Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Anyák napjára

Anya az,

ki ezer meg ezer gyötrő
fájdalommal megszült téged,
kinek része vagy, kitől kaptad
éltető, lüktető, piros véred,
ki sosem felejti a kínt,
a halálosan izzó, hideg verítéket,
ki míg él, mindenét,
szívét, lelkét, életét odaadná érted,
ki szerető törődését akkor is adja,
ha azt te nem is kéred.

Anya az,

ki szívében végtelen hittel,
reménnyel életet adott néked,
ki léted sok kínkeservében
kitartón osztozott véled,
ki sosem gondolt arra,
hogy tettei vajon mennyit is érnek,
ki csak az igent ismerte,
a nem szótól sosem kellett félned,
ki adta szeretetét, mindig többet,
mit engedett neki az élet.

Anya az,

kire számíthatsz mindig,
jóban és rosszban,
ki betegségben, gondban
melletted elsőként ott van,
ki akkor is bátorít,
ha már elveszett minden remény,
ki mindig melletted lesz,
legyen az életed bármilyen nehéz,
ha mindenki elhagyott is,
Ő kezedbe adja drága két kezét.

Anya az,

ki mindig érzi szíved-lelked
összes kínzó fájdalmát,
ki tud hang nélkül, csendben is sírni
anélkül, hogy hallhatnád,
ki még nevető szemed tükrében is
meglátja a titkolt bánatot,
ki örül, ha örülsz és sír, ha sírsz,
szívébe rejti örömöd s bánatod,
s ha múló földi léte miatt már elhagyott,
ha igazán akarod,
drága, kedves hangját
a rideg síron át is örökké hallhatod...

Ahogyan sokféle érzelem létezik, úgy sokféle anya is... meg sokféle gyermek is.

Az ember

Az ember olyan, amilyen lehet
Amilyennek az Isten által teremtetett
Szárnyat rajzol minden falra
Hadd repüljön rajtuk túlra
Fel az égbe hol az Isten
Hol az embernek helye nincsen
Ahogy régen egyszer Bábel
Úgy nyúlik az égbe most fel
Legalábbis oda vágyna,
De ha elég szilárdan állna
Bizony oda kerülhetne
Az Úr mellé leülhetne.

De vágyai elvakítják
A bűnei eltaszítják
Minden ember messze jár már
Az Úr ott fenn hiába vár ránk.

lehet hogy kissé kilógok majd a sorból

Bolti sorban állás előttem már csak egy asszony van
maga mellett az árut rég felhalmozta szatyrokban
csak dadog a vén ringyó órákig sorolja mit vesz még.
a bőréből magamnak egy szép pulóvert hímeznék

egy chipsel meg egy redbullal állni kell itt órákig
tőrt dugok a hasadba le egészen a bordádig
mikor sorra kerülök az eladó is flegmán néz
közli velem próbálkozzak akkor mikor lesz rá pénz

vörös szemmel nézek vissza bent valami elpattan
zsebembe nyúlok.. francba a lóvé felét elhagytam
ott a cuccos a kezemben futni kezdek "várjá szopdki !!!444
üvölt a nő nem ér utol .. öröm volt itt vásárolni

Az Élet és én



Oly hamar múlik el az élet
Fejem fölött gyorsan elrepül
Mögöttem emlékek, mellettem az emlékezet,
Arcok, emberek, tájak képül
Fejemben újra meg újra összerakom őket
Mint egy valaha összetépett képet
Amely soha nem lesz ugyanaz végül
Mint a hajdani valóság, elvegyülő élet
Mert a felejtés, tévesztés felemészt többet-kevesebbet
És az ember vénül, mindenével együtt elévül
Változik, alakul és vágyakat magában éget
Jelennek, jövőnek amíg meghalni nem kényszerül.
Volt, nincs s az ember szomorkásan gondol vissza egyet
Önnön régmultjára epedve a halott perceket.

@Copyright
http://www.scribd.com/doc/235294464/Az-Elet-es-en

Fekete-fehér




Oly fekete a felhőtlen esti ég

csak a hold meg a csillagok ütik át rég

a sötét tért fehéres fényükkel.

A múltból a jelenbe hozott emlékkel

a csillagok régen lemúlt képüket mutatják

szerte a világban, át az éter árján.

A hold,a letüntek ősi istennője

sápadtan vonza a vízeket s este,

teljében utat mutat az álnok álnak s a farkasembernek,

éltetve a régi rigolyát s babonát a mesének.

S mások után a kiterített ruhát szárítja amott az udvarban

s közben a kutyák ugatják törzsi himnuszukat komponálván

üvöltő alton vagy baritonon rögtönözve a teliholdnak,

s másokat ő nem hagy álmukat aludni utánna a nappaloknak

a kakasszóig amikor köd s pára elfoszlik

útat nyítva a világosságnak ahol a sötétség lakik.


@Copyright
http://www.scribd.com/doc/235296874/Fekete-feher

Édesapám verse <3

A mama virágai.

Itt vagyok mama,virágot hoztam neked.
Tudod,az éjjel rosszat álmodtam veled.
Hogy éjjeli haragod hamar elfusson,
sok virágot hoztam,papának is jusson.

Nézd a rózsa a kardvirág,hogy mosolyog!
Ők biztosan látják most bársony mosolyod.
A káláidra várni kell! Ők bimbósak csupán.
Ha kinyílnak,hozom őket szombat délután.

Ha látnád a sok virágot otthon a kertben..
Neked nyílik mind!Szépen sorban rendben.
Pihenj nyugodtan és álmodd égi álmaid,
én hozom a sírotokra mindig.....
a mama virágait.
/Kóródi László/

Hol vannak a madarak?

Nem tudom észrevetted e már,
hogy kevesebb felénk az énekes madár.
hiába tartom nyitva az ablakom,
a pacsírta énekét régóta nem hallom.

A rigó sem fütyül úgy mint valaha régen,
más csillagok járnának odafenn az égen?
Arra már végképp gondolni sem merek,
hogy mi lettünk e rosszabbak emberek.

A szürke veréb,egy-két féltékeny cinkepár
ami télen nyáron minket megtalál.
A fecskefészek,mely fiókákkal volt tele,
árván maradt ő is,veréb költözött bele.

Jön még vendég galamb,néhány gerlepár,
a sikló és varjú,mi gyakran erre jár.
Óh éltető természet mit tettünk veled,
elveszed életünk,mert mi elvesszük életed?!

.
Kóródi László

Ilyen egyszerű.

Megszülettél,babusgattak
nevelgettek szépen,
te voltál a szemük fénye
szüleidnek régen.

Megtanultál betűt vetni
olvasni is tudsz már,
elmúltak a diákévek
felnőtt lettél immár.

Szíven szúrt az Ámor nyila
szerelembe estél
és amire észre vetted
édesapa lettél.

Babusgattad gyermekeid
nevelgetted szépen,
úgy ahogy azt veled tették
valamikor régen.

Megjöttek az unokáid
nőnek szépen sorban,
ők lettek a boldogságod
ősz nagyapa korban.

Nézed őket gyönyörködve
szavaikat várod,
pedig még az életedet
rózsaszínben látod.

S mit eddig tettél gondolatban
zongorázod végig,
fájó sóhaj száll ajkadról
fel a magas égig....

/ Kóródi László/

Sorsok....

A boldogságért néha nagy árat kér az élet,
észre sem vesszük és fizetünk mindenér.
Körülöttünk minden oly szép lett,
de nem tudjuk mindez mennyit ér.

Azt mondják a sorsunk megvan írva,
szinte naponta küzdünk egy szebb életért.
Munkánk gyümölcsét nézzük fáradtan,sírva,
van kinek ez sem jut,mert élte korán véget ért.

S van kinek az élet még azt is megadja,
hogy verejtéket sem hullajt semmiért.
Neveti mások küzdelmét,-bár tagadja,
de kezét sem mozdítaná senkiért.

Van kinek élete sebére szerencse ad tapaszt,
de keveset élvez belőle,szeretteinek adja azt.
Akad galád is bőven,ki dörzsöli tenyerét,
mert sikerült ellopni másoknak kenyerét!

Boldog a szülő,ha gyermeke születik ,
ordít a fájdalma,ha éltében temetik...
Nem ér már semmit mindaz mi szép lett,
ha a boldogságért nagy árat kér az élet..

Szeretettel :Kóródi László

Gőg...

Mikor kezet nyújtasz valakinek
és mélyen a szemébe nézel,
akkor lopódzik lelkedbe valami,
mit máskor sohasem érzel.

Ha ő mosolyog csupán és feléd sem néz,
hiába szorít részedről őszintén a kéz!
A szívből jövő jóindulat régen veszve már,
ha tekintete közben távol,messze jár.

Mond neked szépet,bókol gondosan,
semmibe vesz téged,ő tudja pontosan.
Fentről szólal hozzád,beszéde oly merész,
kezével tárogat, közben téged lenéz.

Bármit mond is,te nézd közben a szemét,
imára fogja kulcsolni,előbb-utóbb kezét.
Lehet neki kincse,pénze mint a borsó,
őt sem védi más a földtől mint téged,
.....csak a koporsó.

/Kóródi László/

Ölelés

Egy röpke pillanat volt csupán,hajnal felé lehetett...
egy asztalnál ült apám és csak nekem nevetett!!
Kockás ingjének újjai könyökig felvoltak hajtva,
semmit sem öregedett...csodálkoztam is rajta..
Anyám is ott ült mellette szótlanul csendben,
nem nevetett,szelíd szemekkel nézett engem.
Apámnak egy furcsa szemüveg volt a szemén,
az erek most is dülledtek munkától fáradt kezén.
Szikár,szívós izmaival kereste a család kenyerét,
s most felém nyújtotta karjait,széttárta tenyerét.
Mosolya hívott,tenyerével intett felém mit kitárt,
én szinte repültem hozzá,két karja ölelésre várt.
Ezt az atyai ölelést Istenem negyven éve várom....
megkaptam végre...de kár,hogy nem volt más,
.......csak álom.

Ezt is nagy szeretettel:Kóródi László

Éles Attila : Mintha most látnálak először ...

Mintha most látnálak először,
úgy leslek egy bokor mögül.
Akár kamaszként, a tóban meztelenül
lubickoló nőket, kíváncsian, szemérmetlenül.
Szinte lebegsz a kertben.
Magadba szívod a rózsák illatát,
feléd hajlanak az almafák,
derekuk roppan a szélben.
Kibontott hajad, mint
távoli madárcsapat, száll az égen.
Szárnyaikra, rebbenő
ezüst csillogást fest a múló idő.

Félek, elolvad a szerelem.
Feloldódik, mint alkonyi Nap
az esti felhők között.
Tudom, a szenvedély egy nap
meghal a hegyek kékje fölött.
De ma virrasztok, őrzöm az álmod
és a szerelmet, ezt a ritka virágot.
Közben a csend fátyla mögül úgy nézlek,
mintha csak néhány perce ismernélek.

Havas Éva: Inspiráció

engem inspirálnak a szavak
agyamban hátul ott matat
mindig egy furcsa gondolat
mi lenne, ha nem lenne nyár
ha mindent ellepne a sár
ha sötét bús felleg eget
örökre magába temet

mi volna akkor, hogyha végtelen
hómező terülne szét a réteken
és jégbe fagyna minden gondolat
és nem pihenne fény a fák alatt

mi lenne kérlek, mondd nekem
hova tűnne a szerelem?
mert jégfogságban megdermed a szív
és hóviharban nincs mi lázba hív

fakó és szürke lesz a táj
a sóhajtás is szinte fáj
és mély álomba merülne szívem
elérhetetlen lesz a szerelem

hát zavarjuk el azt a felleget
mi felfalja a ragyogó eget
és tartsuk itt a szerelem-nyarat
csak ablakon túl nézzük a havat
mi melegséget olyan messze űz
de itt bent tomboljon a tűz

Az egyik kedvenc gyerekeknek íródott versem:

Álomtündér meséje

Álomtündér útra kelt,
szendergők lágy sóhajára lelt.
Tündérmeséjét suttogta az éjbe,
minden kisgyermek apró fülébe.
Lágy dala halkan szólt
könnyű fátyolként szállt
minden szelíd szó.
Körülölelte az álmos szíveket
sötétségbe festett élénk színeket.
Álomfátylával takarta be
a mélyen alvó piciny testet,
s ecsetjével köréje
vidám csillagokat festett.
A nyugalom harmatját szórta szét,
s dúdolta altató énekét,
s mikor már mindenki nyugovóra tért
elnyelte őt a csillagos ég.

Ismét egy vers édesapámtól

A mama virágai


Itt vagyok, mama, virágot hoztam neked.
Tudod, az éjjel rosszat álmodtam veled.
Hogy éjjeli haragod hamar elfusson,
sok virágot hoztam, papának is jusson.

Valami azt mondta, hogy jönnöm kell ide ma.
Érzem, hogy biztosan figyelsz most, mama.
Hallgatom éppen a virágok suttogó neszét,
s tudom, hogy fogod most a papa két kezét.

Nézd, a rózsa, a kardvirág, hogy mosolyog!
Ők biztosan látják most bársony mosolyod.
A kedvencedre várni kell, ők bimbósak csupán.
Ha kinyílnak, hozom őket szombat délután.

Ha látnád a sok virágot otthon a kertben...
Nektek nyílik mind! Szépen, sorban, rendben.
Pihenj nyugodtan, és álmodd égi álmaid,
én hozom a sírotokra mindig a mama virágait.
/Kóródi László/

Havas Éva: Ébredező

Völgy hűs mélyén alszik a szél,
álmában száz titkot mesél.
Hold baktat az ég derekán,
szél titkait kutatja tán.

Hajnal felé csend mindenütt.
Vén hárs ágán ringat derűt.
Nap első félénk sugarát
lomb friss zöldjén simítja át.

Gyűrött álmok futnak tova.
Nincsbe foszlott az éjszaka.
Fénypompába zuhan szívem,
érzem, szép lesz napom - igen!

Lázár László:
Az aranyhal meg a szegény ember

(Mese azoknak, akik még hisznek a csodákban)

Egy szegény favágó horgászott a tóban.
De még egy békát sem fogott mutatóban.
Éppen ment volna már, na elég volt mára!
Ekkor egy aranyhal akadt a horgára!

De ez csodahal volt, hogy el ne felejtsem,
Meg is szólalt nyomban szép, emberi nyelven:
-Dobj vissza, jó ember, és akkor meglátod,
Rögvest teljesítem három kívánságod!

Kis vacak ez a hal, magában gondolta,
A favágó tehát szépen visszadobda.
A kis hal elúszott, az öreg meg hazament,
Elmesélte otthon, hogy esett az eset.

Azt mondta az asszony, ezt ki kell próbálni,
De mi a jó fenét kellene kívánni?
Azt mondja az öreg: a híg bablevesbe
Egy szál füstölt kolbász az bizony jó lenne!

Azonnal ott termett egy szép nagy szál kolbász!
Az asszony meg morgott: Te marha, mit csinálsz!
Ilyen csekélységet kívánsz, te ostoba!
Miért is nem ragad rögtön az orrodra!

Kérj, és megadatik! A kolbász felpattant
S azon minutában az orrához ragadt!
Próbálták levágni, De hát az fájt nagyon.
Azt kívánták hát, hogy szépen lepottyanjon.

De legalább végül ott maradt a kolbász!
Ebből is láthatod: akár mit is próbálsz,
Csak ilyen a szegény ember szerencséje,
A csoda sem segít, mehet a fenébe!

Lázár László:
Jó tanácsok kezdő seggnyalóknak

Állj be pajtás seggnyalónak,
Meglátod: szebb lesz a holnap!
Persze, nekem elhiheted:
Nem a miénk, csak a tied!

Kell ehhez ám ezt - azt tenni,
Mert magától nem megy semmi!
Először is azt ajánlom,
Nézd meg, ki ül a lóháton!

Mert aki gyalog kódorog,
Annak nyalni buta dolog!
Semmiről nem parancsol ő,
Nyalni nem kifizetődő.

Aki pénzt, hatalmat oszt szét,
Csakis annak nyald a seggét!
Annak aztán éjjel - nappal,
Nyaljál leemelt kalappal!

Ne úgy értsd, hogy a jó atyád
Csak úgy letolja a gatyát,
Te meg nem törődve mással
Kinyalod pár nyelvcsapással...

Á nem, hát ez durva lenne,
Nem viselné el a lelke!
Virtuális a seggnyalás,
Érted-e hitetlen Tamás?

Éljenezz és tapsolj rendre,
Úgy nézz rá, mint az Istenre,
Bármi hülyét szól a szája,
Éljen! - Mennydörögjön rája!

Persze azért lesd a szelet,
Mert tán megfordul, úgy lehet.
Akkor más ül fel a lóra,
Vedd komolyan fontolóra.

Más nagyfőnök, más a szólam,
Meg kell gondolni valóban...
Akkor sem lesz baj öregem!
Fordítsál a köpönyegen...

Lázár László:

A róka és a farkas
( Modern mese, tapasztalatlan rohangálóknak)

Volt egy kerek erdő, abban élt a róka,
És persze a farkas, róluk szól e móka.

A róka az ravasz, a farkas meg erős,
Hát ha össztűznek, vajon ki lesz a hős?

Egy nap a tisztáson történt ez az affér,
Ballagott a farkas, hóna alatt kenyér.

A róka arra járt, s mikor ezt meglátta,
Iszonyú éhes lett, kicsordult a nyála.

Kéne az a kenyér, verje meg a rosseb,
De erővel nem megy, a farkas erősebb!

- Farkas-barkas koma, hogy lehetsz íly laza?
Kapd fel a nyúlcipőt, rohanj gyorsan haza!

Mert a feleséged átveri a fejed,
Éppen egy nagy kutya kezeli a nejed!

Hoppá! Hát a farkas azonnal elszaladt,
A kenyér meg persze a földön ott maradt.

A róka a kenyeret azonnal befalta,
Röhögve a farkast, hogy az milyen marha!

Mire a lóvá tett farkas visszaloholt,
Se róka, se kenyér, csak a hült helye volt!

Milyen mese már az, miben nincs tanulság?!
Tehát ide írom, de tán nem is újság:

Ha a kollégáid azzal tömik fejed,
Hát hogy egy Nagykutya kezeli a nejed,

Ne szaladj sehová, ha a düh elragad:
Aki ugrál, könnyen kenyér nélkül marad!