Próbálj meg egy kicsit türelmesebb és elnézőbb lenni Ernoe-vel szemben. Végülis egyikünk se könnyű eset.
Pro Darwin
- Téma inditó Ernoe
- Kezdés dátuma
- Státusza
Próbálj meg egy kicsit türelmesebb és elnézőbb lenni Ernoe-vel szemben. Végülis egyikünk se könnyű eset.
Nem gondolod hogy másfél év elég volt hozzá hogy megértsem hogy sosem fog elállni ettől a hozzáállástól? Ernoeből hiányzik a szeretet tapasztalata, így nem is tud rá törekedni.
Ő csak elvan a materialista nagy büdös semmiben és próbál értelmet adni az értelmetlennek, annak hogy szerinte csak vagyunk és kész aztán meghalunk azt nem leszünk.
A viselkedése törvényszerű. Ilyen az az ember aki légüres térben kalimpál és nincsen mibe kapaszkodnia, nincsen mi felé elindulnia. Logikus hogy megpróbálja megteremteni a maga értékrendjét hogy valami értelmet adjon a létezésének, hogy valamennyire stabilizálni tudja magát, de mindez pusztán légvár és illúziók végeláthatatlan labirintusa.
A probléma hogy annyira belerágta magát a képzelt értékrendjébe hogy most már elutasítja azt ami kivezetné belőle és aláhúzom hogy nem a vallásról beszélek, hanem a mindenféle ideológiától és filozófiától mentes, egyszerű szeretetre.
Én megértelek, de tudod, hogy csak úgy lehet valakit szeretetre indítani, ha szeretjük őt, akkor is, ha ő nem szeret, vagy nem tud szeretni.
Elég baj ez Ernoe-nek, ha így áll a szénája.
Arról pedig nem ő tehet, hogy átmosták az agyát ezzel az ostoba elmélettel, és rászabadították annak minden következményét: a lét értelmetlenségét, az értékrend-nélküliséget, a légüres teret, amikről írtál. És valóban egy légvárba kapaszkodik, de valamit fognia kell, még ha az borul is. Látod, hogy valami biztonságérzetet így is ad neki.
Nem könnyű ebből kitörni, és nincs ezzel egyedül. De már azt is értékelni lehet, hogy foglalkoztatja a téma, mindegy, hogy milyen okból. Reménytelenebb a helyzet annál, aki ezzel nem is foglalkozik.
A szeretetre visszatérve pedig olyan ez, mint a kezelhetetlen gyerek esetében... A nehezen kezelhető, makacs gyerek vágyik legjobban a szeretetre. De rossz viselkedése miatt nehezebben szerethető, mint a jó gyerekek, ezért kevesebb szeretetet kap. Ettől aztán még kezelhetetlenebb és még makacsabb lesz. Ezért még kevesebb szeretetet kap. Amitől még rosszabb lesz. És így tovább...
Pedig a nehezen szerethető gyereket kellene a legjobban szeretni, és akkor megváltozna a viselkedése. Akkor meg tudna változni. Mert hiszen ő is arra vágyik, hogy szerethető legyen.
Azt pedig figyelembe kell vennünk, hogy Ernoe makacs kitartása az evolúció mellett valójában menekülés egy olyan istenkép elől, amit ugyancsak agymosással sugalltak belé, és ami legalább olyan hamis, mint az evolúció-elmélet. Innen ered kérlelhetetlen vallásellenessége, ami az evolúcióhoz való, számunkra érthetetlen, minden áron való ragaszkodásban nyilvánul meg. És ebben sincs egyedül.
De legyünk bizakodóak! Nem biztos, hogy sosem fog változtatni a hozzáállásán. Láttam én már pókot falon.
Kedves Karesz! Tudom, hogy magánügy, de képtelen vagyok ellenállni annak, hogy le ne írjam: imádom olvasni, az ilyen a plasztikus soraidat! kiss
Jaszladány: És főleg... milyen alapon nevezik tudományosnak?
-
Ernoe: A tudomány az egy alapvetö felismerés amivel egy csomo dolgot érthetövé tudunk tenni. Mondjuk a "vizözön" egy jo magyarázat arra, hogy miért pusztultak ki élölények tömegesen. "Mert az Isten igy akarta." De ezzel ki is merül a forrás mert a kérdést, hogy: "Minek teremtette az Isten a világot, hogyha pár generatioval késöbb megállapitja, hogy elszurta?" Ez nemcsak egy Istennek hanem egy ID-nek is egy blamage.
-
Az evolutioval nemcsak az élölények hasonloságát, fiziologiai müködését tudjuk megmagyarázni hanem az egészségünk megvédésére, gyogyitására, a táplálkozás törvényeire mind mind mind egy logikus válasszal szolgál.
-
Egy "tudatos alkototol" nem kérheted számon, hogy miért csinálta ezt, vagy azt.
-
Jaszladány: Ernoe kedves, amire Te hivatkozol, az ugyanaz az élőlény más más életkori fázisban. Nem pedig az egyik alkalommal egyik faj, másik alkalommal pedig másik.
-
Ernoe: Az élölénynek a nagymértékü megváltozása a methamorphozis következtében egy bizonyiték arra, hogy a fajok létrejötte technikailag lehetségességs. A "fajok" (szexualisan kompatibilis egységek) létrejöttéhez mégtöbb idö állt a rendelkezésre, tehát miért lenne lehetetlen hosszutávon az ami rövid idön belül lehetséges?
-
Minden maélö állat mögött ugyananyi mult van. Az élölények évmilliokon keresztül spezializálták magukat egy életformához. A legtöbbjük olyan komplikált lett, hogy egy "szanálás", átépités nem megy olyan könnyen.
-
Jaszladány: Én azt kérdeztem, az evolúció alapján mi indokolja, hogy ez a meztelen, puhaorrú majom saját túlélése érdekében ne gyilkolja le és rabolja ki a nálánál gyengébb szomszédját? És ha megteszi, milyen alapon vonják érte felelősségre?
-
Ernoe: Sajnálom, hogy ismételni kell magamat, jo lenne ha rögzitenékek ezt: Az evolutio nem a "brutálisat" részesiti elönybe hanem azt amelyik legjobban passzol, amelyik legjobban kijön a környezetével. Itt nem egy harc áll az elötérben hanem a kooperatio. Aki nem használ a környezetének azt a környezete is cserben hagyja.
-
Az ember a képességeit nemcsak a megevett táplálékbol hanem a szociális környezete nyujtotta együttmüködés álltal szerzi. Aki az adok-kapok rendszert megszegi azt megbünteti az élet. Ez egy természeti törvény.
-
A legtöbb élölény a "kamatbol" él. Enélkül a symbiozis nélkül még kakálni sem tudnánk. Ez a "szocialis viselkedés" még az élettelenben is benne van és nem gotikus templomok félhomályának a terméke.
-
Jaszladány: Hogy mire juthat még, bele se merek gondolni, mivel az iskolákban mindennek ellenére még mindig ezzel mossák a gyerekeink agyát.
-
Ernoe: Már egyszer megbeszéltük, hogy a kommunist oroszországnak mekkora anyagi kárt hozott, hogy ignorálták az evolutio törvényét. Erre nem akarok kitérni mégegyszer. Ezidö alatt a nem-kommunista országok orjási eredményekkel bövitették az evolutios ismereteinket. Kiérzem belölled az amerikai antikommunista szagot. Elég valamit a kommunizmussal szobahozni a gyülölet keltéshez. Hogy mi köze az evolutonak a kommunizmushoz azt nem is kell firtatni ügye?
-
-
Ernoe: A tudomány az egy alapvetö felismerés amivel egy csomo dolgot érthetövé tudunk tenni. Mondjuk a "vizözön" egy jo magyarázat arra, hogy miért pusztultak ki élölények tömegesen. "Mert az Isten igy akarta." De ezzel ki is merül a forrás mert a kérdést, hogy: "Minek teremtette az Isten a világot, hogyha pár generatioval késöbb megállapitja, hogy elszurta?" Ez nemcsak egy Istennek hanem egy ID-nek is egy blamage.
-
Az evolutioval nemcsak az élölények hasonloságát, fiziologiai müködését tudjuk megmagyarázni hanem az egészségünk megvédésére, gyogyitására, a táplálkozás törvényeire mind mind mind egy logikus válasszal szolgál.
-
Egy "tudatos alkototol" nem kérheted számon, hogy miért csinálta ezt, vagy azt.
-
Jaszladány: Ernoe kedves, amire Te hivatkozol, az ugyanaz az élőlény más más életkori fázisban. Nem pedig az egyik alkalommal egyik faj, másik alkalommal pedig másik.
-
Ernoe: Az élölénynek a nagymértékü megváltozása a methamorphozis következtében egy bizonyiték arra, hogy a fajok létrejötte technikailag lehetségességs. A "fajok" (szexualisan kompatibilis egységek) létrejöttéhez mégtöbb idö állt a rendelkezésre, tehát miért lenne lehetetlen hosszutávon az ami rövid idön belül lehetséges?
-
Minden maélö állat mögött ugyananyi mult van. Az élölények évmilliokon keresztül spezializálták magukat egy életformához. A legtöbbjük olyan komplikált lett, hogy egy "szanálás", átépités nem megy olyan könnyen.
-
Jaszladány: Én azt kérdeztem, az evolúció alapján mi indokolja, hogy ez a meztelen, puhaorrú majom saját túlélése érdekében ne gyilkolja le és rabolja ki a nálánál gyengébb szomszédját? És ha megteszi, milyen alapon vonják érte felelősségre?
-
Ernoe: Sajnálom, hogy ismételni kell magamat, jo lenne ha rögzitenékek ezt: Az evolutio nem a "brutálisat" részesiti elönybe hanem azt amelyik legjobban passzol, amelyik legjobban kijön a környezetével. Itt nem egy harc áll az elötérben hanem a kooperatio. Aki nem használ a környezetének azt a környezete is cserben hagyja.
-
Az ember a képességeit nemcsak a megevett táplálékbol hanem a szociális környezete nyujtotta együttmüködés álltal szerzi. Aki az adok-kapok rendszert megszegi azt megbünteti az élet. Ez egy természeti törvény.
-
A legtöbb élölény a "kamatbol" él. Enélkül a symbiozis nélkül még kakálni sem tudnánk. Ez a "szocialis viselkedés" még az élettelenben is benne van és nem gotikus templomok félhomályának a terméke.
-
Jaszladány: Hogy mire juthat még, bele se merek gondolni, mivel az iskolákban mindennek ellenére még mindig ezzel mossák a gyerekeink agyát.
-
Ernoe: Már egyszer megbeszéltük, hogy a kommunist oroszországnak mekkora anyagi kárt hozott, hogy ignorálták az evolutio törvényét. Erre nem akarok kitérni mégegyszer. Ezidö alatt a nem-kommunista országok orjási eredményekkel bövitették az evolutios ismereteinket. Kiérzem belölled az amerikai antikommunista szagot. Elég valamit a kommunizmussal szobahozni a gyülölet keltéshez. Hogy mi köze az evolutonak a kommunizmushoz azt nem is kell firtatni ügye?
-
Hurra!! Tuttam, hogy bebizonyitod az evoluciot!:!:
Karesz28: Az élet keletkezésének vagyis a kémiai evolúció teóriájának az apja Charles Darwin akit a munkássága (értsd az evolúció tana) vitt rá hogy megfogalmazza azt.
-
Ernoe: Kedves Karesz28, félre vagy informálva, Darwin "a fajok eredete" cimü könyvet irta és biologus volt nem kémikus. Ezenkivül 150 évvel ezelött irta a könyvét ami részleteiben finomult de alapjaiban változatlanul igaz.
-
Meglepö, hogy elötte nem sokan gondoltak arra, hogy az életnek egy "multja" van és valamilyen jövöje lesz.
A vallások a "mennyei örök élet, a feltámadás" és az "örök kárhozat" felé hangolták Isten bárányainak tekintetét.
-
Karesz28: A létezésünk egy tény. Ez idáig oké. A létezésünk oka és módja azonban már nem.
-
Ernoe: Mondtam már Karesz28, hogy anyi féle dologra rácsodálkozhatunk a világban: hogy miért ott hiányzik a medvebörön a ször ahol az állatnak szeme van, vagy hogy minek vagyunk a világon de ennek nincs értelme.
-
-
Karesz28: a materialista evolúció elmélet senkiből nem fog jobb embert csinálni.
-
Ernoe: Az evolutio nem tekinti magát hivatottnak hogy beleszoljon erkölcsi kérdésekben ahogy a mathematika sem.
Mint, egy része a világnézetünknek, azonban segithet beismernünk, hogy a világmindenség nem miértünk emberekért lett létrehozva, söt minden ami körülvesz bennünket a szerencse forgandoságán és néhény törvényszerüségnek az eredménye.
-
Ezt az egyedülállo nagy szerencsét megkell becsüljük mert nincsen alternativa! Nincs tulvilág ahonnan elhozhatnánk a földi versenyfutásnál elért pokálokat. Nincs tulvilág ahol helyrehozhatnánk azt amit az életben elmulasztunk.
De szerencsére rettegnünk sem kell felekezetektöl kitalált normáknak a nembetartása miatt. Az élet olyan mint a boksz mecs, nem kell megvárnunk a gongot amig megkapjuk hibáinkért a megtorlást.
-
De jobban tetted volna ha ezt a kérdést a magukat "emberfaragásra" spezializált egyházi képviselök felé irányitottad volna. A többszáz pedofil eset, aminek minimum az eltussolásával a Pápa-öszentsége is vádolva van, azt mutatja, hogy a földöntuli nem bizositéka a tisztes életnek.
-
Apropo, felmerül bennem a kérdés, hogy a legujjabb "sikeres választások" milyen hatással vannak a magyar egyházi parokiák területén és az internátusokban lezajlott pedofil, és testi fenyitésses gyerek-visszaélései esetekre?
-
Van egyáltalán valaki aki nyilvánossan mer magyarországon ilyesmiröl beszélni mint a világ más tályékán? Van már eset ahol az államügyész munkában van?
-
-
Ernoe: Kedves Karesz28, félre vagy informálva, Darwin "a fajok eredete" cimü könyvet irta és biologus volt nem kémikus. Ezenkivül 150 évvel ezelött irta a könyvét ami részleteiben finomult de alapjaiban változatlanul igaz.
-
Meglepö, hogy elötte nem sokan gondoltak arra, hogy az életnek egy "multja" van és valamilyen jövöje lesz.
A vallások a "mennyei örök élet, a feltámadás" és az "örök kárhozat" felé hangolták Isten bárányainak tekintetét.
-
Karesz28: A létezésünk egy tény. Ez idáig oké. A létezésünk oka és módja azonban már nem.
-
Ernoe: Mondtam már Karesz28, hogy anyi féle dologra rácsodálkozhatunk a világban: hogy miért ott hiányzik a medvebörön a ször ahol az állatnak szeme van, vagy hogy minek vagyunk a világon de ennek nincs értelme.
-
-
Karesz28: a materialista evolúció elmélet senkiből nem fog jobb embert csinálni.
-
Ernoe: Az evolutio nem tekinti magát hivatottnak hogy beleszoljon erkölcsi kérdésekben ahogy a mathematika sem.
Mint, egy része a világnézetünknek, azonban segithet beismernünk, hogy a világmindenség nem miértünk emberekért lett létrehozva, söt minden ami körülvesz bennünket a szerencse forgandoságán és néhény törvényszerüségnek az eredménye.
-
Ezt az egyedülállo nagy szerencsét megkell becsüljük mert nincsen alternativa! Nincs tulvilág ahonnan elhozhatnánk a földi versenyfutásnál elért pokálokat. Nincs tulvilág ahol helyrehozhatnánk azt amit az életben elmulasztunk.
De szerencsére rettegnünk sem kell felekezetektöl kitalált normáknak a nembetartása miatt. Az élet olyan mint a boksz mecs, nem kell megvárnunk a gongot amig megkapjuk hibáinkért a megtorlást.
-
De jobban tetted volna ha ezt a kérdést a magukat "emberfaragásra" spezializált egyházi képviselök felé irányitottad volna. A többszáz pedofil eset, aminek minimum az eltussolásával a Pápa-öszentsége is vádolva van, azt mutatja, hogy a földöntuli nem bizositéka a tisztes életnek.
-
Apropo, felmerül bennem a kérdés, hogy a legujjabb "sikeres választások" milyen hatással vannak a magyar egyházi parokiák területén és az internátusokban lezajlott pedofil, és testi fenyitésses gyerek-visszaélései esetekre?
-
Van egyáltalán valaki aki nyilvánossan mer magyarországon ilyesmiröl beszélni mint a világ más tályékán? Van már eset ahol az államügyész munkában van?
-
Kedves ernoe attól tartok te vagy félreinformálva.
A #381-es hozzászólás (http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=1895283&postcount=381) keretében leírtam már egyszer a történetét. Alexander Oparin terjesztette be Darwin elméletét regisztrációra. További információért kérlek olvasd át újra a hozzászólásom.
Megmásíthatatlan tény marad kedves ernoe hogy a kémiai evolúció elmélete Darwintól származik amit Oparin karolt fel. Az hogy szerinted Darwinnak nem volt semmi más munkássága a "fajok eredete" című könyvén kívül az nem az én problémám.
Ezen a ponton nem kívánok reagálni az elképzelésedre ernoe, mert a világ nem így működik és ennek nap mint nap látjuk kárát. A teáltalad megálmodott ideál ember elkeseredésében a szeretet helyett a pénzt fogadta fel új istenének és mindent meg is tesz érte mert nincs más értelme az életének. Öl, pusztít, lop, csal és szemrebbenés nélkül hazudik.
A te elképzelésed egy ideál világról egy mozdulatlan szenny és vértócsa amiben senkinek nincsenek erkölcsi korlátai és mindenkinek pont annyi joga van amennyit a két kezével meg tud védeni.
Nem tudom kedves ernoe mert nem követem figyelemmel hogy mit csinál az a szervezet aminek a nevéhez csak népirtások fűződnek. Ha vannak olyan intézmény ezen a világon amelyek nem méltóak arra hogy a bibliát egyáltalán a szájukra vegyék akkor az az anyaszent egyház.De jobban tetted volna ha ezt a kérdést a magukat "emberfaragásra" spezializált egyházi képviselök felé irányitottad volna. A többszáz pedofil eset, aminek minimum az eltussolásával a Pápa-öszentsége is vádolva van, azt mutatja, hogy a földöntuli nem bizositéka a tisztes életnek.
-
Apropo, felmerül bennem a kérdés, hogy a legujjabb "sikeres választások" milyen hatással vannak a magyar egyházi parokiák területén és az internátusokban lezajlott pedofil, és testi fenyitésses gyerek-visszaélései esetekre?
-
Van egyáltalán valaki aki nyilvánossan mer magyarországon ilyesmiröl beszélni mint a világ más tályékán? Van már eset ahol az államügyész munkában van?
-
Az egész történelme abból áll hogy a bibliára támaszkodva kihasználja az embereket miközben az éppen aktuális politikát támogatja. Feudalizmus idején a feudalmat, kommunizmus idején a kommunizmust, demokrácia idején a demokráciát.
Ez az intézmény milliószor bizonyította az alkalmatlanságát arra hogy Jézus tanításait terjessze, elsősorban akkor amikor a keresztes háborúk idején arra buzdította a népet hogy isten nevében aki még a rájuk bízott könyv szerint is tiltja az ölést, menjenek és vigyenek véghez egy nép irtást.
Talán éppen ezért megérted hogy az ócska provokációd nem érdekel, ugyanis semmiféle érzelem nem fűz a papsághoz és azon érdekes módszerükhöz hogy eltusolnak mindent.
Persze ennek már akkor le kellett volna esnie amikor 20. alkalommal közöltem veled hogy nem vagyok hívő és nem hiszek a bibliai isten létezésében. Az hogy ez a mai napig nem történt meg engem ugyan csak nem érint, ha valamit 20 beírás után sem sikerült értelmezned akkor az a te szegénységi bizonyítványod.
Egyébként hozzá tenném hogy szeretném folytatni az okosodást ernoe és azóta is várom a példákat mind a DNS komplexitású értelmezhető kódrendszerekre mind pedig válaszokat a hogyan tett szert az élettelen anyag intelligenciára vagy a hogyan ment át az élettelen anyag élőbe kérdésekre.
Ez a kis közjáték a erkölcsről engem nem érint mert éppen elég hozzászólásod olvastam már ahhoz hogy te legyél az utolsó ember a világon akivel az erkölcs kérdését megvitassam.
Ez a kis közjáték a erkölcsről engem nem érint mert éppen elég hozzászólásod olvastam már ahhoz hogy te legyél az utolsó ember a világon akivel az erkölcs kérdését megvitassam.
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]
3. FEJEZET
[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Lopva tégy jót! [/FONT]
3. FEJEZET
[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Lopva tégy jót! [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]A teremtés gondolata kitartó vonzerőt gyakorol az emberiségre, amihez nem kell túl távol keresnünk az okokat. Ismerőseim körében ugyan nem arat átütő sikert, mivel megköveteli a Genezis vagy bármely más törzsi eredetmítosz szó szerinti értelmezését. Most inkább azokra gondolok, akik felfedezték maguk számára az élővilág szépségét és összetettségét, s ebből levonták a következtetést, hogy mindezt "nyilván" el kellett terveznie valakinek. Azok a kreacionisták, akik felismerik, hogy a darwini evolúció legalábbis valamiféle alternatívát jelent a Szentírás szavaival szemben, körmönfontabb ellenvetésekhez folyamodnak. Tagadják a törzsfejlődés átmeneti formáinak lehetőségét. "X-et mindenképpen a Teremtő alkotta - érvelnek -, mert fele ilyen tökéletesen egyáltalán nem volna életképes. X testének minden darabkáját egyszerre rakták össze; nem fejlődhetett volna ki fokozatosan." Például aznap, mikor e fejezet írásába fogtam, levelet hozott a posta. Egy amerikai lelkipásztor írta, aki korábban ateista volt, s a National Geographic egy cikke térítette meg. Itt közlöm a levél egy részletét: [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] "A cikk arról szól, milyen bámulatosan alkalmazkodtak az orchideák környezetükhöz a sikeres beporzás érdekében. Kivált az egyik faj szaporodási stratégiája keltette fel figyelmemet, amelyhez egy hím darázs közreműködésére volt szükség. A virág szembeszökő hasonlóságot mutatott ennek a darázsfajnak a nőstényé- vel, még a nyílása is ott van, ahol kell, hogy a hím behatolva s a virággal párosodva elérje a porzókban termelődött virágport. Mikor a hím darázs a következő virágra repül, a folyamat megismétlődik, és létrejön a keresztbeporzás. A virágot legelőször is az általa kibocsátott feromon [a rovarok párkeresésében gyakran közrejátszó sajátos kémiai csalogatóanyag] tette vonzóvá a hím számára, amely megegyezik a szóban forgó darázsfaj nőstényének hasonló hatóanyagával. Néhány percig érdeklődéssel nézegettem a szöveget kísérő képet. Majd rádöbbentem, hogy e szaporodási stratégia csak akkor válhat be, ha kezdettől fogva tökéletes. Semmiképpen nem alakulhatott ki apránként, mivel ha az orchidea nem úgy festene, és nem olyan illatot árasztana, mint a nőstény darázs, továbbá, ha a virág párzásra alkalmas nyílása nem úgy helyezkedne el, hogy a hím szaporítószerve tökéletesen hozzáférjen a virágporhoz, e stratégia teljes kudarcra ítéltetne. Sose felejtem el, milyen rettentően összeszorult a szívem, mert hirtelen világossá vált számomra, hogy valamifajta Istennek léteznie kell valamilyen módon, s szüntelen kapcsolatban kell állnia a dolgokat létrehívó folyamatokkal. Röviden, Isten nem valamiféle jégkorszak előtti mítosz tárgya, hanem nagyon is valóságos. És noha minden porcikám tiltakozott ellene, nyomban beláttam, hogy ezután kutatnom muszáj Isten természetét."[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] Mások kétségtelenül egyéb utakon jutnak el a valláshoz, de bizonyos, hogy sokan éltek át hasonló élményt, mint ami ennek a lelkipásztornak az életét megváltoztatta (akinek személyazonosságát tapintatból hallgatom el). Olvastak valami természeti csodáról, vagy saját szemükkel is látták. Ez áhítattal és csodálattal töltötte el őket, ami vallásos istenfélelembe torkollott. Pontosabban úgy vélték, hogy a szóban forgó természeti tünemény - egy pók hálója, egy sas szeme, szárnya vagy bármi más - nem fejlődhetett ki fokozatosan, lévén hogy a felemás közbenső fokozatok nem töltötték volna be szerepüket. Ennek a fejezetnek az a célja, hogy lerombolja azt a téves elképzelést, miszerint a bonyolult biológiai szerkezeteknek tökéletesnek kell lenniük, ha működni akarnak. Mellékesen megjegyzem, hogy az orchideák Charles Darwin kedvenc példáit szolgáltatták, aki egész könyvet szentelt annak megvilágítására, milyen diadalmasan állja ki a fokozatos törzsfejlődés és természetes kiválasztódás elve e fortélyos szerkezetek megmagyarázásának nehéz próbáját (Könyve The Various Contrivances by which Orchids are Fertilised by Insects - A különböző fortélyok, amelyek elősegítik az orchideák rovaros beporzását - címet viseli.)
A lelkipásztor érvelésének sarkpontja az a kijelentés, mely szerint "e szaporodási stratégia csak akkor válhat be, ha kezdettől fogva tökéletes. Semmiképpen nem alakulhatott ki apránként." Ugyanez az okfejtés alkalmazható - és alkalmazták is eleget - a szem evolúciójára, amire még e fejezetben visszatérek. Mindig lenyűgöz az a magabiztosság, amellyel ezek a kijelentések elhangzanak. Hogyan lehet biztos afelől, kérdezném lelkipásztorunkat, hogy a darazsat utánzó orchidea (a szem vagy bármi más) kevésbé tökéletes állapotban nem működne? Belegondolt ebbe akár a másodperc törtrészéig is? Ismeri Ön az orchideák és darazsak főbb sajátságait, vagy hogy milyen szemmel néznek a hím darazsak a nőstényekre és az orchideákra? Hogy merészeli azt állítani, hogy az orchidea hasonlatosságának minden dimenzióban tökéletesnek kell lennie a hatás kiváltásához?
Gondoljanak vissza a legutóbbi alkalomra, amikor egy véletlen hasonlóság megtévesztette Önöket. Talán egy idegennek emeltek kalapot az utcán, mert összetévesztették a hölgyet egyik ismerősükkel. A filmcsillagok helyett kaszkadőrök esnek le a lóról vagy ugranak le a szikláról. A kaszkadőr hasonlatossága a filmcsillaghoz rendszerint fölöttébb felületes, ám ez elég ahhoz, hogy a tovasuhanó akció-jelenet erejéig megtévessze a közönséget. A férfiakat nemi gerjedelemre késztetik egy képesújság fotói. Pedig a fotó nem egyéb színes nyomatnál. Kétdimenziós, nem három. Maga a képen szereplő figura csupán pár centiméter magas. Lehet elnagyolt, pár vonallal odavetett vázlat is, cseppet sem élethű ábrázolás. Ennek ellenére erekcióra ösztönözhet egy férfit. Talán a gyors röptű darázsnak is mindössze a nőstény elsuhanó képére van szüksége ahhoz, hogy párosodni próbáljon vele. Talán a hím darazsak mindenképpen csak néhány kulcsfontosságú ingerre reagálnak.
Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a darazsak az embereknél is könnyebben elbolondíthatók. A tüskés pikók feltétlenül, pedig a halaknak nagyobb az agya és jobb a szeme a darazsakénál. A hím tüskés pikónak vörös a hasa, és nemcsak a többi hímmel szemben tanúsít fenyegető viselkedést, hanem a vörös "hasú" elnagyolt ál-halakkal szemben is. Öreg mesterem, a Nobel- díjas etológus, Nikco Tinbergen híressé vált történetében egy vörös postakocsi haladt el laboratóriuma ablaka előtt. Ekkor az összes hím tüskés pikó az akvárium ablak menti oldalához tódult, és vadul fenyegetni kezdték a postakocsit. Az érett ikrákkal teli nőstény tüskés pikóknak feltűnően megduzzadt a hasa. Tinbergen azt találta, hogy egy módfelett elnagyolt, bizonytalanul megnyújtott, ezüstszínű ál-nőstény, amelyik a mi szemünkben mindennek tűnt volna, csak tüskés pikónak nem, viszont gömbölyded "hassal" rendelkezett, tökéletes párzó viselkedésre ingerelte a hímeket. Tinbergen iskolájának újabb kísérletei bebizonyították, hogy egy úgynevezett szexbomba - egy körte alakú, gömbölyded tárgy, amit az emberi képzelet mindennek talált volna, csak elnyújtottnak és halszerűnek nem - még az előbbinél is hevesebb gerjedelmet váltott ki a hím tüskés pikókból. A tüskés pikó szexbomba az átlagon fölüli inger klasszikus példája, amely még a valóságnál is hatásosabb. Ennek másik eseteként Tinbergen közreadta egy csigaforgató madár képét, amely mindenáron egy strucctojás nagyságú tojásra akart ráülni. A madaraknak nagyobb agya és élesebb látása van a halakénál - és természetesen a darazsakénál -, a csigaforgatók mégis szemlátomást "azt gondolják", hogy egy strucctojás nagyságú tojás kiköltése a költés netovábbja.
A sirályoknak, ludaknak és más talajon fészkelő madaraknak sztereotip válasza van, ha tojás gurul ki a fészekből. Ilyenkor kinyúlnak és visszagörgetik csőrük alsó részével. Tinbergen és tanítványai kimutatták, hogy a sirályok nem csupán saját tojásaikkal művelik ezt, hanem tyújtojással, sőt akár a táborozók által eldobált fahengerekkel és kakaós dobozokkal is. Az ezüstsirály fiókák a szüleiktől koldulják a táplálékot; rácsippentenek a szülő csőrén lévő piros foltra, amire az halat öklendez fel duzzadó begyéből. Tinbergen és egyik munkatársa kimutatta, hogy a szülő fejét csak igen elnagyoltan utánzó kartonlemezek rendkívül hatásosak a fiókák kolduló viselkedésének kiváltásához. Mindössze egy piros foltra van szükség. Ami a sirályfiókát illeti, számára a szülő egy piros folttal egyenlő. Nyilván látja a többi testrészét is, ám ennek láthatóan semmi jelentősége.
Ez a szemlátomást "szemellenzős" látás nem csupán a sirályfiókák sajátja. A felnőtt dankasirályok különösen szembetűnőek a fejüket fedő fekete maszk miatt. Tinbergen tanítványa, Robert Mash ennek hatását vizsgálta a többi felnőttre úgy, hogy fából készült sirályfejeket befestett. Mindegyik fejet egy fapálcára tűzte, s a pálcát villanymeghajtású motorok mozgatták egy dobozban aképpen, hogy Mash távirányítással fel-le emelgethette és jobbra- balra forgathatta a fejeket. Egy sirályfészek közelében földbe temette a dobozt, miközben a fejet homokkal gondosan betakarta. Ezt követően nap mint nap felkereste a fészekhez közeli fedezéket, és figyelte, milyen hatása van a fel-le emelkedő, ide-oda forgó fejutánzatnak a fészkelő sirályokra. A madarak úgy válaszoltak a fejre és forgására, mintha valódi sirály lett volna, jóllehet nem volt más egy fapálca végén illegő modellnél, test, láb, szárnyak nélkül, s az élettelen, robotszerű, néma mozgásokon túl semmiféle más életjelet nem adott. Úgy tetszik, a dankasirály számára a fenyegetést hordozó szomszéd nem egyéb a testtől mintegy külön életet élő fekete fejnél. Testre, szárnyakra és az égvilágon semmire nincs szükség ezenkívül.
Hogy a madarak megfigyelésére a fedezékbe juthasson, Mash, ornitológusok előtte és utána járó nemzedékeihez hasonlóan, a madarak idegrendszerének egy régóta ismert korlátját használta ki: a madarak nem éppen vérbeli matematikusok. Két ember húzódik fedezékbe, és az egyik otthagyja. Enélkül a trükk nélkül a madarak tartanának a fedezéktől, "tudván", hogy valaki bement az imént. Mikor azonban egy távozik, "azt hiszik", mindketten elmentek. Ha egy madár nem tud kettőig elszámolni, mi a meglepő abban, hogy egy hím darazsat elbolondíthat a nőstényre korántsem tökéletesen emlékeztető orchidea?
Hadd szolgáljak még egy madártörténettel ebből a fajtából, ami azonban már tragédia. A pulykaanyák hevesen védik fiókáikat. Meg is muszáj védeniük őket a menyétekhez és dögevő patkányokhoz hasonló fészekrablókkal szemben. A pulykaanya elszomorítóan durva elvet követ a fosztogatókkal szemben: támadj meg mindent a fészked közelében, ami mozog, hacsak nem ad pulykafiókához hasonló hangot. Ezt egy osztrák zoológus, Wolfgang Schleidt fedezte fel. Schleidt egyszer olyan pulykaanyát tartott, amelyik vadul lemészárolta összes fiókáját. Az ok siralmasan egyszerű: az anya süket volt. A pulyka idegrendszere számára a ragadozó olyan mozgó tárgyakat jelent, amelyek nem hallatnak a fiókákhoz hasonló csipogó hangoktat. Így azután a fiókák, ha úgy festettek is és mozogtak, mint minden pulykafióka, s anyjukban bízva hozzá futottak, áldozatul estek az anya korlátolt "zsákmányértelmezésének". Önmagukkal szemben védelmezte gyermekeit, mikor mindet megölte.
A pulyka tragikus történetének visszhangjaként hadd említsem meg, hogy a háziméh csápjainak érzéksejtjei pusztán egyetlen kémiai hatónyagra érzékenyek, az olajsavra. (Vannak más sejtjeik is, amelyek más hatóanyagokat érzékelnek.) Az olajsavat az oszló méhtetemek termelik, ami kiváltja a méhek "temetkező" viselkedését, a holttest eltávolítását a kaptárból. Ha egy kísérlet során olajsavat csöppentenek egy élő méhre, a nyomorult teremtést társai kihurcolják a kaptárból, s hiába kapálózik ellene szemlátomást nagyon is elevenen, a hullákkal együtt kihajítják.
A rovarok agya jóval kisebb, mint a pulykáé vagy az emberé. A rovarok szeme, még a szitakötő nagy, összetett szeme is, csupán töredékével rendelkezik szemünk vagy a madárszem élességének. Ettől teljesen eltekintve is tudott dolog, hogy a rovarszem egészen másként látja a világot, mint a mi szemünk. A nagy osztrák zoológus, Karl von Frisch fiatalon felfedezte, hogy a rovarok vakok a vörös fénnyel szemben, látják viszont - méghozzá önálló árnyalatként - az ultraibolya színtartományt, amelyet mi nem érzékelünk. A rovarok szemét ezen túlmenően sokkal jobban foglalkoztatja a "rezgésnek" nevezett valami, ami - legalábbis a gyors mozgású rovarok számára - részben az általunk "alaknak" nevezett jelleget helyettesíti. Láttak már hím pillangókat a fáról alálibegő száraz faleveleknek "udvarolni". A mi szemünkben egy nőstény pillangó fel-le mozgó szárnyával egyenlő. A repülő hím a "rezgés" egyfajta koncentrátumaként látja a nőstényt, s kezd el udvarolni neki. Bolonddá tehetjük sztroboszkóppal is, amelyik pedig nem mozog, csupáncsak fel-felvillan. Ha elég nagy a felvillanások sebessége, a hím pillangóként kezeli a lámpát, olyannyira, hogy az a felvillanások ütemére rezegteti szárnyait. A csíkok számunkra mozdulatlan minták. Ám egy tovarepülő rovar szemében ezek is "rezgésnek" tűnnek, s ugyancsak utánozhatók a megfelelő sebességgel villogtatott sztroboszkóppal. A rovarszemen keresztül olyan idegen világ tekintene vissza ránk, hogy arról beszélni, milyen "tökéletesen" kell mímelnie az orchideának a nőstény darázs testét, nem egyéb emberi előítéletnél.
A darazsak voltak a tárgyai egy klasszikus kísérletnek is, amelyet eredetileg a nagy francia természettudós, Jean-Henri Fabre végzett el, majd egy sor más kutató is megismételt, Tinbergen iskolájának tagjait is beleértve. A nőstény kaparódarázs szúrásával megbénított zsákmányát vonszolva tér vissza üregébe. Míg bemegy, s láthatóan szemlét tart, kívül hagyja a zsákmányt. Majd újra feltűnik, hogy fészkébe hurcolja áldozatát. Amíg az üregben tartózkodik, a kísérletvezető néhány centivel arrébb mozdítja a zsákmányt. Mikor a darázs ismét előbukkan, észleli a veszteséget, és sietve eredeti helyére húzza a zsákmányt, az üreg bejárata elé. Mindössze néhány másodperc telt el, mióta megszemlélte az üreg belsejét. Nem látjuk okát, miért ne léphetne egy lépéssel tovább a szertartásban, s vonszolhatná be a zsákmányt, hogy odabent végezzen vele. Csakhogy programját korábbi stádiumra állították vissza. Kötelességtudóan megint kívül hagyja tehát a zsákmányt, és újabb szemlére a fészkébe bújik. A kísérletvezető akár negyvenszer is megismételheti ezt a bohózatot, amíg el nem unja. A darázs úgy viselkedik, akár egy mosógép, amelynek programját korábbi szakaszra forgatták vissza, és "nem tudja", hogy már negyvenedszer mosta ki ugyanazt a ruhát. A kiváló számítógéptudós, Douglas Hofstadter új jelzőt talált ki, "Sphex-szerű"-nek nevezve el a hasonlóan merev, értelmetlen automatizmusokat. (A kaparódarazsak egyik nemét hívják Sphexnek.) Bizonyos tekintetben tehát a darazsakat könnyű bolonddá tenni. Így hát roppantul csínján kell bánnunk az olyan emberi okoskodással, miszerint e "szaporodási stratégia csak akkor válhat be, ha kezdettől fogva tökéletes". Mostanra talán küldetéstudattal megáldott levélírómmal ellentétes gyanút melengetnek. Mert ha a rovarszem olyan gyenge, és a darazsakat olyan könnyű bolonddá tenni, miért fárad fölöslegesen az orchidea, hogy virágját - úgy-ahogy - hasonlóvá tegye a darázshoz? Nos, a darazsak látása nem mindig gyenge. Bizonyos helyzetekben egészen jól látnak: például amikor egy vadászórepülés után megkeresik az üregüket. Tinbergen a Philanthusszal, méhfarkassal vizsgálta ezt. Megvárta, amíg a darázs bebújik az üregébe. Mielőtt újra előbukkant volna, sietve valami "tereppontot" helyezett el a bejárat közelében, mondjuk gallyat vagy fenyőtobozt. Eztán visszavonult, és várta, hogy a darázs kirepüljön megkeresni a zsákmányát. Míg az elment, néhány méterrel arrébb húzta a gallyat vagy a tobozt. Mikor a darázs visszatért, nem talált rá az üregére, ehelyett a gally vagy toboz új helyzetének megfelelően a homokba fúrta magát. Megint csak "bolonddá tették" szegény fejét, ezúttal azonban igazán kiérdemli megbecsülésünket kitűnő látásáért. Úgy tűnik, mintha magában "lefényképezte volna" a környéket előzetes köröző repülése során. Láthatóan felismerte a gally vagy toboz mintáját, "Gestaltját". Tinbergen sokszor megismételte a kísérletet, miközben különféle tereppontokat használt - így tobozokból például kört formált -, de mindig változatlan eredménnyel.
Hadd ismertessem most Tinbergen tanítványának, Gerard Baerendsnek a kísérletét, ami látványos ellenpontját képviseli Fabre "mosógépes" kísérletének. A Baerends által vizsgált kaparódarázsfaj, az Ammophila campestris (ezt a fajt Fabre is tanulmányozta) meglehetősen rendhagyó abban, hogy "folyamatosan eteti" utódait. A legtöbb kaparódarázs táplálékot helyez az üregébe, belepetézik, majd lezárja az üreget, és hagyja, hogy a fiatal lárva maga gondoskodjon magáról. Az Ammophila más. A madarakhoz hasonlóan naponta visszatér a fészekbe, hogy ellenőrizze a lárva ellátását, és amennyiben szükséges, élelmet adjon neki. Ebben még nincs semmi különleges. Csakhogy egy-egy Ammophila-nőstény két-három fészket is sorra látogat őrjárata során. Az egyikben viszonylag nagy, csaknem kifejlett lárva található; a másikban kicsiny, frissen kikelt lárva; másutt meg talán egy az előbbi kettő kora és mérete között. E három lárva nyilván eltérően igényli majd a táplálékot, és az anya ennek megfelelően gondoskodik róluk. Aprólékosan eltervezett kísérletsorozattal, miközben a fészkek tartalmát cserélgette, Baerendsnek sikerült kimutatnia, hogy a darázsanyák valóban fejben tartják minden egyes fészek táplálékszükségleteit. Ez eddig okosnak tűnik, Baerends azonban azt is kimutatta, hogy ugyanakkor igen furcsa, nekünk idegen módon egyáltalán nem okos. Az anyadarázsnak minden reggel első dolga, hogy körszemlét tartson minden aktív ürege fölött. Az anya a fészeknek azt az állapotát veszi alapul, amelyről e hajnali szemleút során tudomást szerzett, s ez befolyásolja a nap további részére etető viselkedését. Baerends cserélhette ahányszor csak akarta a fészkek tartalmát a nap folyamán, mindez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta az anyadarázs etető viselkedését. Mintha csupán a hajnali körjárat idejére kapcsolta volna be fészekfelmérő apparátusát, hogy azután a nap hátralevő részére takarékossági okokból kikapcsolja.
Másfelől a történet azt is sugallja, hogy kifinomult számoló és mérő szerkezet található az anyadarázs agyában. Eztán könnyebben elhisszük talán, hogy a darazsat csupán az orchidea és a nőstény kimerítő hasonlósága tévesztheti meg. Ugyanakkor azonban Baerends története a szelektív vakságra és becsaphatóságra is jó példa, ami tökéletesen egybevág a mosógépes kísérlettel, és hihetővé teszi, hogy felületes hasonlóság is bőségesen elégséges az orchidea és a nőstény között. Mindebből az az általános tanulság vonható le, hogy ne emberi léptékkel mérjünk ezekben a kérdésekben. Soha ne mondják (vagy vegyék komolyan más ilyen értelmű kijelentését): "Nem fér a fejembe, hogy ez és ez fokozatos törzsfejlődés eredménye". A tévhiteknek ezt a fajtáját "a személyes hitetlenkedés érvének" kereszteltem el. Aki efféle szellemi kalandra vállalkozott, az előbb-utóbb elcsúszott egy banánhéjon.
Azt az okoskodást támadom tehát, amely a következőképpen érvel: ennek és ennek fokozatos evolúciója nem játszódhatott le, mert ennek és ennek "kézenfekvően" tökéletesnek és teljesnek kell lennie, ha be akarja tölteni feladatát. Válaszomban eddig zömmel arra a tényre támaszkodtam, hogy a darazsak és egyéb állatok igen különbözőképpen szemlélik a világot, mint mi, amúgy meg minket magunkat sem túl nehéz elbolondítani. Szeretnék azonban más, még meggyőzőbb és általánosabb érvekhez folyamodni. Használjuk a "sérülékeny" jelzőt olyan eszközre, amelynek tökéletesnek kell lennie, ha egyáltalán működtetni akarjuk - amint azt levélíróm állította volt a darazsat utánzó orchideákról. Jelentős körülménynek tartom, hogy felettébb nehéz ehhez hasonlóan sérülékeny eszközt találnunk. Egy repülőgép nem sérülékeny. Való igaz, valamennyien szívesebben bízzuk rá életünket egy Boeing 747-esre, amelynek millió és millió alkatrésze a legtökéletesebb összhangban működik, ám aggodalomra akkor sincs okunk, ha egy vagy két hajtóműve leáll: a repülő ugyanis ettől még nem zuhan le. A mikroszkóp nem sérülékeny, mert habár egy rosszabb minőségű példány elmosódott, gyéren megvilágított képet ad, még mindig jobban látjuk vele az apró tárgyakat, mint nélküle. A rádió sem sérülékeny, mert ha valami módon károsul, hangja eltorzulhat és fémessé válhat, de még ekkor is ki tudjuk hámozni a szavak jelentését. Már vagy jó tíz perce bámulok ki az ablakon, hogy igazán jó példát találjak ember készítette sérülékeny eszközökre, és csupán egy jutott eddig eszembe: a boltív. A boltív valóban többé-kevésbé sérülékeny abban az értelemben, hogy csak akkor tesz szert nagy erejű tartósságára, ha két részét egymáshoz illesztették. Ennek megtörténte előtt egyik fele sem áll meg magában. A boltívet állványzattal építik, ami átmeneti támaszul szolgál a boltív elkészültéig, majd miután eltávolítják, a boltív igen hosszú időkig megáll a helyén.
Semmi ok nincs rá, hogy a technika - elméletben legalábbis ne állítson elő sérülékeny eszközöket. A mérnököknek szabadságukban áll rajzasztalaik mellett olyan eszközöket tervezni, amelyek félkészen egyáltalán nem működnének. Ennek dacára még a gépészet területén is módfelett nehéz valóban sérülékeny eszközt találnunk. Úgy vélem, még inkább áll ez az élő szerkezetekre. Vegyünk szemügyre néhány sérülékenynek kikiáltott szerkezetet az élővilágból, amelyeket a kreacionisták propagandájuk szolgálatába állítottak. A darázs és az orchidea példája csupán egy a mimikri lenyűgöző jelenségei közül. Sok-sok állat és néhány növény húz hasznot más tárgyakkal való hasonlóságából, amelyek legtöbbször ugyancsak állatok vagy növények. Az életnek szinte minden vonatkozását kiemelte vagy elrejtette a mimikri: ilyen az élelemszerzés (a napfény pettyezte fás vidéken zsákmány után járó tigrisek és leopárdok majdhogynem láthatatlanok; az ördöghalak a tengerfenékre emlékeztetnek, ahol ülnek, és hosszú "horgászbottal", illetve a végén férget utánzó csalival csalják magukhoz a zsákmányt; a "végzet asszonya" szentjánosbogár-nőstények egy másik faj udvarló fényjeleit utánozzák, így csalogatva magukhoz a hímeket, amelyeket aztán felfalnak; a fűrészfogú nyálkáshalak más tisztítóhalakat utánoznak, s ügyfeleikhez férkőzve darabokat harapnak ki azok uszonyaiból); annak elkerülése, hogy a zsákmányállatot megegyék (utánozhatnak fatörzset, gallyakat, friss zöld vagy felpöndörödő elszáradt leveleket, virágokat, rózsatöviseket, gímpáfrány leveleit, köveket, madárürüléket, valamint más, mérgezőnek vagy mérgesnek ismert állatfajokat); a ragadozók elcsalogatása az ivadékoktól (a gulipán és sok más, talajon fészkelő madár utánozza tört szárnyú fajtársai testtartását és mozgását); a tojások kiköltésének biztosítása (a kakukktojások a gazdamadarak tojásaira emlékeztetnek; a szájköltő halak egyes fajtáinál a nőstény oldala az ikrákhoz hasonló pettyezetű, ez odavonzza a hímeket, amelyek valódi ikrákat bocsátanak szájukba, és megtermékenyítik azokat).
Bármely esetben könnyen kísértésbe eshetünk, hogy azt gondoljuk, a mimikri csak tökéletes formájában hatékony. A darázs-orchideáról szólván a darazsak és a mimikri más áldozatainak érzékszervi tökéletlenségeivel foglalkoztam. Az én szememben az orchideák hasonlósága a darazsakhoz, méhekhez vagy legyekhez csöppet sem kísérteties. Sokkal pontosabbnak látom egy levélbogár hasonlóságát a levélhez, talán mert szemem közelebb áll a ragadozók szeméhez (feltehetően a madarakéhoz), amelyek ellen a levél- mimikri irányul.
Ám átfogóbb értelemben is elhibázott a vélekedés, miszerint a mimikri csupán akkor hatékony, ha hibátlan. Legyen bármilyen jó például egy ragadozó szeme, a látási viszonyok nem mindig tökéletesek. A látás feltételei az esetek döntő többségében folyamatos sorozatot alkotnak, a jó látási viszonyoktól a rosszakig. Gondoljunk valami tárgyra, amit igazán jól ismerünk, annyira jól, hogy semmi szín alatt nem tévesztenénk össze. Vagy gondoljunk élő személyre - mondjuk egy közeli barátnőnkre, aki oly drága szívünknek, és oly ismerős minden porcikája, hogy senkivel nem tudnánk összekeverni. Most azonban képzeljük el, hogy nagy távolságból tart felénk. Lesz majd olyan távolság, ahonnan egyáltalán nem látjuk. És jöhet olyan közel, hogy minden arcvonása, minden szempillája, minden pórusa láthatóvá válik. Az átmeneti távolságoknál nem tapasztalunk hirtelen változást. A felismerhetőség fokozatosan erősödik fel, és enyészik el. A lövészek katonai kézikönyve a következő eligazítást adja: "Kétszáz méternyi távolságra a test minden részlete jól látható. Háromszáz méternyire az arc körvonalai elmosódnak. Négyszáz méternyire már nem látunk arcot. Hatszáz méternyire a fej egyetlen pontnak, míg a test pálcikának látszik. Van valakinek kérdése?" Elismerem, a fokozatosan közeledő barát hirtelen válik felismerhetővé. Ez esetben a távolság a hirtelen felismerés valószínűségét teszi fokozatossá.
A távolság, így vagy úgy, átmenetek sorával biztosítja a láthatóságot, ami lényegét teleintve fokozatos. Bármilyen fokú hasonlóságról légyen is szó a modell és a mimikri között, legyen ez tüneményes vagy alig létező, kell lennie olyan távolságnak, amelyről a ragadozó szeme becsapható, valamint egy valamivel kisebb távnak, ahonnan már kevésbé csapható be. Az evolúció előrehaladtával ezért a természetes kiválasztódás a fokozatosan tökéletesedő hasonlóságokat részesíti előnyben, ekkor a becsaphatóság kritikus távolsága is mind jobban csökken. A ragadozó szeme helyett bármely más állatfaj szemét is mondhatnám, amelynek elbolondítására szükség van. Egyes esetekben ez a ragadozó szeme, máskor nevelőszülőké, nőstény halaké és így tovább.
Ezt az effektust gyerekeknek szóló nyilvános előadás során mutattam be. Kollégám, az Oxford University Museum munkatársa, volt olyan kedves, hogy egyfajta "erdőtalajt" készített számomra, amelyet gallyakkal, száraz falevelekkel és mohával szórt tele. Ezen azután művészien elhelyezett több tucat halott rovart. Némelyikük, így egy fémkék bogár, jobban szemet szúrt, míg mások, például a botsáskák és levéllepkék kitűnően elrejtették magukat; megint mások, így egy barna csótány, átmenetet alkottak a kettő között. Ezután gyerekeket hívtam ki a közönségből, és kértem fel, közeledjenek lassan a csoportképhez, és kezdjenek el énekelni, ha felfedezik valamelyik rovart. Kellő távolságban még a legfeltűnőbb rovarokat sem látták. Amint közelebb mentek, először a szembetűnőket vették észre, majd a csótányhoz hasonlóan közepesen láthatókat, s csak legvégül a jól álcázott példányokat. A legjobban elrejtőzött rovarokat a gyerekek még közvetlen közelről sem fedezték fel, és leesett az álluk, amikor megmutattam nekik, hol vannak.
De a távolságon kívül másról is elmondható ugyanez, így például a szürkületről. Az éjszaka sötétjében jóformán semmit sem látunk, s a mimikri és modell legfelületesebb hasonlósága is elkerüli figyelmünket. Fényes délben viszont csak a legaprólékosabban hiteles mimikri ússza meg a felfedezést. Ezek között az időpontok között, hajnalban és szürkületkor, az alkonyat homályában vagy csupán egy borongós, felhős napon, ködben vagy viharban a látási viszonyok egyenletes, töretlen kontinuumával számolhatunk. A természetes kiválasztódás ismét a fokozatosan növekvő hasonlóságot részesíti előnyben, mert minden hasonlósági fokhoz adott látási viszonyok rendelhetők, melyek között e hasonlósági fok perdöntő lehet. Az evolúció előrehaladtával a mind élethűbb hasonlóság jár túlélési előnyökkel, mivel a kritikus fényerősség, amely mellett egy faj becsapható, fokozatosan növekszik.
Hasonló fokozatosságot tapasztalunk a látószögnél is. Egy rovarutánzatot, legyen hiteles vagy sem, némelykor a ragadozó a szeme sarkából is felismer. Máskor könyörtelenül a legjobb látószögből veszi szemügyre. Léteznie kell viszont olyan perifériás látószögnek, amely mellett még a legkezdetlegesebb mimikrit sem venni észre. És lennie kell olyan centrális látásnak, amely mellett még a legragyogóbb mimikri is veszélybe kerül. E két szélsőség között a látás fokozatos változásával, a látószögek kontinuumával számolhatunk. A mimikri minden tökéletességi fokához rendelhető egy kritikus látószög, amely mellett a legenyhébb javulás vagy romlás élet-halál felől dönt majd. Az evolúció előrehaladtával az egyenletesen tökéletesedő hasonlóságok részesülnek előnyben, lévén hogy a becsaphatóság kritikus látószöge egyre inkább a centrális látáséhoz közelít.
Az ellenség szemének és agyának minősége további fokozatos átmenetet jelent, amire már többször utaltam e fejezetben. A modell és utánzat közötti minden hasonlósági fokozathoz rendelhető olyan szem, amelyet ez a hasonlóság rászed, és olyan, amelyet nem. Az evolúció előrehaladtával megint csak a hasonlóságok egyenletesen javuló minősége jut előnyhöz, mivel egyre bonyolultabb és bonyolultabb ragadozószemeket kell becsapni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a ragadozók jobb szemeket fejlesztenek ki a tökéletesedő mimikrire való válasz gyanánt, jóllehet ez sem lehetetlen. Mindössze annyit állítok, hogy léteznek valahol jó szemű és rossz szemű ragadozók. Mindezek a ragadozók veszélyt jelentenek a zsákmányállat számára. A gyenge mimikri csupán a gyenge szemű ragadozókat szedi rá. A jó mimikri csaknem minden ragadozót rászed. A két szélsőség között egyenletes kontinuummal számolhatunk.
A jó és rossz szemek eszembe juttatják a kreacionisták kedvenc rejtvényét. Mire mennénk fél szemmel? - teszik fel a kérdést. Miként részesíthet előnyben a természetes kiválasztódás a tökéletesnél silányabb szemeket? Korábban már foglalkoztam ezzel a kérdéssel, s a közbenső fokozatok egész skálájával szolgáltam, példaként hozva fel az állatok országának különböző törzseit. Most az elméleti fokozatokra fogok összpontosítani. A feladatoknak is létezik egy fokozatos átmenete, kontinuuma, amelyek betöltésére egy-egy szem alkalmas. Jelen pillanatban az ábécé betűinek felismerésére használom szememet, amint megjelennek a számítógép képernyőjén. Ehhez jó, éles szemre van szükség. Elértem azt a kort, amikor nem tudok szemüveg nélkül olvasni, pillanatnyilag enyhén nagyító szemüvegre szorulok. Idővel nyilván egyre erősebb pápaszemet kell felíratnom. Szemüveg nélkül mind nehezebben és nehezebben tudom majd kisilabizálni az apró részleteket. Újabb kontinuumhoz jutottunk tehát, a kor kontinuumához.
Bármely ember, legyen akármilyen idős, jobban lát a rovaroknál. Még a viszonylag gyengén látók is el tudnak látni bizonyos feladatokat, egészen a majdnem vakokig. Teniszezhetünk például meglehetősen elmosódott látással, mivel a teniszlabda nagy tárgy, melynek helyzete és mozgása akkor is látható, ha a róla alkotott kép nem éles. A szitakötők szeme, habár a mi mércénk szerint gyenge, nagyon is jó szem rovarmércével mérve. A szitakötők röptükben kapják el a rovarokat, ami van olyan nehéz feladat, mint egy teniszlabda eltalálása. Az ennél és jóval gyengébb szemek segítségével is elkerülhető, hogy tulajdonosuk falba ütközzön vagy lesétáljon egy sziklaperemről vagy a folyóba pottyanjon. Az ennél is gyengébb szemek azt érzékelik, amikor árnyék - ami lehet felhő, de lehet ragadozó is - tornyosul tulajdonosuk feje fölé. A még rosszabb szemek különbséget tudnak tenni a nappalok és éjszakák között, ami többek között hasznos a szaporodási időszakok összhangba hozásában, és annak eldöntésében, mikor kell nyugovóra térni. Létezik a feladatoknak is egyfajta kontinuuma, amelyhez a szem hozzárendelhető, úgy, hogy minden, adott minőségű szem számára, a kíválótól a borzalmasig, meghatározható az a feladatszint, amelynél a látás legparányibb változása is perdöntő lehet. Minden nehézség nélkül megérthetjük most már a szem fokozatos fejlődését, a primitív, durva kezdetektől az átmeneti formák egyenletes kontinuumán át az olyan tökéletes szemekig, amilyenek a héja vagy egy fiatalember szeme.
Ezek után a kreacionisták kérdését - "Mire mennénk fél szemmel?" - gyerekjáték megválaszolni. Fél szem mindössze 1%-kal jobb, mint egy 49%-os szem, de ez is jobb a 48%-osnál, és a különbség szignifikáns. Az előbbinél nagyobb fajsúlyú ellenvetés a következő kikerülhetetlen megjegyzés: "Fizikusként (*) nem tudom elhinni, hogy elegendő idő volt egy olyan bonyolult szerv kifejlődésére a semmiből, amilyen a szem. Valóban azt hiszi, volt erre elég idő?" Mindkét kérdés a személyes hitetlenkedés érvének egy- egy változata. A közönség persze válaszra vár, s előadásaim során többnyire a földtörténeti korok hatalmas időtartamaira hivatkozom. Tegyük fel, hogy egy évszázadot egy lépéssel mérhetünk, ekkor egész időszámításunk krikettpálya méretűre zsugorodik. Hogy a mikroszkopikus méretű soksejtű állatokhoz jussunk, a krikettjátékosnak New Yorktól San Franciscóig kellene hajítania a labdát.
[/FONT]
A lelkipásztor érvelésének sarkpontja az a kijelentés, mely szerint "e szaporodási stratégia csak akkor válhat be, ha kezdettől fogva tökéletes. Semmiképpen nem alakulhatott ki apránként." Ugyanez az okfejtés alkalmazható - és alkalmazták is eleget - a szem evolúciójára, amire még e fejezetben visszatérek. Mindig lenyűgöz az a magabiztosság, amellyel ezek a kijelentések elhangzanak. Hogyan lehet biztos afelől, kérdezném lelkipásztorunkat, hogy a darazsat utánzó orchidea (a szem vagy bármi más) kevésbé tökéletes állapotban nem működne? Belegondolt ebbe akár a másodperc törtrészéig is? Ismeri Ön az orchideák és darazsak főbb sajátságait, vagy hogy milyen szemmel néznek a hím darazsak a nőstényekre és az orchideákra? Hogy merészeli azt állítani, hogy az orchidea hasonlatosságának minden dimenzióban tökéletesnek kell lennie a hatás kiváltásához?
Gondoljanak vissza a legutóbbi alkalomra, amikor egy véletlen hasonlóság megtévesztette Önöket. Talán egy idegennek emeltek kalapot az utcán, mert összetévesztették a hölgyet egyik ismerősükkel. A filmcsillagok helyett kaszkadőrök esnek le a lóról vagy ugranak le a szikláról. A kaszkadőr hasonlatossága a filmcsillaghoz rendszerint fölöttébb felületes, ám ez elég ahhoz, hogy a tovasuhanó akció-jelenet erejéig megtévessze a közönséget. A férfiakat nemi gerjedelemre késztetik egy képesújság fotói. Pedig a fotó nem egyéb színes nyomatnál. Kétdimenziós, nem három. Maga a képen szereplő figura csupán pár centiméter magas. Lehet elnagyolt, pár vonallal odavetett vázlat is, cseppet sem élethű ábrázolás. Ennek ellenére erekcióra ösztönözhet egy férfit. Talán a gyors röptű darázsnak is mindössze a nőstény elsuhanó képére van szüksége ahhoz, hogy párosodni próbáljon vele. Talán a hím darazsak mindenképpen csak néhány kulcsfontosságú ingerre reagálnak.
Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a darazsak az embereknél is könnyebben elbolondíthatók. A tüskés pikók feltétlenül, pedig a halaknak nagyobb az agya és jobb a szeme a darazsakénál. A hím tüskés pikónak vörös a hasa, és nemcsak a többi hímmel szemben tanúsít fenyegető viselkedést, hanem a vörös "hasú" elnagyolt ál-halakkal szemben is. Öreg mesterem, a Nobel- díjas etológus, Nikco Tinbergen híressé vált történetében egy vörös postakocsi haladt el laboratóriuma ablaka előtt. Ekkor az összes hím tüskés pikó az akvárium ablak menti oldalához tódult, és vadul fenyegetni kezdték a postakocsit. Az érett ikrákkal teli nőstény tüskés pikóknak feltűnően megduzzadt a hasa. Tinbergen azt találta, hogy egy módfelett elnagyolt, bizonytalanul megnyújtott, ezüstszínű ál-nőstény, amelyik a mi szemünkben mindennek tűnt volna, csak tüskés pikónak nem, viszont gömbölyded "hassal" rendelkezett, tökéletes párzó viselkedésre ingerelte a hímeket. Tinbergen iskolájának újabb kísérletei bebizonyították, hogy egy úgynevezett szexbomba - egy körte alakú, gömbölyded tárgy, amit az emberi képzelet mindennek talált volna, csak elnyújtottnak és halszerűnek nem - még az előbbinél is hevesebb gerjedelmet váltott ki a hím tüskés pikókból. A tüskés pikó szexbomba az átlagon fölüli inger klasszikus példája, amely még a valóságnál is hatásosabb. Ennek másik eseteként Tinbergen közreadta egy csigaforgató madár képét, amely mindenáron egy strucctojás nagyságú tojásra akart ráülni. A madaraknak nagyobb agya és élesebb látása van a halakénál - és természetesen a darazsakénál -, a csigaforgatók mégis szemlátomást "azt gondolják", hogy egy strucctojás nagyságú tojás kiköltése a költés netovábbja.
A sirályoknak, ludaknak és más talajon fészkelő madaraknak sztereotip válasza van, ha tojás gurul ki a fészekből. Ilyenkor kinyúlnak és visszagörgetik csőrük alsó részével. Tinbergen és tanítványai kimutatták, hogy a sirályok nem csupán saját tojásaikkal művelik ezt, hanem tyújtojással, sőt akár a táborozók által eldobált fahengerekkel és kakaós dobozokkal is. Az ezüstsirály fiókák a szüleiktől koldulják a táplálékot; rácsippentenek a szülő csőrén lévő piros foltra, amire az halat öklendez fel duzzadó begyéből. Tinbergen és egyik munkatársa kimutatta, hogy a szülő fejét csak igen elnagyoltan utánzó kartonlemezek rendkívül hatásosak a fiókák kolduló viselkedésének kiváltásához. Mindössze egy piros foltra van szükség. Ami a sirályfiókát illeti, számára a szülő egy piros folttal egyenlő. Nyilván látja a többi testrészét is, ám ennek láthatóan semmi jelentősége.
Ez a szemlátomást "szemellenzős" látás nem csupán a sirályfiókák sajátja. A felnőtt dankasirályok különösen szembetűnőek a fejüket fedő fekete maszk miatt. Tinbergen tanítványa, Robert Mash ennek hatását vizsgálta a többi felnőttre úgy, hogy fából készült sirályfejeket befestett. Mindegyik fejet egy fapálcára tűzte, s a pálcát villanymeghajtású motorok mozgatták egy dobozban aképpen, hogy Mash távirányítással fel-le emelgethette és jobbra- balra forgathatta a fejeket. Egy sirályfészek közelében földbe temette a dobozt, miközben a fejet homokkal gondosan betakarta. Ezt követően nap mint nap felkereste a fészekhez közeli fedezéket, és figyelte, milyen hatása van a fel-le emelkedő, ide-oda forgó fejutánzatnak a fészkelő sirályokra. A madarak úgy válaszoltak a fejre és forgására, mintha valódi sirály lett volna, jóllehet nem volt más egy fapálca végén illegő modellnél, test, láb, szárnyak nélkül, s az élettelen, robotszerű, néma mozgásokon túl semmiféle más életjelet nem adott. Úgy tetszik, a dankasirály számára a fenyegetést hordozó szomszéd nem egyéb a testtől mintegy külön életet élő fekete fejnél. Testre, szárnyakra és az égvilágon semmire nincs szükség ezenkívül.
Hogy a madarak megfigyelésére a fedezékbe juthasson, Mash, ornitológusok előtte és utána járó nemzedékeihez hasonlóan, a madarak idegrendszerének egy régóta ismert korlátját használta ki: a madarak nem éppen vérbeli matematikusok. Két ember húzódik fedezékbe, és az egyik otthagyja. Enélkül a trükk nélkül a madarak tartanának a fedezéktől, "tudván", hogy valaki bement az imént. Mikor azonban egy távozik, "azt hiszik", mindketten elmentek. Ha egy madár nem tud kettőig elszámolni, mi a meglepő abban, hogy egy hím darazsat elbolondíthat a nőstényre korántsem tökéletesen emlékeztető orchidea?
Hadd szolgáljak még egy madártörténettel ebből a fajtából, ami azonban már tragédia. A pulykaanyák hevesen védik fiókáikat. Meg is muszáj védeniük őket a menyétekhez és dögevő patkányokhoz hasonló fészekrablókkal szemben. A pulykaanya elszomorítóan durva elvet követ a fosztogatókkal szemben: támadj meg mindent a fészked közelében, ami mozog, hacsak nem ad pulykafiókához hasonló hangot. Ezt egy osztrák zoológus, Wolfgang Schleidt fedezte fel. Schleidt egyszer olyan pulykaanyát tartott, amelyik vadul lemészárolta összes fiókáját. Az ok siralmasan egyszerű: az anya süket volt. A pulyka idegrendszere számára a ragadozó olyan mozgó tárgyakat jelent, amelyek nem hallatnak a fiókákhoz hasonló csipogó hangoktat. Így azután a fiókák, ha úgy festettek is és mozogtak, mint minden pulykafióka, s anyjukban bízva hozzá futottak, áldozatul estek az anya korlátolt "zsákmányértelmezésének". Önmagukkal szemben védelmezte gyermekeit, mikor mindet megölte.
A pulyka tragikus történetének visszhangjaként hadd említsem meg, hogy a háziméh csápjainak érzéksejtjei pusztán egyetlen kémiai hatónyagra érzékenyek, az olajsavra. (Vannak más sejtjeik is, amelyek más hatóanyagokat érzékelnek.) Az olajsavat az oszló méhtetemek termelik, ami kiváltja a méhek "temetkező" viselkedését, a holttest eltávolítását a kaptárból. Ha egy kísérlet során olajsavat csöppentenek egy élő méhre, a nyomorult teremtést társai kihurcolják a kaptárból, s hiába kapálózik ellene szemlátomást nagyon is elevenen, a hullákkal együtt kihajítják.
A rovarok agya jóval kisebb, mint a pulykáé vagy az emberé. A rovarok szeme, még a szitakötő nagy, összetett szeme is, csupán töredékével rendelkezik szemünk vagy a madárszem élességének. Ettől teljesen eltekintve is tudott dolog, hogy a rovarszem egészen másként látja a világot, mint a mi szemünk. A nagy osztrák zoológus, Karl von Frisch fiatalon felfedezte, hogy a rovarok vakok a vörös fénnyel szemben, látják viszont - méghozzá önálló árnyalatként - az ultraibolya színtartományt, amelyet mi nem érzékelünk. A rovarok szemét ezen túlmenően sokkal jobban foglalkoztatja a "rezgésnek" nevezett valami, ami - legalábbis a gyors mozgású rovarok számára - részben az általunk "alaknak" nevezett jelleget helyettesíti. Láttak már hím pillangókat a fáról alálibegő száraz faleveleknek "udvarolni". A mi szemünkben egy nőstény pillangó fel-le mozgó szárnyával egyenlő. A repülő hím a "rezgés" egyfajta koncentrátumaként látja a nőstényt, s kezd el udvarolni neki. Bolonddá tehetjük sztroboszkóppal is, amelyik pedig nem mozog, csupáncsak fel-felvillan. Ha elég nagy a felvillanások sebessége, a hím pillangóként kezeli a lámpát, olyannyira, hogy az a felvillanások ütemére rezegteti szárnyait. A csíkok számunkra mozdulatlan minták. Ám egy tovarepülő rovar szemében ezek is "rezgésnek" tűnnek, s ugyancsak utánozhatók a megfelelő sebességgel villogtatott sztroboszkóppal. A rovarszemen keresztül olyan idegen világ tekintene vissza ránk, hogy arról beszélni, milyen "tökéletesen" kell mímelnie az orchideának a nőstény darázs testét, nem egyéb emberi előítéletnél.
A darazsak voltak a tárgyai egy klasszikus kísérletnek is, amelyet eredetileg a nagy francia természettudós, Jean-Henri Fabre végzett el, majd egy sor más kutató is megismételt, Tinbergen iskolájának tagjait is beleértve. A nőstény kaparódarázs szúrásával megbénított zsákmányát vonszolva tér vissza üregébe. Míg bemegy, s láthatóan szemlét tart, kívül hagyja a zsákmányt. Majd újra feltűnik, hogy fészkébe hurcolja áldozatát. Amíg az üregben tartózkodik, a kísérletvezető néhány centivel arrébb mozdítja a zsákmányt. Mikor a darázs ismét előbukkan, észleli a veszteséget, és sietve eredeti helyére húzza a zsákmányt, az üreg bejárata elé. Mindössze néhány másodperc telt el, mióta megszemlélte az üreg belsejét. Nem látjuk okát, miért ne léphetne egy lépéssel tovább a szertartásban, s vonszolhatná be a zsákmányt, hogy odabent végezzen vele. Csakhogy programját korábbi stádiumra állították vissza. Kötelességtudóan megint kívül hagyja tehát a zsákmányt, és újabb szemlére a fészkébe bújik. A kísérletvezető akár negyvenszer is megismételheti ezt a bohózatot, amíg el nem unja. A darázs úgy viselkedik, akár egy mosógép, amelynek programját korábbi szakaszra forgatták vissza, és "nem tudja", hogy már negyvenedszer mosta ki ugyanazt a ruhát. A kiváló számítógéptudós, Douglas Hofstadter új jelzőt talált ki, "Sphex-szerű"-nek nevezve el a hasonlóan merev, értelmetlen automatizmusokat. (A kaparódarazsak egyik nemét hívják Sphexnek.) Bizonyos tekintetben tehát a darazsakat könnyű bolonddá tenni. Így hát roppantul csínján kell bánnunk az olyan emberi okoskodással, miszerint e "szaporodási stratégia csak akkor válhat be, ha kezdettől fogva tökéletes". Mostanra talán küldetéstudattal megáldott levélírómmal ellentétes gyanút melengetnek. Mert ha a rovarszem olyan gyenge, és a darazsakat olyan könnyű bolonddá tenni, miért fárad fölöslegesen az orchidea, hogy virágját - úgy-ahogy - hasonlóvá tegye a darázshoz? Nos, a darazsak látása nem mindig gyenge. Bizonyos helyzetekben egészen jól látnak: például amikor egy vadászórepülés után megkeresik az üregüket. Tinbergen a Philanthusszal, méhfarkassal vizsgálta ezt. Megvárta, amíg a darázs bebújik az üregébe. Mielőtt újra előbukkant volna, sietve valami "tereppontot" helyezett el a bejárat közelében, mondjuk gallyat vagy fenyőtobozt. Eztán visszavonult, és várta, hogy a darázs kirepüljön megkeresni a zsákmányát. Míg az elment, néhány méterrel arrébb húzta a gallyat vagy a tobozt. Mikor a darázs visszatért, nem talált rá az üregére, ehelyett a gally vagy toboz új helyzetének megfelelően a homokba fúrta magát. Megint csak "bolonddá tették" szegény fejét, ezúttal azonban igazán kiérdemli megbecsülésünket kitűnő látásáért. Úgy tűnik, mintha magában "lefényképezte volna" a környéket előzetes köröző repülése során. Láthatóan felismerte a gally vagy toboz mintáját, "Gestaltját". Tinbergen sokszor megismételte a kísérletet, miközben különféle tereppontokat használt - így tobozokból például kört formált -, de mindig változatlan eredménnyel.
Hadd ismertessem most Tinbergen tanítványának, Gerard Baerendsnek a kísérletét, ami látványos ellenpontját képviseli Fabre "mosógépes" kísérletének. A Baerends által vizsgált kaparódarázsfaj, az Ammophila campestris (ezt a fajt Fabre is tanulmányozta) meglehetősen rendhagyó abban, hogy "folyamatosan eteti" utódait. A legtöbb kaparódarázs táplálékot helyez az üregébe, belepetézik, majd lezárja az üreget, és hagyja, hogy a fiatal lárva maga gondoskodjon magáról. Az Ammophila más. A madarakhoz hasonlóan naponta visszatér a fészekbe, hogy ellenőrizze a lárva ellátását, és amennyiben szükséges, élelmet adjon neki. Ebben még nincs semmi különleges. Csakhogy egy-egy Ammophila-nőstény két-három fészket is sorra látogat őrjárata során. Az egyikben viszonylag nagy, csaknem kifejlett lárva található; a másikban kicsiny, frissen kikelt lárva; másutt meg talán egy az előbbi kettő kora és mérete között. E három lárva nyilván eltérően igényli majd a táplálékot, és az anya ennek megfelelően gondoskodik róluk. Aprólékosan eltervezett kísérletsorozattal, miközben a fészkek tartalmát cserélgette, Baerendsnek sikerült kimutatnia, hogy a darázsanyák valóban fejben tartják minden egyes fészek táplálékszükségleteit. Ez eddig okosnak tűnik, Baerends azonban azt is kimutatta, hogy ugyanakkor igen furcsa, nekünk idegen módon egyáltalán nem okos. Az anyadarázsnak minden reggel első dolga, hogy körszemlét tartson minden aktív ürege fölött. Az anya a fészeknek azt az állapotát veszi alapul, amelyről e hajnali szemleút során tudomást szerzett, s ez befolyásolja a nap további részére etető viselkedését. Baerends cserélhette ahányszor csak akarta a fészkek tartalmát a nap folyamán, mindez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta az anyadarázs etető viselkedését. Mintha csupán a hajnali körjárat idejére kapcsolta volna be fészekfelmérő apparátusát, hogy azután a nap hátralevő részére takarékossági okokból kikapcsolja.
Másfelől a történet azt is sugallja, hogy kifinomult számoló és mérő szerkezet található az anyadarázs agyában. Eztán könnyebben elhisszük talán, hogy a darazsat csupán az orchidea és a nőstény kimerítő hasonlósága tévesztheti meg. Ugyanakkor azonban Baerends története a szelektív vakságra és becsaphatóságra is jó példa, ami tökéletesen egybevág a mosógépes kísérlettel, és hihetővé teszi, hogy felületes hasonlóság is bőségesen elégséges az orchidea és a nőstény között. Mindebből az az általános tanulság vonható le, hogy ne emberi léptékkel mérjünk ezekben a kérdésekben. Soha ne mondják (vagy vegyék komolyan más ilyen értelmű kijelentését): "Nem fér a fejembe, hogy ez és ez fokozatos törzsfejlődés eredménye". A tévhiteknek ezt a fajtáját "a személyes hitetlenkedés érvének" kereszteltem el. Aki efféle szellemi kalandra vállalkozott, az előbb-utóbb elcsúszott egy banánhéjon.
Azt az okoskodást támadom tehát, amely a következőképpen érvel: ennek és ennek fokozatos evolúciója nem játszódhatott le, mert ennek és ennek "kézenfekvően" tökéletesnek és teljesnek kell lennie, ha be akarja tölteni feladatát. Válaszomban eddig zömmel arra a tényre támaszkodtam, hogy a darazsak és egyéb állatok igen különbözőképpen szemlélik a világot, mint mi, amúgy meg minket magunkat sem túl nehéz elbolondítani. Szeretnék azonban más, még meggyőzőbb és általánosabb érvekhez folyamodni. Használjuk a "sérülékeny" jelzőt olyan eszközre, amelynek tökéletesnek kell lennie, ha egyáltalán működtetni akarjuk - amint azt levélíróm állította volt a darazsat utánzó orchideákról. Jelentős körülménynek tartom, hogy felettébb nehéz ehhez hasonlóan sérülékeny eszközt találnunk. Egy repülőgép nem sérülékeny. Való igaz, valamennyien szívesebben bízzuk rá életünket egy Boeing 747-esre, amelynek millió és millió alkatrésze a legtökéletesebb összhangban működik, ám aggodalomra akkor sincs okunk, ha egy vagy két hajtóműve leáll: a repülő ugyanis ettől még nem zuhan le. A mikroszkóp nem sérülékeny, mert habár egy rosszabb minőségű példány elmosódott, gyéren megvilágított képet ad, még mindig jobban látjuk vele az apró tárgyakat, mint nélküle. A rádió sem sérülékeny, mert ha valami módon károsul, hangja eltorzulhat és fémessé válhat, de még ekkor is ki tudjuk hámozni a szavak jelentését. Már vagy jó tíz perce bámulok ki az ablakon, hogy igazán jó példát találjak ember készítette sérülékeny eszközökre, és csupán egy jutott eddig eszembe: a boltív. A boltív valóban többé-kevésbé sérülékeny abban az értelemben, hogy csak akkor tesz szert nagy erejű tartósságára, ha két részét egymáshoz illesztették. Ennek megtörténte előtt egyik fele sem áll meg magában. A boltívet állványzattal építik, ami átmeneti támaszul szolgál a boltív elkészültéig, majd miután eltávolítják, a boltív igen hosszú időkig megáll a helyén.
Semmi ok nincs rá, hogy a technika - elméletben legalábbis ne állítson elő sérülékeny eszközöket. A mérnököknek szabadságukban áll rajzasztalaik mellett olyan eszközöket tervezni, amelyek félkészen egyáltalán nem működnének. Ennek dacára még a gépészet területén is módfelett nehéz valóban sérülékeny eszközt találnunk. Úgy vélem, még inkább áll ez az élő szerkezetekre. Vegyünk szemügyre néhány sérülékenynek kikiáltott szerkezetet az élővilágból, amelyeket a kreacionisták propagandájuk szolgálatába állítottak. A darázs és az orchidea példája csupán egy a mimikri lenyűgöző jelenségei közül. Sok-sok állat és néhány növény húz hasznot más tárgyakkal való hasonlóságából, amelyek legtöbbször ugyancsak állatok vagy növények. Az életnek szinte minden vonatkozását kiemelte vagy elrejtette a mimikri: ilyen az élelemszerzés (a napfény pettyezte fás vidéken zsákmány után járó tigrisek és leopárdok majdhogynem láthatatlanok; az ördöghalak a tengerfenékre emlékeztetnek, ahol ülnek, és hosszú "horgászbottal", illetve a végén férget utánzó csalival csalják magukhoz a zsákmányt; a "végzet asszonya" szentjánosbogár-nőstények egy másik faj udvarló fényjeleit utánozzák, így csalogatva magukhoz a hímeket, amelyeket aztán felfalnak; a fűrészfogú nyálkáshalak más tisztítóhalakat utánoznak, s ügyfeleikhez férkőzve darabokat harapnak ki azok uszonyaiból); annak elkerülése, hogy a zsákmányállatot megegyék (utánozhatnak fatörzset, gallyakat, friss zöld vagy felpöndörödő elszáradt leveleket, virágokat, rózsatöviseket, gímpáfrány leveleit, köveket, madárürüléket, valamint más, mérgezőnek vagy mérgesnek ismert állatfajokat); a ragadozók elcsalogatása az ivadékoktól (a gulipán és sok más, talajon fészkelő madár utánozza tört szárnyú fajtársai testtartását és mozgását); a tojások kiköltésének biztosítása (a kakukktojások a gazdamadarak tojásaira emlékeztetnek; a szájköltő halak egyes fajtáinál a nőstény oldala az ikrákhoz hasonló pettyezetű, ez odavonzza a hímeket, amelyek valódi ikrákat bocsátanak szájukba, és megtermékenyítik azokat).
Bármely esetben könnyen kísértésbe eshetünk, hogy azt gondoljuk, a mimikri csak tökéletes formájában hatékony. A darázs-orchideáról szólván a darazsak és a mimikri más áldozatainak érzékszervi tökéletlenségeivel foglalkoztam. Az én szememben az orchideák hasonlósága a darazsakhoz, méhekhez vagy legyekhez csöppet sem kísérteties. Sokkal pontosabbnak látom egy levélbogár hasonlóságát a levélhez, talán mert szemem közelebb áll a ragadozók szeméhez (feltehetően a madarakéhoz), amelyek ellen a levél- mimikri irányul.
Ám átfogóbb értelemben is elhibázott a vélekedés, miszerint a mimikri csupán akkor hatékony, ha hibátlan. Legyen bármilyen jó például egy ragadozó szeme, a látási viszonyok nem mindig tökéletesek. A látás feltételei az esetek döntő többségében folyamatos sorozatot alkotnak, a jó látási viszonyoktól a rosszakig. Gondoljunk valami tárgyra, amit igazán jól ismerünk, annyira jól, hogy semmi szín alatt nem tévesztenénk össze. Vagy gondoljunk élő személyre - mondjuk egy közeli barátnőnkre, aki oly drága szívünknek, és oly ismerős minden porcikája, hogy senkivel nem tudnánk összekeverni. Most azonban képzeljük el, hogy nagy távolságból tart felénk. Lesz majd olyan távolság, ahonnan egyáltalán nem látjuk. És jöhet olyan közel, hogy minden arcvonása, minden szempillája, minden pórusa láthatóvá válik. Az átmeneti távolságoknál nem tapasztalunk hirtelen változást. A felismerhetőség fokozatosan erősödik fel, és enyészik el. A lövészek katonai kézikönyve a következő eligazítást adja: "Kétszáz méternyi távolságra a test minden részlete jól látható. Háromszáz méternyire az arc körvonalai elmosódnak. Négyszáz méternyire már nem látunk arcot. Hatszáz méternyire a fej egyetlen pontnak, míg a test pálcikának látszik. Van valakinek kérdése?" Elismerem, a fokozatosan közeledő barát hirtelen válik felismerhetővé. Ez esetben a távolság a hirtelen felismerés valószínűségét teszi fokozatossá.
A távolság, így vagy úgy, átmenetek sorával biztosítja a láthatóságot, ami lényegét teleintve fokozatos. Bármilyen fokú hasonlóságról légyen is szó a modell és a mimikri között, legyen ez tüneményes vagy alig létező, kell lennie olyan távolságnak, amelyről a ragadozó szeme becsapható, valamint egy valamivel kisebb távnak, ahonnan már kevésbé csapható be. Az evolúció előrehaladtával ezért a természetes kiválasztódás a fokozatosan tökéletesedő hasonlóságokat részesíti előnyben, ekkor a becsaphatóság kritikus távolsága is mind jobban csökken. A ragadozó szeme helyett bármely más állatfaj szemét is mondhatnám, amelynek elbolondítására szükség van. Egyes esetekben ez a ragadozó szeme, máskor nevelőszülőké, nőstény halaké és így tovább.
Ezt az effektust gyerekeknek szóló nyilvános előadás során mutattam be. Kollégám, az Oxford University Museum munkatársa, volt olyan kedves, hogy egyfajta "erdőtalajt" készített számomra, amelyet gallyakkal, száraz falevelekkel és mohával szórt tele. Ezen azután művészien elhelyezett több tucat halott rovart. Némelyikük, így egy fémkék bogár, jobban szemet szúrt, míg mások, például a botsáskák és levéllepkék kitűnően elrejtették magukat; megint mások, így egy barna csótány, átmenetet alkottak a kettő között. Ezután gyerekeket hívtam ki a közönségből, és kértem fel, közeledjenek lassan a csoportképhez, és kezdjenek el énekelni, ha felfedezik valamelyik rovart. Kellő távolságban még a legfeltűnőbb rovarokat sem látták. Amint közelebb mentek, először a szembetűnőket vették észre, majd a csótányhoz hasonlóan közepesen láthatókat, s csak legvégül a jól álcázott példányokat. A legjobban elrejtőzött rovarokat a gyerekek még közvetlen közelről sem fedezték fel, és leesett az álluk, amikor megmutattam nekik, hol vannak.
De a távolságon kívül másról is elmondható ugyanez, így például a szürkületről. Az éjszaka sötétjében jóformán semmit sem látunk, s a mimikri és modell legfelületesebb hasonlósága is elkerüli figyelmünket. Fényes délben viszont csak a legaprólékosabban hiteles mimikri ússza meg a felfedezést. Ezek között az időpontok között, hajnalban és szürkületkor, az alkonyat homályában vagy csupán egy borongós, felhős napon, ködben vagy viharban a látási viszonyok egyenletes, töretlen kontinuumával számolhatunk. A természetes kiválasztódás ismét a fokozatosan növekvő hasonlóságot részesíti előnyben, mert minden hasonlósági fokhoz adott látási viszonyok rendelhetők, melyek között e hasonlósági fok perdöntő lehet. Az evolúció előrehaladtával a mind élethűbb hasonlóság jár túlélési előnyökkel, mivel a kritikus fényerősség, amely mellett egy faj becsapható, fokozatosan növekszik.
Hasonló fokozatosságot tapasztalunk a látószögnél is. Egy rovarutánzatot, legyen hiteles vagy sem, némelykor a ragadozó a szeme sarkából is felismer. Máskor könyörtelenül a legjobb látószögből veszi szemügyre. Léteznie kell viszont olyan perifériás látószögnek, amely mellett még a legkezdetlegesebb mimikrit sem venni észre. És lennie kell olyan centrális látásnak, amely mellett még a legragyogóbb mimikri is veszélybe kerül. E két szélsőség között a látás fokozatos változásával, a látószögek kontinuumával számolhatunk. A mimikri minden tökéletességi fokához rendelhető egy kritikus látószög, amely mellett a legenyhébb javulás vagy romlás élet-halál felől dönt majd. Az evolúció előrehaladtával az egyenletesen tökéletesedő hasonlóságok részesülnek előnyben, lévén hogy a becsaphatóság kritikus látószöge egyre inkább a centrális látáséhoz közelít.
Az ellenség szemének és agyának minősége további fokozatos átmenetet jelent, amire már többször utaltam e fejezetben. A modell és utánzat közötti minden hasonlósági fokozathoz rendelhető olyan szem, amelyet ez a hasonlóság rászed, és olyan, amelyet nem. Az evolúció előrehaladtával megint csak a hasonlóságok egyenletesen javuló minősége jut előnyhöz, mivel egyre bonyolultabb és bonyolultabb ragadozószemeket kell becsapni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a ragadozók jobb szemeket fejlesztenek ki a tökéletesedő mimikrire való válasz gyanánt, jóllehet ez sem lehetetlen. Mindössze annyit állítok, hogy léteznek valahol jó szemű és rossz szemű ragadozók. Mindezek a ragadozók veszélyt jelentenek a zsákmányállat számára. A gyenge mimikri csupán a gyenge szemű ragadozókat szedi rá. A jó mimikri csaknem minden ragadozót rászed. A két szélsőség között egyenletes kontinuummal számolhatunk.
A jó és rossz szemek eszembe juttatják a kreacionisták kedvenc rejtvényét. Mire mennénk fél szemmel? - teszik fel a kérdést. Miként részesíthet előnyben a természetes kiválasztódás a tökéletesnél silányabb szemeket? Korábban már foglalkoztam ezzel a kérdéssel, s a közbenső fokozatok egész skálájával szolgáltam, példaként hozva fel az állatok országának különböző törzseit. Most az elméleti fokozatokra fogok összpontosítani. A feladatoknak is létezik egy fokozatos átmenete, kontinuuma, amelyek betöltésére egy-egy szem alkalmas. Jelen pillanatban az ábécé betűinek felismerésére használom szememet, amint megjelennek a számítógép képernyőjén. Ehhez jó, éles szemre van szükség. Elértem azt a kort, amikor nem tudok szemüveg nélkül olvasni, pillanatnyilag enyhén nagyító szemüvegre szorulok. Idővel nyilván egyre erősebb pápaszemet kell felíratnom. Szemüveg nélkül mind nehezebben és nehezebben tudom majd kisilabizálni az apró részleteket. Újabb kontinuumhoz jutottunk tehát, a kor kontinuumához.
Bármely ember, legyen akármilyen idős, jobban lát a rovaroknál. Még a viszonylag gyengén látók is el tudnak látni bizonyos feladatokat, egészen a majdnem vakokig. Teniszezhetünk például meglehetősen elmosódott látással, mivel a teniszlabda nagy tárgy, melynek helyzete és mozgása akkor is látható, ha a róla alkotott kép nem éles. A szitakötők szeme, habár a mi mércénk szerint gyenge, nagyon is jó szem rovarmércével mérve. A szitakötők röptükben kapják el a rovarokat, ami van olyan nehéz feladat, mint egy teniszlabda eltalálása. Az ennél és jóval gyengébb szemek segítségével is elkerülhető, hogy tulajdonosuk falba ütközzön vagy lesétáljon egy sziklaperemről vagy a folyóba pottyanjon. Az ennél is gyengébb szemek azt érzékelik, amikor árnyék - ami lehet felhő, de lehet ragadozó is - tornyosul tulajdonosuk feje fölé. A még rosszabb szemek különbséget tudnak tenni a nappalok és éjszakák között, ami többek között hasznos a szaporodási időszakok összhangba hozásában, és annak eldöntésében, mikor kell nyugovóra térni. Létezik a feladatoknak is egyfajta kontinuuma, amelyhez a szem hozzárendelhető, úgy, hogy minden, adott minőségű szem számára, a kíválótól a borzalmasig, meghatározható az a feladatszint, amelynél a látás legparányibb változása is perdöntő lehet. Minden nehézség nélkül megérthetjük most már a szem fokozatos fejlődését, a primitív, durva kezdetektől az átmeneti formák egyenletes kontinuumán át az olyan tökéletes szemekig, amilyenek a héja vagy egy fiatalember szeme.
Ezek után a kreacionisták kérdését - "Mire mennénk fél szemmel?" - gyerekjáték megválaszolni. Fél szem mindössze 1%-kal jobb, mint egy 49%-os szem, de ez is jobb a 48%-osnál, és a különbség szignifikáns. Az előbbinél nagyobb fajsúlyú ellenvetés a következő kikerülhetetlen megjegyzés: "Fizikusként (*) nem tudom elhinni, hogy elegendő idő volt egy olyan bonyolult szerv kifejlődésére a semmiből, amilyen a szem. Valóban azt hiszi, volt erre elég idő?" Mindkét kérdés a személyes hitetlenkedés érvének egy- egy változata. A közönség persze válaszra vár, s előadásaim során többnyire a földtörténeti korok hatalmas időtartamaira hivatkozom. Tegyük fel, hogy egy évszázadot egy lépéssel mérhetünk, ekkor egész időszámításunk krikettpálya méretűre zsugorodik. Hogy a mikroszkopikus méretű soksejtű állatokhoz jussunk, a krikettjátékosnak New Yorktól San Franciscóig kellene hajítania a labdát.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] (*) Remélem, nem bántom meg az idézett mű - Science and Christian Belief, (Tudomány és kereszténység) 1994, 16. old. - szerzőjét, John Polkinghorne tiszteletest. A következőket írja: "Akadnak tudósok, amilyen Richard Dawkins, akik roppant meggyőzően tudják ecsetelni, miként eredményezheti a kis különbségek kirostálódása és felhalmozódása a nagy léptékű változásokat, egy fizikus azonban ösztönösen becslésekre kíváncsi, legyenek ezek mégoly durvák, hogy például hány lépéssel juthatunk el egy enyhén fényérzékeny sejttől a teljesen kifejlett rovarszemig, továbbá, hogy hozzávetőleg hány nemzedék alatt játszódtak le az ehhez szükséges mutációk." [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] A földtörténeti korok roppant súlya olyan, mintha gőzhengerrel törnénk földimogyorót. Az egyik óceántól a másikig megtett út szemlélteti a szem fejlődéséhez szükséges időt. Ám egy svéd tudóspáros, Dan Nilsson és Susanne Pelger felvetette, hogy ennek az időnek egy töredéke is bőségesen elegendő lett volna. A szemről beszélve általában ki nem mondottan is a gerincesek szemére gondolnak, pedig egészen használható szemek alakultak ki egymástól függetlenül a semmiből negyven-hatvan alkalommal is különböző gerinctelen csoportokban. E negyvenegynéhány egymástól független fejlődésmenetben legalább kilenc tervező elv érvényesülését fedezték fel, a tűfok-pupillás szemet, kétféle kameraszemet, homorú tükör ("csészealj") és számos összetett szemet is beleértve. Nillson és Pelger a kameraszemeket vizsgálta, amilyenek a gerincesek és polipok jól fejlett szemei. Miként számíthatjuk ki a valamely evolúciós változáshoz szükséges időt? Megfelelő mértékegységet kell találnunk minden egyes evolúciós lépés mértékének meghatározásához. Ésszerűnek tűnik, ha a meglévő változás százalékos arányát használjuk erre a célra. Nilsson és Pelger az egymást követő változások egy százalékát vette az anatómiai jellegek átalakulásának mértékeként. Ez igen alkalmas mértékegység, mint amilyen a kalória is, amelyet adott mennyiségű munka elvégzéséhez szükséges energiamennyiségként határozhatunk meg. Ezt a százalékos mértékegységet akkor a legkönnyebb alkalmazni, ha a változás ugyanabban a dimenzióban zajlik. Tegyük fel, bármily valószínűtlennek tűnjön is, hogy a természetes kiválasztódás a paradicsommadarak farkának folyamatos hosszabbodásának kedvez; ez esetben hány lépésre volna szükség ahhoz, hogy a farok egy méterről egy kilométerre növekedjen? A faroknagyság egyszázalékos növekedését az alkalmi madármegfigyelő észre sem venné. Mindazonáltal meglepően kevés lépés kellene ahhoz, hogy a farok egy kilométer hosszúságot érjen el - hétszáznál is kevesebbre.
Egy farok megnyújtása egy méterről egy kilométerre még csak rendjén is volna (ha képtelenség is), de hogyan mérjük a szem fejlődését ugyanazon mértékegységgel? A szemmel ugyanis az a gond, hogy egyszerre több minden is változik különböző részeiben. Nilssonnak és Pelgernek az volt a feladata, hogy olyan számítógépes modellt szerkesszenek a fejlődő szemek számára, amely két kérdésre is választ ad. Az első lényegét tekintve ugyanaz, amit mi is újra meg újra megkérdeztünk e könyv lapjain, csak ők, a számítógép segítségével, módszeresebben tették fel, nevezetesen, létezik-e a változások folyamatos átmenete a sima hámrétegtől a kifejlett kameraszemig, éspedig úgy, hogy minden egyes fejlődési fokozat előremutasson? (Az emberi tervezéssel ellentétben a természetes kiválasztódás nem tud "hegynek le" haladni - akkor sem, ha a völgy túloldalán még magasabb hegy hívogat.) A második kérdés az, amellyel e bekezdést bevezettük, jelesül, mennyi idő szükséges a fenti egységnyi evolúciós változáshoz?
Számítógépes modellükben Nillson és Pelger nem törekedtek a sejtek belső működésének szimulációjára. Egyetlen fényérzékeny sejtből indultak ki - semmi kárunk nem származik abból, ha fénysejtnek nevezzük. Üdvözlendő volna, ha a jövőben, újabb számítógépes modell segítségével a sejt belsejének szintjén is ki tudnánk mutatni, miként jött létre az első élő fénysejt egy korábbi, általánosabb rendeltetésű sejttípus lépésről lépésre történő módosulásával. De hát el kell kezdeni valahol, így Nilsson és Pelger is a fénysejttel kezdték. Szövetszinten dolgoztak, nem a sejtek szintjén, amelyekből a szövetek felépülnek. A hám szövet, csakúgy, mint a bélbolyhok, az izom vagy a máj. A szövetekben többféle változást idézhetnek elő a véletlen mutációk. Csökkenhet vagy növekedhet a szövetlapok kiterjedése, vastagodhatnak vagy vékonyodhatnak. Esetünkben megváltozhat a szemlencsét felépítő átlátszó szövetek egyes pontjainak törésmutatója (fénytörő képessége).
Egy szem szimulációjának szépsége abban rejlik, hogy ellentétben mondjuk egy futó gepárd lábával, hatékonysága könnyűszerrel megmérhető az optika elemi törvényei segítségével. A szem megjeleníthető kétdimenziós keresztmetszettel, és a számítógép egyetlen valós számként adja ki a látás élességét vagy a helyi felbontóképességet. Sokkalta nehezebb dolgunk lenne, ha egy gepárd lába vagy gerincoszlopa hatékonyságát szeretnénk számszerűen kifejezni. Nilsson és Pelger sima retinával kezdte egy ugyancsak sima pigmentréteg felett, amelyet további sima, átlátszó réteg védelmezett. A szimulációban az átlátszó réteg egyes pontjainak törésmutatója véletlen mutációk folytán megváltozott. Majd a modell további véletlen módosulásokon mehetett keresztül, ezek jellegét mindössze annyira határolták be, hogy minden változás kicsiny legyen, s tökéletesítse a korábbi állapotokat.
A számítógépes szimuláció során gyors és meggyőző eredményekhez jutottak. A látás élességét jelző görbe tétovázás nélkül kúszott felfelé, miközben a szem-modell alakja fokról fokra átformálódott a számítógép képernyőjén: a sima kezdeteket sekély bemélyedés, majd folyamatosan mélyülő csésze követte. Az átlátszó réteg megvastagodott, s kitöltötte a csészét, miközben külső felszíne egyenletesen kidomborodott. Majd, mintegy varázsütésre, ennek az átlátszó töltőanyagnak egy részlete nagyobb törésmutatójú gömbölyű alakzattá sűrűsödött. A törésmutató nem egységesen növekedett meg az egész gömbön belül, hanem fokozatos átmenettel, úgyhogy a gömb úgy kezdett működni, mint egy kitűnő fokozatos törésmutatójú lencse. A fokozatos törésmutatójú lencséket az emberi lencsekészítők nem ismerik, az élővilág különböző szemtípusaiban azonban elterjedtek. Az ember úgy készít lencsét, hogy az üveget adott alakúra csiszolja. Összetett lencséket pedig - amilyenek a modern fényképezőgépek drága ultraibolya lencséi - úgy gyártanak, hogy több lencsét összeragasztanak, miközben minden egyes lencse egész vastagságában ugyanabból az üvegből készül. A fokozatos törésmutatójú lencse törésmutatója ezzel szemben saját anyagán belül is folyamatosan változik. Legtöbbször a lencse közepe táján a legnagyobb a törésmutató. A halszemekben találunk ilyen fokozatos törésmutatójú lencséket. No mármost, régóta ismeretes, hogy a fokozatos törésmutatójú lencsék képalkotása akkor mentes leginkább a hibáktól, ha a fókusztávolság és a lencse sugarának hányadosa adott elméleti optimumot ér el. Ez a hányados a Mattiessen-hányados. Nilsson és Pelger számítógépes modellje tévedhetetlenül a Mattiessen-hányadost adta ki.
Most pedig térjünk rá arra a kérdésre, mennyi időt igényelhetett ez az evolúciós változás. A kérdés megválaszolására Nilssonnak és Pelgernek bizonyos becsléseket kellett tennie természetes populációk átöröklését illetően. Elfogadható értékeket kellett modellükbe táplálniuk olyan mennyiségekről, amilyen az "örökölhetőség". Az örökölhetőség annak mértékét jelzi, mennyire befolyásolja az egyes változatokat az öröklődés. Mérésének legkedveltebb módja annak megállapítása, mennyire hasonlítanak egymáshoz az egypetéjű (tehát "azonos" örökítőanyaggal rendelkező) ikrek a közönséges ikrekkel szemben. Az egyik vizsgálatsorozat 77%-osnak találta az örökölhetőséget a férfiak lábának hosszában. A 100%-os örökölhetőség azt jelentené, hogy az egyik iker lábának megmérésével pontosan meg tudnánk mondani egypetéjű ikerpárja lábhosszát, még ha az ikrek egymástól elválasztva nevelkednének is. A 0%-os örökölhetőség viszont azt jelentené, hogy az egypetéjű ikrek lába nem hasonlítana jobban egymásra, mint bármely tetszőleges láb egy adott környezet meghatározott populációjában. Embernél mért ilyen örökölhetőségi értékek még: a fejszélességé 95%, az üléskor mért testmagasságé 85%, a karhosszé 80% s a magasságé 79%.
Az örökölhetőség gyakran 50%-nál is több, Nilsson és Pelger ezért biztonsággal táplálhatott ekkora örökölhetőséget szemmodelljébe. Ez konzervatív vagy "pesszimista" becslés. A valósághoz inkább közelítő, mondjuk 70%-os becsléssel szemben a pesszimista megnöveli a szem kifejlődéséhez szükséges idő megbecsült értékét. A kutatók azonban inkább akarták túlbecsülni ezt az időtartamot, hiszen ösztönös gyanakvással fogadjuk, ha azt halljuk, hogy a szemhez hasonlóan bonyolult valami rövid idő alatt fejlődött ki.
Ugyanezen okból pesszimista értékeket választottak a variációs koefficiens (azaz, hogy tipikusan mennyi a változatok száma a populációban), valamint a szelekció intenzitása (a megjavult látásból adódó túlélési előnyök mértéke) számára. Mi több, odáig mentek, hogy feltételezték, minden új nemzedék csupán a szem egy részletében tér el az előzőtől, kizárták tehát a szem különböző részeiben párhuzamosan zajló változásokat, amelyek nagymértékben felgyorsították volna az evolúciót. De még e konzervatív becslések mellett is elhanyagolható volt az az idő, amely a sima hámszövet halszemmé fejlődéséhez szükséges: négyszázezer nemzedéknél is kevesebb. Azoknak az apró állatoknak a körében, amelyekről beszélünk, évenként egy nemzedékkel számolhatunk, eszerint félmillió esztendőnél is kevesebb idő elegendő egy jó kameraszem kialakulásához.
Nilsson és Pelger eredményei fényében nem csoda, hogy "a" szem legkevesebb negyven független fejlődésmenettel alakult ki az állatok országában. Elegendő idő állt rendelkezésre, hogy akár ezerötszázszor is újra meg újra kifejlődjön a semmiből bármely leszármazási vonalon belül. A kis állatok tipikus generációs idejével számolva a szem kifejlődéséhez szükséges idő, nem túlzok, oly csekélyke, hogy a geológusok meg sem tudják mérni! Nem több egyetlen földtörténeti szemvillanásnál.
Lopva tégy jót! Az evolúció sarkalatos sajátossága a fokozatossága. Ez inkább elvi kérdés, mint tény. Nem tudhatjuk, egy-egy fejezete hirtelen fordulattal köszöntött-e be. Megszakítások is előfordulhattak a gyors ütemű törzsfejlődésben vagy akár váratlan makromutációk - jelentősebb, az utódokat a szülőktől elkülönítő változások. Kellett lenniük hirtelen kihalásoknak is - talán nagy természeti katasztrófák válthatták ki ezeket, például egy Földünkbe ütköző üstökös -, amelyek hagyta vákuumot rövid úton betöltötték a sebesen fejlődő "beugró színészek", így a dinoszauruszokat helyettesítő emlősök. Az evolúció nagy valószínűséggel nem mindig fokozatos. Ám fokozatosnak kell feltételeznünk, ha a segítségével kívánjuk megmagyarázni olyan bonyolult, szemlátomást rendezett szerkezetek kialakulását, amilyenek a szemek. Mert ha ez esetben nem fokozatos a törzsfejlődés, akkor semmit sem tudunk vele megmagyarázni. A fokozatosság nélkül a csodára lennénk utalva, ami a magyarázat teljes hiányának szinonimája.[/FONT]
Shuts:
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"Bármely ember, legyen akármilyen idős, jobban lát a rovaroknál. Még a viszonylag gyengén látók is el tudnak látni bizonyos feladatokat, egészen a majdnem vakokig. Teniszezhetünk például meglehetősen elmosódott látással, mivel a teniszlabda nagy tárgy, melynek helyzete és mozgása akkor is látható, ha a róla alkotott kép nem éles. A szitakötők szeme, habár a mi mércénk szerint gyenge, nagyon is jó szem rovarmércével mérve. A szitakötők röptükben kapják el a rovarokat, ami van olyan nehéz feladat, mint egy teniszlabda eltalálása. Az ennél és jóval gyengébb szemek segítségével is elkerülhető, hogy tulajdonosuk falba ütközzön vagy lesétáljon egy sziklaperemről vagy a folyóba pottyanjon. Az ennél is gyengébb szemek azt érzékelik, amikor árnyék - ami lehet felhő, de lehet ragadozó is - tornyosul tulajdonosuk feje fölé. A még rosszabb szemek különbséget tudnak tenni a nappalok és éjszakák között, ami többek között hasznos a szaporodási időszakok összhangba hozásában, és annak eldöntésében, mikor kell nyugovóra térni. Létezik a feladatoknak is egyfajta kontinuuma, amelyhez a szem hozzárendelhető, úgy, hogy minden, adott minőségű szem számára, a kíválótól a borzalmasig, meghatározható az a feladatszint, amelynél a látás legparányibb változása is perdöntő lehet. Minden nehézség nélkül megérthetjük most már a szem fokozatos fejlődését, a primitív, durva kezdetektől az átmeneti formák egyenletes kontinuumán át az olyan tökéletes szemekig, amilyenek a héja vagy egy fiatalember szeme.
Ezek után a kreacionisták kérdését - "Mire mennénk fél szemmel?" - gyerekjáték megválaszolni. Fél szem mindössze 1%-kal jobb, mint egy 49%-os szem, de ez is jobb a 48%-osnál, és a különbség szignifikáns. Az előbbinél nagyobb fajsúlyú ellenvetés a következő kikerülhetetlen megjegyzés: "Fizikusként (*) nem tudom elhinni, hogy elegendő idő volt egy olyan bonyolult szerv kifejlődésére a semmiből, amilyen a szem. Valóban azt hiszi, volt erre elég idő?" Mindkét kérdés a személyes hitetlenkedés érvének egy- egy változata. A közönség persze válaszra vár, s előadásaim során többnyire a földtörténeti korok hatalmas időtartamaira hivatkozom. Tegyük fel, hogy egy évszázadot egy lépéssel mérhetünk, ekkor egész időszámításunk krikettpálya méretűre zsugorodik. Hogy a mikroszkopikus méretű soksejtű állatokhoz jussunk, a krikettjátékosnak New Yorktól San Franciscóig kellene hajítania a labdát.
[/FONT]
Kedves Suts!
Gondolom, Te tényleg magadévá teszed ezt az eszmefuttatást, ha egyszer ideidézted, és nem veszed észre, hogy ezer sebből vérzik. (Pedig Neked biztos jó a szemed.)
Már bocsánat, de az, hogy egyes élőlények szeme nem olyan, mint a sasé, semmiben sem bizonyítja az evolúciót, sem pedig azt, hogy a szem fokozatosan alakult volna ki.
Ráadásul a felsorolás diszkréten hallgat arról, hogy sokszor éppen az evolúció alacsonyabb fokán álló élőlényeknek van élesebb szemük, és a magasabb fokon állóké a gyengébb, holott az elmélet alapján azt várnánk, hogy az (Ernoe szavaival) egyszerűbbeknél kezdetleges szemek legyenek, a komplexebbeknél pedig már jobb szemek.
A vakondnak pl. alig van szeme, a mi felfogásunk szerint nem is lát, pedig emlős, aki jóval magasabb fejlődési fokon áll, mint pl. a rovarok és a polip, akik pedig hozzá képest "sólyomszem brigád".
Egyáltalán, hogyan nem üt szöget a fejedbe, hogy az evolúció szerint egy alacsony fejlettségi fokon álló állatnak, mint a polip, hogyan lehet jól fejlett szeme?
Azon kívül az idézetben említett állatok szeme akár gyengén látó (a mi felfogásunk szerint) akár élesen, tökéletesen kifejlett szerv, nem pedig egy kifejlődésben lévő szerv (jelen esetben a szem) kezdeménye.
Mint a szerző is leszögezi, ezek a "gyenge" szemek is tökéletesen megfelelnek az adott élőlény létfenntartásához.
A vakond pl. millió generációval ezután se fog jobban látni, mert a föld alatt neki éppen elég az, amennyire lát. Ugyanez igaz a rovarok szemére, és minden élőlény szemére, amely éppen annyira "fejlett" (vagy inkább mondjuk úgy: használható), amennyire az adott élőlénynek szüksége van rá.
A szerző tehát maszatol: mert a gyengén látó élőlényeknek ugyan elég az, amennyire látnak, de annyira amennyire látnak viszont kell is látniuk. Tehát ha egy élőlény szeme csak arra elég jó, hogy a nappalok és éjszakák között tegyen különbséget, akkor sem alakulhatott ki ez a fényérzékelése fokozatosan, hiszen erre kezdettől szüksége volt. És ugyanúgy fennáll az eredeti kérdés: amíg ez a fényérzékelő csak alakulóban volt, és még nem működött, tehát használhatatlan volt, minek kezdett el kifejlődni egyáltalán?
Az alapkérdésre tehát az általad idézett terjedelmes szöveg ugyanúgy nem ad választ.
Beszéljünk "gyenge" vagy "éles" látásról, mindkét esetben igaz: a szem nem alakulhatott ki fokozatosan egyik esetben sem.
Tehát mégegyszer: a felsorolt példák nem alkalmasak arra, hogy nyomon kövessük a szem fejlődését, mert minden élőlénynek kifejlett szeme van, akárhogy is lát vele, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az élőlény a saját életterében fennmaradjon. Az adott szem fejlettségének pedig semmi köze az állat evolúciós fejlettségi besorolásához.
És akármilyen "minőségű" is ez a szem - a mi megítélésünk szerint -, nem volt értelme, hogy elkezdődjön a kialakulása, amíg az élőlény nem tudta használni.
Mint ahogy ez igaz minden szervre.
Kérdésem:
Tudsz hivatkozni bármely élőlénynek olyan szervére, amely valamilyen teljesen új életforma kezdeménye lenne?
Mert ha nem, akkor ne állítsd sem a szemről, sem más szervről, hogy valaha egy kezdeményből, fokozatosan alakult ki.
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"Bármely ember, legyen akármilyen idős, jobban lát a rovaroknál. Még a viszonylag gyengén látók is el tudnak látni bizonyos feladatokat, egészen a majdnem vakokig. Teniszezhetünk például meglehetősen elmosódott látással, mivel a teniszlabda nagy tárgy, melynek helyzete és mozgása akkor is látható, ha a róla alkotott kép nem éles. A szitakötők szeme, habár a mi mércénk szerint gyenge, nagyon is jó szem rovarmércével mérve. A szitakötők röptükben kapják el a rovarokat, ami van olyan nehéz feladat, mint egy teniszlabda eltalálása. Az ennél és jóval gyengébb szemek segítségével is elkerülhető, hogy tulajdonosuk falba ütközzön vagy lesétáljon egy sziklaperemről vagy a folyóba pottyanjon. Az ennél is gyengébb szemek azt érzékelik, amikor árnyék - ami lehet felhő, de lehet ragadozó is - tornyosul tulajdonosuk feje fölé. A még rosszabb szemek különbséget tudnak tenni a nappalok és éjszakák között, ami többek között hasznos a szaporodási időszakok összhangba hozásában, és annak eldöntésében, mikor kell nyugovóra térni. Létezik a feladatoknak is egyfajta kontinuuma, amelyhez a szem hozzárendelhető, úgy, hogy minden, adott minőségű szem számára, a kíválótól a borzalmasig, meghatározható az a feladatszint, amelynél a látás legparányibb változása is perdöntő lehet. Minden nehézség nélkül megérthetjük most már a szem fokozatos fejlődését, a primitív, durva kezdetektől az átmeneti formák egyenletes kontinuumán át az olyan tökéletes szemekig, amilyenek a héja vagy egy fiatalember szeme.
Ezek után a kreacionisták kérdését - "Mire mennénk fél szemmel?" - gyerekjáték megválaszolni. Fél szem mindössze 1%-kal jobb, mint egy 49%-os szem, de ez is jobb a 48%-osnál, és a különbség szignifikáns. Az előbbinél nagyobb fajsúlyú ellenvetés a következő kikerülhetetlen megjegyzés: "Fizikusként (*) nem tudom elhinni, hogy elegendő idő volt egy olyan bonyolult szerv kifejlődésére a semmiből, amilyen a szem. Valóban azt hiszi, volt erre elég idő?" Mindkét kérdés a személyes hitetlenkedés érvének egy- egy változata. A közönség persze válaszra vár, s előadásaim során többnyire a földtörténeti korok hatalmas időtartamaira hivatkozom. Tegyük fel, hogy egy évszázadot egy lépéssel mérhetünk, ekkor egész időszámításunk krikettpálya méretűre zsugorodik. Hogy a mikroszkopikus méretű soksejtű állatokhoz jussunk, a krikettjátékosnak New Yorktól San Franciscóig kellene hajítania a labdát.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] A földtörténeti korok roppant súlya olyan, mintha gőzhengerrel törnénk földimogyorót. Az egyik óceántól a másikig megtett út szemlélteti a szem fejlődéséhez szükséges időt. Ám egy svéd tudóspáros, Dan Nilsson és Susanne Pelger felvetette, hogy ennek az időnek egy töredéke is bőségesen elegendő lett volna. A szemről beszélve általában ki nem mondottan is a gerincesek szemére gondolnak, pedig egészen használható szemek alakultak ki egymástól függetlenül a semmiből negyven-hatvan alkalommal is különböző gerinctelen csoportokban. E negyvenegynéhány egymástól független fejlődésmenetben legalább kilenc tervező elv érvényesülését fedezték fel, a tűfok-pupillás szemet, kétféle kameraszemet, homorú tükör ("csészealj") és számos összetett szemet is beleértve. Nillson és Pelger a kameraszemeket vizsgálta, amilyenek a gerincesek és polipok jól fejlett szemei. [/FONT]"[/FONT]
Kedves Suts!
Gondolom, Te tényleg magadévá teszed ezt az eszmefuttatást, ha egyszer ideidézted, és nem veszed észre, hogy ezer sebből vérzik. (Pedig Neked biztos jó a szemed.)
Már bocsánat, de az, hogy egyes élőlények szeme nem olyan, mint a sasé, semmiben sem bizonyítja az evolúciót, sem pedig azt, hogy a szem fokozatosan alakult volna ki.
Ráadásul a felsorolás diszkréten hallgat arról, hogy sokszor éppen az evolúció alacsonyabb fokán álló élőlényeknek van élesebb szemük, és a magasabb fokon állóké a gyengébb, holott az elmélet alapján azt várnánk, hogy az (Ernoe szavaival) egyszerűbbeknél kezdetleges szemek legyenek, a komplexebbeknél pedig már jobb szemek.
A vakondnak pl. alig van szeme, a mi felfogásunk szerint nem is lát, pedig emlős, aki jóval magasabb fejlődési fokon áll, mint pl. a rovarok és a polip, akik pedig hozzá képest "sólyomszem brigád".
Egyáltalán, hogyan nem üt szöget a fejedbe, hogy az evolúció szerint egy alacsony fejlettségi fokon álló állatnak, mint a polip, hogyan lehet jól fejlett szeme?
Azon kívül az idézetben említett állatok szeme akár gyengén látó (a mi felfogásunk szerint) akár élesen, tökéletesen kifejlett szerv, nem pedig egy kifejlődésben lévő szerv (jelen esetben a szem) kezdeménye.
Mint a szerző is leszögezi, ezek a "gyenge" szemek is tökéletesen megfelelnek az adott élőlény létfenntartásához.
A vakond pl. millió generációval ezután se fog jobban látni, mert a föld alatt neki éppen elég az, amennyire lát. Ugyanez igaz a rovarok szemére, és minden élőlény szemére, amely éppen annyira "fejlett" (vagy inkább mondjuk úgy: használható), amennyire az adott élőlénynek szüksége van rá.
A szerző tehát maszatol: mert a gyengén látó élőlényeknek ugyan elég az, amennyire látnak, de annyira amennyire látnak viszont kell is látniuk. Tehát ha egy élőlény szeme csak arra elég jó, hogy a nappalok és éjszakák között tegyen különbséget, akkor sem alakulhatott ki ez a fényérzékelése fokozatosan, hiszen erre kezdettől szüksége volt. És ugyanúgy fennáll az eredeti kérdés: amíg ez a fényérzékelő csak alakulóban volt, és még nem működött, tehát használhatatlan volt, minek kezdett el kifejlődni egyáltalán?
Az alapkérdésre tehát az általad idézett terjedelmes szöveg ugyanúgy nem ad választ.
Beszéljünk "gyenge" vagy "éles" látásról, mindkét esetben igaz: a szem nem alakulhatott ki fokozatosan egyik esetben sem.
Tehát mégegyszer: a felsorolt példák nem alkalmasak arra, hogy nyomon kövessük a szem fejlődését, mert minden élőlénynek kifejlett szeme van, akárhogy is lát vele, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az élőlény a saját életterében fennmaradjon. Az adott szem fejlettségének pedig semmi köze az állat evolúciós fejlettségi besorolásához.
És akármilyen "minőségű" is ez a szem - a mi megítélésünk szerint -, nem volt értelme, hogy elkezdődjön a kialakulása, amíg az élőlény nem tudta használni.
Mint ahogy ez igaz minden szervre.
Kérdésem:
Tudsz hivatkozni bármely élőlénynek olyan szervére, amely valamilyen teljesen új életforma kezdeménye lenne?
Mert ha nem, akkor ne állítsd sem a szemről, sem más szervről, hogy valaha egy kezdeményből, fokozatosan alakult ki.
Jaszladány: Na most ekkor ennek fényében tisztázzuk: Milyen alapon nevezed Te vagy bárki az evolúció-elméletet tudományosnak? Mikor ismételte meg bárki annak állításait a semmiből létrejövő anyagról, az anyag által véletlenül létrejött életről, és a fajok átalakulásáról egyikből a másikba?
-
Ernoe: Kedves Jászladány, az universum keletkezésére és idöpontjára egészen pontos és megbizhato mérési adataink vannak. A világ keletkezése az elsö mikroszekundumtol kezdve ismert. Csillagászat nem más mint idöutazás. Minnél messzebb nézünk annál korábbi események tárulnak a szemünk elé.
-
Az élet keletkezését (sajnos) nem tudjuk ilyen egyszerüen megfigyelni. A nyomok, hogy ugy mondjam a Földön eléggé elmosodtak az elmult 3,5 milliár év alatt. A kisérletezéshez meg nem áll rendelkezésünkre egy másik bolygo Föld.
-
Valoszinü, hogy az elsö élölények DNA-ja az RNA-bol fejlödött ki. Hogy hogyan jutott az RNA-nak az "eszébe", hogy elkezdje magát szaporitani azt éppen most vizsgálják a tudosok a laboratoriumokban. A válasz a kérdésedre, hogy honnan jön az élet, valoszinüleg egy kémia lesz.
-
Az, hogy az élet a Földön jött létre csak feltételezzük mert minden élölény a Földön azonos alaptulajdonságokkal rendelkezik. Hogy milyen változásokon mentek át a ma jelenlevö és nemrég kihalt (recense) élölények elödei azt rekonstruálni tudjuk leletekböl (fossilien).
-
Teljesen téves, hogy a fajok közötti átmenet bizonyitatlan lenne. Elég ha megemlitem az "ösmadarat" ami a madarak és a reptilienek közötti "összekötö" tag. Tudom, hogy hiába emlitenék egy csomo más példát ugyis mindenre azt felelnétek, hogy az állat (növény) vagy ide-vagy oda tartozik és, hogy az egész egyedfejlödé. Ezért megsporolom a felsorakoztatást és arra hivatkozom, hogy nem vagytok képessek egy "átmeneti faj" felismerésére.
-
Hogy necsak szopárbaj legyen kérlek definiáljátok, hogyan nézzen ki egy átmeneti faj, hogy ne kelljen ide-vagy oda toljuk. A methamorphozissal rendelkezö állatok mutatják, hogy a fajfejlödés technikailag problémamentes.
-
Jaszladány: Itt most nem arról fecsegünk, miért volt vízözön, vagy evolúció, hanem hogy volt-e vagy se.
-
Ernoe: Egy bibliai méretü vizözön fizikailag lehetetlen, erröl nem érdemes beszélni, a legmodernebb anyahajot is elsülyesztené egy ilyen erös vizzuhatag.
-
De tegyük fel az Istennek nem esik nehezére egy csodát csinálni és a bárka, az utasokkal tuléli a vihart.
Ha az Isten egy jo magyarázat lenne a kérdéseinkre akkor megkéne tudnunk, hogy milyen meglepetésekkel fog nekünk a következö alkalommal szolgálni? Ha most is a vállát fogja vonogatni mint az elsö kérdésnél akkor egy használhatatlan figura.
-
Jaszladány: Nem tűnt fel Ernoe, hogy eddig még egyetlen kérdésünkre sem válaszoltál? Hol vannak azok a logikus válaszok?
-
Ernoe: Kedves Jászladány, az éredményjelzö táblámon más áll.
-
Jaszladány: Nem érted meg, hogy a hernyó pillangóvá válása nem az egyik fajból a másikba való átmenet, hanem ugyanaz a faj mind a kettő, ugyanazzal a genetikai állománnyal, melynek kódrendszerébe ilyen élettani ciklusok vannak bekódolva.
-
Ernoe: A fajfejlödés egy technikai kérdés. Lehetséges e hogy az öröklödéshordozok (DNA) képesek különbözö felépitésü elölényt ugyanabbol a gén-pool-bol létrehozzanak? Es az álltalam emlitett példák ezt bizonyitják.
Az ember genomja 99%-ban tartalmazza a csimpázét. Ez csak ugy lehet, hogy az öseink közösek voltak.
A álltalatok "torzszülötnek" nevezett lények a nagyszülök génjei mellett az ük, ük, ük.... szülökre ütnek!
Ezt nem nehéz félreismerni. Tegyek be ujra egy sorozat képet formalinban levö ujszülöttekkel?
-
Jaszladány: Ernoe, ne hazudtold meg szegény Darwint! Azt mondtad ne idézzek, akkor idézd Te Darwint, hol írta ezt? Az evolúció szerint igenis a "brutális", azaz az erősebb és az életre valóbb élőlény marad életben és szaporodik tovább, míg a gyengét kiszorítja az élet lehetőségéből.
-
Ernoe: Kedves Jászladány ez valoban nem fair, többet nem is fogok erre reagálni. Darwin nagyon is tudatossan a "fit" szot használta, nem érdemes rajta vitatkozni.
-
Darwin a "brutális szot" ott használja amikor kételkedik az Isten joságába "aki legyeket teremt azzal a céllal, hogy ez a lárváit egy élö állatba keltse ki és ezek az élö állatot elevenen belülrör felfalják"
-
Jaszladány: Azt kérdeztem, az evolúció alapján mi indokolja, hogy a túlélése érdekében az ember ne tapossa el a másikat.
-
Ernoe: Az indok egyszerü: mi csak együtt és egymás segitségével tudunk lézetni. Vagy gondold, hogy a villamos csak miattad jár a köruton? Hogy mi itt internetezhessünk ahoz az emberek milliárdjaira van szükségünk. Es ugyanakkor nekik is fontos, hogy mi itt internetezzünk. Mi is csak paraziták vagyunk és egy symbiozisban élünk egymással. Aki szüklátokörüen eltapossa a másikat az a saját existentiáján, az öt "éltetö cicin" tipor.
-
Jaszladány: Ne beszélj félre. Ha magad is elismered, hogy az élőlények egymásra vannak utalva, akkor hogy a csodába létezhettek egymás nélkül, míg mindnyájan ki nem alakultak? Hogyan porzódott meg addig a virág?
És hogyan alakultak ki véletlen mutációk során egymással szinkronban? Ugyan már! Maga a feltételezés is nevetséges!
-
Ernoe: Az egysejtü nem okvetlen egysejtüt zabál. A szaporodáshoz sem kell szexpartner, osztodik. Es ezt elég gyorsan tudja csinálni, nem kell eljegyzés, nászpénz stb. Most átugrom a fejlödést a komplikáltabb lényekig oda ahova a kérdésedet helyezted.
-
Az ivaros szaporodás késöbb alakult ki, söt rengeteg élölény van akik igyis-ugyis tud szaporodni.
-
De mit szaporitom a szot, Eva Adám bordájábol lett, akik aztán verfertözést követtek el ami köztudottan mutátiohoz vezet és megszületet Kain és Abel. Abel volt a "hasznos mutátio" Káin a "félresikerült" és igy tovább. Hol van a probléma.
-
Kérlek gondolj bele, hogy az állatok és növények nem mindig ugy néztek ki mint ma és nem mindig voltak olyan "kényesek" mind ma. Emlékezz a 60-as éveket is tulélték a gyereke anélkül, hogy a játékok egy TÜV technikai vizsgálaton mentek volna át.
-
Jaszladány: Én nem tudok arról, hogy a kommunista Oroszország miben ignorálta az evolúciót. Felvilágosítanál?
-
Ernoe: Ne haragudj de már fáraszt a sok ismétlés. Pl. Trofim Denissowitsch Lyssenko volt a Sztalin vezetö biologusa és nem hitt a Darwin mutátio-szelektio elméletében, késöbb a géneket "szocializmus-ellenesnek" tartotta és a hybridekre esküdött. A növényeket hidegban "trenirozta" és ezt szerette volna ha a tulajdonságok öröklödnek. Borzaszto nagy kárt okozott a szovjet mezögazdaságnak amit még a mai napig nem hevertek ki.
-
Jaszladány: És léccí sorold már fel nekem azokat az óriási eredményeket, amikkel a nem-kommunista országok bővítették az evolúciós ismereteinket! Hadd bővítsem én is enyémeket!
-
Ernoe: Nem rosz kérdés mert látom a többség csak Darwinra emlékszik. Szivesen összefoglalnám milyen fontos állomásai vannak az evolution-kutatásoknak.
-
Idö hiányában csak a DNA-öröklödéshordozo tulajdonságának a felfedezését emliteném az 50 évekböl. A "Hamilton-szabály" felfedezését ami az "össz-fitness" irja le. A "polymerase-láncreaktionak" a felfedezését aminek a Karesz örülhet, mert azota tudunk DNA molekulákat millioszámra másolni laboratoriumba. ..... De ide tartoznak a szomszédos tudományok eredményei amik az evolutiot integrálják az össztudományokba.
-
Na és ne felejtsük a gazdasági váltságot ami a kreationizmusnak kaput és ajtot nyitott
-
Ernoe: Kedves Jászladány, az universum keletkezésére és idöpontjára egészen pontos és megbizhato mérési adataink vannak. A világ keletkezése az elsö mikroszekundumtol kezdve ismert. Csillagászat nem más mint idöutazás. Minnél messzebb nézünk annál korábbi események tárulnak a szemünk elé.
-
Az élet keletkezését (sajnos) nem tudjuk ilyen egyszerüen megfigyelni. A nyomok, hogy ugy mondjam a Földön eléggé elmosodtak az elmult 3,5 milliár év alatt. A kisérletezéshez meg nem áll rendelkezésünkre egy másik bolygo Föld.
-
Valoszinü, hogy az elsö élölények DNA-ja az RNA-bol fejlödött ki. Hogy hogyan jutott az RNA-nak az "eszébe", hogy elkezdje magát szaporitani azt éppen most vizsgálják a tudosok a laboratoriumokban. A válasz a kérdésedre, hogy honnan jön az élet, valoszinüleg egy kémia lesz.
-
Az, hogy az élet a Földön jött létre csak feltételezzük mert minden élölény a Földön azonos alaptulajdonságokkal rendelkezik. Hogy milyen változásokon mentek át a ma jelenlevö és nemrég kihalt (recense) élölények elödei azt rekonstruálni tudjuk leletekböl (fossilien).
-
Teljesen téves, hogy a fajok közötti átmenet bizonyitatlan lenne. Elég ha megemlitem az "ösmadarat" ami a madarak és a reptilienek közötti "összekötö" tag. Tudom, hogy hiába emlitenék egy csomo más példát ugyis mindenre azt felelnétek, hogy az állat (növény) vagy ide-vagy oda tartozik és, hogy az egész egyedfejlödé. Ezért megsporolom a felsorakoztatást és arra hivatkozom, hogy nem vagytok képessek egy "átmeneti faj" felismerésére.
-
Hogy necsak szopárbaj legyen kérlek definiáljátok, hogyan nézzen ki egy átmeneti faj, hogy ne kelljen ide-vagy oda toljuk. A methamorphozissal rendelkezö állatok mutatják, hogy a fajfejlödés technikailag problémamentes.
-
Jaszladány: Itt most nem arról fecsegünk, miért volt vízözön, vagy evolúció, hanem hogy volt-e vagy se.
-
Ernoe: Egy bibliai méretü vizözön fizikailag lehetetlen, erröl nem érdemes beszélni, a legmodernebb anyahajot is elsülyesztené egy ilyen erös vizzuhatag.
-
De tegyük fel az Istennek nem esik nehezére egy csodát csinálni és a bárka, az utasokkal tuléli a vihart.
Ha az Isten egy jo magyarázat lenne a kérdéseinkre akkor megkéne tudnunk, hogy milyen meglepetésekkel fog nekünk a következö alkalommal szolgálni? Ha most is a vállát fogja vonogatni mint az elsö kérdésnél akkor egy használhatatlan figura.
-
Jaszladány: Nem tűnt fel Ernoe, hogy eddig még egyetlen kérdésünkre sem válaszoltál? Hol vannak azok a logikus válaszok?
-
Ernoe: Kedves Jászladány, az éredményjelzö táblámon más áll.
-
Jaszladány: Nem érted meg, hogy a hernyó pillangóvá válása nem az egyik fajból a másikba való átmenet, hanem ugyanaz a faj mind a kettő, ugyanazzal a genetikai állománnyal, melynek kódrendszerébe ilyen élettani ciklusok vannak bekódolva.
-
Ernoe: A fajfejlödés egy technikai kérdés. Lehetséges e hogy az öröklödéshordozok (DNA) képesek különbözö felépitésü elölényt ugyanabbol a gén-pool-bol létrehozzanak? Es az álltalam emlitett példák ezt bizonyitják.
Az ember genomja 99%-ban tartalmazza a csimpázét. Ez csak ugy lehet, hogy az öseink közösek voltak.
A álltalatok "torzszülötnek" nevezett lények a nagyszülök génjei mellett az ük, ük, ük.... szülökre ütnek!
Ezt nem nehéz félreismerni. Tegyek be ujra egy sorozat képet formalinban levö ujszülöttekkel?
-
Jaszladány: Ernoe, ne hazudtold meg szegény Darwint! Azt mondtad ne idézzek, akkor idézd Te Darwint, hol írta ezt? Az evolúció szerint igenis a "brutális", azaz az erősebb és az életre valóbb élőlény marad életben és szaporodik tovább, míg a gyengét kiszorítja az élet lehetőségéből.
-
Ernoe: Kedves Jászladány ez valoban nem fair, többet nem is fogok erre reagálni. Darwin nagyon is tudatossan a "fit" szot használta, nem érdemes rajta vitatkozni.
-
Darwin a "brutális szot" ott használja amikor kételkedik az Isten joságába "aki legyeket teremt azzal a céllal, hogy ez a lárváit egy élö állatba keltse ki és ezek az élö állatot elevenen belülrör felfalják"
-
Jaszladány: Azt kérdeztem, az evolúció alapján mi indokolja, hogy a túlélése érdekében az ember ne tapossa el a másikat.
-
Ernoe: Az indok egyszerü: mi csak együtt és egymás segitségével tudunk lézetni. Vagy gondold, hogy a villamos csak miattad jár a köruton? Hogy mi itt internetezhessünk ahoz az emberek milliárdjaira van szükségünk. Es ugyanakkor nekik is fontos, hogy mi itt internetezzünk. Mi is csak paraziták vagyunk és egy symbiozisban élünk egymással. Aki szüklátokörüen eltapossa a másikat az a saját existentiáján, az öt "éltetö cicin" tipor.
-
Jaszladány: Ne beszélj félre. Ha magad is elismered, hogy az élőlények egymásra vannak utalva, akkor hogy a csodába létezhettek egymás nélkül, míg mindnyájan ki nem alakultak? Hogyan porzódott meg addig a virág?
És hogyan alakultak ki véletlen mutációk során egymással szinkronban? Ugyan már! Maga a feltételezés is nevetséges!
-
Ernoe: Az egysejtü nem okvetlen egysejtüt zabál. A szaporodáshoz sem kell szexpartner, osztodik. Es ezt elég gyorsan tudja csinálni, nem kell eljegyzés, nászpénz stb. Most átugrom a fejlödést a komplikáltabb lényekig oda ahova a kérdésedet helyezted.
-
Az ivaros szaporodás késöbb alakult ki, söt rengeteg élölény van akik igyis-ugyis tud szaporodni.
-
De mit szaporitom a szot, Eva Adám bordájábol lett, akik aztán verfertözést követtek el ami köztudottan mutátiohoz vezet és megszületet Kain és Abel. Abel volt a "hasznos mutátio" Káin a "félresikerült" és igy tovább. Hol van a probléma.
-
Kérlek gondolj bele, hogy az állatok és növények nem mindig ugy néztek ki mint ma és nem mindig voltak olyan "kényesek" mind ma. Emlékezz a 60-as éveket is tulélték a gyereke anélkül, hogy a játékok egy TÜV technikai vizsgálaton mentek volna át.
-
Jaszladány: Én nem tudok arról, hogy a kommunista Oroszország miben ignorálta az evolúciót. Felvilágosítanál?
-
Ernoe: Ne haragudj de már fáraszt a sok ismétlés. Pl. Trofim Denissowitsch Lyssenko volt a Sztalin vezetö biologusa és nem hitt a Darwin mutátio-szelektio elméletében, késöbb a géneket "szocializmus-ellenesnek" tartotta és a hybridekre esküdött. A növényeket hidegban "trenirozta" és ezt szerette volna ha a tulajdonságok öröklödnek. Borzaszto nagy kárt okozott a szovjet mezögazdaságnak amit még a mai napig nem hevertek ki.
-
Jaszladány: És léccí sorold már fel nekem azokat az óriási eredményeket, amikkel a nem-kommunista országok bővítették az evolúciós ismereteinket! Hadd bővítsem én is enyémeket!
-
Ernoe: Nem rosz kérdés mert látom a többség csak Darwinra emlékszik. Szivesen összefoglalnám milyen fontos állomásai vannak az evolution-kutatásoknak.
-
Idö hiányában csak a DNA-öröklödéshordozo tulajdonságának a felfedezését emliteném az 50 évekböl. A "Hamilton-szabály" felfedezését ami az "össz-fitness" irja le. A "polymerase-láncreaktionak" a felfedezését aminek a Karesz örülhet, mert azota tudunk DNA molekulákat millioszámra másolni laboratoriumba. ..... De ide tartoznak a szomszédos tudományok eredményei amik az evolutiot integrálják az össztudományokba.
-
Na és ne felejtsük a gazdasági váltságot ami a kreationizmusnak kaput és ajtot nyitott
Mint említettem a féligazságok hidegen hagynak.
Nem érdekelnek sem az önmásoló sem a másféle szerkezetek, atomok, vegyületek ha csak nem tudod bizonyítani hogy egy idő után egysejtűvé másolják magukat. Tudtommal ez még mindig lehetetlen.
Na ne beszélj!
Nem rég néztem a Nat. Geo. sorozatát a világegyetemről. Abban hangzott el, hogy a tudósok nem értik hogyan lehet, hogy a világegyetem egyes csillagai idősebbek, mint maga a világegyetem. Ennyit az Univerzum kormeghatározásáról. Egy csomó maszatolás van ekörül is.
Pl. tudjuk, hogy szupernova akkor keletkezik, amikor egy nagytömegű csillag felrobban - a robbanás olyan nagy, hogy rövid időre nagyobb a fényessége, mint a galaxis többi része. A szupernova maradványok (SNR-ek) a fizika törvényei szerint több százezer évig távolodnak egymástól. Ennek ellenére a galaxisunkban nincsenek idős, nagyon kitágult (3. fázisú) SNR-ek, és közepesen idős (1. fázisú) is csak kevés van a Tejútrendszerben, vagy kísérő galaxisaiban, a Magellán Ködökben. Ez arra utal, hogy a galaxisoknak nem volt idejük a tágulásra.
A Hold lassan távolodik a Föld felszínétől, évenként körülbelül 4 centiméterrel. Ez a sebesség a múltban még nagyobb is lehetett. De akkor is, ha a Hold közvetlenül a Föld felszínéről kezdett volna el távolodni, csupán 1,37 milliárd évbe telt volna, hogy a jelenlegi helyére kerüljön. Ez a Hold maximális, és nem a valódi kora, de még ez is sokkal kevesebb az evolucionisták által állított 4,6 milliárd éves kornál, és kevesebb a radiometrikus módszerek által a holdkőzetekhez rendelt kornál is.
Ez egyáltalán nem olyan biztos. Einstein relativitás elmélete szerint az idő nem állandó. Magas tornyokban vagy pl. a műholdakon másképp járnak az órák, és ha a fénysebességhez közelítesz, lelassul az idő. Honnan tudod, hogy hogyan telik más galaxisokban?
Rendben, de akkor ismerd el, hogy ami mellett kardoskodsz, az csupán egy elmélet, amit soha senki sem tudott bebizonyítani. És semmiképpen ne nevezd tudományosnak.
Tehát még mindig csak feltételezéseknél és egy bizonyítatlan elméletnél tartunk. Ernoe, ez csak hipotézis, aminek semmi köze a tudományhoz.
Nem, kedves Ernoe, nem tudjátok rekonstruálni, ezt is csak feltételezitek, minden bizonyíték nélkül. Semmiféle bizonyíték nincs arra a fosszíliák alapján, hogy az egyik élőlény a másik élőlényből fejlődött volna ki, vagy hogy egymástól származnának. Csupán arra van bizonyítékunk, hogy léteztek.
Nem rég még azt írtad, hogy átmeneti fajok nem léteztek.
A madarak és reptilinek közös ősével kapcsolatban pedig már megint le vagy maradva.
A madarak és hüllők közötti kapocsnak tekintett, és először 1861-ben kiásott Archaeopteryx fényes karriert futott be, köszönhetően annak, hogy az evolúciós tanítások hívei mindent elkövetnek az ún. hiányzó láncszemek felkutatására.
Vajon Darwin miként fogadta a leletet? Érdekes, hogy főművének későbbi kiadásaiban csupán néhány szót ejt a példányról. Darwin szót sem ejt a „hiányzó láncszem" megtalálásáról, csupán felsorol néhány - már akkor sem túl jelentősnek ítélt - gyíkszerű tulajdonságot. Emellett a kövült állatot egyértelműen madárnak, egy „furcsa madárnak" nevezi.
Darwin követői a nagyjából 150 millió évesnek tartott Archaeopteryxet mégis az „ősgyíkmadár" modelljeként, a madarak „korai alakjaként", vagy „közvetlen őseként" tárgyalják.
Az alaposabb vizsgálatok mára kimutatták, hogy valójában szó sincsen hüllő-jellegekről: az Archaeopteryx madár volt. Mindezeket belátva ma a szakemberek többsége úgy fogalmaz, hogy „csupán mellékág" lehetett a madarak evolúciójában (utóbbi kijelentés egyébiránt nem más, mint egyértelmű madár-voltának „óvatos" megfogalmazása). A kevésbé elfogult kutatók azonban elismerik, hogy az Archaeopteryx-propaganda túlzó és elsietett volt, s csupán egy kihalt madárról, egy mára eltűnt madárcsoportról van szó, amelynek vajmi kevés köze van a hüllőkhöz.
Ezzel szemben más kutatók - a jó minőségben előkerült, és számban is megsokszorozódott újabb őslénytani bizonyítékok ellenére - továbbra is fenntartják, hogy az evolúciós út a hüllőktől a modern madarak felé az Archaeopteryxszen keresztül vezethetett. A Kínában kiásott hüllő- és madárleletek jelentőségét többek között éppen az adja, hogy a 120-130 millió éves üledékekből egyaránt felszínre kerültek Archaeopteryx - vagyis egyedi tulajdonságokkal rendelkező madár - maradványok, valamint az ettől némileg eltérő morfológiájú, és a gyakoribb madártípusokhoz hasonlóbb leletek, s ugyanitt kihalt hüllőfajok maradványait is megtalálták.
Haladj a korral, Ernoe!
Hagyd már ezt a metamorphozist Ernoe! Ennek semmi köze a fajfejlődéshez! Talán az, hogy a kisfókának fehér bundája van, azt jelenti, hogy a fókák valamikor fehér bundát viseltek?
A fóka kis fehér bundás mucikából lesz másfél mázsás csupasz jószággá, amikor eléri hozzá a kort, a lepke meg hernyóból lesz lepkévé. Csupán az állat életszakaszairól van szó, nem pedig fajfejlődésről!
Azt pedig Te is el tudod képzelni, hogy kellene kinéznie egy átmeneti fajnak, de ezerszer leírtuk már.
Hol vannak a fosszíliái a félig hüllő, félig madárnak, mert amit fent említettél, az nem az. És nem csak félig... ilyen átemenetek esetén elvárható legyen, hogy találjanak a kövületekben olyan lényt, ami 90% hüllő, de 10%-ban már madár. Aztán olyan, ami 80%-ban hüllő, de 20-ban már madár. Aztán 30%-ban hüllő, de 70%-ban madár, és így tovább, míg végül teljesen madár lesz.
És ugyanez a halból szárazföldi állatokból, a madarakból emlősökké alakulókból, és így tovább.
Képtelenség?
Szerintem is.
Az fajok egymásba alakulására nincs bizonyíték Ernoe, de az özönvízre van, nem is kevés. Ez nem csak egy elmélet, ez geológiai tény.
Érdekes, hogy ezt, amire bizonyítékok is vannak, lehetetlennek tartod, de azt, hogy a madár emlőssé változik át, azt nem.
Sajnálom, de én azt az Istent, akit Te emlegetsz, nem ismerem, ezért ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.
Ismét csak azt mondhatom: vallástól függetlenül az özönvíz megtörténése tény, amelynek mindenhol megtalálhatók a nyomai a földön, és minden kultúra őrzi az emlékét.
Így tényleg elhúzódhat a társalgásunk évekig. Folyton ugyanazt fogjuk ismételni.
De pl. arra sem válaszoltál, hogyan jött rá a tyúk arra, hogy meg kell forgatnia maga alatt a tojásokat ahhoz, hogy ne deformált csirkék kelljenek ki belőlük. Mi erre az evolúció magyarázata?
Nem technikai, Ernoe, hanem biológiai. És a biológia alapján lehetetlen, hogy megtörténjen.
Ernoe, az általad említett élőlények génjeibe bele vannak kódolva a különböző fejlődési szakaszok. De nem változtatják az élőlény másik fajjá.
Tehát egyáltalán nem bizonyítják azt, hogy egy majomszerű állat génjeiből ember jöjjön létre, mivel a majom génjeiben nincs ilyen program.
Ez megint csak egy hipotézis, aminek semmi alapja sincs. Ráadásul nagy átverés ez a 99%, mert olybá hangzik, mintha alig lenne különbség köztünk és a csimpánzok között, holott tudjuk, hogy rengeteg van. És rajtad kívül azt is sokan tudják, milyen csekély hasonlóságot jelent ez.
Már leírtam, hogy a gének csupán 1,3 százalékát képezik a DNS-nek, és a fennmaradó 98,7 százalékban pedig a két faj között hatalmas nagy a különbség.
De még ha ennél nagyobb mértékben hasonlítanának is, ez akkor sem árulna el semmit a hasonlóság "okáról." Egyálatlán nem bizonyítaná a "rokonságot".
A fecske is hasonlít a denevérre, mégsincs rokonság közöttük.
Ne.
„A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása.” (Darwin)
Ez elég brutális szerintem.
Na akkor olvasd el Darwin meghatározását eggyel feljebb. Az evolúció egyáltalán nem indokolja, hogy segítsük egymás létezését, már bocsánat. Az evolúció alapján az érdekünk az, hogy mi, akik több előnyhöz jutottunk a kiválasztódás útján, lesöpörjük a föld színéről a lemaradottakat, akik csak az élelmet eszik el, és a levegőt szívják el előlünk. Az evolúció alapján a mi érdekünk nem azonos másik ember érdekével. A mi érdekünk saját magunk és a saját fajunk fennmaradása, a többiek pedig le vannak ... magasról.
Szép gondolatok, kár, hogy ellentétesek az evolúcióval. Az evolúcióa alapján a létért folyó ádáz küzdelemben csak az erősebb maradhat fenn és szaporodhat tovább, tehát nincs bratyizás!
Ugyan miért tértek át a növények a rovarok általi megporzásra, ha anélkül is tudtak szaporodni évmilliókon keresztül? Ráadásul az utóbbi megoldás sokkal nehézkesebb és bizonytalanabb. A méhek pl. ki is pusztulhatnak, és akkor bakfity van!
Ami azt illeti, az evolúció alapján már ki is kellett volna pusztulniuk.
És akkor megint visszatérnek a növények a régi módszerhez? Megbeszélik, ugye? Ó, mi az a pár millió év, amibe beletelik a régi technológiára való átállás!
Kedves Ernoe, én is állandóan ismétlésekre kényszerülök miattad. De a fenti példád alapján, nem értem, mitől ért volna el több célt a botcsinálta agronómus az evolúcióval.
Már én is kifejtettem, hogy a mezőgazdaság a világon semmit sem hasznosított az evolúcióból. Sosem sikerült egy növényből másik fajt előállítani. A búza még mindig búza, a kukorica meg kukorica.
És ez miben bizonyítja az evolúciót? A DNA önmagát is másolja, mégpedig elég nagy pontossággal, csakhogy ez éppen hogy cáfolja az evolúciót.
A gének nem engedik az egyik fajt a másikba alakulni.
Na ez aztán nesze semmi, fogd meg jól!
Ezek azok az óriási eredmények? Hát nem sokat bővült az ismeretem.
Na és ne felejtsük a gazdasági váltságot ami a kreationizmusnak kaput és ajtot nyitott
Na már miért?
Az evolucionisták logikája:
"Ha sikerül itt életet létrehoznom - azzal bebizonyítom, hogy nem volt szükség intelligenciára az élet létrejöttéhez."
"Ha sikerül itt életet létrehoznom - azzal bebizonyítom, hogy nem volt szükség intelligenciára az élet létrejöttéhez."
Kedves Jászladány, végilolvastam a bejegyzéseidet amiben azt állitod, hogy a természettudományok "csak maszatolnak" se az atomok se a biologia se a csillagvilág területén nem rendelkezünk semmi féle ismerettel.
-
Ugy dobálodzol itt szupernovákkal, milliárd évekkel, mindha valamit is tudnál az egészröl pedig (már ne haragudj) fingod sincs még arrol sem amit kreationista oldalakrol bemásolsz. Mégcsak megsem probálod megérteni, kopirozol mind egy DNA esztelenül. Pl.: http://www.christiananswers.net/hungarian/q-aig/aig-c007h.html
-
Ezért semmi értelme, hogy neked válaszoljak mert a gondolatok nemcsak nem tölled vannak hanem megsem probáltad öket a magadévá tenni. kiss
-
Egy paraszt lánytol azért anyit ellehetne várni, hogy tudja miért forgatja meg a tyuk a tojást. Nem, te azt gondolod, hogy Isteni sugallatra teszi ezt az állat. Egy varju többet tud a fizikárol mind te, ezt nem sértésképp mondom.
-
A tyuk feneke meleg mind egy kemence. Egy idö után a tolyás is meleg lesz felül, nem hüti a tyuk seggét, ezért megforgatja a tyuk a tolyást mert a tojás másik fele hideg.
-
Azt gondolod, hogy a DNA egy Revay Lexikon a biologia nyelvén. Fogalmad sincs, hogy a DNA-n kivül még hányféle dolgot kopiroz a természetben, az élet lezajlásánál. Mindenki csak a DNA-ra koncentral mert arrol hallunk a legtöbbet.
-
Azt képzeled, hogy a DNA az egyetlen dolog amiben a természet "belevésett" valami informatiot. ( Nállad nem természet hanem intelligens alkoto ) Hát kérlek ha én most az asztalra ütök az öklömmel mérgemben, hogy csak ugy csattan akkor abban az egész atomfizika megfog nyilvánulni. A csattanás anyi informatiot közöl velünk, hogy a DNA elbujhat mellette.
-
Azért mert mindanyian láttunk már szöke vagy barnahaju embert, hallottuk, hogy ez a "génekben áll" (feltéve, hogy a táplálkozás utján festékanyag is van a testünkben ami nem következik a génekböl hanem környezeti feltétel) beképzeljük magunknak, hogy a DNA az egyetlen "kodolt rejtekhely" a világmindenségben és természetesen kompetensnek érezzük magunkat minden féle zöldséget (pl. teremtöt) belekevernünk a dologba.
-
Hogy az asztalraütés az elemirészecskék mély titkárol árulkodik, legendákat mond nekünk a fermionoknak, baryonoknak a viselkedéséröl (hogy csak egyet emlitsek) az csak kevésnek jut az eszébe.
-
-
Ugy dobálodzol itt szupernovákkal, milliárd évekkel, mindha valamit is tudnál az egészröl pedig (már ne haragudj) fingod sincs még arrol sem amit kreationista oldalakrol bemásolsz. Mégcsak megsem probálod megérteni, kopirozol mind egy DNA esztelenül. Pl.: http://www.christiananswers.net/hungarian/q-aig/aig-c007h.html
-
Ezért semmi értelme, hogy neked válaszoljak mert a gondolatok nemcsak nem tölled vannak hanem megsem probáltad öket a magadévá tenni. kiss
-
Egy paraszt lánytol azért anyit ellehetne várni, hogy tudja miért forgatja meg a tyuk a tojást. Nem, te azt gondolod, hogy Isteni sugallatra teszi ezt az állat. Egy varju többet tud a fizikárol mind te, ezt nem sértésképp mondom.
-
A tyuk feneke meleg mind egy kemence. Egy idö után a tolyás is meleg lesz felül, nem hüti a tyuk seggét, ezért megforgatja a tyuk a tolyást mert a tojás másik fele hideg.
-
Azt gondolod, hogy a DNA egy Revay Lexikon a biologia nyelvén. Fogalmad sincs, hogy a DNA-n kivül még hányféle dolgot kopiroz a természetben, az élet lezajlásánál. Mindenki csak a DNA-ra koncentral mert arrol hallunk a legtöbbet.
-
Azt képzeled, hogy a DNA az egyetlen dolog amiben a természet "belevésett" valami informatiot. ( Nállad nem természet hanem intelligens alkoto ) Hát kérlek ha én most az asztalra ütök az öklömmel mérgemben, hogy csak ugy csattan akkor abban az egész atomfizika megfog nyilvánulni. A csattanás anyi informatiot közöl velünk, hogy a DNA elbujhat mellette.
-
Azért mert mindanyian láttunk már szöke vagy barnahaju embert, hallottuk, hogy ez a "génekben áll" (feltéve, hogy a táplálkozás utján festékanyag is van a testünkben ami nem következik a génekböl hanem környezeti feltétel) beképzeljük magunknak, hogy a DNA az egyetlen "kodolt rejtekhely" a világmindenségben és természetesen kompetensnek érezzük magunkat minden féle zöldséget (pl. teremtöt) belekevernünk a dologba.
-
Hogy az asztalraütés az elemirészecskék mély titkárol árulkodik, legendákat mond nekünk a fermionoknak, baryonoknak a viselkedéséröl (hogy csak egyet emlitsek) az csak kevésnek jut az eszébe.
-
Kedves Ernoe!
Azért másolok, mert Andi megmondta, hogy nem szabad linkelni. Rád nem vonatkozik ez a szabály?
És azért is, mert egy tudós pontosabban fogalmazza meg, amit közölni akarok Veled, mintha én fogalmaznám meg.
Mert a vöröseltolódás is bizonyítja, hogy az Univerzum kora sokkal kevesebb, mint amit az evolucionisták számolnak, de mivel nem vagyok csillagász, nem tudom pontosan megfogalmazni, amire gondolok. Ezenkívül ha a világegyetem annyi idős lenne, mint hiszed, már egyetlen spirálgalaxis sem létezne. Feltekeredtek volna a közepükre.
Igen, ezt mindig akkor mondod, amikor nem tudsz válaszolni! Pedig pontosan tudod, hogy ezek az én gondolataim, még ha nem is saját megfogalmazásomban.
És ahelyett, hogy azzal foglalkoznál, hogy amit ideírok, idézet vagy sem, inkább a tartalmán gondolkodnál el.
De a gondolkodás nem az erősséged, amint látom, csak kritika nélkül beveszed, amit a fejedbe töltöttek.
Szóval az idézés miatti mérgelődés helyett inkább arra válaszolnál, hol vannak a világegyetemből a nagyon idős, kitágult SNR-ek? Erre vagyok kiváncsi, nem a duzzogásodra!
Te még életedben nem láttál kotlós tyúkot. Nyúlj bele egyszer a fészkébe (amikor épp nincs ott.) Egy frászt hideg a tojás alja, kis butus. A tojásban létyó van, az pedig egyenletesen átmelegszik a tyúk testmelegétől, csakúgy, mint a benne lévő kispipi. Öntöttél te már egy pohár hideg vízhez meleget? Ilyenkor a fenti víz meleg, az alja meg hideg?
A tojás épp eléggé átmelegszik ahhoz, hogy a tyúk ne érzékeljen hőmérsékletkülönbséget a teteje és az alja között.
De még ha a Te magyarázatod helyes is lenne, még mindig fenn áll a kérdés: honnan tudja a tyúk, hogy a tolás alja "hideg"?
Látom, hogy ebben a kérdésben a korlátozottságod áttörhetetlen.
Már leírtam egy párszor, hogy az információ értelemmel bíró adat. Ha neked az öklöd csattanása értelemmel bír, akkor meglehetősen különbözik a felfogásunk az értelem meghatározásáról.
Ernoe, ne akarj már okosabb lenni a genetikusoknál! Hidd el, nem mindegyik vásárolta a diplomáját!
Én nem egy jelenség következtében fellépő anyagi reakcióról beszélek, amikor információt emlegetek, Ernoe.
Én arról beszélek, ha az asztalra ütés zaja érthető hangot adna ki, és azt mondaná: "Mit csapkodsz itt, te féleszű?". Na, ez lenne az információ.
Jaszladány: Mert a vöröseltolódás is bizonyítja, hogy az Univerzum kora sokkal kevesebb, mint amit az evolucionisták számolnak, de mivel nem vagyok csillagász, nem tudom pontosan megfogalmazni, amire gondolok. Ezenkívül ha a világegyetem annyi idős lenne, mint hiszed, már egyetlen spirálgalaxis sem létezne. Feltekeredtek volna a közepükre.
-
Ernoe: Kedves Jászladány, ajánlom ne küzdjünk szimultán több fronton, az nagyon megneheziti a dolgot.
Menjünk lépésröl lépésre.
-
Szerinted milyen idös az universum, és hogyan mérted (becsülted) meg?
-
Az "evolutionisták" csak a fák évgyürüit tudják megszámolni, ami korábban volt azt a fizikábol veszik.
Ezért nehéz elképzelnem, hogy az évgyürük száma kevesebb lenne mint a világ kora?
-
Hogy is van ez szám szerint?
-
Honnan tudod, hogy én menyi idösnek tartom az universumot? Es miért "csavarodtak volna fel a galaxisok"?
-
Nem érvelés ha megalapozatlan dolgokat bekopirozol linkkelve, vagy link nélkül.
-
Ernoe: Kedves Jászladány, ajánlom ne küzdjünk szimultán több fronton, az nagyon megneheziti a dolgot.
Menjünk lépésröl lépésre.
-
Szerinted milyen idös az universum, és hogyan mérted (becsülted) meg?
-
Az "evolutionisták" csak a fák évgyürüit tudják megszámolni, ami korábban volt azt a fizikábol veszik.
Ezért nehéz elképzelnem, hogy az évgyürük száma kevesebb lenne mint a világ kora?
-
Hogy is van ez szám szerint?
-
Honnan tudod, hogy én menyi idösnek tartom az universumot? Es miért "csavarodtak volna fel a galaxisok"?
-
Nem érvelés ha megalapozatlan dolgokat bekopirozol linkkelve, vagy link nélkül.
- Státusza
Hasonló témák
