Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

Barátaink őszintének mondják magukat, ellenségeink valóban azok; ezért kellene, hogy korholásukat keserű orvosságul, önismeretünk javára fordítsuk.
Arthur Schopenhauer
 
Azt úgyse lehet senkibe belesulykolni, hogy beletanuljon az arany középút életformájába, a megalkuvásra születni kell, s biztosan boldog is, aki rászületett
 
Vannak, akik előre szeretnék tudni, mi kerül az asztalra; de akik a lakomát készítik, inkább titokban tartják: mert a csodálkozás hangosabbá teszi a dicsérő szavakat.
 
Azok, akik büszkék arra, hogy szabályos rend van az íróasztalukon, soha nem tapasztalják meg azt az izgalmat, hogy megtalálnak valamit, amiről azt gondolták, hogy menthetetlenül elveszett.
 
Ha (...) rendet akarunk rakni egy szobában, akkor - hacsak nem gyömöszölünk be mindent a szekrényekbe - eleinte elkerülhetetlenül fokozódik a rendetlenség.
 
A szokás a környezetből nő ki. Abból, hogy ugyanazt mindig ugyanúgy tesszük - abból, hogy ugyanazokat a gondolatokat gondoljuk újra meg újra. És miután kialakult, olyan, akár a cement, melyet, ha megszilárdult, nehéz feltörni.
 
Odakint az életben mindenkit magával ragad a mozgás, egyik teendő követi a másikat, minduntalan nagyon kézzelfoghatóan kell dönteni erről vagy arról - kevesebb idő jut meditációra. Tulajdonképpen elég okosan rendeződött be a világ: egyre gyorsította az élet ütemét, a társadalom mechanizmusa elöntötte sok-sok sürgető munkával az embereket, hogy a célszerűség minél hathatósabban szorítsa ki a felesleges töprengést. Akinek naponta hetvenhétfelé kell gondolnia, nem ér rá, hogy minduntalan mérlegre rakja tetteit, vizsgálgassa önmagát. Nem véletlen, hogy Diogenesz elbújt a hordójába, Rousseau félrevonult a természetbe, valamelyik szent pedig egy oszlop tetejére ült, hogy zavartalanul bámulhassa a köldökét... A szüntelen cselekvés az egyetlen orvosság gondolkodás ellen. Nem szabad ráérni, lobbanva kell élni, át kell adni magunkat sok sürgető tevékenységnek.
 
Néha ugyancsak összekaptak, és ilyenkor felhevült arccal vitatkoztak, csipkelődtek egymással. Közben azonban lerítt róluk, mennyire élvezik ezeket a vidám szópárbajokat.
 
Mi nem tudunk mást, csak állandóan kérdéseket feltenni. (...) Sosem mondjuk: "elégedett vagyok a mával". Mindig csak a holnap, a holnap! Magunk mögött hagyni a tegnapot - a jövőért. Ez a mi kívánságunk.
 
A létfenntartás egyetlen módja, ha az ember mindig úgy tesz, mintha dörzsöltebb lenne a másiknál. Csírájában el kell fojtani a legkisebb kételkedést is. Felülkerekedni, mindenáron, felülkerekedni. A magabiztosság benyomását kelteni, még azzal is, ahogy a kalapot feltesszük. Enélkül akár mindjárt belefekhet az ember a koporsóba, mert a felebarátai gondolkodás nélkül felfalják.
 
Vigasztalanul tévelyeg, aki hosszú életre nagy terveket sző, ahelyett, hogy napjainak kötelességét megtenné úgy, mintha minden nap, amit él, az utolsó lenne.
 
A viszonzatlan szerelem a legkevésbé sem romantikus annak, aki átéli. Rengeteg felesleges elvesztegetett érzelmi energiát jelent.
Sheila O`Flanagan
 
Oldal tetejére