Ez érdekes meglátás!
Köszönöm szépen a véleményedet! Megkérdezhetem,hogy mi van bennem? Írd le légyszives Te,hogy látod?
Tavaszi Kikelet írta:
Szeretném kérni a segítségeteket, véleményeteket egy valamiben még. Most másfajta útkeresésben vagyok, mindenféle spiritualitástól, ezoterikától mentes útkeresésben..., Istenhez vezető úton, Jézus Krisztuson keresztül. Amit tudni kell rólam, hogy keresztény vagyok, katolikus, bérmálkoztam még kisebb koromban. Viszont egyházi misékre nem jártam csak kisebb koromban 18 éves koromig (szülői kötelezés miatt)..., hiszek Istenben, hiszek Jézus Krisztusban, de a vallásomat, a hitemet, melyet beléjük "vetettem" másként gyakorolom. Úgy értem, hogy egyházi kötöttségek nélkül és saját szavaimmal imádkozom Ő hozzájuk, és nem pap által kérem a bűnbocsánatot, hanem közvetlenül Istentől, Jézus Krisztustól. Ami a kezdeti zűrt okozza számomra az az, egyház... Mégpedig azért, mert szerintem úgy is közel kerülhet Istenhez, Jézushoz valaki, hogy betartva vagyis legalábbis törekedik arra, hogy betartsa a parancsolatokat úgy él, olvasva a Bibliát, és aszerint próbál meg élni, vagy lehet nem egyházi imákon keresztül szól Ő hozzájuk, hanem saját szavai által, de legalább azokat átéli és a szívéből jönnek..., például a Jehova tanúi, ők a Bibilai szerint élnek, cselekszenek, de őket mégis elítéli az egyház... és nem értem, hogy miért? Ha valaki tényleg próbál példátlan életet élni, betartva a Bibliában leírtakat, akkor ő az egyház szemében miért kevesebb? Miért áll távolabb Istentől, Jézustól, mint olyasvalaki, aki egyházba jár, de mondjuk nem tartja be a parancsolatokat és nem él példátlan életet, vagy nem törekszik rá annyira? Teljesen tanácstalan vagyok..., mert még ennyire komolyan, elszántam nem foglalkoztam ezzel... Nekem Isten, Jézus van, hiszek bennük szüntelenül és törekedni fogok arra, hogy betartsam a parancsolatokat, de ezt szeretném a saját hitem szerint tenni, mindenféle elvárásoktól mentesen szeretetteljesen... vagy ez majd az idő múlásával kialakul vajon, amikor az útkeresésem stabil lesz?
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez van benned kedvesen, "tuncu"
Hit útja.....
Csak remélni tudom hogy megérkezel ide is....
Az ember és a tér–idő
Fel kell vetnünk az egyik legbonyolultabb kérdést: a tér–idő kérdését. Ki lehet lépni a mi időnkből és terünkből? Le lehet győzni a teret és az időt?
Akinek sikerült, az – a régi korok hitvilága szerint – beavatott vagy szakrális személy… Miért szakrális személy? Mert látja, ami a többiek, a beavatatlanok számára láthatatlan. Nem ismeri a tér és az idő korlátját. Látja a láthatatlan és felfoghatatlan Világot, amelyben a földi törvények nem érvényesek: amelyben megszűnik a tér és az idő: amelyben az emberi szemmel érzékelhetetlen Fény-Út, maga az Út, a Teremtőhöz vezető Út érzékelhetővé, járhatóvá válik. Legyőzi a Föld vonzását, a földi lét vonzását és korlátait.
Hogy értsük ezt meg?
Próbáljuk meg mindazonáltal kifejteni a maga bonyolultságában.
Két megközelítési lehetőségünk van…
Első:
az Út irányából:
A teret és az időt nem elméletben kell legyőzni, hanem valóságosan. Krisztus sem mást kér az embertől, mint azt, hogy győzze le a teret és az időt. Igen, aki az időt és a teret le akarja győzni, az tulajdonképpen elindul a kollektív beavatásnak a Krisztus által megvilágosított útján.
Miképpen? Komolyan veszi a
Hegyi Beszéd legfontosabb intelmét:
Belép a Szűk Kapun, aztán elindul a Keskeny Úton... Az Úr Jézus Útja az Ég kapuja felé vezet, az Ég nyitott kapuja felé. És éppen azért nem képes járni rajta az, aki még nem győzte le az időt és a teret (nem lépett be a Szűk Kapun), mert ez az Út éppen ott találkozik az Éggel, ahol az Ég kapuja nyitott. Igen, a Hegyi Beszéd felszólítás a beavatás elkezdésére: A szűk kapun csak az léphet be, aki a teret és az időt legyőzi. De az idő és a tér legyőzése nem többet és nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy létezésünk középpontját földi létünkben is áthelyezzük Időtlen Énünk középpontjába.
Második megközelítési lehetőségünk:
az Élet irányából:
A tér és az idő legyőzésének bonyolult kérdését ez irányból megközelítve, az Evangéliumnak egy másik nagyon fontos figyelmeztetéséből indulhatunk ki: az Úr Jézus arra szólította fel az embert, hogy
válassza az élet helyett az Életet. Váljék azzá, aki a bűnbeesés előtt volt. Az eredeti ember szintjére emelkedjen fel. Azt juttassa diadalra önmagában, ami szellemi. Legyőzvén önmagát, váljék igazi emberré.
Önmaga legyőzésével, azaz Krisztus felszólításainak a teljesítésével tulajdonképpen azzá válhat, akivé például az apostolok a Szentlélek által váltak: minőségileg más lénnyé. Mit is tudtak az apostolok, átlényegülvén? A teret is legyőzték... Kijutni a börtönből betörhetetlen kapun, megmászhatatlan falon keresztül: a tér legyőzése. Láthatatlanná is váltak? Így szabadultak ki a börtönből? A lényeges az, hogy nemcsak szimbolikusan győzték le a teret, hanem valóságosan is.
Önmagunk legyőzésével?
Felfogni alig vagyunk már képesek e küzdelem – az önmagunkkal vívott küzdelem – hatalmasságát, nehézségét és nagyszerűségét.
Aki a teret legyőzte, nem érez többé fizikai fájdalmat, nem fél többet, de ő maga már puszta megjelenésével különös félelmet vált ki. Mintha félelmetes, minden támadót elriasztó védőburok venné körül.
"Ősi ezoterikus tanítás – írja erről Julius Evola –, hogy ha uralkodunk minden olyan – akár pusztán fizikai – impulzus felett, amely bizonyos intenzitással rendelkezik, magasabb és szubtilisebb energia szabadul fel…" Arról van szó tulajdonképpen, hogy "abban a »személyiségben, aki egyfajta szent félelmet kelt«, különleges »mágneses aura« alakul ki – ama hatalommal együtt, hogy beszédével, tekintetével etc. másokat befolyásolni képes."
4
