Novák Katalin szerint egy nőnek nem szabad mindig a férfiakkal versenyeznie, annak is lehet örülni, ha másokról gondoskodhat

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az Axióma infovideójában arról beszélt, hogy a nőknek nem szabad az élet minden aspektusában versenyezniük a férfiakkal, és nem szabad elhinniük, hogy nem teljesedhetnek ki családanyaként.

Novák szerint az élet nem olyan, mint a sütés, nincs egy biztos recept. Különböző vágyakkal, lehetőségekkel, adottságokkal rendelkezünk. Ezek után bemutatja a biztos receptet arra, hogy mitől sikeres egy nő, hogyan teljesedhet ki, mit nem szabad csinálnia.

„Ne higgye el például, hogy nekünk, nőknek folyamatosan versenyeznünk kellene a férfiakkal. Ne higgye el, hogy életünk minden pillanatában össze kéne mérni magunkat egymással, és legalább olyan beosztással, legalább akkora fizetéssel kellene rendelkeznünk, mint a másiknak.”

Szóval ne zavarja, ha kevesebbet keres, mint egy férfi. A KSH adatai szerint a nők bruttó átlagkeresete január és szeptember között 15,599 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Egy 2014-es Eurostat-kutatás szerint Magyarországon a férfi vezetők átlagosan 11,5 eurót kerestek óránként, míg a női kollégáik 7,63-at.

Novák szerint nem könnyű meghozni a döntést, ha egy nő a családanyaként szeretne kiteljesedni, de megteheti, mert a nők erősek.

„Meggyőződésem, hogy nekünk, nőknek annyi erő adatott, hogy még mások terheit is képesek vagyunk átvenni.”
Arra kéri a nőket, hogy merjék felvállalni a felelősséget, és arra, hogy ne mondjanak le a privilégiumaikról egy „rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben”.

„Örüljünk, hogy nőnek születtünk. (…) Örüljünk, hogy megadatott nekünk a szeretet és a másokról való gondoskodás szépsége. Örüljünk, hogy van kiért felelősséget vállalnunk. (…) Éljük meg és élvezzük azt a csodát, hogy gondolkodó, alkotó nőként hivatásunkban is kiteljesedhetünk, és arra is kaptunk lehetőséget, hogy az élet adásának csodájában részesülhessünk.”

Világi Máté

novak.jpg
 
Senki nem irt se privit se emailt hogy reklamaljon , foleg az akinek beirasat toroltem.
Reklamalsz ezerrel, ne itt tedd, hanem privibe vagy emailbe.
NAgyon felre erted a szolas es velemeny szabadsagot, democraciat mert az nem jelenti azt, hogy mosdatlan szajjal sertegesen vadaskodjon barki.
 
Utoljára módosítva:
Csak szólok, annak akit érdekel: Jó belterjes fórum alakult itt ki, egy kis segítséggel. Aki mást ír, mit ami a "megfelelő" első lépésben törlik a hozzászólást, a következő lépés pedig az, kizárják a Canadahun oldaláról, mint az én ismerősömmel is megtették. Demokrácia, szólás és véleményszabadság- ja az itt, ezen az oldalon nincs.
Nem érzed problémának azt, ha valaki így írja körül a másféle véleményt: "liberalfasiszta szenny média"?

De ez csak egy dolog.

A másik az, hogy Novák Katalin meglehetősen álságos tanácsosztót játszik.
Ha valamire is becsülné az asszonyokat, akkor nem szólna bele abba, hogyan élik az életüket, nem gondolná, hogy véleményt kell formálnia a szülni akaró vagy nem akarókról.
Nem kell jóságosan sehová állnia, mert nem ő az egyetlen felnőtt nő ebben az országban, aki felelősen tud dönteni a saját sorsáról.
Nem videóüzenetezne, nem osztaná az észt senkinek.
HA, becsülné azokat, akikkel állítólag annyira egy hullámhosszon mozog.

Ráadásul végig kell nézni a videót. Csöpög a megértő jóságtól, miszerint ne félj sokgyermekes anya lenni, mert nem kell lemondanod a hivatásodról, nem kell választanod, MERT ERŐS VAGY!
1608499129404.png

1608499170175.png

1608499004937.png

Az én vállamra került annyi, hogy szívesen raktam volna le belőle, de nem lehetett. Igaz, másodállást kellett vállanom, hogy megéljünk (s a kollégáim közül többen takarítottak, s nem hozzánk járt bejárónő - mi voltunk 1-2-3 diplomával azok).
Novák teljesedjen csak ki a gondoskodás szépségében, s hagyja békén azokat, akik nem egy "anyanyúl-programban" akarnak kiteljesedni.
Egyébként lenne teendője:

"Visszakapta a gyerekeit a család, akikért az egész faluközösség kiállt​

  • Júniustól kezdve több mint négy hónapig élt elszakítva Erzsébet és László hét gyermekétől, akiket a család szegénysége miatt vettek állami gondozásba, ami jogellenes.
  • A korláti közösség kiállt a család mellett, az önkormányzat pedig új házzal is segített a családnak, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő.
  • A bíróság gyorsan ítéletet hozott, jogellenesnek minősítve a kiemelést, így október végétől újra együtt a család.
  • Az édesanya azonban azóta is fél, hogy ha megint anyagi gondjaik lennének, újra elvehetik a gyerekeket, hiába tiltja ezt törvény.
  • ....
  • A bíróság hangsúlyozza, hogy a gyermek legfőbb érdeke megköveteli, hogy a gyermekek a családjukban tudjanak felnőni, és ehhez a gyermekvédelmi szerveknek a nehéz helyzetben lévő családokat segíteni kell. Mindaddig, amíg az alapellátás keretei között van esély a családban felmerülő problémák kezelésére, megoldására, biztosítani kell a gyermek családjában való nevelkedését."
Van mit tenni, azon kellene dolgoznia, hogy gyerekek megfelelő körülmények között nőhessenek fel, nem előadni a legyél erős nő, szüljél, dolgozz, szüljél, dolgozz, mert te ezt is meg tudod csinálni, mert olyan erős vagy okoskodást!

S ha a Novák-videó tartalma nem tetszik, az még nem "liberalfasiszta szenny".
 
Utoljára módosítva:
mint a náciknál: asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség szülni ..... csak szólok, hogy a katonaság visszaállítása szerintem a húsvéti jándék lesz ... a behívhatóság a karácsonyi csomagban volt
*
Mit is írhatnék? Nem lettem boldogabb... főként azért, mert ilyen Novákunk van, aki beállt a sorba, az o.v. általi kijelölt sorba... No persze írtam egy hosszú strófát, csípőset, meredeket, aztán inkább kitöröltem. Nem segítek a CH-nak abban és azzal, ha megírom az igazat. Az igazat? Mindenki tudja, de fület és farkat behúzva csendben van. Mert van mit félteni. A megélhetést, a számlák, a hitel befizetését, a biztonságot - amit biztosan elveszítettünk. Inog a föld a talpunk alatt, de ezt az emberek többsége nem akarja észre venni. Miért? Mert a kifogásokat jól ismerjük, s többünknek ebből van elege. A kifogásokból. No, a jó fenében' ismét olyat szóltam, amit nem kellett volna, de a poharam túl csordult keserűséggel. Bocsánat CH...:oops:
 
*
A család, az család. Minden központi -beledumálásnak- ott és oda nincs helye. Kiemelni igen, ha van a családban különleges képességű, tehetségű gyermek, azt igenis ki kell emelni, lehetőséget kell adni a tovább képzésére. Továbbiakban mi még a jelenlegi kormány dolga? A mentés, igen, igen, a családnak kimentése egy-egy olyan élethelyzetből, ahol mind a feleség, mind a gyerek(ek) életveszélyben vannak egy alkohol- v. pszichésen beteg családtagtól. Ennyi. Különben teret kellene adni és lehetőséget arra, hogy az emberek békésen és nyugalomban, biztonságban élhessenek. Gondolok itt arra, hogy a szomszédos Ausztriában teljes fizetést adnak mindazoknak, akik vírusfertőzés miatt kénytelenek otthonukban maradni, munkájukat nem tudják otthonról elvégezni. S, mi van itthon? Az emberek lázasan, betegen, bekapkodják a gyógyszereket és nem vidáman és nem vidoran, de bemennek a munkahelyükre és még megfertőznek, még több embert. Ez a jelenlegi kormány rendelkezése, ez az ausztriai példa lemásolása? Igen, igen, mivel erre a "másolásra", már többször utalt o.v. és holdudvara. Ott teljes a fizetés, s így a biztonság is nagyobb. A statisztikai számokkal pedig lehet bűvészkedni. A szomorú az, hogy még mindig túl sokan vannak, akik ezeket a ígérgetéseket benyalják, elhiszik. Mert a média egy kézben van, s ha az a kéz fityiszt mutat, akkor azt a fityiszt tartják jónak. No ez ismételten csak az én véleményem.
*
A bíróság lassan, hosszan, éveken át tologatja az aktákat. Igazán nincs családvédelem. Konkrét példa: ismerős család, az édesanya és a kisleány a nagymamához költözött. A férj nem volt verekedős, csak éppen nem érdekelte, hogy holnap is van nap, és miből tengetik az életüket. Az asszonynak ebből lett elege. Válás, hosszú ideig húzódott. Majd a végén úgy zárult, hogy egyikük sem fizet a másiknak gyerektartást, mivel a kisleányt egyik héten az édesanyja, másik héten az apja neveli, felügyeli. Szeretetről ez esetben csak az édesanya és a nagymama részéről volt és van szó. Azon a héten, amikor az apás hét volt, a gyerek sírva csomagolt és zokogva ment el. Az apa ezt éveken át nézte és követelte a jussát, hogy nála lesz a gyerek 1 hétig. A törvény, az törvény, hiába könyörgött az édesanya a nagymama, a bíróság a §-sokat tologatta. A gyerek minden második héten kapott meleg ételt, törődést. Az apa egyáltalán nem foglalkozott vele. A gyerek minden második héten vegetált mint szeretetben, mint törődésben. Ennyi. Ez több évig tartott. Az édesanya nem adta fel, folyamatosan járta a gyámügyet, a bíróságot, stb. Míg végre az idén - a kisleány most töltötte be a 9. évét! - no igen, most végre kimondták több pszichológiai vizsgálat után, hogy minden igaz, a gyerek nem szeret az apjánál lenni, nincs kötődése, nem törődnek vele. Az ételt - főként hideget elé rakja a felügyeletet kikövetelő apa, s, ezzel minden le van rendezve. Beszélni sem beszél hozzá, a gyerek érzi, hogy nem szerették és nem is szeretik. Mindezt miért történt? Csak azért, mert a volt férj, az apa nem akart gyerektartást fizetni. Most egy jó bíró megkapta a sok oldalas dokumentumokat és végre csoda történt. A kisleányt végképp az édesanya felügyelete alá ítélte, s a volt férjet, az apát jelentős gyerektartásra, amire az apa azonnal reagált. Méghozzá felmentést, gyermektartási összeg csökkenését kérve. Pedig jól keres, de... Nem méltatom. Ez a magyar igazságszolgáltatás. Akkor itt kérem, hová is futhat az az asszony, akit félholtra vertek? Egy időre védelmet kap, egy időre eltiltják a férjet, láthatástól egyebektől - de a veszély ott leselkedik minden utca sarkánál. S, bizony időnként a kés is megvillan... Törvény? Lassan, de biztosan tologatja az aktákat... Nem minősítek, ehhez túl dühös vagyok.
 
Mondjuk az egyenlőség, egyenjogúság már ott megy a levesbe, hogy nőkvóta van sok cégnél (persze nem a vájároknál meg a kubikosoknál). Tehát ott már eleve nem versenyeznek a férfiakkal, hanem előnyben vannak...
Logikailag erre az egy szűk felületre nézve igaz a levezetés.
De nem igaz az egészre.
A nőkvóta létét mi indokolja?
Mutass rá.
Másképp is nézve: Lehetséges-e a munkaadónak meghatároznia alkalmazotti szempontjait?
például nőket szeretne alkalmazni inkább mert egy összeszerelő üzem apró munkára:
A monotonitás tűrés állítólag magasabb.
Ez is nemi megkülönböztetés.De tapasztalati tényből alakult ki.
Mindezek után azt mondom az egyenjogúság mit írsz nem így és nem ebben keresendő hogy nőkvóta.Bár is
 
Csak szólok, annak akit érdekel: Jó belterjes fórum alakult itt ki, egy kis segítséggel. Aki mást ír, mit ami a "megfelelő" első lépésben törlik a hozzászólást, a következő lépés pedig az, kizárják a Canadahun oldaláról, mint az én ismerősömmel is megtették. Demokrácia, szólás és véleményszabadság- ja az itt, ezen az oldalon nincs.
Szerinted kit csapnak be?
Magukat!
Hiszen ha nem olvasnak vagy hallanak mást mint ami a saját hírforrásaikból jön akkor folyamatosan csalódni fognak hogy miért is nem úgy alakul a helyzet ahogy beharangozták.
Maximum a szóhasználat az ami kifogásolható néhány kritikus megjegyzés kapcsán.
 
*
A bíróság lassan, hosszan, éveken át tologatja az aktákat. Igazán nincs családvédelem. Konkrét példa: ismerős család, az édesanya és a kisleány a nagymamához költözött. A férj nem volt verekedős, csak éppen nem érdekelte, hogy holnap is van nap, és miből tengetik az életüket. Az asszonynak ebből lett elege. Válás, hosszú ideig húzódott. Majd a végén úgy zárult, hogy egyikük sem fizet a másiknak gyerektartást, mivel a kisleányt egyik héten az édesanyja, másik héten az apja neveli, felügyeli. Szeretetről ez esetben csak az édesanya és a nagymama részéről volt és van szó. Azon a héten, amikor az apás hét volt, a gyerek sírva csomagolt és zokogva ment el. Az apa ezt éveken át nézte és követelte a jussát, hogy nála lesz a gyerek 1 hétig. A törvény, az törvény, hiába könyörgött az édesanya a nagymama, a bíróság a §-sokat tologatta. A gyerek minden második héten kapott meleg ételt, törődést. Az apa egyáltalán nem foglalkozott vele. A gyerek minden második héten vegetált mint szeretetben, mint törődésben. Ennyi. Ez több évig tartott. Az édesanya nem adta fel, folyamatosan járta a gyámügyet, a bíróságot, stb. Míg végre az idén - a kisleány most töltötte be a 9. évét! - no igen, most végre kimondták több pszichológiai vizsgálat után, hogy minden igaz, a gyerek nem szeret az apjánál lenni, nincs kötődése, nem törődnek vele. Az ételt - főként hideget elé rakja a felügyeletet kikövetelő apa, s, ezzel minden le van rendezve. Beszélni sem beszél hozzá, a gyerek érzi, hogy nem szerették és nem is szeretik. Mindezt miért történt? Csak azért, mert a volt férj, az apa nem akart gyerektartást fizetni. Most egy jó bíró megkapta a sok oldalas dokumentumokat és végre csoda történt. A kisleányt végképp az édesanya felügyelete alá ítélte, s a volt férjet, az apát jelentős gyerektartásra, amire az apa azonnal reagált. Méghozzá felmentést, gyermektartási összeg csökkenését kérve. Pedig jól keres, de... Nem méltatom. Ez a magyar igazságszolgáltatás. Akkor itt kérem, hová is futhat az az asszony, akit félholtra vertek? Egy időre védelmet kap, egy időre eltiltják a férjet, láthatástól egyebektől - de a veszély ott leselkedik minden utca sarkánál. S, bizony időnként a kés is megvillan... Törvény? Lassan, de biztosan tologatja az aktákat... Nem minősítek, ehhez túl dühös vagyok.
Teljesen igazad van de, minden törvényesen működik....
 
azon kellene dolgoznia, hogy gyerekek megfelelő körülmények között nőhessenek fel, nem előadni a legyél erős nő, szüljél, dolgozz, szüljél, dolgozz, mert te ezt is meg tudod csinálni, mert olyan erős vagy okoskodást!
Az orbán politika azon alapszik hogy mindenkinél okosabbak és jobbak vagyunk amiben pedig nem annyira, abban javítani fogunk mert mi magyarok vagyunk.
Ez az ami nagyon vonzó a választók számára.
A másik az, hogy Novák Katalin meglehetősen álságos tanácsosztót játszik.
Ha valamire is becsülné az asszoyokat, akkor nem szólna bele abba, hogyan élik az életüket, nem gondolná, hogy véleményt kell formálnia a szülni akaró vagy nem akarókról.
Nem kell jóságosan sehová állnia, mert nem ő az egyetlen felnőtt nő ebben az országban, aki felelősen tud dönteni a saját sorsáról.
Nem videóüzenetezne, nem osztaná az észt senkinek.
HA, becsülné azokat, akikkel állítólag annyira egy hullámhosszon mozog.
Nem álságos hanem utat mutató.
A választói és támogatói számára megmutatja hogy van kiút.
Akiknek ez nem sikerül nos azok.....
Ráadásul végig kell nézni a videót. Csöpög a megértő jóságtól, miszerint ne félj sokgyermekes anya lenni, mert nem kell lemondanod a hivatásodról, nem kell választanod, MERT ERŐS VAGY!
Az én vállamra került annyi, hogy szívesen raktam volna le belőle, de nem lehetett. Igaz, másodállást kellett vállanom, hogy megéljünk
Láthattad illetve hallhattad hogy ezek azok amik szebbé teszik a női életet.
Ha ezeket nem tartod vonzónak akkor veled van a probléma.........
Mivel ezek a szentenciák a felső osztály számára készülnek ahol NINCS anyagi probléma így bevállalják a 3 illetve több gyereket és ezek PÉLDÁNAK állíttatnak a többi nő elé akik magukat megszakadva próbálják az elvárt viselkedést hozni.
 
Csak szólok, annak akit érdekel: Jó belterjes fórum alakult itt ki, egy kis segítséggel. Aki mást ír, mit ami a "megfelelő" első lépésben törlik a hozzászólást, a következő lépés pedig az, kizárják a Canadahun oldaláról, mint az én ismerősömmel is megtették.
Hamar levontad a következtetést (alig egy havi tagság után).
Hacsak nem te magad vagy az a kitiltott, honnan is tudod, hogy miket írtak a kitiltott tagok október előtt, ha egyszer azokat törölték (mielőtt beregisztráltál ide)?

Demokrácia, szólás és véleményszabadság- ja az itt, ezen az oldalon nincs.
Akár azt is írhatnám,hogy ez egy magántulajdonban lévő oldal és itt csak az jelenhet meg, ami a tulajdonos ízlését tükrözik, de nem teszem. Kulturált hangnemben, érvekkel nyugodtan vitába lehet szállni bármilyen véleménnyel. Ezért még senkit sem tiltottak ki a CH-ról.
Az sem titok, hogy a CH baloldali beállítottságú, de ez nem jelenti azt, hogy jobbos vélemény nem jelenhet meg, ha a szabályzatunknak nem mond ellent.
A "echo/hírtv"-s hangnemet és stílust viszont mi színvonal alattinak tartjuk és nem engedjük megjelenni itt.
Ha valaki azt tartja az ízlésvilágának megfelelőnek, annak biztos, hogy nem való a CH (már csak a kulturmissziónk miatt sem).
 
Az orbán politika azon alapszik hogy mindenkinél okosabbak és jobbak vagyunk amiben pedig nem annyira, abban javítani fogunk mert mi magyarok vagyunk.
Ez az ami nagyon vonzó a választók számára.
Ez a többesszám első személy ugye csak a regnáló hatalmat jelenti?
Nem álságos hanem utat mutató.
Messzire jutottunk a
"Csillagok, csillagok fényesen ragyokjatok!
A szegény legénynek utat mutassatok"-tól.
Vagy ők a csillagok?
A választói és támogatói számára megmutatja hogy van kiút.
Akiknek ez nem sikerül nos azok.....
Azok, akiket nem hagynak az árokparton?
Láthattad illetve hallhattad hogy ezek azok amik szebbé teszik a női életet.
Ha ezeket nem tartod vonzónak akkor veled van a probléma.........
Mivel ezek a szentenciák a felső osztály számára készülnek ahol NINCS anyagi probléma így bevállalják a 3 illetve több gyereket és ezek PÉLDÁNAK állíttatnak a többi nő elé akik magukat megszakadva próbálják az elvárt viselkedést hozni.
Én azért várnék némi bíztatást irányunkba (szegény férfiak irányába is). Olyan "motipájtonos/Brájen életé"-st (Szülési jogot a férfiaknak is!). Mert kb ilyen a színvonalaa miniszterasszony előző megnyilvánulásának is.
 
Az orbán politika azon alapszik hogy mindenkinél okosabbak és jobbak vagyunk amiben pedig nem annyira, abban javítani fogunk mert mi magyarok vagyunk.
Ez az ami nagyon vonzó a választók számára.

Nem álságos hanem utat mutató.
A választói és támogatói számára megmutatja hogy van kiút.
Akiknek ez nem sikerül nos azok.....

Láthattad illetve hallhattad hogy ezek azok amik szebbé teszik a női életet.
Ha ezeket nem tartod vonzónak akkor veled van a probléma.........
Mivel ezek a szentenciák a felső osztály számára készülnek ahol NINCS anyagi probléma így bevállalják a 3 illetve több gyereket és ezek PÉLDÁNAK állíttatnak a többi nő elé akik magukat megszakadva próbálják az elvárt viselkedést hozni.
Csak az utolsó mondat "elvárt" szavára reagálnék, mert minden nő és férfi felépíti magában (nyilván a környezete a családja hatására is), mit szeretne önmagától, hová teszi a lécet.
Ez az, amihez kell pénz, tetszik vagy sem. A gyereknevelés komoly anyagi ráfordítással jár.
Nekem emlékezetes problémám volt, hogy amikor a gyermek 5.-be ment, végre vegyünk egy olyan iskolatáskát/hátizsákot, ami nem szakad szét másfél-két hónapon belül (kínai piacos), amit rendre megvarrtam ugyan, de mégis jobban tart, amit jól megcsinálnak.
Ez a különbség - Nováknak ez eszébe sem jut.

Orbán arra költi az adónkat, az országnak érkező támogatásokat, amire a kedve tartja.
Novák Orbán fülébe susuogjon gondoskodó szeretetről!!

Persze lehet a véleményemet kritizálni, de azért a tények után:

1608536481333.png

1608536520699.png

1608536550489.png

1608536644207.png

Utoljára módosítva:
Hamar levontad a következtetést (alig egy havi tagság után).
Hacsak nem te magad vagy az a kitiltott, honnan is tudod, hogy miket írtak a kitiltott tagok október előtt, ha egyszer azokat törölték (mielőtt beregisztráltál ide)?

Akár azt is írhatnám,hogy ez egy magántulajdonban lévő oldal és itt csak az jelenhet meg, ami a tulajdonos ízlését tükrözik, de nem teszem. Kulturált hangnemben, érvekkel nyugodtan vitába lehet szállni bármilyen véleménnyel. Ezért még senkit sem tiltottak ki a CH-ról.
Az sem titok, hogy a CH baloldali beállítottságú, de ez nem jelenti azt, hogy jobbos vélemény nem jelenhet meg, ha a szabályzatunknak nem mond ellent.
A "echo/hírtv"-s hangnemet és stílust viszont mi színvonal alattinak tartjuk és nem engedjük megjelenni itt.
Ha valaki azt tartja az ízlésvilágának megfelelőnek, annak biztos, hogy nem való a CH (már csak a kulturmissziónk miatt sem).

Csak az utolsó mondat "elvárt" szavára reagálnék, mert minden nő és férfi felépíti magában (nyilván a környezete a családja hatására is), mit szeretne önmagától, hová teszi a lécet.
Ez az, amihez kell pénz, tetszik vagy sem. A gyereknevelés komoly anyagi ráfordítással jár.
Nekem emlékezetes problémám volt, hogy amikor a gyermek 5.-be ment, végre vegyünk egy olyan iskolatáskát/hátizsákot, ami nem szakad szét másfél-két hónapon belül (kínai piacos), amit rendre megvarrtam ugyan, de mégis jobban tart, amit jól megcsinálnak.
Ez a különbség - Nováknak ez eszébe sem jut.

Orbán arra költi az adónkat, az országnak érkező támogatásokat, amire a kedve tartja.
Novák Orbán fülébe susuogjon gondoskodó szeretetről!!

Persze lehet a véleményemet kritizálni, de azért a tények után:

Csatolás megtekintése 1767440
Csatolás megtekintése 1767441
Csatolás megtekintése 1767442
Csatolás megtekintése 1767443
*
Sajnos én már semmiféle leírt statisztikának nem hiszek. Csak azt látom, olvasom, hogy külhonba tolják talicskán a mi pénzünket, s ez felháborít!
 
Csak az utolsó mondat "elvárt" szavára reagálnék, mert minden nő és férfi felépíti magában (nyilván a környezete a családja hatására is), mit szeretne önmagától, hová teszi a lécet.
Ez az, amihez kell pénz, tetszik vagy sem. A gyereknevelés komoly anyagi ráfordítással jár.
Nekem emlékezetes problémám volt, hogy amikor a gyermek 5.-be ment, végre vegyünk egy olyan iskolatáskát/hátizsákot, ami nem szakad szét másfél-két hónapon belül (kínai piacos), amit rendre megvarrtam ugyan, de mégis jobban tart, amit jól megcsinálnak.
Ez a különbség - Nováknak ez eszébe sem jut.

Orbán arra költi az adónkat, az országnak érkező támogatásokat, amire a kedve tartja.
Novák Orbán fülébe susuogjon gondoskodó szeretetről!!

Persze lehet a véleményemet kritizálni, de azért a tények után:

Csatolás megtekintése 1767440
Csatolás megtekintése 1767441
Csatolás megtekintése 1767442
Csatolás megtekintése 1767443
Látod van itt pénz dübörög a gazdaság.
Ez az, amihez kell pénz, tetszik vagy sem. A gyereknevelés komoly anyagi ráfordítással jár.
Hm.
Igen, mert nem akar senki sem lemaradni ...telefon , laptop...kell!!
Két kocsi mert egy a munkáért a másik a szórakozásért.
Otthon tanulás akkor laptop. A gyerek lehet hogy játékot szeretne....
Különórák.
Vagy.
Tanulsz ameddig bírsz majd írány a nagybetűs élet.
Emlékszem amikor mesélték hogy az 50-es években kimentek a begyűjtők a családhoz és elvittek mindent az apa mondta hogy de itt van a 16 gyerekem a Válasz minek csináltad??,
Vagyis ha megtudod adni nekik az anyagi biztonságot akkor jó szülő vagy ha nem akkor miért csináltad.
 
Sajnos igaz, minden mondatod. Még mindig van lejjebb és még lejjebb. Volt ugye a padlás lesöprés, a téeszesítés, amikor a paraszt emberektől begyűjtötték nemcsak az állataikat, de a szerszámaikat is. Így maradtak paraszti gazdaságok kapa, kasza és villa nélkül... Hogy a többit ne említsem. Anyai nagyapámnak (nem örökség révén, de saját erőből megteremtett) vendéglőjébe csak úgy berontottak és a felfegyverezett munkásőrök elvitték minden bevételét a pénztár gépéből. Csak úgy tömték a pénzt a zsebeikbe, papír? Jegyzőkönyv? Ugyan! Nagyapám akkor kapta első agyvérzését. Nagyon sok igazságtalanság történt már ebben az országban, s történni is fog, mert nincs összefogás. Akkor mivel "sáfárkodhatunk"? A szomszéd kertje miért zöldebb? Annak miért van, s nekem miért nincs? A két autó nem luxus, mert van akik olyan munkát végeznek, hogy kétfelé spriccelnek reggelente és különböző időpontokban érkeznek otthonukba. Ami a tanulást, a képzést illeti, bizony, bizony, az állami iskolák többségében, mind a mai napig minősíthetetlen az idegen nyelv oktatása. A tananyagok úgy vannak megszerkesztve, hogy azok bizony nem adnak kellő felkészültséget. A számítástechnika? No annak okítása is ordít, mert nincs elég gép, mert nincs képzett tanár... stb. Itt egy a fontos, a foci, a foci és a foci.... Sőt már az óvodákban sem oktathatják az angol nyelvet... Mi ez, ha nem arra megy ki a dolog, hogy minél képzetlenebb, minél beszűkült tudatú, sőt egyre kevesebb képzett, jó szakember dolgozzon itthon. Nagyon megfelel a szalag munkás, a betanított és olcsó munkaerő, a magasabban kvalifikált szakemberek úgyis külföldre mennek... Miért? Az anyagi biztonság, a jobb megélhetés miatt. Írhatnám a bűn lajstromot, de miért és minek? Semmi, de semmi nem változik. Többen dühösek leszünk, vannak akik felvonulnak, aztán minden elsatnyul. Ennyit az összefogásról. Ez a legnagyobb baj itthon, az összefogás hiánya. Van viszont irigység, tért hódít a sötétség, a királyi tévécsatornák és különféle médiák "nevelgetése". Sok a negatív panasz, de nem írom le, mert nem töltöm fel a CH oldalait. Többen ismerjük a bajok gyökerét, de még többen nem és csak a saját "kertjükre" összpontosítanak. Azon túl? Acsarkodás, negatív és rossz hozzáállás... stb. stb. stb.
Hja, a telefon? Ki nem hagynám. Figyeljétek meg, többen alig végzett 8 osztályukkal, drága telefonnal a kezükben "villognak". Használni ugyan csak annyiban tudják, hogy megkérdezik a havert, mikor találkoznak, v. szólnak haza, hogy készen van-e a bableves.
Azok a vezetők, kereskedők, pénzügyi szakemberek, akiknek életszükségletük a munkájukhoz az elérhetőség, az azonnali információ, azok soha nem villognak a munkaeszközükkel, a telefonukkal. Ők használják, mint az autójukat is, munkájuk eszközeként.
Többen - akiknek az egyszerűbb és olcsóbb telefon is megfelelne - ilyenkor képesek akár hitelből megvásárolni a több százezer forintos készüléket, csak azért, mert ismerősüknek van, akkor legyen nekik is. Aztán miből fognak élni az elkövetkezendő hónapokban? No ez a jövő titka. Az emberek nem tanultak és nem is tanulják meg a pénz értékét, beosztását, azt, hogy pénzt - igazából! - csak pénzzel lehet megkeresni. Ehhez különféle befektetések szükségesek, aki ért hozzá, azok a legkisebb összeggel is tőzsdézhet(né)nek és meg is teszik. így lassan, de biztosan vastagodik a bankszámlájuk. No persze, ilyen jellegű képzést is hiányolok, már alapszinten... későbbiekben magasabb és több információ ismertetésével, megtanításával.
No még valamit be kell, hogy írjak. A Facet olvasva, elszörnyülködöm, feleség-férjnek, s fordítva - a nyílt közösségi oldalon kiáltják világgá egymás iránti érzelmeiket. Mindent megosztanak, mikor és hová mennek, kikkel találkoznak. Nem kell ide semmi "kémprogram", az emberek önként és dalolva mindent kiírnak magukról. S, minél sötétebbek (agyilag), annál inkább... Az okos ember még azt is eltitkolja, amije van, a buta meg azzal is dicsekszik, ami még álmaiban sem létezik. Ennyit erről. Bocs' már ismét elszaladt velem az indulat, nem tudtam előbb levenni a kezemet a klaviatúráról. Egyik gondolat - hozta a többit... Bocs'
 
Utoljára módosítva:
Logikailag erre az egy szűk felületre nézve igaz a levezetés.
De nem igaz az egészre.
A nőkvóta létét mi indokolja?
Mutass rá.
Másképp is nézve: Lehetséges-e a munkaadónak meghatároznia alkalmazotti szempontjait?
például nőket szeretne alkalmazni inkább mert egy összeszerelő üzem apró munkára:
A monotonitás tűrés állítólag magasabb.
Ez is nemi megkülönböztetés.De tapasztalati tényből alakult ki.
Mindezek után azt mondom az egyenjogúság mit írsz nem így és nem ebben keresendő hogy nőkvóta.Bár is
Mutass rá te, bökdmeg.
 
Nos a munkahelyemen épp ellenkezőleg van....kevés a női vezető most előírták a növelésüket..
Az én munkahelyemen, ami egy szálloda, a következő a vezetők nem szerinti elosztása:
Tulajdonos, igazgató, műszaki vezető férfi.
Értékesítési, élelmezési, gazdasági, takarítási, személyzeti vezető pedig mind nő.
Igaz, az összes alkalmazotti létszám kb háromnegyede is nő.
 
Ez nem lenne probléma csak amikor fentről előírják hogy mekkora legyen az arány....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

P.Kati82_ wrote on krisztina1974's profile.
Kedves Krisztina, szeretném elkérni az 5. osztályos történelem felmérőket. Köszönöm szépen, üdv.Kati
Sziasztok!
Nincs meg valakinek véletlenül pdf formátumban?
1614496598907.png
Maron0212 wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Szeretném megköszönni a fordításaidat. Az elmúlt években rengeteg örömet szereztél vele. :):dr_24:
Vörös Klára wrote on Ancsapancsa's profile.
Kedves Ancsapancsa!
És ezeket a Kis Éva könyveket eladod, vagy fel tudnád tölteni?? Egyik topicban olvastam, hogy az írónő újra kiadja bővített formában, es el is küldi annak, aki kéri. Ezèrt érdekelt volna a címe, hogy hova lehetne írni neki.
De nagyon köszi a válaszodat!!
Minta Mordaly wrote on Bubus13's profile.
Nagyon tetszik

Statisztikák

Témák
36,317
Üzenet
4,370,577
Tagok
588,792
Legújabb tagunk
Szobonya
Oldal tetejére