Hírek Orbánt tényleg kizavarták az uniós csúcsról

Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt.

Élesen bírálta Orbán Viktort Emmanuel Macron pénteki sajtótájékoztatóján, írja a hvg.hu. A francia államfő nem amiatt kritizálta a magyar miniszterelnököt, mert távozott a teremből az Ukrajna csatlakozási tárgyalásáról szóló döntés alatt, hanem arról beszélt, hogy a tartózkodásra korábban is volt már példa – Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején –, de a volt német kancellár nem hagyta el a termet.

Macron elmondta azt is, hogy miután nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort az ülésen, többek – egyebek mellett Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – közös döntése alapján végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy Orbán Viktor lépjen ki a teremből.

A francia államfő szerint győzelmet hirdeteni nem lehet, de azt előremutatónak nevezte, hogy az ország képviseletében Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot. Hozzátette: tiszteletben tartották Magyarország álláspontját az ülésen, de ez a tisztelet felelősséggel jár, így azt várja el a magyar miniszterelnöktől, hogy a következő hónapokban „vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon és ne ejtse túszul a folyamatot”.

A költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt keményebb szavakat fogalmazott meg Orbánnal szemben: Macron ugyanis„tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg.

--------------------
Európai Uniónak hívjunk magunkat, és mindannyiunk számára kötelesség, hogy a közös munka szellemiségében szövetkezzünk

– fogalmazott Olaf Scholz német kancellár az EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján Brüsszelben, amikor arról kérdezték, hogyan állt elő az ötlettel, hogy Orbán Viktort kérjék távozásra a teremből, amikor a többi 26 tagállam épp arról szavaz, hogy megkezdjék Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat.

1702661478813.jpeg
 
Nahát!? Most decemberben regisztráltál és mar így ismered a ch-t? Vagy előzőleg már párszor kitiltottak ezért más néven?
igen, egyszerü irányított keresés és megvan a jellemzésed:
- őrnagyként két gyerekkel 4 év után (később alezredesként) nem kaptam lakást
- a helyi nyugdijas klubnak nyelvtanfolyamot tartottam, a tanulóknak pedig korrepetációt. Lehet, nem nagy eredmény, de én annak tartom

......
 
  1. Bosznia és Hercegovina: Az ENSZ jelen volt Bosznia és Hercegovinában a 90-es évekbeli boszniai háború után.
    A békefenntartó erők stabilizációra és újjáépítési támogatásra törekedtek.
Jelen volt? Bárcsak ennyi lett volna, de ennél azért többet is tett!
Srebrenica - mond valamit?
Az ensz begyűjtötte Boszniában a bosnyákokat egy "biztonságos övezetbe", majd mentve a saját irháját átadta őket a szerbeknek , akik azután a férfiakat egytől-egyig, kiskamasztól az aggastyánig kivétel nélkül mind kivégeztek.
 
Visszahivatkozas folyamatosan a budapesti szerzodesre van.
Miert nem beszelunk a minszki megallapodasokrol!
A Budapesti Memorandum a Biztonsági Garanciákról 1994 decemberében került aláírásra Oroszország, az Egyesült Államok és a Egyesült Királyság részvételével.
Ez a megállapodás Ukrajna nukleáris leszerelésére vonatkozott, amely korábban rendelkezett atomfegyverekkel.
Cserébe az ukrán beleegyezésért a nukleáris leszereléshez a résztvevők biztonsági garanciákat adtak Ukrajna területi integritása és függetlensége tekintetében.

A Budapesti Memorandum kifejezetten rögzítette, hogy a résztvevők nem alkalmaznak és nem fenyegetnek erőszakot Ukrajna területi integritása vagy politikai függetlensége ellen.

A 2014-es események, különösen a Krím orosz annektálása kapcsán azonban vita alakult ki arról, hogy a megállapodás hatékonyan érvényesült-e, és elégséges volt-e Ukrajna területi integritásának védelmére.

Néhány kritikus szerint az események 2014 után azt sugallják, hogy a biztonsági garanciák nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megvédjék Ukrajnát külső fenyegetésektől.

2014 Február 17-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa Oroszország kezdeményezésére egyhangú határozatban üdvözölte az intézkedéscsomagot és a nyilatkozatot is.
Egyhangu határozat mit is jelent?
Kik a BT tagjai akik udvozoltek a hatarozatot?
Azok akik most ...ehhhh

Ne legyunk már annyira naivak, hogy elhisszuk azt a sok suletlenséget, ami a sajtoban elhangzok politikusok nyilatkozataiban!
A minszki megallapodasokat ukrajna az elso pillanattol nem vette komolyan!
Olyan dolgokra kotelezte - amit a tárgyalások alatt vállaltak - ami számukra elfogadhatatlan volt!
A normandiai negyek hiaba ultek ossze, kiev teljes ellenorzest kovetelt a donbasszban!
Bár vállalta a megallapodasokban a terulet kulonleges statuszanak biztositasat, ezt soha nem vette komolyan!
Bár vállalta a megallapodasokban a tuzszunetet, de ennek ellenére folytatta a hadviselést.
...és lehetne sorolni!

Oroszorszag lepese agresszio volt, amit a vilag joggal itel el.
Viszont kerdeses, hogy ez az agresszio akkor is bekovetkezett volna, ha a minszki megállapőodasok megvalosulnak!

A budapesti megallapodas ahol biztonsagi garanciakat nyujtottak ukrajnanak megszuletett, de korabban volt a nyugatnak és a NATO-nak egy vállalása, ami szonten nem igazan valosult meg!
A berlini fal lebontasakor - és errol ma már a vaéodi dokumentumok is elérhetok - Gorbacsov vállalta, hogy nem akadalyozza meg. Cserebe a nyugat vállalta, hogy a NATO keleti iranyba egy centivel sem terjeszkedik.
Megvalosultak ezek a vallalások?
A berlini fal leomlasa az igen, a nyugat vallalasai nem!

Szoval messze nem annyira egyertelmu a kép, mint ahogy azt probaljak a lelkes hurazok beallitani!
Oroszorszag agresszorként viselkedik, ukrajna már nyugdijat sem tud fizetni annyira kifutott a pénzébol, a nyugat pedig elesett rengeteg olyan alapanyagtol, ami nelkulozhetetlen!

Ki járt jol?
Ki járt rosszul?

Belekeveredtunk egy olyan helyzetbe, aminek nincs pozitiv megoldasa!

Ajánlom, hogy tekintsük át a helyzetet időrendi sorrendben.

csm_ukraine_zeitleiste_deutschlandradio_7c8638ede9.jpg

Teljesen világos, hogy Oroszország nem akarta elfogadni, hogy a szomszédságában egy Europa barát ország létezzen,
és masszívan beleszolt az Ukrán belpolitikában.

A NATO az nem egy szomszédos állam, hanem a kis államok biztonságát szolgáló katonai szövetség külföldi agresszió esetén.
- Oroszország a Szovjetunió szétesése után nem volt hajlandó a tagállamait az önállóságba elengedni és számos háborút folytatott az egység visszaállításához.
- Törökország ősidők óta NATO tag, Oroszország szomszédja
- hogy emiatt nem kell tartania Oroszországnak, azt látjuk, hiszen az orosz tengeri és katonai flotta a Boszporuszon keresztül közlekedik
- Ukrajna akkor kezdett a NATO felé érdeklődni amikor joggal veszélyben érezte magát
- Kalinyingrád Europa szívében, egy atomfegyverekkel, tengeri flottával rendelkező Orosz katonai bázis.
- Kalinyingrád közelebb van Berlinhez, vagy Varsóhoz mint Kiev Moszkvától,

Teljesen erkölcstelenek azok a látszólagos-érvek, hogy Ukrajna a "földön van, még nyugdíjat sem tud fizetni" ezért fel kell adni, oda kell adni Putyinnak!
Hát nem, mert ha Ukrajna elesik akkor Moldávia és Magyarország lesz a következő lépés.
 
Jelen volt? Bárcsak ennyi lett volna, de ennél azért többet is tett!
Srebrenica - mond valamit?
Az ensz begyűjtötte Boszniában a bosnyákokat egy "biztonságos övezetbe", majd mentve a saját irháját átadta őket a szerbeknek , akik azután a férfiakat egytől-egyig, kiskamasztól az aggastyánig kivétel nélkül mind kivégeztek.

Még jó, hogy nem az ENSZ-csapatokat teszed teljes mértékben felelőssé a tömegmészárlás miatt!!

A srebrenicai ENSZ-csapatok felelősségét később intenzíven vizsgálták, és kiderült, hogy különböző szinteken voltak figyelmen kívül hagyások és hibák.
A vizsgálatok megállapították, hogy az ENSZ csapatai nem reagáltak megfelelően a fenyegetésre, nem tettek kellő intézkedéseket a civilek védelmére,
sőt egyes esetekben még a boszniai muszlim védők leszereléséhez is hozzájárultak.

Az ENSZ-erők azonban sok szempontból korlátozva voltak, és korlátozott erőforrásokkal rendelkeztek küldetésük végrehajtásához.
Ezeknek a csapatoknak a feladata volt a „biztonságos terület” védelme, de ez a gyakorlatban nehézkes volt, mert nem rendelkeztek elegendő erőforrással, felhatalmazással.

Az 1995. júliusi srebrenicai mészárlás során a Ratko Mladić tábornok parancsnoksága alatt álló boszniai szerb csapatok az ENSZ-csapatok jelenléte ellenére is elfoglalhatták a várost.
 
Utoljára módosítva:
Teljesen erkölcstelenek azok a látszólagos-érvek, hogy Ukrajna a "földön van, még nyugdíjat sem tud fizetni" ezért fel kell adni, oda kell adni Putyinnak!
Hát nem, mert ha Ukrajna elesik akkor Moldávia és Magyarország lesz a következő lépés.
VFeled tényleg nem érdemes vitazni, mert nem velem vitazol, hanem azzal, ami a fejedben megfogalmazodik, hogy nekem ezt kéne mondani, és arra válaszolsz!

Senki nem irt ilyet - én legalabb is nem!!!! - hogy azert oda kellene adni Putyinnak!!!!!!!
Tényeket soroltam!
Ukrajna az utobbi években teljesen eladosodott!

Amikor a franciak és a németek - a normandiai negyek, mivel természetesen kiegészultek az ukran és orosz fellel - kotott egy megqaallapodast, az pont ezt a helyzetet szerette volna megelozni!

El akartak kerulni azt a vilagmneretu kaoszt, amit oroszorszag agresszioja okozna!

Ujra felteszem a kerdest!
Kinek jo ami van?
Egyedul azoknak az elvakult hejaknak, akik oroszorszagban ma is a "gonosz birodalmat" katjak!
Azoknak, akik a haszonelvezoi lesznek egy megallapodas utan az ukran "ujjaepitesnek" vagy mondhatnam ugy is hogy gazdasagi gyarmatositasanak!
 
Semmi meglepő nincs abban, hogy az ország anyagi helyzete nincs rendjén, ha a világ egyik legnagyobb atomhatalma öt el akarja törölni a föld felszinéröl.
Nyilván az "eladósodással" valamit mondani akartál, egész idö alatt az orosz álláspontot támogattad.

Amikor a franciak és a németek - a normandiai negyek, mivel természetesen kiegészultek az ukran és orosz fellel - kotott egy megqaallapodast, az pont ezt a helyzetet szerette volna megelozni!

El akartak kerulni azt a vilagmneretu kaoszt, amit oroszorszag agresszioja okozna!

Ujra felteszem a kerdest!
Kinek jo ami van?
Egyedul azoknak az elvakult hejaknak, akik oroszorszagban ma is a "gonosz birodalmat" katjak!
Azoknak, akik a haszonelvezoi lesznek egy megallapodas utan az ukran "ujjaepitesnek" vagy mondhatnam ugy is hogy gazdasagi gyarmatositasanak!

Magától érthetödö kérdésekre ne pazaroljuk az idönket.

Nyilván senkinek nem jó ami van,
de ha Putyint nem állítjuk meg akkor a világnak nagyon rossz lesz és
a Putyinhoz hasonló diktátorok felhatalmazva fogják érezni magukat további erőszakos területfoglalásokra.
 
Még jó, hogy nem az ENSZ-csapatokat teszed teljes mértékben felelőssé a tömegmészárlás miatt!!

A srebrenicai ENSZ-csapatok felelősségét később intenzíven vizsgálták, és kiderült, hogy különböző szinteken voltak figyelmen kívül hagyások és hibák.
A vizsgálatok megállapították, hogy az ENSZ csapatai nem reagáltak megfelelően a fenyegetésre, nem tettek kellő intézkedéseket a civilek védelmére,
sőt egyes esetekben még a boszniai muszlim védők leszereléséhez is hozzájárultak.

Az ENSZ-erők azonban sok szempontból korlátozva voltak, és korlátozott erőforrásokkal rendelkeztek küldetésük végrehajtásához.
Ezeknek a csapatoknak a feladata volt a „biztonságos terület” védelme, de ez a gyakorlatban nehézkes volt, mert nem rendelkeztek elegendő erőforrással, felhatalmazással.

Az 1995. júliusi srebrenicai mészárlás során a Ratko Mladić tábornok parancsnoksága alatt álló boszniai szerb csapatok az ENSZ-csapatok jelenléte ellenére is elfoglalhatták a várost.
Nem én, Ernő, hanem a túlélők!
Ha az Ensz nem hitegeti őket, hogy a védelmükben nem érheti őket baj, hanem megmondja nyíltan, hogy meneküljenek, mert ők csak egy semmivel felruházott díszletként vannak oda kihelyezve, akkor az a tömegmészárlás be sem következett volna.
 
Azt tegyük hozzá, hogy a jelen levö holland kontingens helyi parancsnoka megérezte a gondot, s jelentette azt. Majd amikor az események végképp elfajultak, akkor a holland kontingensnek kategorikusan megtiltották parancsban a beavatkozást.
Valakinek ez szolgálta az érdekeit.
 
Ujra felteszem a kerdest!
Kinek jo ami van?
Evidens a válasz .... hiszen mindenki tudja miért volt az ukrán gázipari cég, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja Joe Biden fia. Világos, hogy most miért lehet jó áron eladni az USA -ban kitermelt gázt az európaiaknak, az USA -ban gyártott fegyverekért is sorban állnak. Az európaiak versengenek, hogy amerikai támaszpontok létesüljenek náluk.
 
A berlini fal lebontasakor - és errol ma már a vaéodi dokumentumok is elérhetok - Gorbacsov vállalta, hogy nem akadalyozza meg. Cserebe a nyugat vállalta, hogy a NATO keleti iranyba egy centivel sem terjeszkedik.
Megvalosultak ezek a vallalások?
A berlini fal leomlasa az igen, a nyugat vallalasai nem!
Gorbacsov egy szoc tabor vezetoje volt sok sok orszaggal es nyilatkozott es targyalt es meg szerencse ver nelkul sikerult szetesni a nagy szovjet birodalomnak.
Ugyan mikor szabad fuggetlen allamok letre jottek es dontottek sajat sorsukrol hogyan tovabb.
Lehet te szivesebben valasztottad volna az orosz tabort de hat a tobbiek nem igy dontottek.
 
Bocs, de nem irtam ilyet :)
Ami viszont tény, hogy Gorbacsov jozan itelokepességének volt koszonheto, hogy veget ért - érhetett - az a vilag!
Has Ő egy Putyin tipusu vezeto, akkor akár vikagégés is lehetett volna belole.
Az pedig egy tény, hogy a nyugati és amerikai vezetok akkor eleg sokmindent megigertek a békés átmenetért, amibol ma már semmi nem maradt!
 
Visszahivatkozas folyamatosan a budapesti szerzodesre van.
Miert nem beszelunk a minszki megallapodasokrol!
Mert talan, ahogy te is írod, 10 evvel megelőzte a többit es ez volt sz első...
2014 Február 17-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa Oroszország kezdeményezésére egyhangú határozatban üdvözölte az intézkedéscsomagot és a nyilatkozatot is.
Egyhangu határozat mit is jelent?
Kik a BT tagjai akik udvozoltek a hatarozatot?
Azok akik most ...ehhhh

Ne legyunk már annyira naivak, hogy elhisszuk azt a sok suletlenséget, ami a sajtoban elhangzok politikusok nyilatkozataiban!
A minszki megallapodasokat ukrajna az elso pillanattol nem vette komolyan!
És az oroszok? (Pl. vonjak ki az idegen orszag nehezfegyverzetét Ukrajna területéről...)
Olyan dolgokra kotelezte - amit a tárgyalások alatt vállaltak - ami számukra elfogadhatatlan volt!
A normandiai negyek hiaba ultek ossze, kiev teljes ellenorzest kovetelt a donbasszban!
Bár vállalta a megallapodasokban a terulet kulonleges statuszanak biztositasat, ezt soha nem vette komolyan!
Miutan az orosz fegyverzetból semmit sem vittek vissza Oroszorszagba. Ez talan azért árnyaltabbá teszi a keper.
Bár vállalta a megallapodasokban a tuzszunetet, de ennek ellenére folytatta a hadviselést.
Ezek szerint igaz, amit az oroszok a mai napig tagadnak. (Hadviseles=háború.)
...és lehetne sorolni!

Oroszorszag lepese agresszio volt, amit a vilag joggal itel el.
Viszont kerdeses, hogy ez az agresszio akkor is bekovetkezett volna, ha a minszki megállapőodasok megvalosulnak!
Most meg szerintem te vagy naív.
A budapesti megallapodas ahol biztonsagi garanciakat nyujtottak ukrajnanak megszuletett, de korabban volt a nyugatnak és a NATO-nak egy vállalása, ami szonten nem igazan valosult meg!
A berlini fal lebontasakor - és errol ma már a vaéodi dokumentumok is elérhetok - Gorbacsov vállalta, hogy nem akadalyozza meg. Cserebe a nyugat vállalta, hogy a NATO keleti iranyba egy centivel sem terjeszkedik.
Valami konkretabbat lecci! Szoban vallalta az akkori NATO vezetes, hogy at orosz kivonulas utan a volt NDK területere nem telepitenek NATO egysegeket.. Ennyi, de ezt is az azóta megszűnt Szovjetunio vezetőjenek igertek, nem az oroszoknak. Miert is nem pattogtak a balti allamok csatlakozasakor ha tenyleg kenne ilyen dokumentum?
Megvalosultak ezek a vallalások?
Akkor meg egyszer: milyen konkret dokumentumok? ( A Budapesti memorandum legalabb az.)
A berlini fal leomlasa az igen, a nyugat vallalasai nem!
Mit is vállalt a nyugat?
Szoval messze nem annyira egyertelmu a kép, mint ahogy azt probaljak a lelkes hurazok beallitani!
Oroszorszag agresszorként viselkedik, ukrajna már nyugdijat sem tud fizetni
Na ezt pl. mire alapozod? Van néhany Ukrajnaban elő nyujgdijas ismerősöm es eddig mindegyikük megkapta időben. Teny, hogy a felégetett gabonamezők miatt sok penz nem folyt be az ukran költsegvetesbe, de eddig hitelkepesnek tartjak az orszagot. Eleg talan arra utalnom, hogy naluk mar akkor 10% alatt volt az inflacio, amikr nálunk meg 15% felett állt. Igaz az ó szomszédsagukban nincs haboru (Bár bekegondolva a mi szomszédsagunkban sincs csak specialis katonai művelet, csak akkor miert is van honapok ota nálunk haborus vesthelyzet?)
annyira kifutott a pénzébol, a nyugat pedig elesett rengeteg olyan alapanyagtol, ami nelkulozhetetlen!

Ki járt jol?
Nagyjabol senki.
Ki járt rosszul?
Nagyjaból mindenki.
Belekeveredtunk egy olyan helyzetbe, aminek nincs pozitiv megoldasa!
Ez nem egy zéró összegű jatek es valaki(k) nagyot fog(nak) vesziteni.
Ha az oroszok nagyhatalmi törekveseit hagyjak, akkor nyilvan a nyugat lesz az és kamatostul fog fizetni, hogy nem allitotta meg meg 2008-ban a gruz invazional. De ezt (a megállítást) vagy közvetlenül teszi, ami vilaghaboru, vagy Ukrajna tamogatásán keresztül.
igen, egyszerü irányított keresés és megvan a jellemzésed:
- őrnagyként két gyerekkel 4 év után (később alezredesként) nem kaptam lakást
- a helyi nyugdijas klubnak nyelvtanfolyamot tartottam, a tanulóknak pedig korrepetációt. Lehet, nem nagy eredmény, de én annak tartom

......
Nem latom az összefüggést a jellemzesm es a kerdesem között.
Amúgy nem titok, 2005 óta vagyok ch tag és a szabályzat egy részét en írtam, mint az sem titok higy egyenruhás voltam, bar ehhez a témához annak semmi köze.
 
Utoljára módosítva:
Azt tegyük hozzá, hogy a jelen levö holland kontingens helyi parancsnoka megérezte a gondot, s jelentette azt. Majd amikor az események végképp elfajultak, akkor a holland kontingensnek kategorikusan megtiltották parancsban a beavatkozást.
Valakinek ez szolgálta az érdekeit.
Hagyjuk az összeesküvéselméleteket!
Látjuk, hogy még néhány honapja is megtörtént, hogy egy tucat magyar UN-KFOR katonát is összevertek a Szerbek Koszovó északi részén.

Beszéljünk talán az erőviszonyokról.
Hány békefenntartó áll szemben a Szerbekkel szemben?
Azért ugy 8000 embert lelövöldözni kézi fegyverrel az nem kis munka.
Az UN katonáknak semmi esélyük nem volt az elszánt fanatistákkal szemben, csak a halottak számát növelték volna.

Undoritó ez a "valaki érdekét szolgálta" megjegyzés, hiszen tudjuk, hogy 28 nemzet katonái szolgálnak ott és ebből 8 nem is NATO tagállam.

Nincs itt semmi féle eltussolás:
"A bíróság megállapította, hogy Hollandia bűnrészes a srebrenicai mészárlásban. Egy fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Hollandia egyetemlegesen felelős 350 ember haláláért."

"A holland védelmi miniszter 2016-ban elismerte, hogy a kék sisakokat „megfelelő előkészítés nélkül” küldték Boszniába. Ez „lehetetlen körülmények között irreális küldetés” volt."
"A boszniai hadműveletben részt vett 206 volt békefenntartó saját kárpótlását követeli a holland kormánytól."
 
Evidens a válasz .... hiszen mindenki tudja miért volt az ukrán gázipari cég, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja Joe Biden fia. Világos, hogy most miért lehet jó áron eladni az USA -ban kitermelt gázt az európaiaknak, az USA -ban gyártott fegyverekért is sorban állnak. Az európaiak versengenek, hogy amerikai támaszpontok létesüljenek náluk.

Már megint összefüggés nélküli kijelentéseket teszel amit csupán a te fejedben levő "evidens" szóval akarsz összekapcsolni.

Te már annyi módon próbáltad Ukrajna megtámadását legalizálni, most is butaságokat mondasz.

A palagáz-kitermelést, az Európai országok NATO-kiadásának a megnövelését stb. nem Joe Biden találta ki és forszírozta hanem az elődje Donald Trump. :)
 
"Evidens" a kedvenc szava.
A Megafonnál intellektuális csiszolást is kapnak...:D
 
Bocs, de nem irtam ilyet :)
Ami viszont tény, hogy Gorbacsov jozan itelokepességének volt koszonheto, hogy veget ért - érhetett - az a vilag!
Has Ő egy Putyin tipusu vezeto, akkor akár vikagégés is lehetett volna belole.
Az pedig egy tény, hogy a nyugati és amerikai vezetok akkor eleg sokmindent megigertek a békés átmenetért, amibol ma már semmi nem maradt!

Gorbacsovot nem a szentlélek szállta meg, hanem egyszerűen realista volt, az ország csődbe került a nagy fegyverkezés miatt.
De nem csak ök, hanem az egész szocialista tábor. Ne tévesszen meg, hogy a magyarok egy kicsit jobban éltek, ez a leszerelési taktika része volt.

Magyarország 1999 óta NATO tag,
ennek a 20 éves évfordulójára lett Orbán Trump által meghívva, és negyed ora alatt el is adott neki a "meltartó-mágnás" egy milliárd dollárért rakétákat.

A Balti államok 2004-ben léptek be a NATO-ba, 22 évvel Ukrajna megtámadása elött.

Hangsúlyozom
nem a NATO ment keletre, hanem a keleti államok kérték a felvételüket a NATO-ba és ezek egészen biztosan nem ígértek Gorbacsovnak az ellenkezőjét.
Tessék kérem megnézni ezt a rövid filmet, olyan keleti országok léptek be egymás után a NATO-ba akiknek volt már tapasztalatuk Orosz megszállással.
Ukrajna megszállása csak növeli a kiszámíthatatlan Oroszországtól való félelemet.

Te mondod ugye hogy mi a hazugság?
Mert Codice azt mondja
Nem is érvelhet mert azonnal kizárod TE.
Rögtön kap egy spam miatti kitiltást ami ugye csupán alibi indok.
Ne most ugye ez az üzenet is azonnal kitiltást von magára
15 percen belől látom
Arpado is csupán azt írta:
Nem beszélhet codoce?
És ezt sem bírtad elviselni
Lett ez:
Csatolás megtekintése 1973612
Nem bírsz te semmit elviselni
Ami nem egyezik a TE elgondolásoddal.
Ki volt ilyen nagy hatalmú diktátort a történelemben?
A legutolsót az iraki háború után dőlt meg.
Neve nem is jut eszembe, de bajusza annak is volt.
Mint annak ifején az oroszoknál (szt) vele párhuzamosan (hr)
Melyik volt kicsi és tömzsi?
Ma van belőle diktátorból több is.
Van Orbán
Az üzenetem után mi nem tetsző lesz ismét lesz egy hamis indoklásos

Csatolás megtekintése 1973612

Codice is ezt kapta, nem is terjesztett semmit hamisan
Ki mondta rá hogy hamis?
Csupán Mta
Pedig csak más, neked nem tetsző véleményen volt.
Csatolás megtekintése 1973614Csatolás megtekintése 1973615
Én nem olvastam mindent ettől a Codice-töl de amit olvastam azt rögtön megtaláltam az orosz propagandát terjesztő internetoldalakon.

A probléma az, hogy ezek a propagandisták invázió szerűen, tömegével támadják meg a fórumokat, nem reagálnak érvekre, céljuk a tiszteséges kommunikáció megakadályozása.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,221
Üzenet
4,818,942
Tagok
616,688
Legújabb tagunk
Jancsikné Kata
Oldal tetejére