Hírek Vizsgálja a rendőrség a rejtett kamerás videót, amin K. Endre az egyik bicskei áldozatra próbál nyomást gyakorolni

Egy magánszemélytől érkezett feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra az RTL Házon kívül című műsorában leadott riportja miatt, amiben K. Endre, a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt lakóját arról próbálja meggyőzni, hogy változtassa meg a rá vonatkozó vallomását. A Telex kérdésére a rendőrség hétfő reggel közölte, hogy a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a BRFK.


A vasárnap kora este leadott műsorban rejtett kamerás felvételen az látszott, hogy K. Endre a kegyelmi ügy egyik főszereplője, akit Novák Katalin tavaly a pápalátogatás alkalmából elnöki kegyelemben részesített, az elmúlt két hétben kétszer is Budapesten járt, és találkozott az otthon egyik volt lakójával, a pedofil exigazgató egyik áldozatával, és arra próbálta rávenni, változtassa meg a rá vonatkozó vallomását – hangzott el az RTL Házon kívül című műsorában.


A most 21 éves fiú, akit korábban éveken át szexuálisan zaklatott az otthon volt igazgatója, az RTL-nek azt mondta, hogy K. Endre két hete kereste meg először, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és az anyjának, és be is vásárolt nekik. Cserébe azt kérte a fiútól, hogy mondja videóra, Endre bácsi ártatlan. Az RTL rejtett kamerás felvételein látszik, hogy a volt igazgatóhelyettes egy padon ül a most 21 éves, molesztált fiú mellett. K. Endre többször próbálta rávenni a fiút arra, tegyen újra vallomást, de a fiú ez ellen tiltakozott.
A rejtett kamerás videón K. Endre azt magyarázta a fiúnak, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében.

„Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod”
– mondta K. Endre, akit tavaly áprilisban a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesített Novák Katalin. A bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese korábban azért ült börtönben, mert az ítélet szerint zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. K. Endréről szóló portrénkat itt olvashatja.

A kegyelmi ügybe belebukott a köztársasági elnök, a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit, valamint lemondott Balog Zoltán a református egyház zsinati elnökségéről, püspöki címét azonban megtartotta.

Balog Zoltán felelőssége azért merült fel a Novák Katalin lemondását hozó botrányban, mert a Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Novák tanácsadójaként és régi mentoraként. Információk szerint Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet K. Endrének. Balog korábban azt mondta, nem kételkedik az otthon volt igazgatóhelyettesének ártatlanságában, de később sem árulta el, miért.

Barnóczki Brigitta

1710174502019.jpeg


 
Milyen is egy lerágott csont?
Csupasz mint a cikk.
Csupasz mint a fotó
Barnóczki Brigitta nem remekelt betűket tett egymás mellé nem bizonyítékot.
A videótól se lehet elájulni micsoda újat mutat.
 
Utoljára módosítva:
a hiteltelen Orbán Viktornak kellene már lemondani hisz már 2012 óta tudta hogy mit művel az Orbán család barátja a gyermek otthonban és mindent elkövettek azért hogy azt szönyeg alá söpörjék.
 
Milyen is egy lerágott csont?
Csupasz mint a cikk.
Csupasz mint a fotó
Barnóczki Brigitta nem remekelt betűket tett egymás mellé nem bizonyítékot.
A videótól se lehet elájulni micsoda újat mutat.
Hogy az nem zavar hogy a pali kegyelmet kapott es szabadsagot , es most folytatja ugyazt es ugyan azokkal akik miatt sittre vagtak.
Most mar nem lehet se a Novakra se a Vargara hivatkozni mert ok mar nincsenek pozicioba. Akkor ki futi, kikuldi egyeztetni a karvalottal?

Igen piti hanem nem gondolkozo pali egy csomag cigiert es 1000Ft -ert elhallgat a sertett........

Engem az erdekelne ha lab bilicsre van itelve akkor ez hogy furikazik szabadon Erdelybe es Bicskere...?
 
Utoljára módosítva:
"Engem az erdekelne ha lab bilicsre van itelve akkor ez hogy furikazik szabadon Erdelybe a Bicskere...?"

Nincs neki olyan. Kegyelmet kapott, szabad mint a madár, gyakorlatilag még a priuszát is eltörölték. Jogi szempontból büntetlen előéletű, még erkölcsi bizonyítványt is kaphat.
A megvesztegetés: Szerintem így élte le az életét, hogy a gyerekek néhány forint, ajándék miatt bármit megtesznek neki. Így szocializálódott és emiatt nem is áll le. Bár ahogy olvastam, az ügyvédje sem a legélesebb kés a fiókban, ha tényleg ő javasolta a videót, pláne kétszer. Mivel az első nem sikerült jól......
 
Neked lerágott csont.
Abban igaza van, hogy ebben a formában lerágott csont, mert minden lehetséges szintet megjárt az ügy, és jogerős ítélettel zárult.
Ahhoz, hogy perújrafelvételt lehessen kérni, új, eddig ismeretlen így figyelembe sem vett bizonyítékok kellenének.
 
Abban igaza van, hogy ebben a formában lerágott csont, mert minden lehetséges szintet megjárt az ügy, és jogerős ítélettel zárult.
Ahhoz, hogy perújrafelvételt lehessen kérni, új, eddig ismeretlen így figyelembe sem vett bizonyítékok kellenének.
es egy feljelentes amit a DK meg is tett. Az bun ujra ismetlese uj ugy.
 
es egy feljelentes amit a DK meg is tett. Az bun ujra ismetlese uj ugy.
Ha az újabb bizonyíték megállja a helyét, akkor Kónya úr még nagyobb szarba kerül, mint amiből Novák kiásta.
Egyszer le kell ülnie az alapügyben a hátralévő büntetését, mert arra nem kegyelmet kapott, hanem csak felfüggesztést, plusz az új ügyben már visszaesőként áll bíróság elé, amit súlyosbító körülményként vehet a bíróság figyelembe.

Kónya nem ismeri az egérkés tanmesét :)
Menekül az egérke az úton a macska elől. Arra ballag a tehén, s éppen betakarja az egeret egy jókora lepénnyel. A macska dühös, mert keresi a kisegeret, és nem találja. De ekkor az egérke a megmenekülés fölötti örömében kidugja a farkát. Ezt a macska észreveszi, elkapja, és megeszi az egeret.
Mi ebből a tanulság?
Három is van.
Először az, hogy nem mindig ellenséged, aki szarik a fejedre.
Másodszor: Nem mindenki tesz jót veled, aki kihúz a szarból.
Végül, harmadszor: aki szarban van, jó, ha fülét-farkát behúzza.
 
Nagyon szeretne megszabadulni kormányunk a kínos ügytől. :D

Tűnjön el!” – kíméletlenül beleállt a kormánypárti újságíró K. Endrébe

Gajdics Otto:
„Ha ártatlanul ítélnek el egy embert, mindent megtesz annak érdekében, hogy tisztázza magát. Akár még kisebb súlyú törvénytelenségektől sem riad vissza, hogy bizonyítsa, azt a bűnt, amivel vádolják, nem követte el. Egyet viszont biztosan nem tesz senki szorult helyzetében sem, nem követi el azt, amiről épp el akarja hitetni, hogy soha nem csinálna olyat”.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,870
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére