Hírek Pár hónappal a versenyek után máris borzasztóan néztek ki a medálok, de a NOB kicseréli annak, aki kéri.

Pár hónappal a versenyek után máris borzasztóan néztek ki a medálok, de a NOB kicseréli annak, aki kéri.

Egy olimpiai érem mögött rengeteg munka és hatalmas teljesítmény áll minden esetben. Az ötkarikás játékok minden sportoló életében központi szerepet játszanak, milliók vágynak arra, hogy csupán rajthoz állhassanak, de a dobogós helyezés csak kevesek kiváltsága. Ilyen értelemben nem is igazán számít, hogy néz ki maga az érem, de azért a szervezők mindig igyekeznek valami szépet alkotni, ami ráadásul a rendező városra és országra is utal. A tavalyi párizsi játékokon kiosztott medálokba például az Eiffel-torony vasdarabkáit foglalták bele.

Csakhogy már hetekkel az első érmek átadása előtt bukkantak fel olyan fotók a neten, amelyeken a sportolók megmutatták, milyen ramaty állapotba került hőn dédelgetett ötkarikás álmuk tárgyi megtestesítője. Foltosak lettek az érmek, mintha csak hámlani vagy kopni kezdtek volna. Azóta pedig már száznál is több kiválóság használta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által felajánlott lehetőséget, és küldte vissza az ereklyét, hogy kapjon helyette egy hibátlan példányt.

Elég látványos az olimpiai bronzérmes úszó, Yohann Ndoye-Brouard fotója:​

A La Lettre című francia lap az okát is megírta a jelenségnek. Arról számoltak be ugyanis, hogy a bevonat készítéséhez korábban használt vegyületet, a króm-trioxidot leváltották annak mérgező mivolta miatt, az újabb vegyület pedig úgy fest, nem bizonyul eléggé tartósnak. A brazil tornász, Rebeca Andrade például arról is panaszkodott, hiába nyert Párizsban mindjárt négy érmet (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz), nem tudja őket egyszerre a nyakába akasztani, mert összekarcolják egymást.
Az mindenesetre a sportolókon múlik, hogy kicseréltetik-e a nemzetközi szövetséggel a megkopott érmet, vagy a külsőségek helyett inkább az számít nekik, hogy konkrétan azt a példányt őrizzék meg, amit ott és akkor a nyakukba akasztottak, még ha az történetesen elég viharvert is.

1736995713777.jpeg
 
A magyarázod...de, minek?
Mert nem lehet, hogy a haladó nyugaton az olimpiának látszó rendezvényen adott bronzról az mondjuk, mint valaki:elqrtuk! Ennyi. Ahogy megszoktuk (mindenhol is) ha eléggé sokat magyarázzák a dolgot, sok igaz, de a tényt nem érintő okosságokkal, akkor egyrészt a végén senki nem fogja tudni a nagyívű és magas eszmefuttatások után, hogy miről is van szó, plusz meg lehet mutatni, hogy a sok elmaradott károgó mennyire nem ért hozzá.
 
Mert nem lehet, hogy a haladó nyugaton az olimpiának látszó rendezvényen adott bronzról az mondjuk, mint valaki:elqrtuk! Ennyi. Ahogy megszoktuk (mindenhol is) ha eléggé sokat magyarázzák a dolgot, sok igaz, de a tényt nem érintő okosságokkal, akkor egyrészt a végén senki nem fogja tudni a nagyívű és magas eszmefuttatások után, hogy miről is van szó, plusz meg lehet mutatni, hogy a sok elmaradott károgó mennyire nem ért hozzá.
Nálad a pont!!!
 
N e m é r d e k e s !!!
Rossz vagy hanyag munkát végeztek!!!
Nem kell magyarázni.

Ja most már értem miért álltál bele ebbe a hírbe. Azért mert a magyar média felkapta ezt a Mekk Elek munkát és rosszul esik számodra hogy a dicső nyugat is képes hibázni....
Inkább a pénzt kellene gyűjtögetned mert a szíreket ki kell stafirungozni...
Mert németország nem tud mit kezdeni a sok orvossal...
(ennyit az olimpiai érmekről..)
Akkor szóltam bele a témában amikor számos hozzászóló hiányolta az aranyat a bronzéremből. :)

A hozzászólásaimból csak tanulhatnál kedves setni, mert sok információt közöltem.
 
Valaki felvetette, hogy az ötvözés egy régi tudomány, miért nem alkalmazták az olimpiai érem készítésénél.

Több évtizede is van, már nem emlékszem a dátumra de én láttam már az Eiffeltornyot pirosra festve.

Igen, mert az Eiffel-tornyot és a Magyar hidakat is történelmileg miniummal (ólom(II,IV)-oxid, Pb₃O₄) festették, hogy megvédjék a rozsdától.
A minium sokáig hatékony korrózióvédelem volt a vasszerkezetek számára.
A magas toxicitása miatt a mínium ipari felhasználását ma már erősen korlátozzák, és környezetbarátabb alternatívákkal váltották fel.

Ma az Eiffel-tornyot hétévente festik át - egy speciális, ólommentes, vasoxid-alapú rozsdavédő festékkel.
A jelenlegi szín egy speciális Eiffel-torony barna („Brun Tour Eiffel”), amelyet három különböző árnyalatban alkalmaznak.

A megrozsdásodott bronzérmeket egy kopásállóbb védő réteggel fogják bevonni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András
littlejoe wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék jónéhány fantasztikus könyvet feltenni mp3-ban,hogy a Canadahun felhasználóinak minnél egyszerűbben elérhetők legyenek.Mit javasolnál?
Köszönöm... :)
Peet8107 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta. Szeretnék én is hozzáférni a legális ebook-hoz de nem találom azt a topicot
Előre is köszönöm
alcsút wrote on Jaszladany's profile.
A nejem miatt köszönettel jövök.

Statisztikák

Témák
38,549
Üzenet
4,903,362
Tagok
621,760
Legújabb tagunk
Fevi79
Oldal tetejére