Semmissé nyilvánítottak egy svájci frank alapú jelzáloghitelt Szlovéniában

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.

Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak elmondta: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is, írta az MTI.

A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet. Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést és új eljárást rendelt el az ügyben.


Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot.

A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik. "Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott."

19237017_6ae9d3bf4c0bbf7303eba59aefbded1a_wm.jpg

Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

A szlovén központi bank adatai szerint 2017 májusában a svájci frank alapú hitelek állománya 524 millió euróra rúgott. Szlovén magánszemélyek és cégek 2004 és 2008 között vették fel a hiteleket az alacsony kamat miatt, de nem számoltak az árfolyamkockázattal.

Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.
 
Nekunk volt egy csaladi barat ,aki evente hazajart es vele vasaroltam be a consum uzletekbe. Huledezett is rendesen ennyi penzt elkolteni csokira kavera jatekokra........Lego meg csak innen volt beszerezheto.

Szerintem a rendszer valtozaskor megszunt ez a 3 eves kiutazasi korlat es az $50 maximalis valuta amivel rendelkezhettek az emberek.
 
Nekunk volt egy csaladi barat ,aki evente hazajart es vele vasaroltam be a consum uzletekbe. Huledezett is rendesen ennyi penzt elkolteni csokira kavera jatekokra........Lego meg csak innen volt beszerezheto.

Szerintem a rendszer valtozaskor megszunt ez a 3 eves kiutazasi korlat es az $50 maximalis valuta amivel rendelkezhettek az emberek.
1986-ban még megvolt a 3 éves korlát, akkor még 2 útlevelem volt, kék és piros (egyik keletre, másik nyugatra).
1989-ben, ha jól emlékszem, már csak egyfajta útlevél volt forgalomban, és akkor már nem volt az 50 usd korlát sem.
 
Nosztalgia topik lett
3600 Ft-ba került első segédmotorom.
Melitta annyit elcsokizott a Consumban
Mert nem szertette a sportszeletet
Ami talán 2 Ft ha volt
A '70-es évek elején a Sportszelet 1,20 Ft-ba került, majd '76-ban egyik a napról a másikra 1,50-re emelték.
260px-Sportszelet1.jpg

Micsoda infláció

1953-
A Népstadion megnyitójával egy időben, 1953-ban robbant be a köztudatba a 25 grammnyi rum és kakaó fúzió, az étcsokis huzatban készült, máig élő legenda, a Sportszelet. Hazánk büszkesége a magyar Csemege Édesipari Vállalatnál készült.
sportszelet.jpg
 
Utoljára módosítva:
Tornando , én ugy emlékszem , hogy a Sport szelet 1 Ft volt és volt valamilyen Balaton szelet is az meg 0,30-0,40 Ft-ba került , a kenyér 3Ft illetve 3,60 volt , de ehhez a fizetés sem volt olyan mint a mai , ja a Stollwerk meg 10 fillérbe került
 
Tornando , én ugy emlékszem , hogy a Sport szelet 1 Ft volt és volt valamilyen Balaton szelet is az meg 0,30-0,40 Ft-ba került , a kenyér 3Ft illetve 3,60 volt , de ehhez a fizetés sem volt olyan mint a mai , ja a Stollwerk meg 10 fillérbe került
Nem tévedsz egyikben sem
Közben én is kerestem és betettem
A fizetésre ne térj ki mert megdöbbensz mennyi mindenre volt elég

"Megvan mindenem, amire szükségem van. Ez a gazdagság definíciója." (Jack Reacher)
 
Utoljára módosítva:
Nosztalgia topik
3600 Ft-ba került első segédmotorom.
Melitta annyit elcsokizott a Consumban mert nem szertette a sportszeletet
Ami talán 2 Ft ha volt
260px-Sportszelet1.jpg

Szerettem es szerettem a sport csokit, ma is, es mindenfele csokit bombont finomsagokat.
80 evek elejen kozepen egy karton Milkat venni es meg ket fele csokit cukrot, so elkolteni erre es jatekra 400dollart az imerosom igen kiakadt rajta, de o nem ertette, hogy ez nem egy napi dozs hanem evi egy alkalom amit kovetkezo latogatasaig ki kell tarson na nem a csoki de a Lego is mert nem volt utanpotlas.Neki nem volt gyereke es nagyon soknak talalta ennyi penzt elkolteni nasira.NAlunk meg nagy csalad volt 5 gyerek se perc alatt eltuntetett fel kartonMilkat. Sok is volt ebben igaza volt mert en is sokaig gyujtogettem egesz evben hogy egyszer jol bevasaroljak finomsagokbol.

MA is rossz szokasom ha elmegyek a magyar delikatesbe hat nem tudok ellenallni nem csak a sport szeletnek de a Gyori keksznek a konyakosmegynek a Turo Rudinak stb mire fizetek a szivszedules kerulget hogy mit is vettem ennyi penzert. MA magyar edessegre koltok sok penzt evente 2x ,3x-szor .Legutobb karacsony elott szaloncukorbol vasaroltam nagyon be, de minden ismeros barat gyerekenek ezt adtam ,mert ez itt nem kaphato minden sarki fuszeresnel. A jo minoseget azert en is leellenoriztem ,mert nem en vagyok az ellenallo foleg ha finomsagokrol van szo.
 
1986-ban még megvolt a 3 éves korlát, akkor még 2 útlevelem volt, kék és piros (egyik keletre, másik nyugatra).
1989-ben, ha jól emlékszem, már csak egyfajta útlevél volt forgalomban, és akkor már nem volt az 50 usd korlát sem.

Igy igaz nekem is ket utlevelem volt. 86 -ben vettuk a nyulcipot igy utana nem pontosan tudom hogy alakultak az utlevel ugyek, mert en azon igyekeztem hogy megszabaduljak tole es valami masikat szerezek.
 
Tornando , én ugy emlékszem , hogy a Sport szelet 1 Ft volt és volt valamilyen Balaton szelet is az meg 0,30-0,40 Ft-ba került , a kenyér 3Ft illetve 3,60 volt , de ehhez a fizetés sem volt olyan mint a mai , ja a Stollwerk meg 10 fillérbe került
Visszatértem rá
Mert a pezsgőport 50 fillér kihagytad
Meg a Stollwerk miatt.
Tudta a fene akkor hogy mi a stolverk
Egy elég kemény tejkaramella ennyi
Mostanra már tényleg tejkaramella a neve
Miért lett annak idején is a neve stolverk.
Vagy sose volt ráírva?

Úgy értem közülünk senki nem látott olyan zacskót amire rá lett volna írva stolwerk
Éppen csak a háború előttről szájhagyomány útján ment tovább
A Franz Stollwerck által Kölnben élő édességgyáros termékei után át öröklődött?
1926-ban pedig Budapesten volt gyára.
Szerintem nem volt ráírva csak a szájhagyomány útján ment
A Szerencsi gyár gyártotta tejkaramella de nem úgy neveztük
Márkák, amik főnevek lettek
tejkaramella.JPG
 
Utoljára módosítva:
Tornando , már megbocsájts , de én ugytanultam , hogy Stollwerk és azt a budapesti gyár mely a Budafoki uton volt készitette , hogy mi volt rá irva azt már nemtudom . Hogy szájhagyomány volt gondolom nemérdekelte akkoriban egy gyereket elég ha megkapta a trafikba azt amit szeretett volna . Arrol sem tehetek , ha Te késöbb valamire visszatérsz és beteszel képet , vagy irást órák után az nem az én hibám ! Ezért nem kell mindjárt felháborodni , hanem rendesen irni !
 
Tornando , már megbocsájts , de én ugytanultam , hogy Stollwerk és azt a budapesti gyár mely a Budafoki uton volt készitette , hogy mi volt rá írva azt már nemtudom
drága szívem az
készre volt szerkesztve ne azon görcsölj
Utoljára módosítva: Ma 07:55
Te válaszoltál: Ma 08:24 -kor

Annyit kérdeztem rá volt e írva Stollwerk?
Azt viszont megtudom tőled a gyereket nem érdekelte mi volt ráírva
De azóta már felnőttél már úgy teszel mintha tudnád így tanultam úgy tanultam
Hát ez tőled nem tudom meg mert ez egyszerű ténykérdés lenne.
Hogy melyik úton volt és mi a történet megtudod
Válaszom egy link aminek alján megtudhatod:
http://hvg.hu/magyarmarka/20050329stuhmer
Ideteszem a hozzátartozó részt ahonnan megkaptam a nem személyeskedő választ:

Az 1834-ben alapított kölni Stollwerck cég 1906-ban Pozsonyban és Brassóban, 1926-ban pedig Budapesten, a Fehérvári úton létesített csokoládégyárat, de 1939-ben kivonult a magyar piacról. Ennek ellenére sokan továbbra is "stolinak" becézték az általa kitalált barna, négyszögletes tejkaramellát, mely aztán a háború után a szerencsi gyárban készült.

Ebből következik aki 1939 után született nem igen találkozhatott az eredeti stolverkkel csak a magyarral
Ami értelemszerűen tejkaramella feliratot viselhette
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,573
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére