Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez ‎

Én azért megpróbálom kicsit szinesebbé tenni a hozzászólásaimat:)D

Te mikor szerettél belém? (...)
- Amikor nem tudtam, melyik a te szád és melyik az enyém.
 
Fogadom, hogy nem növesztek pocakot, s azon leszek, hogy tetsszem neked. Fogatlanul is imádni foglak, s holtomig csodálom formás feneked. Csodálom az eszed, a szemed, ahogy a húsevőket porig alázod. A dögös tested, a kezed, bár a konyhában megtörik a varázsod. Hadd legyek a legjobb barátod, s te az eleségem, mert hála Istennek, akiben te nem hiszel, hogy rávett arra, hogy légy a feleségem.
 
Feketék e nyárvégi éjszakák,
mikor a szomorúság kiömlik az égre,
s a csillagok lehunyják szemüket,
nehogy belefolyjon a kín feketesége.
 
- Miért nem mutatod ki az érzéseidet?
- Miért kéne? Én tudom, és ez a lényeg. Sose gondolkoztál még el mások nyílt színi nagy sírógörcsei láttán, hogy vajon tényleg a szívük fáj-e így, vagy csak sajnáltatni akarják magukat? Szerintem ha az ember közszemlére teszi, amit érez, attól valahogy bepiszkolódnak az érzelmei.
 
Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk.
 
Nem tudom, feltűnt-e, de a képem a tökéletes esküvőről folyton változik. Egyik nap fehér rózsát akarok, másnap liliomot. Először egy hárfást, aztán egy vonósnégyest. Csak egyvalami állandó, és az te vagy.
 
Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni.
 
Mert ő, akit ma szeretek... mert ő meg én már milliószor meghaltunk eddig, mégis ebben a pillanatban, percben, órában, erre az életre együtt vagyunk megint! A halál sem választ el jobban egymástól, mint az élet! Mélyen legbelül valamennyien ismerjük a törvényeket, s az egyik törvény így szól: mindörökké visszatérünk szeretett kedvesünk karjaiba, akár egy éjszakára válunk el, akár a halál választott el bennünket.
 
Mintha elveszetted volna a barátod.
- Lehet, hogy igen.
- Tudod, kislánykoromban a téli karneválon elvittem a kutyámat a korcsolyapályára. Ő is elveszett. (...) Egyszer csak elrohant mellőlem, hogy egy nyulat üldözzön a tó túlsó oldalán.
- És elkapta?
- Nem, de visszajött. Azt hiszem, el kellett mennie a tó túlsó végébe, hogy rájöjjön, mellettem sokkal jobban érzi magát.
 
Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!
 
Oldal tetejére