Át kell térni az állandó nyári időszámításra?

Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta: az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.

Nyári időszámítás
"Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást. "Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe" - mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek (EP) és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben.

oraatallitas_nyai.jpg


A július elejétől augusztus közepéig tartott konzultáción 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, 80 százalék az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást. Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte fel az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra. Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

A szabályozás felülvizsgálata Finnország kezdeményezésére került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás. Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész Európai Unióban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.

Nem bírom az óraátállítást: mit lehet csinálnI?

MTI

 
-
A több műszakban dolgozókat vajmi kevésbé érinti az óra-átállitása, továbbra is ledolgozzák a 8 órájukat, fütyülnek az ora állására.
-

Tevedes
A tobb muszakban dolgozok amikor vissza kell allitani az orat 9 mig amikor elore kell allitani 7 orat dolgoznak.
A vonatok allnak az allomasokon egy orat.
Csak igy lehet a menetrendszerinti kozlekedest, valamint az allando munkakezdeseket biztositani
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,106
Tagok
615,924
Legújabb tagunk
KTam
Oldal tetejére