FagyisSzent: annyit azért hozzátennék a témához, hogy a búcsúcédulákat és a cölibátus meg egyebek tiltását többnyire a világi hatalmak és népek óriási felháborodása miatt kezdték üldözni és tiltogatni. Később pedig a reformáció megjelenésével kellett rendbe szedniük soraikat és újragondolni téziseiket, amit a jezsuiták terjesztettek aztán. Az egyház nem szent és főleg nem hithű, igaz emberek csoportja. A történelem megmutatta, hogy csak egyfajta hatalmi tényező volt, aki ugyanúgy gyakran reguláris seregek, népbutítás (propaganda), emberek hitének kihasználásával, hűbérúri rendszerrel és megtorlással (Inkvizíció) volt évszázadokon keresztül Európa egyik formáló ereje. Bár tény, hogy olyan emberi értékeket ültetett el a nyugati emberekben, amik nélkül nem tartanánk itt, ahol. Meg volt a szerepe, és most is kéne hogy legyen valamilyen közösségépítő szerepe. De azért kérem. Ha csak a nem rég kirobban írországi papbalhéra gondolunk. Hát több, mint dühítő.
Én a kérdésfeltevő ember vagyok, nem a megválaszoló.

...
Hát akkor vagyük úgy, hogy itt kérdést tettél fel, és nem pedig kijelentéseket tettél.
Megtennéd, hogy egy picit letisztázod mit értesz azon, hogy "
a búcsúcédulákat és a cölibátus meg egyebek tiltását többnyire a világi hatalmak és népek óriási felháborodása miatt kezdték üldözni és tiltogatni". Egy kicsit úgy érzem, el vagyok veszve a mondatban. Akkor most szerinted ki üldözött és tiltogatott és mit? :shock:
"
Az egyház nem szent és főleg nem hithű, igaz emberek csoportja". Az egyház (ugyan nem tudom melyikről beszélsz, mert sokezer van a világban, de megteszem, hogy feltételezem, a szokásos és divatos célpontot gondolod, a katolikusokat) valóban nem igaz emberek csoportja. Az ember az ember, akárcsak Te vagy én, nem szent (legfeljebb, ha fagyis

). Definició szerint ha nem hithű, akkor nem tagja az egyházának valaki, de ezt a szempontodat még jobban meg kellene világitanod. Hogy szent-e egy egyház azt akkor tudnánk itt együtt eldönteni, ha mindketten ugyanazt értenénk szent ill. egyház alatt.
Hogy megkönnyitsem ezt, elmondom, nekem mit jelent a szent (hagiosz, sanctus, kadós) szó. A hétköznapival, a profánnal szemben az abból kiemelkedő, elkülönithető, minőségileg több. Ha vallási, erkölcsi szempontot is bevetitek, akkor a szent olyan a profánnal szemben az abból kiemelkedő, elkülönithető, minőségileg több, ami az erkölcsi tökéletesség mércéje, az isteni. Ennek utána remélem, Te is elmondod, neked mit jelent a szent, és akkor talán lehet arról beszélni, hogy miért szent vagy nem szent egy egyház.
Végül nem teljesen tiszta, hogy miképpen támasztasz "
közösségépítő szerepre" vonatkozó igényeket egy olyan egyházzal szemben, amelyik számodra "
több, mint dühítő", amelyet csak "
hatalmi tényezőnek" és "
népbutítónak" tartasz. Én itt valamifajta ellentmondást látok, de könnyen lehet, hogy félreértettelek.
Különben közösségépitő szerepe van, nagyon is jelentős. Csak a bulvársajtó nem erről cikkezik.
De lehet, hogy vissza kellene térni a gazdagodáshoz?
