Nincs a világban egy "feszes" pont, "absolut fogalom", egy "mozulatlan mozgato", egy Isten egy, designet, "jo" vagy "rossz".
Ezzel nem tudok egyetérteni kedves ernoe.
Mint ahogy sem a fizika, sem pedig a kémia, egyetlen természet tudomány sem a véletlenről szól. Komoly és komplex önműködő rendszerekről beszélünk az atomoktól kifelé az élőlényeken keresztül egészen az akkora jelenségekig mint egy csillag vagy egy galaxis.
Az élet épp úgy mint minden élettelen anyag szabályok szerint működik és egyensúlyra törekszik. Por felhőkből napok, bolygók állnak össze, maggal, ciklusos ön megújulással egy véges végtelen folyamat részeként.
Ha nem lenne egy feszes pont, egyetlen szabály sem ebben a világban akkor itt nem lenne semmi. Végtelen számú részecske sodródna egy a minden féle energiától mentes környezetben és soha nem történne semmi, nem lépnének fel kölcsönhatások, nem mennének végbe vegyi vagy egyéb folyamatok.
Az hogy egyes emberek ezt a rendszert egy egyetemes akarat ként fogják fel vagy pedig egy mindent átható hihetetlen furcsa és össze vissza tekergőző folyamatnak aminek minden szituációban más-más reakciói vannak az csupán részlet kérdés.
Mondhatni:
Materialista és Spiritualista abban különbözik hogy míg az első a Rosa canina nevű növény szaporodó szervét látja addig az utóbbi egy virágot amiben gyönyörködhet.
Mekkora különbség és mégis mennyire ugyan arról az egy dologról beszélnek.
Mi csak puzzle darabokkat probálunk összeilleszteni és örülünk ha valahol összeáll.
Es mégis akár mennyire is gunyolodik valaki az emberiség eredményein a teljesitményünk orjási.
Gondoljuk csak bele, hogy az a sok esendö ember mint mi, buták és tehetségtelenek, lusták és önzök, idealisták akik délibábok után futnak és mégis mégis egy olyan világot tudunk képezni mint amiben élünk.
Gondoljatok csak bele milyen komplex dolgokat hozunk létre, mi emberek, mindenki a maga helyén a saját képességével és a saját lehetetlenségével.
Igen, van akit ez lenyűgöz.
Olyan mint a kaleidoszkóp. Az ember belenéz, csavar rajta egyet és a kép amit eddig nézett millió darabra törik ami bár ugyan az a kép, millió oldalról tekint vissza ránk egy színes kavalkádban.
Preferencia kérdése.
Az emberiség munkája tagadhatatlan, azonban annak hatásairól már közel sem egyeznek ennyire az emberek véleménye.
Miről beszélünk? Egy fajról amely elfelejtette hogyan kell élni és a mai napig egyre távolabb sodródik az élettől miközben megsemmisíti maga körül az arra való lehetőséget.
A grandiózus technológiai fejlődésünk, az a csodálatos sok színes pötty amit felraktunk millió és millió könyvbe. Egy önfeledt ám rokkant gyermek játszadozása a zsírkrétával amint azt rajzolja hogy ő is tud szaladni, ő is tud élni.
Mit ért el az emberiség?
Nézzük a nagyobb képet, mi az amit fel tudunk mutatni?
Elmondhatjuk hogy a hatalmunkat, a tudásunkat arra használtuk fel hogy megteremtsük az utópiát? Hogy a körülöttünk lévő "alsóbb rendű fajoknak" segítséget nyújtottunk?
Tényleg, mit is tudunk felmutatni kedves ernoe, azon a tagadhatatlanul sok színű konfetti esőn kívül amit szana széjjel szórunk magunk körül bármerre megyünk?
Alkottunk valami maradandót?
Az ember él aztán meghal, ha valamit tett amivel nagyon különbözővé vált a társaitól legyen az negatív vagy pozitív dolog a többiek esetleg megőrzik a nevét vagy az arc képét. Ennyit jelent a maradandóság? Egy nevet és egy bronz arcot akiről senki nem tud semmit és épp olyan üres mint a koponya agy nélkül? Irónikus.
Az emberiség nagyon sok dolgot felmutatott, azonban a legnagyobb műve az a kihasználatlan potencia ami elveszett benne. Egy olyan faj vagyunk ami öntudatra ébredt, megismerheti a világot más szemszögből, a szabályokon kívülről.
Kaotikusak vagyunk, ha akarjuk beszámíthatatlanok és veszettek. Nem hat ránk az egyetemes rend. Azt teremtünk magunknak amit csak szeretnénk. Élhetünk összhangban a természettel, élhetünk beton dzsungelben ahonnan száműztük azt. Szinte bármit megtehetünk.
És mi az amit megtettünk?
Ciklusosan írtjuk magunkat miközben a körülöttünk lévő életformák minden fajtájára teszünk magasról. Még akkor is ha az a tulajdon fajtánk primitív változata.
El taposunk mindent. Betonnal és kővel kitöltve a hátramaradt pusztaságot. Azért mert épp az a trendi, mert mi nem vagyunk "primitívek" mert mi bebizonyítjuk hogy megtehetjük, mert mi vagyunk a táplálék lánc csúcsa, a teremtés koronája....
Igen irónikus....
Mi az amit az ember fel tud mutatni ha összegezzük a történelmet?
Háborúk, pusztítás, a föld megmérgezése, az élővilág vissza szorítása, kihasználása és megölése a saját kényelmünk érdekében.
Kihagytam volna valamit?
Oh igen, ma már nem is kis pályázunk hanem rögtön az egész bolygót meg karjuk sütni és az sem zavar minket ha közben mi is vele együtt halunk. Erre vagyunk annyira büszkék?
Igen, az ember egy csodálatos faj.
Egy csodálatos faj ami semmit nem tett meg amit megtehetett volna.
Egy csodálatos faj ami annyira ön imádóvá vált hogy úgy érezte minden felett áll, legyen az élet vagy halál.
Miközben pedig az utolsó határokat feszegeti, az örök életet keresve pont azt veszti el ami erre ösztönözte. Az emberségét.
Végül nem marad más hátra csak a por amiből vétettünk, és amivé újra szétesünk. A közbenső részről pedig elmondhatjuk hogy jól felhasználtuk: egyetlen egy faj sem ismert előttünk amelyik több szenvedést vagy halált hozott volna erre a bolygóra mint mi.
Tudod ernoe én úgy érzem hogy te meg én ugyan annak az érmének a két oldala vagyunk. Mindketten az emberiségről beszélünk, mégis két annyira de annyira különböző szemszögből. Még mosolyogtatóbb legyen a dolog ha számba vesszük hogy, itt te vagy az aki pusztán egy virágot lát amiben gyönyörködhet, én a Rosa canina nevű növény szaporodó szervét látom csak magam előtt.
