Aa dehogy. Most futottam ossze az Oreggel a Yonge streeten. Szabira megy. Aszonta, hogy nem lesz vizozon mer az elozo se valt be, ugyhogy valami mast gondol ki helyette.
Lehet, hogy csak siman leisszuk magunkat.
Pro Darwin
- Téma inditó Ernoe
- Kezdés dátuma
- Státusza
Lehet, hogy csak siman leisszuk magunkat.
Erre emelem a poharam. :222:
Vazze harom napja razom azt a rohatt ketchupot es meg mindig nem birja lecsalni a jovedelem adomat...
Aham ernoe, remek elgondolás biztos nobel díjat is fogsz kapni érte egyszer, de addig is visszatérhetünk arra a részre hogy az elképzelésed fizikai képtelenség?
Egyébként most nézd meg mennyire jó fej vagyok veled még ettől függetlenül is azt mondom hogy te vagy az ernoe, te biztos jobban tudod úgyhogy kérlek kezd el sorolni a példákat a DNS szintű spontán előálló kódrendszerekre a természetben.
Mint azt kifejtetted minden anyag "ugyan azon a lejtőn gurul le" igaz? A DNS olyan törvényszerűsége a anyagnak amibe minden magára hagyott anyag el fog jutni, mert az a természetes hogy ilyen komplex formába rendezzék önmagukat és a környezetüket.
Na kérlek, akkor kezd el sorolni nekem erre a példákat mert (lehetséges hogy az alul képzettségem miatt) de úgy tudom a DNS kb az egyetlen ilyen komplexitású dolog ami létezik az ember által ismert világegyetemben.
Jászladány: Azt pedig nem értem, miért bizonyítja az evolúciót az, hogy sok állat tud úszni. A tyúk pl. nem tud. Ilyenkor mi van? Pedig egy sor szárnyas "rokona" van, aki tud. Ő miért felejtett el úszni, holott nyilván "közös őse" van a kacsával, a hattyúval meg a többiekkel? Az elefánt pedig még csak nem is áll olyan szoros "rokonságban" mondjuk a kutyával, mint a tyúk a víziszárnyasokkal. Akkor mit bizonyít ez?
-
Ernoe: Kedves Jászladány az emlösállatok és a hüllök fejlödés már több mint 300 millio éve elvált egymástol. Az egyik a synapsids, a másik a sauropsids ágbol kerültek ki.
-
A tyuknak a lába és a magasan levö sulypont nem engedi meg az uszást. Azonkivül az also tollak rögtön vizessek lesznek. Az egyik füben él és nyujtogatni kell a nyakát, hogy valamit lásson a kacsa meg az élete legnagyobb részét vizben éli le, és aprobb halakat is leszürcsöl.
-
Jászladány: Az úszás semmiféle leszármazást nem bizonyít, sokkal inkább egy ID tervezésére utal, aki sok állatot úgy teremtett meg, hogy úszni tudjon, különösen azokat, akik vándorolnak, vízközelben élnek, abból táplálkoznak, vagy szeretik azzal hűteni magukat, tehát szükségük van erre a képességre.
-
Oh mily kedves az ID-töl, hogy tudja, hogy mit szeretünk. Csak azt csodálom, hogy bennünket nem rögtön az iroasztalunkkal hozott a világra hanem mamutok után küldött furkosbottal.
-
Azt mondod evolutio nem tud egy állatfajbol egy másikat csinálni és hogy van ez az ID-vel? Gondolod ha imádkozom a tyukomért akkor változtat az ID az eredeti tervén? A mi kacsáinkat többnyire tyukok keltik ki.
-
Jászladány:Ha szerinted az úszás közös őst bizonyít, miért nem tud repülni is minden állat?
-
Természetesen vannak emlösök is akik repülni tudnak. A repülés lehetöségével többször is élt a természet. Igaz vagy tollak vagy ször. Minden emlös szörös, még a bálna is. Természetesen nem azért mert a "teremtö azt jonak látta" .
-
Ernoe: Kedves Jászladány az emlösállatok és a hüllök fejlödés már több mint 300 millio éve elvált egymástol. Az egyik a synapsids, a másik a sauropsids ágbol kerültek ki.
-
A tyuknak a lába és a magasan levö sulypont nem engedi meg az uszást. Azonkivül az also tollak rögtön vizessek lesznek. Az egyik füben él és nyujtogatni kell a nyakát, hogy valamit lásson a kacsa meg az élete legnagyobb részét vizben éli le, és aprobb halakat is leszürcsöl.
-
Jászladány: Az úszás semmiféle leszármazást nem bizonyít, sokkal inkább egy ID tervezésére utal, aki sok állatot úgy teremtett meg, hogy úszni tudjon, különösen azokat, akik vándorolnak, vízközelben élnek, abból táplálkoznak, vagy szeretik azzal hűteni magukat, tehát szükségük van erre a képességre.
-
Oh mily kedves az ID-töl, hogy tudja, hogy mit szeretünk. Csak azt csodálom, hogy bennünket nem rögtön az iroasztalunkkal hozott a világra hanem mamutok után küldött furkosbottal.
-
Azt mondod evolutio nem tud egy állatfajbol egy másikat csinálni és hogy van ez az ID-vel? Gondolod ha imádkozom a tyukomért akkor változtat az ID az eredeti tervén? A mi kacsáinkat többnyire tyukok keltik ki.
-
Jászladány:Ha szerinted az úszás közös őst bizonyít, miért nem tud repülni is minden állat?
-
Természetesen vannak emlösök is akik repülni tudnak. A repülés lehetöségével többször is élt a természet. Igaz vagy tollak vagy ször. Minden emlös szörös, még a bálna is. Természetesen nem azért mert a "teremtö azt jonak látta" .
Ezt állítod Te. Meg Darwin, de neki megbocsátható, mert 150 éve még sok mindent nem tudott, pl. a genetikáról sem. De a világon semmilyen bizonyíték nincs erre az állításra, sőt, a fajok átalakulását a fejletlenebből a fejlettebbe a genetika egyértelműen cáfolja.
Azt, hogy a tyúk miért nem tud úszni, én is tudom. Én azt kérdeztem, ha más állatok esetében az úszást visszavezeted a közös eredetre, a tyúkot ennek alapján hogyan vezeted vissza? A tyúktól mégis csak jobban elvárható lenne az úszás, mint az elefánttól, tekintettel az állítólagos rokonságára a vízimadarakkal.
Látod, hogy belerögzült az elmédbe az evolucionista agymosás? Folyton kevered a dolgokat. Ha nem is íróasztallal teremtettünk, de akár már az első ember is rögtön odaülhetett volna. Ha írni nem is, rajzolni biztos tudott volna.
Senki sem állította, hogy az első emberek mamutok után futkostak, ezt csak az ostoba evolucionista könyvek fantáziaszülte rajzai vizionálják az emberekbe.
Az első kultúrák fejlettebbek voltak, mint a maiak. Az ember intelligenciája inkább tompult, mint fejlődött. Ma is az ókori tudósok felfedezései a tudomány alapkövei.
Nem számít mi kelti ki, kikeltetheti a keltetőgép is. Attól a tyúk még tyúktojásból kel ki, a kacsa meg kacsatojásból. Ez a dolog sosem fog felcserélődni, legfeljebb Te cseréled el a tojásokat.
Az evolúció viszont azt állítja, hogy egy adott faj tojásából egyszercsak egy másik faj kel ki. Sőt, az adott egyed gondol egyet, és elhagyja a tojásrakást, mert neki szülni és szoptatni van kedve. Ne kábítsál engem, késő van már ehhez.
Áruld már el, miért hagyja el egy állat a repülés képességét, amikor azzal tud legjobban táplálékot szerezni, és elmenekülni a ragadozók elöl? Miért preferálta az evolúció a repülési képességét elvesztett állatokat, holott ebből egy állatnak csak hátránya származhatott? Ha már egyszer eljutott az élővilág olyan fajokig, akik repülni tudtak, miért nem csak azok maradtak meg, és fejlődtek tovább megtartva ezt a kétség nélkül igen előnyös képességet?
Jászladány: Áruld már el, miért hagyja el egy állat a repülés képességét, amikor azzal tud legjobban táplálékot szerezni, és elmenekülni a ragadozók elöl? Miért preferálta az evolúció a repülési képességét elvesztett állatokat, holott ebből egy állatnak csak hátránya származhatott? Ha már egyszer eljutott az élővilág olyan fajokig, akik repülni tudtak, miért nem csak azok maradtak meg, és fejlődtek tovább megtartva ezt a kétség nélkül igen előnyös képességet? -
Ernoe: Kedves Jászladány Nem emlékszem, hogy én elveszett repülöképeségekröl beszéltem volna, holott a struc és a házityuk bizonyára ilyen.
-
Itt szeretném megjegyeznem, hogy a repülés egész biztosan egy "felemelö érzés" de borzaszto sok energiába kerül. Ilyen fecsérlést az evolutio nem szivesen csinál. Nézd meg az eredményes állatok, akik már többszáz millio éve változatlanul élnek a földön nem igen "ugrálnak". A krokodil szinte szo szerint megvárja amig az álldozat a szájába masirozik. Mi meg szaladgálunk mint a farkatlan kutya ide-oda a táplálékunk után. A vándormadarakrol nem is beszélve.
-
Jászladány: Az első kultúrák fejlettebbek voltak, mint a maiak. Az ember intelligenciája inkább tompult, mint fejlődött. Ma is az ókori tudósok felfedezései a tudomány alapkövei.
-
Már ne haragudjál de ez egy teljesen megalapozatlan állitás. Megtudnád mondani miben voltak fejlettebbek?
Hol vannak a "fossziliák" amik egy testileg és kulturálisabban fejlettebb embert bizonyitanának?
-
-
-
Esöcsinálo inkák
-
-
Néhány meterologiai szatelit.
-
En ezt nem nevezném butulásnak.
Ernoe: Kedves Jászladány Nem emlékszem, hogy én elveszett repülöképeségekröl beszéltem volna, holott a struc és a házityuk bizonyára ilyen.
-
Itt szeretném megjegyeznem, hogy a repülés egész biztosan egy "felemelö érzés" de borzaszto sok energiába kerül. Ilyen fecsérlést az evolutio nem szivesen csinál. Nézd meg az eredményes állatok, akik már többszáz millio éve változatlanul élnek a földön nem igen "ugrálnak". A krokodil szinte szo szerint megvárja amig az álldozat a szájába masirozik. Mi meg szaladgálunk mint a farkatlan kutya ide-oda a táplálékunk után. A vándormadarakrol nem is beszélve.
-
Jászladány: Az első kultúrák fejlettebbek voltak, mint a maiak. Az ember intelligenciája inkább tompult, mint fejlődött. Ma is az ókori tudósok felfedezései a tudomány alapkövei.
-
Már ne haragudjál de ez egy teljesen megalapozatlan állitás. Megtudnád mondani miben voltak fejlettebbek?
Hol vannak a "fossziliák" amik egy testileg és kulturálisabban fejlettebb embert bizonyitanának?
-
-
-
Esöcsinálo inkák
-
-
Néhány meterologiai szatelit.
-
En ezt nem nevezném butulásnak.
A fosszíliák ernoe? Úgy érted olyanok mint a naprendszerünk komplett létrejöttét tartalmazó Akkád teremtés mítosz ami k.e potom 2-3 ezer évvel íródott? Esetleg a babiloni feljegyzések amelyek hasonló idősek, vagy az inka naptárak és még sorolhatnánk? Néha elfelejtem hogy nem ebben a világban töltöd az életed java részét és fogalmad sincs semmiről ami nem a te képzelt valóságodon kívül zajlik.Jászladány:Az első kultúrák fejlettebbek voltak, mint a maiak. Az ember intelligenciája inkább tompult, mint fejlődött. Ma is az ókori tudósok felfedezései a tudomány alapkövei.
-
Már ne haragudjál de ez egy teljesen megalapozatlan állitás. Megtudnád mondani miben voltak fejlettebbek?
Hol vannak a "fossziliák" amik egy testileg és kulturálisabban fejlettebb embert bizonyitanának?
En ezt nem nevezném butulásnak.
Egyébként lehangoló hogy az evolúcióval sem vagy tisztában:
Az ember új és új tárgyakat kreál a képességei helyettesítésre. Számítógépek számolnak helyettünk, kapszulák védik a testünket helyettünk, más emberek gondolatait tanuljuk a sajátjaink fejlesztése helyett, ruházattal védjük magunkat a hozzászokás helyett de ott vannak a meteorológiai műholdak ahelyett hogy beleszagolnánk a levegőbe és megnéznénk az ég színét.
Ugye akkor a vérvonalunk tönkretétele a természetes szelekció átlépésével még szóba se került mert mindenféle torzszülöttet megmentünk aztán hagyjuk őket szaporodni a társadalmunkban, a táplálék szerzés szintén nem probléma, a szaporodás szintén nem probléma ezzel pedig kiiktattuk azokat a biztosítékokat amik egy faj működőképességéhez és tisztaságához szükségesek.
Legalábbis így tanítja az evolúció és az orvos tudomány.
Már ma figyelemmel kísérhetőek olyan fertőzések amelyek a kezelésként beadott ellenanyagot és antibiotikumot szimplán megeszik mert annyira ellenállóvá váltak. Míg az emberi immunrendszer hála a tablettáknak és az áldott kapitalizmus által kreált "olcsósító" mérgeknek és adalékoknak egyre csökevényesedik.
Újra és újra meglep a szellemi tompaságod ernoe, úgy gondoltam ha valakinek hát neked tudnod kellene mit jelent az az evolúció szempontjából ha a képességeink fejlesztése helyett folyamatosan kisegítő eszközökre támaszkodunk.
Egyébként sikerült már kitalálni valamit arra hogy hogyan kerüli meg az elméleted a fizikai törvényeket? Ugyanis eddig még nem tapasztaltuk hogy a vak hited és a kárörvendéseden kívül lenne valami értelmes is a tarsolyodban. A legutolsó hozzászólásodban pl azt se sikerült felfognod hogy az evolúcióban amit annyira hirdetsz mivel jár a képességeink helyettesítése. Van még valami vagy befejezted mára ön-ön magad égetését?
Karesz28: Úgy érted olyanok mint a naprendszerünk komplett létrejöttét tartalmazó Akkád teremtés mítosz ami k.e potom 2-3 ezer évvel íródott?
-
Ernoe: Kedves Karesz én ugy látom, hogy a mai ismereteink messzemenöen tulszárnyalják, ahogy te találoan nevezed, "mitoszokat" és több bizonyossággal szolgálnak az emberiség számára mint az akkori orakel.
-
Karesz28: Ugye akkor a vérvonalunk tönkretétele a természetes szelekció átlépésével még szóba se került mert mindenféle torzszülöttet megmentünk aztán hagyjuk őket szaporodni a társadalmunkban, a táplálék szerzés szintén nem probléma, a szaporodás szintén nem probléma ezzel pedig kiiktattuk azokat a biztosítékokat amik egy faj működőképességéhez és tisztaságához szükségesek.
Legalábbis így tanítja az evolúció és az orvos tudomány.
-
Ernoe: Ilyen abszurd kicsuszamlásokra nem reagálok.
-
Jászladány: Sok energiába kerül, de akkor is hatékonyabb táplálékszerzés vagy menekülés szempontjából, mint bármely más módszer.
-
Ernoe: Kedves Jászladány, én ugy gondolom ha a világ valoban egy teremtmény lenne és benne az ember az isten képmása akkor megérdemelnénk egy kiscsit jobb sorsot. Egy természeti kataszrofáktol, betegségektöl mentes világot. Legalább anyit, hogy a világ 2/3-nak ne kelljen éhezni, legyen legalább ivovizük, ne haljanak meg a gyereke a születés után, reménykedve tekinthessenek a jövö felé stb.
-
Az evolutioselmélet elfogadása hozzásegithetne bennünket ezeknek a hiányoknak az eredményes leküzdéséhez de amig csak arra várunk, hogy a tulvilágon majd minden megoldodik addig nem fog változni semmi. A teremtö ugy látszik protektionisztikusan uralkodik a fairnesst a sarokba vetve.
-
Jászladány:Azt hiszem, már írtam erről. Gondolj az ókori fizikusokra, matematikusokra, filozófusokra, költőkre, stb. Miben vagyunk mi előrébb, mint ők, akikre ma is épül a kultúránk?
-
Ernoe: Az elödeink természetesen nem voltak buták, kölönben már régen elpusztultak volna az "Isten kertjében". Nem vagyok benne biztos, hogy Noa parancsra épitette a bárkát vagy csak egyszerüen átlátott a szeszélyes öregur gyilkos tervein.
-
-
En nem beszélhetek mindenkinek a nevében de mondhatom, hogy a napjaink embe sokkal több ismerettel rendelkezik mint a korábbi idök tudosai. Archimedes törvénye valoban a mai napig nem veszitett a jelentöségéböl. Csodálatos, hogy 2500 évvel ezelött Demokrit már "atomokrol" beszélt de hogy valaki ne lássa a különbbséget az "oszthatatlan atom" és az atombomba között az furcsa.
-
-
Ernoe: Kedves Karesz én ugy látom, hogy a mai ismereteink messzemenöen tulszárnyalják, ahogy te találoan nevezed, "mitoszokat" és több bizonyossággal szolgálnak az emberiség számára mint az akkori orakel.
-
Karesz28: Ugye akkor a vérvonalunk tönkretétele a természetes szelekció átlépésével még szóba se került mert mindenféle torzszülöttet megmentünk aztán hagyjuk őket szaporodni a társadalmunkban, a táplálék szerzés szintén nem probléma, a szaporodás szintén nem probléma ezzel pedig kiiktattuk azokat a biztosítékokat amik egy faj működőképességéhez és tisztaságához szükségesek.
Legalábbis így tanítja az evolúció és az orvos tudomány.
-
Ernoe: Ilyen abszurd kicsuszamlásokra nem reagálok.
-
Jászladány: Sok energiába kerül, de akkor is hatékonyabb táplálékszerzés vagy menekülés szempontjából, mint bármely más módszer.
-
Ernoe: Kedves Jászladány, én ugy gondolom ha a világ valoban egy teremtmény lenne és benne az ember az isten képmása akkor megérdemelnénk egy kiscsit jobb sorsot. Egy természeti kataszrofáktol, betegségektöl mentes világot. Legalább anyit, hogy a világ 2/3-nak ne kelljen éhezni, legyen legalább ivovizük, ne haljanak meg a gyereke a születés után, reménykedve tekinthessenek a jövö felé stb.
-
Az evolutioselmélet elfogadása hozzásegithetne bennünket ezeknek a hiányoknak az eredményes leküzdéséhez de amig csak arra várunk, hogy a tulvilágon majd minden megoldodik addig nem fog változni semmi. A teremtö ugy látszik protektionisztikusan uralkodik a fairnesst a sarokba vetve.
-
Jászladány:Azt hiszem, már írtam erről. Gondolj az ókori fizikusokra, matematikusokra, filozófusokra, költőkre, stb. Miben vagyunk mi előrébb, mint ők, akikre ma is épül a kultúránk?
-
Ernoe: Az elödeink természetesen nem voltak buták, kölönben már régen elpusztultak volna az "Isten kertjében". Nem vagyok benne biztos, hogy Noa parancsra épitette a bárkát vagy csak egyszerüen átlátott a szeszélyes öregur gyilkos tervein.
-
-
En nem beszélhetek mindenkinek a nevében de mondhatom, hogy a napjaink embe sokkal több ismerettel rendelkezik mint a korábbi idök tudosai. Archimedes törvénye valoban a mai napig nem veszitett a jelentöségéböl. Csodálatos, hogy 2500 évvel ezelött Demokrit már "atomokrol" beszélt de hogy valaki ne lássa a különbbséget az "oszthatatlan atom" és az atombomba között az furcsa.
-
Fasisztoid gondolat menet.
Te már csak tudod kedves ernoe te, aki minden vallásos embert alsóbbrendűként könyvelsz el.
Ha nem lenne ennyi szomorú irónia az elgondolásodban akkor mosolyogtató lenne a dolog, de inkább hagyjuk. Te meg az erkölcs két olyan dolog ami egy lapon nem megemlíthető, köszönöm hogy erre emlékeztetsz, de a feltételezésed visszautasítom. Amit leírtam minden nem képmutató evolúcionista és orvos alá támasztja attól függetlenül hogy te kit fasisztázol le meg kit nem mert egy egyszerű biológiai és orvosi tény.
Ha nem tetszik kedves ernoe akkor a fizikai törvények után a biológiai törvényeket is módosítasd hogy megfeleljen a te képmutató álomvilágodnak, addig viszont ne dobálózz olyan szavakkal amelyek csak a te kretén mivoltodat támasztják alá. Megértésed köszönöm és várom az említett módosításokat a tankönyvekben, enciklopédiákban és a köztudatban.
Shutba mered dobni, rég elavult szemléletedet?
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]2. FEJEZET
[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Afrika és leszármazottai [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]2. FEJEZET
[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Afrika és leszármazottai [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Gyakran hallani azt a mélyértelműnek vélt megállapítást, hogy a tudomány a mi modern eredetmítoszunk. A zsidóknak megvolt a maguk Ádámja és Évája, a suméroknak Marduk és Gilgames, a görögöknek Zeusz és az Olümposzi istenek, a keltáknak a Valhalla. Mi más az evolúció, mondják ezek a nagyokosok, mint az istenek és eposzi hősök mai megfelelője, nem jobb és nem rosszabb, nem igazabb és nem hamisabb náluk. Egy magát kulturális relativizmusnak nevező szalonbölcsesség végletes megfogalmazása szerint a tudomány nem tarthat több igényt az igazságra, mint a törzsi mítoszok, lévén ez a modern nyugati világ törzseinek kedvenc mitológiája. Egyszer egy antropológus kollégám úgy megszorongatott, hogy kénytelen voltam a lehető legsarkosabban megfogalmazni a véleményem. Valami ilyesmit mondtam: Tegyük fel, hogy egy törzs az égre hajított, kiszolgált lopótöknek véli a Holdat, amely csaknem karnyújtásnyira lóg a fák koronája fölött. Tényleg azt állítja Ön, hogy a tudományos igazság - miszerint a Hold hozzávetőleg negyedmillió mérföldre van tőlünk s átmérője egynegyede a Földének - nem igazabb a fenti törzs hiedelménél? "Igen - felelte az antropológus. - Egyszerűen arról van szó, hogy olyan kultúrában nőttünk fel, amely tudományos nézőpontból szemléli a világot. Ôk viszont más világszemléletben nevelkedtek. Egyik világkép sem igazabb a másiknál."
Mutassanak nekem egy kulturális relativistát, és lefogadom, messziről lerí róla az álszentség. A tudomány elveivel egybehangzóan megépített repülőgépek működnek. Fennmaradnak a levegőben, és kívánt úticélunkhoz szállítanak bennünket. Ezzel szemben a törzsi vagy mitológiai célokra épített gépek - amilyenek az egyes őserdők tisztásain emelt és szentként tisztelt ál-gépek vagy Ikarosz viaszszárnyai - nem repülnek. (*)
[/FONT]
Mutassanak nekem egy kulturális relativistát, és lefogadom, messziről lerí róla az álszentség. A tudomány elveivel egybehangzóan megépített repülőgépek működnek. Fennmaradnak a levegőben, és kívánt úticélunkhoz szállítanak bennünket. Ezzel szemben a törzsi vagy mitológiai célokra épített gépek - amilyenek az egyes őserdők tisztásain emelt és szentként tisztelt ál-gépek vagy Ikarosz viaszszárnyai - nem repülnek. (*)
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] (*) Nem először élek ezzel a cáfolattal, és hangsúlyoznom kell, hogy szigorúan azokkal szemben alkalmazom, akik a kollégámhoz hasonlóan gondolkodnak a lopótökökről. Vannak mások is, akik ugyancsak kulturális relativistának vallják magukat, ez azonban zavaró, mert az ő véleményük teljesen méltányos, és az előbbinek szöges ellentéte. Számukra a kulturális relativizmus mindössze annyit jelent, hogy egy kultúrát csak saját kulturális fogalmainak fényében értelmezhetünk. Ezek szerint a hiedelemvilágot is összefüggéseiben kell szemlélnünk. Gyanítom, hogy a kulturális relativizmus utóbbi méltányos változata az eredeti, és az általam bírált formája csupán szélsőséges, jóllehet ijesztően elterjedt, vadhajtása. A józan relativistáknak többet kellene tenniük azért, hogy elhatárolják magukat ettől a bárgyú oldalhajtástól. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] Ha Önök például nemzetközi antropológus vagy irodalmi kritikus találkozóra repülnek, azért érnek oda - és nem zuhannak alá egy szántóföldön -, mert egy sereg tudományosan képzett nyugati mérnök helyesen számolt. A nyugati tudomány nemcsak a Hold Föld körüli pályáját számította ki, hanem számítógépei és rakétái segítségével embereket is juttatott a Hold felszínére. A törzsi bölcsesség viszont, amely mindössze a fák koronája fölé helyezte a Holdat, soha nem érintheti meg ezt az égitestet álmain kívül.
Ritkán tartok úgy nyilvános előadást, hogy ne hozakodna elő valaki a hallgatóság soraiból az antropológus kollégáméhoz hasonló véleménnyel, ami többnyire helyeslő morajt és egyetértő fejbiccentéseket vált ki. Semmi kétség, a bólogatók szabadelvűnek és faji előítéletektől mentesnek érzik magukat. Még biztosabban számíthat az egyetértő bólintgatásokra az, aki a következővel áll elő: "Az Ön evolúcióba vetett hite végső soron meggyőződés kérdése, és ezért semmivel sem jobb, mintha valaki Ádám és Évában hisz."
Minden törzsnek megvan a maga eredetmítosza - a világmindenség, az élet és az emberiség eredetét elmesélő legendája. Bizonyos értelemben a tudomány is hasonlót cselekszik, legalábbis modern társadalmunk művelt rétegei számára. Akár vallásnak is nevezhetnénk, amiként jómagam is felvetettem, és nem pusztán tréfából, hogy beépíthetnék a tudományt a vallásoktatás anyagába. (**) (Angliában a vallás kötelezően hozzátartozik az iskolai tantervhez. Más a helyzet az Egyesült Államokban, ahol azért zárták ki a hivatalos oktatásból, hogy az egymással összeférhetetlen tömérdek felekezet egyikét se sértsék meg.) A tudomány a valláshoz hasonlóan az eredetünkre, az élet természetére, a kozmoszra vonatkozó legmélyebb kérdések megválaszolására tart igényt. Ezzel azonban vége is van a hasonlóságnak. Mert míg a tudományos vélekedéseket bizonyítékok támasztják alá gyümölcsözően, a mítoszokat és vallási hiedelmeket nem.
[/FONT]
Ritkán tartok úgy nyilvános előadást, hogy ne hozakodna elő valaki a hallgatóság soraiból az antropológus kollégáméhoz hasonló véleménnyel, ami többnyire helyeslő morajt és egyetértő fejbiccentéseket vált ki. Semmi kétség, a bólogatók szabadelvűnek és faji előítéletektől mentesnek érzik magukat. Még biztosabban számíthat az egyetértő bólintgatásokra az, aki a következővel áll elő: "Az Ön evolúcióba vetett hite végső soron meggyőződés kérdése, és ezért semmivel sem jobb, mintha valaki Ádám és Évában hisz."
Minden törzsnek megvan a maga eredetmítosza - a világmindenség, az élet és az emberiség eredetét elmesélő legendája. Bizonyos értelemben a tudomány is hasonlót cselekszik, legalábbis modern társadalmunk művelt rétegei számára. Akár vallásnak is nevezhetnénk, amiként jómagam is felvetettem, és nem pusztán tréfából, hogy beépíthetnék a tudományt a vallásoktatás anyagába. (**) (Angliában a vallás kötelezően hozzátartozik az iskolai tantervhez. Más a helyzet az Egyesült Államokban, ahol azért zárták ki a hivatalos oktatásból, hogy az egymással összeférhetetlen tömérdek felekezet egyikét se sértsék meg.) A tudomány a valláshoz hasonlóan az eredetünkre, az élet természetére, a kozmoszra vonatkozó legmélyebb kérdések megválaszolására tart igényt. Ezzel azonban vége is van a hasonlóságnak. Mert míg a tudományos vélekedéseket bizonyítékok támasztják alá gyümölcsözően, a mítoszokat és vallási hiedelmeket nem.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] (**) The Spectator (London), 1994. augusztus 6. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] Az összes eredetmítosz közül az Édenkert zsidó legendája hatja át leginkább kultúránkat, olyannyira, hogy innen kapta nevét egy fontos, eredetünkre vonatkozó tudományos elmélet, "az afrikai Éva" teóriája is. Részben azért szentelem neki ezt a fejezetet, mert a segítségével tovább bővíthetem a DNS-folyam metaforáját, részben pedig azért, mert párhuzamot szeretnék vonni e tudományos feltevés nőalakja és az Édenkert legendás ősanyja között. Ha sikerrel járok, izgalmasabbnak, mi több költőileg is megindítóbbnak találják majd az igazságot a mítosznál. Kezdjük az egészet egy egyszerű logikai gyakorlattal, aminek a jelentősége hamarosan kiviláglik.
Valamennyiünknek két szülője, négy nagyszülője, nyolc dédszülője van, és így tovább. Az elődök száma minden nemzedékben megkétszereződik. G nemzedékkel visszanyúlva az időben, az elődök számát megkapjuk, ha 2-t g- szer megszorozzuk önmagával, ami 2 a g-edik hatványon. De ki sem kell szállnunk karosszékünkből ahhoz, hogy belássuk, mégsem lehet ez így. Önmagunk meggyőzésére alig kell visszalépnünk az időben, mondjuk csak Jézus születéséig, úgy kétezer esztendővel ezelőttig. Legyünk konzervatívak, és tételezzünk fel négy nemzedéket évszázadonként - vagyis, hogy az emberek átlag huszonöt éves korukban nemzenek utódokat -, ekkor kétezer év alatt mindössze nyolcvan nemzedékkel számolhatunk. A valódi számok ennél valószínűleg nagyobbak (a mai napig az asszonyok többsége igen fiatalon szült), ez azonban csupáncsak afféle karosszékbeli számítgatás, úgyhogy e részletek fejtegetéseink szempontjából lényegtelenek. Iszonyatosan nagy szám 2 a 80-adik hatványon, 24 nullát kell biggyesztenünk az 1-es után, hogy leírjuk: billiószor billió. Eszerint valamennyiünknek milliószor milliószor milliószor millió őse élt Jézus idejében! Csakhogy a világ akkori össznépessége elhanyagolható töredéke az ősök imént kiszámított számának.
Nyilván valahol elvétettük a dolgot, de hol? A számításban nincs hiba. Abban tévedtünk, hogy minden nemzedéket megkétszereztünk. Elfeledkeztünk ugyanis az unokatestvér-házasságokról. Azt mondottam, hogy valamennyiünknek nyolc dédszülője van. Ám bármely, első unokatestvérek házasságából származó gyermeknek csupán hét dédszülője van, mert az unokatestvérek közös nagyszülei két független leszármazási vonalon dédszülei a szóban forgó gyermeknek. No és?, kérdezhetik Önök. Igen, hébe-korba sor kerül unokatestvér-házasságra (Charles Darwin felesége, Emma Wedgwood is első unokatestvére volt), mégsem esik ez meg olyan gyakran, hogy bármit is számítana. Pedig nagyon is számít, mert az unokatestvér a mi szempontunkból lehet másod-, ötöd- vagy akár tizenötöd unokatestvér is. Ha ilyen távoli unokatestvérekkel számolunk, akkor bármely házasság unokatestvér-házasságnak tekinthető. Néha hallja az ember, hogy valaki azzal dicsekszik, távoli unokatestvére a királynőnek, ez azonban fölöttébb nagyképű kijelentés, mivel valamennyien rokonai vagyunk a királynőnek, ahogyan - több szálon, mint valaha felfejthetnénk - minden más embertársunknak is. A királyok és kékvérűek mindössze abban tűnnek ki a többiek közül, hogy ők nyilván is tartják családfájukat. London tizennegyedik Earlje például a következőképpen vágott vissza politikai ellenfele csipkelődésére: "Felteszem, ha jól belegondolunk, Mr. Wilson is a tizennegyedik Mr. Wilson."
Mindebből az következik, hogy valamennyien közelebbi rokonságban állunk egymással, mint gondolnánk, ezért őseink száma is jóval kevesebb kell legyen az imént számítottnál. Egyszer erre akartam rávezetni az egyik tanítványomat, ezért megkértem, ismeretei birtokában próbálja meg felbecsülni, milyen régen élhetett kettőnk közös őse. A leányzó keményen az arcomba nézett, és a maga lassú, vidékies tájszólásával szemrebbenés nélkül kijelentette: Valamikor a majmok idején." Megbocsátható gondolatszökellés, habár 10.000 százalékban helytelen. Eszerint évmilliókkal korábban váltak volna el közös őseink. Az igazság ezzel szemben az, hogy legutolsó közös ősünk mindössze néhány évszázaddal ezelőtt élhetett, jóval Hódító Vilmos után. Azonfelül számos egyidejű leszármazási vonalon is unokatestvérek vagyunk.
Az ősök hibásan felduzzasztott számához úgy jutottunk, hogy folyton, újra meg újra elágazó faként képzeltük el a családfát. Ha fordított irányban leszármazási sort rajzolunk fel, ez is mindenképpen hibás. Egy tipikus egyednek két gyermeke, négy unokája, nyolc dédunokája van és így tovább, egészen az évszázadok ködébe veszően, utódok billióin át. A génáramlás folyama az ősök és leszármazás sokkalta valósághűbb modellje, erről az előző fejezetben beszéltem. Ez a folyam szünet nélkül hömpölyög tova medrében s az időben. Örvények válnak el és egyesülnek újra benne, amint a gének kereszteződnek az időnek ebben a folyamában. Merítsünk egy vödörnyit a vízből a folyó egyes szakaszain. Lesz úgy, hogy a molekulák párokba rendeződnek, máskor elválnak. Valamikor a múltban élesen elkülönültek egymástól, és a jövőben is ez lesz a sorsuk. Nehéz nyomon követni, mikor kapcsolódnak össze, de matematikailag biztosak lehetünk abban, hogy erre sor kerül - hogy amennyiben két gén épp nincs kapcsolatban egymással, nem kell sokáig mennünk a folyón egyik irányban sem ahhoz, amíg újra érintkezésbe kerülnek.
Talán nem tudják, hogy unokatestvérei tulajdon házastársuknak, mégis statisztikailag valószínű, hogy nem kell sokáig visszamenniük a családfán, amíg közös kapcsolódási pontra akadnak. Ha a másik irányba, a jövő felé tekintenek, kézenfekvőnek tűnhet, hogy közös utódokban osztoznak életük társával. Van azonban ennél meghökkentőbb gondolat is. Legközelebb, ha nagy tömeg emberrel tartózkodnak együtt valahol - mondjuk egy koncertteremben vagy futballmeccsen -, nézzenek körbe a nézőseregen, és gondolják el a következőket: amennyiben egyáltalán utódokra számíthatnak a távoli jövőben, ezek valószínűleg közös ősökként tarthatják számon azokat, akikkel most kezet ráznak a koncerten. Ugyanazon gyerekek közös nagyszülei rendszerint tudatában vannak annak, hogy közös ősök, ami egyfajta közösségérzetet teremt közöttük, függetlenül attól, kijönnek-e személyesen egymással vagy sem. Ha egymásra néznek, elmondhatják: "Nos, ha nem is rajongok érte túlságosan, de DNS-e elkeveredik az enyémmel közös unokánkban, és remélhetjük, hogy közös leszármazottaink lesznek a jövőben, jóval azután is, hogy mi már elmentünk. Ez mindenképpen köteléket teremt kettőnk között." Én azonban most azt mondom, hogy már amennyiben egyáltalán utódokkal áldja meg Önöket a sors, az előbb emlegetett koncertteremben is találhatnak olyanokat, akik Önökkel közös ősei lesznek leszármazottaiknak. Felmérhetik a hallgatóságot és találgathatják, vajon kivel osztoznak ebben a szerencsében. Önöknek és nekem is lesznek majd közös utódaink, legyen bármilyen a bőrük színe, tartozzanak bármelyik nemhez. DNS-üknek az a sorsa, hogy elkeveredjék az enyémmel. Hölgyeim és uraim, kedves rokonok, üdvözlöm Önöket!
Nos, tegyük fel, visszautazunk időben mondjuk a Colosseumba zsúfolódott tömegbe, vagy még távolabbi múltba, teszem azt egy piaci napra Ur városában, akár még ennél is tovább. Vegyék alaposan szemügyre a tömeget, ahogyan a mai koncertteremben is tennék. Rá fognak jönni, hogy ezeket a rég halott embereket két és csakis két csoportba oszthatják: azokra, akik őseik Önöknek, és azokra, akik nem. Ez elég nyilvánvalónak tűnik, most azonban figyelemre méltó igazságra bukkantunk. Amennyiben időgépük elég messze vitte vissza Önöket az időben, akkor a látott embereket aszerint különíthetik el, ősei-e mindazoknak, akik 1995-ben élnek a Földgolyón, vagy senkinek sem ősei az 1995-ben élők közül. Nincs középút. Mindenki, akire csak a pillantásuk esik, mikor kilépnek időgépükből, vagy egyetemes őse az emberiségnek, vagy senkinek sem őse.
Ez már ugyancsak meghökkentő gondolat, gyerekjáték azonban bebizonyítani. Nem kell mást tenniük, mint nevetségesen távoli múltba visszahajózniuk képzeletbeli időgépükkel, mondjuk 350 millió évvel ezelőttre, mikor őseink tüdőkezdeménnyel rendelkező bojtosúszójú halak voltak, amelyek épp ekkor másztak ki a vízből és váltak kétéltűvé. Amennyiben hal az ősöm, elképzelhetetlen, hogy ne legyen az Önök őse is. Ha nem így lenne, azt kellene feltételeznünk, hogy az Önökhöz és a hozzám vezető származásvonal tökéletesen függetlenül, minden kereszteződés nélkül járta végig a fejlődés egyes lépcsőfokait, a kétéltűeken, hüllőkön, emlősökön, főemlősökön, majmokon és emberféléken keresztül, ami a végén oly hasonlóságot eredményezett közöttünk, hogy beszélgethetünk és amennyiben az ellenkező nemhez tartozunk, párosodhatunk is egymással. Ami igaz Önökre és rám, igaz bármely két emberre.
Bebizonyítottuk tehát, hogy ha elegendő messze megyünk vissza az időben, minden ekkor élt ember vagy őse volt valamennyiünknek, vagy senkinek sem volt az őse. De mit jelent az, hogy elegendő messze? Nyilván nem kell visszamennünk a bojtosúszójú halakig - ez afféle közvetett bizonyíték lenne -, de akkor milyen messze menjünk vissza, hogy minden 1995-ben élő ember közös őséhez jussunk? Ez már jóval fogasabb kérdés, és a következőkben ezzel szeretnék foglalkozni. Ez a kérdés már nem válaszolható meg a karosszékből. Valódi ismeretekre, mérésekre van szükségünk a tények zord világából.
Sir Ronald Fisher, a kiváló angol genetikus és matematikus, akit méltán tekinthetünk Darwin legnagyobb 20. századi követőjének, egyszersmind a modern statisztika atyjának, ezt írta 1930-ban: "Csupán a földrajzi és egyéb korlátok, amelyek útját állják a különböző emberfajták nemi érintkezésének, akadályozzák meg, hogy az egész emberiség - az utolsó évezredet leszámítva - közös ősre tekintsen vissza. Ugyanannak a nemzetnek az ősei az utolsó 500 éven túl nagyjából megegyeznek; 2000 év távlatából már csak az egyes etnikai csoportokon belül találunk különbségeket; ezek már valóban igen régmúlt időkben élő emberek. Mindez azonban csak akkor igaz, ha az elszigetelt csoportok között hosszú távon nem volt vérkeveredés." Folyó hasonlatunknál maradva Fisher végső soron azzal érvel, hogy egy földrajzilag egységes népcsoport minden tagjának génjei ugyanabban a folyamban áramlanak. Amikor azonban a tényleges számadatokról van szó - ötszáz, kétezer esztendő, a népcsoportok elkülönülésének régmúltja - Fisher kénytelen találgatásokba bocsátkozni. A maga korában még nem álltak rendelkezésére a vonatkozó adatok. Manapság, a molekuláris biológia forradalma idején éppenséggel a bőség zavarával küzdünk. A molekuláris biológia adta nekünk a karizmatikus afrikai Évát is.
A digitális folyam nem az egyetlen metafora, amivel e tárgyban próbálkoztak. Hasonlíthatjuk a valamennyiünkben megtalálható DNS-t a családi Bibliához is. A DNS igen hosszú szöveg, amelyet, mint az előző fejezetben láttuk, négybetűs ábécével írtak. E betűk aprólékos gonddal másolódtak le őseinktől és csakis tőlük, éspedig figyelemre méltó hűséggel még az igen távoli ősök esetében is. A különböző emberekben megőrzött szövegek összehasonlításával visszakövetkeztethetünk rokonsági viszonyaikra egészen a közös ősig. A távoli unokatestvérek - mondjuk a norvégek vagy Ausztrália őslakói - örökítőanyaga sok szóban különbözik majd. A filoszok hasonló szövegelemzésnek vetik alá a Szentírás különböző változatait. Sajnos azonban a DNS-levéltár esetében van egy alapvető bökkenő. A nemiség.
A nemiség a levéltáros rémálma. Ahelyett, hogy egy-két alkalmi hibától eltekintve érintetlenül hagyná az ősi szövegeket, gátlástalanul közébük gázol, és megsemmisíti a bizonyítékokat. Egyetlen elefánt sem okozott még akkora rombolást porcelánboltban, mint amekkorát a nemiség a DNS- levéltárban. A Biblia filoszai nem láttak ehhez foghatót. Jó, elismerem, az Énekek éneke eredetét kutató tudós is tudatában van, hogy ez a mű nem egészen az, aminek látszik. Furcsán össze nem illő részleteket tartalmaz, ami arra utal, hogy különböző költemények töredékeit - ezeknek is csak egy része erotikus - fércelték együvé. Hibákat - mutációkat - is találunk benne, kivált fordításban. "Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják." Ez bizony félrefordítás, még ha egy életen át ismételve szert is tett a maga tündéri varázsára, amit aligha szárnyalna túl a helyes változat, "Fogjátok meg nékünk a gyümölcsdenevéreket, a gyümölcsdenevér-fiakat..."
[/FONT]
Valamennyiünknek két szülője, négy nagyszülője, nyolc dédszülője van, és így tovább. Az elődök száma minden nemzedékben megkétszereződik. G nemzedékkel visszanyúlva az időben, az elődök számát megkapjuk, ha 2-t g- szer megszorozzuk önmagával, ami 2 a g-edik hatványon. De ki sem kell szállnunk karosszékünkből ahhoz, hogy belássuk, mégsem lehet ez így. Önmagunk meggyőzésére alig kell visszalépnünk az időben, mondjuk csak Jézus születéséig, úgy kétezer esztendővel ezelőttig. Legyünk konzervatívak, és tételezzünk fel négy nemzedéket évszázadonként - vagyis, hogy az emberek átlag huszonöt éves korukban nemzenek utódokat -, ekkor kétezer év alatt mindössze nyolcvan nemzedékkel számolhatunk. A valódi számok ennél valószínűleg nagyobbak (a mai napig az asszonyok többsége igen fiatalon szült), ez azonban csupáncsak afféle karosszékbeli számítgatás, úgyhogy e részletek fejtegetéseink szempontjából lényegtelenek. Iszonyatosan nagy szám 2 a 80-adik hatványon, 24 nullát kell biggyesztenünk az 1-es után, hogy leírjuk: billiószor billió. Eszerint valamennyiünknek milliószor milliószor milliószor millió őse élt Jézus idejében! Csakhogy a világ akkori össznépessége elhanyagolható töredéke az ősök imént kiszámított számának.
Nyilván valahol elvétettük a dolgot, de hol? A számításban nincs hiba. Abban tévedtünk, hogy minden nemzedéket megkétszereztünk. Elfeledkeztünk ugyanis az unokatestvér-házasságokról. Azt mondottam, hogy valamennyiünknek nyolc dédszülője van. Ám bármely, első unokatestvérek házasságából származó gyermeknek csupán hét dédszülője van, mert az unokatestvérek közös nagyszülei két független leszármazási vonalon dédszülei a szóban forgó gyermeknek. No és?, kérdezhetik Önök. Igen, hébe-korba sor kerül unokatestvér-házasságra (Charles Darwin felesége, Emma Wedgwood is első unokatestvére volt), mégsem esik ez meg olyan gyakran, hogy bármit is számítana. Pedig nagyon is számít, mert az unokatestvér a mi szempontunkból lehet másod-, ötöd- vagy akár tizenötöd unokatestvér is. Ha ilyen távoli unokatestvérekkel számolunk, akkor bármely házasság unokatestvér-házasságnak tekinthető. Néha hallja az ember, hogy valaki azzal dicsekszik, távoli unokatestvére a királynőnek, ez azonban fölöttébb nagyképű kijelentés, mivel valamennyien rokonai vagyunk a királynőnek, ahogyan - több szálon, mint valaha felfejthetnénk - minden más embertársunknak is. A királyok és kékvérűek mindössze abban tűnnek ki a többiek közül, hogy ők nyilván is tartják családfájukat. London tizennegyedik Earlje például a következőképpen vágott vissza politikai ellenfele csipkelődésére: "Felteszem, ha jól belegondolunk, Mr. Wilson is a tizennegyedik Mr. Wilson."
Mindebből az következik, hogy valamennyien közelebbi rokonságban állunk egymással, mint gondolnánk, ezért őseink száma is jóval kevesebb kell legyen az imént számítottnál. Egyszer erre akartam rávezetni az egyik tanítványomat, ezért megkértem, ismeretei birtokában próbálja meg felbecsülni, milyen régen élhetett kettőnk közös őse. A leányzó keményen az arcomba nézett, és a maga lassú, vidékies tájszólásával szemrebbenés nélkül kijelentette: Valamikor a majmok idején." Megbocsátható gondolatszökellés, habár 10.000 százalékban helytelen. Eszerint évmilliókkal korábban váltak volna el közös őseink. Az igazság ezzel szemben az, hogy legutolsó közös ősünk mindössze néhány évszázaddal ezelőtt élhetett, jóval Hódító Vilmos után. Azonfelül számos egyidejű leszármazási vonalon is unokatestvérek vagyunk.
Az ősök hibásan felduzzasztott számához úgy jutottunk, hogy folyton, újra meg újra elágazó faként képzeltük el a családfát. Ha fordított irányban leszármazási sort rajzolunk fel, ez is mindenképpen hibás. Egy tipikus egyednek két gyermeke, négy unokája, nyolc dédunokája van és így tovább, egészen az évszázadok ködébe veszően, utódok billióin át. A génáramlás folyama az ősök és leszármazás sokkalta valósághűbb modellje, erről az előző fejezetben beszéltem. Ez a folyam szünet nélkül hömpölyög tova medrében s az időben. Örvények válnak el és egyesülnek újra benne, amint a gének kereszteződnek az időnek ebben a folyamában. Merítsünk egy vödörnyit a vízből a folyó egyes szakaszain. Lesz úgy, hogy a molekulák párokba rendeződnek, máskor elválnak. Valamikor a múltban élesen elkülönültek egymástól, és a jövőben is ez lesz a sorsuk. Nehéz nyomon követni, mikor kapcsolódnak össze, de matematikailag biztosak lehetünk abban, hogy erre sor kerül - hogy amennyiben két gén épp nincs kapcsolatban egymással, nem kell sokáig mennünk a folyón egyik irányban sem ahhoz, amíg újra érintkezésbe kerülnek.
Talán nem tudják, hogy unokatestvérei tulajdon házastársuknak, mégis statisztikailag valószínű, hogy nem kell sokáig visszamenniük a családfán, amíg közös kapcsolódási pontra akadnak. Ha a másik irányba, a jövő felé tekintenek, kézenfekvőnek tűnhet, hogy közös utódokban osztoznak életük társával. Van azonban ennél meghökkentőbb gondolat is. Legközelebb, ha nagy tömeg emberrel tartózkodnak együtt valahol - mondjuk egy koncertteremben vagy futballmeccsen -, nézzenek körbe a nézőseregen, és gondolják el a következőket: amennyiben egyáltalán utódokra számíthatnak a távoli jövőben, ezek valószínűleg közös ősökként tarthatják számon azokat, akikkel most kezet ráznak a koncerten. Ugyanazon gyerekek közös nagyszülei rendszerint tudatában vannak annak, hogy közös ősök, ami egyfajta közösségérzetet teremt közöttük, függetlenül attól, kijönnek-e személyesen egymással vagy sem. Ha egymásra néznek, elmondhatják: "Nos, ha nem is rajongok érte túlságosan, de DNS-e elkeveredik az enyémmel közös unokánkban, és remélhetjük, hogy közös leszármazottaink lesznek a jövőben, jóval azután is, hogy mi már elmentünk. Ez mindenképpen köteléket teremt kettőnk között." Én azonban most azt mondom, hogy már amennyiben egyáltalán utódokkal áldja meg Önöket a sors, az előbb emlegetett koncertteremben is találhatnak olyanokat, akik Önökkel közös ősei lesznek leszármazottaiknak. Felmérhetik a hallgatóságot és találgathatják, vajon kivel osztoznak ebben a szerencsében. Önöknek és nekem is lesznek majd közös utódaink, legyen bármilyen a bőrük színe, tartozzanak bármelyik nemhez. DNS-üknek az a sorsa, hogy elkeveredjék az enyémmel. Hölgyeim és uraim, kedves rokonok, üdvözlöm Önöket!
Nos, tegyük fel, visszautazunk időben mondjuk a Colosseumba zsúfolódott tömegbe, vagy még távolabbi múltba, teszem azt egy piaci napra Ur városában, akár még ennél is tovább. Vegyék alaposan szemügyre a tömeget, ahogyan a mai koncertteremben is tennék. Rá fognak jönni, hogy ezeket a rég halott embereket két és csakis két csoportba oszthatják: azokra, akik őseik Önöknek, és azokra, akik nem. Ez elég nyilvánvalónak tűnik, most azonban figyelemre méltó igazságra bukkantunk. Amennyiben időgépük elég messze vitte vissza Önöket az időben, akkor a látott embereket aszerint különíthetik el, ősei-e mindazoknak, akik 1995-ben élnek a Földgolyón, vagy senkinek sem ősei az 1995-ben élők közül. Nincs középút. Mindenki, akire csak a pillantásuk esik, mikor kilépnek időgépükből, vagy egyetemes őse az emberiségnek, vagy senkinek sem őse.
Ez már ugyancsak meghökkentő gondolat, gyerekjáték azonban bebizonyítani. Nem kell mást tenniük, mint nevetségesen távoli múltba visszahajózniuk képzeletbeli időgépükkel, mondjuk 350 millió évvel ezelőttre, mikor őseink tüdőkezdeménnyel rendelkező bojtosúszójú halak voltak, amelyek épp ekkor másztak ki a vízből és váltak kétéltűvé. Amennyiben hal az ősöm, elképzelhetetlen, hogy ne legyen az Önök őse is. Ha nem így lenne, azt kellene feltételeznünk, hogy az Önökhöz és a hozzám vezető származásvonal tökéletesen függetlenül, minden kereszteződés nélkül járta végig a fejlődés egyes lépcsőfokait, a kétéltűeken, hüllőkön, emlősökön, főemlősökön, majmokon és emberféléken keresztül, ami a végén oly hasonlóságot eredményezett közöttünk, hogy beszélgethetünk és amennyiben az ellenkező nemhez tartozunk, párosodhatunk is egymással. Ami igaz Önökre és rám, igaz bármely két emberre.
Bebizonyítottuk tehát, hogy ha elegendő messze megyünk vissza az időben, minden ekkor élt ember vagy őse volt valamennyiünknek, vagy senkinek sem volt az őse. De mit jelent az, hogy elegendő messze? Nyilván nem kell visszamennünk a bojtosúszójú halakig - ez afféle közvetett bizonyíték lenne -, de akkor milyen messze menjünk vissza, hogy minden 1995-ben élő ember közös őséhez jussunk? Ez már jóval fogasabb kérdés, és a következőkben ezzel szeretnék foglalkozni. Ez a kérdés már nem válaszolható meg a karosszékből. Valódi ismeretekre, mérésekre van szükségünk a tények zord világából.
Sir Ronald Fisher, a kiváló angol genetikus és matematikus, akit méltán tekinthetünk Darwin legnagyobb 20. századi követőjének, egyszersmind a modern statisztika atyjának, ezt írta 1930-ban: "Csupán a földrajzi és egyéb korlátok, amelyek útját állják a különböző emberfajták nemi érintkezésének, akadályozzák meg, hogy az egész emberiség - az utolsó évezredet leszámítva - közös ősre tekintsen vissza. Ugyanannak a nemzetnek az ősei az utolsó 500 éven túl nagyjából megegyeznek; 2000 év távlatából már csak az egyes etnikai csoportokon belül találunk különbségeket; ezek már valóban igen régmúlt időkben élő emberek. Mindez azonban csak akkor igaz, ha az elszigetelt csoportok között hosszú távon nem volt vérkeveredés." Folyó hasonlatunknál maradva Fisher végső soron azzal érvel, hogy egy földrajzilag egységes népcsoport minden tagjának génjei ugyanabban a folyamban áramlanak. Amikor azonban a tényleges számadatokról van szó - ötszáz, kétezer esztendő, a népcsoportok elkülönülésének régmúltja - Fisher kénytelen találgatásokba bocsátkozni. A maga korában még nem álltak rendelkezésére a vonatkozó adatok. Manapság, a molekuláris biológia forradalma idején éppenséggel a bőség zavarával küzdünk. A molekuláris biológia adta nekünk a karizmatikus afrikai Évát is.
A digitális folyam nem az egyetlen metafora, amivel e tárgyban próbálkoztak. Hasonlíthatjuk a valamennyiünkben megtalálható DNS-t a családi Bibliához is. A DNS igen hosszú szöveg, amelyet, mint az előző fejezetben láttuk, négybetűs ábécével írtak. E betűk aprólékos gonddal másolódtak le őseinktől és csakis tőlük, éspedig figyelemre méltó hűséggel még az igen távoli ősök esetében is. A különböző emberekben megőrzött szövegek összehasonlításával visszakövetkeztethetünk rokonsági viszonyaikra egészen a közös ősig. A távoli unokatestvérek - mondjuk a norvégek vagy Ausztrália őslakói - örökítőanyaga sok szóban különbözik majd. A filoszok hasonló szövegelemzésnek vetik alá a Szentírás különböző változatait. Sajnos azonban a DNS-levéltár esetében van egy alapvető bökkenő. A nemiség.
A nemiség a levéltáros rémálma. Ahelyett, hogy egy-két alkalmi hibától eltekintve érintetlenül hagyná az ősi szövegeket, gátlástalanul közébük gázol, és megsemmisíti a bizonyítékokat. Egyetlen elefánt sem okozott még akkora rombolást porcelánboltban, mint amekkorát a nemiség a DNS- levéltárban. A Biblia filoszai nem láttak ehhez foghatót. Jó, elismerem, az Énekek éneke eredetét kutató tudós is tudatában van, hogy ez a mű nem egészen az, aminek látszik. Furcsán össze nem illő részleteket tartalmaz, ami arra utal, hogy különböző költemények töredékeit - ezeknek is csak egy része erotikus - fércelték együvé. Hibákat - mutációkat - is találunk benne, kivált fordításban. "Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják." Ez bizony félrefordítás, még ha egy életen át ismételve szert is tett a maga tündéri varázsára, amit aligha szárnyalna túl a helyes változat, "Fogjátok meg nékünk a gyümölcsdenevéreket, a gyümölcsdenevér-fiakat..."
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] Mert ímé a tél elmúlt,
az eső elmúlt, elment.
Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a
mi földünkön. [/FONT]
az eső elmúlt, elment.
Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a
mi földünkön. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]
E sorokból oly elbájoló költészet árad, hogy csak vonakodva töröm meg a varázst a megjegyzéssel: egyfajta véletlen mutációval állunk itt szemben. Az eredeti változatban a gerlicze helyett "teknős" szerepelt. Ezek azonban csak kisebb hibák, az elkerülhetetlen, jelentéktelen szövegromlás, ami méltán várható nem ezrével nyomott vagy torzításmentes mágneslemezre rögzített, hanem halandó írnokok által ritka és sérülékeny papiruszra körmölt szövegek esetében.
Hanem most a nemiség is megzavarja a képet. (Nem abban az értelemben persze, ahogyan áthatja az Énekek éneke strófáit.) Abban az értelemben, hogy kitépi a szöveg felét, majd találomra kiválaszt néhány töredéket, és összekeveri egy másik szöveg hasonlóképpen kettémészárolt felével. Bármily vandálnak tűnjön is ez az eljárás, pontosan ez játszódik le egy ivarsejt képződésekor. Például egy férfi ondósejt termelődésekor az apai és anyai kromoszómák párosával egymás mellé rendeződnek, és nagy darabjaik helyet cserélnek. Az utódok kromoszómái ezért a nagyszülők örökítőanyagának jóvátehetetlenül összezagyvált kotyvalékából állnak, és így tovább, az egészen távoli ősökig visszamenően. Maguk a szövegelemek, a betűk, talán még a szavak is, érintetlenül megőrződnek a nemzedékek során át. Csakhogy eközben fejezetek, oldalak, mi több bekezdések darabolódnak fel és kapcsolódnak újabb rendben olyan könyörtelen megmásíthatatlansággal, hogy a fajfejlődés kutatására csaknem alkalmatlanok. Az őstörténet nagy álcázója a nemiség.
A DNS-levéltárat akkor alkalmazhatjuk a leszármazási viszonyok vizsgálatára, ha sikerül a nemiséget biztonsággal kizárnunk a képből. Ennek két fontos példája is van. Az egyik az "afrikai Éva", akiről rövidesen szót ejtek. A másik még távolabbi ősök, az inkább fajok közötti, mint fajon belüli viszonyok felderítése. Amint azt az előző fejezetben láttuk, párosodásra csupán fajon belül kerülhet sor. Mikor egy fajról új ág sarjad, a génfolyam is elágazik. Ha kellő idő telt el a szétválás után, az egyes folyóágakon belüli nemi elkeveredés éppenséggel segíti is a gének levéltárosát a fajok közötti rokonsági és leszármazási viszonyok kiderítésében. Csupáncsak a fajon belüli rokoni viszonyoknál zavarja össze a nemiség a bizonyítékokat. A fajok közötti rokonság felfejtésében a nemiség azért jön segítégünkre, mert automatikusan biztosítja, hogy a faj minden egyede tökéletes genetikai mintája legyen az egész fajnak. Nem számít, hogy egy tajtékos folyam mely pontján merítjük meg vödrünket, vize mindenképpen jellemző lesz a folyóra.
A különböző fajok képviselőiből vett DNS-szövegeket valóban össze is hasonlították, méghozzá nagy sikerrel és betűről betűre a fajok törzsfájának megrajzolásakor. Az egyik jelentős biológiai iskola szerint akár még az elágazások időpontját is megállapíthatjuk. Ez a lehetőség a "molekuláris óra" meglehetősen ellentmondásos fogalmának köszönhető: e szerint a feltevés szerint a genetikus szöveg adott területeinek mutációja évmilliók óta változatlan ütemben zajlik. Egy pillanat, és rátérünk a "molekuláris óra"-hipotézisre.
A citokróm c-nek nevezett fehérjét leíró szövegbekezdés 339 betűből áll génjeinkben. Tizenkét betűnyi változás különíti el az emberi citokróm c-t a lovakétól, távoli unokatestvéreinkétől. Mindössze egybetűnyi a különbség az ember és a majmok (jóval közelebbi rokonaink) citokróm c-je között. Negyvenöt betűben mutatkozik eltérés az ember és az élesztőgomba között, és ugyanennyi betű különbözteti meg a disznókat az élesztőgombáktól. Nem meglepő e számok egyezése, hiszen amint visszafelé haladunk az emberhez vezető folyam folyása mentén, ez jóval korábban egyesül a disznókhoz, mint az élesztőgombákhoz vezető ággal. A számok mégsem egyeznek tökéletesen. A lovakat az élesztőgombáktól elkülönítő betűk száma a citokróm c-ben nem negyvenöt, hanem negyvenhat. Ez nem jelenti azt, hogy a disznók közelebbi rokonai volnának az utóbbiaknak, mint a lovak. Mindketten ugyanolyan közel állnak az élesztőgombákhoz, amiként minden más gerinces - és tulajdonképpen minden állat is. Talán holmi újabb változás lopta be magát a lovak vonalába a disznókkal közös, meglehetősen kései ősük óta. Összességében a citokróm c betűinek változásai jobbára megfelelnek az élővilág törzsfájára vonatkozó elvárásainknak.
A "molekuláris óra"-hipotézis szerint az örökítőanyag egy részletének változási üteme évmilliók óta többé-kevésbé változatlan. A teória szerint a lovakat az élesztőgombáktól elkülönítő negyvenhat betűnyi változás fele a citokróm c-ben a közös őstől a mai lovakig vezető vonalon, míg másik fele a mai élesztőgombákhoz vezető evolúció során zajlott le (magától értetődő, hogy a két fejlődésvonal bejárásához ugyanannyi millió évre volt szükség). Első pillantásra ez meglepő feltevésnek tűnik. Végső soron nagy a valószínűsége, hogy a közös ős inkább hasonlított az élesztőgombákhoz, mint a lovakhoz. Az ellentmondás feloldása abban a mindinkább elfogadott hipotézisben rejlik, amelyet a kitűnő japán genetikus, Motó Kunura fogalmazott meg, és amely szerint a genetikai szövegek zöme szabadon változhat anélkül, hogy magának a szövegnek a jelentése megváltozna.
Használható hasonlatnak kínálkozik a nyomtatott szövegek betűképe. "A ló emlős." "Az élesztő gomba." E mondatok jelentése napnál világosabb, jóllehet minden szót más betűtípusból szedtek. A molekuláris óra a jelentéktelen betűtípus-változásoktól függetlenül ketyeg az évmilliók során. A változások, amelyek a természetes kiválasztódás hatáskörébe tartoznak, és amelyek a lovak és élesztőgombák közötti különbségeket jellemzik - a mondatok értelmét megváltoztató változások -, csupán a jéghegy csúcsai.
Némely molekula órája gyorsabban ketyeg, mint másoké. A citokróm c viszonylag lassan módosul: egyetlen betűt minden 25 millió évben, aminek valószínűleg az az oka, hogy a ennek a fehérjemolekulának a szervezet túlélése szempontjából életbevágó szerepe szerkezetének parányi részleteitől függ. A természetes kiválasztódás többnyire nem tűri meg egy ennyire szerkezet-függő molekula legtöbb változását. Más fehérjék ezzel szemben, amilyenek az úgynevezett fibrinopeptidek, jóllehet nem kevésbé jelentősek, sokféle változatban is ugyanúgy fejtik ki hatásukat. A fibrinopeptidek a véralvadásban működnek közre, és legtöbb részletük megváltoztatható anélkül, hogy ez megkárosítaná alvadékképző tevékenységüket. A mutáció üteme ezekben a fehérjékben hozzávetőleg egy változás hatszázezer évenként, ami negyvenszer gyorsabb, mint a citokróm c mutációja. A fibrinopeptidek ezért nem alkalmasak a távoli ősök tisztázására, habár az újabb keletű ősök, így az emlősök körében, jól használhatók. Több száz ilyen fehérje létezik, mindegyik a rá jellemző ütemben változik az évmilliók során, és mind külön- külön felhasználható a törzsfa felrajzolására. E különböző adatok többé- kevésbé ugyanazt a törzsfát eredményezik - ami mellesleg nem csekély bizonyíték, már amennyiben egyáltalán bizonyítékokra van szükség, az evolúció elmélete mellett.
Attól a felismeréstől jutottunk idáig fejtegetéseinkben, hogy a nemi elkeveredés összezavarja az élővilág történeti dokumentumait. Két útját találtuk meg annak, hogyan zárhatjuk ki a nemiség hatását. Egyikükkel az imént foglalkoztunk, s abból a tényből adódik, hogy a nemiség nem keveri össze a géneket az egyes fajok között. Ez lehetővé teszi, hogy a DNS bázissorrendjének felhasználásával az állatvilág törzsfájának igen távoli elágazásait is nyomon kövessük, olyan ősök származásvonalát, akik jóval azelőtt éltek, hogy mi felismerhetően emberré váltunk volna. Megállapodtunk azonban korábban abban, hogy ilyen távoli múltban mi, emberek valamennyien határozottan egyetlen egyedtől eredeztethettük magunkat. Szeretnénk tudni, milyen távol van napjainktól az az idő, amikor még az egész emberiség közös ősre tekinthetett vissza. Ehhez másfajta DNS-bizonyítékokhoz kell fordulnunk. Itt lép be a történetbe az "afrikai Éva".
Az "afrikai Évá"-t néha "mitokrondriális Évá"-nak is hívják. A mitokondriumok apró, rombusz alakú képződmények, amelyek ezrével hemzsegnek minden sejtünkben. Alapjában véve üresek belül, de ezt a belső teret bonyolult membránrendszer tölti ki. A membránok jóval nagyobb felületet biztosítanak, mint amennyire a mitokrondriumok külső megjelenése alapján számítanánk, és ez a megnövekedett felület hasznosításra is kerül. A membránok egy vegyiüzem - pontosabban egy áramfejlesztő telep - szerelőszalagjainak tekinthetők. Gondosan szabályozott láncreakció játszódik le a membránok mentén, egy láncreakció, amelynek több állomása van, mint bármely emberek alkotta vegyigyárban. Eredményeképpen a táplálékmolekulákból származó energia szabályozott lépésekben szabadul föl, és későbbi elégetésre újra felhasználható formában raktározódik el, legyen erre bármikor, bárhol szükség a szervezetben. Mitokondriumaink nélkül egy szempillantás alatt elpusztulnánk.
Ez tehát a mitokondriumok feladata, minket azonban jobban érdekel, honnan származnak. Az élővilág fejlődésének kezdeteinél eredileg baktériumok voltak. E meghökkentő elméletet a félelmetesen kiváló Lynn Margulis fogalmazta meg, az amhersti University of Massachusetts munkatársa, s noha kezdetben vonakodva fogadták, mostanára csaknem mindenütt diadalt aratott. Kétmilliárd éve a mitokondriumok távoli ősei szabadon élő baktériumok voltak. Más baktériumokkal együtt nagyobb sejtek belsejében éltek. A "prokarióta" (elősejtmagvas) baktériumok így kialakult közösségéből jött létre az "eukarióta" (valódi maggal rendelkező) sejt, amit sajátunknak nevezhetünk. Valamennyien több száz billió egymástól kölcsönösen függő eukarióta sejt közösségéből állunk. E sejtek mindegyikét több ezer speciálisan szelídített baktérium közössége alkotja a sejten belül, ahol a baktériumokra jellemző módon szaporodnak. Kiszámították, hogy amennyiben egyetlen emberi szervezet összes mitokondriumát sorba raknánk, e sor nem egyszer, de kétezerszer futná körbe a Földet. Egyetlen állat vagy növény közösségek hatalmas közösségéből áll, amelyek egymással kölcsönhatásban álló rétegekre tagozódnak, akár egy esőerdőben. Ami az esőerdőt magát illeti, ebben a közösségben mintegy tízmillióféle faj nyüzsög, s minden faj minden egyede maga is domesztikált baktériumok közösségeinek közösségéből áll. Margulis doktor eredetértelmezése - miszerint a sejt baktériumok zárt kertje volna - nemcsak hogy hasonlíthatatlanul gondolatébresztőbb, izgalmasabb és felemelőbb, mint az Édenkert Genezis-beli története. Azzal a járulékos előnnyel is rendelkezik, hogy szinte bizonyosan igaz.
A legtöbb biológushoz hasonlóan elfogadom Margulis elméletét, e fejezetben azonban csak egy bizonyos következménye okán teszek róla említést, jelesül, hogy a mitokondriumok saját DNS-sel rendelkeznek, amely egyetlen kromoszómagyűrűbe zárul, csakúgy, mint a többi baktérium esetében. Most pedig, ennyi bevezető után térjünk a lényegre. A mitokondriális DNS nem vesz részt az örökítőanyag nemi elkeveredésében, elszigetelt úgy a maganyagtól, mint más mitokondriumok DNS-étől. A mitokondriumok, sok baktériumhoz hasonlóan, egyszerű osztódással szaporodnak. Valahányszor egy mitokondrium kettéosztódik, mindegyik utód az eredeti kromoszóma azonos példányát örökli, az alkalmankénti mutációkat leszámítva. Látjuk immáron ennek szépségét, s azt, hogy mi haszna van mindennek a hosszú távú genetikai kapcsolatok kutatója szemszögéből. Azt találtuk, hogy ami az átlagos DNS- szövegeket illeti, a nemiség minden nemzedékben összekuszálja a bizonyítékokat, elmosván az anyai és apai vonal hozzájárulását. A mitokondriális DNS ezzel szemben hál'istennek ragaszkodik a szerzetesi tisztasághoz.
Mitokondriumainkat kizárólag anyánktól kapjuk. A hímivarsejtek túl kicsik ahhoz, hogy néhány mitokondriumnál többet tartalmazzanak, épp annyit, amennyi elegendő energiát biztosít farkuk mozgatásához, amint a petesejt felé úsznak. Ezek a mitokondriumok azután elhullanak a farokkal, mikor a hímivarsejt feje a petesejtbe olvad a megtermékenyülés során. A petesejt ezzel szemben jókora tömegű, és hatalmas, folyadékkal teli benseje mitokondriumok gazdag tenyészetét tartalmazza. Legyenek férfiak vagy nők, mitokondriumaik megegyeznek anyai nagyanyjuk mitokondriumaival. Az apai, nagyapai, dédapai mitokondriumokhoz viszont nincs közük. E sejtszervecskék a múlt független lenyomatai, a maganyag DNS-e nem szennyezi őket, mely utóbbi ugyanolyan valószínűséggel származhat mind a négy nagyszülőtől, mind a nyolc dédszülőtől s így tovább az időben visszafelé.
A mitokondriális DNS tehát érintetlen, nem védett azonban a mutációkkal - a másolás véletlenszerű hibáival - szemben. Valójában gyorsabban mutál, mint "saját" DNS-ünk, mivel (mint minden baktérium) híján van annak az elmés korrektúraolvasó gépezetnek, amit sejtjeink az évmilliók során kifejlesztettek. Lesz tehát némi különbség az Önök és az én mitokondriális DNS-em között, és e különbségek mértéke annak függvénye, milyen régen váltak el egymástól őseink. Nem az összes ősünk, csupán a női, női, női ... ág ősei. Amennyiben az Önök édesanyja tisztavérű ausztráliai, kínai leszármazottja, vagy a Kalahári kung szanjaié, jó pár különbség akad majd az Önök mitokondriumai és az enyéim között. Az apa személye érdektelen: lehet angol őrgróf, sziú törzsfőnök, mindez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja mitokondriumaink milyenségét. Ugyanez vonatkozik valamennyi férfi ősükre, egészen az idők hajnaláig.
Létezik tehát egy önálló mitokondriális apokrif, amely a családi Biblia mellett öröklődik tovább nemzedékről nemzedékre, s a tetejében azzal a hatalmas előnnyel rendelkezik, hogy csupán anyai ágon adódik tovább. Ezt nem szexista kijelentésnek szántam, én azt se bánnám, ha történetesen kizárólag apai ágon öröklődne. A felbecsülhetetlen előny az érintetlenségben rejlik, abban, hogy ez az örökítőanyag nem darabolódik fel és olvad össze minden egyes nemzedék során. A következetes öröklődés bármely, de nem mindkét nemen keresztül az, amire nekünk, genealógusoknak szükségünk van. Az Y kromoszóma, amely, akár a családi név, csak apai ágon adódik tovább, elméletben ugyanúgy megfelelne, de ez túl kevés információt tartalmaz ahhoz, hogy felhasználhassuk. A mitokondriális apokrif ezzel szemben eszményi a fajon belüli közös ősök megállapításához.
A mitokondriális DNS-t a kaliforniai Berkeley Egyetem egy kutatócsoportja tanulmányozta a megboldogult Allan Wilson irányításával. Az 1980-as években Wilson és munkatársai 135 élő nő DNS-sorrendjét határozták meg a világ minden tájáról - ausztrál bennszülöttekét, Új-Guinea felföldjének lakóiét, amerikai indiánokét, európaiakét, kínaiakét, valamint Afrika különböző népeiből származó hölgyekéit. A különbségek számát vizsgálták, amelyek minden egyes nő között mutatkoztak a DNS bázissorrendjében. Az így kapott adatokat számítógépen feldolgozva a leggazdaságosabb családfát keresték. A "gazdaságos" esetünkben a véletlenek lehetőség szerinti kizárását jelenti. Az utóbbihoz némi magyarázat szükséges.
Gondoljunk vissza korábbi fejtegetéseinkre a lovakról, disznókról és élesztőgombákról, valamint a citokróm c aminosav-sorrendjének meghatározásáról. Emlékezzünk vissza, hogy a lovak mindössze három "betűben" különböznek a disznóktól, utóbbiak negyvenöt "betűben" térnek el az élesztőgombáktól, míg a lovaknál ez a különbség negyvenhat "betű". Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy a lovak és disznók, lévén hogy közös ősük viszonylag új keletű, elméletileg ugyanolyan távolságra vannak az élesztőgombáktól. A negyvenöt és negyvenhat közötti eltérés rendellenesség, ami egy eszményi világból hiányozna. Vagy a lovak fejlődésvonalán bekövetkező további mutációnak, vagy a disznók vonalán lejátszódó visszamutálásnak tudható be.
No mármost, bármilyen képtelen ötletnek tűnik is, elméletileg feltételezhetjük, hogy a disznók valóban közelebb állnak az élesztőgombákhoz, mint a lovak. Elméletileg elfogadható, hogy a disznók és lovak közeli hasonlósága (citokróm c szövegeik mindössze három betűben különböznek, s testfelépítésük is csaknem megegyezik, az emlősökének megfelelően) a véletlenek halmozódásának tulajdonítható. Azért nem hisszük el ezt, mert a disznók és lovak hasonlósága elmondhatatlanul túlszárnyalja a disznók és élesztőgombák közös vonásait. Valljuk be, a disznók egyetlen DNS- kódjelben látszanak közelebb állni az élesztőgombákhoz, mint a lovakhoz, ezt azonban a mérleg másik serpenyőjében millió egyéb hasonlatosság ellensúlyozza. A megoldást a gazdaságosság elve nyújtja. Ha feltesszük, hogy a disznók közel állnak a lovakhoz, mindössze egy véletlenszerű hasonlatossággal kell számolnunk. Ha azonban az a feltevésünk, hogy a disznók az élesztőgombák közeli rokonai, egymástól függetlenül megszerzett véletlen hasonlatosságok képtelenül hosszú láncolatát kell elfogadnunk.
A lovak, disznók és élesztőgombák esetében a gazdaságosság elve túl lehengerlő ahhoz, hogy kételkedjünk benne. Ám a különböző emberfajták mitokondriális DNS-ét vizsgálva semmi lehengerlő nincs a hasonlóságokban. A gazdaságosság elve továbbra is érvényben van, érvei azonban mennyiségi adatokra hivatkozó gyengécske érvek, nem elsöprő, ellentmondást nem tűrő okfejtések. Mit kezdhet mindezzel a számítógép, legalábbis elméletben. Lajstromba veheti a 135 nő összes lehetséges családfáját. Majd megvizsgálhatja e listát, és kiválaszthatja a leggazdaságosabb családfát - vagyis azt, ami minimálisra csökkenti a véletlen hasonlóságok lehetőségét. Bele kell törődnünk, hogy még az igazságot legjobban megközelítő családfa is feltételez néhány véletlen egybeesést, amiként abba is bele kellett nyugodnunk, hogy ami a DNS egy kódjelét illeti, az élesztőgombák közelebb állnak a disznókhoz, mint a lovakhoz. Ám - elméletben legalábbis - a számítógép játszva megoldja gondunkat, kiválasztva a sok lehetséges családfa közül a leggazdaságosabbat és legkevésbé esetlegeset.
Mármint elméletben. A gyakorlatban azonban van egy bökkenő. A lehetséges családfák száma jóval nagyobb, mint amit Önök, én vagy bármely matematikus álmodni is képes. A lovak, disznók és élesztőgombák származásvonalához ugyanis mindössze három leszármazási sort kell felrajzolnunk. A legkézenfekvőbb a [[disznó lóé] élesztőgombáé], ahol a disznók és a lovak a legbelső zárójelen belülre kerülnek, míg az élesztőgombák a rokonságban nem álló "külső csoportot" képviselik. Az elméletileg lehetséges további két leszármazási sorozat [[disznó élesztőgombáé] lóé] és [[ló élesztőgombáé] disznóé]. Amennyiben negyedik élőlényt is vizsgálunk - mondjuk a tintahalat -, a leszármazási sorok száma tizenkettőre növekszik. Nem sorolom fel mind a tizenkettőt, csak megint a leggazdaságosabbat mind közül: [[[disznó lóé] tintahalé] élesztőgombáé]. A disznó és ló mint közeli rokonok ismét vígan elvannak a legbelső zárójelen belül. Eztán a tintahal csatlakozik a társasághoz, mivel közelebbi ősei vannak a disznó/ló vonallal, mint az élesztőgombáknak. A többi tizenegy leszármazási sor mindegyikéről - például [[disznó tintahalé] [ló élesztőgombáé]] - elmondhatjuk, hogy kevésbé gazdaságos. Erősen valószínűtlen, hogy a disznók és lovak számtalan közös jellegvonása egymástól függetlenül alakult volna ki, amennyiben a disznók a tintahalakkal, míg a lovak az élesztőgombákkal állnának közelebbi rokonságban.
Ha három élőlény három lehetséges leszármazási sorozatot, négy pedig tizenkettőt eredményez, hány lehetséges családfával rajzolhatók meg 135 nő rokonsági viszonyai? A válasz olyan nevetségesen nagy szám, hogy értelmetlen leírnunk. Amennyiben a világ legnagyobb és leggyorsabb számítógépének kellene elkészítenie az összes lehetséges családfa lajstromát, a szerencsétlen masina a világ végezetéig küszködne a megoldással.
Mindazonáltal a dolog nem reménytelen. A képtelenül nagy számokat megfontolt mintavétellel szoktuk megszelídíteni. Nem tudjuk megszámolni, pontosan hány rovar nyüzsög az Amazonas-folyó völgyében, megbecsülni mégis meg tudjuk a számukat, ha mintát veszünk az erdő találomra kijelölt parcelláiból, és feltételezzük, hogy e parcellák reprezentatív mintát adnak. Számítógépünk nem képes megvizsgálni a 135 nőt egyesítő összes lehetséges családfát, véletlen mintavételre azonban lehetőség van az összes elképzelhető családfa sorából. Valahányszor mintát veszünk ezek gigamilliárdjaiból, észre kell vennünk, hogy a minta leggazdaságosabb tagjai közös tulajdonságokban osztoznak. Ebből arra következtethetünk, hogy a leggazdaságosabb családfák az összes lehetséges közül feltehetőleg ugyanolyan jellegekkel rendelkeznek.
A kutatók eszerint is jártak el, jóllehet nem okvetlenül ez volt a legkézenfekvőbb eljárás. Amiként a rovartanászok sem értenének egyet abban, melyik a brazíliai esőerdőt leginkább képviselő reprezentatív minta, úgy a DNS-t kutató genetikusok is különböző mintavételi eljárásokat követtek. Mert sajnos a vizsgálati eredmények nem mindig vágnak egybe. Legyen megalapozott vagy sem, a magam részéről közzéteszem, milyen következtetésekre jutott a Berkeley kutatócsoportja az emberi mitokondriális DNS elemzéséből. Következtetéseik rendkívül izgalmasak, egyúttal vitára ingerlők. Szerintük a leggazdaságosabb fa Afrika talajában vetette meg gyökereit. Ez azt jelenti, hogy az afrikaiak egy része távolabbi rokona más afrikaiaknak, mint a Földgolyó bármely más lakójának. Ezek - európaiak, amerikai indiánok, ausztrál őslakók, kínaiak, új-guineaiak, eszkimók és mindenki más - egy viszonylag közeli rokonsági csoportot alkotnak. Egyik-másik afrikai beletartozik ebbe a rokonságba, mások nem. Az előbbiek értelmében a leggazdaságosabb családfa a következőképpen fest: [némely afrikai [más afrikaiak [további afrikaiak [még további afrikaiak és mindenki más]]]]. A kutatócsoport tehát arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy valamennyiünk ősanyja Afrikában élt, ő az "afrikai Éva". Mint mondottam, ez a következtetés vitára ingerlő. Így akadt olyan ellenvetés, amely szerint más, ugyanilyen gazdaságos családfa is felrajzolható, amelynek legkülső ágai Afrikán kívül találhatók. Az ellentábor azt állítja továbbá, hogy a Berkeley kutatócsoportja többek között azért jutott a fenti eredményre, mert számítógépeik ennek megfelelő sorrendben vették sorra a lehetséges családfákat. A vizsgálódás sorrendje magától értetődően nem befolyásolhatja a vizsgálati eredményt. A szakemberek zöme talán változatlanul a "mitokondriális Éva" afrikai eredetére szavaz, ha nem esküszik is meg erre.
A kutatócsoport második következtetése már nem olyan vitatható. Bárhol élt is a "mitokondriális Éva", ennek időpontja felbecsülhető. Ismerjük a mitokondriális DNS fejlődési ütemét, ezért a fejlődését felrajzoló fa minden elágazási pontját hozzávetőleg behatárolhatjuk az időben. Az egész emberiséget egyesítő elágazási pont - a "mitokondriális Éva" születési dátuma - eszerint százötvenezer és negyedmillió év közé tehető. Afrikai volt-e vagy sem a "mitokondriális Éva", óvakodnunk kell attól a téves következtetéstől, hogy őseink Afrikából származnak. A "mitokondriális Éva" az összes mai ember egyik újabb keletű őse. Kétségkívül a Homo sapiens faj tagja volt. A jóval korábbi emberfélék, a Homo erectus fosszíliáit Afrikán kívül és Afrikában egyaránt megtalálták. A nálánál is távolibb ősök fosszíliái, amilyen a Homo habilis, valamint az Australopithecus több faja (beleértve a legújabban felfedezett, több mint négymillió éves fajt is) ezzel szemben kizárólag Afrikában találhatók. Ezért ha egy afrikai szétsugárzás leszármazottai vagyunk az utolsó negyedmillió év viszonylatában, ez immár a második afrikai szétsugárzás. Volt egy korábbi kivonulás is, talán úgy másfél millió évvel ezelőtt, amikor a Homo erectus elvándorolt Afrikából, hogy benépesítse a Közel-Kelet és Ázsia különböző területeit. Az "afrikai Éva"-hipotézis nem azt állítja, hogy ezek a korai ázsiaiak nem léteztek, hanem hogy nem hagytak maguk után utódokat. Bárhogy forgatjuk is tehát, kétmillió év távlatából valamennyien afrikaiak vagyunk. Az "afrikai Éva"-hipotézis ezen túlmenően azt is állítja, hogy mi, túlélő emberek néhány százezer esztendő viszonylatában is mind afrikaiak vagyunk. Új bizonyítékok birtokában kimondhatnánk, hogy ha minden mai mitokondriális DNS Afrikán kívüli ősanyára (egy "ázsiai Évára") vezethető is vissza, távolabbi őseinket mindenképpen Afrikában kell keresnünk.
Tegyük fel pillanatnyilag, hogy a Berkeley kutatócsoportjának igaza van, és vegyük szemügyre, mit jelentenek és mit nem következtetéseik. Az "Éva" név szerencsétlen gondolattársításokra ösztönöz. Egyik-másik rajongó ugyanis ennek alapján abba a tévhitbe ringatta magát, hogy Éva magányos fehérnép lehetett, az egyetlen asszony a Földön, a végső genetikai keresztmetszet, mi több, egyenesen a Genezis igazolása! Ez azonban óriási tévedés. Egy szóval sem állítottuk, hogy ő volt az egyetlen asszony a Földön, de még azt sem, hogy a népesség az ő idejében viszonylag gyér lélekszámú volt. Meglehet, mindkét nemhez tartozó kortársai igenis számosan voltak, és nagy termékenységnek örvendtek. Nem egy utóduk talán mind a mai napig él. Mitokondriális leszármazottaik azonban időközben sorra kihaltak, mivel velünk való rokonságuk egy bizonyos ponton férfiágon örökítődött tovább. Ugyanígy halhat ki egy nemes családi név is (a családi nevek az Y kromoszómához kötöttek, és csupán férfiágon öröklődnek, a mitokondriumok pontos tükörképeként), ez azonban még nem jelenti azt, hogy a szóban forgó név viselőinek nincs utóda. Éppenséggel tömérdek utóduk lehet, csak férfiágon szakadt magva a családnak. Helyesen úgy fogalmazhatunk tehát, hogy a "mitokondriális Éva" az a legutóbb élt asszony, akiről elmondhatjuk, minden ma élő ember tőle származik a női ágon. Kell lennie olyan asszonynak, akiről ez kimondható. Mindössze az nyitott kérdés, hol élt és mikor. Hogy élt valahol, valamikor, nem férhet hozzá kétség.
És máris itt a következő félreértés - az előbbinél még közkeletűbb, olyannyira, hogy még kiváló tudósoktól, a mitokondriális DNS kutatóitól is visszahallottam. E tévhit szerint a "mitokondriális Éva" legutóbb élt közös ősünk. Oka pedig a "legutóbb élt közös ős" és "a kizárólag női ágon nyilvántartott legutóbb élt közös ős" fogalmainak összekeverése. A "mitokondriális Éva" szigorúan az utóbbi, de számos más módon is lehetséges leszármazás, mint kizárólag a női ágon. Millió és millió egyéb módon. Emlékezzünk vissza elődeink számának kiszámítására (most tekintsünk el az unokatestvér-házasságok bonyodalmaitól, ez korábban volt fontos). Nyolc nagyszülőnk van, de közülük csak egyetlen a kizárólag női ágon. Hasonlóképpen tizenhat ükszülővel rendelkezünk, ám csak eggyel a kizárólag női ágon. Még ha számolunk is azzal, hogy egy nemzedéken belül az unokatestvér-házasságok lecsökkentik az elődök számát, továbbra is igaz, hogy mérhetetlenül több módja van a leszármazásnak, mint a tisztán női ágon. Ha visszafelé követjük folyásán genetikai folyamunkat egészen a távoli ősökig, feltehetően sok Ádám és Évára akadunk, fokális egyedekre, akikről elmondhatjuk, hogy az összes 1995-ben élő ember tőlük eredt. A "mitokondriális Éva" csak egy közülük. Semmi okunk feltételezni, hogy e sok Ádám és Éva közül a "mitokondriális Éva" a legújabb keletű. Ellenkezőleg. Meghatározásánál kikötöttük, adott leszármazási vonalon eredtünk tőle. Oly sok más leszármazási vonal is lehetséges a kizárólag női ág mellett, matematikailag erősen valószínűtlen, hogy a "mitokondriális Éva" a legutóbbi volna e sok Ádám és Éva közül. Egyvalami tünteti ki a sok leszármazási vonal közül (csak a női ágat vettük figyelembe). A véletlenek hihetetlen egybeesése volna, ha bármi más módon is kitűnne (hogy ő élt a legutóbb).
További, ugyan kevésbé lényeges szempont, hogy legutóbb élt közös ősünk valamivel nagyobb valószínűséggel lehetett Ádám, mint Éva. A nőstények inkább alkotnak háremeket, mint a hímek, többek között mert az utóbbiak több száz, akár több ezer utód nemzésére is képesek biológiai felépítésüknél fogva. A Guinness Rekordok Könyve ezer feletti csúcsteljesítményről emlékezik meg, amely Vérszomjas Moulay Iszmáel nevéhez fűződik. (Mellékesen jegyzem meg, hogy e férfiút a feministák méltán emlegethetnék a macho arrogancia iskolapéldájaként. Az a hír járja róla, hogy amikor lovára szállt, ezt úgy cselekedte, hogy a nyeregbe pattanva kardja egyetlen suhintásával lenyisszantotta a kantárszárat tartó rabszolga fejét. Bármely hihetetlennek tűnjön is e legenda, már maga az a tény, hogy így jutott hozzánk, a további mendemondával, miszerint Iszmáel több ezer férfit ölt meg puszta kézzel, is rávilágít, milyen tulajdonságokat becsültek meg leginkább egy magafajta férfinál.) A nőknek ezzel szemben még a legkedvezőbb körülmények között sem lehet több utóduk tíz-húsz gyermeknél. Ezért egy nő, egy nőstény a hímnél nagyobb valószínűséggel ad életet átlagos számú utódnak. Néhány hím nevetségesen sok utóddal dicsekedhet, ami azt is jelenti, hogy más hímek teljesen meg vannak fosztva az utódoktól. Már ha egyáltalán ilyesmi előfordul, jóval nagyobb az esélye, hogy hím marad utód nélkül, mint nőstény. Amiként annak is nagyobb a valószínűsége, hogy hím halmoz föl magának aránytalanul több utódot, mint nőstény. Mindez az emberiség legutóbbi közös ősére is vonatkozik, aki ezért valószínűbb, hogy Ádám volt, mint Éva. Hogy egy szélsőséges példával éljek: minek nagyobb a valószínűsége, Vérszomjas Moulay Iszmáel minden ma élő marokkói őse vagy háremének egy nyomorult lakója?
Összegezve az elmondottakat, az alábbi következtetésekre jutottunk. Először is, okvetlenül kellett léteznie egy asszonynak, nevezzük "mitokondriális Évá"-nak, aki legutóbb élt közös őse az egész mai emberiségnek, kizárólag női ágon. Mindenképpen létezett továbbá egy ismeretlen nemű valaki, nevezzük őt Fokális Ôsnek, aki legutóbb élt közös őse az egész mai emberiségnek bármely ágon. Harmadszor, habár megeshet, hogy a "mitokondriális Éva" és a Fokális Ôs egy és ugyanaz a személy, ennek valószínűsége mégis elenyészően csekély. Negyedszer, valamivel valószínűbb, hogy a Fokális Ôs férfi volt, mint nő. Ötödször, igen valószínű, hogy a "mitokondriális Éva" kevesebb mint negyedmillió éve élt. Hatodszor, nincs ugyan teljes egyetértés e nőszemély lakhelyét illetően, az adatok mégis Afrikára utalnak. Mindössze az ötödik és hatodik következtetés függ tudományos bizonyítékoktól. Az első négyhez afféle karosszéki bölcselkedés és általános műveltségünk alapján juthatunk.
Mint mondottam, az ősök tartják kezükben az élet megértésének kulcsát. Az "afrikai Éva" regéje egy jóval nagyobb szabású, összehasonlíthatatlanul régibb történet szűkös, emberi léptékű szelete. Kanyarodjunk vissza a gének folyójának, az Édenkertből eredő folyamnak metaforájához. Kövessük e folyót visszafelé folyásán mérhetetlenül távolabbi időkbe, mint a legendabeli Éva néhány ezer esztendeje vagy az "afrikai Éva" több százezer éve. A DNS folyama töretlenül áramlott át őseinken nem kevesebb, mint 300 millió éven keresztül. [/FONT]
E sorokból oly elbájoló költészet árad, hogy csak vonakodva töröm meg a varázst a megjegyzéssel: egyfajta véletlen mutációval állunk itt szemben. Az eredeti változatban a gerlicze helyett "teknős" szerepelt. Ezek azonban csak kisebb hibák, az elkerülhetetlen, jelentéktelen szövegromlás, ami méltán várható nem ezrével nyomott vagy torzításmentes mágneslemezre rögzített, hanem halandó írnokok által ritka és sérülékeny papiruszra körmölt szövegek esetében.
Hanem most a nemiség is megzavarja a képet. (Nem abban az értelemben persze, ahogyan áthatja az Énekek éneke strófáit.) Abban az értelemben, hogy kitépi a szöveg felét, majd találomra kiválaszt néhány töredéket, és összekeveri egy másik szöveg hasonlóképpen kettémészárolt felével. Bármily vandálnak tűnjön is ez az eljárás, pontosan ez játszódik le egy ivarsejt képződésekor. Például egy férfi ondósejt termelődésekor az apai és anyai kromoszómák párosával egymás mellé rendeződnek, és nagy darabjaik helyet cserélnek. Az utódok kromoszómái ezért a nagyszülők örökítőanyagának jóvátehetetlenül összezagyvált kotyvalékából állnak, és így tovább, az egészen távoli ősökig visszamenően. Maguk a szövegelemek, a betűk, talán még a szavak is, érintetlenül megőrződnek a nemzedékek során át. Csakhogy eközben fejezetek, oldalak, mi több bekezdések darabolódnak fel és kapcsolódnak újabb rendben olyan könyörtelen megmásíthatatlansággal, hogy a fajfejlődés kutatására csaknem alkalmatlanok. Az őstörténet nagy álcázója a nemiség.
A DNS-levéltárat akkor alkalmazhatjuk a leszármazási viszonyok vizsgálatára, ha sikerül a nemiséget biztonsággal kizárnunk a képből. Ennek két fontos példája is van. Az egyik az "afrikai Éva", akiről rövidesen szót ejtek. A másik még távolabbi ősök, az inkább fajok közötti, mint fajon belüli viszonyok felderítése. Amint azt az előző fejezetben láttuk, párosodásra csupán fajon belül kerülhet sor. Mikor egy fajról új ág sarjad, a génfolyam is elágazik. Ha kellő idő telt el a szétválás után, az egyes folyóágakon belüli nemi elkeveredés éppenséggel segíti is a gének levéltárosát a fajok közötti rokonsági és leszármazási viszonyok kiderítésében. Csupáncsak a fajon belüli rokoni viszonyoknál zavarja össze a nemiség a bizonyítékokat. A fajok közötti rokonság felfejtésében a nemiség azért jön segítégünkre, mert automatikusan biztosítja, hogy a faj minden egyede tökéletes genetikai mintája legyen az egész fajnak. Nem számít, hogy egy tajtékos folyam mely pontján merítjük meg vödrünket, vize mindenképpen jellemző lesz a folyóra.
A különböző fajok képviselőiből vett DNS-szövegeket valóban össze is hasonlították, méghozzá nagy sikerrel és betűről betűre a fajok törzsfájának megrajzolásakor. Az egyik jelentős biológiai iskola szerint akár még az elágazások időpontját is megállapíthatjuk. Ez a lehetőség a "molekuláris óra" meglehetősen ellentmondásos fogalmának köszönhető: e szerint a feltevés szerint a genetikus szöveg adott területeinek mutációja évmilliók óta változatlan ütemben zajlik. Egy pillanat, és rátérünk a "molekuláris óra"-hipotézisre.
A citokróm c-nek nevezett fehérjét leíró szövegbekezdés 339 betűből áll génjeinkben. Tizenkét betűnyi változás különíti el az emberi citokróm c-t a lovakétól, távoli unokatestvéreinkétől. Mindössze egybetűnyi a különbség az ember és a majmok (jóval közelebbi rokonaink) citokróm c-je között. Negyvenöt betűben mutatkozik eltérés az ember és az élesztőgomba között, és ugyanennyi betű különbözteti meg a disznókat az élesztőgombáktól. Nem meglepő e számok egyezése, hiszen amint visszafelé haladunk az emberhez vezető folyam folyása mentén, ez jóval korábban egyesül a disznókhoz, mint az élesztőgombákhoz vezető ággal. A számok mégsem egyeznek tökéletesen. A lovakat az élesztőgombáktól elkülönítő betűk száma a citokróm c-ben nem negyvenöt, hanem negyvenhat. Ez nem jelenti azt, hogy a disznók közelebbi rokonai volnának az utóbbiaknak, mint a lovak. Mindketten ugyanolyan közel állnak az élesztőgombákhoz, amiként minden más gerinces - és tulajdonképpen minden állat is. Talán holmi újabb változás lopta be magát a lovak vonalába a disznókkal közös, meglehetősen kései ősük óta. Összességében a citokróm c betűinek változásai jobbára megfelelnek az élővilág törzsfájára vonatkozó elvárásainknak.
A "molekuláris óra"-hipotézis szerint az örökítőanyag egy részletének változási üteme évmilliók óta többé-kevésbé változatlan. A teória szerint a lovakat az élesztőgombáktól elkülönítő negyvenhat betűnyi változás fele a citokróm c-ben a közös őstől a mai lovakig vezető vonalon, míg másik fele a mai élesztőgombákhoz vezető evolúció során zajlott le (magától értetődő, hogy a két fejlődésvonal bejárásához ugyanannyi millió évre volt szükség). Első pillantásra ez meglepő feltevésnek tűnik. Végső soron nagy a valószínűsége, hogy a közös ős inkább hasonlított az élesztőgombákhoz, mint a lovakhoz. Az ellentmondás feloldása abban a mindinkább elfogadott hipotézisben rejlik, amelyet a kitűnő japán genetikus, Motó Kunura fogalmazott meg, és amely szerint a genetikai szövegek zöme szabadon változhat anélkül, hogy magának a szövegnek a jelentése megváltozna.
Használható hasonlatnak kínálkozik a nyomtatott szövegek betűképe. "A ló emlős." "Az élesztő gomba." E mondatok jelentése napnál világosabb, jóllehet minden szót más betűtípusból szedtek. A molekuláris óra a jelentéktelen betűtípus-változásoktól függetlenül ketyeg az évmilliók során. A változások, amelyek a természetes kiválasztódás hatáskörébe tartoznak, és amelyek a lovak és élesztőgombák közötti különbségeket jellemzik - a mondatok értelmét megváltoztató változások -, csupán a jéghegy csúcsai.
Némely molekula órája gyorsabban ketyeg, mint másoké. A citokróm c viszonylag lassan módosul: egyetlen betűt minden 25 millió évben, aminek valószínűleg az az oka, hogy a ennek a fehérjemolekulának a szervezet túlélése szempontjából életbevágó szerepe szerkezetének parányi részleteitől függ. A természetes kiválasztódás többnyire nem tűri meg egy ennyire szerkezet-függő molekula legtöbb változását. Más fehérjék ezzel szemben, amilyenek az úgynevezett fibrinopeptidek, jóllehet nem kevésbé jelentősek, sokféle változatban is ugyanúgy fejtik ki hatásukat. A fibrinopeptidek a véralvadásban működnek közre, és legtöbb részletük megváltoztatható anélkül, hogy ez megkárosítaná alvadékképző tevékenységüket. A mutáció üteme ezekben a fehérjékben hozzávetőleg egy változás hatszázezer évenként, ami negyvenszer gyorsabb, mint a citokróm c mutációja. A fibrinopeptidek ezért nem alkalmasak a távoli ősök tisztázására, habár az újabb keletű ősök, így az emlősök körében, jól használhatók. Több száz ilyen fehérje létezik, mindegyik a rá jellemző ütemben változik az évmilliók során, és mind külön- külön felhasználható a törzsfa felrajzolására. E különböző adatok többé- kevésbé ugyanazt a törzsfát eredményezik - ami mellesleg nem csekély bizonyíték, már amennyiben egyáltalán bizonyítékokra van szükség, az evolúció elmélete mellett.
Attól a felismeréstől jutottunk idáig fejtegetéseinkben, hogy a nemi elkeveredés összezavarja az élővilág történeti dokumentumait. Két útját találtuk meg annak, hogyan zárhatjuk ki a nemiség hatását. Egyikükkel az imént foglalkoztunk, s abból a tényből adódik, hogy a nemiség nem keveri össze a géneket az egyes fajok között. Ez lehetővé teszi, hogy a DNS bázissorrendjének felhasználásával az állatvilág törzsfájának igen távoli elágazásait is nyomon kövessük, olyan ősök származásvonalát, akik jóval azelőtt éltek, hogy mi felismerhetően emberré váltunk volna. Megállapodtunk azonban korábban abban, hogy ilyen távoli múltban mi, emberek valamennyien határozottan egyetlen egyedtől eredeztethettük magunkat. Szeretnénk tudni, milyen távol van napjainktól az az idő, amikor még az egész emberiség közös ősre tekinthetett vissza. Ehhez másfajta DNS-bizonyítékokhoz kell fordulnunk. Itt lép be a történetbe az "afrikai Éva".
Az "afrikai Évá"-t néha "mitokrondriális Évá"-nak is hívják. A mitokondriumok apró, rombusz alakú képződmények, amelyek ezrével hemzsegnek minden sejtünkben. Alapjában véve üresek belül, de ezt a belső teret bonyolult membránrendszer tölti ki. A membránok jóval nagyobb felületet biztosítanak, mint amennyire a mitokrondriumok külső megjelenése alapján számítanánk, és ez a megnövekedett felület hasznosításra is kerül. A membránok egy vegyiüzem - pontosabban egy áramfejlesztő telep - szerelőszalagjainak tekinthetők. Gondosan szabályozott láncreakció játszódik le a membránok mentén, egy láncreakció, amelynek több állomása van, mint bármely emberek alkotta vegyigyárban. Eredményeképpen a táplálékmolekulákból származó energia szabályozott lépésekben szabadul föl, és későbbi elégetésre újra felhasználható formában raktározódik el, legyen erre bármikor, bárhol szükség a szervezetben. Mitokondriumaink nélkül egy szempillantás alatt elpusztulnánk.
Ez tehát a mitokondriumok feladata, minket azonban jobban érdekel, honnan származnak. Az élővilág fejlődésének kezdeteinél eredileg baktériumok voltak. E meghökkentő elméletet a félelmetesen kiváló Lynn Margulis fogalmazta meg, az amhersti University of Massachusetts munkatársa, s noha kezdetben vonakodva fogadták, mostanára csaknem mindenütt diadalt aratott. Kétmilliárd éve a mitokondriumok távoli ősei szabadon élő baktériumok voltak. Más baktériumokkal együtt nagyobb sejtek belsejében éltek. A "prokarióta" (elősejtmagvas) baktériumok így kialakult közösségéből jött létre az "eukarióta" (valódi maggal rendelkező) sejt, amit sajátunknak nevezhetünk. Valamennyien több száz billió egymástól kölcsönösen függő eukarióta sejt közösségéből állunk. E sejtek mindegyikét több ezer speciálisan szelídített baktérium közössége alkotja a sejten belül, ahol a baktériumokra jellemző módon szaporodnak. Kiszámították, hogy amennyiben egyetlen emberi szervezet összes mitokondriumát sorba raknánk, e sor nem egyszer, de kétezerszer futná körbe a Földet. Egyetlen állat vagy növény közösségek hatalmas közösségéből áll, amelyek egymással kölcsönhatásban álló rétegekre tagozódnak, akár egy esőerdőben. Ami az esőerdőt magát illeti, ebben a közösségben mintegy tízmillióféle faj nyüzsög, s minden faj minden egyede maga is domesztikált baktériumok közösségeinek közösségéből áll. Margulis doktor eredetértelmezése - miszerint a sejt baktériumok zárt kertje volna - nemcsak hogy hasonlíthatatlanul gondolatébresztőbb, izgalmasabb és felemelőbb, mint az Édenkert Genezis-beli története. Azzal a járulékos előnnyel is rendelkezik, hogy szinte bizonyosan igaz.
A legtöbb biológushoz hasonlóan elfogadom Margulis elméletét, e fejezetben azonban csak egy bizonyos következménye okán teszek róla említést, jelesül, hogy a mitokondriumok saját DNS-sel rendelkeznek, amely egyetlen kromoszómagyűrűbe zárul, csakúgy, mint a többi baktérium esetében. Most pedig, ennyi bevezető után térjünk a lényegre. A mitokondriális DNS nem vesz részt az örökítőanyag nemi elkeveredésében, elszigetelt úgy a maganyagtól, mint más mitokondriumok DNS-étől. A mitokondriumok, sok baktériumhoz hasonlóan, egyszerű osztódással szaporodnak. Valahányszor egy mitokondrium kettéosztódik, mindegyik utód az eredeti kromoszóma azonos példányát örökli, az alkalmankénti mutációkat leszámítva. Látjuk immáron ennek szépségét, s azt, hogy mi haszna van mindennek a hosszú távú genetikai kapcsolatok kutatója szemszögéből. Azt találtuk, hogy ami az átlagos DNS- szövegeket illeti, a nemiség minden nemzedékben összekuszálja a bizonyítékokat, elmosván az anyai és apai vonal hozzájárulását. A mitokondriális DNS ezzel szemben hál'istennek ragaszkodik a szerzetesi tisztasághoz.
Mitokondriumainkat kizárólag anyánktól kapjuk. A hímivarsejtek túl kicsik ahhoz, hogy néhány mitokondriumnál többet tartalmazzanak, épp annyit, amennyi elegendő energiát biztosít farkuk mozgatásához, amint a petesejt felé úsznak. Ezek a mitokondriumok azután elhullanak a farokkal, mikor a hímivarsejt feje a petesejtbe olvad a megtermékenyülés során. A petesejt ezzel szemben jókora tömegű, és hatalmas, folyadékkal teli benseje mitokondriumok gazdag tenyészetét tartalmazza. Legyenek férfiak vagy nők, mitokondriumaik megegyeznek anyai nagyanyjuk mitokondriumaival. Az apai, nagyapai, dédapai mitokondriumokhoz viszont nincs közük. E sejtszervecskék a múlt független lenyomatai, a maganyag DNS-e nem szennyezi őket, mely utóbbi ugyanolyan valószínűséggel származhat mind a négy nagyszülőtől, mind a nyolc dédszülőtől s így tovább az időben visszafelé.
A mitokondriális DNS tehát érintetlen, nem védett azonban a mutációkkal - a másolás véletlenszerű hibáival - szemben. Valójában gyorsabban mutál, mint "saját" DNS-ünk, mivel (mint minden baktérium) híján van annak az elmés korrektúraolvasó gépezetnek, amit sejtjeink az évmilliók során kifejlesztettek. Lesz tehát némi különbség az Önök és az én mitokondriális DNS-em között, és e különbségek mértéke annak függvénye, milyen régen váltak el egymástól őseink. Nem az összes ősünk, csupán a női, női, női ... ág ősei. Amennyiben az Önök édesanyja tisztavérű ausztráliai, kínai leszármazottja, vagy a Kalahári kung szanjaié, jó pár különbség akad majd az Önök mitokondriumai és az enyéim között. Az apa személye érdektelen: lehet angol őrgróf, sziú törzsfőnök, mindez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja mitokondriumaink milyenségét. Ugyanez vonatkozik valamennyi férfi ősükre, egészen az idők hajnaláig.
Létezik tehát egy önálló mitokondriális apokrif, amely a családi Biblia mellett öröklődik tovább nemzedékről nemzedékre, s a tetejében azzal a hatalmas előnnyel rendelkezik, hogy csupán anyai ágon adódik tovább. Ezt nem szexista kijelentésnek szántam, én azt se bánnám, ha történetesen kizárólag apai ágon öröklődne. A felbecsülhetetlen előny az érintetlenségben rejlik, abban, hogy ez az örökítőanyag nem darabolódik fel és olvad össze minden egyes nemzedék során. A következetes öröklődés bármely, de nem mindkét nemen keresztül az, amire nekünk, genealógusoknak szükségünk van. Az Y kromoszóma, amely, akár a családi név, csak apai ágon adódik tovább, elméletben ugyanúgy megfelelne, de ez túl kevés információt tartalmaz ahhoz, hogy felhasználhassuk. A mitokondriális apokrif ezzel szemben eszményi a fajon belüli közös ősök megállapításához.
A mitokondriális DNS-t a kaliforniai Berkeley Egyetem egy kutatócsoportja tanulmányozta a megboldogult Allan Wilson irányításával. Az 1980-as években Wilson és munkatársai 135 élő nő DNS-sorrendjét határozták meg a világ minden tájáról - ausztrál bennszülöttekét, Új-Guinea felföldjének lakóiét, amerikai indiánokét, európaiakét, kínaiakét, valamint Afrika különböző népeiből származó hölgyekéit. A különbségek számát vizsgálták, amelyek minden egyes nő között mutatkoztak a DNS bázissorrendjében. Az így kapott adatokat számítógépen feldolgozva a leggazdaságosabb családfát keresték. A "gazdaságos" esetünkben a véletlenek lehetőség szerinti kizárását jelenti. Az utóbbihoz némi magyarázat szükséges.
Gondoljunk vissza korábbi fejtegetéseinkre a lovakról, disznókról és élesztőgombákról, valamint a citokróm c aminosav-sorrendjének meghatározásáról. Emlékezzünk vissza, hogy a lovak mindössze három "betűben" különböznek a disznóktól, utóbbiak negyvenöt "betűben" térnek el az élesztőgombáktól, míg a lovaknál ez a különbség negyvenhat "betű". Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy a lovak és disznók, lévén hogy közös ősük viszonylag új keletű, elméletileg ugyanolyan távolságra vannak az élesztőgombáktól. A negyvenöt és negyvenhat közötti eltérés rendellenesség, ami egy eszményi világból hiányozna. Vagy a lovak fejlődésvonalán bekövetkező további mutációnak, vagy a disznók vonalán lejátszódó visszamutálásnak tudható be.
No mármost, bármilyen képtelen ötletnek tűnik is, elméletileg feltételezhetjük, hogy a disznók valóban közelebb állnak az élesztőgombákhoz, mint a lovak. Elméletileg elfogadható, hogy a disznók és lovak közeli hasonlósága (citokróm c szövegeik mindössze három betűben különböznek, s testfelépítésük is csaknem megegyezik, az emlősökének megfelelően) a véletlenek halmozódásának tulajdonítható. Azért nem hisszük el ezt, mert a disznók és lovak hasonlósága elmondhatatlanul túlszárnyalja a disznók és élesztőgombák közös vonásait. Valljuk be, a disznók egyetlen DNS- kódjelben látszanak közelebb állni az élesztőgombákhoz, mint a lovakhoz, ezt azonban a mérleg másik serpenyőjében millió egyéb hasonlatosság ellensúlyozza. A megoldást a gazdaságosság elve nyújtja. Ha feltesszük, hogy a disznók közel állnak a lovakhoz, mindössze egy véletlenszerű hasonlatossággal kell számolnunk. Ha azonban az a feltevésünk, hogy a disznók az élesztőgombák közeli rokonai, egymástól függetlenül megszerzett véletlen hasonlatosságok képtelenül hosszú láncolatát kell elfogadnunk.
A lovak, disznók és élesztőgombák esetében a gazdaságosság elve túl lehengerlő ahhoz, hogy kételkedjünk benne. Ám a különböző emberfajták mitokondriális DNS-ét vizsgálva semmi lehengerlő nincs a hasonlóságokban. A gazdaságosság elve továbbra is érvényben van, érvei azonban mennyiségi adatokra hivatkozó gyengécske érvek, nem elsöprő, ellentmondást nem tűrő okfejtések. Mit kezdhet mindezzel a számítógép, legalábbis elméletben. Lajstromba veheti a 135 nő összes lehetséges családfáját. Majd megvizsgálhatja e listát, és kiválaszthatja a leggazdaságosabb családfát - vagyis azt, ami minimálisra csökkenti a véletlen hasonlóságok lehetőségét. Bele kell törődnünk, hogy még az igazságot legjobban megközelítő családfa is feltételez néhány véletlen egybeesést, amiként abba is bele kellett nyugodnunk, hogy ami a DNS egy kódjelét illeti, az élesztőgombák közelebb állnak a disznókhoz, mint a lovakhoz. Ám - elméletben legalábbis - a számítógép játszva megoldja gondunkat, kiválasztva a sok lehetséges családfa közül a leggazdaságosabbat és legkevésbé esetlegeset.
Mármint elméletben. A gyakorlatban azonban van egy bökkenő. A lehetséges családfák száma jóval nagyobb, mint amit Önök, én vagy bármely matematikus álmodni is képes. A lovak, disznók és élesztőgombák származásvonalához ugyanis mindössze három leszármazási sort kell felrajzolnunk. A legkézenfekvőbb a [[disznó lóé] élesztőgombáé], ahol a disznók és a lovak a legbelső zárójelen belülre kerülnek, míg az élesztőgombák a rokonságban nem álló "külső csoportot" képviselik. Az elméletileg lehetséges további két leszármazási sorozat [[disznó élesztőgombáé] lóé] és [[ló élesztőgombáé] disznóé]. Amennyiben negyedik élőlényt is vizsgálunk - mondjuk a tintahalat -, a leszármazási sorok száma tizenkettőre növekszik. Nem sorolom fel mind a tizenkettőt, csak megint a leggazdaságosabbat mind közül: [[[disznó lóé] tintahalé] élesztőgombáé]. A disznó és ló mint közeli rokonok ismét vígan elvannak a legbelső zárójelen belül. Eztán a tintahal csatlakozik a társasághoz, mivel közelebbi ősei vannak a disznó/ló vonallal, mint az élesztőgombáknak. A többi tizenegy leszármazási sor mindegyikéről - például [[disznó tintahalé] [ló élesztőgombáé]] - elmondhatjuk, hogy kevésbé gazdaságos. Erősen valószínűtlen, hogy a disznók és lovak számtalan közös jellegvonása egymástól függetlenül alakult volna ki, amennyiben a disznók a tintahalakkal, míg a lovak az élesztőgombákkal állnának közelebbi rokonságban.
Ha három élőlény három lehetséges leszármazási sorozatot, négy pedig tizenkettőt eredményez, hány lehetséges családfával rajzolhatók meg 135 nő rokonsági viszonyai? A válasz olyan nevetségesen nagy szám, hogy értelmetlen leírnunk. Amennyiben a világ legnagyobb és leggyorsabb számítógépének kellene elkészítenie az összes lehetséges családfa lajstromát, a szerencsétlen masina a világ végezetéig küszködne a megoldással.
Mindazonáltal a dolog nem reménytelen. A képtelenül nagy számokat megfontolt mintavétellel szoktuk megszelídíteni. Nem tudjuk megszámolni, pontosan hány rovar nyüzsög az Amazonas-folyó völgyében, megbecsülni mégis meg tudjuk a számukat, ha mintát veszünk az erdő találomra kijelölt parcelláiból, és feltételezzük, hogy e parcellák reprezentatív mintát adnak. Számítógépünk nem képes megvizsgálni a 135 nőt egyesítő összes lehetséges családfát, véletlen mintavételre azonban lehetőség van az összes elképzelhető családfa sorából. Valahányszor mintát veszünk ezek gigamilliárdjaiból, észre kell vennünk, hogy a minta leggazdaságosabb tagjai közös tulajdonságokban osztoznak. Ebből arra következtethetünk, hogy a leggazdaságosabb családfák az összes lehetséges közül feltehetőleg ugyanolyan jellegekkel rendelkeznek.
A kutatók eszerint is jártak el, jóllehet nem okvetlenül ez volt a legkézenfekvőbb eljárás. Amiként a rovartanászok sem értenének egyet abban, melyik a brazíliai esőerdőt leginkább képviselő reprezentatív minta, úgy a DNS-t kutató genetikusok is különböző mintavételi eljárásokat követtek. Mert sajnos a vizsgálati eredmények nem mindig vágnak egybe. Legyen megalapozott vagy sem, a magam részéről közzéteszem, milyen következtetésekre jutott a Berkeley kutatócsoportja az emberi mitokondriális DNS elemzéséből. Következtetéseik rendkívül izgalmasak, egyúttal vitára ingerlők. Szerintük a leggazdaságosabb fa Afrika talajában vetette meg gyökereit. Ez azt jelenti, hogy az afrikaiak egy része távolabbi rokona más afrikaiaknak, mint a Földgolyó bármely más lakójának. Ezek - európaiak, amerikai indiánok, ausztrál őslakók, kínaiak, új-guineaiak, eszkimók és mindenki más - egy viszonylag közeli rokonsági csoportot alkotnak. Egyik-másik afrikai beletartozik ebbe a rokonságba, mások nem. Az előbbiek értelmében a leggazdaságosabb családfa a következőképpen fest: [némely afrikai [más afrikaiak [további afrikaiak [még további afrikaiak és mindenki más]]]]. A kutatócsoport tehát arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy valamennyiünk ősanyja Afrikában élt, ő az "afrikai Éva". Mint mondottam, ez a következtetés vitára ingerlő. Így akadt olyan ellenvetés, amely szerint más, ugyanilyen gazdaságos családfa is felrajzolható, amelynek legkülső ágai Afrikán kívül találhatók. Az ellentábor azt állítja továbbá, hogy a Berkeley kutatócsoportja többek között azért jutott a fenti eredményre, mert számítógépeik ennek megfelelő sorrendben vették sorra a lehetséges családfákat. A vizsgálódás sorrendje magától értetődően nem befolyásolhatja a vizsgálati eredményt. A szakemberek zöme talán változatlanul a "mitokondriális Éva" afrikai eredetére szavaz, ha nem esküszik is meg erre.
A kutatócsoport második következtetése már nem olyan vitatható. Bárhol élt is a "mitokondriális Éva", ennek időpontja felbecsülhető. Ismerjük a mitokondriális DNS fejlődési ütemét, ezért a fejlődését felrajzoló fa minden elágazási pontját hozzávetőleg behatárolhatjuk az időben. Az egész emberiséget egyesítő elágazási pont - a "mitokondriális Éva" születési dátuma - eszerint százötvenezer és negyedmillió év közé tehető. Afrikai volt-e vagy sem a "mitokondriális Éva", óvakodnunk kell attól a téves következtetéstől, hogy őseink Afrikából származnak. A "mitokondriális Éva" az összes mai ember egyik újabb keletű őse. Kétségkívül a Homo sapiens faj tagja volt. A jóval korábbi emberfélék, a Homo erectus fosszíliáit Afrikán kívül és Afrikában egyaránt megtalálták. A nálánál is távolibb ősök fosszíliái, amilyen a Homo habilis, valamint az Australopithecus több faja (beleértve a legújabban felfedezett, több mint négymillió éves fajt is) ezzel szemben kizárólag Afrikában találhatók. Ezért ha egy afrikai szétsugárzás leszármazottai vagyunk az utolsó negyedmillió év viszonylatában, ez immár a második afrikai szétsugárzás. Volt egy korábbi kivonulás is, talán úgy másfél millió évvel ezelőtt, amikor a Homo erectus elvándorolt Afrikából, hogy benépesítse a Közel-Kelet és Ázsia különböző területeit. Az "afrikai Éva"-hipotézis nem azt állítja, hogy ezek a korai ázsiaiak nem léteztek, hanem hogy nem hagytak maguk után utódokat. Bárhogy forgatjuk is tehát, kétmillió év távlatából valamennyien afrikaiak vagyunk. Az "afrikai Éva"-hipotézis ezen túlmenően azt is állítja, hogy mi, túlélő emberek néhány százezer esztendő viszonylatában is mind afrikaiak vagyunk. Új bizonyítékok birtokában kimondhatnánk, hogy ha minden mai mitokondriális DNS Afrikán kívüli ősanyára (egy "ázsiai Évára") vezethető is vissza, távolabbi őseinket mindenképpen Afrikában kell keresnünk.
Tegyük fel pillanatnyilag, hogy a Berkeley kutatócsoportjának igaza van, és vegyük szemügyre, mit jelentenek és mit nem következtetéseik. Az "Éva" név szerencsétlen gondolattársításokra ösztönöz. Egyik-másik rajongó ugyanis ennek alapján abba a tévhitbe ringatta magát, hogy Éva magányos fehérnép lehetett, az egyetlen asszony a Földön, a végső genetikai keresztmetszet, mi több, egyenesen a Genezis igazolása! Ez azonban óriási tévedés. Egy szóval sem állítottuk, hogy ő volt az egyetlen asszony a Földön, de még azt sem, hogy a népesség az ő idejében viszonylag gyér lélekszámú volt. Meglehet, mindkét nemhez tartozó kortársai igenis számosan voltak, és nagy termékenységnek örvendtek. Nem egy utóduk talán mind a mai napig él. Mitokondriális leszármazottaik azonban időközben sorra kihaltak, mivel velünk való rokonságuk egy bizonyos ponton férfiágon örökítődött tovább. Ugyanígy halhat ki egy nemes családi név is (a családi nevek az Y kromoszómához kötöttek, és csupán férfiágon öröklődnek, a mitokondriumok pontos tükörképeként), ez azonban még nem jelenti azt, hogy a szóban forgó név viselőinek nincs utóda. Éppenséggel tömérdek utóduk lehet, csak férfiágon szakadt magva a családnak. Helyesen úgy fogalmazhatunk tehát, hogy a "mitokondriális Éva" az a legutóbb élt asszony, akiről elmondhatjuk, minden ma élő ember tőle származik a női ágon. Kell lennie olyan asszonynak, akiről ez kimondható. Mindössze az nyitott kérdés, hol élt és mikor. Hogy élt valahol, valamikor, nem férhet hozzá kétség.
És máris itt a következő félreértés - az előbbinél még közkeletűbb, olyannyira, hogy még kiváló tudósoktól, a mitokondriális DNS kutatóitól is visszahallottam. E tévhit szerint a "mitokondriális Éva" legutóbb élt közös ősünk. Oka pedig a "legutóbb élt közös ős" és "a kizárólag női ágon nyilvántartott legutóbb élt közös ős" fogalmainak összekeverése. A "mitokondriális Éva" szigorúan az utóbbi, de számos más módon is lehetséges leszármazás, mint kizárólag a női ágon. Millió és millió egyéb módon. Emlékezzünk vissza elődeink számának kiszámítására (most tekintsünk el az unokatestvér-házasságok bonyodalmaitól, ez korábban volt fontos). Nyolc nagyszülőnk van, de közülük csak egyetlen a kizárólag női ágon. Hasonlóképpen tizenhat ükszülővel rendelkezünk, ám csak eggyel a kizárólag női ágon. Még ha számolunk is azzal, hogy egy nemzedéken belül az unokatestvér-házasságok lecsökkentik az elődök számát, továbbra is igaz, hogy mérhetetlenül több módja van a leszármazásnak, mint a tisztán női ágon. Ha visszafelé követjük folyásán genetikai folyamunkat egészen a távoli ősökig, feltehetően sok Ádám és Évára akadunk, fokális egyedekre, akikről elmondhatjuk, hogy az összes 1995-ben élő ember tőlük eredt. A "mitokondriális Éva" csak egy közülük. Semmi okunk feltételezni, hogy e sok Ádám és Éva közül a "mitokondriális Éva" a legújabb keletű. Ellenkezőleg. Meghatározásánál kikötöttük, adott leszármazási vonalon eredtünk tőle. Oly sok más leszármazási vonal is lehetséges a kizárólag női ág mellett, matematikailag erősen valószínűtlen, hogy a "mitokondriális Éva" a legutóbbi volna e sok Ádám és Éva közül. Egyvalami tünteti ki a sok leszármazási vonal közül (csak a női ágat vettük figyelembe). A véletlenek hihetetlen egybeesése volna, ha bármi más módon is kitűnne (hogy ő élt a legutóbb).
További, ugyan kevésbé lényeges szempont, hogy legutóbb élt közös ősünk valamivel nagyobb valószínűséggel lehetett Ádám, mint Éva. A nőstények inkább alkotnak háremeket, mint a hímek, többek között mert az utóbbiak több száz, akár több ezer utód nemzésére is képesek biológiai felépítésüknél fogva. A Guinness Rekordok Könyve ezer feletti csúcsteljesítményről emlékezik meg, amely Vérszomjas Moulay Iszmáel nevéhez fűződik. (Mellékesen jegyzem meg, hogy e férfiút a feministák méltán emlegethetnék a macho arrogancia iskolapéldájaként. Az a hír járja róla, hogy amikor lovára szállt, ezt úgy cselekedte, hogy a nyeregbe pattanva kardja egyetlen suhintásával lenyisszantotta a kantárszárat tartó rabszolga fejét. Bármely hihetetlennek tűnjön is e legenda, már maga az a tény, hogy így jutott hozzánk, a további mendemondával, miszerint Iszmáel több ezer férfit ölt meg puszta kézzel, is rávilágít, milyen tulajdonságokat becsültek meg leginkább egy magafajta férfinál.) A nőknek ezzel szemben még a legkedvezőbb körülmények között sem lehet több utóduk tíz-húsz gyermeknél. Ezért egy nő, egy nőstény a hímnél nagyobb valószínűséggel ad életet átlagos számú utódnak. Néhány hím nevetségesen sok utóddal dicsekedhet, ami azt is jelenti, hogy más hímek teljesen meg vannak fosztva az utódoktól. Már ha egyáltalán ilyesmi előfordul, jóval nagyobb az esélye, hogy hím marad utód nélkül, mint nőstény. Amiként annak is nagyobb a valószínűsége, hogy hím halmoz föl magának aránytalanul több utódot, mint nőstény. Mindez az emberiség legutóbbi közös ősére is vonatkozik, aki ezért valószínűbb, hogy Ádám volt, mint Éva. Hogy egy szélsőséges példával éljek: minek nagyobb a valószínűsége, Vérszomjas Moulay Iszmáel minden ma élő marokkói őse vagy háremének egy nyomorult lakója?
Összegezve az elmondottakat, az alábbi következtetésekre jutottunk. Először is, okvetlenül kellett léteznie egy asszonynak, nevezzük "mitokondriális Évá"-nak, aki legutóbb élt közös őse az egész mai emberiségnek, kizárólag női ágon. Mindenképpen létezett továbbá egy ismeretlen nemű valaki, nevezzük őt Fokális Ôsnek, aki legutóbb élt közös őse az egész mai emberiségnek bármely ágon. Harmadszor, habár megeshet, hogy a "mitokondriális Éva" és a Fokális Ôs egy és ugyanaz a személy, ennek valószínűsége mégis elenyészően csekély. Negyedszer, valamivel valószínűbb, hogy a Fokális Ôs férfi volt, mint nő. Ötödször, igen valószínű, hogy a "mitokondriális Éva" kevesebb mint negyedmillió éve élt. Hatodszor, nincs ugyan teljes egyetértés e nőszemély lakhelyét illetően, az adatok mégis Afrikára utalnak. Mindössze az ötödik és hatodik következtetés függ tudományos bizonyítékoktól. Az első négyhez afféle karosszéki bölcselkedés és általános műveltségünk alapján juthatunk.
Mint mondottam, az ősök tartják kezükben az élet megértésének kulcsát. Az "afrikai Éva" regéje egy jóval nagyobb szabású, összehasonlíthatatlanul régibb történet szűkös, emberi léptékű szelete. Kanyarodjunk vissza a gének folyójának, az Édenkertből eredő folyamnak metaforájához. Kövessük e folyót visszafelé folyásán mérhetetlenül távolabbi időkbe, mint a legendabeli Éva néhány ezer esztendeje vagy az "afrikai Éva" több százezer éve. A DNS folyama töretlenül áramlott át őseinken nem kevesebb, mint 300 millió éven keresztül. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]
[/FONT]
[/FONT]
Kedves Shuts
-
En jobbnak találnám ha a linket tennéd be ilyen hosszu idézeteknél. Márcsak azért is mert az internetoldal áttekinthetöbben van formatirozva mint ez a betüorientált forum ezt lehetövéteszi. Tehát könnyebben olvashato.
-
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/rdawkins1.html
-
Azonkivol egy ilyen hosszu szöveg, minden bizonnyal, anyi gondolatot vet fel, hogy egyikünk sem képes a szabadidelyében, mellékesen ehez állást foglalni.
-
En pl. már napfelketétöl itt üllök a to mellett, hoztam az evolutios elödeimnek egy kis harapnivalot, bedobtam a fenékhorgot, várom, hogy a rokon ráharapjon, az ölembe a notebook, pecázok és surf-özök veletek.
-
Félek ha hosszu szöveget olvasok a halak mutálnak és kimásznak a vödörböl.
-
-
En jobbnak találnám ha a linket tennéd be ilyen hosszu idézeteknél. Márcsak azért is mert az internetoldal áttekinthetöbben van formatirozva mint ez a betüorientált forum ezt lehetövéteszi. Tehát könnyebben olvashato.
-
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/rdawkins1.html
-
Azonkivol egy ilyen hosszu szöveg, minden bizonnyal, anyi gondolatot vet fel, hogy egyikünk sem képes a szabadidelyében, mellékesen ehez állást foglalni.
-
En pl. már napfelketétöl itt üllök a to mellett, hoztam az evolutios elödeimnek egy kis harapnivalot, bedobtam a fenékhorgot, várom, hogy a rokon ráharapjon, az ölembe a notebook, pecázok és surf-özök veletek.
-
Félek ha hosszu szöveget olvasok a halak mutálnak és kimásznak a vödörböl.
-
Uram értem a felvetését, de információ éveit éljük, ember ésszel tudással nem tud mindent átfogóan látni, és értelmezni, hisz nem ez a célja létének. Mindent nem tudhatunk, de vannak kik sejtik beszámolnak róla értésünkre, de nem vitánkra amit most ebben a napban kell kiveséznünk.Kedves Shuts
-
En jobbnak találnám ha a linket tennéd be ilyen hosszu idézeteknél. Márcsak azért is mert az internetoldal áttekinthetöbben van formatirozva mint ez a betüorientált forum ezt lehetövéteszi. Tehát könnyebben olvashato.
-
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/rdawkins1.html
-
Azonkivol egy ilyen hosszu szöveg, minden bizonnyal, anyi gondolatot vet fel, hogy egyikünk sem képes a szabadidelyében, mellékesen ehez állást foglalni.
-
En pl. már napfelketétöl itt üllök a to mellett, hoztam az evolutios elödeimnek egy kis harapnivalot, bedobtam a fenékhorgot, várom, hogy a rokon ráharapjon, az ölembe a notebook, pecázok és surf-özök veletek.
-
Félek ha hosszu szöveget olvasok a halak mutálnak és kimásznak a vödörböl.
-
Shutba merjük dobni a tévelygésünket?
Biztos azért hirdette a német vérvonal tisztaságát is mert fogalma sem volt róla hogy mi az
Egyébként tényleg meggyőző érv hogy az evolúció nem hangzott el a szájából. Igazad van, csak körülírta.
Magyarul kizárólag a materialista nézetet támogatja, hiszen minden mást spirituális badarságnak tekint.
Ennyire hülye te sem lehetsz ernoe
Most leírtad hogy nem támogatja a materializmust csak megtagad mindent ami nem materialista elgondoláson alapszik.
Egyébként meg az erkölcsi oldalról tényleg ne közelítsük meg a dolgot mert az evolúció és a materializmus által hajtott pici ateista palánták bárhol kerültek eddig hatalomra a világban ott mindig vérfürdő volt a történet vége.
Ezen felül ugye azt írtad kedves, drága ernoe:
Már említettük párszor hogy nincsen mit megdönteni az elméleteden, mert amit beszélsz fizikai képtelenség, hogy te túl hülye vagy ahhoz hogy ezt felfogd mert minden erre irányuló hozzászólást figyelmen kívül hagysz az a te egyedi problémád.
Erőlködjél csak kiss
A nagy szójátékos ernoe barátunk most eljátssza hogy a rasszizmus szóban a "rasse" (race) azaz faj szót nem képes felismerni, mi több azt a bibliára vonatkoztatja vissza.
Közjáték: idézetek Charles Darwin a biblia eredete című könyvéből
Kérjük némítsák le a mobiljaikat és ne zavarják hangoskodással az előadást. A szünetig a terem ajtók zárva vannak.
Közjáték: idézetek Charles Darwin a biblia eredete című könyvéből
Kérjük némítsák le a mobiljaikat és ne zavarják hangoskodással az előadást. A szünetig a terem ajtók zárva vannak.
Úgy tűnik, néha elveszítjük a fonalat még abban is, hogy ki mit ért evolúció alatt, és hogy Darwin elméletének voltaképpen mi is az alapelve.
Ilyeneken aztán megreked egy kicsit a vita, de nem baj, attól még haladunk körbe-körbe, ha előre nem is. Fő a dialektika!
Ha már megemlítettem John Newton nevét, úgy érzem, még néhány szót megérdemel.
Az evolúció-elmélet káros erkölcsi hatásai az emberi társadalomra nézve szerintem vitathatatlan. Az evolúció-elmélet igazolást ad az embernek a másik emberrel való kegyetlenkedésre, igazolást ad a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak elnyomására, kizsákmányolására, elpusztítására, hiszen az elmélet alapján mindez szükségszerű az erősebb fennmaradásának érdekében.
Az ember az evolúció elmélet előtt is talált magának mentséget a bűnére, mert azt mindig talál. Ám ahol megjelenik az igazi bibliai istenhit, ott többé nincs helye a bűn igazolásának, nincs többé kifogás, ott elkerülhetetlenül megszólal lelkiismeret. Ezt mutatja John Newton példája is.
John Newton, (1725–1807) egykor maga is egy rabszolgaszállító hajó kapitánya volt. Hajója 1748. május 10-én hatalmas viharba került, és ő Istenhez fohászkodott, hogy mentse meg.
Megmenekülése hitre vezette, és Isten iránti hálája bűnei felismerésére és bűnbánatra indította. Élete és gondolkodása gyökeresen megváltozott. Feladta rabszolgakereskedő foglalkozását, és anglikán lelkész lett.
Egyszer egy egész éjszakás beszélgetést folytatott William Wilberforce-szal, aki a brit parlament tagja volt. Wilberforce John Newton hatására hitre jutott, melynek következtében addig kicsapongó élete megváltozott, és hamarosan nagy célnak szentelte: el akarta törölni a rabszolgaságot Angliában és a brit gyarmatokon is.
John Newton Wilberforce harcostársa lett a rabszolgaság elleni küzdelemben. Wilberforce törvényjavaslatának és kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően a Brit Parlament 1833-ban betiltotta a rabszolgaságot. A fáradhatatlan Wilberforce még megérhette a győzelmet, amellyel elnyerte a „Parlament lelkiismerete” címet.
Mindezeknek azonban John Newton példája volt az elindítója és ösztönzője, akinek az „Amazing Grace” című műve megrendítő önvallomás saját megmeneküléséről, és Isten megbocsátásáról.
Az evolúció-elmélet káros erkölcsi hatásai az emberi társadalomra nézve szerintem vitathatatlan. Az evolúció-elmélet igazolást ad az embernek a másik emberrel való kegyetlenkedésre, igazolást ad a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak elnyomására, kizsákmányolására, elpusztítására, hiszen az elmélet alapján mindez szükségszerű az erősebb fennmaradásának érdekében.
Az ember az evolúció elmélet előtt is talált magának mentséget a bűnére, mert azt mindig talál. Ám ahol megjelenik az igazi bibliai istenhit, ott többé nincs helye a bűn igazolásának, nincs többé kifogás, ott elkerülhetetlenül megszólal lelkiismeret. Ezt mutatja John Newton példája is.
John Newton, (1725–1807) egykor maga is egy rabszolgaszállító hajó kapitánya volt. Hajója 1748. május 10-én hatalmas viharba került, és ő Istenhez fohászkodott, hogy mentse meg.
Megmenekülése hitre vezette, és Isten iránti hálája bűnei felismerésére és bűnbánatra indította. Élete és gondolkodása gyökeresen megváltozott. Feladta rabszolgakereskedő foglalkozását, és anglikán lelkész lett.
Egyszer egy egész éjszakás beszélgetést folytatott William Wilberforce-szal, aki a brit parlament tagja volt. Wilberforce John Newton hatására hitre jutott, melynek következtében addig kicsapongó élete megváltozott, és hamarosan nagy célnak szentelte: el akarta törölni a rabszolgaságot Angliában és a brit gyarmatokon is.
John Newton Wilberforce harcostársa lett a rabszolgaság elleni küzdelemben. Wilberforce törvényjavaslatának és kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően a Brit Parlament 1833-ban betiltotta a rabszolgaságot. A fáradhatatlan Wilberforce még megérhette a győzelmet, amellyel elnyerte a „Parlament lelkiismerete” címet.
Mindezeknek azonban John Newton példája volt az elindítója és ösztönzője, akinek az „Amazing Grace” című műve megrendítő önvallomás saját megmeneküléséről, és Isten megbocsátásáról.
Sokat lehetne írni ernoeről de minek. Lassan már én is fáradt vagyok ahhoz hogy egy olyan idiótával vitatkozzam aki szelektív olvasással old meg minden problémát mert amire válaszolni nem tud azt kihagyja.
Úgy tűnik, néha elveszítjük a fonalat még abban is, hogy ki mit ért evolúció alatt, és hogy Darwin elméletének voltaképpen mi is az alapelve.
Ilyeneken aztán megreked egy kicsit a vita, de nem baj, attól még haladunk körbe-körbe, ha előre nem is. Fő a dialektika!
Már csak akkor kapom fel a fejem amikor ki ki csúszik egy vagy kettő ilyen aranymondása mint a rázásra okosodó ketchup és amivel teljesen újra értelmezi az elmebeteg és a retardált szavak jelentését.
Most éppen az van terítéken hogy a rasszisták nem tudják mi a faj szó jelentése és Hitlernek fogalma sem volt az evolúcióról. Ez már átlagos. Nincs mit reagálni arra hogy egy null szériás barom kihagyja az összes érvet amit felhoznak és berakja a hozzászólása végére hogy "ne bazeg ha már nem tudtátok érvekkel megdönteni az elméletem...".
Szánalmas. Nincsen rá jobb szó, és akkor a kutyákat még témába sem hoztuk.
Tudod hogy nem hiszek a bibliai vagy az írott istenekben, de abban tökéletesen egyetértek veled hogy a megbocsátás és az alázat sokkal előbb csinálnak egy értékes, normális embert mint az ha közlöd vele hogy csak egy osztódó biológiai hulladék ami azt hiszi magáról "hogy", aztán mégse.Ha már megemlítettem John Newton nevét, úgy érzem, még néhány szót megérdemel.
Az evolúció-elmélet káros erkölcsi hatásai az emberi társadalomra nézve szerintem vitathatatlan. Az evolúció-elmélet igazolást ad az embernek a másik emberrel való kegyetlenkedésre, igazolást ad a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak elnyomására, kizsákmányolására, elpusztítására, hiszen az elmélet alapján mindez szükségszerű az erősebb fennmaradásának érdekében.
Az ember az evolúció elmélet előtt is talált magának mentséget a bűnére, mert azt mindig talál. Ám ahol megjelenik az igazi bibliai istenhit, ott többé nincs helye a bűn igazolásának, nincs többé kifogás, ott elkerülhetetlenül megszólal lelkiismeret. Ezt mutatja John Newton példája is.
John Newton, (1725–1807) egykor maga is egy rabszolgaszállító hajó kapitánya volt. Hajója 1748. május 10-én hatalmas viharba került, és ő Istenhez fohászkodott, hogy mentse meg.
Megmenekülése hitre vezette, és Isten iránti hálája bűnei felismerésére és bűnbánatra indította. Élete és gondolkodása gyökeresen megváltozott. Feladta rabszolgakereskedő foglalkozását, és anglikán lelkész lett.
Egyszer egy egész éjszakás beszélgetést folytatott William Wilberforce-szal, aki a brit parlament tagja volt. Wilberforce John Newton hatására hitre jutott, melynek következtében addig kicsapongó élete megváltozott, és hamarosan nagy célnak szentelte: el akarta törölni a rabszolgaságot Angliában és a brit gyarmatokon is.
John Newton Wilberforce harcostársa lett a rabszolgaság elleni küzdelemben. Wilberforce törvényjavaslatának és kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően a Brit Parlament 1833-ban betiltotta a rabszolgaságot. A fáradhatatlan Wilberforce még megérhette a győzelmet, amellyel elnyerte a „Parlament lelkiismerete” címet.
Mindezeknek azonban John Newton példája volt az elindítója és ösztönzője, akinek az „Amazing Grace” című műve megrendítő önvallomás saját megmeneküléséről, és Isten megbocsátásáról.
Egyébként röhejesnek találom a materialisták képmutatását ezen a téren. Előbb kihirdetik hogy az ember nem több az élettelen anyag egy speciális állapotánál, pusztán egy állat a sok közül ami idáig fejlődött, egy szimpla és közönséges biológiai létforma amiből milliárdok népesítik be ezt a bolygót.
Aztán miután kihangsúlyozta hogy mennyire jelentéktelen a létünk valahogy az egész dolog a viszályára fordul és jönnek az olyan baromságok mint az élet értéke, mert minden embert meg kell menteni, minden embert életben kell tartani még akkor is ha csak a szenvedését hosszabbítjuk meg. Jön hogy az ember tök természetes hogy kínozza, és olyan körülmények között tartja vagy kezeli a részéről alsóbbrendűnek tartott állatfajokat (és nem egyszer a saját fajtáját is) aminek már a látványába is beleőrül egy épeszű ember.
Sok mindent el lehet mondani a materializmusról meg a technikai fejlődésünkről, de azt hogy jobb lett az erkölcsünk tőle azt biztos hogy nem.
Szétverjük az egész bolygót és senkit nem érdekel mert a politikusok nem hajlandóak feladni a gazdasági versenyt ilyen potom hülyeség miatt, mert hát ugye a pénz.
Na aztán ezzel el is érkeztünk a hülye emberek legnagyobb keresztjéhez, mert isten helyett megalkották maguknak a pénz fogalmát ami aztán tényleg mindenek felett áll ezen a rohadt világon. Nincs felette se isten, se ember, se biblia, se más.
Az már csak a cseresznye a hab tetején hogy aztán pont az ilyen erkölcsi romhalmazok jönnek hogy a kereszténység így meg a kereszténység úgy, hogy mer a hívők alsóbb rendű, szellemileg alultáplált faj meg a tököm. Meg lehet nézni ernoet is és ezzel kb el is mondtam mindent. Következőnek még a holokausztot is letagadja mert úgy jobban érvényesül amit ír.
Áh hagyjuk. Én nem tudok indulatok nélkül írni az ilyen szerencsétlen, szánalmas emberi roncsokról.
- Státusza
Hasonló témák
