Orbán hazugságai (1.) - A válság kezelőjét Bajnai Gordonnak hívták

Csúsztatás – ez volt a leggyakoribb reakció azoknak a szakértőknek a részéről, akiket arra kértünk, hogy tényekkel értékeljék azokat a kijelentéseket, amelyeket Orbán Viktor kormányfő tett a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva. Négy területen intézett ismét erőteljes támadást Brüsszel ellen: a megszorítások a devizahitelesek, a rezsicsökkentés és a menekültáradat kérdéseiben. Négy téma – négy cikk. Elsőként a megszorításokat vettük górcső alá.

„Ez nem más, mint a tények teljes meghamisítása, sajnos azonban ezt meg lehet etetni ezzel a táradalommal, amelyben az állampolgárok túlnyomó többsége nem ismeri az összefüggéseket, s emlékezete csak két hónapra nyúlik vissza” – szögezte le Inotai András, közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. Arra kértük, tényekkel véleményezze Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában elhangzott kijelentését, mely szerint „Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett”.



„Először is, Brüsszel soha semmit nem követel, sem írásban, sem szóban” – húzta alá Inotai. Mutassa be valaki, hogy hol, miért és mikor – továbbá milyen eredménnyel – szólt bele közvetlenül a tagállamok gazdaságába vagy belpolitikájába. Holott az alapvető demokratikus értékek rendszerszerű és folyamatos megsértése kapcsán megtehette volna, sőt, meg is kellett volna tennie. Hiszen a csatlakozás feltételeként többek között éppen azokat az alapértékeket kellett elfogadnunk, amelyeket az elmúlt nyolc évben sorozatosan sért meg a kormány.

Sajnos azonban az EU-jogban nincs lehetőség egyetlen tagállam kizárására sem, kivétel, ha maga az adott ország szeretné otthagyni a közösséget. Természetesen szigorúbb feltételek vonatkoznak az euróövezetre, ahol nemzeti valuta a közös pénz, de – sajnálatos módon – itt sem működött az egyébként elvárható szigor és egyúttal szolidaritás összhangja.

A Fidesz 2010-es hatalomra jutása utáni első konvergenciajelentésben pedig a következő olvasható „A fenntartható konvergenciához szükséges környezet kialakításához Magyarországon többek között stabilitásorientált monetáris politikára, valamint a fiskális konszolidációs pálya szigorú végrehajtásának a folytatására van szükség”. Ez – tegyük hozzá – valóban nem mondható követelésnek. Inotai szerint sincs ebben semmi kötelező érvényű utasítás, ez pusztán ajánlás.

„De ne keverjük össze a dátumokat!” – hívja fel a figyelmet még egy dologra a közgazdászprofesszor, aki szerint minimum csúsztatás az is, ahogy Orbán egybemossa a személyeket, a tényeket, az időpontokat. „Magyarországon a válságkezelést végző miniszterelnököt úgy hívták, hogy Bajnai Gordon, és nem úgy, hogy Orbán Viktor” – frissíti fel az erről elfeledkezők emlékezetét Inotai. Az a Bajnai – tette hozzá –, aki előre megmondta, hogy csak egy évig marad, s az alatt valóban sínre tette a válság sújtotta és számos – nem utolsósorban az akkor ellenzékben lévő Fidesz által tudatosan gerjesztett – belpolitikai és belgazdasági instabilitás következményeit viselő gazdaságot.

Orbánék a stabilitás felé elindult és a nemzetközi bizalmat visszaszerzett Bajnai-hagyatékra építve mondták fel a Nemzetközi Valutaalaptól a válság csúcspontján felvett hiteleket. Természetesen, mint mindig az „álfüggetlenedési” akciókat a Valutaalap által kínáltnál magasabb kamatozású hitelekkel kellett kiváltani. Ennél lényegesebb és máig ható tanulsága volt a magánnyugdíjpénztárakban a lakosság által összegyűjtött háromezer milliárd forint, vagyis az akkor éves magyar társadalmi termék 10 százalékát elérő vagyon kisajátításának, erősebben fogalmazva egyértelmű „bolsevizálásának”. Ez az összeg, amelynek felhasználásáról csak sejtéseink vannak, de a pénz valójában legfeljebb papíron létezik, a valóságban nem, nemcsak az orbáni „válságkezelésben” játszott meghatározó mentőöv-szerepet. Legalább ilyen mértékben határozta meg a következő évek kormányzati mozgásterét.

Ha ugyanis egy durván törvénysértő lépés, aminek közvetlenül 1 millió, közvetve 3 millió kárvallottja van, nem tud azonnal tömegeket kivinni az utcára, azt jelenti, hogy a magyar társadalommal ezután bármit meg lehet tenni mindenféle következmény nélkül. Ehhez járultak a történelmi modernizációs esélyt kínáló eurós milliárdok, amelyeket Magyarország a 2007-ben indult hétéves költségvetés keretében kapott, de amelyek oroszlánrésze – technikai okokból – 2010-től érkezett Magyarországra. Alapvetően ez segített a gazdaság szanálásában, de azzal a nem kis szépséghibával, hogy a felszíni stabilizáció nem kötődött össze tudatos és a versenyképességet erősítő, a hosszabb távon fenntartható stabilitást és fejlődést megalapozó társadalmi-gazdasági-tudati modernizációval.

Majd jött az egykulcsos adó – amit Orbán a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva adócsökkentésként emlegetett.

Ennek megítélése közel sem egységes. Ugyanis egyrészt jelentősen mérsékelte a költségvetés bevételeit, miközben tudatosan, de rendkívül felelőtlenül tágította a jövedelemkülönbségeket. „Személy szerint a rendelkezést gazdaságilag irracionálisnak, társadalmilag pedig immorálisnak tartom, miközben saját magam a ’nyerő’ oldalon álltam és állok” – közölte Inotai .

A bevételkiesést részben az államosított magánnyugdíjkasszáktól elvett, valamint az uniós pénzek kompenzálták. De hasonlóan lényeges „egyensúlyteremtő” szerepet játszott a költségvetés kiadási oldalának durva lefaragása, ami mindenekelőtt az egészségügyi és oktatási területet érintette, vagyis éppen azt a kettőt, ami a 21. században alapvető feltétele a versenyképes gazdaság és társadalom fenntartásának, megerősítésének vagy akár létrehozásának.

Egyrészt az uniós pénzekkel finanszírozható modernizáció elmaradása, másrészt a „humán tényező” tönkretétele történelmi bűn, aminek tényleges nagyságrendje és igen súlyos következményei csak a következő időszakban válnak széles rétegek számára láthatóvá és egyre nehezebben kezelhetővé – húzta alá a közgazdászprofesszor.

47884.jpg
 
A gazdaság minden eresztékének recsegése, ropogása? Érted is, amit mondasz? Ezt a hitelminősítők érdekes módon nem hallják. Tehát feltehetően hallucinálsz. Magánvíziókkal vitázni pedig értelmetlenség! Ráadásul neked Bajnai válságkezelése kapcsán Rajk jut eszedbe. Menjünk inkább - csakhogy Örkénynél maradjunk - dobozolni! :)

Azt gondolom ki kellene nyitnod a szemed vagy a szemüveged megtörölni, a vattát meg szintén ki kellene venni a füledből... A hitelminősítők a piacról élnek... érdekes csak akkor emlegetik őket ha a béka segge alól a béka seggéig felminősítenek.. pedig itt is igaz van az a pénz amiért korpásodik az ember haja... Egy ország gazdaságának állapotát nem a hitelminősítők besorolása alapján ítélik meg egyébként sem, talán valami kézzel foghatóra kellene hívatkoznod ahelyett, hogy hallucinációt emlegetsz... Na és nem Bajnai válságkezelése, hanem Orbán hazugságai kapcsán idéztem Örkényt, de végül is ahogy Orbánék példaképe az elmegyógyintézetbe kerülő Széchenyi, igazad van Tóthék őrnagya is belefér a programjukba ..
S maradjunk is Orbán hazugságainál...

fidesz 2009.jpeg

ez volt a Fidesz legutolsó hivatalos választási programjában.. Ugyan mond már meg miért is kell Brüsszeltől megvédeni a magyarokat? Vagy ez is csak egy hazugság volt?
 
1. Az MSZP azért vette fel az IMF hitelt, mert már nem tudták a bevételekből működtetni az országot, el voltak adósodva a kórházak, iskolák, önkormányzatok....... Annyira eladósították az országot, hogy a 2002-ben 6000 milliárdos államadóssággal átvett, adósságot 2010-re 21 000 milliárdra növelték!!!!! Túlzott deficiteljárás volt az országunk ellen, a GDP mínusz 7,2 volt, az infláció 7 %, a munkanélküliségi ráta 12 %....
Ezen adatok birtokában az IMF nem látta biztosítottnak, hogy a Fidesz kormány tudja fizetni a hitelük törlesztését és megszorítást követelt, nyugdíj csökkentést GYES, családi pótlék csökkentést.....

2. Ekkor vette fel a Fidesz kormány Orbán Viktor vezetésével a drágább hitelt és tette rendbe az országot a megszorítások nélkül!

3. A magán nyugdíj ügye a Strasbourgi bíróság elé került, ahol úgy döntöttek, hogy ez a pénz soha nem volt magántulajdon, csak az állami nyugdíj kasszából átirányított pénz volt!! Tehát nem loptak el semmit senkitől sem!!!!

4. A hazugságokat az ellenzék harsogja!! Szánalmasak akik még mindig nekik hisznek! Ők tönkre tették az országot kormányzásuk alatt, a Fidesz kormány rendbe tette utánuk!! Bért emel, családokat támogat, rezsit csökkent, munkahelyeket teremt, renoválják a középületeket, lecserélik a középületeket, építenek, fejlesztenek, minden területen, csak az nem látja, aki nem akarja ezt észre venni!
Reformok: SZJA csökkentés 32 %-ról 15 %-ra . A lakosság helyett a multikat, bankokat adóztatják. A családi pótlék emelése helyett a bevezették a családi adókedvezményt. A közmunka bevezetése, hogy a munkanélkülieket visszavezethessék a munka világába. A dohány termékek adójának növelése, az egészségtelen fogyasztási termékek megadóztatása.....

5. Matolcsynak nagyon sokat köszönhet az ország! A kamat vágásoknak köszönhetően a sok devizahiteles rengeteg pénzt spórolt meg! A MNB-t eredményesen vezeti!- míg az előző jegybank elnökök a költségvetésből vitték a pénzt a bank működtetésére. Az ellenzék üres rágalmai nem tudták kikezdeni őt!!!

6. Az Unió nem a Fidesz kormány működése alatti pénzeket követel vissza!! Demszky és Gyurcsány szabálytalanságai miatt! Semmi értelme annak az ügyészségnek, nincs több joga a Nemzet államokra, mint az OLAF-nak.

Az a baj Te csak hiszed amit írsz, mert ezek a dolgok amit pontonként írtál a hazugságok...
A szánalmas az, hogy itt szemet hunytok a korrupcióra, a milliárdos közpénz szórásra , a rendszerszintű csalásra, egyesek szemérmetlen gazdagodására, a hatalommal visszaélésre, vagy Ti olyan fizetett szószólók vagytok akik a megszólalni nem merők helyett amit a szátokba rágnak , mint a szajkó ismételgetitek?
 
Azt gondolom ki kellene nyitnod a szemed vagy a szemüveged megtörölni, a vattát meg szintén ki kellene venni a füledből... A hitelminősítők a piacról élnek... érdekes csak akkor emlegetik őket ha a béka segge alól a béka seggéig felminősítenek.. pedig itt is igaz van az a pénz amiért korpásodik az ember haja... Egy ország gazdaságának állapotát nem a hitelminősítők besorolása alapján ítélik meg egyébként sem, talán valami kézzel foghatóra kellene hívatkoznod ahelyett, hogy hallucinációt emlegetsz... Na és nem Bajnai válságkezelése, hanem Orbán hazugságai kapcsán idéztem Örkényt, de végül is ahogy Orbánék példaképe az elmegyógyintézetbe kerülő Széchenyi, igazad van Tóthék őrnagya is belefér a programjukba ..
S maradjunk is Orbán hazugságainál...

Csatolás megtekintése 1661164
ez volt a Fidesz legutolsó hivatalos választási programjában.. Ugyan mond már meg miért is kell Brüsszeltől megvédeni a magyarokat? Vagy ez is csak egy hazugság volt?
A politika számára a helyzetek folyamatosan változnak. Ráadásul: van, ahol jogos igény a nemzeti szuverenitás korlátozása elvégre unióban állunk; van ahol pedig nem. Szerintem a hitelminősítők számszerűsített tényekkel dolgoznak. Ez elég konkrét, és kézzel fogható. De a család- és nemzetpolitika is. A béka segge? Hát valahol ott voltunk Fletónál. Ha más forrást keresel, akkor pedig nézd meg a választási eredményeket! Ja persze, az egészet elcsalták. És amúgy is mindenki meg van vezetve. Innentől kezdve ismét csak menjünk dobozolni! Inkább dobozolok, csak ne kelljen egy újabb demagóg kinyilatkoztatást meghallgatnom. Mi a franc bajod van Széchenyivel? Inkább legyen a példakép von Haynau?
 
A Földnek is ketyeg az órája. Klímaváltozás. De amúgy is ketyeg, hiszen a Nap egyszer véget ér. Általában a dolgoknak ketyeg az órája. Ez a dolgok természete. Még a mi óránk is ketyeg, hacsak nem felejtették el felhúzni. :) Kérjük a további okosságokat!
A gazdaság is recseg ropog arra volt válasz és annak sikkeressége nélkül pedig a Fidesz sincs
Miért nem látja egy kormánypárti hogy nem csinál lényegében semmit a Fidesz mint elkölti a más pénzét
Nézzük miből gazdagodik és mit gyárt egy magyar cég az Elios után a volt vezér cége:

A Veszprém megyei Herend mellett építene egy több mint 24,5 hektáros, 42 200 panelből álló, 10,1 megawattos napelemparkot egy cég, amelynek egyik tulajdonosa az Elios korábbi vezérigazgatója – írja a 24.hu. A projekt egyelőre csak terv, a portál az előzetes dokumentáció alapján ír erről, de ha megépülne, ez lenne az ország egyik legnagyobb napelemparkja (nagyjából feleakkora lenne, mint az MVM Zöld Generáció Paks melletti 51 hektáros parkja, amely a legnagyobb az országban).
Na most ez a gyártás se export ez se igazi cég
A megrendelő az állam.

A White Energy Kft.-t 2013-ban alapították, ám a cégnek nem nagyon volt semmilyen tevékenysége, amíg 2017-ben meg nem vette egy részét egy bizonyos SRG Invest Kft.

Ez a cég Sájer Gábor tulajdona, aki 2012-től és 2016-ig dolgozott az Eliosnál, ebből az utolsó két évben a cég vezérigazgatójaként.

Sájer Gábornak más módon is köze van Tiborcz Istvánhoz. Az SRG Invest Kft. székhelye például a Tiborcz résztulajdonában lévő Mahart-házban van.

Az Elios korábbi vezérigazgatója az OLAF-ügy mellett egy másik érdekes esetnek is részese volt. A cége ugyanis egyike volt azon vállalkozásoknak, amelyek pályázni tudtak tavaly a választások előtt a KKV Energiahitel nevű uniós pályázaton, amelyre egy, azaz egy napig volt adott a lehetőség. A pályázati anyagot azon az egy napon a G7.hu szerint végül 147, jellemzően NER-közeli cég adta be, legtöbbjük ugyanabban a nyíregyházi bankfiókban.
Ilyen vállalatok nem exportképesek
Export nélkül pedig egy ország nem létezhet

Az államnak pedig az uniótól van pénze kizárólag
Ezek a cégek mind élősködők.
 
"Európai Parlament. A képviselők többsége megszavazta a menekültügyi és migrációs alapról szóló határozatot, mely alapján a következő uniós ciklusban a bevándorlók betelepítésére és ellátására az EU háromszor annyi pénzt költhet, mint eddig. Azoktól a tagállamoktól, amelyek nem támogatják a legális bevándorlást, elvennék az uniós források egy részét."
Asylum and Migration Fund 2021–2027

hadd élvezze más az illegális migráció jótékony hatásait, mi maradunk az ellenörzött migráció mellett.
Kérek a cikkből(?) egy eredeti mondatot, ahol a BETELEPÍTÉS szó előfordul!
Kérek szépen még egy mondatot, ahol szerepel az ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ TÁMOGATÁSA konkrétan, illetve az erre való utalás!

(NE feltételezéseket, hanem konkrét mondatokat!)

Egyébként - a hivatkozott dokumentum alapján kap pénzt pl. Nagy Brittannia a magyar migránsok után.
1. Az MSZP azért vette fel az IMF hitelt, mert már nem tudták a bevételekből működtetni az országot, el voltak adósodva a kórházak, iskolák, önkormányzatok....... Annyira eladósították az országot, hogy a 2002-ben 6000 milliárdos államadóssággal átvett, adósságot 2010-re 21 000 milliárdra növelték!!!!! Túlzott deficiteljárás volt az országunk ellen, a GDP mínusz 7,2 volt, az infláció 7 %, a munkanélküliségi ráta 12 %....
Ezen adatok birtokában az IMF nem látta biztosítottnak, hogy a Fidesz kormány tudja fizetni a hitelük törlesztését és megszorítást követelt, nyugdíj csökkentést GYES, családi pótlék csökkentést.....

2. Ekkor vette fel a Fidesz kormány Orbán Viktor vezetésével a drágább hitelt és tette rendbe az országot a megszorítások nélkül!

3. A magán nyugdíj ügye a Strasbourgi bíróság elé került, ahol úgy döntöttek, hogy ez a pénz soha nem volt magántulajdon, csak az állami nyugdíj kasszából átirányított pénz volt!! Tehát nem loptak el semmit senkitől sem!!!!

4. A hazugságokat az ellenzék harsogja!! Szánalmasak akik még mindig nekik hisznek! Ők tönkre tették az országot kormányzásuk alatt, a Fidesz kormány rendbe tette utánuk!! Bért emel, családokat támogat, rezsit csökkent, munkahelyeket teremt, renoválják a középületeket, lecserélik a középületeket, építenek, fejlesztenek, minden területen, csak az nem látja, aki nem akarja ezt észre venni!
Reformok: SZJA csökkentés 32 %-ról 15 %-ra . A lakosság helyett a multikat, bankokat adóztatják. A családi pótlék emelése helyett a bevezették a családi adókedvezményt. A közmunka bevezetése, hogy a munkanélkülieket visszavezethessék a munka világába. A dohány termékek adójának növelése, az egészségtelen fogyasztási termékek megadóztatása.....

5. Matolcsynak nagyon sokat köszönhet az ország! A kamat vágásoknak köszönhetően a sok devizahiteles rengeteg pénzt spórolt meg! A MNB-t eredményesen vezeti!- míg az előző jegybank elnökök a költségvetésből vitték a pénzt a bank működtetésére. Az ellenzék üres rágalmai nem tudták kikezdeni őt!!!

6. Az Unió nem a Fidesz kormány működése alatti pénzeket követel vissza!! Demszky és Gyurcsány szabálytalanságai miatt! Semmi értelme annak az ügyészségnek, nincs több joga a Nemzet államokra, mint az OLAF-nak.

".... a GDP mínusz 7,2 volt, az infláció 7 %, a munkanélküliségi ráta 12 %....
Ezen adatok birtokában az IMF nem látta biztosítottnak, hogy a Fidesz kormány tudja fizetni a hitelük törlesztését és megszorítást követelt ...."

Tessék hivatkozásokat írni, honnan vannak ilyen adataid!
Vajon? Ezt harsogja Mari néninek a lakájmédia? Ez az orbán-imádatod alapja?

Ki kell ábrándítsalak!
A hivatalos adatok, a hazugságokkal szemben, gondolom a KSH adatai megfelelők:
upload_2019-3-31_16-29-37.png


Nem látom azt, amit írsz, hol vannak azok az adatok?
Csak azt látom, hogy a hasonló helyzetből indult országok közül Románia és Bulgária kivételével, elfutottak mellettünk.

De itt egy másik tábla, bár már eltüntették az eredeti helyéről, de jól látszik, hogy összehasonlításban nem hasítunk:
upload_2019-2-11_20-43-3-png.1650087


A kormánypropaganda, na, az megy ezerrel!
 
S ha már hazugságok, ide is ideteszem, ez is adalék a mérlegeléshez:

Csatolás megtekintése 1661175

https://www.klubradio.hu/musorok/az-igazsag-pillanata-79
A gazdaság is recseg ropog arra volt válasz és annak sikkeressége nélkül pedig a Fidesz sincs
Miért nem látja egy kormánypárti hogy nem csinál lényegében semmit a Fidesz mint elkölti a más pénzét
Nézzük miből gazdagodik és mit gyárt egy magyar cég az Elios után a volt vezér cége:

A Veszprém megyei Herend mellett építene egy több mint 24,5 hektáros, 42 200 panelből álló, 10,1 megawattos napelemparkot egy cég, amelynek egyik tulajdonosa az Elios korábbi vezérigazgatója – írja a 24.hu. A projekt egyelőre csak terv, a portál az előzetes dokumentáció alapján ír erről, de ha megépülne, ez lenne az ország egyik legnagyobb napelemparkja (nagyjából feleakkora lenne, mint az MVM Zöld Generáció Paks melletti 51 hektáros parkja, amely a legnagyobb az országban).
Na most ez a gyártás se export ez se igazi cég
A megrendelő az állam.

A White Energy Kft.-t 2013-ban alapították, ám a cégnek nem nagyon volt semmilyen tevékenysége, amíg 2017-ben meg nem vette egy részét egy bizonyos SRG Invest Kft.

Ez a cég Sájer Gábor tulajdona, aki 2012-től és 2016-ig dolgozott az Eliosnál, ebből az utolsó két évben a cég vezérigazgatójaként.

Sájer Gábornak más módon is köze van Tiborcz Istvánhoz. Az SRG Invest Kft. székhelye például a Tiborcz résztulajdonában lévő Mahart-házban van.

Az Elios korábbi vezérigazgatója az OLAF-ügy mellett egy másik érdekes esetnek is részese volt. A cége ugyanis egyike volt azon vállalkozásoknak, amelyek pályázni tudtak tavaly a választások előtt a KKV Energiahitel nevű uniós pályázaton, amelyre egy, azaz egy napig volt adott a lehetőség. A pályázati anyagot azon az egy napon a G7.hu szerint végül 147, jellemzően NER-közeli cég adta be, legtöbbjük ugyanabban a nyíregyházi bankfiókban.
Ilyen vállalatok nem exportképesek
Export nélkül pedig egy ország nem létezhet

Az államnak pedig az uniótól van pénze kizárólag
Ezek a cégek mind élősködők.
Ez szép és jó! De (1) Sehol a világon nincsen tisztán szabad piac, csak az ostoba közgazdasági elméletekben. Az államok és a tőke számos módon és helyen beavatkozik, és hatással van a folyamatokra és a versenyre. (2) Ha azt hiszed, hogy egy olyan félperifériás (gyarmati múlt-ot nélkülöző, ellenben jókora szocialista múlttal rendelkező) ország, mint Mo, ilyen körülmények között felküzdi magát a gazdaságilag vezető hatalmak közé vagy kinevel több tucat világpiaci részesedést szerző multinacionális nagyvállalatot, akkor jókora naivitásról teszel tanúbizonyságot. (Nézd meg, miféle "tisztességes" játék folyik például a fosszilis energiahordozók körül.) Ennyit röviden az exportképesség hátteréről! Az ország gazdaságilag jóval kevésbé kiszolgáltatott, mint a szocialista kormányok alatt. Nekem ez épp elég!
 
1. Az MSZP azért vette fel az IMF hitelt, mert már nem tudták a bevételekből működtetni az országot, el voltak adósodva a kórházak, iskolák, önkormányzatok....... Annyira eladósították az országot, hogy a 2002-ben 6000 milliárdos államadóssággal átvett, adósságot 2010-re 21 000 milliárdra növelték!!!!! Túlzott deficiteljárás volt az országunk ellen, a GDP mínusz 7,2 volt, az infláció 7 %, a munkanélküliségi ráta 12 %....
Ezen adatok birtokában az IMF nem látta biztosítottnak, hogy a Fidesz kormány tudja fizetni a hitelük törlesztését és megszorítást követelt, nyugdíj csökkentést GYES, családi pótlék csökkentést.....

2. Ekkor vette fel a Fidesz kormány Orbán Viktor vezetésével a drágább hitelt és tette rendbe az országot a megszorítások nélkül!

3. A magán nyugdíj ügye a Strasbourgi bíróság elé került, ahol úgy döntöttek, hogy ez a pénz soha nem volt magántulajdon, csak az állami nyugdíj kasszából átirányított pénz volt!! Tehát nem loptak el semmit senkitől sem!!!!

4. A hazugságokat az ellenzék harsogja!! Szánalmasak akik még mindig nekik hisznek! Ők tönkre tették az országot kormányzásuk alatt, a Fidesz kormány rendbe tette utánuk!! Bért emel, családokat támogat, rezsit csökkent, munkahelyeket teremt, renoválják a középületeket, lecserélik a középületeket, építenek, fejlesztenek, minden területen, csak az nem látja, aki nem akarja ezt észre venni!
Reformok: SZJA csökkentés 32 %-ról 15 %-ra . A lakosság helyett a multikat, bankokat adóztatják. A családi pótlék emelése helyett a bevezették a családi adókedvezményt. A közmunka bevezetése, hogy a munkanélkülieket visszavezethessék a munka világába. A dohány termékek adójának növelése, az egészségtelen fogyasztási termékek megadóztatása.....

5. Matolcsynak nagyon sokat köszönhet az ország! A kamat vágásoknak köszönhetően a sok devizahiteles rengeteg pénzt spórolt meg! A MNB-t eredményesen vezeti!- míg az előző jegybank elnökök a költségvetésből vitték a pénzt a bank működtetésére. Az ellenzék üres rágalmai nem tudták kikezdeni őt!!!

6. Az Unió nem a Fidesz kormány működése alatti pénzeket követel vissza!! Demszky és Gyurcsány szabálytalanságai miatt! Semmi értelme annak az ügyészségnek, nincs több joga a Nemzet államokra, mint az OLAF-nak.

Magyarország a létezése óta több esetben kénytelen volt IMF kölcsönt felvenni és ez nem ártott neki.
-
Az elsöt 1960-1980 között vette fel és lett "a keleti blokk legvidámabb barakja". Az uj gazdasági mechanizmussal az életszínvonal magasabb lett mind a többi szocialista országban.
-
Orbán ugy képzeli, hogy nem kell hallgatnia az IMF tanácsadóira, pénzt is inkább olyanoktól hoz akik nem kérdezik meg mire költi. Nem akarom a vasárnapomat politizálással tölteni, inkább kiülök a kertbe.
-
Ha egy kormány gazdasági tevékenységét akarjuk bírálni akkor meg kell várni mit fognak a következő generációra hátra hagyni.
-
A gazdasági adatok azt mutatják, hogy kilyukadt a luftballon, az örökséget adáságnak fogják hívni.
-
upload_2019-3-31_18-12-6.png

-
 
Egy igazi kormánypárti sose ijed meg semmitől Azonnalra nincs is mitől
De írta Prominor regyeg a gazdaság nem dübörög
No ettől se fogsz megijedni amíg az EU adja a pénzt amit továbbra is rosszul használ fel a kormány.Mint tette ezt elődei is 1990-től a felzárkóztatási pénzekkel.
A baj az ha magad lábán kell megélned
akkor nem lesz semmire se pénz.Mert exportképtelen gazdaságunk van.
A magam lábán élek.
 
Hát igen.. Magyarország jobban teljesít.. De kinél is , vagy minél is ? Ezt egyre inkább keresni kell mert ez a 11 éve tartó hadiállapot felemészti az ország gazdasági erejét... A plakátokra, a médiában megjelenő hirdetésekre költött milliárdok miatt újabb és újabb hazugságokat kénytelen kiagyalni a kormány propaganda gépezete... Az, hogy északon és nyugaton nem kívánatos vendég Orbán Viktor, még az elvbarát washingtoni adminisztráció sem öleli keblére, már nem is hír, de hogy Angolában sem ért rá egy rövid fényképészkedésre senki ez már a vég.. Még jó, hogy a Zöldfoki szigeteken otthon voltak.. Na meg Weber azt üzente inkább nem ül Juncker székébe, ha ez akár a Fidesz egy szavazatán is múlik..Nos ez még mindig nem elég a Fidesz szavazótáborának a felébredéséhez, még mindig beveszi, hogy ismét Magyarországot alázzák...mint Inotai András mondta a magánnyugdíj pénztárak kifosztása óta már végül is mindent megtehet, ha akkor az egy millió érintett simán lenyelte a lopást... S simán megtehetik a Libajnaizást, mikor bírósági ítéletek tucatjai bizonyítják állításaik valótlanságát de az alábbi képen sincs rajta Gyurcsány Ferenc sem, pedig ez a kép már a jövőben készült...

Csatolás megtekintése 1660893
*
Ez a csoportkép - fergetegesen tetszik! :cool:Börtön-ruciban a főlopósok... Remélem megélem.
 
Kérek a cikkből(?) egy eredeti mondatot, ahol a BETELEPÍTÉS szó előfordul!
Kérek szépen még egy mondatot, ahol szerepel az ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ TÁMOGATÁSA konkrétan, illetve az erre való utalás!

(NE feltételezéseket, hanem konkrét mondatokat!)

Egyébként - a hivatkozott dokumentum alapján kap pénzt pl. Nagy Brittannia a magyar migránsok után.

Az illegális migránsok helyett, természetesen a szabálytalan érkezések -ről beszélnek.
Anglia már nem EU tagország? ... ebben a harmadik országbeli állampolgárok integrációjára vonatkozó tagállami politikák támogatásáról van szó... szóval például az afrikai partoknál várakozó milliókról.
Elegánsan az illegális migráció támogatását, úgy tálalják, hogy a legális útvonalainak megnyitásával hozzájárulnak az illegális migráció megakadályozásához, az embercsempészet elleni küzdelemhez.
itt lehet tanulmányozni, hogy pontosan miről szavaztak:
http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2019-0106_HU.pdf
 
Sehol sem vagy a 89.970 forintoddal. Emellett nekem még 7 gyermekre is tellett. Ezek majd a te és a hozzád hasonlók nyugdíját fizetik.
Tedd fel magadnak a saját kérdésed: Hol tanultál olvasni?
Ugyanis ezt az összeget a minimálbérből vonják, tehát ennél csak többet fizet aki dolgozik.
Amúgy nem értem, mit várunk egy MSZP görénytől, aki 2008-ban is a "Gyurcsány programot" tolta:
https://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/ertelmisegiek_alltak_ki_gyurcsany_programja_mellett/2052149/

Hadd mondja, amit csak akar.
Ha nem tudsz kulturáltan vitázni, akkor sajnos megválunk egymástól ugyanis az mszp-s is ember és nem görény - legalábbis a CH-n így tartjuk.
 
Az illegális migránsok helyett, természetesen a szabálytalan érkezések -ről beszélnek.
Anglia már nem EU tagország? ... ebben a harmadik országbeli állampolgárok integrációjára vonatkozó tagállami politikák támogatásáról van szó... szóval például az afrikai partoknál várakozó milliókról.
Elegánsan az illegális migráció támogatását, úgy tálalják, hogy a legális útvonalainak megnyitásával hozzájárulnak az illegális migráció megakadályozásához, az embercsempészet elleni küzdelemhez.
itt lehet tanulmányozni, hogy pontosan miről szavaztak:
http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2019-0106_HU.pdf
Köszönöm a dokumentumot.

Nekem azonban ebből sem az derül ki, amit Orbán előad.
Hozzáteszem a jelenlegi magyar jogszabályok szerint is büntetendő, ha visszaél a hatalmával, ha megfélemlít, s mint Mo. min.elnöke, bizony ezt teszi, amikor össze-visszahazudozik.

Itt egy részlet abból, amit elérhetővé tettél.
Kifejezetten a legális, ellenőrizhető belépést szorgalmazza, köze nincs ahhoz, amit Orbánék mantráznak a köz(?)tévén s minden elérhető fórumon, médián keresztül.
upload_2019-3-31_19-49-53.png

S itt egy másik - egyrészt egyértelműen a visszatérésről beszél, másrészt lásd Orbánék által hangsúlyozott "kötelező" uniós rendelkezések, pl. kötelező kvóta.
Önkéntes, ezt mondják évek óta az EU-ban.
upload_2019-3-31_19-48-44.png


Más kérdés, hogy Orbánék 20.000 kötvényest juttattak ellenőrizetlenül az EU-ba, pénzért, aminek a nagy része Rogánnál és ügyvéd barátainál landolt. Milliárdokról van szó. Ezen túl még vissza is kell majd nekik fizetnünk, NEKÜNK, közpénzből !!, plusz hozam.

A befogadott 1300 ember, akikről Altusz Kristóf Máltán (!!) beszélt, szintén a köpönyegforgatás része. A hívek felé erős, elutasító, acélember Orbán, akinek nem mondják meg, mit csináljon, a EU felé pedig szimplán végrehajtó.
Nem is verték magukat ellene, hiszen azt ordít itthon, amit akar, amíg megcsinálja, amit kérnek.
 
Tedd fel magadnak a saját kérdésed: Hol tanultál olvasni?
Ugyanis ezt az összeget a minimálbérből vonják, tehát ennél csak többet fizet aki dolgozik.

.
Ezt most elnezted, vagy Te is bealltal a remhirterjesztok koze?

Ezt az osszeget Varazsdoboz berebol vonjak le, es Ő tudtommal nem minimalberen dolgozik!
Egyebkent is egy 89.970 forint osszegu levonas ha minimalberre vonatkozna az eleg jo bert jelentene a minimalbereseknek
 
Rá kellett jönnöm, hogy tökéletesen igaz az a mondás, hogy Fidesz/Orbán hívővel vitatkozni olyan mint verébbel sakkozni...
..felborogatja a bábukat, semmibe veszi, megszegi a szabályokat, leszarja a táblát..
Ezért nagy tisztelettel csatolnám a Fidesz 2009. évi ep választási programját, s ajánlanám az eurostat és/vagy KSH 2008-2018 évi a programhoz kapcsolható adatainak tanulmányozását...
Tessék mondani mit is valósított meg ebből a Fidesz az utóbbi 9 évben senkitől sem zavartatva, még az ellenzék vétójától sem korlátozva, 2/3-os parlamenti háttérrel?
S ugye nem elhamarkodott a kijelentés, ebből a programból semmi nem lesz benne a pénteken bemutatandó idei választási programjukban?
Ezt kellene kikérnetek Magatoknak... Mert ez a bizonyíték, hogy a saját Vezetőtök néz szellemi fogyatékosnak benneteket, "hasznos idiótáknak", nem az itt a dilettáns kormányzást számon kérő (köztük én is) hozzászólók, s nem túlzóan a cinkosságot, a korrupcióban, a lopásban, a hazudozásban Rajtatok is számon kérők...
...mert eddig minden alkalommal, ellentétben a felháborodókkal tényeket tettem közzé, azokra hivatkoztam..

A-Fidesz-Európai-Parlamenti-választási-programja-2009.pdf
 

Csatolások

  • A-Fidesz-Európai-Parlamenti-választási-programja-2009.pdf
    1,012.5 KB · Olvasás: 168
Ezt most elnezted, vagy Te is bealltal a remhirterjesztok koze?

Ezt az osszeget Varazsdoboz berebol vonjak le, es Ő tudtommal nem minimalberen dolgozik!
Egyebkent is egy 89.970 forint osszegu levonas ha minimalberre vonatkozna az eleg jo bert jelentene a minimalbereseknek
Mea culpa!
Csak a nagyságrendet néztem és valóban tévedtem 8000 Ft-ot, mert csak 81205 Ft-ot vonnak minimálbér után.
 
Beidezem az altalad hivatkozott oldalt.
Ez szerintem nemm 81205 ft-os levonas
Ennek az illetonek szerintem van 8 gyereke akik utan vonjak tole a tartasdijat :)

Havi bruttó minimálbér 149000 Ft


Éves bruttó minimálbér: 1788000 Ft


A havi bruttó bérből levonásra kerül:
Egészségbiztosítási járulék (7 %)
10430 Ft
Munkaerőpiaci járulék (1,5 %)
2235 Ft
Nyugdíjjárulék (10 %)
14900 Ft
Személyi-jövedelemadó (15 %)
22350 Ft

ÖSSZES LEVONÁS A

bruttó minimálbérből
49915 Ft


NETTÓ MINIMÁLBÉR HAVONTA
99085 Ft

 
Köszönöm a dokumentumot.

Nekem azonban ebből sem az derül ki, amit Orbán előad.
Hozzáteszem a jelenlegi magyar jogszabályok szerint is büntetendő, ha visszaél a hatalmával, ha megfélemlít, s mint Mo. min.elnöke, bizony ezt teszi, amikor össze-visszahazudozik.

Itt egy részlet abból, amit elérhetővé tettél.
Kifejezetten a legális, ellenőrizhető belépést szorgalmazza, köze nincs ahhoz, amit Orbánék mantráznak a köz(?)tévén s minden elérhető fórumon, médián keresztül.
Csatolás megtekintése 1661213
S itt egy másik - egyrészt egyértelműen a visszatérésről beszél, másrészt lásd Orbánék által hangsúlyozott "kötelező" uniós rendelkezések, pl. kötelező kvóta.
Önkéntes, ezt mondják évek óta az EU-ban.
Csatolás megtekintése 1661211

Más kérdés, hogy Orbánék 20.000 kötvényest juttattak ellenőrizetlenül az EU-ba, pénzért, aminek a nagy része Rogánnál és ügyvéd barátainál landolt. Milliárdokról van szó. Ezen túl még vissza is kell majd nekik fizetnünk, NEKÜNK, közpénzből !!, plusz hozam.

A befogadott 1300 ember, akikről Altusz Kristóf Máltán (!!) beszélt, szintén a köpönyegforgatás része. A hívek felé erős, elutasító, acélember Orbán, akinek nem mondják meg, mit csináljon, a EU felé pedig szimplán végrehajtó.
Nem is verték magukat ellene, hiszen azt ordít itthon, amit akar, amíg megcsinálja, amit kérnek.
Akárhogy magyarázhatod: a cél a bevándorláspolitika európai szintű liberalizálása, azaz minél tágabb kör számára biztosítani a legális bevándorlás lehetőségét. Ehhez kell a biztonságos útvonal, az NGO-k támogató tevékenysége, a határvédelem nemzeti-belügyi hatáskörének szűkítése és központi irányítás alá vonása, és ehhez kellenek a törvényi módosítások. Márpedig a bevándorlás és annak utánpótlása folyamatos, hatványozottan nő a világ népessége, illetve a világszegénység, miközben az EU befogadóképessége limitált. Létezik egy küszöbérték, amely felett már a szociális rendszer összeomlása, az integráció lehetetlensége és a kulturális konfliktusok kirobbanása szinte bizonyosra vehető.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,604
Tagok
615,950
Legújabb tagunk
Fanni011
Oldal tetejére