Történelemmel kapcsolatos könyvek II.

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Ablonczy Balázs Fedinec Csilla (szerk.) - A hatalomváltások társadalmi hatásai Közép-Európában a XX.században
MjI5MTk0NQ.jpg

Alcím: A hatalomváltások társadalmi hatásai Közép-Európában a 20. században A közölt dolgozatok a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjában 2004. szeptember 30-október 1-jéig tartott "Folyamatok a változásban" című konferencián elhangzott előadások alapján készültek. pdf,147mb.2005

Kód:
https://data.hu/get/14838216/HATVALTPDF.zip
 

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Józef Mackiewicz - A Katyni tömeggyilkosság
MjI5MTkyOA.jpg

Az 1940 tavaszi katyńi vérengzés a másik világháború egyik legvéresebb leszámolása volt, mely során az NKVD emberei több mint négyezer-négyszáz lengyel katonatisztet és elhurcolt polgári foglalkozású személyt végeztek ki a Szmolenszk közeli erdőben (a vérengzés más helyszíneken is folyt, s a legyilkoltak összlétszáma jóval tizenötezer fő felett lehetett). A tömegsírokat 1943-ban fedezték fel a Szovjetuniót megtámadó németek, s az esetet természetesen nyilvánosságra hozták, befeketítendő ellenfelüket, az akkor már a britekkel és amerikaiakkal szövetségben harcoló szovjeteket. Az 1943-ban zajló, német nyomás alatt munkálkodó, ám nemzetközi vizsgálóbizottság által végzett feltárásban részt vett Józef Mackiewitz is, aki elsőként 1948-ban jelentette meg tényfeltáró kötetét, A katyńi bűntény a dokumentumok fényében címmel, amely az első mű volt, mely lerántotta a leplet az aktuálpolitikai okokból eltusolt ügyről. Mackiewitz volt ugyanis az első, aki kimondta: nem a németek, hanem a szovjetek a felelősek a vérengzésért. Az azóta is számos nyelven megjelent mű első alkalommal olvasható magyarul. pdf 12mb 2011

Kód:
https://data.hu/get/14838217/KATYNPDF.zip
 

SpG

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogy a hasonlóak ez a kötet is felkeltette az érdeklődésemet.
Amennyire lehetséges volt kipofoztam (oldalfelezés-kiegyenesítés-méretre vágás-szövegfelismerés) így a mérete is majdnem megfeleződött. Menet közben kiderült, hogy hiányzik a 174/175-ös oldalpár... Ha valaki esetleg bejáratos a Szegedi Egyetem Klebelsberg könyvtárába - vagy bárhová, ahol elérhető - legyen szíves fotózza ki mobillal az oldalakat.

Robert Gellately - Lenin, Sztálin és Hitler
MjI3NzcyNA.jpg
A beidézett poszt törölhető. A hiányzó 174-175-ös oldalpárat egy megyei könyvtárban sikerült kinyerni. Magad uram, ha segítséged nincsen... Ha már ott volt lekaptam a füleket és a hátlapot is.

Robert Gellately - Lenin, Sztálin és Hitler
MjI3NzcyNA.jpg

Ez a rendkívül nagyívű, és sok helyen vitára ösztönző könyv annak a tragikus időszaknak a történetét mondja el, mely 1914 és 1945 között sújtotta Európát. A társadalmat ebben az időszakban két világháború, az orosz forradalom, a holokauszt, valamint a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása formálta.

Robert Gellately, a 20. századi európai történelem elismert szakértője amellett foglal állást, hogy e tragédiák szövevényes kapcsolatban állnak egymással, és egymástól független eseménynek tekintve nem érthetjük meg őket. Az események középpontjában három személy: Lenin, Sztálin és Hitler áll, és Gellately világos gondolatmenetű, olvasmányos elemzéssel mutatja be, hogy e diktátorok utópisztikus – és borzasztóan hamis – eszméinek hajszolása vezetett a rémálomszerű társadalmi katasztrófához.

Gellately szerint a szovjet és náci diktatúrákról szóló tanulmányok többségének lapvető problémája, hogy szerzőik figyelmen kívül hagyják Lenin kulcsfontosságú szerepét a kibontakozó drámában. A nemrégiben megnyílt orosz és német forrásokat is felhasználva elutasítja a „jó” Lenin mítoszát, és meggyőző társadalmi-történelmi beszámolóval szolgál mindhárom diktatúráról, mélyrehatóan bemutatva azok hasonlóságait és különbségeit. Bemutatja, hogy a Sztálin és Hitler közötti ádáz rivalizálás miként vezetett elkerülhetetlenül megsemmisítő és népirtó háborúhoz, végül pedig arra is figyelmeztet, hogy e rettenetes küzdelem hatása még napjainkban is érzékelhető. pdf 22.6 mb 2013
 

Csatolások

  • Gellately, Robert - Lenin, Sztálin és Hitler.pdf
    23.8 MB · Olvasás: 102

SpG

Állandó Tag
Állandó Tag
Demszky Gábor - Elveszett szabadság
MjI2MDg5OQ.jpg

pdf 28mb 2012

Kód:
https://data.hu/get/14820029/ELVSZAPDF.zip

Ez a kötet is átdolgozásra került (ugyan volt két oldalpárnyi hiánya, de zet is sikerült a megyei könyvtárban pótolni). A szokásos: oldalpárok szétvágva, kiegyenesítve, sorok kiegyengetve, minimálmargóra vágva B/W-re konvertálva és OCR-ezve. Az eleve nem túl jó képeket tovább rontottam, de nem éreztem annyira fontosnak a bíbelődést velük, elég volt a 600+ oldal.

Demszky Gábor - Elveszett szabadság
MjI2MDg5OQ.jpg

Demszky Gábor 20 éven át volt Budapest főpolgármestere, Magyarország harmadik, ha úgy tetszik második főembere. A húsz év, ugyanannyi idő küzdelem, amit megszenvedtünk vagy élveztünk valamennyien, akik laktuk a várost. Társadalmi, politika-, magyar- és személyes történelem. Ezt megtette, azt nem tette meg – ez az a történet, amit a döntéseiben akkor ő maga írt, és megírta úgy, ahogy most látja azokat az éveket. Családtörténet is, benne bátran a magánélete, barátok, szerelmek, gyermekek, ellenfelek és eszmetársak, választott és koloncként hurcolt munkatársak portréival. Ha jól számolunk, hét miniszterelnöknek volt vagy nem volt a partnere, hét miniszterelnök volt vagy nem az övé. Az ő szubjektív portréik is itt olvashatók. És ettől még mindig személyes, személyes hangú – ha akarjuk, ha nem – történelem. (2012) pdf 12,8mb
 

Csatolások

  • Demszky Gábor - Elveszett szabadság.pdf
    12.8 MB · Olvasás: 80

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Kádár Gyula - A Ludovikától Sopronkőhidáig 1-2.
MjI5NTMyMg.jpg

Két véres, embertelen és méreteiben minden előzőt messze meghaladó háborút értünk meg, és öt olyan időszakot, amelyben a nyugodt életet biztosító, az ember magatartását meghatározó törvényesség megingott vagy megsemmisült, tömegével temetve maga alá ártatlan áldozatokat, bűnösöket és bűnösnek tartottakat. pdf 168mb 1978

Kód:
https://data.hu/get/14840549/LUDOVIPDF.zip
 

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Árvai Zoltán - Gyaraki Károly - 100 éves az önálló magyar katonai felderítés,hírszerzés és elhárítás 1918-2018
MjI5NTMyNA.jpg

„A kötet közreadásának célja, hogy hitelesnek tekinthető levél- és irattári dokumentumok, valamint visszaemlékezések bemutatásával, feldolgozásával, az azokban foglalt adatok összevetésével, rendszerezésével – lehetőség szerint maximális objektivitásra törekedve – bemutassa a magyar katonai felderítés és hírszerzés legújabb kori történetét, tevékenységét, sikereit és kudarcait.
A szerzők leginkább a katonai felderítés és elhárítás létrejöttére, szervezeti átalakulására, jogszabályi hátterének, feladatainak, valamint a teljesítésükhöz szükséges eszközök és módszerek változásainak bemutatására fordították figyelmüket.” pdf 47mb 2019

Kód:
https://data.hu/get/14840547/100FELDERPDF.zip
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Sz. A. Vaupsaszov - Vészterhes utakon
Egy csekista feljegyzései


1771435810036.png

A kalandregények izgalmával ható emlékiratot tart kezében az olvasó. Pedig szerzője nem tett mást, csak leírta azt, ami vele megtörtént. Ám századunkban a megbolydult változó világ egyre szülte a kalandos sorsú embereket. Ilyen volt írónk is.
Vaupsaszov, a litván paraszt család sarja, alig volt húszéves, amikor bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s vele egyidőben a fiatal szocialista állam védelmére életre hívott Cseka szervezet munkájába.
Az állam védelmének szolgálatában megélt negyven esztendőből huszonkettőt töltött lövészárkokban, partizánerdőkben, illegalitásban és felderítő utakon.
Dolgozott hírszerzőként, Küzdött a láthatatlan frontokon. Harcolt a hazai és a nemzetközi ellenforradalmárok, kémek, diverzánsok és nacionalista bandák ellen. Segítette az spanyol köztársaság győzelméért küzdő hazafiak harcát. Irányította a front mögött működő finn orvlövészek felszámolását. Szervezte a belorusz partizánok és illegális munkások csoportját. Végrehajtotta az Északkelet-Kínában rá kirótt különleges munkát.
Így hát emlékiratában mindmáig ismeretlen rejtélyeket tár fel az olvasónak az ellenség mögöttes területén és hátországában végzett titkos küldetéseiről, hírszerzői tevékenységéről.
Az olvasó számára emlékezetesek maradnak e könyv lapjai, a hazájukhoz végtelenül ragaszkodó szovjet emberek hősiessége, felejthetetlen hőstetteik, és maguk a néha csak futólag, érdekfeszítő események közben bemutatott rettenthetetlen hősök.
E néhány mondatban vázolt roppant gazdag életművet Vaupsaszov szép stílusban, olvasmányosan közvetíti az érdeklődőnek. Bár minden szava igaz, mégis a kalandregények izgalmával hat az olvasóra, aki számos olyan epizódot tudhat meg a műből, melyet valamikor hétpecsétes titokként őriztek.
1978
 

Csatolások

  • Sz. A. Vaupsaszov - Vészterhes _utakon.pdf
    1.9 MB · Olvasás: 67

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Nemere István - Egy trónörökös második élete

1771526468247.png


Mi történt Mayerlingben 1889. január 30-án? Nagyon sokan tették már fel ezt a kérdést elmúlt száztíz év során. S számtalan - olykor egymásnak ellentmondó - választ, feltételezést fogalmaztak meg már a kortársak, majd a kutatók, történészek, újságírók, hivatalos és nem hivatalos 'szakértők".
Nemere Istvánt is ez ingatja. De ő ennél is tovább megy. Mi történt a nevezetes dátum után? Különös kalandra invitálja ugyanis olvasóját a szerző. Az ő feltételezése igen merész és újszerű. Úgy véli, hogy Rudolf nem halt meg Mayerlingben, hanem megrendelve halálát, megszökött. Nem őt temették el, hanem egy alteregóját. Ezt követően több éves bolyongás után Rudolf Törökországban telepedett le mint Heinrich Albertall, s ott is halt meg 1941-ben. Szerzőnk természetesen több oldalról is megközelítve járja körül témáját, s igyekszik feltételezéseit bizonyítani. Munkája nem regény, tehát itt nincs helye a fantáziának. Nincs? Enélkül nehéz lenne elképzelnie, hogy mi is történhetett valójában? Érdemes figyelemmel kísérni e kései nyomozást. Hogy igaz lehet-e? Döntse el az olvasó.
2000
 

Csatolások

  • Nemere István - Egy trónörökös második élete.pdf
    1,017.8 KB · Olvasás: 73
Utoljára módosítva:

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Sonnevend Péter - Vörös és barna
MjI5ODI0Mw.jpg

Az európai diktatúrákról beszélve a vörös szín a szovjet (továbbá a rákosista), míg a barna a nemzetiszocialista rendszert jelzi.

E kötet írásai a könyvtárügy helyzetét és megnyomorítását elemzik a három terepen, s a szovjet és a német témánál érdemi visszatekintést is kap az olvasó.

A totalitárius rendszerekben a nyílt erőszak mellett a propaganda játszott meghatározó szerepet: a sajtó és a film mellett a könyvtáraknak is komoly feladatot szántak. A könyvtárak a kirekesztés klasszikus példáit mutatják: ez kiterjedt a könyvtárosokra, az állományra és az olvasókra is. pdf 16mb 2024

Kód:
https://data.hu/get/14843130/VORBARPDF.zip
 

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Lord Russell - A horogkereszt rémtettei
MjI5ODI1OQ.jpg

A második világháború alatt a németek olyan méretekben követték el háborús bűncselekményeiket, amelyekre nem volt példa a történelemben. Ezek szervesen hozzátartoztak a nácik értelmezése szerinti totális háborúhoz. Előre elhatározott és kidolgozott terv alapján hajtották végre rémtetteiket, hogy megfélemlítsék és kizsákmányolják a megtámadott és megszállt területek lakosait, és kiirtsák azokat az elemeket, amelyről úgy vélték, hogy szemben állnak a német hódítással és a náci uralommal. Ennek a könyvnek az a célja, hogy megismertesse az olvasót számos német háborús bűncselekmény igaz és pontos történetével. A könyv anyagát a különböző perek során elhangzott tanúvallomásokból épp az ott előterjesztett dokumentumokból, valamint azokból a nyilatkozatokból állította össze a szerző, amelyekben szemtanúk számoltak be a háborús bűncselekmények elkövetésének színhelyén nyomozó illetékes bizottságoknak a tényekről. pdf 11mb 1955

Kód:
https://data.hu/get/14843126/HOKEREMPDF.zip
 

Mmm1936

Állandó Tag
Állandó Tag
covers_352127.jpg
Mereskovszkij : Kelet titkai

Legendás könyv a Kelet titkai, megdöbbentő nyomozás az emberi múlt mélyrétegeiben, s felkavaró, izgalmas olvasmány az első sorától az utolsóig. Mereskovszkij, akinek nevét negyven éven át csak fanyalogva említette -ha említette- a marxista irodalomtörténet, nem kevesebbre vállalkozik ebben a könyvében, mint hogy a sumer és az egyiptomi irodalom, művészet és építészet ránk maradt emlékeiből megpróbálja rekonstruálni a vízözön utáni emberiség tudását és útját Krisztus megszületéséig. Mit tudtak a sumerek, mit tudtak az egyiptomiak, akiknek művészetét máig is felfoghatatlan titokként csodáljuk -mint tudtak a világról, a teremtésről, Istenről és halálról? És miért kellett óhatatlanul elpusztulniuk e civilizációknak minden fenséges művükkel, minden élet- és békeszeretetükkel együtt is? Megdöbbentő az a lénylátó erő, ahogyan Mereskovskij piramisokból, templomokból, freskókból, pásztorénekekből és halottaskönyvekből kihámozza a felszín alatti üzenetet, meg-meglebbentve élet és halál nagy rejtélyének fátylát. Lehet vele vitatkozni, lehet a történelmet másképp szemlélni -de nehéz ellenállni a lenyűgöző varázsnak, amely évezredeket repül át, hogy rég kihalt kultúrákat eleven kortársként láttasson. A nagy sikert aratott mű végre visszahelyezi Mereskovszkijt megvont jogaiba, és egy hozzáférhetetlen könyvet juttat el az olvasóhoz.
 

Csatolások

  • Mereskovszkij - Kelet titkai.pdf
    1,013.1 KB · Olvasás: 96

Mmm1936

Állandó Tag
Állandó Tag
covers_636480.jpg
Mereskovszkij : Napóleon, az ember

"Minden civilizáció, de főképpen az európai nem egyéb, mint „konvenció”, „illendőség”, „jólneveltség”. – „Milyen kár, hogy ilyen nagy ember ennyire neveletlen”, – mondta egyszer Talleyrand Napoleon irgalmatlan, durva kifakadására, természetesen csak a háta mögött. – Nevelése, jómodora nincs, – mondja Mme Rémusat, Talleyrand meghittje. – Nem tud szépen se kimenni a szobából, se belépni, se meghajolni, se felkelni, se felülni. Minden mozdulata éles, szögletes, beszédmódja is éppenolyan… […]

Ezért szereti a háborút is. „A háború természetes állapot, état naturel” – meztelenség, megszabadulás a civilizáció ólompalástjától."
 

Csatolások

  • Mereskovszkij - Napóleon, az ember.pdf
    718.9 KB · Olvasás: 68

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
John Lukacs - A párviadal
MjMwMTI1Mw.jpg

A nyolcvannapos párbaj Churchill és Hitler között 1940. május 10.-július 31.

John Lukacs - akinek számos könyve megjelent az Európa Könyvkiadónál, köztük a Budapest, 1900, A XX. század és az újkor vége, Az európai világháború 1939-1941, A történelmi Hitler - 1924-ben Budapesten született, és 1946 óta él az Egyesült Államokban. Történészprofesszor; tizenhét könyv szerzője.

A párviadal arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlik 1940. május 10. és július 31. között - vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a "párviadal" a két férfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa.

John Lukacs mindeddig kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról. A könyvet bőséges korabeli fényképanyag egészíti ki; a "Függelék"-ben pedig John Lukacsnak a magyar kiadás számára magyar nyelven írt esszéit közöljük, "Hitler és Magyarország", illetve "Churchill és Magyarország" címmel. pdf 2009 2mb
 

Csatolások

  • John Lukacs - A párviadal.pdf
    2.7 MB · Olvasás: 93
Utoljára módosítva a moderátor által:

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Béresi Ákos - A gyanú árnyékában
MjMwMTMxMQ.jpg

A könyv az állambiztonsági szervek operatív munkamódszereinek az emberközelibb formáját tárja az olvasó elé – a titkosszolgálati tevékenység valódi drámája ugyanis csakis a magánember, nem pedig az intézmények és a turizmus egészének szintjén érhető tetten. A száraz adatok helyett inkább a tevékenységet a maga folyamatában mutatja be, a forrást a Stasi, illetve a magyar Belügyminisztérium által hátrahagyott akták szolgáltatták. pdf 9mb 2023
 

Csatolások

  • Béresi Ákos - A gyanú árnyékában.pdf
    9.3 MB · Olvasás: 74

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Pór Edit Vásárhelyi Miklós(szerk.) - "Lesz magyar újjászületés"
MjMwMTI3OA.jpg

Az új élet hétköznapjai 1944. szeptember 1 – 1945. május 1

A kötet emlékeztetni akarja azokat, akik átélték; s felvilágosítani azokat, akik e napokban még nem éltek, mi is történt történelmünk legnagyobb sorsfordulóján. A lehető legegyszerűbben: dokumentumok, riportok, cikkek, hirdetmények, közlemények, falragaszok, fényképek segítségével. pdf 27mb 1975

Kód:
https://data.hu/get/14844587/LEMAUJPD.zip
 

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Tom Holland - Keresztény világ

Sokkal-sokkal kisebb borítóképet kérek feltölteni!


A Keresztény világ célja, hogy nyomon kövesse azt a folyamatot, amelyet egy keresztény író a 3. században „Krisztus áradatának” nevezett: hogyan vált olyan tartósan és széles körben elterjedtté az a hit, mely szerint a zsidók egyetlen Istenének Fiát a kereszten kínozták halálra, hogy ma a legtöbbünk Nyugaton már túl eltompult felfogni, mennyire botrányos volt ez eredetileg. Ez a könyv azt vizsgálja, hogy mi tette a kereszténységet olyan felforgatóvá és bomlasztóvá; hogy járta át teljes mértékben a latin kereszténység gondolkodásmódját; és hogy egy olyan Nyugatnak, amely gyakran kételkedik a vallás állításaiban, miért maradt olyan sok ösztöne – jó és rossz egyaránt – alapvetően keresztény. A népszerű szófordulattal élve: ez a valaha elmesélt legnagyszerűbb történet. pdf 208mb 2019

Kód:
https://data.hu/get/14844585/KERVILPDF.part1.rar
https://data.hu/get/14844586/KERVILPDF.part2.rar
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Körösztös György - A nagy testvér figyel

1771999849497.png

„Ha szeretnénk képet kapni a jövőről, képzeljünk el egy csizmát, amint egy ember arcára tapos. Állandóan.”
(George Orwell)
*
Néhány évvel ezelőtt talán még elképzelhetetlen volt annak lehetősége, hogy a nyugati típusú demokráciában veszélybe kerüljön a magánélet, a privát szféra szentsége, és attól kelljen félnünk, hogy az állam, mint elnyomó gépezet rátelepedik az emberek mindennapi életére és annak minden aspektusára kíváncsi lesz. Noha még nem teljesedett ki teljes egészében az orwelli rendszer (George Orwell 1984 című regényében egy totalitárius hatalom rémálomszerű diktatúrát tart fent és még az állampolgárok gondolatait is ellenőrizni kívánja…), jó úton haladunk afelé, hogy a világban akár egy annál is durvább és ijesztőbb helyzet alakuljon ki.
Ugyancsak néhány évvel ezelőtt, ha felvetettük annak lehetőségét, hogy hamarosan ezen a bolygón mindenki célkeresztbe kerülhet, és minden egyes embert potenciális terroristának tekinthetnek, egyszerűen kinevettek és paranoid konteósnak (konteó = konspirációs teória, összeesküvés elmélet) tartottak volna. Ma már nem nevetnek olyan sokan. Persze még mindig akadnak olyanok, akik szerint nincs abban semmi különös, ha az államgépezet a megszokottnál kíváncsibb az életünkre, illetve egyenesen érthető, hogy a jelenlegi, igen feszült helyzetben a rendvédelmi és egyéb szervek a biztonság érdekében kissé jobban odafigyelnek.
Való igaz, hogy egyelőre a legtöbb ember nem foglalkozik sokat azzal, hogy megőrizze a privát élete bizonyos részeit, mondván: engem nyugodtan megfigyelhet bárki, úgysem csinálok semmi rosszat. Akik ezt mondogatják, azok nem gondolják tovább a helyzetet, nem figyelnek oda azokra, akik még komolyabb és még szélesebb körű megfigyelést, nyomon követés és lehallgatást, monitorozást tartanak szükségesnek…
Az is tény, hogy a robbanásszerű technológiai fejlődés nem csupán áldásokkal (pl. a világháló is ilyen, ha megfelelően és megfelelő célokra használjuk) jár, hanem bizonyos kényelmetlenségeket is magában hordoz. Éppenséggel a világháló az, ami a Földet falu méretűre zsugorította.
A világháló jelenleg a digitális vadnyugat, ahol mindenki azt csinál, amit csak akar. Ez az állapot persze sokaknak nem tetszett és ahogy kiteljesedett, egyre többen gondolták úgy, hogy ez így nagyon nincs rendben. Ekkor, mondhatni a morális válság kellős közepén tűntek fel az olyan kezdeményezések, mint a Youtube, a Facebook, vagy éppenséggel a Google, amelyek jelentős méretű közösséget tudtak kiépíteni maguk köré, aztán szép fokozatosan egyre több korlátozást vezettek be, egészen addig, amíg egy keresetlen hozzászólás következményeként egy meghitt éjszakai órán a rendőrség kopogtathat az ajtón…
• Hogyan kapcsolódik mindez az általános megfigyelés témaköréhez?
Csak úgy, hogy éppenséggel a világháló, a különböző, az internettől függő eszközök és alkalmazások (amiket ránk sóztak és elérték, hogy függővé váljunk ezekkel szemben) azok, amik által sikerülhet a teljes populációt egy gigászi, éjjel-nappal működő, rendkívül intelligens és aprólékos módon monitorozó rendszert kiépíteni. Mindezt úgy, hogy közben a tudatlan, tájékozatlan, tehát mit sem sejtő tömegek önfeledten éljeneznek. Ahogy Padmé Amidala szenátor a Sithek Bosszúja című filmben találóan megjegyzi: Így száll hát sírba a szabadság. Tapsvihar közepette. És ez így történik a valóságban is.
„Hozzászoktatják a tömegeket egy merőben újszerű társadalmi berendezkedéshez: A high-tech és elsősorban digitális alapokon nyugvó szuperdiktatúrához. Ennek egyik elengedhetetlen eleme a totális megfigyelés, vagyis a mindent látó, halló és kiértékelő, úgynevezett Nagy Testvér életre keltése. Még nem funkcionál 100%-osan, de így is elképesztően hatékony, és erőteljes. Ez a Nagy Testvér most Frankenstein rémeként kel fel az ágyából, onnan, ahol életet leheltek belé, és azonmód már emeli is bakancsba bújtatott lábát, hogy eltaposson minket…”
2017
 

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Csáki György (szerk.) - A látható kéz
MjMwNTIwNA.jpg

Míg a neoliberális „főirány” három évtizeden át a láthatatlan kéz előnyeit hirdette fejlett és fejlődő országoknak egyaránt, számos – főként ázsiai – országban megértették, hogy a szabadpiaci mechanizmusokat ki kell egyensúlyozni a megfelelő kormányzás látható kezével. A fejlesztő állam sikerei mára már nyilvánvalók. A fejlesztő állam kérdésköre a társadalmi-gazdasági modernizáció, a világgazdasági felzárkózás egyik fontos problémáját, az állam társadalom- és gazdaság-fejlesztő szerepét tárgyalja. A fejlesztő állam Európán kívüli tapasztalatai nem érthetők meg az érintett országok és régiók társadalom- és kultúrtörténetének ismerete nélkül; az állam gazdasági tevékenysége nem tárgyalható általános politika- és államelméleti ismeretek nélkül, s mivel a fejlesztő állam tevékenysége közigazgatási tevékenységet is magában foglal, nem hagyható el ennek elemzése sem. A fejlesztő állam hatékony működésének elengedhetetlen feltétele az állam, a bürokrácia és a gazdasági elit közötti szoros kapcsolat. Ez egyfajta modernizációs, fejlesztési konszenzus elfogadását jelenti. Ez a konszenzus létrejöhet tekintélyelvű alapon, de megvalósulhat demokratikus keretek között is. A fejlesztő állam gazdaságpolitikájának nélkülözhetetlen, talán legfontosabb elemét az erős ágazati preferenciák jelentik. Napjaink globalizált világgazdaságában a szelektív szolgáltatásfejlesztés és az aktív tudomány- és technológiapolitika vette át az iparpolitika szerepét – a korábbiaknál sokkal nyitottabb nemzetgazdasági keretek között. A korábbi erős protekcionizmus és szelektív exportösztönzés helyét nemzetközi kereskedelempolitika együttműködés igényeinek megfelelő általános exportösztönzés gyakorlata váltotta fel. A fejlesztő állam tehát folyamatosan változik, a sikeres fejlesztő államok folyamatosan fejlődnek és igazodnak a változó világgazdasági viszonyokhoz, a globalizáció újabb és újabb kihívásaihoz – erre összpontosít kötetünk is. pdf 125mb 2009

Kód:
https://data.hu/get/14846827/LATKEZPDF.zip
 
Oldal tetejére