Még egy kicsit "tanulságoskodnék", kapcsolódván ahhoz, amiket Ernoe már mondott arról, hogy miért fontos és mire jó az irónia, lásd egyik megjelenési formájaként például a karikatúra. Ehhez hozzáteszem: és a szólásszabadság. Mire jó Európa, mire jó a demokrácia. Egy alapadalékot mutatnék abból, mi az hogy Európa.
Beszélgettetek arról, hogy a humoristának mit szabad, mit nem, hol a határ, meddig szabad elmenni mások érzékenységének megsértésében. Érdemes ehhez tudni a következőket. Franciaországban (de Angliában is, és általában azokban a "nyugati" országokban, amelyek a modern demokrácia szülői voltak) évszázados hagyománya, szándékolt funkciója van annak a fajta szatírának, karikatúrának, amely szándékoltan és vállaltan, kvázi "közszolgálati funkciót" ellátva, a tiszteletlenség és az ízléstelenség minden határának a lehető legkijjebb tolásával testesíti meg azt, hogy nincsenek tabuk, semmi se szent, minden közügyet, minden közéleti személyt szabad, sőt KELL, akár legotrombább módon kifigurázni. Ezekben a demokratikus hagyományú országokban a közjó, a népjólét egyik alapeleme, hogy az egyszeri ember érezhesse, hogy bárki közszereplőt, bármi közügyet, bármikor, bármilyen durván kiröhöghet. Természetesen nem személyesen a kifigurázott politikai és vallási vezetőknek és egyéb közszereplőknek igazán a lételeme ez, hanem a népnek, az egész társadalomnak. Ennek a szatirikus irányzatnak a botrány a lételeme, mert ha nem botrányos, akkor nem is sikerült jól, Ennek az irányzatnak a művelői még a polgárpukkasztást is polgárpukkasztják, még a bálványdöntögetést is bálványdöntögetik. Az a funkciójuk, hogy semmi se legyen szent. Tehát, aki számonkéri rajtuk, hogy azért tudniuk kellene, hogy hol a határ, téved, hiszen ennek éppen az a funkcója, hogy érezhessék a demokrata polgárok, hogy nincs határ. Hogy szabadság van. A szabadság egyik alapvető biztosítéka, hogy ebben a formában a szabadosság is korlátozhatatlan. Ehhez az irányzathoz képest például a magyar Móricka című ...izé egy szemüveges, jóllakott napközis szalonértelmiségi hangvétel.
Ezt az irányzatot Franciaországban régóta például a Charlie Hebdo képviselte, eredetileg Hara-Kiri majd Hara-Kiri Hebdo néven, már a kezdetektől a lap címfejében hirdette: ez egy ostoba és gonosz lap. Akkor lett Charlie Hebdo (Heti Karcsi), amikor 1970-ben Charles De Gaulle halálát tálalták olyan otromba formában, hogy az már a franciáknak is sok volt egy pillanatra, és a belügyminiszter betiltotta a lapot - amely hallgatólagos jóváhagyással azonmód tovább működött Charlie Hebdo-ként, az új címmel is ugyebár emlékeztetve mindenkit a De Gaulle esetre. Természetesen az csak a hetvenes évek "archaikus" időszakában történhetett meg, hogy ha látszólag is, de betiltsák a lapot, ma ilyesmi eszébe se jutna senkinek, pedig botrány, botrány hátán. Azonban ez a botrányosság az ottani demokrácia egyik biztosítéka, azt jelzi, hogy a francia honpolgár metaforikusan bármikor "odafinghat" még akár az elnök orra alá is, metaforikusan bármikor bárki közszereplő "fejére szarhat". Na, gondolom értitek.
Miért írtam ezt. Azért írtam, mert természetesen mindazok a nyugati közszereplők, akik most a tragédia kapcsán elsőként, vállvetve álltak ki, nem csak a szólásszabadságért, hanem az áldozatokért is őszinte gyásszal, mindannyian már legalább egyszer beleestek a szórásba, a központibb személyek persze sokszor. Például Hollande is, persze sokszor beleesett már a szórásba, számára legkellemetlenebbül a tavalyi szexbotrányakor érezte azt, hogy hej, de jó is lenne, ha a demokrácia tapintatos valami lenne. És persze Merkel is sokszor beleesett már a szórásba. Nézzétek meg kérlek az előző hozzászólásomban mellékelt, nyilván sajtófotó kiállításokon majd sokáig szimbolikus szerepet betöltő képen az államférfi és államasszony, és nem mellékesen két közember, két ember arcát. Azt hiszem nem kell magyaráznom azt a belülről sugárzó szelíd szomorúságos fájdalmat, amelyen látszik, hogy mennyire
személyesen érinti őket a tragédia. És nem csak az a tragédia, amely a francia népet, a demokráciát, a szólásszabadságot érte, hanem legelsősorban a konkrétan megölt karikaturista személyeket ért tragédia. Természetesen mindenekelőtt a lelőtt karikaturistákat gyászolják. És akkor mellékelek most néhány Charlie Hebdo karikatúrát Hollande-ról és Merkelről.
Ez Európa.
És akkor még egyet a vallási érzékenység kedvéért. A demokrata nem öli meg a szentségtelent. A demokrata fenntartja. A demokratának fontos, hogy legyen, aki feladatszerűen kiröhög mindent és mindenkit. A Charlie Hebdo-k a mi fizetett udvari bolondjaink. Akik az utóbbi évek halálos fenyegetései ellenére is tették a dolgukat, kötelességüket. Nekik az a dolguk, hogy metaforikusan minden közszereplőnek, minden közéleti eseménynek bárdolatlanul az "orra alá fingjanak", "fejére szarjanak". Hogy senkinek se juthasson eszébe többet zsarnoknak, messiásnak, prófétának akarni lenni, túl komolyan venni magát.
Atya, Fiú, Szentlélek. (A kiegyensúlyozottság kedvéért szívesen illesztenék be materializmust kifigurázó karikatúrát, de éppen nem találtam, ha valaki talált ilyet, mellékelje, vagy szóljon nekem, hogy idetegyem.)
Nem kell elfogultnak lenni mert mi sem vagyunk sokkal jobbak ,sajnos és még Szatira sem kell hozzá , lásd Brevick Norvégiában etc. etc. 
