Rosszul van, ha nem vetkőzhet meztelenre

A kanadai férfi felöltözött emberek társaságában is ruha nélkül mutatkozik.


Kyle Durack 27 éves kanadai színész és producer. És lelkes nudista.

Számára annyira természetes a meztelenség, hogy szinte függő – rosszul érzi magát, ha fel van öltözve. De szó szerint: állítása szerint ha ruhában kell lennie, olyan érzése támad, mintha viszketne a bőre, és olyankor csak arra vágyik, hogy minél előbb levetkőzhessen.

Gyakran előfordul vele, hogy felöltözött emberek között mutatkozik pucéran – azt mondja, eleinte csodálkoznak a társaságában, de hamar megszokják a látványt, és egy idő után egyáltalán nem feszélyezi őket, hogy egy meztelen emberrel beszélgetnek.

tk3s_mdrum_addicted_to_nudity-4-640x800.jpg

mediadrumworld.com / Kyle Durack
Az egész úgy kezdődött nála, hogy kiskorában egyszer megvárta, hogy szülei elaludjanak, és utána ruha nélkül járkált a lakásban – állítja, sokkal kellemesebb, kényelmesebb és szabadabb érzés volt meztelenül lenni. Azóta is lelkes nudista, és egyre több tevékenységet végez ruha nélkül. Abban bízik, hogy a társadalom idővel sokkal elfogadóbb lesz a közösségükkel; és egyre kevésbé sokkolja majd az embereket, ha valaki valahol pőrén mutatkozik.

Durack furcsának találja, hogy ijesztő jelmezekben vagy akár női ruhában simán végigmehet az utcán úgy, hogy senkit nem zavar a látvány, de ha az ember lehető legtermészetesebb állapotában, azaz anyaszült meztelenül jelenik meg valahol, rögtön elítélik, megbélyegzik érte.

24hu
 
Ez eléggé liberális nézet......vagyis elfogadhatatlan.
Váljék egészségére ha ezt szereti csinálja hisz van akit zavar? Max, ha hideg van akkor fázik.
 
Gyakran előfordul vele, hogy felöltözött emberek között mutatkozik pucéran – azt mondja, eleinte csodálkoznak a társaságában, de hamar megszokják a látványt, és egy idő után egyáltalán nem feszélyezi őket, hogy egy meztelen emberrel beszélgetnek
Túlélésre alkalmatlan ő csak a mai világban tud megélni vagyis egy egy agyon szabályozott világban.
 
A kanadai férfi felöltözött emberek társaságában is ruha nélkül mutatkozik.


Kyle Durack 27 éves kanadai színész és producer. És lelkes nudista.

Számára annyira természetes a meztelenség, hogy szinte függő – rosszul érzi magát, ha fel van öltözve. De szó szerint: állítása szerint ha ruhában kell lennie, olyan érzése támad, mintha viszketne a bőre, és olyankor csak arra vágyik, hogy minél előbb levetkőzhessen.

Gyakran előfordul vele, hogy felöltözött emberek között mutatkozik pucéran – azt mondja, eleinte csodálkoznak a társaságában, de hamar megszokják a látványt, és egy idő után egyáltalán nem feszélyezi őket, hogy egy meztelen emberrel beszélgetnek.

tk3s_mdrum_addicted_to_nudity-4-640x800.jpg

mediadrumworld.com / Kyle Durack
Az egész úgy kezdődött nála, hogy kiskorában egyszer megvárta, hogy szülei elaludjanak, és utána ruha nélkül járkált a lakásban – állítja, sokkal kellemesebb, kényelmesebb és szabadabb érzés volt meztelenül lenni. Azóta is lelkes nudista, és egyre több tevékenységet végez ruha nélkül. Abban bízik, hogy a társadalom idővel sokkal elfogadóbb lesz a közösségükkel; és egyre kevésbé sokkolja majd az embereket, ha valaki valahol pőrén mutatkozik.

Durack furcsának találja, hogy ijesztő jelmezekben vagy akár női ruhában simán végigmehet az utcán úgy, hogy senkit nem zavar a látvány, de ha az ember lehető legtermészetesebb állapotában, azaz anyaszült meztelenül jelenik meg valahol, rögtön elítélik, megbélyegzik érte.

24hu
*
Valami gond van a fejével... Hogyan nevelték fel? Civilizált társadalomban vannak követelmények.
 
Először azt gondoltam, hogy átverés az egész, hiszen a durák hülyét, bolondot jelent. Aztán rákerestem a nevére. Tényleg így hívják a férfit, neve, fotója több helyen is ott van. A facebook oldala egy (nem szokványos :)) előadást reklámozó filmmel nyit, meztelen testek, orgia stb. A face-s profilképén (meg a többi képen) pedig teljesen nyugodtan áll, pedig kabát, sál, sőt még kalap is van rajta. :)
 
Van amit nem a törvénybe ütközés szerint kell nézni
törvények megengedik, megteheti.
A megteheti ebben az esetben azonos a megteszem és nem érdekeltek!!
Szokjatok ti hozzá felfogással.
Jogászkodásba megint kár bele menni.
Mindent nem lehet kizárni mégis nem kell megtenni.
Pl vannak rettenetesen büdös viccelődő poénkodó holmik.
Közterületen közös helyeken ilyet kiengedni se tilos gondolom, mégis másokat zavar
Ez a gyökért se tiltja talán semmi mégis másokat zavar.És Őt nem érdekli.
 
Utoljára módosítva:
Töllem járjon pucéron, nekem semmi problémám nincs vele.
-
Az egyetlen dolog amit "szabályoznunk kell", hogy bizonyos közösen használt eszközök használatánál megtudjunk egyezni. Ne üljön csupasz fenékkel egy székre az étterembe, ne dörgölődjön hozzám a villamoson... :)
-
Egy minimális öltözködést meg lehet követelni ha közösségben él az ember.
-
220px-Dani_Mann_Baliem-Tal.jpg

-
A "koteka" (Penisfutteral) egy tök-fajta növényböl készül.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,903
Tagok
615,970
Legújabb tagunk
Jance
Oldal tetejére