Hírek Putyin nagy ígéretet tett, és ennek nem fog örülni a világ

Újabb jel érkezett arról, hogy Oroszországnak eszében sincsen visszatérni a gabonamegállapodásba.

Zajlik az orosz-afrikai csúcstalálkozó Szentpéterváron, a rendezvényen Vlagyimir Putyin is aktívan részt vesz. Itt jelentette be azt, hogy miután Oroszország kihátrált a gabonamegállapodásból, hat afrikai országnak így is ingyen gabonát ígért – írja a Guardian.

Mint mondta, Oroszország készen áll arra, hogy helyettesítse Ukrajnát az afrikai nemzetek gabonaszállítójaként, szavai szerint Moszkva három-négy hónapon belül készen állhat arra, hogy ingyenesen gabonát szállítson hat afrikai országnak, itt Burkina Fasót, Zimbabwét, Malit, Szomáliát, a Közép-afrikai Köztársaságot és Eritreát nevezte meg.
Azóta, hogy Oroszország kilépett a gabonaegyezményről, a feszültség fokozatosan nő, tegnap például brit hírszerzési információk arról szóltak, hogy az oroszok blokádot tervezhetnek a Fekete-tengeren az ukrán kikötőknél. Putyin mostani bejelentése sem arra utal, hogy Oroszország visszatérne a gabonaegyezménybe, hiszen pont, hogy az ukrán gabonát szeretné „leváltani.”

1690462558452.png
 
Írnak mindenfélét.
Nemrég azt olvastam, hogy újra felmerült Oroszország NATO csatlakozási kérelme.
Ha igaz, akkor mi a jó válasz rá ?
Az oroszok mikor akartak NATO-tagok lenni? 23 évvel ezelőtt a csecsen háború közepén Putykó kissé cinikusan megjegyezte, hogy miért tekintené ellenségének a NATO-t, hiszen ő is európai civilizált államban él és akár tag is lehetne. De hivatalosan sosem merült ez fel.
 
Az oroszok mikor akartak NATO-tagok lenni? 23 évvel ezelőtt a csecsen háború közepén Putykó kissé cinikusan megjegyezte, hogy miért tekintené ellenségének a NATO-t, hiszen ő is európai civilizált államban él és akár tag is lehetne. De hivatalosan sosem merült ez fel.
Eurunews 04/11/2021

"Vlagyimir Putyin be akarta léptetni Oroszországot a NATO-ba, de el akarta kerülni az ehhez szükséges felvételi procedúrát a szervezet egykori vezetője szerint.
George Robertson 1999 és 2004 között vezette a NATO-t, míg Putyin 2000-ben lett Oroszország elnöke, aki már első találkozójukon világossá tette, hogy Oroszországot Nyugat-Európa részévé akarja tenni.
Az orosz elnök ugyanakkor árnyaltabban fogalmazott egy, a BBC-nek adott interjújában, nem sokkal beiktatása után. Azt mondta, nem zárja ki a NATO-csatlakozást, ha Oroszországot egyenrangú partnerként kezelik. Arról is beszélt, hogy nehéz elképzelnie országát Európától és a civilizált világtól elszigetelten."
 
..."nehéz elképzelnie országát Európától és a civilizált világtól elszigetelten."

Pedig most éppen azon dolgozik... úgy látszik meggondolta magát.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,713
Tagok
615,963
Legújabb tagunk
JaimGam
Oldal tetejére