Közel
Vízen jártam egy tappanccsal, amit cipő helyett lehetett viselni (valakitől kaptam a parton) és olyan nagy volt a víztaszítása hogy ha normál tempóban lépkedtem nem süllyedtem el. Fantasztikus élmény volt az enyhén hullámzó ruganyos felületen, valamilyen természetes folyó felszínén sétálni. Élőlényt nem láttam semerre, de körülvett, mindent elfedett a nyári természet, üde zöld leveleken áttörő kemény sugarak a jég kék ég alatt... Biztonságban éreztem magam és megéltem a pillanat varázsát, egyszerre mindent befogadva, átöleltem a világ általam belátható darabkáját és az visszafogadott magába.
Talán a csodálkozástól, talán a rám törő boldogságtól, vagy a szeretethullámtól, de megálltam, bámészkodni, rácsodálkozni a mesteri műre mely magába olvaszt.
A tappancsaim átszakítva a lágy felszínt hirtelen teherré lettek, és húztak a mélység felé magukkal ragadva. Hirtelen nem tudtam szabadulni tőlük, pár pillanatra rám tört a pánik, és egyre csak zuhantam az örvénylőn körém türemkedő vízkígyók egyáltalán nem erős, mégsem eresztő szorításában. Homály és gyenge derengés fogadott, már nem húzott, nem akart elemészteni, csak lebegtem még mindig a döbbenet hatásától. Minden erő kiszállt belőlem, alig tudtam mozdulni, a levegőm elfogyott a feszülő tüdőm legapróbb zegzugaiból... tudtam hogy vége, hogy a pályafutásom itt végetér... és már nyugodt voltam, a pánik, a félelem elröppent mint a felettem ágaskodó ősöreg tölgy ágáról a cinege hernyó után. Láttam a kisfilmet az én kis világomról mely pillanat alatt pergett le nyitott szemem mögött, és e kis előzetes az érzelmek kavalkádjaként száguldott keresztül sötétedő tudatom vásznán. Nem volt jelentősége a fizikai valóságnak többé, csak a lélek-lélek közti kapcsolatok bírtak maradandó értékkel, a szeretet vitt a fény felé, egyre gyorsabb és gyorsabb száguldás, őrült pörgés a semmibe... de ugyanez a szeretet szakított ki a vakító örvénylésből. Tudtam, hogy az életem nem fontos már, a halál vonzó, csábító gyönyörűséggel vár... de van még dolgom, valamit még meg kell tennem.. oly sok mindent megtehetek még... oly sok örömet okozhatok, oly sokat tapasztalhatok az érzésekből... Édes, fényes csókjával, örök jegyesem a szőke kaszás türelmesen vár.
Mint áramütés rándultak izmaim, ütemre mozdultak, meglasúdott táncként gabalyodva, összekuszálva ölelő fogva tartóm, löktem magam a halovány derengésbe, föl, egyre föl... fröcskölve
törtem át a szemkápráztatóan ragyogó felszínt hörögve, egy csepp levegőért, az életért kapkodva.
Reggel mosollyal ébredtem.