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát,
és számolod az ócska perceket,
mit büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz,
és tűröd, még ha ki is ver a láz,
és megbocsátod neki, hogy te is vagy,
és az agy, kis massza a fejedben
zsong, bong, és nem érdekel,
ha kérdezel, és választ arra nem kapsz,
csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve
magadra, hogy megint megbántottad,
mert megkérdezted tőle: szeretsz?
s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb kérdésed…
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,
és te nem tudsz szólni, és vele
teszed a rosszat, mert érzed, csak vele,
de nem nélküle, élete
a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted,
és bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem,
ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,
és ha megkérdi: miért? nem érted,
csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd,
és ölni tudnál érte, és ha bántják, neked fáj,
és sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein,
és számodra egyre szebb, mert neki
azok a ráncok, azok az őszülő szálak
a legszebben állnak, és beteg,
szenvedő testét öleled, megfésülöd,
és ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted,
és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…
és a gondok, ha beborítanak,
és megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát
elengeded, mert tudod,
kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát el
nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled, nem lesz nyugodt
perced, csak ő, kit gondolatban ölelsz,
csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed…
igen, ez a szerelem, az igaz,
és bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
és lehozhatod végre választott csillagod,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés,
ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem! [/FONT]

Yurka · 2007 Augusztus 8

Sárhelyi Erika

Hétköznapi józanság

Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet

sarkany52 · 2007 Augusztus 9

Vasas Mihály
Sírni volna kedvem

Sírni volna kedvem!
Sírni és zokogni,
a bánatot kitombolni,
törni, zúzni az emléket,
a szívemből kiirtani.

Sírni volna kedvem!
Sírni s ordítani,
fájdalmam elzavarni,
kikergetni a világból,
s örökre elfeledni.

Sírni volna kedvem!
Sírni, de nevetve,
sikoltva s észt veszve,
kiröhögni a bánatot
mely lelkemet elvette.

Yurka · 2007 Augusztus 9

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>Bence Lajos

NAGYON FOG FÁJNI

a bizonytalan kézmozdulatok
ideje jön el, ujjaink hiába
keresik párjukat, túrnak homokba,
rejtőznek zsebek mélyére;

e tétova szemrebbenések idején
mindenki szemüveget hord majd
a fölös vagy hiányzó dioptriára
ügyet sem vet senki, divat lesz

a sötét napszemüveg, közel már
az idő mikor a süket fülekbe
beköltözik a halál, minden

fölösleges limlomot kitakarít
s nagyon fog fájni a mocskától
megtisztult beszéd, a tiszta szó.

Yurka · 2007 Augusztus 10

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>
MINT A KENYÉR

Kevés az öröm, mint a kenyér a Földön,
de ha te jössz, nekem is törsz belőle,
ha erre jössz, azt mondod csak: egyél - és
boldog szemem arany Napban mosakszik,
és éhes szám a szavakat feledve
ízeddel lesz teli, és falja, falja
az örömöt, mely egyre kevesebb,
mint kenyér a Földön.

/Ladányi Mihály/

Yurka · 2007 Augusztus 10

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>

Ágai Ágnes

Emlékezlek

Igen, már tudlak emlékezni,
már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve,
hiszen nem mérhetlek naptári évben.
Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál. Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölémborulsz, védőernyőként
rám sátorozod emlékképedet.
Magamra tetováltalak,
bőrömre karcoltalak,
belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.
Már nem változol,
nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés,
nincs előre, hátra,
oldalt mozdulás.
Viszlek magamon magammal,
múltam talapzatára állítalak,
és köréd fonom örökre
lelkem versekbe bujtatott
szép, könnyes hódolatát.

Yurka · 2007 Augusztus 10

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>
Szijártó Péter

Ág tetején

Ág tetején ül a hold
mondd a titkod gyorsan mondd
mert ha lehullik a hold
kiderül hogy ott se volt
a szívemben szerelem
akartam hogy így legyen
túl nehéz és ha viszem
megszakadhat a szívem

Árok partján kóbor eb
lettem szerencsétlenebb
gulya, raj, és egyebek
elbujdosok veletek
rámtalál majd a halál
s fia leszek, meg se vár
se a hold, se csillagok
s ha elmúltam : nem vagyok

Ami marad, fenyőág
megtelt szív, de tudd meg hát
én hozok majd álmot rád
szép éjszakát, jó éjszakát
az álmodban odafenn
közös lesz a szerelem
s csak annyit érzel, istenem
ezt a verset ismerem…

mafalda · 2007 Augusztus 10

Sárhelyi Erika: Félúton

"... mindig félúton vagyok..."

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan" „bárhova" jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

ffice

ffice" /><o

></o

>

Yurka · 2007 Augusztus 10

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>Boda Magdolna:

(romantika)

Izzadó homok,
tenyér,
cserepesre száradt ajkak,
savanykás testszagok,
a kötélen száradó bugyik,
a hőségtől remegő levegő
az aszfalt fölött,
a nyolcadik emeletről andalító
zene csorog alá.
Unalmas romantika.
Eltökéltem, hogy
világgá megyek.
Átbújok a kötél alatt
a száradó ruhák másik oldalára.
Ott volt a remény.

mafalda · 2007 Augusztus 10

Lator László: Jóság

Egyszerűen és átlátszóan
lebegünk a világ dolgai fölött,
mint a súlytalan madarak,
mint a levegő, mint a semmi.

Nem akarunk semmit, de éjszaka
vágyaink lila lánggal égnek,
s reggelre megszületnek bennünk
a föld, a nap és az állatok.

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,
a lassú folyók és a messze
hegyek hullámzó éneke,
határtalan alázat.

A földért és a fákért és az égért,
az állatokért és az emberekért vagyunk,
a kemény falakon áthatolnak
remegő sugaraink.

Megértésünkben felolvadnak a kövek,
az utak összefutnak,
szemeinkből a földre
a jóság szüntelen zuhogása árad.

Érezzük ereink lüktetését,
időtlenek, határtalanok vagyunk,
s magunkba oldjuk
az újuló és porladó világot.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

ffice

ffice" /><o

></o

>

Yurka · 2007 Augusztus 10

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>

Mrena Julianna

FELESÉG LEVELE SZERETŐHÖZ

Tisztelt Nagysád! Az egekre kérem:
Legyen oly jó, és tartsa meg a férjem.

Netán furcsállja illatos levélkém,
Nyugodt lehet, hisz nincsen benne anthrax,
Én nem haragszom, rég tudom a törvényt,
Az a tiéd, mit magadnak kaparhatsz.

Hogyan is kezdjem? Olvassa, Nagysád, végig.
Tudok mindenről, legyen elég ennyi.
Szaglászni rút, de, drága, mit tehetnék,
Az igazságért ha pokolra kell menni.

Nem állítom, hogy szajha lett Kegyedből,
Mikor a férjem maga alá gyűrte.
Lanyha attaknak engedett legottan?
Vagy tán a vágy cudarul meggyötörte?

Fájt-e, Kisasszony? Asszony? Jól figyeljen,
Mert Ön tud róla, más senki, remélem.
Mint a hülye, kóválygok és visítok
A budoárban minden szalma éjen.

Nincs más hátra, Nagysád, vegye, vigye,
Tanuljon meg szeretni hivatalból,
Dédelgesse, etesse, mossa meg majd,
Ha szombat éjjel bűzlik az italtól.

Harapja ajkát össze, mikor horkol.
Ha rongynak hívja, bátran mosolyogjon.
A frizurára, kedvesem, ügyeljen,
S viseljen sálat, ha látszódik a fognyom.

Tisztelt Nagysád, megbocsát, hogy zavartam,
Nem teszem többet. Nevetek az egészen,
Bolond vagyok. Drága, vegye, vigye,
De amit írtam, tartsa jól eszében.

Nem bocsátom meg, ha visszasírnak.
Hát jól vigyázzon új tulajdonára.
Többé ne lássam, tartsa meg, ha bírja,
Könyörgöm Önnek. Isten segítse, Drága.

mafalda · 2007 Augusztus 10

Kovács Anikó: Zsoltár

Olyannak láss, amilyen valójában vagyok,
álmaidban kiszíneztél, nappal glóriát kapok;
én néha belebotlom e nagy fényességbe,
minden szavad - akár a Nap - nyújtózik az égre.
Titkom nincs, nem is volt, de ha lett is volna,
ma már mindenre jótékony, puha lepel hullna...
ne hagyd hát, hogy valaha is elfeledjelek Téged,
simulj körém, légy velem, add nekem a fényed, -
és csak játssz, játssz,... kérlek, játssz tovább,
ne vidd magaddal e szépséges, fénylő glóriát,
...álmaidban mindig ott legyek, ---
és igaznak, valódinak, egyetlennek láss.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

ffice

ffice" /><o

></o

>

Yurka · 2007 Augusztus 11

<tt>[SIZE=+1]Boldog Dávid

[/SIZE]</tt>[SIZE=+2]Angyal

[/SIZE] [SIZE=+1]Ebéd után az ablakban könyököltem.
Napfényben úszott fáradt testem.
Elnéztem ezt a rohanó világot
A parkban egy lány szedett virágot.[/SIZE]
[SIZE=+1]Hajlongott az öreg fák között,
mint sudár fûzfa a szélben.
Egy virágról sárga lepke
szállt az ég felé.[/SIZE]
[SIZE=+1]Õ riadtan kiegyenesedett, figyelte a lepkét.
Majd kibontotta rejtett kincsét.
Körbe nézett. Szivirvány szárnya
tündökölt a fényben.[/SIZE]
[SIZE=+1]Észrevett. Szólni akart, de már nem nyílt
ajka. Elcsuklott a hangja.
Könnycsepp gördült arcán. Álma valóra vált.
Majd megfordult és a lepke után szállt.[/SIZE]

Yurka · 2007 Augusztus 11

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>
<tt>[SIZE=+2]Fábry Judith Mária

[/SIZE]</tt> [SIZE=+2]Kidobott macska

[/SIZE] [SIZE=+1]Oly kedves voltál,[/SIZE]
[SIZE=+1]azt hittem, így marad.[/SIZE]
[SIZE=+1]Dédelgettél.[/SIZE]
[SIZE=+1]És most, magamra hagysz?![/SIZE]
[SIZE=+1]Nem ismered tán[/SIZE]
[SIZE=+1]a Róka tanait,[/SIZE]
[SIZE=+1]amit oly szépen[/SIZE]
[SIZE=+1]a Kisherceg megírt?![/SIZE]
[SIZE=+1]"Felelõs leszel azért,[/SIZE]
[SIZE=+1]akit megszelídítesz!"[/SIZE]
[SIZE=+1]Nem mondták el neked[/SIZE]
[SIZE=+1]ezt az emberek?![/SIZE]
[SIZE=+1]Megmarhatnálak,[/SIZE]
[SIZE=+1]de ily durva dolog[/SIZE]
[SIZE=+1]hozzám nem méltó,[/SIZE]
[SIZE=+1]én, Macska vagyok![/SIZE]
[SIZE=+1]Nem haragszom rád,[/SIZE]
[SIZE=+1]csak nem értelek![/SIZE]
[SIZE=+1]Mért tetted ezt velem?![/SIZE]
[SIZE=+1]Hiszen szerettelek![/SIZE]
[SIZE=+1]Elkezdem[/SIZE]
[SIZE=+1]immár kóbor életem.[/SIZE]
[SIZE=+1]Behúzott nyakkal,[/SIZE]
[SIZE=+1]fázva,[/SIZE]
[SIZE=+1]éhesen.[/SIZE]
[SIZE=+1]Télen,[/SIZE]
[SIZE=+1]a fagyban,[/SIZE]
[SIZE=+1]majd emlékezem:[/SIZE]
[SIZE=+1]Simogatásod melegét képzelem![/SIZE]

Yurka · 2007 Augusztus 12

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>Nagy István Attila

VALAHOL ELHAGYTAD

Valahol elhagytad az arcomat
s most én se tudom, milyen vagyok,
megmozdul-e szememben az öröm,
mélyülnek-e tovább a ráncaim?
Talán ez a halál, az emlékek
nélküli végtelenség,
amelynek nincsen se múltja, se jelene,
s nem gyötri a jövő sem.

Valahol elhagytad az arcomat.
Teremtő tenyeredre várhatok,
amely mégis tud bánni az idővel,
mert nincsen többé, csak ez az út,
ha elindulsz rajta, meglehet,
az arcomra is rátalálsz.

Yurka · 2007 Augusztus 12

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>Nagy István Attila

MESSZEBB VAGY

Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.

myszty · 2007 Augusztus 13

Gergely István: Egy vagyok

<o></o>

<o></o>Nem tudom, ki vagy, de olvasol,

így tehát egy nyelvet beszélünk,<o></o>
mindegy, hogy itt vagyunk vagy máshol,<o></o>

együtt lépünk, egyet lélegzünk.

<o></o>

Amikor olvasod mondatom<o></o>

és mélyedben megérint magja,<o></o>

mindegy, hogy ugyanúgy gondolom<o></o>

vagy szeszély volt írása napja.<o></o>

<o></o>

Nem érzek mindig mindenben úgy,ahogy írtam,
gondoltam egyszer.<o></o>

Az eltelt idő lelkembe fúr,<o></o>

de vállalom a váltást ésszel.<o></o>

Mert én magam
vagyok mondatom:<o></o>

félig lezárt, félig nyitott eszme,<o></o>

s pontosan tudom, ha olvasom,<o></o>

mi volt a világ s mi lehetne.<o></o>

<o></o>

Mi lehetne s mi lesz a világ…<o></o>

A senkiknek nem írok verset.<o></o>

A senkikért nyögök egy imát,<o></o>

a senki ember tucat szerzet.<o></o>

<o></o>

Én egy vagyok az egyek közül,<o></o>

istentelen, ismételetlen,<o></o>

ismerős, ki a szépnek örül<o></o>

s barátom, neked ismeretlen.

Yurka · 2007 Augusztus 13

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table><center>
Jónás Tamás

Csak várlak</center>

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belámszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek.

Minden ami a szívednek kedves

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák