Azt tudjuk, de itt most nem ez a téma. A téma az, hogy élettelen anyagból nem áll elő élő.
-
Kedves Jászladány
-
Ezt már megbeszéltük millioszor, legutoljára egy hozzászolással korábban.
-
Vágjál fel egy almát, egy perc sem kell hozzá és barna, mert megoxidállt. Az élet spontán létrejöttéhez nem alkalmasak a mai Földi viszonyok, az okokota sorolhatnánk.
-
De ez egyszer már megtörtént, amikor a Földi viszonyok másak volta, különben nem lennénk itt.
-
Sajnos nincs még egy Föld amin kisérletezhetnénk de
látjuk, hogy az élet épitökövei könyen elöállithatoak söt a világürben valo röpködést is tulélik. Még az is lehet, hogy a "csira" ott keletkezett. Ha lehetöségünk lesz megfigyelni más bolygokat akkor többet tudunk mondani.
-
Mondtam már, hogy
az "atomok mozgatásához" szükséges technologia még nincs eléggé kifejlödve de a nanotechnologia valoszinü hozzátud bennünket segiteni az élö-automaták céltudatos létrehozatalához. Ez a technologia most fejlödik.
-
Ernoe, ezek egyike sem bizonyíték arra, hogy a fajok egymásból alakultak ki. Nincsenek átmenetek, a sorrend nem bizonyít rokonságot, és még csak az sem igaz, hogy mindenhol ugyanaz lenne a fajok megjelenésének sorrendje a fosszíliák alapján.
-
Már hogy ne lennének átmenetek, söt teljesen ujfajta növények is léteznek, akár állati génekkel rendelkezö növények. A lovak kialakulása folyékonyan követhetö.... Milyen magyarázatot adsz a többször emlitett hodenvezetéknek az utjára ha nem azt, hogy az ember töke lecsuszott a lába közé, a vezeték utja csak részben modosult a halformáju öseink ota. Informáld magad.
-
A morfológiára pedig ne hivatkozz, mert számtalan élőlény hasonló felépítésű, mégis messze állnak egymástól a fajilag. Elég az erszényesekre gondolnunk, és a nem erszényes megfelelőikre. Vagy a fecskére és a denevérre, satöbbire, ezt más kitárgyaltuk
-
Egy fecskét nem lehet összetéveszteni egy denevérrel csak ha teljesen sötét van.
Hogy mondhatsz ilyen badarságot, hogy a fecske morfologiailag azonos lenne a denevérrel?
-
A szemmel láthato jellemzök természetesen egyedül nem mérvadok, azt láttuk az elefántoknál is, ma tudjuk, a genetikai vizsgálatokbol, hogy több mind két fajta elefánt él. A morfologia, az alkat, elsösorban a vadászás tipusára jellemzö, (hol van a szem, a tapancsok stb.)
-
A genetika pedig pont az ellenkezőjét igazolja az evolúciónak. A genetika lehetetlenné teszi, hogy a fajok keveredjenek, vagy más fajjá alakuljanak át.
-
Nem kell a fajoknak keveredni ahoz, hogy uj faj jöjjön létre (bár ez is megtörtént már, az öseink is félreléptek pár millio évvel ezelött) elég ha két mutáns, vagy szüznemzö utodja mutál.
-
Tegnap nem vittem be az autot a garázsba, reggelre rá-maszturbált egy fa, a motorház tele volt a nemi váladékával.
Miért csinált volna az Isten egy ilyen perverz fát? Mit gondolsz mit csinálnak a virágtenyésztök. Pemzlivel viszik át a pollent a másik virágra és utána zacskot huznak a virágra, hogy nehogy "megeröszakolja" öket egy másik virág.
-
Még most is tudnak pározni egymással állatok mind kecske és bárány, szamár és lo. Még az sincs kizázva, hogy az ember-majom keresztezödésböl ne lenne utod, csak többet kéne probálni. Ez nem uszitás, vagy perverzitás ez tény.
-
Az evolutio olyan mind egy épitkezés. Az elsö téglánál még akár mi is lehet az épitményböl. Minnél több követ tettél össze, annál jobbon korlátozodik a szabadságod.
-
A majom genetikailag szinte azonos az emberrel. Minnél távolabbi rokon két elölény annál különbözöbbek a génei. Mit nem lehet ezen felfogni?
-
De kár az evolúció cáfolataiba újra belemenni, hisz már az élet kialakulásánál bukik az egész. Ha nem alakul ki élet spontán az élettelen anyagból, akkor a papucsállatkából se lesz ember.
-
Elöszöris az evolutio egészen más mind abiogenese. Jo lenne, ha egyszer végre megértenéd miböl áll a biologiai evolutio mert addig képtelen vagy megitélni.
-
En is azt mondom, hogy a vallás topikba nem valo az evolutio.
A Vatikánnak és a modern gondolkodásu vallásoknak semmi problémája nincsen az evolutiovan mind a "teremtési modszerrel" csak a fundamentalista szekták vannak legyöpesedve.
-
Még mindig nem válaszoltad meg miért nem tud az istened önorganizátiora képes anyagot, ami evolutiora képe élölényet produkál, teremteni?
Nem elég mindenhato hozzá? Vagy mi a szösz?