gazdagodas

egdelwonk

Új tag
Én úgy gondolom, hogy kapzsiság, anyagiasság mindenhol létezik. Ezért igazán nem is gondolkodtam azon, hogy miért létezik egyáltalán. De látom, benned felmerült már a kérdés. Tehát akkor: te mit gondolsz erről, szerinted miért van kapzsiság, és miért érzed úgy, hogy a világnak ezen a szegletén erősebben van jelen, mint máshol?

Én a kérdésfeltevő ember vagyok, nem a megválaszoló. :) De egyébként természetesen érthető, főleg manapság a rengeteg elcsúszott és torz világszemlélet-divat között nehéz elvonatkoztatni a világi értékektől. Csak hát valamiért az fogalmazódott meg bennem, hogy aki már rálépett egyfajta "spirituális" útra, legyen az akármilyen tanítás, az ne akarjon már... a lelkétől, meg a hitétől is pénzt koldulni. :) De ha úgy vesszük, értelmezhetjük, mint lélekfejlődésének egy állomásaként is.

FagyisSzent: annyit azért hozzátennék a témához, hogy a búcsúcédulákat és a cölibátus meg egyebek tiltását többnyire a világi hatalmak és népek óriási felháborodása miatt kezdték üldözni és tiltogatni. Később pedig a reformáció megjelenésével kellett rendbe szedniük soraikat és újragondolni téziseiket, amit a jezsuiták terjesztettek aztán. Az egyház nem szent és főleg nem hithű, igaz emberek csoportja. A történelem megmutatta, hogy csak egyfajta hatalmi tényező volt, aki ugyanúgy gyakran reguláris seregek, népbutítás (propaganda), emberek hitének kihasználásával, hűbérúri rendszerrel és megtorlással (Inkvizíció) volt évszázadokon keresztül Európa egyik formáló ereje. Bár tény, hogy olyan emberi értékeket ültetett el a nyugati emberekben, amik nélkül nem tartanánk itt, ahol. Meg volt a szerepe, és most is kéne hogy legyen valamilyen közösségépítő szerepe. De azért kérem. Ha csak a nem rég kirobban írországi papbalhéra gondolunk. Hát több, mint dühítő.
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
FagyisSzent: annyit azért hozzátennék a témához, hogy a búcsúcédulákat és a cölibátus meg egyebek tiltását többnyire a világi hatalmak és népek óriási felháborodása miatt kezdték üldözni és tiltogatni. Később pedig a reformáció megjelenésével kellett rendbe szedniük soraikat és újragondolni téziseiket, amit a jezsuiták terjesztettek aztán. Az egyház nem szent és főleg nem hithű, igaz emberek csoportja. A történelem megmutatta, hogy csak egyfajta hatalmi tényező volt, aki ugyanúgy gyakran reguláris seregek, népbutítás (propaganda), emberek hitének kihasználásával, hűbérúri rendszerrel és megtorlással (Inkvizíció) volt évszázadokon keresztül Európa egyik formáló ereje. Bár tény, hogy olyan emberi értékeket ültetett el a nyugati emberekben, amik nélkül nem tartanánk itt, ahol. Meg volt a szerepe, és most is kéne hogy legyen valamilyen közösségépítő szerepe. De azért kérem. Ha csak a nem rég kirobban írországi papbalhéra gondolunk. Hát több, mint dühítő.
Én a kérdésfeltevő ember vagyok, nem a megválaszoló. :) ...
Hát akkor vagyük úgy, hogy itt kérdést tettél fel, és nem pedig kijelentéseket tettél. :cool:

Megtennéd, hogy egy picit letisztázod mit értesz azon, hogy "a búcsúcédulákat és a cölibátus meg egyebek tiltását többnyire a világi hatalmak és népek óriási felháborodása miatt kezdték üldözni és tiltogatni". Egy kicsit úgy érzem, el vagyok veszve a mondatban. Akkor most szerinted ki üldözött és tiltogatott és mit? :shock:

"Az egyház nem szent és főleg nem hithű, igaz emberek csoportja". Az egyház (ugyan nem tudom melyikről beszélsz, mert sokezer van a világban, de megteszem, hogy feltételezem, a szokásos és divatos célpontot gondolod, a katolikusokat) valóban nem igaz emberek csoportja. Az ember az ember, akárcsak Te vagy én, nem szent (legfeljebb, ha fagyis :rolleyes:). Definició szerint ha nem hithű, akkor nem tagja az egyházának valaki, de ezt a szempontodat még jobban meg kellene világitanod. Hogy szent-e egy egyház azt akkor tudnánk itt együtt eldönteni, ha mindketten ugyanazt értenénk szent ill. egyház alatt.

Hogy megkönnyitsem ezt, elmondom, nekem mit jelent a szent (hagiosz, sanctus, kadós) szó. A hétköznapival, a profánnal szemben az abból kiemelkedő, elkülönithető, minőségileg több. Ha vallási, erkölcsi szempontot is bevetitek, akkor a szent olyan a profánnal szemben az abból kiemelkedő, elkülönithető, minőségileg több, ami az erkölcsi tökéletesség mércéje, az isteni. Ennek utána remélem, Te is elmondod, neked mit jelent a szent, és akkor talán lehet arról beszélni, hogy miért szent vagy nem szent egy egyház.

Végül nem teljesen tiszta, hogy miképpen támasztasz "közösségépítő szerepre" vonatkozó igényeket egy olyan egyházzal szemben, amelyik számodra "több, mint dühítő", amelyet csak "hatalmi tényezőnek" és "népbutítónak" tartasz. Én itt valamifajta ellentmondást látok, de könnyen lehet, hogy félreértettelek. :confused:

Különben közösségépitő szerepe van, nagyon is jelentős. Csak a bulvársajtó nem erről cikkezik.

De lehet, hogy vissza kellene térni a gazdagodáshoz? :)
 

egdelwonk

Új tag
Fagyisszent: Szerintem próbáld a szöveget egyben értelmezni és ne kivenni belőle kifejezéseket, meg jelzőket és szavakat, amik persze ilyen környezetben, ahogyan te csavartad őket, ellentmondanak egymásnak. Bírom az ilyen embereket, akik belekötnek minden egyes szó jelentésébe, közben tudja jól, miről beszélek.

Ok a cölibátusos mondat nem tiszta, de egy kis kreativitással kivehető, hogy a "meg egyebek tiltását" a cölibátussal kapcsolatban értettem.

A szent, tehát nem Szent szó pedig annyit jelent, mint megkérdőjelezhetetlenül fenséges és úgymond földöntúlian tökéletes (miközben ők is emberek), azaz a szenteskedő szó talán jobban ideillik. Sokszor használják a köznyelvben, kicsit vonatkoztass el az agyad nyelvészkedő bugyrától.

Igen, a katolikus egyházról volt szó, azzal kapcsolatban válaszoltam. Egyértelmű hogy az egyik mondatban róluk beszélek, a következőben a ómagyar táltos egyházról, nem?:confused:

"Népbutító és hatalmi tényező" szavak a "múlt egyházáról" leírtak közt szerepelt és onnan ragadtad ki igazi szemfülesként.

"Több, mint dühítő", az a jelen papjainak mocskos lelkére és cselekedeteire értendő az Írországban kipattant botrányokból kiindulva.

"Közösségépítő szerep" pedig amit fontosnak tartok, és amit egyértelmű és elfogadható irányelvnek hiszek, ha az egyházra gondolok.

Egyébként gratulálok, még sokra viheted bizonyos körökben.
Szép napot!
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves egdelwonk!

Köszönöm józan, higgadt szavaidat, amelyekben rávilágítasz személyiségem hibáira, és konstruktív javaslatokat teszel esetleges fejlődésemre. Mindíg jól jönnek az ilyen tanácsok.

Igazad van, hozzászólásodat grandiózus egységében kellett volna értékelnem, de sajnos csekély képességű elmém... :cool: Tudom, magamnak kellett volna feloldanom az összes ellentmondást, következetlenséget és homályos értelmet. Igérem, hibámat korrigálni fogom, és ezentúl azon leszek, hogy elvárásaidnak a megfelelő vitapartnerekkel kapcsolatban a legmesszebb menőkig megfeleljek. Előre is kérlek bocsáss meg, ha ezen az új úton, amit számomra előrelátóan kijelöltél egy darabig még bukdácsolva tudok csak haladni. Azért igyekezni fogok.

Kérdés: mit gondolsz szeretnéd részletes válaszomat itt látni, vagy inkább küldjem el privát üzenetben?

Üdvözlettel!
 

egdelwonk

Új tag
Semmi baj, jó úton haladsz, ifjú tanítvány. :D
Nyugodtan berakhatod ide, fogalmam sincs, mire szeretnél részletesen válaszolni. De ha érzed a szükségét. :)
Azt ne mondd, kedves Fagyisszent, hogy az egyébként egy ködös mondattól eltekintve lineárisan felépített, alapvetően érthető szöveg/vélemény olyan kemény érzéseket váltott ki belőled, amik arra késztettek, hogy remek retorikai érzékkel forgasd ki a szavaimat. Majd köv. hsz-ben megmagyarázom minden általad feltett kérdést és a végére odabiggyesztek egy vicces kis utalást, ami egyben elismerésnek is felfogható. Ezek után pedig jön a személyeskedés harctere? Benne vagyok :D

(Nah, csak adtam kis anyagot, hogy tudj válaszolni.) ^^
 

Lucrezia Borgia

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem is az ember elsosorban ember es, hogy letezni tudjon az anyagi vilagban anyagiakra van szuksege.
Vegigolvastam ezt a forumot de sehol sem ereztem, hogy a tisztelt hozzaszoloknak az anyagiakban valo duskalas lenne a celjuk az itt emlitett modszerek alkalmazasaval.
Kapzsisag vagy irigyseg az, ha valaki egy lehetetlen anyagi helyzetbol probal kilabalni valamilyen modszer segitsegevel amivel nem art senkinek sem?


Szerintem egyáltalán nem elítélendő, ha valaki szeretne jól élni - anyagilag is. Nekem legalábbis ez a mielőbbre "megrendelt" vágyaim között szerepel.

Én úgy tapasztaltam, hogy sokakban él egyfajta (bocs!) álszentség, ami abban (is) szokott megnyilvánulni, hogy az élet célja nem anyagi. Persze, az szerintem is fontos, hogy az embernek legyenek magasabb rendű céljai is, hiszen anélkül csak üres pénzhajhászás volna a gazdagság keresése.

Azonban én csak akkor tudom magamat maradéktalanul jól érezni, ha megvan a kellő pénzmagom ahhoz, hogy megszerezzem, amire szükségem van, ill. amire vágyom. És a magasabb rendű célokra utalva, könnyebb is másnak adni, ha van bőven miből. Persze a kevésből is lehet, és adott esetben kell is.
De szerintem a baj akkor kezdődik, amikor a vágyunk öncélúvá válik és/vagy másokon gázolunk át, hogy elérjük az áhított gazdagságot (vagy bármit...)
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Hűű fiúk!( gondolom pasik vagytok) ez aztán teljesítmény volt a javából! Bár nem mondom, hogy nem élveztem a stílusotokat, sőt tovább megyek mind kettőtök írásában van ráció :)
Szerintem is mulatságos csörte volt, és örülök, hogy élvezeted. :p
De hogy ki fiú és ki nem, azt nem árulhatom el... :cool:
 

sz_gy2004

Kitiltott (BANned)
Kedves Tildi!

Elárulnád, hogy mi köze van ennek a fenti dolognak az ingatlanhoz?
Ha már reklámozod akkor kellene, hogy tudjad.
 

Gyongyi54

Állandó Tag
Állandó Tag
A temarol ket konyv jutott eszembe. Az egyik, amit tegnap lattam a TV-ben. Nem tudom, hogy magyarul megjelentek-e? Ha igen, akkor talan tanulsagos olvasmany lehet mint a ketto, ha nem, akkor nem beszelek rola hosszasan.
Tehat roviden:
Az elso konyv: Dambisa Moyo, Dead Aid. Az iro azzal foglalkozik, hogy miert nem jo megoldas az Afrikai orszagok szamara a segelyezes es hogyan vezet ahhoz, hogy sem az ehezest sem pedig az elszegenyedest nem oldja meg, hanem inkabb elmelyiti. Nem olvastam eddig a konyvet de az interjuban arrol beszelt az irono, hogy egyreszt a kormanyok ellopjak a segelyeket, masreszt olyan mertekben mentesiti oket a feleloseg alol, hogy karos. Velemenye szerint, a segelyeket meg kellene szuntetni az elkovetkezo 5 evben. Persze ebben az esetben felmerulne az a kerdes is, hogy mi fog tortenni azokkal akik most ezzel foglalkoznak, hiszen a jotekonysag gyakorlatilag egy iparag. Termeszetesen ez a konyv eleg eles vitat valtott ki..

dead_aid.jpg


A masik konyv : Mark Anielski, Genuine Wealth
Tehat genuine : hunek maradni a valos ertekekhez
Ezt sem olvastam meg, de hallottam az iro konyv ismertetojet, ami a szamomra azert volt kulonosen erdekes, mert eppen azt kaptam hazi feladatnak- a jovore nezve, - hogy mit jelent ez a szo, hogy “ ertek” a mi vallalatunknak, hogyan mutatkozik meg abban amit eloallitunk, a vallalat mukodeseben, ahogy a dolgozokkal foglalkozunk es hogyan adjuk at ezt az uzenetet az ugyfeleinknek.
Tulajdonkeppen nem a "hogyan" a kerdes hanem az , hogy annak a valos erteknek, amit magunknak meghatarozunk, a felsorolt osszes teruleten tukrozodnie kell.
Nem mintha sokat kellene valtoztatnunk azon, ahogy eddig dolgoztunk, de talan nem fogalmaztuk meg ilyen egyertelmuen. Nekem ez a konyv igazan kapora jott. Talan masnak is.
A konyv eloszavat azert beteszem angolul:

51zsP8vKkiL._SL500_.jpg


http://www.genuinewealth.net/insidethebook.html
 

redlion

Kitiltott (BANned)
Én úgy tapasztaltam, hogy sokakban él egyfajta (bocs!) álszentség, ami abban (is) szokott megnyilvánulni, hogy az élet célja nem anyagi. Persze, az szerintem is fontos, hogy az embernek legyenek magasabb rendű céljai is, hiszen anélkül csak üres pénzhajhászás volna a gazdagság keresése.

De szerintem a baj akkor kezdődik, amikor a vágyunk öncélúvá válik és/vagy másokon gázolunk át, hogy elérjük az áhított gazdagságot (vagy bármit...)

Ebben teljesen egyetértek. Az a baj, hogy az álszentség következménye az irigység.
Hogy-hogy...?
Mibűl...biztos csalt-lopott-hazudott (;)még akkor is ha nem politikus)...stb.

Jézus is mondta, hogy nem csak kenyéren él az ember...,de hát, ha ide vagy kényszerítve ebbe a materiális anyagi világba, akkor kénytelen vagy életben maradni, sőt biztosítani a másik jólétét is -konkrétan, családtagra gondoltam.
Bár már egyesek próbálkoznak a fényevéssel is://:
 

Lucrezia Borgia

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetértek. És Jézus adott kenyeret és halat is az embereknek, hiszen tisztában volt vele, hogy szükségük van rá. :)
Éhes pocakkal nehéz magasröpködni... ;-)
 

Funboy

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Én még új vagyok, egyenlőre próbálok rájönni hogy működik az oldal. Én nemrég kezdtem el foglalkozni az agykontrollal. A tanfolyamot meg nem végeztem el, de járok szegeden egy klubba ami nagyon jó. Rengeteg könyvem van azzal kapcsolatban hogyan legyünk sikeresek. Szeretnék én is feltölteni ide anyagokat, csak még nem tudom hogyan, de ha rájövök szívesen megosztom veletek. Addig is sok sikert mindenkinek.
 

Funboy

Állandó Tag
Állandó Tag
Gazdagodj

Sziasztok !

Keresem az agykontroll Gazdagodj cd t. Hol tudnám letölteni.

Köszi

Funboy
 
Oldal tetejére